2011. ápr. 13. 7:30

Szolgálati közlemény - összefoglaló jelentés 1.0


Kedves barátaim, konteósok!

Ahogyan azt a tegnapi fészbúkos ajánlóban is írtam, befejeződött a 76 régi poszt áttöltése, s mostantól a freeblog Konteóblogja teljes vértezetben várja a régi és új rajongókat. Ebből az alkalomból úgy gondoltam, hogy (a transzparencia jegyében, Velük egyeztetve) írok egy szolgálati közleményt, amelyben a rendelkezésetekre bocsájtok pár statisztikai adatot és műhelytitkot a szerkesztőség boszorkánykonyhájából.

Mivel egy régi poszt újratördelése, igazítása, fazonírozása, aktualizálása nagyjából és átlagosan 30-40 percet vett igénybe (a két adminfelület közötti különbségek és más apróságok miatt), és ha még hozzávesszük azt a mondjuk 5-7 órát, amit arra szántam, hogy megtanuljam és megszokjam az új szerkesztői felületet, kihelyezzem a dobozokat, elvégezzem a beállításokat, stb., gyors fejszámolást követően kijelenthető, hogy az elmúlt 75 napban költözéssel nettó 40-42 órát töltöttem.

És - eddig - nem bántam meg.

1.) Olvasottság, látogatók

Ha röviden akarnám megfogalmazni, annyit kéne csak írnom, hogy nem vesztettünk olvasókat. Persze észlelhető volt egy fokozatosság a felzárkózásban, de ahhoz képest, hogy január 29-én jelent meg az Új kezdet című poszt, március huszadikára már elértük azokat a számokat, amelyekkel a régi helytől elbúcsúztunk.   

És hogy melyek ezek a számok? Nos, összehasonlítva a freeblog saját statisztikáit és az általam nagyon kedvelt Google Analytics-et (ez itt nem a reklám helye…) és átlagolva az egymástól nem sokban különböző számokat, megállapítható, hogy átlagosan egy napon van mintegy 2.000-2.200 egyéni látogatónk, akik 2.400-2.600 látogatást tesznek az oldalon, s ezalatt (még mindig a napi statisztikánál tartunk) 5.200-5.500 oldalletöltést (page impression-t) produkálnak.

Innen már csak egy lépés, hogy – roppant büszkén – eldicsekedjek azzal, hogy az új Konteóblog fennállásának 75 napja alatt 150 ezer egyéni látogatónk 170 ezerszer nézett be hozzánk, s ezalatt 320 ezer oldalletöltést produkáltak. Köszönöm!

A blogmotor szerint eddig 91 országból kattintottak ránk. Az országok szerinti rangsor eleje a következőképpen néz ki (zárójelben a látogatások, tehát nem az oldalletöltések száma):

1.1.) Magyar Köztársaság Magyarország (108.998)
1.2.) Egyesült Királyság (3.168)
1.3.) Szlovákia (2.263)
1.4.) Románia (2.184)
1.5.) Németország (2.103)
1.6.) Egyesült Államok (1.128)
1.7.) Ausztria (653)
1.8.) Hollandia (520)
1.9.) Szerbia (498)
1.10.) Írország (474)

Ehhez csak annyit, hogy az Egyesült Királyság ezüstérme egy kicsit meglepett; az ember nem is gondolná, hogy a szigetországban több (és aktívabb) magyar konteós lakik, mint Erdélyben vagy a Felvidéken.

Érdekes paraméter a webhelyen eltöltött átlagos idő. Ez a Konteóblog esetében 5 perc 22 másodperc. A rekorder egy jamaicai olvasó, aki csak kétszer járt nálunk, de mindkét alkalommal több, mint egy órát töltött a blogon; szorosan mögötte valaki Észtországból, aki négyszer kattintott ránk, s alkalmanként 40-50 percet olvasta az elméleteinket.

Egy látogatás alkalmával egy-egy olvasó 2,41 oldalt néz meg. A látogatók 68%-a hivatkozó webhelyről érkezik, 26%-a közvetlenül (tehát már ott vagyunk a könyvjelzői között), a maradék 6% pedig keresők találata alapján fut ránk. Az a kis piros izé ott a baloldalon azt mutatja, hogy egyidőben hányan vagyunk on-lájn; az eddigi rekordunk 145 volt.

2.) A posztok

Szerintem mindenkit érdekel, hogy mi az eddigi posztok népszerűségi listája, vagyis mely posztokat olvasták a legtöbben itt, az új helyen (a régi számokkal nem foglalkozunk). A statisztikában természetesen benne van az áthozott 76 régi poszt, valamint a három új. Nincsenek benne viszont az ajánlók, a szavazóposztok, a szolgálati közlemények és az átirányítások.

Nos, egyetlen érdemi poszt sincs, amit ezernél kevesebbszer olvastak volna. Az élboly a következő (2011. április 13., 01.00 órai állapot szerint):

2.1.) A Gagarin-konteók (15.989)
2.2.) A HAARP-összeesküvés (9.465)
2.3.) Rejtélyes helyek, titkos bázisok (8.455)
2.4.) Az arab világ forradalmai (7.937)
2.5.) Az Atlantisz-konteók (5.897)
2.6.) Az Apollo-11 holdraszállása (5.132)
2.7.) A Fenyő-gyilkosság (4.623)
2.8.) A Bilderberg-csoport (4.245)
2.9.) Az ODESSA (4.159)
2.10.) A Philadelphia-kísérlet (3.942)   

Jurij Alekszejevics megugrott népszerűsége a tegnapi évfordulónak köszönhető, illetve annak, hogy több megemlékező írás is belinkelte a vele foglalkozó konteóposztot.

A sor végén a következők kullognak:

2.70.) A nagy német adókonteó (1.389)
2.71.) A vérvád-konspiráció (1.368)
2.72.) A Martin Luther King – gyilkosság (1.328)
2.73.) John Lennon halála (1.296)
2.74.) A mormon-összeesküvés – újratöltve (1.269)
2.75.) A főtitkár halála (1.240)
2.76.) A Pearl Harbor – dosszié (1.196)
2.77.) Moszkva és a csecsenek (1.192)
2.78.) Az AIDS-konspiráció (1.189)
2.79.) A Réztekercs-konspiráció (1.019)

Az eddig egynapos rekord április harmadikán született, amikor 9.843 látogatást regisztráltunk 16.239 oldalletöltéssel. Pedig aznap nem is volt új poszt, de akkor jelent meg egy Gagarinnal foglalkozó cikk a Techneten, ahol szerepeltünk hivatkozásként.

Egy-két apróság, ami meglepett:

- Tesla nincs az első tízben (pedig két poszt is született róla)…
- A magyar vonatkozású posztok közül csak a Fenyő-ügy tudott bekerülni az első tízbe; a cigánygyilkosságok, a móri ügy, illetve Rózsa-Flores Eduardo halála és a Seuso-ügy a derékhadhoz tartozik, valahol a negyvenedik hely környékén, kétezeregynéhány olvasással…
- Pearl Harbor csak hátulról a negyedik...

3.) Hivatkozó oldalak

Közvetlenül az egyes posztokra ezekről a helyekről jöttetek a legtöbben:


3.1.) Konteóblog (48.510)
3.2.) Facebook Konteóoldala (9.985)
3.3.) Technet.hu Gagarinos cikke (9.165)
3.4.) Lemilblog (4.266)
3.5.) Tiborublog (2.165)
3.6.) Szánalmas.hu (1.455)
3.7.) Lemil.hu (860)
3.8.) Freeblog nyitóoldal (386)
3.9.) Sírásókblog Seuso-ajánlója (345)
3.10.) Index-fórumok (324)

Látható, hogy (a régi hellyel ellentétben) itt a szolgáltató nyitóoldalán történő kiemelt megjelenés egyrészt nem fordul elő olyan sűrűn, másrészt nem igazán számít... Másfél hónap alatt mindösszesen 386 látogatást kapott a blog (a 150 ezerből) azért, mert a Freeblog feltüntette a főoldalán... Ez nem kritika volt, csak ténymegállapítás.

4.) Kulcsszavak

A legelterjedtebb kulcsszavak, amelyekre bennünket dob ki a Google, a Bing és a Yahoo természetesen a „konteó”, „konteóblog” „tiboru” és társai. Ezeken kívül ilyenek vannak még a leggyakoribbak között: Voynich-kézirat, Tunguzka, Bilderberg, HAARP, Philadelphia-kísérlet, Tesla, templomosok, John Lennon halála, Diana hercegnő, Seuso-ügy.  

Nem akarok visszaélni a türelmetekkel, ezért a statisztikázást itt abba is hagyom. Természetesen a glasznoszty nyíltság jegyében állok rendelkezésetekre, ha további kérdéseitek lennének; a Konteóblognak nincsenek titkai – hogyan is lennének, majd pont előttetek…

5.) A jövő

Rengeteg, izgalmasabbnál izgalmasabb téma van még, amelyeket (a jól bevált szavazásos módszerrel rangsorolva) előbb-utóbb fel fogunk dolgozni. Számítok rátok, a kommentjeitekre, kérdéseitekre, ötleteitekre, vitáitokra (ezek jelentik mellesleg az egyetlen területet, amelyben visszaesés tapasztalható, hiszen a régi helyen valahogy nagyobb volt az aktivitás, pedig itt nincs is állandó regisztrációhoz kötve…)

Most is várom a visszajelzéseiteket, észrevételeiteket, javaslataitokat, mert én tényleg komolyan gondolom az interaktivitást.   

Ja, ha már kommentek: eddig 16.480 komment született összesen, de ebből csak alig ezer itt, az új helyen.

Szóval a jövő… Lesz még sok új poszt, leterheltségem függvényében havi kettőt-hármat tudok most így, látatlanban bevállalni. Illetve egy gyors szavazást javaslok, mert ha rövidebb konteók lesznek, akkor több is belefér az időmbe (teszem azt akár havonta 4-6 darab).

Szóval kattints és nyilváníts véleményt. A voksolás április 20-ig, vagyis jövő szerdáig tart, s pontban délben lezárul. Egy rövidebb (mondjuk nyolcszáz-ezer szavas) poszt értelemszerűen nem olyan részletes és alapos, viszont több témát vitathatunk meg. Hogy fel tudjátok mérni: az arab forradalmakról szóló poszt 2000 szavas volt, a rejtélyes helyekről szóló 2500.



Zárásként: köszönöm nektek a hűségeteket, a kitartást és a szorgalmas olvasást. És ne feledjétek: minél több kattintás a Konteóblogon azt eredményezi, hogy ŐK annál elégedettebbek. Ha ŐK elégedettek, én is az vagyok, s ha elégedett vagyok, annál több poszt születik :-) Népszerűsítsétek a Konteóblogot (és ha belefér, a többi blogomat is), mert több olvasó nagyobb élvezet!

Most szusszanok pár napot; a Skull & Bones poszt a jövő hét első felére várható! Aztán a hogyantovábbot meglátjuk, többek között a mai szavazás eredményének függvényében.

Konteózásra fel tehát! És szép napot mindenkinek!

Frissítés: mivel az elmúlt hetekben többen és többször kérték, hogy valahogy jelezzem, melyek az új (tehát az új helyen megjelent) posztok, íme:

Az arab világ forradalmai
Rejtélyes helyek, titkos bázisok
Az Atlantisz-konteók


Címkék: szolgalati kozlemeny

Eddig 89 komment érkezett ()

  • 80.  Anrael (Válasz erre)
    2011. 04. 19. 11:47

    @tiboru: okéj, megnyugodtam :-)

  • 81.  hk417 dokkmunkás.blog.hu (Válasz erre)
    2011. 04. 19. 15:34

    @tiboru:
    Köszi!
    Akkor most nyugodt vagyok,mert legtöbbször egyik posztról megyek a másikra és a bent talált linkeket is megnézem,tehát én is hozzájárultam a jó "eredményhez".

  • 82.  galfred (Válasz erre)
    2011. 04. 19. 20:08

    TÖBBET,HOSSZABBAT,VÁGATLANT ...

  • 83.  Füles (Válasz erre)
    2011. 04. 22. 14:59

    rss-olvasó vagyok, de gondoltam, ha már statisztika, akkor idetolom a képen "igaziból" is egy igazi thaiföldi IP-vel.
    további jó munkát!

  • 84.  naba (Válasz erre)
    2011. 04. 26. 11:56

    úgy féltucat blogot olvasok rendszeresen, bár ha csak kicsit is szigorúan vesszük az olvasás, mint fogalom iránt támasztott követelményeket, akkor marad a kontenteóblog

    amiért írok: bár a minőségi összeesküvés-feltárásra tettem a voksom, azt hiszem megérne egy kísérletet az alkalmi rövidebb posztok bevezetése. több előnye is lehetne, az egyik a szavazásokon rosszul teljesítő témák vagy egyéb, több hetes időráfordítást meg nem háláló témák is felkerülhetnének, a másik, hogy sokan találnak rá a blogra vaktyúk is talál szemet módra -anno én is így érkeztem- és ha több a kendermag, több vaktyúknak jut csipegetnivaló, harmadjára pedig, kevesebb információt tartalmazó cikkeknél nagyobb az esély egy jó kis kommentcunamira, amik manapság (jó, ne legyek telhetetlen, csak az utóbbi pár hónapban) elkerülik a konteósziget partjait, pedig bizony igazad van, nagyon jó olvasmány tud lenni az is, negyedszer pedig, a mennyiség nem a minőséget jelenti kommentek megfordításával, a rövid cikkek is okozhatnak meglepetést az aggódó tömegeknek, bár kétség nem fér hozzá, a rövid és a brilliáns (hmm, egy lö két lö? a fene megeszi) ritka kombináció, azaz célkitűzésnek nehéz dió
    azért még egyszer megjegyezném, a (mind tartalmi mind formai téren) minőségi cikkek alapozták meg a jóhíred, úgyhogy folytatni a termelést a megszokott módon hiba nem lehet!

    namármost ehhez aztán végképp semmi közöm, de azért jöttem vissza ehhez az összefoglalóhoz, mert egy másik blog amit figyelemmel követek, pont most adott ki egy nyilatkozatot, hogy hirdetéseket fogad, egy rendes hirdetésért 100e HuF-t kér, max heti egyet vállal be. ezzel kapcsolatban kiadta a statisztikáit is, és kb feleennyi az egy hónapra eső egyéni látogatók száma, szóval nemtom, gondolkoztál már esetleg azon, hogy főállásban dekonspirálj és infokonspirálj? :)

  • 85.  csen64 (Válasz erre)
    2011. 04. 26. 23:47

    Hogy miért magas az Egyesült-Királyság béli olvasottság? Többek között miattam is - otthon kezdtelek olvasni, azonban pár hónapja itt vagyok, és a tiboru-csuri féle blogok úgy kellenek a lelkemnek, agyamnak, mint egy falat kenyér :-)
    - nem csak azért mert hazai (partiumi), hanem mert jók :-) - és most az éves nyalásunkat olvashatták...:-D

  • 86.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 04. 27. 9:55

    @Füles:

    Köszi! És terjeszd a linket a thaiföldi magyar diaszpórában is :-)

  • 87.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 04. 27. 10:00

    @naba:

    Lehet, egyszer tényleg kipróbáljuk, milyen lenne bevezetni a "rövidhír" típusú posztokat itt is...

    Ami a hirdetéseket illeti: egyszer kaptam egy reklámajánlatot (még a régi helyen, ahol lehetőség volt saját kezdeményezésből bannert elhelyezni a blogon), de megfontoltam és úgy döntöttem, hogy még az ideológiai közösség látszatát sem vállalom a hirdetni kívánt termékkel...

  • 88.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 04. 27. 10:01

    @csen64:

    Üdvözöllek, földi! Vidd a jó hírünket!

    :-)

  • 89.  Interlock (Válasz erre)
    2011. 05. 03. 0:19

    Tiboru Mester!
    Off kérdés, de nagy lelki bánatomban kénytelen vagyok itt feltenni: azt nem lehetne megoldani, hogy az összes blogodra be lehessen lépni mondjuk az itteni reg adataival? A magamfajta eccerű embernek ugyanis nincs freemail-je meg iwiw-je, videa-ról nem is hallott, ámde ugyanakkor tele van a t*ke ezzel a sok regisztrációval.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.
Ars poetica
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!
Sok kicsi sokra megy...
Adományozz PayPal-en keresztül!
Innen jöttetek
GA
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...