2011. okt. 25. 7:30

A Djatlov-incidens

Akárhogyan is forgatjuk/ferdítjük, bármennyire is szomorú ezt elismerni, az emberek jelentős része (legalábbis a hírek vonatkozásában) a halállal kapcsolatos információkra bukik. A konteósok egy csoportja (szerves részét képezvén a Nagy Egésznek) hasonlóképpen vélekedik: az az igazi összeesküvés-elmélet, ahol – lehetőleg minél rejtélyesebb körülmények között – emberek földi pályafutása végére kerül egy véres pont, azaz inkább kérdőjel.

Amint azt látni/olvasni fogjátok, mai – szavazásgyőztes – írásunk nem szűkölködik sem halálban, sem titokzatos eseményekben. Most is arra biztatunk mindenkit, hogy tartson velünk; garantáltan nem fogunk unatkozni.

Gondolom, senkit nem fog meglepni, ha most is azzal kezdjük, amit büntetőjogászok és harcban edzett zsaruk történeti tényállásnak, forgatókönyvírók és angolszász anyanyelvű jegyzőkönyvvezetők pedig chain of events-nek neveznek.

1.) Az előzmények

1959 legelején járunk, az egykori Szovjetunió egyik legnagyobb egyetemi városában, amely akkoriban a Szverdlovszk nevet viselte (1924 előtt és 1991 után: Jekatyerinburg). A helyi műszaki egyetem hallgatói éppencsakhogy kipihenték a szilveszteri mulatozások és az utóbulik fáradalmait, s erőt gyűjtenek az első féléves vizsgákra. A fejfájós kornyadozás közben egyiküknek (bizonyos Igor Alekszejevics Djatlovnak, a rádiótechnikai kar ötödéves hallgatójának) hirtelen eszébe jut, hogy mi lenne, ha az egyetemi hegymászókör tagjai egy kiadós sízős kirándulás segítségével szabadulnának meg a tartós másnaposság kellemetlen tüneteitől.

A merész gondolatot szó, majd tett követi; egy héten belül összeszervez egy kilenc fős csapatot (hét fiatalembert és két nőt), melynek hat tagja még egyetemi hallgató, a további három pedig friss diplomás mérnökember. Ez utóbbiak közül az egyik a helyi Uralmas nehézgépipari gigavállalatnál, a másik kettő pedig a Cseljabinszk-40 fedőnevű, akkoriban zárt városnak minősülő településen (ma: Ozjorszk) dolgozik, és nem akárhol: annál a vállalatnál, amely (a 817-es hadrendi számot viselve) a szovjet hadsereg plutónium-szükségleteinek kielégítéséért felel.

Az ifjak (a legidősebb közülük 25 éves, a legfiatalabb 21) lelkesen készülődnek: összekészítik a szükséges cuccot, átböngészik a hatalmas kincsnek számító térképeket, meghallgatják a közép- és hosszútávú meteorológiai előrejelzéseket, majd eldöntik, hogy nem kispályáznak: az eredetileg pár naposra tervezett, mintegy 50 kilométeres túra helyett bevállalnak egy kéthetes, több mint 200 kilométeres síkirándulást, néminemű hegymászással kombinálva. Az egyetemtől és a munkahelyektől beszerzik a távolmaradási hozzájárulásokat, az illetékes hatóságoktól az útvonalengedélyt (emlékeztetőül: 1959-et írunk, s a Szovjetunió azon körzetében járunk, ahol a középhatótávolságú rakéták száma jelentősen meghaladja a húsboltok, cukrászdák és pártonkívüli állampolgárok számát –
összesen).

Egyes források szerint Djatlov ezt az alkalmat egyfajta tréningnek is szánta, mert nagy álma az volt, hogy a diploma megszerzését követően egy valódi sarkköri kutatócsoportba is kéri majd a felvételét. Azzal viszont minden forrás egyetért, hogy a kilencfős társaság (csikóéveik ellenére) nem volt kezdő sem sízés (vagy síelés..?), sem hegymászás tekintetében: már középiskolás koruk óta, minden évszakban szorgalmasan járták a hegyeket, s távolról sem voltak kocaturistáknak nevezhetők. Ennek ellenére (a körülményekre később még visszatérünk) hozzájuk csapódik egy profi magashegyi túravezető (a 38 éves Alekszandr Alekszandrovics Zolotarjov), aki a felkészülés utolsó napjaiban végig a csoporttal van, s aki végül - tizedik emberként - teamtag lesz.

2.) A túra

Háromhetes készülődés után végül vasárnap, 1959. január 25-én útnak indulnak Szverdlovszkból. Az első ötszáz kilométert vonattal teszik meg, egészen egy Ivdel nevű kisvárosig, ahol eltöltik az éjszakát, majd másnap reggel továbbindulnak, ezúttal egy teherautóval, amely ingajáratban közlekedik a környék erdőkitermelései között. Maga a túra 27-én kezdődik egy Vizsaj nevű településen, ahol – reggeli után – a csapat felcsatolja a járósítalpakat, hátukra veszik a zsákokat és a sátrakat, majd nekivágnak első céljuk, az Otorten-hegy felé.
A hangulat kiváló: a srácok nevetgélnek és sztoriznak, viccelődnek a csajokkal, a tempót mindenki nagyszerűen bírja – egyszóval minden a legnagyobb rendben.

Szerdán (28-án) reggel azonban egy nem várt esemény zavarja meg a derűsnek ígérkező napot: Jurij Jefimovics Judin, a harmadéves mérnök-közgazdász-hallgató rosszul lesz; hastáji fájdalmakra panaszkodik, valamint hőemelkedése is van. A csoport nem akar semmit sem kockáztatni, ezért Jurijt (élénk tiltakozása ellenére) visszafordítják az alig húsz kilométerre található Vizsajba, ahol biztosított az orvosi ellátás, a kilenc főre fogyatkozott csapat pedig folytatja útját az észak-keleti hegyek felé, a bennszülött manysi vadászok (más néven vogulok, amúgy finnugor nyelvrokonaink) ösvényeit követve.
És innen a történet már csak a hátrahagyott naplótöredékek, valamint a később megtalált fotók, továbbá a nyomozás bűnügyi dokumentumai és a különféle szakértői vélemények alapján rekonstruálható.
Nem vesszünk górcső alá minden momentumot, mert az túl hosszú lenne, s a konteó szempontjából talán indifferens is. Elégedjetek meg azzal, hogy a társaság vasárnap, február elsején délután tábort ver egy hegyoldalban (1.080 méteres tengerszint feletti magasságban), mégpedig egy olyan helyen, amelyet a terület őslakosai a saját nyelvükön Halálhegynek (Halat Szjal) neveznek. Fát gyűjtenek, tüzet gyújtanak, konzerveket melegítenek, körülbelül hét órakor megvacsoráznak, tán még énekelnek is egy kicsit a tábortűz körül, mint lelkiismeretes komszomolecekhez illik. A fáradtabbak nagyjából kilenc óra felé hálózsákjaikba bújnak, a kitartóbbak még hoznak egy kis tűzrevalót a közeli erdőből, mert az a mínusz 18-20 fok azért mégiscsak valami, ami ráadásul éjjelre még hűlni fog…

3.) A kutatás

Amikor az előre megjelölt időpontban (február 12-én) a csoportból senki sem érkezik haza, a családok nyugtalankodni kezdenek, noha Jurij Judin (tudjátok, a beteg) azzal a hírrel tért haza két héttel korábban, hogy Djatlov azt üzente: lehet, hogy pár napot késni fognak. Amikor 16-án még mindig semmi hír róluk, az egyetem először saját hatáskörben próbál a nyomukra bukkanni, eredménytelenül. A hozzátartozók nem bírják tovább és 18-án riadót fújnak:
február 19-én a milícia, a hadsereg, a hegyimentők, valamint több száz önkéntes ered az eltűntek nyomába, főként az azóta felépült Jurij útmutatásai alapján.

Február 22-én már a légierőt is bevetik: alacsonyan szálló felderítőgépek és helikopterek térképezik fel a csoport vélelmezett útvonalait körülbelül 4.000 négyzetkilométeren (ez egy Csongrád megyényi terület). Az utolsó táborhely
nyomára végül február 26-án bukkannak; először a levegőből veszik észre a hóval már félig beborított sátrakat és a tűzhelyek nyomait, majd a földi mentőcsapatok is a helyszínre érnek. És amit ott találnak…

4.) Furcsaságok a helyszínen

A nyomozás iratainak 1959-ben elrendelt „titkos!” minősítését és zárt kezelését 1990-ben részben feloldották, s azóta elég sok helyen
megjelentek. Az itt, ebben az alpontban olvasható információk (a lehetőségekhez képest) a száraz tényeket rögzítik – vagy azokat, amelyek jelenleg száraz ténynek tűnnek.

Öt holttestet még aznap megtalálnak, a további négyre csak a tavaszi olvadások után, májusban bukkannak, száz-háromszáz méterre a társaik tetemétől; egy 4 méter mély vízmosásban egymás mellett feküdtek.
Lássuk tehát, melyek voltak azok a furcsa körülmények, amelyek a konteókat 52 (és fél) éve éltetik. Gyenge idegzetűek lehetőleg ne olvassák este, egyedül egy sátorban.

a.) A nagy közös sátor oldalvászna (ahol a kilenc főből hatan szoktak aludni) belülről volt felvágva, mintha a bentlévők olyan gyorsan akartak volna kijutni, hogy nem volt türelmük (idejük?) a sátor (madzaggal összefont) bejáratával bíbelődni.
b.) A holttestek közül kettőn (máshol: hármon) nem volt lábbeli, hármójuk (más források szerint négyük) pedig csak alsóneműt viselt.

c.) A boncolás megállapította, hogy ötük halálának oka a kihűlés volt, hárman fizikai sérüléseikbe haltak bele, a kilencedik halálok pedig vegyes volt (fizikai trauma + kihűlés).

d.) A fizikai sérülések között is akadnak szokatlanok – vagy inkább nehezen megmagyarázhatóak. A két lány közül az egyik (Ljudmilla Alekszandrovna Dubinyina) esetében például úgy tört el minden (!) bordája és úgy mozdultak el egyes belső szervei, hogy külsérelmi nyom nem is látszott rajta; később egy repülőorvos azt a hasonlatot találta mondani, hogy olyan volt, mintha Ljudmilla legalább 100 km/órás sebességgel repült volna, majd felsőteste hirtelen egy sűrített levegőből álló, kicsit rugalmas falba ütközött volna.

e.) Ljudmilla szája nyitva volt, nyelve teljesen hiányzott. Ezt később azzal magyarázták, hogy a test bomlása ott kezdődött (ő is azok közé tartozott, akiket csak májusban találtak meg). Igenám, de az eredeti jegyzőkönyv csak a hiányzó nyelvet említi (отсутствует язык), a hiány okát nem, ami egy boncmestertől elég trehány hozzáállás.

f.) Zolotarjov (a túravezető, aki nem mellesleg a 38. születésnapján hal meg) holttestét megvizsgálva azt tapasztalták, hogy csak a jobb oldali bordái törtek el, ugyanúgy, mint Ljudmilla esetében. Mindkettőjük ruházata közepesen
radioaktívnak bizonyult. Egy forrás tudni véli, hogy a radioaktivitást hat holttest esetében regisztrálták.

g.) Az események időpontjában a Halálhegytől mintegy 50 kilométerre egy másik turistacsoport is táborozott;
ők azt nyilatkozták, hogy február elsejéről másodikára virradó éjjelen a Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket láttak lebegni, majd ide-oda cikázni.

h.) A történtek rekonstruálása során megállapították, hogy a „meneküléskor” a táborhelytől annyifelé futottak ugyan, ahányan voltak, de később mindannyian találkoztak a közeli erdő szélén, egy hatalmas fenyőfa alatt, körülbelül 900 méterre a sátoroktól. Ugyanitt egy kisebb tűz nyomát is felfedezték.

i.) A fenyőfa ágairól nagyjából 4,5 – 5 méter magasságig le voltak törve a kisebb gallyak, mintha valaki felmászott volna a fára. Ez elég embertpróbáló feladat lehetett, mert az első ágak csak 2,8-3 méter magasságban kezdődtek. Négy embernek sebes volt a tenyere és a térde/combja, mintha megpróbálkoztak volna a fáramászással, talán sikertelenül.
A letört gallyak mellesleg ott voltak a fa alatt: nem tüzelték el őket (noha tüzet – mint említettem – gyújtottak).

j.) A csoport francia családnevű tagja (Nyikoláj Thibeaux-Brignolle építőmérnök) szerethette a karórákat,
mert mindjárt kettőt is találtak a csuklóján. Mindkettőnek be volt zúzva az üvege; az egyik óra 08.14-et, a másik 08.39-et mutatott, amikor megállt.

k.) Két hegymászó (Rusztem Vlagyimirovics Szlobogyin és Zinajda Alekszejevna Kolmogorova)
kezén apró égésnyomokat és vízhólyagokat találtak – de kormot vagy szenet egy mikronnyit sem.

l.) Rusztem koponyaalapi törést is szenvedett, amitől – orvosi vélemény szerint – azonnal elvesztette az eszméletét. Igenám, de Rusztem testét a fenyőfa és a tábor között félúton találták meg, egyméteres puha hórétegen; a környéken se kő, se fa, se semmi. Még csak más személy lábnyoma sem.

m.) A helyszíni beszámolók szerint a február 26-án fellelt öt holttest mindegyikének nagyon furcsa színű, már-már narancssárga volt a bőrszíne, különösen az arcuk és a kézfejük. Ez a szín állítólag egészen a temetésekig kitartott.

n.) Miután a sátrat pánikszerűen, futva elhagyták, s miután az erdőszéli fa alatt összegyűltek és tüzet gyújtottak, körülbelül 20-25 perc elteltével – valami miatt – a teljes csoport megpróbált visszajutni a tőlük nagyjából 900 méterre fekvő eredeti táborhelyre. Ez senkinek sem sikerült; a legközelebb Zinajdának sikerült érnie, akinek a 900-ból 650 métert sikerült megtennie, mielőtt összeesett volna. Mellesleg Zinajda holtteste körül vérnek tűnő nyomokat rögzítettek (pár cseppet a hóban), amelyek (mint utólag kiderült) nem tőle, és nem is a társaitól származtak. Az elsődleges vércsoportvizsgálat után a bizonyítékot továbbküldték egy moszkvai laborba egy aprólékosabb kontrollra, de a minták valahogy elkallódtak a hosszú úton…


Ehhez a ponthoz még három érdekesség, aztán megyünk tovább.

o.) Az eredeti mentőcsoport tagja volt egy szverdlovszki publicista, bizonyos Jurij Jarovoj is, aki – korának egyfajta oknyomozó újságírójaként – belevetette magát a történtek feltérképezésébe. Nyolc évvel az események után írt is belőle egy krimit, ami a „Nehézségek legmagasabb kategóriája” (
Высшей категории трудности) címet viselte. A szerző később elmondta, hogy az Újságírószövetség és a Belügyminisztérium cenzorai kétszer is átiratták vele az egészet (Jurij fegyelmezett szovjet íróként a megjelenés előtt természetesen benyújtotta a kéziratot véleményezésre az illetékesekhez), mígnem (egy kicsit meghepiendesítve) sikerült elfogadtatnia azt. Ami azt illeti, Jarovoj egy titokzatos autóbalesetben vesztette életét feleségével együtt valamikor 1986-ban, s újságírói hagyatékából pont az a két dosszié hiányzott, amelyekbe az incidenssel kapcsolatos magánnyomozásának dokumentumait gyűjtötte.

p.) 1991-ben egy másik újságíró, Anatolij Guscsin engedélyt kap az ügyészségtől, hogy a Djatlov-ügy – zárolás alól nemrégiben feloldott – aktáit áttanulmányozhassa. Nos, Anatolij szerint a szigorúan oldalszámozott dossziék hiányosak voltak: több tucat oldal egyszerűen ki volt tépve, továbbá egy titokzatos borítékmelléklet, amelyre több benthagyott jelentés is hivatkozik, úgyszintén hiányzott. Mellesleg Anatolij barátunk ugyancsak meglepi a nagyérdeműt egy könyvvel. Az alkotás "Az államtitkok ára: kilenc élet" (
Цена гостайны - девять жизней) sokat ígérő címmel bír...

r.) Az elsők között érkezett a helyszínre egy Marija Ivanovna nevű mentős, aki kevéssel halála előtt azt nyilatkozta, hogy a tábor környékén eredetileg tizenegy holttestet találtak, de két órával később, miután a Specnaz-egységek is megérkeztek, már csak kilenc maradt.

Magyarázatos ápdét:
Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy Marija eredetileg látta mind a kilenc hullát, de aztán (valamilyen okból kifolyólag) négyet a katonák eltemettek a közeli vízmosásban, s ezeket csak májusban "találják meg" - újra... Hogy a ráadás két hulla ki volt és hová tűnt, nem tudni.

5.) A nyomozás


Ahhoz képest, hogy mégiscsak kilenc ember furcsa körülmények közepette bekövetkezett haláláról beszélünk, a büntetőeljárást (legalábbis annak nyílt, nem titkosított részét) viszonylag gyorsan lezárják: eltűnés miatt február 19-én rendelik el a nyomozást, 26-án megtalálják az első öt holttestet, május 4-én a másik négyet, s május 19-én megszületik a nyomozást megszüntető határozat, amelyben „A halál oka ismeretlen; valószínűsíthetően egy mindent elsöprő külső erő miatt következett be.” végső következtetés szerepel. Történik ez akkor, amikor a hatályos szovjet büntetőeljárási jogszabályok lazán lehetővé tették volna a további határidő-módosításokat, akár évekre elnyúlóan is.
Utólag (mármint a kilencvenes években, miután az ügy egyes részleteit nyilvánosságra hozták) több résztvevő azt állította, hogy politikai oldalról hatalmas nyomás nehezedett a nyomozókra annak érdekében, hogy minél hamarabb és „minél kevesebb csinnadrattával” tegyenek pontot az ügy végére. Kirendeltek például mindenféle szakértőket (orvos, meteorológus, geológus, még néprajzosokat is), majd a legtöbbjüket arra kérték, hogy megállapításaikat sűrítsék egy-másfél oldalba. Az egyetemi csoporttársak kihallgatása során szemmel láthatóan nagyobb figyelmet fordítottak az elhunytak tanulmányi eredményeire és társadalmi
munkavégzésükre, mint például arra, hogy milyen habitusú, személyiségű embereknek ismerték őket.

Egy Szorokin nevű (azóta elhunyt, de annak idején az ügy felderítésében aktívan részt vett) KGB-tiszt hozzátartozója 2004-ben azt nyilatkozta egy orosz tévéműsorban, hogy emlékezete szerint Szorokin már február negyedikén (!) úgy távozott otthonról, hogy azt mondta a családjának: most jó három hétig nem fogják látni, mert egy kiemelt állambiztonsági ügyben dolgozik, lévén hogy „valami hülye hegymászók olyasmibe keveredtek, amibe nem kellett volna”.

Az incidens közvetlen környékét (nagyvonalúan számoltak, mert egy fél magyar megyényi területre, vagyis 1500 négyzetkilométerre vonatkoztatták) 1962 nyaráig zárt területnek minősítették, ahová csak külön engedéllyel lehetett belépni.

7.) A konteók


Elérkeztünk tehát a habhoz a tortán; tekintsük át röviden (mert az idő halad), melyek azok a potenciális lehetőségek, amelyek még mindig ott keringenek a levegőben a lassan 53 évvel ezelőtti tragikus események magyarázataként.

7.1.) A lavina


Hegyvidéken vagyunk, ráadásul a tél kellős közepén, úgyhogy a hógörgeteg teóriája automatikusan adta magát. Furcsa ugyan, hogy a szakképzett hegyi túrázók lavinaveszélyes hegyoldalon vertek tábort, amelynek dőlésszöge elérte a 15 fokot,
de mindenki követhet el hibát. Arra a felvetésre pedig, hogy milyen lavina az, amely után a kutatóexpedíció egyfelől még lábnyomokat is talált, másfelől pedig három hét elteltével a sátor még mindig látszott a levegőből, a havas magyarázat elkötelezettjei az válaszolják: hegyvidéken a szél csodákat tud művelni.

A hivatalosságok a mai napig ezt a verziót látszanak bátorítani, nem sajnálva időt és energiát például arra, hogy számos internetes fórumon, különböző nickek felhasználásával, akár hamisított bizonyítékok kreálásával a konteóhívőket megpróbálják jobb belátásra bírni…

7.2.) A bennszülöttek


Felröppentek olyan hírek is, melyek szerint a helybéli manysi vadászok ölték volna meg a hegymászókat, mert őseik szellemének megszentségtelenítőit látták a turistákban. Igaz ugyan, hogy – amint azt említettük –  a holttesteken nem voltak külsérelmi nyomok, de a manysiknak nem is volt szükségük arra, hogy lemészárolják Djatlovékat; elég, ha rájukijesztettek valamivel az éjszaka folyamás, s arra kényszerítették őket, hogy hiányos öltözékben kirohanjanak a mínusz huszonakárhány-harminc fokba, a természet elvégezte a többit.
És hogy miért nem csináltak ebből ügyet a hatóságok? Nos, abban az időben (1958-1960)
nagyon komoly altalaj-feltárások folytak a Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzetben, mert jelentős kőolaj-tartalékokra bukkantak, s a kitermelés előkészítése folyt; senkinek nem hiányzott volna nyílt konfrontációba keveredni az őslakosokkal. Lehet, hogy a háttérben még alku is köttetett a törzsi vezetőkkel: hivatalos oldalról nem forszírozzák a kilencrendbéli emberölés elkövetőinek felkutatását, a másik oldalról pedig nem gördítenek akadályokat a kőolaj/földgáz kitermelői elé.

Mivel csak egyetlen forrás említi, nem is hangsúlyozom azt az állítólagos manysi legendát, mely szerint a Halálhegy onnan kapta a nevét, hogy valamikor évszázadokkal ezelőtt kilenc (!) manysi vadász lelt furcsa, megmagyarázhatatlan halált a környéken, holmi repülő szellemek miatt. A vadászok bordái összetörtek, s megfagyott tetemeikre csak hetekkel később bukkantak a hozzátartozók...

7.3.) A mérgezés

Lévén, hogy a fiatalok első pillantásra meglehetősen irracionális
dolgokat is tettek (sátorvászon kivágása, mezítláb történő távozás, szétfutás, majd találkozó a fenyőfa alatt, visszatérési kísérletek arra a helyre, ahonann alig 20-25 perccel korábban pánikszerűen távoztak, stb.), logikusnak tűnik egy kollektív mérgezés lehetőségét is megvizsgálni. A hallucinogén anyag akár véletlenül, akár szándékosan is a hegymászók szervezetébe kerülhetett; ez utóbbi esetben a mérgezéses konteó összefolyik a következő (fegyverkísérletes) változattal. Az erre vonatkozó teszteket és laborvizsgálatokat biztosan elvégezték, de az eredményeket (már ha egyáltalán kimutatható volt) meghamisították.

7.4.) A fegyverkísérlet


Szibéria és a kazah sztyeppe mellett az Ural vidéke is megfelelő környezet a különféle új (inkább taktikai, mint stratégiai) fegyverfajták kipróbálásához. A Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzetben (ahol a Halálhegy is található) a Vörös Hadsereg több bázist és kísérleti telepet is fenntart(ott), ahol – egyes hírek szerint – a nem-konvencionális hadviselés szakemberei is feltünedeztek. A hegymászók véletlenül egy kísérleti fegyver áldozataivá válhattak (lásd a furcsa, csak belső sérüléseket dokumentált kórbonctani jelentések). Ennek alátámasztásául egyes források olyan, speciálisan megmunkált fémlemezekre utalnak, amelyeket állítólag a helyszín közelében találtak, de amelyeket (felső utasításra) kihagytak a tárgyi bizonyítékok közül. Az is elképzelhető, hogy nem a fegyver ölte meg őket, hanem a fegyver felhasználói – s mindössze azért, mert szemtanúi voltak valaminek, aminek nem lett volna szabad.

A hivatalos titkolózás ebben az esetben teljesen érthető, arról nem is beszélve, hogy (amint azt már említettük) a halottak közül ketten is olyan munkahelyen dolgoztak, ahol minden a hadseregnek volt alárendelve.  

Alkonteó 1.: a poszt elején szó volt arról, hogy milyen hirtelen bukkant fel a csoporttagok között a 38 éves Zolotarjov. Nos, őt két héttel korábban senki sem ismerte, de amikor Djatlov benyújtotta útvonalengedélyét, behívatták a KGB-hez és azt mondták neki, hogy az engedélyt megkapja ugyan, de ennek feltétele, hogy egy általuk kiválasztott illető is velük kell tartson. Djatlov beleegyezett, s aláírta a titoktartási nyilatkozatot is. Ez a valaki volt Zolotarjov, aki – túl azon, hogy tényleg képzett túravezető volt –, főállásban a belső (esetleg a katonai) elhárítás tisztjeként tevékenykedett.
Alkonteó 2.: A kísérleti fegyver egyfajta mentális módszerrel befolyásolta az áldozatokat, pillanatnyi elmezavart és/vagy pánikreakciót váltva ki belőlük. A KGB már a kirándulás elején eldöntötte, hogy a diákokon fogják kipróbálni az új masinát, s eredetileg Zolotarjovnak meg kellett volna menekülnie, hogy aztán hihető magyarázattal szolgáljon a többiek haláláról, de valami nem úgy működött, ahogy működnie kellett volna.  

7.5.) Az UFO-teória

A kilenc sízőt egy (vagy több) földönkívüli jármű támadta meg (lásd a furcsa fények a táborhely felett), vagyis egy tipikusan negyedik típusú találkozásról beszélhetünk,
amely – valami miatt – nagyon rossz véget ért. Lehet, hogy élve akarták őket magukkal vinni, de hiba csúszott az ítík számításába; lehet, hogy csak mintavételt akartak eszközölni, de eldurvult a helyzet.

7.6.) Cherchez la femme

A csoporton belüli ivararányok miatt a két lányra többen is ráhajtottak, s emiatt tört ki egy óriási, később a tettlegességig fajuló veszekedés. Egyesek szerint Jurij Judkinnak is azért kellett visszafordulnia, mert a csoport vezetője benne látta legfőbb riválisát: mindketten Ljudmillát nézték ki maguknak, már odahaza. Hogy pontosan ki kivel, miért, hogyan és ki ellen, soha
nem fogjuk megtudni, de a tragédia mozgatórugója (mint annyiszor a történelemben) most is a féltékenység és a hormonok voltak.

7.7.) A jeti

A kriptozoológia rajongói természetesen a hegyi ember felbukkanását látják a leghihetőbb magyarázatnak: a kirándulók megzavarták a jeti békés hétköznapjait, aki (?) ezért véres bosszút állt.


Akárhogyan is történt, kilenc ember már nem tért haza a kirándulásból, s ez elől még a nagyhatalmú pártállam sem tudott kitérni: a halálos incidens helyének nevét hivatalosan is Djatlov-hágóra változtatták, s Jekatyerinburgban, a helyi egyetem patronálásával a mai napig működik egy egyesület, melynek vezetője Igor Djatlov egyik hajdani barátja, Igor Kuncevics. Az egyesület (alapítvány?) célja, hogy rábírja az orosz igazságügyi szerveket: minden anyagot hozzanak nyilvánosságra, ami az egykori nyomozás és titkos információgyűjtés során keletkezett, és ha szükséges, újból vegyék elő a dossziét és folytassák a büntetőeljárást, mert egyrészt a felelősöknek (már ha vannak ilyenek) bűnhődniük kell, másrészt pedig mert a közvélemény (és az érintett családok) megérdemlik a hiteles, objektív és minden részletre kiterjedő tájékoztatást.
Tudom, hogy ez a poszt nem lesz a természetjárók kedvenc olvasmánya, remélem azonban, hogy ez őket sem fogja megakadályozni abban, hogy a verziószavazást követően elmondják véleményüket a kommentek között. Kérdezzetek, érveljetek, kételkedjetek, vitatkozzatok, tájékoztassatok s lássuk, kiben milyen CSI-szakember rejtőzik – és mindenekelőtt ígérjétek meg, hogy februárban soha nem fogtok sátortáborozni a Djatlov-hágó közelében…

PS: Google-maps használata felesleges; én szóltam...


Címkék: orosz, szovjet, termeszettudomany, titkosszolgalat, titokzatos hely

Eddig 1543 komment érkezett ()

  • 1.  Koxi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 7:34

    Végre itt az új poszt, már nagyon vártam. Rögtön neki is állok!

  • 2.  Hivatásos beszólóművész (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 8:18

    Itt az új poszt vázze!

    Lehet olvasni! Tutiság, oroszok! :)
    Maxiriszpekt

  • 3.  Ronin (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 8:41

    Az Ancient Aliens című dokumentum sorozat pont ezt a témát járta körül néhány hete.

  • 4.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 8:45

    @Ronin:

    Érdekelne, hogy említettek-e valami új, esetleg ebben a posztban nem szereplő információt...

    Köszi.

  • 5.  rognork (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 9:10

    na most akkor jöhet végre jörg haider! FUTÓLÉPÉS! ;)

  • 6.  BigBadWolf (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 9:18

    "hogy februárban soha nem fogtok sátortáborozni a Djatlov-hágó közelében…"

    Nem!! Most februárban készülök oda 8 haverommal!

  • 7.  Shokaku (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 9:27

    Tyűh ez nagyon érdekes volt!

    Amúgy az АВБПМ nagymamája és ez a kép ugrott be: upload.wikimedia.org/wikipedia/ru/a/af/Avbpm_explosion.jpg

  • 8.  csubakkapákó (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 9:30

    nagyon vártam már az új posztot, nekem valamiért az orosz kötődésű konteók tetszenek a legjobban; grat a poszthoz igazán élvezetes volt!
    Kíváncsi lennék, vajon láthattuk/hallhattuk-e esetleg az ott vélelmezetten kipróbált fegyvert azóta élesben...netán a már korábban kivesézett szuperkatonák kóboroltak ott ellnőrizetlenül?
    Érdekes még a manysi mendemonda is, vajon ebben a formában létezhetett az incidens előtt is, vagy netán ahhoz formálták, amolyan "mi szóltunk előre hogy ez egy ilyen hely" típusú utólagos magyarázatként?
    Gyanítom, mint sok egyebet, ezeket sem fogjuk megtudni.

  • 9.  Dévid (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 9:42

    Szerintem a jövőből visszautazott kutatócsapat felelős, akik azért jöttek, hogy kiderítsék, mi történt az áldozatokkal. Arra viszont nem gondoltak, hogy esetleg nem közvetlenül a táborhely felett kellene megjelenni, halálra ijesztve őket; majd később onnan hazautazni, amely időugrás okozta gravitációs hullámok szépen ripityára zúzták a srácok csontjait.

  • 10.  Hivatásos beszólóművész (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 9:47

    Szerintem a manysi-k voltak, de nem az olajos konteo miatt.
    Szerintem egyszerűen az ilyen elszigetelt népek hagyományiban lehetne kutakodni.
    Nem sok mindent lehet elvárni egy olyan néptől, akik foggal tépik szét a jetiket, és fő táplálékuk a jetiszték.
    Feláldozták a diákokat, majd összezártak a hatóságok előtt, nem nagyon tudnak velük mit kezdeni.
    Hány meg hány ilyen elfeledett törzs élhet ott azon a "kontinensen", akiknél legutóbb Miklós cár által küldött expedíciók jártak, azóta senki.

  • 11.  bucbuc (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:01

    Na megvan honnan vették a predator alapötletét.

    Fasza poszt volt, grat.

  • 12.  Gaudi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:05

    Miért pont jeti? Medvékkel mi újság, gondolom gyakrabban látnak ilyesmit arrafelé.

  • 13.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:26

    Valóban érdekes poszt, engem is megfogott a téma. Általában is érdekelnek a "konteók", de ez esetben különösen kíváncsi vagyok, hogy mi is történhetett valójában azon a titokzatos éjszakán.

    A szavazós posztban olvastam először a Djatlovékról, írtam is róla egy - bár messze nem ennyire részletes - bejegyzést: kinizsiszazas.blogspot.com/2011/10/dyatlov-tura-tragediaja.html

    Leginkább én is a fegyverkísérletes teóriára hajlok (pl. hogy egy nagyobb robbantástól, különös jelenségtől "ijedtek meg"), de még ez sem magyarázza meg teljesen, hogy miért menekültek el olyan hirtelen - főleg, hogy meg sem sérültek a robbanástól/eseménytől, tehát ilyen szempontból nem az "életüket mentették". Bár lehetséges, hogy egy "szimpla ijedtség", fizikai sérülés nélkül is képes ilyen pánikreakciót kiváltani.

  • 14.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:28

    @Gaudi: Azt elég egyszerű lett volna megállapítani ha medvék vagy jetik voltak. Elég meggyőző külsérelmi nyomok lettek volna.

    Ezek az emberek úgy haltak meg, hogy külső sérülés nem látszott rajtuk, ellenben többnek is összetört a bordája. A medvék tudnak ilyet?

  • 15.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:30

    De mi okoz olyan sérülést, ami külsérelmi nyomot nem hagy de eltöri a bordákat és átrendezi a belső szerveket?
    Nekem ez nagy nyomáskülönbségre utal. De azt meg, hogy lehet ilyen lokálisan csinálni, hogy csak két embernél jelentkezik. Érdekes.

  • 16.  gloria_mundi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:30

    Éljen, itt az új poszt. :-)
    Látom, a fegyverkísérlet vezet, én is erre szavaztam. Soha nem értettem a hegymászókat, de nem ez a sztori fog hozzásegíteni, hogy megértsem, az biztos...
    Mindenesetre Zolotarjov bekapcsolódása nagyon gyanús, ha annyira nem volt kóser az ötlet a hatóságoknak, legegyszerűbb lett volna megtiltani a kiruccanást, lehet, h az ötletgazda nem is Djatlov volt, már neki is adta vki a tippet, és az egész túrát azért szervezték, h ilyen véget érjen?
    A sátorhoz, gondolom, azért akartak visszamenni, mert tudták, h halálra fagynak különben. Egyébként csodálom, h ilyen rohadt hidegben alsóruhára vetkőzve aludtak, nem volt ott vmi szexparti? (Legalább egy kis örömük lett volna a haláluk előtt.)

  • 17.  kabar (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:32

    A helyszin (a nyári kép alapján) nagyon nem úgy néz ki, mint ahol lavina keletkezne, maximum tavaszi hócsúszás. Ha meg fegyver volt, nem lehetett hagyományos dirrdurr, hanem inkább (amit a poszt is ír) valami hipnózisos-telepatikus valami. Az oroszok mindig is jók voltak ebben.

  • 18.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:38

    Kiskoromban egy nyaralást a Fekete tengernél töltöttünk, ez volt a 80-as évek elején. Nem úgy volt ám az, hogy vettünk egy SZU térképet, megkerestük hol van Odessa, kitaláljuk, merre menjünk, aztán uzsgyi neki. Nem. Külön útvonalengedélyt kellett kérnünk, az útvonalat nem mi határoztuk meg, és letérni arról nem lehetett. Ez nem csupán bürokrácia volt, figyelték is, hogy betartjuk-e. Amikor egyszer eltévedtünk, megállítottak minket, és udvariasan bár, de nagyon határozottan visszatereltek a megadott útvonalra. Ez volt a 80-as évek elején, egy családi nyaralás alkalmával, országúton. Szóval meglehetősen elképzelhetetlennek tartom, hogy az 50-es évek végén, útvonal egyeztetés után egy csapat egyetemista VÉLETLENÜL kerüljön oda, ahová nem kellett volna, vagy akár csak annak a közelébe is...
    Jó kis konteó ez, teccik :-)

  • 19.  Real Trebitsch (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:43

    Hűű, ez nagyon jó poszt lett, ilyenre vártam már régóta!
    Ez a külsérelmi nyom-mentesség azért nagyon furcsa. De, ha jól értem, ez csak egyiküknél volt - a többinél "normál" fizikai trauma okozta (legalább részben) a halált?

  • 20.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:43

    Tiboru, az az ufonautás kép nagyon nem hiányzott. Egyedül ülök az irodában, odakinn szürke csend, majd' a szívem állt meg! :DD

    Amúgy nekem is a fegyverkísérlet tűnt először a legelfogadhatóbbnak, de kezdek elbizonytalanodni... Ami fura, az a menekülés a sátorból, mezítláb, fehérneműben, a -20 fokba. Az emberben dolgozik a túlélési ösztön: akkor menekülök, ha azzal növelem a túlélési esélyemet. Ha így képesek voltak elmenekülni, akkor valamitől rohadtul megrémülhettek...

    Egyébként érdekes: valami halálra rémítette őket, elfutottak a sátortól, majd pár méterrel odébb megállnak, mert az a valami még véletlenül sem eredt a nyomukba, hanem szépen eloldalgott a sátortól. Elég fura. Aztán visszamennek a sátorhoz, mert az a valami esetleg elment? Akkor az a valami lehet, hogy repült, esetleg hangot adott vagy világított is, mint egy helikopter, gömbvillám vagy ufó, ezért egyértelműen meg tudták állapítani messziről is, hogy már elment? Ellentétben mondjuk egy szántalpas vadásszal, egy vadállattal vagy bármi gyalogló lénnyel, ami 1) nem látszik annyira a hegyen a sötétben 2) az eltelt 15-20 perc alatt nem is jutott messzire, tehát még a közelben van.

    Vagy lehet, hogy nem szimplán elmenekültek, hanem "kitörtek" a sátorból? Előtte megbeszélték, hogy a "nagy fa" alatt találkoznak (jó tájékozódási pont), de előtte összezavarják a támadót?

    Miért akartak fára mászni? Miért rohantak vissza? Lehet, hogy a fánál is megtalálta őket a támadó? És ösztönösen visszamenekültek oda, ami "otthon" helyként volt a fejükben, tehát a sátortáborhoz?

  • 21.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:43

    A féltékenység teória azért nem állja meg a helyét nálam, mert ha valamelyikük be is gőzölt, de kellett volna lennie túlélőnek. Nem hiszem, hogy annyira elszálljon valaki, hogy fehérneműben rohangásszon -20 fokban. Ráadásul a sérülések, szóval egy ember nem tud másik nyolcat sakkban tartani egy késsel, vagy síbottal(vagy volt náluk fegyver?) a kihűlésig.
    Ugye a belső sérülésekre még így sincs magyarázat.
    Nagy mennyiségű hó képes olyan nyomást kifejteni, hogy külsérelmi nyomok ne látszódjanak a testen, de belül...?

  • 22.  tzs (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:47

    Marija Ivanova ha 11 holttestet talált, akkor 6-ot tüntettek el rejtélyes körülmények között, hiszen négyet csak hónapokkal később találtak meg az árokban, nem?

  • 23.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:52

    @Salamancai űrhajós:
    "Egyébként érdekes: valami halálra rémítette őket, elfutottak a sátortól, majd pár méterrel odébb megállnak, mert az a valami még véletlenül sem eredt a nyomukba, hanem szépen eloldalgott a sátortól. Elég fura. Aztán visszamennek a sátorhoz, mert az a valami esetleg elment? Akkor az a valami lehet, hogy repült, esetleg hangot adott vagy világított is, mint egy helikopter, gömbvillám vagy ufó, ezért egyértelműen meg tudták állapítani messziről is, hogy már elment? Ellentétben mondjuk egy szántalpas vadásszal, egy vadállattal vagy bármi gyalogló lénnyel, ami 1) nem látszik annyira a hegyen a sötétben 2) az eltelt 15-20 perc alatt nem is jutott messzire, tehát még a közelben van."

    És miért találták meg őket ennyire külön? Az oké a cédrusfa alatt gyűltek 900 méterre a sátortól? Hárman megpróbálnak visszamenni, őket megtalálják nagyjából úton a sátor felé? De a másik három miért megy a másik irányba további négyszáz métert?

  • 24.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:56

    @tzs:

    Igen, ez nekem is feltűnt: Maria az első percekben 11 (ezek szerint látható) holttestről beszél. Ha elfogadjuk, amit mondott, akkor azt kell továbbgondolni, hogy négyet miért "ástak el" későbbi feltalálásra a vízmosásban a szpecnazosok (?), s kettőt miért tüntettek el teljesen, úgy, hogy később se találtak rájuk...

  • 25.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:56

    Ezt az r pontot nem értem. Ha később találták meg a 4 maradék holttestet, akkor miért beszél a csaj 11-ről?

  • 26.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 10:59

    @WaseK:
    Úgy olvastam, hogy nem volt náluk (lő)fegyver.
    Megjelent olyan kép is később a neten, amin az egyiküknél fegyver (vagy annak látszó tárgy) van, de állítólag az a fotó máskor készült, és utólag keveredett / keverték a többi, hiteles fotó közé.

  • 27.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:00

    @tiboru: Mi van ha az a négy (előbb rosszul írtam hármat) már akkor is el volt ásva, amikor a 11 további testet látták? Akkor hat támadó harapott a fűbe(hóba), akiket eltűntetett a MIB takarító osztaga :)

  • 28.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:04

    @WaseK:

    Ez (a források szerint) valahogy így történhetett:

    1.) Mind a kilencen szanaszét futnak a táborhelytől;

    2.) Mind a kilencen találkoznak a nagy fánál;

    3.) Tüzet gyújtanak, fára másznak;

    4.) Itt ketten gyorsan halálra fagynak (Dorosenko és Krivoniscsenko);

    5.) Négyen (Thibeaux-Brignolle, Dubinyina, Zolotarjov és Kolevatov) valami miatt továbbmennek (?) a vízmosás felé; őket találják meg majd májusban;

    6.) Hárman (Kolmogorova, Djatlov és Szlobogyin) még tanakodnak egy kicsit a fa alatt, majd egyenként, egymás után megpróbálnak visszafutni a sátorhoz, de ez egyiküknek sem sikerül, mert útközben (különböző távolságok megtétele után) összeesnek és meghalnak.

  • 29.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:04

    @stoppos:

    Itt van felül a válasz :-)

  • 30.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:05

    @gloria_mundi:

    Látszik, hogy nem értetted soha a hegymászókat. :DDDD A jó hálózsák úgy szigetel a legjobban, ha alsóruhában alszol benne. Egyébként egy kis méretű sátorban egy gyertyával is "komoly meleget" lehet elérni. És abban a sátorban sokan voltak, vagyis "belehelik" 1-2 óra alatt.

    Nekem a manysi sámánok bosszúja nagyom szimpatikus verzió.

    Néhány kérdésem azért lenne...pl. vajon miért ahhoz a fenyőhöz futott
    mindenki? Ráadásul tök sötétben, esetleg holdfénynél hirtelen kiugorva a sátorból, 900 métert futni 9-en, majd még 100-300 métert 4-en tettek meg...Valami nagyon meg kellett ijessze őket, mert -10 alatt pucéran azért nehéz életben maradni a szabad levegőn.

  • 31.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:06

    @Sanyi:

    Igen, én is úgy olvastam, hogy nem volt náluk lőfegyver.

  • 32.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:10

    @WaseK: Ez is furcsa. Vajon a másik három miből gondolta, hogy arra jobb esélyei vannak a túlélésre?

    Mezítláb, alsóneműben, miután futottak dombnak lefelé 900 métert, sötétben, hóban, -20 fokban...

    Vagyis biztos, hogy sötétben? A kétkarórás srác órái mind 8 és háromnegyed 9 között álltak meg. Hogyha 9 körül tértek nyugovóra, akkor a tragédia reggel történt, nem? Ha a térképen jól látom, ez a hely nagyjából a finn Tampere várossal van egy körön - jó lenne tudni, hogy ott mikor kel és nyugszik a nap január végén.

  • 33.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:11

    "6.) Hárman (Kolmogorova, Djatlov és Szlobogyin) még tanakodnak egy kicsit a fa alatt, majd egyenként, egymás után megpróbálnak visszafutni a sátorhoz, de ez egyiküknek sem sikerül, mert útközben (különböző távolságok megtétele után) összeesnek és meghalnak."

    Logikátlan...vészhelyzetben az emberek együtt maradnak. Főleg 2 ffi. és 1 nő. A ffiak ösztönösen a nőt védik, ő meg ösztönösen velük marad és semmi esetre sem válik külön.

  • 34.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:15

    @Rogal Dorn:

    Hát nem ez lett volna az egyetlen logikátlan cselekedetük...

    Persze lehet, hogy egyszerre rugaszkodtak neki a futásnak, csak más-más távolság megtétele után estek össze.

  • 35.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:15

    Meg is van!

    Napkelte és napnyugta 2011: Tampere, Finnország

    Január 30.
    Napkelte: 08:53
    Napnyugta: 16:23

  • 36.  Baálint bácsi, a Lángoló Törpe (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:16

    Atya-Úr-Isten, mekkora konteó! Pont egy ilyen postra volt szükségem az ínséges hónapok után, nagyon köszönöm az Ő nevükben is, tiboru mester! :)

    Egyébként az egész üggyel kapcsolatban azt tartom furcsának, hogy ha olyan fenenagy összeesküvésről van itt szó, kormány-szinten, fegyverkísérletek, KGB, miegymás, minden nyalánkság ami diplomáciai villongásokat és harmadik világháborút idézhet elő de kurva gyorsan... szóval ha adott ez a magas labda, akkor az hogy lehet, hogy Tavaris Prezident nem fogja és tünteti el az egészet nyom nélkül? Ha Ők tudták, hogy hülye hippik sunnyognak a fenyvesben, miért nem lőtték őket hókon és ásták el valahol pár jeltelen parcellában? Miért etetik a konteósokat és hülyítik a közvéleményt? ÚRISTEN, lehet, hogy EZ A CÉL?!
    No, az egésszel csak azt akarom mondani, hogy egyszerűbb lett volna meg sem találni a holttesteket, vagy csírájában elfojtani a dolgot (bekussoltatott csinovnyikok, teljes hírzárlat, stb.), mint táptalajt biztosítani a műsornak. Mondjuk így legalább mi jól jártunk. Még egyszer köszi a postot! :)

  • 37.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:17

    Mintha azt is olvastam volna valamelyik forrásban, hogy némelyikükön szakadt, tépett volt az (alsó)ruházat, mert megpróbálták egymásról letépni. Feltehetően az előbb megfagyottakról / kihűltekről próbáltak leszedni 1-2 ruhadarabot a tovább túlélők, hogy ezzel is melegítsék magukat.

  • 38.  gloria_mundi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:18

    @Rogal Dorn: Jé, köszi a felhomályosítást! Én nem bírnám rávenni magam, hogy ilyen hidegben alsóruhára vetkőzzem, de önként ki se mennék ilyen hidegbe...
    Tényleg nagyon logikátlan, hogy külön-külön fussanak. Kivéve, ha vita van, hogy mit tegyenek, és a legtürelmetlenebb nekiiramodik.

  • 39.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:18

    @tiboru: Már látom. :)

    A guglimepsszel mi a gond? Én simán megtaláltam mindent. Mondjuk az viszont furcsa, hogy amikor visszamentem a www.mountainsmounts.com/mountain/51409/gora-otorten/ honlapra, a google képei már nem voltak elérhetők.

  • 40.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:18

    @Salamancai űrhajós:

    Ha minden igaz, Tamperében február elsején a nap 0850-kor kel és 1628-kor nyugszik. Legalábbis 2012-ben ez a várhatóság :-)

    www.timeanddate.com/worldclock/astronomy.html

  • 41.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:19

    @tiboru:
    Újabb észrevételeim vannak, bár úgysem mondhatod el az igazat :)

    Valamitől nagyon megijedtek -> elfutnak 900 métert
    Ott már bátrak annyira, hogy a nagy semmi közepén tüzet raknak (kvázi publikálják, hogy itt vagyunk)?
    Ha fehérneműben alszol és felriasztanak és pánikszerűen menekülsz, akkor viszel magaddal gyufát, öngyújtót, hogy rakhass tüzet? Vagy ha van idő ezt keresgélni, akkor inkább nem ruhát kellett volna venni?
    Hogy lehet tűz mellett kihűlni? Bár mínusz húsz fokban ez lehet, hogy elképzelhető, majd igazoltok, vagy cáfoltok.

    Miért hagyják ott a tüzet ruha nélkül a másik irányba? Ha megint megtalálták őket, ami a tűz lévén nem lehetett bonyolult, én nem a semmibe próbálnék elfutni, mert az tuti halál. Persze pánikhelyzetben az ember nem racionálisan gondolkozik...

  • 42.  geocurd (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:19

    Tehát, még nem volt teljes világosság. Bár, a hó felerősíti valamilyen szinten a fény, de egy fenyvesben...

  • 43.  RolloJuve (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:20

    Szerintem egyszerűen meg akartak nézni valamit, amiről hallottak a cseljabinszki kollégák, aztán rábasztak, de dulván.
    (ez a matekosdi a végén meg egy vicc)

  • 44.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:21

    Ha lefele futottak, akkor biztos nem medve volt...a medve lefele 1 pillanat alatt utolér :DDDD

    De az óra megállását tudjuk csak és abból a halál időpontjára csak nehezen lehet következtetni. Este 9 körül februárban még itt is sötét van. Ha táborveréskor hóvihar volt, akkor még hamarabb lesz sötét, és később világos. A fa alatt ha tüzet raktak, akkor valamennyire megnyugodhattak, mert azonnal láthatóak lettek mindannyian. Fára mászni? Értelmetlen meztelenül, -10 alatt meg végképp.

    A jó a történet... :D

  • 45.  SzZ (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:24

    Először is: legyünk következetesek a cirill átírásban: Gyatlov. A Dj olyan nyelvekben van, ahol nem jelölnek külön gy hangot. A magyar nem ilyen.

    900 méter az kondíciótól függően futva is 4-6 perc - olvassatok futóblogot. -20 fokban, alsóneműben, mezítláb, hóba süppedve mindez legalább 10, de inkább 15. Ez már önmagában hipotermiás helyzet - a halál küszöbe. Racionálisan nem magyarázható. Csak komoly pánik indokolja.
    Nade, ezek után összegyűlnek, kissé talán megnyugodnak, és tüzet raknak, felhívva magukra a figyelmet?

    Szóval inkább arra tippelek, hogy pszichésen történt velük valami. És mert az Ufókban nem hiszek, marad a fegyverkísérlet.

  • 46.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:26

    Minél jobban belegondolok, és nem veszem a 11 holttest problematikáját, afelé hajlok, hogy jó ruszki szokás szerint benyaltak vagy 2 liter fagyállót... persze ez csak vicc...

  • 47.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:28

    Azért az is vicces, hogy ugyen Szverdlovszkból indulnak, ami Szverdlov elvtársról lett elnevezve, akinek a halála
    - Spanyolnátha
    - Tuberkolózis
    - Agyonverték a munkások Orjolban egy gyárban
    - Eltűntették, mert részt vett a Lenin elleni merénylet tervezésében.

    Na, hát ezért is mondtam a másik posztban, hogy a SZU-ban még ott is összeesküvés van, ahol nincs. :))

  • 48.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:28

    @SzZ:

    -20-ban már nem süpped a hó... :DDDD

    Valami jó kis egyetemi beavatási szertartás? :DDD

  • 49.  Real Trebitsch (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:33

    Szerintem a fáramászás egyértelmű: látni akarták, ott van-e még a valami/valaki a tábornál, és/vagy a másik irányba kémleltek, hogy van-e menekülési útvonal, vagy egyszerűen csak látszik-e még valahol a jelenség, amitől megijedtek.

    De a pszicho-fegyver-dolgot kizárnám, az hogyan okozhatott fizikai sérüléseket, pláne ilyen rejtélyes kívülről nyomtalanokat?

  • 50.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:38

    @Real Trebitsch:

    Azért nem, mert vagy sötét van még, vagy félhomály. Ráadásul tüzet raktak, vagyis megnyugodtak. A fegyver az szerintem is kizárt. Akkor nem is találták volna meg őket...És nem kutattak volna át ekkora területet.

  • 51.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:38

    @SzZ:

    Következetes voltam: mindenhol Djatlovot írtam :-)

    Én nem tanultam oroszt, úgyhogy sorry. De remélem, ez a szarvashiba nem akadályozza a megértést.

  • 52.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:41

    @tiboru:

    Oroszt, meg hogy nem? Akkor ez még egy konteo....:D

  • 53.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:42

    A kórbonctani jelentések a gyomortartalmak, illetve az abban található ételmaradványok emésztettségi foka alapján azt tartalmazzák, hogy a kilenc fő halála valamikor 2230 és 0030 között következett be, tehát nem reggel.

    Azt tudniillik, hogy este hét körül vacsoráztak, a naplóbejegyzések igazolják.

    A kétkarórás srác órái ettől függetlenül nyolc valamennyit mutatnak...

  • 54.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:44

    A talpuk vajn mennyire volt sérült?

    Ha mezítláb futottak 900 métert a fagyott hóban, amit ráadásul előtte egy hófúvás borotvált kérgesre, az szépen összekaszabolja a talpukat-bokájukat...

    -20 fokban nem hiszem hogy amolyan "hull a pelyhes fehér hó"-szintű pihepuha hómezőt kell elképzelnünk, inkább egy kemény és rideg jégsivatagot.

    Én sajnos nem síelek, de biztos van itt olyan, aki igen: a nem-karbantartott hófelület, ami kemény mínuszokban tölt hosszú heteket-napokat, néha esik rá, néha hófúvás keményíti a felszínét, néha esetleg megolvad-visszafagy, milyen felszínű?

  • 55.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:45

    @Rogal Dorn:

    Nem idehaza jártam oskolába :-)

  • 56.  SzZ (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:46

    @Rogal Dorn
    Ezaz, beavatás!
    Megvan!

    Az volt az egyezség, hogy a lányok éjjel kiosonnak valahová, és tüzet gyújtanak. A srácok közül, aki elsőnek ér oda, az kezdhet a csajokkal.
    Amikor a pasik meglátták a tűz fényét, nem bajlódtak az öltözködéssel (később úgyis csak vetkőzni kéne :-), meg a sátorlappal, hanem kivágták és usgyi!
    A lányok pechjére viszonylag egyszerre értek oda. Ljudmillára Zolotarjov már ráfeküdt, amikor még ketten rázuhantak. Ezért a törött bordák a lánynál és az öregnél. Ljudmilla a nyelvét is leharapta az ütéstől. Rusztem koponyaalapja is ekkor tört el.

    Mivel a lányok száma egyszerre megcsappant, valaki kifejezésre juttatta, hogy annyira fel van aljzva, hogy bárkit megdug. Négyen ezért inkább a vízmosás felé mentek, nehogy seggbe rakják őket.
    Ők mind megfagytak.

    A többiek - már aki még tudott járni - a rosszul sikerült buli után visszaindult, de mivel a sátor nem volt kivilágítva, ezért csak tapogatóztak - végül mindenki megfagyott.

    A rajtuk mért radioaktivitás is érthető, ketten is nukleáris üzemben dolgoztak.

  • 57.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:46

    @WaseK:

    Nem biztos, hogy mindenki nyugovóra tért, amikor a pánik bekövetkezett. Lehet, hogy páran még a tábortűznél kvaterkáztak.

  • 58.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:47

    @tiboru: Lehet, hogy akkor járt le? Lehet, hogy reggelente szokta felhúzni az óráit? Logikus lenne...

    A betört számlap kissé fura. Már-már színpadias, minden ócska krimiben a betört karóra mutatja a halál idejét. :D

  • 59.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:47

    @tiboru:

    Vagyis tök sötét volt...Akkor azt végképp nem értem, hogy találtak a fához külön-külön, főleg úgy, hogy bepánikoltak. Még holdfénynél sem könnyű megtalálni valamit...esetleg, ha kiáltoznak egymásnak...de akkor megtalálják őket.

  • 60.  interdimenzionalis (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:48

    és vajon miért/hova/hogyan "tünt" el az egyik lány nyelve?

  • 61.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:48

    @tiboru: Az akkor olcsó szovjet automata karórák mennyit jártak még az utolsó mozgás után kb? Ez lehet egy magyarázat. Persze, ha nem automata órája volt...

  • 62.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:48

    @Sanyi: igen, én is ilyet olvastam.

  • 63.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:49

    A radioaktív-témára szerintem még rá lehetett volna szállni. Sárgásra elszíneződött bőr, arcon, kézfejen, stb... amolyan "akut sugárbetegség"-re asszociálok ebből.
    Tegyük fel a kídérleti fegyver-elvet: lőnek / robbantanak, a nagy légnyomás összetöri belülről a szerveket. Az akut sugárbetegség pedig eléggé rövid idő alatt végez az áldozatokkal.
    Bár egy ilyen dózisteljesítménnyel bíró sugárforrás azért hagyott volna nyomot az erdőben is (lásd csernobili eset: vörösbe borultak a fenyőfák).
    Esetleg a kísérleti fegyver egy irányított radioaktív sugárnyaláb? Emiatt nem lett más is szennyezett?

    Érdekes... Milyen jó, hogy nappal olvastam el... most is futkározik a hátamon a hideg...

  • 64.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:50

    @SzZ:

    "A rajtuk mért radioaktivitás is érthető, ketten is nukleáris üzemben dolgoztak."

    Logikus lenne, de a sugárzást Ljudmillán és Zolotarjovon mérték, míg Cseljabinszk-40-ben Szlobogyin és Krivoniscsenko dolgoztak.

  • 65.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:50

    @SzZ: :D Bazz....

  • 66.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:52

    @Sanyi:

    Mondjuk ez teljesen érthető reakció a fagyhalál küszöbén.

  • 67.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:54

    @tiboru:

    Hófúvásban, és -20 körül, egész napos sítúrázás után? Ilyenkor még az a bizonyos sem hiszem, hogy reagál...nemhogy még jópofáskojon az ember éjfélig. Pánik lehetett amúgy szerintem, csak egy csomó kérdés merül fel. Még azt el tudom képzelni, bár komoly hegymászóról nem igazán, hogy azt hitték lavina jön. A hirtelen menekülést ez megmagyarázná, de -20-ban nincs lavina. Olyan masszív jeges minden, hogy tavaszig ott nem moccan semmi.

  • 68.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:55

    A manysi elmélet azért valószínűtlen, mert ha ők támadtak, akkor legalább néhány táborozót meg kellett volna sebesíteniük már ott a sátorban, illetve a környékén.
    Szóval mi késztet 9 embert arra hogy mezítláb úgy fusson 900 métert a fagyott talajon, hogy előzőleg egyiküket sem érte fizikai bántalmazás?!
    És miért olyan sokat? Már 100 méter után látják hogy üldözik-e őket vagy nem!

  • 69.  rdos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:55
  • 70.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:56

    A fenti képen szereplő 2 holttest nem valószínű, hogy a tábortűz mellett megtalált 2, tekintve, hogy rajtuk alig volt ruha.
    Az ő (részben levágott) ruháikat viszont a hónapokkal később megtalált emberek testén találták meg (főként a nőén). Ez elég fontos szerintem.

  • 71.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:57

    @SzZ:
    Hát ez a sztori tényleg besza-behu, majdnem leestem a székről :)
    (és eddig ez a legracionálisabb magyarázata a történteknek :))

  • 72.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 11:59

    Tényleg nagyon jó kis konteó ez :-)
    A külsérelmi nyomok hiánya miatt (nem is beszélve ugye a radioaktivitásról és a narancssárgaságról) kiesik minden eccerű fizikai támadás (féltékenység, bennszülöttek, jeti, lavina). Mi marad?
    Fegyverkísérlet, UFO.
    A fegyverkísérlet nem stimmel, volt útvonalengedélyük, szóval véletlenül nem kerülhettek oda, szándékosan meg miért akarnának olyanokon kísérletezni, akik aztán hiányoznak valakinek? 59-ben a SZU-ban, könyörgök, dögivel akadt olyan, akit a kutya nem keresett volna, akivel soha nem kellett volna elszámolni.
    UFO-k meg miért támadnának meg egy sátrat egy behavazott hegyoldalon, és ha igen, akkor miért érték be egyetlen nyelvvel?:-)
    Hm...kár, hogy Tesla ekkor már nem élt...bár a hiányzó nyelv akkor sem stimmelne...hm.hm.hm...

  • 73.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:00

    @SzZ: Megérné betenni plusz egy variációra a postba :D

  • 74.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:01

    @Rogal Dorn:

    Lehet, nem ismerjük eléggé az orosz lelket :-)

  • 75.  SzZ (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:02

    @tiboru:

    Most meglepődtem, valamiért azt hittem, hogy oroszul (is) perfekt vagy :D
    Ruszki (meg kínai, meg egyéb érdekes írásmódú) neveket kiejtés szerint írunk át magyarra, ahogy magyarul hangzanak. (Pl. magyarul Teng Hszjao-Ping, angol szövegben ugyanő Deng Xioaping)
    Abban következetes vagy, hogy végig Dj-vel írod. De Nyikolájt írsz (helyesen) és nem Njikolájt.

  • 76.  rognork (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:02

    Nekem azért inkább az a gyanús, hogy ha tényleg a MiB csinálta az akciót, akkor miért nem tüntették el a nyomokat. Ott hagynak 11 halottat, meg négyet még elásnak odébb? Ez vicc. Ez max elborult forgatókönyv írók fejében létezik. Azt már nem is kell értékelni, hogy egy szupertitkos akció után simán rájuk talál a hadsereg, akiket nem fognak vissza felülről? Ha tényleg Ők csinálták volna, akkor
    1. medve nyomokat hagynak, vagy jetikarmokat, vagy bármit
    2. ha nem 1., akkor eltüntetik őket mint a sicc, nyomtalanul
    3. a hadsereg nem megy ki kutatni
    4. ápolónő még annyira sem
    Nem hiszem, hogy butábbak lettek volna Patton gyilkosánál.

  • 77.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:02

    @Bunda:

    Elég ha nagyon rájuk ijesztenek.

  • 78.  Alekszandr Alekszejovics (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:05

    Lavina volt ott, higgyétek el, semmi más. Csak lavina lehetett, de tényleg. Szóval ennyi, hagyjátok ezt ügyet.

    (Fizetett orosz belső elhárító tiszt)

  • 79.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:05

    @rdos:

    Hát tényleg nem az a kimondottan lavinaveszélyes terület.

  • 80.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:06

    Remek, gondolkodós kis poszt, gratula.

    A mérgezéses szálban én nem nagyon hiszek, ennek ellenére elképzelhető, hisz Jurij JJ betegség, gyomorbántalmak (!) miatt vált ki a csoportból: lehet, hogy az ő szervezete hamarabb megadta magát a méregnek, aminek valami miatt mind ki voltak téve - és úgy tűnik, ez volt az, ami végül megmentette. Irónikus, mi? Jurij aztán az azonosításban volt a segítségére a mentőcsapatnak, de már neki is feltűnt pár különös dolog, oda nem illő holmik a szétcincált sátorban. Sőt, úgy hitte, a nyomozás aktáját már azelőtt megnyitották, mielőtt egyáltalán a sátrat megtalálták volna... o.O

    Mi van, ha Zolotarjovra bízták, hogy méreggel tüntesse el a kíváncsi hegymászókat, de - ahogy az ilyenkor lenni szokott - szar került a puncsostálba, és végül halálra fagyott?

  • 81.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:06

    @SzZ:

    A Nyikoláj ismerős volt máshonnan :-P

  • 82.  Kocsír Tamás (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:08

    Szerintem vagy a földönkívüliek voltak, vagy valami még rejtélyesebb dolog, de biztos nem fegyverkísérlet, mivel az őslakosok legendája szerint már évszázadokkal korábban is történt hasonló eset. Vagy az őslakosok előre látták a jövőt és múltként élték meg, vagy esetleg "kikényszerítették" a megtörténtét azzal, hogy nagyon hittek benne (meg esetleg kecskéket öltek halomra szertartásosan pentagramokban kántálva Cthulhu nevét - ez utóbbi persze csak vicc :)). Vagy a múltban látták előre a jövőt és a jelenbe szájhagyomány útján úgy jutott el, mintha lett volna ilyen eset.

  • 83.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:08

    Az első fénykép szerint, az optimális további útvonalhoz közel állították a sátrakat fel. Vagyis, a hófúvásban délután még maguknál voltak. Persze a naplóbejegyzések is tanúsítják ezt. Mondjuk abból a szempontból nézzük, hogy nyílt terepen táboroztak le a szélben, akkora vihar nem lehetett. Viszont a tűzifát messziről kellett hozni, ami ilyenkor azért elég bajos.

  • 84.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:09

    Ha a sátoron kívülről jött a fenyegetés, akkor miért kellett sürgősen rést vágni rajta? Valami ott bent történhetett, amiért nem érezték biztonságban magukat a külső zord viszonyokhoz képest sem...
    Én egy okot tudok elképzelni amiért mezítláb ennyit futnék -20 fokban: Ha a sátorban megjelenik egy zombi vagy farkasember. Esetleg vámpír. Brrr! Akkor pánikszerűen kivágom a sátor oldalát és futok mint az állat! Meg sem állok úgy... 900 méterig.

  • 85.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:10

    @Eugenie Danglars:

    Hm, érdekes verzió, de nem lett volna egyszerűbb, ha oda se engedik őket?

  • 86.  Kocsír Tamás (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:11

    Még az előzőhöz, hogy ha az őslakosok a jövőbeláttak, akkor persze lehet szó fegyverkísérletről, de én inkább hajlok a földönkívüliek felé. Akik valószínűleg már nem is annyira földönKÍVÜLIEK, mert lehet, hogy már régóta együttműködnek ruszki testvéreinkkel (is). Meg itt vannak még ugye a Reptoidok is... :D

  • 87.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:14

    @Bunda:

    Vagy a sátor ki/be járata előtt van, vagy bajos az összefagyott madzaggal szerencsétlenkedni. Mi nem vagyunk ezekhez hozzászokva, de jeges összefagyott madzagot -20 fokban éjjel álmodból fölpattanva, tök sötétben kibogozni..hát, szerintem bajos. Akkor inkább a ponyva felvágása...De lehet, nyáron a balatoni kempingben is a ezt választanám, ha bitangul rám ijesztenek.

  • 88.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:15

    Tetszett a poszt. Engem az említett két írás "Nehézségek legmagasabb kategóriája" és "Az államtitkok ára: kilenc élet" érdekelne... bár gondolom magyarul nem fellehető...ha esetleg angolul megtalálja valaki az linkelhetné vagy legalább a címét beírhatná.

  • 89.  rognork (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:16

    Mellesleg meg kell kérdezni Leslie L Lawrence-t, biztos van magyarázat. A Halál Hegye. Tipikus könyvcím.

  • 90.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:20

    Ez a bejegyzés azt írja, hogy előtte el is tévedtek egy komoly hóviharban, szóval (legalábbis a végzetes szakaszon) nem tervszerű volt az útjuk:
    ujramegujra.blog.hu/2010/05/09/a_dyatlov_atkeles_es_az_incidens
    Ezt mintha angol forrásokban is olvastam volna.
    (megjegyzés: a bejegyzés tévesen nőnek tartja Yuri Yudint, nyilván a név hangzása alapján.)

  • 91.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:22

    @tiboru:

    Persze! Temesvár...

  • 92.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:22

    @tiboru: tudod, miért nem gondolom, hogy úgy egyszerűbb lett volna? Mert szerintem az egész hegymászás is csak álca volt. Lehet, hogy mindannyian valamilyen titkos szervezetnek dolgoztak, és kémek voltak. Mérnökökről, fizikailag felkészült és képzett túrázókról beszélünk (még a hölgyek esetében is), és mint az esemény kapcsán látjuk, szélsőséges körülmények között alulöltözötten képesek voltak majd egy kilométert megtenni ahelyett, hogy simán csak összeestek volna és meghalnak. Emellett ketten szovjet iparóriásoknál dolgoznak. Lehet, hogy tudtak valamit az abban a térségben zajló, titkos dolgokról, ezért túrának álcázva próbáltak közelebb férkőzni, infót szerezni. Csak valaki kompromittálta őket - talán éppen Jurij, és talán ezért szegődött melléjük Zolotarjov, hogy figyelje őket, és szépen kiiktassa őket mérgezés által. Az anyaországnak Zolotarjov nem volt nagy veszteség, így az ő messzire nyúló kezeik is mosták egymást.

  • 93.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:26

    @rdos: nagyon jó képek, köszi! Az első szerint akkor, ha jól értelmezem, hegynek lefelé menekültek a bekarikázott fenyőfák felé, igaz?

  • 94.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:28

    @Rogal Dorn:

    Nyert ;-)

  • 95.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:29

    @Eugenie Danglars:

    Igen, bár ezt az eltévedés dolgot nem nagyon értem...

  • 96.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:30

    @Eugenie Danglars:

    Szó mi szó, találhattak volna közelebb is hegyet; nem kellett volna feltétlenül 500 kilométert vonatozni, majd még vagy ötvenet autózni, hogy elkezdhessék a mászást/síelést...

  • 97.  A vogul vadász ükunokája (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:31

    Mi, örökös konteó-hívők, akik már a hétvégi Lecce-AC Milan (első félidő: 3-0, végeredmény 3-4) mérkőzés után komoly összeesküvés-elméletekkel álltunk elő, mi sem természetesebb reakció, mikor a „rejtélyes” orosz hegymászók haláláról olvasunk, rögtön beleképzeljük a lehetetlent, tán még az ufókat és magát Elvis Presley-t is. Pedig a megoldás kulcsa mindvégig előttünk lebegett, mint Rákosi feje felett a glória.
    Jöjjön hát az én alkonteóm:
    Az ororsz hegymászók egyetlen „bűne” a régi jó öreg frázisban rejlik, rosszkor voltak rossz helyen. Szimplán medvetámadás áldozataivá váltak. A barnamedve (honos-e vidéken) február eleji ébredésének(!!!) kárvallói lettek. A vogulok a mai napig megmaradtak bizonyos szinten a természeti népek szűk körében, hát még 1959!-ben. Fontos szerepet tölt be mind kultúrájukban, mind pedig mindennapi életükben/megélhetésükben a vadászat. Egy ilyen, balul sikerült medveölés ( a télen(általában kicsinyeiket ekkor hozzák világra) !!!) született bocsok valamelyike életét veszthette, de az anya nem). A vogul vadászoknak sikerült elmenekülniük a féktelen haragra gerjedt vad elől, aki vérszemet kapva (tán maga is megsérült) üldözni kezdte őket. Eddig meglehetősen kesze-kusza a történet (TUDOM), fikciók tömkelegét építettem már most is bele a konteóba. Jöjjön hát a cselekmény.

    Két ziháló fáradt vadász érkezik meg az orosz hegymászók táborába, először nem tudnak mit kezdeni a két vadásszal, akiknél fegyvert is látnak. A két vadász messzire került eredeti lakhelyéről, és a mínusz 20-30 fokban nem kívánnak újra nekivágni az erdőnek. A hegymászók készséges fiatalemberek révén helyet adnak nekik az egyik sátorban.
    A barnamedve viszont „zsákmányát” akár több kilométerről is kiszagolja megfelelő széljárás esetén.
    Az éjszaka csendje és sötétsége alatt rátámad a táborra, a fiatalok rögtön tudják, hogy nagy a baj. A medve a sátorra támad, a rémült túrázók egy gyors mozdulattal felhasítják a sátor vásznát és azon keresztül, ki- alsóneműben, ki mezítláb elrohan a helyszínről.
    Csodával határos módon mindannyian sikeresen elmenekülnek, és találkoznak az erdő szélén, de rettenetesen fáznak, a sokk hatás még rontja is az ítélő képességüket és életben maradási esélyeiket. Többen próbálnak tüzet gyújtani, ezért megpróbálnak az első útjukba eső fáról ágakat letörni. Innen sok több külsérelmi nyom, a tűzgyújtás csak csepp a tengerbe, az öltözékeik nélkül csak perceik vannak hátra. A meggyötört társaság már a hipotermia állapotába került. Végső elkeseredésükben, elindulnak vissza a táborba. Viszont a 900 méter nagy távolság, ha egy hipotermiás embernek hegymenetben kell megtennie ezt az utat. A visszaúton éri őket egy utolsó támadás a medvétől, itt ketten (bordatörésekkel) halálos sérüléseket szenvednek. A másik négy (öt? , szerintem az egyik vadász is velük volt) embernek sikerült elmenekülnie a biztos halálba. Akikkel nem a medve azokkal a hideg végzett.
    KÉT KULCSKÉRDÉS KÖVETKEZIK.
    A helyi orosz szakiknak nagyon gyorsan kellett cselekedniük, az olaj az olaj……
    Az egyik szemtanú beszámolója, mely szerint 11 holtestet látott igaz! A két vogul vadász is meghalt!
    Az „rendvédelmiseknek” viszont, nagyon szúrta a szemét a két fegyveres helyi őslakos, és a három erőszakos halállal halt orosz fiatal. Ezért a két vogult nem jegyzőkönyvezték. Ez magyarázatot ad, a helyszínen talált idegen vérnyomokra… mert a vadásztól származtak!

    Szerény véleményem szerint, bár kacifántos ugyan, nem tisztáz minden kétséget kizáróan semmit az elméletem. Mégis több párhuzamot és realitást tükröz a történtekkel kapcsolatban mint bármely általam olvasott alkonteó.
    Ennek ellenére tetszett a poszt, eddig ez volt szerintem a legjobb. Viszont a történet megoldásához én jártam a legközelebb. (Legalábbis szeretnék ebben a hitben élni. :D )
    S. Krisztián

  • 98.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:34

    Valahol azt olvastam, hogy az úticéljuk neve (Otorten-hegy) olysamit jelent manysiul (?), hogy "ne gyere ide!", vagy "kerülj el!"...

  • 99.  rdos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:37

    @tiboru: "Hát tényleg nem az a kimondottan lavinaveszélyes terület."

    Nekem sem tűnik annak. Google Earth-ben sem jobb a felbontás (30x30 m-es a műhódfotó pixel mérete), viszony van domborzat, illetve vannak Panoramio fotók.

    Wikimapia posztodnál kissé szűkszavúbb, de megemlékezik a helyről:
    wikimapia.org/

  • 100.  Mosomedve (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:39

    Most hogy a korlátozás megszűnt(talán), és "szabad" világban élünk, nem ment el senki megnézni mi van a helyszínen?

  • 101.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:39

    @A vogul vadász ükunokája:

    Nem rossz ez sem, de akkor hol a medvenyom? Mert emberi nyomokat bőségesen rögzítettek a környéken. És egy őrjöngő medve azért nem nagyon fog odafigyelni, hogy csak a bordákat törje össze és közben még csak fel se karcolja a bőrt az áldozata testén.

  • 102.  Valandil (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:40

    @61: A "szar szovjet óra" legendát el lehetne már felejteni. A második legprofibb volt (a német volt az egyes számú), a svájci órák legendája meg csak legenda. Amolyan középszar kategória.
    Azért voltak olyan jók a szovjet órák, mert az első gyárak német üzemek (hadizsákmány) voltak német munkásokkal, akik később lecserélődtek (vége lett a hadifogságnak).

  • 103.  The Optimistic Lyricist (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:41

    Thx, nagyon tetszett. Ezen az oldalon részletesen foglalkoznak az esettel angolul, itt azt állítják sok érintettel fel tudták venni a kapcsolatot és "helyreraknak" bizonyos túlzásokat pl. azt írják jelentéktelen volt a sugárzás mértéke:

    www.aquiziam.com/dyatlov_pass_1.html

  • 104.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:42

    @Sanyi: 1959, SZU. Nem adtak volna ki olyan útvonalengedélyt, ami 1-2-3 napi járásra megközelíti egy titkos fegyverkísérlet helyszínét, és a végzetes este előtti napon (ha jól értem) még bőven tartották a tervezett irányt.

    Persze feltehetjük, hogy a kísérleti fegyvert nagy távolságról lőtték ki, és becsődölt a célzó berendezés, véletlenül lőtték pont oda. (micsoda mák, hogy nem egy városra, hanem csak a hegymászók táborára.) Akkor viszont eltüntették volna a nyomokat. Mégeccer: 1959, SZU.

    Amit a cikk a nyelv hiányáról ír, az szerintem sántít, ha természetes bomlási folyamatról van szó, akkor miért csak az ő nyelve hiányzik?

  • 105.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:42

    @"A vogul vadász ükunokája": Poénnak jó volt, de ha egy medve valakit megtámad, akkor ott külsérelmi nyom lesz bőségesen. Hacsak nem egy cirkuszi medve az fogak és karmok nélkül.

  • 106.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:42

    @Mosomedve:

    A jekatyerinburgi alapítvány rendszeresen ellátogat a helyszínre, de ott (ennyi év után) már nincs esély bármit is találni (szerintem).

  • 107.  bélszín (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:43

    a náci zombik voltak :)

  • 108.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:43

    @A vogul vadász ükunokája:

    -Az ottani vadász nem vadászik hóviharban.

    -Arrafelé a medvének még nincs mit ennie február 1.-én (4 méter hó) Vagyis, nem kolbászol.

    -Azok a vadászok tisztában vannak azzal is, hogyha a bocsos medvére vadásznak, akkor utána kell menni az üregbe. Ha valaki pedig ilyenkor megsérül, annak kampó. Vagyis ilyenkor a "házi iramszarvas" készletből választanak.

  • 109.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:44

    @The Optimistic Lyricist:

    Köszi, megnézzük!

  • 110.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:49

    A manysik hasonlóan az indiánokhoz mélyen természettisztelők, és voltak/vannak szent helyeik is, ahová csak úgy betoppanni, lehet hogy tiszteletlenség számba megy. Főleg egy ilyen fiatal koedukált brigádnak. Ennél kevesebbért is öltek már embert. Ráadásul szerintem elég megijeszteni valakit ilyenkor. Még medve sem kell hozzá.

  • 111.  rdos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:54

    @"A vogul vadász ükunokája": Azon én is elmeditáltam, hogy nekem ugyan csak egy bordám volt egyszer elrepedve, nem eltörve, és "csak" akkor fájt ha levegőt vettem.

    Na mostan, ha összes borda (vagy csak a fél oldala) törik, szerveket gyengéden szilánkos törésfelületével belsőleg átrendezi, azzal hogyan szaladok 900 m-t? Adrenalint érteni vélem, de ilyen ennyire?

    "@Eugenie Danglars: Szívesen. Orosz tudásom igencsak megkopott.

    99-et javítom, "viszony van domborzat" = "viszont van domborzat

  • 112.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:55

    @Rogal Dorn: Továbbra sem értek egyet azzal hogy ember vagy állat kívülről jövő támadására úgy reagálnék hogy mezítláb futok 15 percen át, aztán megfagyok. Pláne hogy ilyen nyomok nem voltak a sátor mellett.
    Egyértelmű hogy nem medvetámadás, mert akkor lettek volna külsérelmi nyomok, tisztán lezárt nyomozás, és így ez a konteó sem születik meg.

    Egy sátorban viszonylagos biztonságban érzem magam a kinti -20 fok és egyéb barátságtalan dolgokkal szemben. Ha a csoportra támadnak fegyveres emberek vagy egy állat, akkor ott tuti nem sikerül mind a 9 embernek elfutni.
    Az alsónadrágos, mezítlábas embert hamarabb utolérik, mint a sántát. :)

  • 113.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:55

    @Eugenie Danglars: Ez esetben szépen belekeveri a mérget az esti teába, mindenki meghal, később jön a "mentőcsapat", lapátolnak még egy kis havat a sátorra, csinálnak róla pár képet, meg pár képet a hó alól épp kiásott hullákról, ha kell, hát ezt a Zolotarjovot is fejbevágják egy lapáttal, aztán mehet a hivatalos jelentés a lavináról. Tiszta ügy és hihető a hozzátartozóknak. Minek ide radioaktivitás (akármilyen pici dózis), meg hiányzó nyelv, meg narancssárga bőr?

  • 114.  JayDaMasta (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:57

    Remek írás ismét, eddig nem is ismertem a sztorit.

    Ki tudja mi rejtőzik ezekben a hegyekben, kicsit borzongató.

  • 115.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 12:59

    @zosa: The price of state secrets is nine lives
    Of the highest rank of complexity

    Nem tudom megjelentek-e angolul, ez a wiki fordítása oroszból.

  • 116.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:00

    Egyébként én is az ufók felé hajlok, ha már így jobban belegondolok.

    Adott egy táborhely, benn alvó vagy alváshoz készülődő hegymászókkal. Minden jel szerint azonban valami úgy megrémisztette őket, hogy mindent hátrahagyva fejvesztve menekülni kezdtek az addig biztonságot nyújtó sátorból.

    Mi lehetett az?

    Ha olyan eredetű zajra ébredtek, ami felismerhető (medvemorgás, jetiüvöltés, manysi harci dobok), akkor az ember megijed ugyan, de nem ösztönösen a fegyvereihez kap, és várja, hogy az ellenfél támadjon, vagy érdektelenség esetén magától továbbálljon?

    Nem, itt valami olyasmire kellett felriadniuk, amivel korábban még sohasem találkoztak. Mi van, ha a környékbeliek által látott színes gömbök az égen idegenek űrhajója/űrhajói voltak? Rdos képe alapján a sátor ott állt a nagy semmi közepén, védtelenül, egy fa se volt a környékén. Bármi is repül el a környék felett, főleg, ha fényforrása van (és miért ne lenne), azonnal észreveszi őket, még éjszaka is.

    Ha az idegenek portyáztak a vidék felett, és észlelték az emberi jelenlétet, két dolog mellett dönthettek: békés vagy erőszakos kapcsolatfelvétel. A "továbbrepülünk, mintha mi sem történt volna" dolgot azért tartom kizártnak, mert a lenti emberek nyilván felfigyeltek az űrhajó hajtóművének zajára. Felébredtek, kiabáltak, pánikba estek, irracionálisan kezdtek viselkedni és majdnem pucéran szanaszét futottak az idegen űrhajó láttán. Ez még egy békés szándékú idegent is megzavarhat, hát még egy olyat, amelyik _nem_ békés szándékkal érkezett...

    Talán tartottak attól, hogy szemtanúként leleplezik majd őket, távoli utazókat, inkább igyekezték begyűjteni őket (pl. felszippantani, felteleportálni őket az űrhajóra), ami talán még nagyobb pánikot okozhatott a túrázók között. Négyet elkaptak (Thibeaux-Brignolle, Dubinyina, Zolotarjov és Kolevatov), öt elmenekült a közeli erdőbe. Aztán csend. Az erdőben, a cédrusnál didergő csapat két tagja halálra fagy (Krivoniscsenko és Dorosenko), a másik három (Djatlov, Szlobogyin és Kolmogorova) tanakodik, hogy mi a fakk legyen. Félnek, hogy az ismeretlen repülő tárgy esetleg leszáll, és gyalogosan indulnak a keresésükre, akárkik legyenek is azok. Megpróbálnak felmászni előlük a fára, hogy helyzeti előnyhöz jussanak, de nem sikerül, csak szarrá marja a bőrüket a fa kérge és sok ága.

    Várnak, talán azt hiszik, az űrhajó elment, megpróbálnak tüzet gyújtani, hogy melegedjenek, mert már valamelyest biztonságban érzik magukat. Úgy hiszik, képesek lesznek megvárni a reggelt, hogy jobban lássanak, de nagyon fáznak, és különösen érzik magukat, vélhetően sugárfertőzést kaptak (és talán meg is égtek, lásd Szlobogyin és Kolmogorova kezei) az alacsonyan repülő űrhajó hajtóműve miatt. Úgy döntenek, elindulnak vissza a sátorhoz, cipelve a félig vagy teljesen ájult Szlobogyint (annak koponyasérülése miatt). Együtt mennek, de sorra hullanak el, mert teljesen kihűlnek. Zinajda az utolsó életben maradt, de ő se ér vissza, összeesik, meghal.

    Eközben az űrhajón mindenféle kínzásnak, kísérletnek vetik alá a beszippantott négyet (Thibeaux-Brignolle, Dubinyina, Zolotarjov és Kolevatov); Zolotarjovot és Dubinyinát magas nyomású kínzásnak teszik ki, csontjaik összetörnek, a nő üvölt a fájdalomtól, kivágják a nyelvét, hogy elhallgasson. Mikor látják, hogy semmi haszna az egésznek, visszaviszik őket a közelbe és kihajítják őket az űrhajóból, a vízmosás közelébe. Ott halálra fagynak.

  • 117.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:03

    @A vogul vadász ükunokája:
    Radioaktív fogatlan repülő medve?

  • 118.  gloria_mundi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:06

    @Eugenie Danglars: Ezt szépen kitaláltad...

  • 119.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:10

    @Bunda:

    Igen innen a monitor elől viszonylag valószínűtlen. De ismerve a körülményeket, és valószínűleg a manysi elnevezést is ismerték, lehet néhány dörzsölt izomgombolyag is beszart volna. Elég ha valaki bepánikol.

    Azt tudjuk, hogy ki melyik sátorban lakott? Ahogy én kivettem e történetből 2 volt, egyikben 3-an, másikban 6-an aludtak.

  • 120.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:10

    @Rézvirág: "Minek ide radioaktivitás (akármilyen pici dózis), meg hiányzó nyelv, meg narancssárga bőr?"

    Na és radioaktív eredetű mérgezés? :) Litvinyenkó barátunk is radioaktiv mérgezésnek lett kitéve halála (?) előtt, szőre-haja kihullott tőle. A mai kifinomult mérgezéses technikák mellett a hidegháború hőskorában bőven el tudok képzelni ennél mocskosabb, emberi sejteket (bőr? nyelv?) jobban roncsoló, radioaktiv hulladékot.

  • 121.  A vogul vadász ükunokája (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:12

    Nincs medve, két vogul vadász odamegy a túrázókhoz, némi üzlet reményében. Összebarátkoznak, leszáll az éjszaka, így hát velük maradnak! (nincs medve lábnyom!) Ekkor jön egy pusztító lavina (magyarázat a komoly külsérelmi nyomokat nélkülöző bordatörésekre.). Többen túlélik (minden tiszteletem a tiéd, de szerintem te sem hiszed, hogy van rá bizonyíték, hogy mind a kilencen találkoztak még az erdő szélén), ám miután éjszaka érte őket a vész, a ruháik ki-tudja hol vannak? Megpróbálnak tüzet gyújtani az erdő szélén, amikor rájönnek, hogy nem megoldás = elindulnak vissza a hófödte sátraik vélt helyéhez. Megfagynak. Külsérelmi nyomokra megvan a részleges magyarázat. 11 halott, nem 9. Megvan a titkosítás oka, halott orosz egyetemisták, fegyveres vogulok... az oroszok elejét vették a találgatásoknak, lavina... 9 halott. (Titkosítás.) Idegen vérnyomok megmagyarázva. A sátrat azért hasították ki, hogy utat törjenek maguknak a hó fogságából, szerencséjükre nem voltak túl "mélyen". (Igyekszem a legreálisabban összerakni, az előző verzió tényleg nagyon sántított. Keress benne logikai hibát, és holnapra megoldjuk!:) ) (A társasághoz csapódó két (fegyveres-vadász) vogul sok mindenre magyarázatot adhat.... és nem is egy irreális gondolat. Ha viszont ez a részlet helytálló, akkor az új megvilágításba helyezi az egészet szerintem.

  • 122.  bucbuc (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:12

    Emberek ilyen hidegben ruhában alszanak, nem mezítláb futnak ennyit.

    Viszont vmiért kvára menekülni akartak, annyira, hogy nem bogozgatták a sátrat.
    Ráadásul ne felejtsétek el a fura színüket sem.

  • 123.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:14

    @Rézvirág:

    :-)))

    Ez jóvót!

  • 124.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:14

    @gloria_mundi: bevallom, a szavazás óta ezen pörgött az agyam, hogy mi történhetett velük. :)

  • 125.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:14

    @Eugenie Danglars:

    Gratula, akár a rendező is jöhet :-)

  • 126.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:16

    Gil Grissom és csapata fél perc alatt kiderítette volna az igazságot. :)

  • 127.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:17

    @Rogal Dorn:

    Erre a "ki hol aludt" kérdésre én is kerestem választ, de nem találtam. Nekem úgy tűnik, hogy két sátruk volt ugyan (egy jó nagy és egy kicsi), de mindenki a nagyban aludt, vagy legalábbis ott aludt volna; a kicsit mintha egyfajta csomagmegőrzőnek vagy hűtőszekrénynek :-) használták volna.

  • 128.  gloria_mundi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:20

    @Eugenie Danglars: Így már kicsit érthetőbb ez a kidolgozottság... :-)

  • 129.  JayDaMasta (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:20

    @Eugenie Danglars: sztem a pánikot kiváltó okot (akár ufo vagy bármi más) nem tudjuk meg, de a d fa alatt szerintem mind ott voltak hiszen a később megtalált halottakon megtalálták a közelebb elhunytak ruháit, nyilván azokat vagy önként kapták tőlük (de ki az az állat aki hiányosan van felöltözve -20 fokban és még odaadja rucit egy társának), vagy a halottakról szedték le...

    Szerintem valami megrémítette őket és elfutottak. A fa alatt tanakodtak mi legyen, 4 menekülni akart messzebb, 2 sokkot kapott, 3 meg visszanézett volna a sátorhoz, hiszen belátták, hogy még mindig az a legnagyobb túlélési esély ha visszatérnek a cuccaikhoz. 2+3 megfagyott a kísérlet közben, ezért a maradék 4 levette bizonyos ruháikat és elindultak távolabb, de közben valami vagy valakik elkapták őket és irány a gödör.

  • 130.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:21

    @tiboru: a sátorban volt egyébként tűz, vagy csak a sátor előtt? Bocsi, ha hülye a kérdés, sose sátoroztam még elhagyott hegytetőn télen. :)

  • 131.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:21

    @bucbuc:

    Ruhában nem jó aludni...mert akkor tényleg fázol. Jó lenne tudni, milyen hálózsákjuk volt, gondolom valami szibériai katonai.

  • 132.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:23

    @tiboru: köszi. :)

    @JayDaMasta: igen, van ebben igazság. Ha saját elméletemet egészítem ki, lehet, hogy az idegenek a fenyő közelében hajították ki a négy felszippantott szerencsétlent, akik rátaláltak már megfagyott barátaikra, megpróbálták még leszaggatni róluk a meglévő ruhákat, mert eszük ágában sem volt visszamenni a sátorhoz. Hanem menekülni akartak valami lakott település felé, el az egész borzalomból...

  • 133.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:23

    @Eugenie Danglars:

    A ilyen sátorban nem valami jó tüzet rakni...füst, meg az oxigén is elfogy esetleg a sátor lángra kap. Gondolom előtte volt a tűz.

  • 134.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:24

    @Eugenie Danglars: Az a vicces, hogy én meg már egyre kevésbé tudok komolyan merengeni rajta, mert egyfolytában az jut az eszembe, hogy az egész csak egy fatális véletlenek összjátéka:

    www.youtube.com/watch?v=RFFh25DmPNU

    Mint a fenti video.

  • 135.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:25

    @Rézvirág: Hát igen. A SZU-ban, ha felül valamit nem akartak, akkor nem adtak rá engedélyt.

    Minek áldoztak fel vola szovjet sziten igen képzett egyéneket, amikor a gulágból kimeríthetetlen emberemennyiséget lehetett meríteni anélkül, hogy bárki egy árva hangot is szólt volna? A fegyveres konteó ezért áll nagyon gyenge lábakon.

    Egyébként az egész történtet tiszta X-akta szagú. :)

  • 136.  whatsoever (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:26

    nagyon vártam már ezt a posztot a hónapokig tartó megvonás után :)
    Konteókban abszolút kezdő vagyok, csak annyit mondanék, hogy szerintem azért indultak vissza a táborba, hogy felöltözzenek. Nyilván azt tudták, hogy ruha nélkül messzire nem jutnak és kockáztattak.

  • 137.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:27

    Valamilyen halucinogén szert próbáltak ki. Lehet az évzáró bulin került szóba. Ez okozhatta a furcsa viselkedést. Magyarázat lehet arra is, hogy miért ilyen módon tussolták az ügyet a szervek. 59-ben nagy gáz és igen demoralizáló lett volna egy ilyen ügy, ha kiderül. Nyilván féltették az állásukat, egyetemi tagságukat, ezért vonultak el.

  • 138.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:27

    @Eugenie Danglars: De ha azt akarom, hogy ne kérdezősködjenek, akkor olyan mérget használok, ami nem hagy semmilyen nyomot. Főleg nem olyat (radioaktivitás), ami eléggé leszűkíti a potenciális tettesek körét. Esetleg altatót adok nekik, és álmukban egy párnával sorban megfojtom őket.

  • 139.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:28

    @Rogal Dorn: Nekem még az a fura, hogy fegyver nélkül belementek a vadonba? És ha arra jár egy mérges maci vagy más vadállat?

  • 140.  Real Trebitsch (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:29

    A 103-as kommentben linkelt oldal nagyon tetszik!
    Eszerint egyébként a halál oka két személyt kivéve mindenhol hipotermia. Kettőnél meg hipotermia _és_ sérülések.

    Namost ez így azért már eléggé másképp néz ki. Megijednek, kiszaladnak a sátorból, futnak, az ügyetlenebbek/szerencsétlenebbek nekimennek fáknak-köveknek, ettől sérüléseik lesznek, majd pár óra alatt mindannyian meghalnak a mínusz 20 fokban. Nemtom, egy hiányosan felöltözött ember mennyi ideig bírja ilyen hidegben - mindenesetre így már kevesebb benne a rejtély.

    De hogy mitől ijedhettek meg ennyire... Hogy nem is mertek visszatérni a melegcuccért, még akkor sem, mikor már a halálukon voltak... Mondjuk hóviharban lehet, nem is volt olyan könnyű visszatérni - így fagyhattak meg azok akik mégis elindultak, de már túl későn.

    Egyébként az is lehet, hogy attól ijedtek meg, _ami_ sérüléseket okozott az egyiküknek - de akkor hogy szaladhattak el a sérültek is olyan messzire?

    Na, mindenesetre ez mindenképp egy rohadtjó poszt (meg a kommentek is hozzá! :)), kösz! :)

  • 141.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:29

    @Rogal Dorn: igazad lehet. Akkor viszont mindegy, hogy töksötét éjszaka volt avagy sem, állat, manysik, jetik, ufók, katonák rögtön észrevehették őket.

    @stoppos: aztakurva! XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • 142.  JayDaMasta (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:34

    @Eugenie Danglars: mindenesetre nagyon ijesztő vagy különös lehetett az az akármi (ráadásul sátorlapon keresztül), mert gondolom mint rutinos hegyi túrázók aludtak már hideg, kihalt tájakon máskor is, szal nem tojtak be minden zörejtől

  • 143.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:34

    @Rézvirág: viszont ha belegondolsz, hiába sötétedett el a bőrük (bármi is okozta), hivatalosan senki nem állt neki asztalt verni emiatt, a családok is emlegették ugyan, de senki sem lépett elő, hogy feltúrja a fekáliát, még azután sem, hogy minden hivatalosan megtekinthető. Az átkosban tudták, hogy senki se merné kérdőre vonni őket, állami szerveket, most meg leszarják, ha a kisember pampog nekik. Úgyhogy patthelyzet. :(

  • 144.  Sandevistan (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:35

    Szerintem nem kellett, hogy feltétlenül megnyugodjanak és azért gyújtottak tüzet, hanem mert egyszerűen muszáj volt a hátrahagyott ruhák miatt. Lehet, hogy meglátják őket, de ezzel már sokat nem kockáztatnak a -20-ban alsógatyában. Illetve ahogy a sátrat elhagyták az elég pánikszerű menekülésre utal, tehát ami/aki megtámadta őket/rájuk esett/eltalálta őket az meglepte a társaságot és mindezt esti sötétségben. Ha újra nekikmegy, akkor a sötét nem fogja zavarni, míg őket továbbra is. A tűzgyújtással bár magukat is kivilágították, de esélyük nyílt arra is, hogy egyáltalán meglássák a támadót. Ráadásul már 9en voltak együtt és számítottak is rá.

  • 145.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:37

    @Eugenie Danglars: "Sugárfertőzés" továbbra sincs. Max sugárbetegség.

    @Eugenie Danglars: "Sugármérgezs"... Egyre jobb...

    @bucbuc: Te sem sátraztál még télen, téli hálózsákban...

  • 146.  Real Trebitsch (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:39

    Az elszíneződésre találtam magyarázatot - igaz, nem igazán narancssárga, inkább pirosas. A wikipédiáról van: "ha a vér eredetileg a vénás vér sötét színével bírt is, külső körülmények behatása folytán a hullafoltok élénkpiros színűek lehetnek, amint előfordul ez olyan hulláknál is, melyek bizonyos ideig vízben feküdtek, vagy meg voltak fagyva. Vízbefúlás esetén a bőrt átitató víz a levegőből elnyelt oxigént a hullafoltokat képező vérnek átadja, s ezáltal azt élénkpirosra festi, ezért ilyen a vízihullák színe. Megfagyásnál, mely akár intravitam, akár postmortem, szintén hasonló színt mutatnak. Hofmann idevágó kísérletei azon eredményre vezettek, hogy nem a hideg közvetlen behatása, hanem az emiatt a test felületén létrejött lecsapódás - mely egyrészt a felhámot felpuhítja, másrészt elnyelt oxigénjét a vérnek átadja - okozza ilyen esetekben az élénkpiros színt."

  • 147.  sanseverina (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:40

    Egyértelmű, hogy a földönkívüliek ölték meg őket. MINDEN körülmény ezt bizonyítja: a Halálhegy fölött lebegő színes gömbök, a repülő szellemek legendája, a furcsa égési sérülések, a nagyon különös bordatörés, a narancssárga bőrszín, a radioaktivitás, a belülről felvágott sátor, a lábnyomok hiánya stb.
    A hivatalos magyarázat -"mindent elsöprő külső erő"- nem (szovjet) fegyverre utal, ennél jobban nem tudták volna körülírni, hogy a hegymászók bizony nem földi erőtől haltak meg.
    Jellemző, hogy a legtöbben a fegyverkísérletre szavaztak, az emberek képtelenek elképzelni, hogy a földönkívüliek
    a) egyáltalán léteznek
    b) már évezredek óta itt vannak a Földön.

    Angolul tudóknak:
    www.youtube.com/watch?v=m5KmbuSrqEk

  • 148.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:41

    Vagy lehet, hogy a megukkal vitt konzervek voltak gyártási hibásak, mint anno Sir John Franklis esetében, csak ezt kínos lett volna beismerni? Lehet, hogy a megterhelő túrával együtt már sok volt a szervezetnek és ezzel gyorsítottak fel valam toxikus hatást?

    Az orosz orvostudomány finoman szólva nem volt magas szitnen soha, ezért nem lepne meg, ha a kirendelt - lehető legbénább és megfenyegetett orvosok - "véletlenül" nem találtak semmit vagys szimplán nem értették a nyomokat.

  • 149.  bucbuc (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:41

    @Rogal Dorn: Én már aludtam hidegben, nem jutott eszembe levetkőzni, pedig nem volt -20 fok. :)

    A lavinát ki kéne zárni a nyomok alapján. Bár azt elismerem attól úgy meg lehet ijedni hogy kivágják a sátor oldalát.

    Viszont, akkor ne kellene fényeknek lenniük felettük, meg a bőrük színe, hiányzó nyelv még mindig nem stimmel.

    Egyéb királyságokról (4-5 méteren letört ágak, külső sérülés nélküli bordatörések) nem is beszélve.

    Nem is tudom ki írhat komolyan ilyesmik után medvetámadásról. :)

  • 150.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:43

    @Eugenie Danglars:

    Valahol azt olvastam, hogy a nagy sátornak még egy kis kéménye is volt, úgyhogy elvileg lehetett benne tüzet gyújtani. Hogy aktuálisan volt-e, azt nem tudom.

  • 151.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:44

    Még egy személyes megjegyzés. Érdekes, hogy ilyen rohadt kemény túrára két nő is elment. Önként. Vajon hány mai leányzó vállana be csak egy sima egynapos hosszú túrát idehaza nyáron, mint kikapcsolódás? Hej, mekkorát fordult a világ...

  • 152.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:45

    @A vogul vadász ükunokája:
    De azt mondják a hely nem lavinaveszélyes és ha még lavina is volt, hát az azért hagyott volna némi nyomot maga után, mondjuk valószínűleg ripityomra töri a sátrat. Vagy? Nemtom, még nem volt szerencsém lavinához. És egy lavina miatt hogy kerültek volna félmeztelenül az erdőhöz? Aki félmeztelen volt, az a lavina előtt tutuibiztos, hogy a sátorban volt. Őket odasodorta a fenyőhöz a lavina, a sátrat meg a helyén hagyta, olyannyira, hogy aki még benne volt, az úgy kellett kivágja magát belőle? Egyáltalán: akit kisodort belőle, azt hogy sodorta ki?
    Ha a lavina elért a fákig, akkor nem kellett volna azokban is kárt tegyen?

    (és akkor még nem beszéltünk a radioaktivitásról, meg a sárgaságról, meg a világító repkedő gömbökről, meg a hiányzó nyelvről.)

  • 153.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:45

    @Sandevistan:

    Valószínűleg nem alsógatyában voltak, hanem aláöltözőben, a kort ismerve valami gyapjúkezeslábasban lehettek. Amúgy meg a tűzgyújtás sem olyan hipp-hopp dolog ilyenkor.

  • 154.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:49

    Egy kicsit próbáltam összeszedni az infókat, elég érdekes néhány dolog...

    Aki túlélte:
    ************

    Jurij Jefimovics Judin
    - harmadéves mérnök-közgazdász-hallgató
    - rosszullét miatt visszafordul
    - otthon átadja Djatlov üzenetét: lehet, hogy pár napot késni fognak
    - túlélő

    Akik a fa alatt haltak meg:
    ***************************

    Georgij Krivoniscsenko
    - Cseljabinszk-40-ben dolgozott
    - az elsők között megtalálták a holttestét: a fenyőfa alatt feküdt alsóneműben és zokniban
    - Dubinyina húzza le a nadrágját
    - 02.26-án találják meg

    Jurij Dorosenko
    - egyetemi hallgató (energetika)
    - az elsők között megtalálták a holttestét: a fenyőfa alatt feküdt alsóneműben és zokniban
    - 02.26-án találják meg

    Akik visszaindultak a táborhoz:
    *******************************

    Igor Alekszejevics Djatlov
    - rádiótechnikai kar ötödéves hallgatója
    - hipotermia
    - 02.26-én találják meg

    Rusztem Vlagyimirovics Szlobogyin
    - Cseljabinszk-40-ben dolgozott (plutónium)
    - apró égésnyomok és vízhólyagok a kezein, korommaradvány nélkül
    - koponyaalapi törés, azonnali eszméletvesztés
    - a fenyőfa és a tábor között feküdt félúton, egyedül
    - 02.26-án találják meg
    - hipotermia+fejsérülés

    Zinajda Alekszejevna Kolmogorova
    - egyetemi hallgató (rádiótechnika)
    - apró égésnyomok és vízhólyagok a kezein, korommaradvány nélkül
    - ő jut a legmesszebb: a 900 m-ből 650-et megtesz visszafelé
    - holtteste körül pár csepp idegen vér
    - 02.26-án találják meg
    - hipotermia

    Akik a vízmosásba estek:
    ************************

    Alekszandr Alekszandrovics Zolotarjov
    - 38 éves
    - profi magashegyi túravezető
    - jobb oldali bordái külsérelmi nyom nélkül eltörtek
    - ruházata közepesen radioaktív
    - jobban felöltözve, Dubinyina kabátja és sapkája rajta van
    - 05.04-én találják meg

    Ljudmilla Alekszandrovna Dubinyina
    - egyetemi közgazdász-hallgató
    - külsérelmi nyom nélkül minden bordája eltörött
    - teljesen hiányzott a nyelve
    - ruházata közepesen radioaktív
    - jobban felöltözve, Krivoniscsenko nadrágját viseli cipőként
    - 05.04-én találják meg

    Nyikoláj Thibeaux-Brignolle
    - építőmérnök
    - két karórája volt, mindkettőnek be volt zúzva az üvege: 08.14-et és 08.39-et mutattak, amikor megálltak
    - jobban felöltözve
    - a koponyája betört
    - 05.04-én találják meg

    Alexander Kolevatov
    - egyetemi hallgató (geotechnikai kar)
    - 05.04-én találják meg
    - nincs említésre méltó sérülése
    - hipotermia

  • 155.  Sir David Bówli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:51

    Ez tipikusan az a konteo, amikor csak vakarom a fejem és totálisan lövésem sincs, hogy mit gondoljak. Itt aztán valóban bármi lehetséges, már csak azért is, mert a forrásokat (nem Tiboru mestert!) nem különösebben tudom elfogadni teljesen hitelesnek. Szavazni sem tudtam, pedig ez még sosem fordult elő amióta ezt a blogot olvasom.

  • 156.  sanseverina (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:52

    Mivel előre le kellett adniuk az útvonaltervet, nem tartom valószínűnek, hogy engedélyezték volna, hogy olyan területen mászkáljanak, ahol titkos fegyverkísérletek zajlanak.

  • 157.  pbarni (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:54

    A sárga bőr nem mérgezésre utal?

  • 158.  bucbuc (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:56

    @KeMa: Hát télen nem csak ősszel, de bakker eszembe se jutott meztelenre vetkőzni.

    Nem vagyok egy nagyon tapasztalt ettől még a sátrazásban, de a saját kis tapasztalataim alapján eléggé hihetetlen, hogy valaki -20 fokban így aludna bármilyen téli hálózsákban is.

  • 159.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 13:56

    @Eugenie Danglars: Ez így van, de ez így akkor is túl bonyolult. Az akkori hatalomnak nem volt szüksége ilyesmire. 59-ben a SZU-ban elég volt, ha gyanús volt valaki, másnap már egy vagonban ébredt, és akkor még kurvanagy szerencséje volt. Szerintem életszerűtlen, hogy ott, abban a korban ennyit vesződtek volna valakikkel,akikről feltételezték, hogy rosszban sántikálnak. Gulágra velük, vagy golyó a fejükbe, oszt csókolom.

  • 160.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:00

    Mitől lehet valakinek égésnyom, vízhólyag a kezén, ha nem tűztől? Akár a teásbögrétől is. Szerintem nem fontos adat...Csak elvonja a figyelmet.

  • 161.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:00

    @bucbuc: Pedig a kifejezetten téli hálózsákok csak így érnek valamit. Sőt, a legtöbb hálózsák kifejezetten meztelenül ér valamit. Sokkal hamarabb, sokkal jobban bemelegszik. És nem utolsó sorban kényelmesebb is.

  • 162.  Lajoska67 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:01

    Ez jó lett tényleg. A fénykort idézi, pl. a Hasfelmetsző Jack-cikk volt még ilyen jó.

  • 163.  esett (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:01

    Van fent egy terjedelmes orosz nyelvű anyag, abban vannak szintvonalas térképek, érdemes lenne a "rajzot" lecserélni...

  • 164.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:03

    @Real Trebitsch: De nem piros, hanem narancssárga :-)

  • 165.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:03

    @Real Trebitsch: De nem piros, hanem narancssárga :-)

  • 166.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:05

    Itt a radioaktivitás és a gamma sugárzásra, esetleg béta égésre utaló nyomok azok, amik elgondolkodtatnak. Az lehet, hogy kis mértékű sugárzást mértek, de ez olyan műfaj, mint hogy nem lehet "csak egy kicsit" terhesnek lenni. Vagy igen, vagy nem. Ha hihetünk a forrásoknak, ott volt radioaktivitás.

    Honnan..?

  • 167.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:08

    @The Optimistic Lyricist: Köszönöm a linket, remek oldal! :)

    Pár kérdés felmerült bennem, a fenti összefoglalás nyomán:

    1. Négy méteres zuhanás a hóban hogyan eredményezheti, hogy két embernek széttörnek a bordái, egynek pedig betörik a koponyája, és eltörik mindkét karórája?
    2. A negyedik társuk (Kolevatov) hogy ússza meg a zuhanást egy karcolás nélkül?
    3. Dubinyina egész ügyesen fel tudott öltözni: kabát, sapka, nadrág is valószínűleg - cipője nem volt, azt Krivoniscsenko nadrágjával pótolta (ebből gondolom, hogy nadrágja viszont volt). Neki miért volt több ideje? Vagy ennyivel gyorsabb volt a lány? Ha volt ideje nacit és kabátot húzni, nem tudta volna kézbe kapni a cipőjét? Vagy menet közben hagyta el?
    4. Egy profi magashegyi túravezető hogy lehet, hogy már az első 300 méteren halálos csapdába vezeti a csapatát? Nem mondom, hogy lehetetlen, de kicsit fura...
    5. Mitől tört be Szlobogyin feje a semmi közepén?
    6. Dorosenko tényleg szinte csupaszon rohant ki a hóba?
    7. A két holttestet a fa alatt tényleg nem vetkőztették csupaszra? Olyan szemérmesek voltak a fagyhalál küszöbén, hogy rajtuk hagyták a zoknit és az alsóneműt?
    8. Dubinyina kabátjáról került át a sugárzás Zolotarjovra. De honnan a fenéből került Dubinyinára? És miért csak rá? Miért pont a legbizarrabb sérülésekkel rendelkező áldozatra? (Minden bordája törött, a nyelve hiányzik, a fenti forrásban az "oral cavity" is szerepel, gondolom, a szájüreg oldala is átlyukadt... mint valami állatcsonkítás...)
    9. 4 méter hóréteg alatt hogyan bomlik el nyomtalanul egy emberi nyelv? És miért csak az egyik emberé?

  • 168.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:08

    @stoppos:

    Ez nagyon fasza film lehet, köszi!!!! Felvettem a listámra.

  • 169.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:12

    @sanseverina: ezt én is néztem nemrég. Azt lehet tudni, hogy az ottani, holttestnek látszó "tárgyak" csak illusztrációk, vagy tényleges, eredeti felvételek (feljavítva)?

  • 170.  A vogul vadász ükunokája (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:15

    @Rézvirág:

    Világító repkedő gömbök... pl. napkitörés okozta légköri jelenség félremagyarázása.

    Csak tételezzük fel, mi van ha a sárgaság és a radiokativitás, és egyáltalán az emlegetett "bizonyítékok" egy része kacsa. Így is hozzá lehetne fogni, 1-1 tünet/esemény valótlanságának feltételezésével.

    De most komolyan, ha az irreálisnak ható radioaktív, világító gömbök, hiányzó nyelv eltekintünk, tudom, hogy ez így most baromságnak tűnik, de mi van ha ez csak "dezinformáció", elvégre a titkosított anyagok, azok titkosított anyagok. Ezeket meg csupán vakításként közölték le, megtévesztésből.

    Rézvirág: feltételezzük a két vogul vadász táborba keveredését.

    - Megvan az ok a titkosításra. (fegyveres vogulok, halott orosz egyetemisták)

    - Megvannak az idegentől származó vérminták.

    - A szemtanú 11 halottról beszélt.

    Tudom, hogy ez a konteó... de ez nem egy akkora rejtély mint amekkorát kreálunk belőle. :)

  • 171.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:16

    @esett:

    Linkelt be, a posztot utólag nem szeretem módosítani.

    És kéretik nem bántani a rajzot :-) Szintvonalas térképet nem mindenki tud olvasni, egy ilyen rajzot viszotn igen.

  • 172.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:18

    @tiboru: Az árokban,a fagyott holtestekre nehezedő hó, úgy törte össze a bordákat mint a ropit.
    Lábnyom? Havazás és szél.

  • 173.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:19

    @tiboru: Most, hogy eszembe jutott, el is kezdtem "megvenni". Valamiért úgy emlékeztem, hogy csak később jön a mozikba, de már kint van DVD-n. :)

  • 174.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:19

    @A vogul vadász ükunokája:

    Látom a 2 vogul vadász nem akar elhalványulni...pedig nem valószínű. :DDD

    A vogulok mit keresnek egy olyan helyen, amely köztudomásúan rossz hatással van az emberekre?

  • 175.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:20

    @stoppos:

    Jaja, én is rárepülök ugyanarra a boltra :-)

  • 176.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:20

    (milyen szépen pörögnek egyébként a kommentek. még a végén Voynich lesz ebből a posztból is :))

  • 177.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:21

    @Salamancai űrhajós:

    Csupa jogos kérdés...

    Kollégák, tessenek akkor megpróbálni válaszolni rájuk.

  • 178.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:22

    Nekem úgy repedt el ütéstől (ököl) a bordám, hogy semmi sem látszott kívülről. Szerintem a febr.1. és máj. között begyógyultak a külsérelmi nyomok... ;-)

  • 179.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:22

    @Rogal Dorn: ráadásul a saját szavaik és mendemondáik szerint nem javasolt arra a vidékre tévedni. :))

  • 180.  Baálint bácsi, a Lángoló Törpe (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:23

    Az még elég érdekes, hogy egyikőtök sem szólt még említés szintjén sem a kezeken talált égésnyomokról, hólyagokról. Nem lehet az, hogy a fa alatti tűzgyújtás miatt keletkezhetett? Ha nem volt gyufa, csak elég kezdetleges eszközökkel abszolválhatták csak a dolgot, mondjuk... dörzsölgetős-akármi? Az lehetséges -20 fokban, télen?
    Csak kérdezem, fogalmam sincs, minden esetre bennem már akkor felmerült, amikor olvastam. Ez lehet magyarázat?

  • 181.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:24

    @Rogal Dorn: "Szerintem a febr.1. és máj. között begyógyultak a külsérelmi nyomok... ;-)"

    Egy halott testen ugyan mi gyógyulna be? :)

  • 182.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:24

    @tiboru:

    Igazából próbálok hű maradni Occam borotvájának az elvéhez, ami sok posztod esetén működőképesnek is tűnik, de ez nem az a sztori. A kommentek között sem látok olyat, ami meg tudna győzni.

  • 183.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:24

    @damned: A bordasérülést a halál okaként jelölik meg, bár az eredeti bondolási jegyzőkönyvet érdemes lenne megnézni. De ebből szerintem az követketik, hogy ante mortem sérülés...

  • 184.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:26

    @Baálint bácsi, a Lángoló Törpe:

    Az elképzelhető, hogy már érzéketlenre fagyott a kezük, amikor tűzhöz jutottak és amikor fel akarták melegíteni ezért nem vették észre, hogy túl jól sikerült a művelet és már meg is égtek.

    Vagy valami erősen radioaktív cuccot taperoltak, amit találtak ott valahol.

  • 185.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:27

    Egyébként a fenti képeken csak nekem tűnik úgy, hogy a még élő csapat tagjai totál lengén vannak felöltözve? Kigombolt felsők, vékonynak tűnő kabátok és kezeslábasok... Tudom, hogy a titok a rétegesen való öltözködésben rejlik, de nekem akkor is különös az egész...

  • 186.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:29

    Szerintem ha lavina csapta volna el a sátrat (benne a 9 kilenc emberrel), akkor talán valami ruhát magukkal vittek volna, ha éppen ki akarnak jutni, ha mást nem akkor a hálózsákot. És ez sem magyarázat arra hogy miért indultak el különböző irányokba... egy lavina ezt nem indokolja.

    Az UFÓ-s dolog még mindig nem magyarázat arra, hogy miért vágják ki a sátort. Tegyük fel hogy hallanak valami furcsa zajt, elsőre ezt hiszik, hogy repülőgép, vagy helikopter...ebből még nem ijjednek meg annyira, hogy kivágják a sátort. Szóval kinéznek a sátorból... nem tudom mennyire volt zárható, de itt már ott tartunk hogy kigobozzák a sátor ajtaját... eközben szerintem már logikus, hogy el is kezdenek öltözködni (ki tudja mi lesz alapon).

    Valami abban a sátorban történt, vagy valami olyan egyértelműen vérfagyasztó hangot hallhattak ami egyértelművé tette hogy azonnal ki kell menni (én gyerekkoromból kiindulva tuti nem mentem volna ki, hanem elbújtam volna a hálózsákban). De akkor is ha kintről a vérfarkas üvölt...mi kéztetne arra hogy kimenjek? Talán a sátorban nem lesz bajom, de kint tutira semmi esélyem már csak a hideg miatt sem. Az is érdekes, hogy csak azoknak volt bordatörése akik a gödörben kötöttek ki illetve ők fel is voltak jobban öltözve (bár pár ruhát másoktól vettek el, valószínűleg a haláluk után).

    Valami olyan borzasztó dolog történhetett velük a sátorban amit nem tudunk elképzelni. Számomra felfoghatatlan, hogy az egész nagy pusztaságban az egyetlen biztos pontot nyújtó sátrat el hagyja valaki ha a veszély nem bentről jön. Szerintem egy külső félelmetes jelenség (hang, fény) csak még jobban arra készteti az embert hogy ott maradjon ahol van és együtt imádkozva várja a véget.

    Nagyon furcsa... én is ezen pörgök egész délután.

    Itt egy angol videó, összefoglalásképp...
    www.youtube.com/watch

  • 187.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:30

    @Baálint bácsi, a Lángoló Törpe:

    Az meg aztán végképp lehetetlen. Kézzel fát dörzsölni. Nyírfakéreg ilyenkor, ami meggyullad, pl, meg rá a fenyő...De kell tűzszerszám. Kevés a pontos adat...nehéz így a megfejtés...

  • 188.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:31

    Megijedtek valamitől(állat?) és szétszaladtak. A fáról próbáltak tájékozódni. A testük már rendkívül le volt hűlve. Akik a tábor felé vették az irányt, azokat a hideg miatt már nem érdekelte,hogy milyen veszély leselkedik , mert az erdő szélén a biztos halál várt rájuk. Azok akiket az árokban találtak meg, lehet hogy nem beestek, hanem inkább menedéket kerestek egy szélvédett helyen. De kihűltek, és meghaltak. A szél az elkövetkezendő hetekben, rengeteg havat rájuk hordhatott. A hó, és a jég súlya összetörte a csontokat. A testeken már nem lehetett véraláfutás, hiszen már halottak voltak.

  • 189.  Ronin (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:32

    @tiboru:

    A doku sorozat jellegéből adódóan az ufós verziót járta körül viszonylag alaposan.
    1.Megemlíti, hogy a helyi őslakosok elkerülték a hegyet a különböző fény és hangjelenségek miatt. Valamint a helyiek szerint sok vadász tűnt el nyomtalanul az erdőkben.
    2. A holttesteken nem látszottak külsérelmi nyomok viszont a belső szerveik teljesen szétroncsolódtak. Az általad is említett hiányzó nyelvről is beszélnek.
    3. A sorozat szerint, ha jól emlékszem mindegyik holttestnél mértek sugárzást.

    Így hirtelen ennyi jutott eszembe arról a részről.

  • 190.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:33

    @A vogul vadász ükunokája:
    Simán lehetett ott két vogul vadász. Miért is ne? De szerintem ez a +2 holttest egy lényegtelen mellékszál, ráadásul már eleve van benne egy logikai bukfenc:

    "Az elsők között érkezett a helyszínre egy Marija Ivanovna nevű mentős, aki kevéssel halála előtt azt nyilatkozta, hogy a tábor környékén eredetileg tizenegy holttestet találtak, de két órával később, miután a Specnaz-egységek is megérkeztek, már csak kilenc maradt."

    Na de hogyan, kérem, amikor a testek felét eleve csak hónapokkal később, májusban találták meg?

    Ami pedig a radioaktivitást illeti: titkosított anyagban minek vakítani?

  • 191.  Real Trebitsch (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:34

    @Rézvirág: Jójó, de elég hozzá a naplemente fénye, vagy egy kis színtévesztés, vagy egy kis plusz kémiai reakció a bomló holttestekben, meg a torzítás a továbbadódó információban, és máris kijön abból, hogy a mentőexpedíció egyik tagja azt mondta, hogy "fura (természetellenes) színük volt" ebből évtizedekkel később "már-már narancssárga" lesz.

    A téli hálózsákban gatyában alvást meg tudom erősíteni: bár én még sohasem aludtam mínuszban odakint, de olyan hálózsákom van, amiben lehetséges lenne, és a Mountexes csávó is ezt a használati utasítást adta vásárláskor.

    Repkedő gömböket meg egyéb különleges egzotikus jelenségeket _valaki_ mindig lát ilyen esetek helyszínén (utólag), meg eleve, ha hóvihar volt, akkor 50 km-el távolabb táborozók francot se láthattak, ez a része a dolognak nagyon bizonytalan lábakon áll szerintem.

    A vízhólyagok meg égések szerintem egy többhetes táborozáskor teljesen természetnek tekinthetők; minden este fát kell vágni, tüzet gyújtani, kaját melegíteni - az egész napos menet után az éhes ember sokszor nem várja meg, hogy kihűljön rendesen a csajka vagy bogrács, aztán - pláne, ha már hullafáradt, és nem jól tud koncentrálni - már meg is van az égés a kézen. Lefekvés előtt meg kezet mos olvasztott hólével, hogy ne kormozzon össze mindent - nem csoda hogy csak hólyagot találtak, kormot nem...

    Aztán a tisztálkodás után lefeküdtek aludni - de akkor jött a rejtélyes valami, ami felébresztette és bepánikoltatta őket...

  • 192.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:35

    @tiboru: meg sem próbálsz félrevezetni minket. Vagy még kivársz, hogy miket sorolunk fel?:)

  • 193.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:35

    @Salamancai űrhajós: Értem én, de kedvük szerint módosítgattak rajta. Mármint a jegyzőkönyveken.

  • 194.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:37

    Szerintem -20 fokban nem lehet kovakővel, taplóval meg egyéb marhasággal begyújtani egytüzet. Már mínusz pár fokban is úgy elgémberedik az ember keze, hogy egy tollat vagy kanalat is nehéz jól használni, főleg félmeztelenül, -20 fokban, sötétben, pánikban, a vadon közepén!

    Szerintem öngyújtó vagy gyufa volt náluk. Tuti, hogy a 90%-uk bagózott. :D Kérdés, hogy ki tette el gondosan a gyufát, miközben az életéért futott?

  • 195.  rognork (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:37

    Jut eszembe, a hangyasav is vízhólyagokat hagy maga után, korom nélkül.

  • 196.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:38

    @Ronin:

    Köszönöm!

  • 197.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:39

    @damned: Miért csak a bordákat? És miért van, hogy a csajnak minden bordáját, az egyiknek csak a felét, 2 másiknak meg egyet sem?

  • 198.  Baálint bácsi, a Lángoló Törpe (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:40

    @damned:
    Oké, hogy egy csomó mindenben én hajlandó lennék meggyőzni magamat azzal kapcsolatban amit mondasz, de ez az egész így még mindig nem magyarázza meg a pánikszerű menekülés miértjét. Miért? Hogy lehet az, hogy ott és akkor találkoznak a fa alatt, kisgatyában, hülyére pánikolva magukat?

  • 199.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:40

    @Rézvirág:

    A 24. számú kommentben próbáltam erre adni egy magyarázatot :-)

  • 200.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:43

    Az gödörben rájuk nehezedő hó által szétnyomott borda gondolom könnyen kideríthető. Pl egy halottkém szerintem meg tudja állapítani, hogy a halál beállta előtt vagy után történt a borda sérülés. Ha a fagyott testekre később ráhulló hó okozta a bordasérülést, akkor pl. a vér nem került a tüdőbe egyéb belső szervekbe amiket átszúrt a borda esetleg. Nem értek hozzá, de gondolom hasonló módon meg lehet mondani. Viszont én nem találtam erről szóló jelentést (azaz hogy halál előtt vagy után történt)... ez is érdekes, vagy csak elkerülte a figyelmemet... bár mondjuk ha a halál okának ezt jelölik meg, akkor előtte kellett történnie, ez viszont kizárja hogy a hullákra nehezedő hó miatt törtek volna el. 4 méter esés egy érdekes kérdés... szerintem ha kemény a hó akkor lehet ilyen sérülés... de hogy esik bele ugyanabba a gödörbe 4 ember... gondolom csak nem egymás mellett mentek...

  • 201.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:43

    Na most egy időre kikapcs, de majd jövök. További kellemes nyomozást!

  • 202.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:46

    @damned: És szerinted a hatóságoknak érdekükben állt az "megfagyott, majd összenyomta a hó és széttörte a bordáit" verziót átírni arra, hogy "döbbenetes és megmagyarázhatatlan bordasérüléseket szenvedett, amibe belehalt"? :)

    @WaseK: Igen, szerintem is fura, hogy Tiboru ilyen szótlan. Egyik kérdésemre sem írt semmit, inkább másokat bíztat. :D

  • 203.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:47

    @Salamancai űrhajós:

    Jórészt a nyírfakéreg ég ilyen körülmények között. Az őslakók is ezt használják... :D Még vizesen is meg lehet gyújtani.

  • 204.  sanseverina (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:48

    @Eugenie Danglars: szerintem eredeti felvételek, igaz sosem lehet tudni, de a History szerintem nem égeti magát azzal, hogy kamu felvételeket raknak be.

  • 205.  A vogul vadász ünunokája (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:48

    Vogul vadász 4.0

    A halottakra nehezedő hó összetörte a csontjaikat.
    Furcsa légköri jelenség miatt menekültek el a sátraiktól.
    (11 halott, Ok a titkosításra, idegen vérnyomok)

    A radioaktivitást (égési sérüléseket) pedig hanyagoljuk, mert kamu.

    Kész, senki ne válaszoljon semmit erre a kommentre, én ebben a tudatban akarom leélni az életemet, hogy ez így történt. :D

  • 206.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:49

    @Rézvirág: Parasztosan úgy mondanám,hogy így jött ki. A testek elhelyezkedésétől függően. A belső szerveket is szétnyomhatta a nagy súly,mindenféle külsérelmi nyom nélkül.

  • 207.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:54

    @Real Trebitsch: Na de nem arról volt szó, hogy a furcsa narancssárga szín a temetésükig megmaradt? Addig csak naplementében nézegették őket?
    Gondolom a mentőcsapat tagok és a boncnok látott már korábban is fagyhalált halt hullát, és ha szerintük ez "furcsa" színű volt, akkor valószínűleg nem olyan volt, mint a többi eccerű fagyhalott.

  • 208.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 14:55

    @"Baálint bácsi, a Lángoló Törpe": Ez továbbra is rejtély számomra, de akár állat, vagy ember is okozhatta ezt. Gondolj bele. Mindössze egy ponyva véd a külvilágtól, és fegyvertelen vagy. + Tömegpánik körülötted. Valószínűleg Volt olyan is közöttük, aki azt sem látta, hogy mi elől szalad.

  • 209.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:00

    @Salamancai űrhajós: Amit az aktuálpolitika éppen megkívánt! Tuti, hogy egy darabig nem sok turista, vagy annak álcázott kém rohangált arrafelé az eset után.

  • 210.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:02

    @damned:

    Gyanítom, hogy amúgy se.... :DDDDD

  • 211.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:04

    @tiboru: Már le is jött a film? :))

    Amúgy megvan, ne konteoskodjatok tovább, kitaláltam.
    Zolotarjov masszív alkoholistaként az este folyamán elfogyasztott vodka és ruszli hatására elfingja magát a sátorban. A gáztámadás hatására a többiek hanyatt homlok menekülni kezdenek, feltépve a sátor oldalát. Zolotarjov sem bírja sokáig, a többiek után megy, akik ekkor már tüzet raktak a fa alatt. Zolotarjov bélműködése sajnos újra beindul és a felszabaduló metán belobbantja a tüzet (Innen az égési sérülések). Ketten azonnal szörnyet halnak, hárman pedig útban visszafelé a sátorhoz. Szlobogyinnak és Thibeaux-Brignolle-nak azért van fejsérülése, mert az iszonyatos szagot elviselni nem tudván lobotómiát akarnak végrehajtani magukon, hátha elmegy a szaglásuk. A fejüket többször a fenyőfába verik. Mindenki dezorientált a mérgezéstől, ezért van az, hogy először páran a fára akarnak menekülni.
    A bordatörést is maguknak okozták, hogy leállítsák a légzésüket.

    Szal valahogy így.

  • 212.  angel (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:05

    Az, hogy kettévált a csapat, arra is utalhat, hogy felmerült a lehetősége, hogy valamelyikük áruló, mert pl. volt információja az ijesztő eseményről (ufók, jeti, időutazó jeti-vadászok stb.). A többiek pedig már azt sem tudták, kiben bízhatnak, ezért szétvált a csapat. (Egyébként a témához lazán kapcsolódik ez a reklám, egy jó kis történettel: www.youtube.com/watch?v=X7MVtgXMclI)

  • 213.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:05

    @Eugenie Danglars:
    Hát nem tudom. Én életemben egyszer síeltem, Ausztriában. Napközben, amikor 7ágra sütött a nap, szerintem egy szál pólóban sem fáztam volna. a pulcsit már csak dísznek (meg párnázatnak :-)) hagytam magamon. Ugyanott éjszaka (vagy délután felhős időben napsütés nélkül)szerintem 2 kabátban is befagyott volna a popóm.

  • 214.  A vogul vadász ükunokája (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:07

    @stoppos:

    Ez valami fantasztikus levezetése volt a történteknek, minden létező szálat tökéletesen elvarrtál. :DDD

  • 215.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:10

    @damned: + miután a pánikmájszter szétvágta a túlélést biztosító sátrat. Még annak sem volt értelme bent maradni, aki egyébként lehet hogy szívesen kivárta volna odabent a balhé végét.

  • 216.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:14

    @stoppos: Aztapicsa....

    gáztámadás :D:D:D:D

  • 217.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:14

    @angel: mondasz valamit. Bizonyos kultúrkörökben úgy jelölik meg az árulókat, hogy kivágják az illető nyelvét...

  • 218.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:20

    Már írta valaki előttem, de nekem is az jutott az eszembe, hogy ez egy az egyben elmenne egy X-atkák epizódnak.

  • 219.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:24

    Jézusom! Most esett le, hogy mi nem stimmel nekem már az elejétől fogva a nyelv nélküli lány halálával kapcsolatban!!!

    Ha tényleg minden bordája eltörött, akkor fölösleges volt (és eléggé ordas kórboncnoki hiba) felvenni a hipotermiát a halálokok közé!

    Ugyanis a tüdő passzív szerv. A légzéshez szükséges térfogatváltozást a bordaközi izmok (és persze a rekeszizom) összehúzódása-elernyedése váltja ki, ami viszont nem működik, ha minden borda eltörik. Ha minden borda törött, akkor nem lehet lélegezni, s az illető azonnali orvosi segítség nélkül megfullad. Tehát ideje sem volt kihűlni szegénynek: pár perccel a baleset után halott volt.

    Kérdés, hogy miért került mégis a jelentésbe, hacsak nem egy elsőéves orvostanhallgató, vagy Pistike a nyolcadik béből boncolta...

  • 220.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:25

    @Salamancai űrhajós:

    Kivéve, ha a bordatörés post mortem történt.

  • 221.  rdos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:33
  • 222.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:38

    @Sir_David_Bowli:

    És ez a valószínű....

  • 223.  RadirPok (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:42

    A kivágott nyelv a kulcsa az egész történetnek. Az egyikük ugyanis kém volt, aki a saját nyelvében óhajtotta kicsempészni a legújabb szovjet kutatásokat rejtő mikrochipet (a tartalék chip-et sajnos lenyelte a tettestárs, heveny bélreakciókat okozva ezzel magának, így kénytelen volt visszafordulni). Sajnos a KGB éber besúgói idejében figyelmeztették az illetékeseket, így két Specnaz egység várt a mit sem tudó csapatra. Mivel az imperialista ellenség nem tudhatta meg, hogy kémüket kikémlelték, ezért elterelésül O. Bogdanov, és V. Katradov ezredesek, a "nyom nélküli gyilkosság" szakértői egészen elképesztő tervet eszeltek ki. Míg a különleges egység katonái hermetikusan lezárták a környéket, Bogdanov és Katradov munkához látott: kívülről kivágták a sátor ponyváját, majd kézi pumpával könnygázt fújtak be. Ezek után - érthető módon - a bentiek hanyatt homlok kirohantak a végzetükbe: a kinn lesben álló Specnaz kommandósoknak gyerekjáték volt levadászni, majd addig "feltartóztatni" a fiatalokat, amíg azokkal nem végzett a hipotermia. Sajnos egyikük egy baltával védekezett, míg ketten a sátor előtt égő tűzből kaptak ki egy-egy lángoló ágat. Így némi közelharcra került sor, (borda- és koponyalapi törés, stb.) könnyedén megjósolható eredménnyel. (Külsérelmi nyomok a titkos Specnaz közelharci technikák miatt nem maradtak a testeken.) Ezután a két ezredes kivágta a chipet tartalmazó nyelvet, majd különleges bevonattal ellátott hótalpaikon távoztak.

  • 224.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:44

    Na fiúk. Akkor most foglaljuk össze mit tudunk :DDD

  • 225.  hst (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:47

    Van egy ötletem a 4 távolabb lévő hullára:
    Szóval valamitől megijedtek, elszaladnak az erdő széléig és ott tüzet raknak. Kevés a fa, ezért szétválnak, négyen beljebb mennek az erdőbe, hogy találjanak száraz fát, a többiek ott maradnak, őrzik a tüzet. Eszük ágában sincs visszamenni a sátorhoz. Hirtelen a két csoport között újra megjelenik ez a rémisztő jelenség, ezért az erdőben lévő csapat beljebb rohan, majd ott egy vízmosásba esnek. A másik csapat pedig elkezd rohanni visszafelé.
    Hogy mitől ijedtek meg, arra ötletem sincs...

  • 226.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:48

    @Sir_David_Bowli: Akkor meg nem lenne halálok. Épp ez a gond: a bordatörés ÉS a hipotermia nem lehet halálok egyszerre.

    @Rogal Dorn: Miért lenne valószínű?

  • 227.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:49

    @zosa: Öööööööööö. Szeretem a halrudacskákat! :)

  • 228.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:49

    1. nem medve volt.

    2. nem is titkos katonai kísérlet.

    3. Ufo sem...

    Lehet, hogy éjjel összetört egy üveg Krasznaja Moszkva párfűm?

  • 229.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:50

    Na ha már vicc konteóknál járunk. A titok tényleg a csajszi nyelve körül kell hogy legyen. Na mármost. A furcsa az, hogy csak az ő nyelve bomlott le... de amúgy is ilyen hidegben szerintem az egész test beleértve a nyelvet is hibernálódik.

    Bár könnyen előfordulhat hogy létezik egy olyan különleges lebontó baktérium ami különösen hideg időben rendkívül gyorsan le tud bontani szerver anyagokat, pl. ha rendelkezésre áll a megfelelő fehérje és vitamindús környezet. Ez valószínűleg a lány szájában rendelkezésére állt.

    Ebből és a tényből, hogy többen is meztelenek voltak szerintem ki tudjátok találni a tragédia előtti eseményeket :PPPP

    A csaj testét meg hárman el akarták cipelni a gödörbe amit korábban felfedeztek, de végül bele estek mind.

  • 230.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:52

    @hst: Ez tetszik! :D

    @tiboru: Arról esetleg nincs infó, hogy melyik áldozatoknak voltak famászásra utaló sérülések a lábain? Nekem az egyik tippem Rusztem Szlobogyin, a srác, aki betört fejjel feküdt a hómező közepén...

  • 231.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 15:54

    @zosa:

    '59-ben a Szovjetunióban, ilyesmire még gondolni sem mertek... :D

    @Salamancai űrhajós:

    Nem egyszerre, kihűlt és utána tört el a bordája.

  • 232.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:09

    "Világító repkedő gömbök... pl. napkitörés okozta légköri jelenség félremagyarázása."

    Az ilyeneken mindig jókat derülök! :)
    Az örök kedvencem: Egy gázfelhő volt, amely megrekedt egy termikus zsebben és visszatükrözte a Vénusz fényét.
    És annak idején volt aki ezt röhögés nélkül, komoly arccal ki tudta mondani. :D

  • 233.  A vogul vadász ükunokája (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:21

    @Bunda: Jó, aláírom... neked van igazad. A Szíriuszról jött kis zöld emberkék voltak. :)

  • 234.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:22

    @zosa: Olvastam olyan elméletet, hogy a nyelv talán post mortem tűnt el. Teszem azt, ott fekszenek a hullák a vízmosásban, folyamatosan hullik rájuk a hó. Erdőben vagyunk, valami állat odakeveredik (róka, farkas), megtalálja a nyitott szájjal fekvő Ludmillát és kiharapja a nyelvét, roncsolva az arcát is.

  • 235.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:28

    Bizonyos fajta emberek tipikus hozzáállása hogy ami nem fér bele a világképükbe, azt inkább figyelmen kívül hagyják. Tehát ha a hiányzó nyelvre nincs magyarázat, akkor vegyük úgy hogy kacsa, és máris könnyebb a rejtélyt megoldani. Sőt, a többi furcsaságot is nyilvánítsuk kacsának, és máris nincs rejtély sem, csak egy egyszerű ügy. Szót sem érdemel! :D

    nyelv kivágás: kacsa
    radioaktivitás: kacsa
    összetört bordák: csak a hó volt
    narancssárga bőrszín: eltúlozva
    11 holttest a helyszínen és utána még plusz 4: kacsa, valaki eltúlozta, utólag került bele az aktába, csak a hó volt

    Ügy megnyugtatóan lezárva! Hadd nyugodjanak már le a szegény józan szkeptikusok!

    Nem is értem minek kellett erről posztot írni - no meg ez a sok agyalás!
    Nahát! :)

  • 236.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:42

    @Rogal Dorn: És mitől tört el utólag a bordája? És miért csak az?
    Hónyomás? Olyan hónyomás, ami négy emberből egynek betöri a fejét és mindkét karóráját, egynek az összes bordáját, egynek a bordái felét, egyet pedig érintetlenül hagy? Egymás mellett feküdtek ugyanis.

    Meg aztán... próbáltam kiszámítani 4 méternyi hó nyomását. A Wikipédia szerint 400 kg/m3-rel lehet számolni a hó tömegét. A vízé ezzel szemben... 1000 kg/m3. Négy méteres vízoszlop alatt pedig nem sok könnyűbúvár és beborult túrakenuzó roppant még össze. Tehát 400 kg/m3-rel számolva, 0,16 kg jön ki 1 négyzetcentiméterre. Tehát 160 gramm.

    De sajnos a sűrűség- és tömegszámítás fizikaórán sem volt a szívem csücske, úgyhogy javítsatok ki, ha tévedek.

  • 237.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:45

    @Salamancai űrhajós:

    Egymásra is eshettek, az a friss hóé amit te számolsz...szerintem.

  • 238.  Regressziv (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:46

    Az fegyverkísérletező ufók által megmérgezett őslakosok féltékenységből lavinát akartak zúdítani a jetire, de a szerencsétlen hegymászók rosszkor voltak rossz helyen.

  • 239.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:51

    Van egy fotógaléria egy orosz oldalról, de vmiért nem tudom bemásolni.

  • 240.  Regressziv (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:53

    De viccen kívül, mind néztünk annak idején X-aktákat. Úgyhogy tudjuk a választ.

  • 241.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 16:58
  • 242.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:00

    @Rogal Dorn: DIREKT nem a friss hó tömegével számoltam, hanem a tömörödött hó tömegével, ami több hullámban hullott és a szél is megfútta már. :)

    Az egymásra estek verzió pedig szvsz túlbonyolítás, az elmélet igazolása érdekében. Semmi ilyenről nincs említés sehol, sőt egymás mellett feküdtek.
    Meg aztán: pont Te akarod a hóval magyarázni a külsérelmi nyomok hiányát - ha egymásra esik két ember, akkor csak az egyik sérül, és nincs külsérelmi nyom? Továbbá, egy alkartörés, egy fejseb, egy bokaficam stb. teljesen hétköznapi dolgok zuhanásnál. De az, hogy valakinek úgy törik el minden bordája, hogy nincs külső nyom, és nem sérül meg a karja sem...

  • 243.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:07

    @Rogal Dorn: Ez király kép, köszi! :) Így már kicsit könnyebb elképzelni a helyszínt.

    Nem tud valaki esetleg oroszul? :DD
    Mi az a fénygömbre emlékeztető fénygömb? És hol a fa? Azt jól látom, hogy nem pont a sátor felé futottak vissza, hanem kicsit jobbra húztak?

  • 244.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:24
  • 245.  Baálint bácsi, a Lángoló Törpe (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:29

    @Regressziv:
    Kend menjen vissza dolgozni, mert agyára megy a konteó és még a végén elkezdi szervezni a tél-végi piknikünket A Hágóhoz :)
    Egyébként az általad említett féltékeny jetis ügy nekem is buzerálja az agyamat. Nem lehet, hogy valahogy mégiscsak ebben is benne van a zsidók keze?
    Ja igen, a jetiről jutott eszembe.

  • 246.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:32

    Én tudok nagyjából még...

    A sátoron a "H" az a vágásnyom szerintem.

    Az a sárga a nap, egyelőre ne értem pontosan, de felette egy nyíl, ott halt meg a 9 manysi.

    Jobbra lent valami tábor (láger).

    Középen a nyilak a hullákra mutatnak.

    Jobbra fent meg valami légi szerencsétlenségről van szó...

  • 247.  Icus (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:40

    Hianyzo nyelv. Pont most olvasom a Rodzsungok Kolostora cimü L.L.Lawrence könyvet. Ott is kivagjak a nyelvet a hullaknak, hogy a helyi babona szerint ZOMBIT csinaljanak belölük a bon-bon varazsloi. :-)

  • 248.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:51

    Am meg szerintem, egyszerűen KGB dezinformáció .
    Kihasználták a szomorú egybeesések sorozatát egy kis oltásra, az ellenfelek számára. Gondolom, akik először a helyszínre értek, azt se tudták, hogy merre hány méter. Elkezdtek fantáziálni, a KGB pedig hagyta, sőt táplálta a hülyeséget. Csodafegyver, stb... Jól jött ez azokban az időkben. Ugyanmár... Általában egy titkos aktából pontosan azok a részek szoktak hiányozni, ami megmagyarázhatatlan. Mert a népnek kell a megnyugtató tudat, hogy ŐK mindent tudnak, mindent kézbentartanak.
    Mibe került volna rittyenteni egy lavinás sztorit, ha az lett volna a céljuk, hogy megoldást kínáljanak. Nem is akartak megoldást. Had féljen a másik tábor. Könnyen meglehet, hogy az akták hiányzó lapjai nagyon is prózai okokat soroltak fel. Csak azokat hagyták benne, ami zavart kelthet az olvasó fejében.

  • 249.  LionOfZion (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:55

    Azért az kemény mint a kádszéle, hogy a jó öreg googliörtben pont ott nincs fullfelbontású kép.... Erősen a Szovjet állam kezét érzem a dologban.

  • 250.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 17:58

    @damned: "Általában egy titkos aktából"

    Ezt az "titkos" szó nélkül gondoltam.
    Csak a sok titok megbolondít..:)

  • 251.  Regressziv (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:00

    @Baálint bácsi, a Lángoló Törpe: Áááááá, dehogy. Akkor még nem is volt Moszad, csak moszat. Amúgy meg szervezem, IGEN! Problem? Te amúgy is egy lángoló törpe vagy. Ne trollkodj. Trololololollololoooo

  • 252.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:02
  • 253.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:04

    Ja értem, volt egy repülőgép baleset ugyanott 1991-ben...

    ÓÓÓÓÓÓ óóóó Konteóóóó!

    Tiboru, lassan kiszorítunk... :DDD

  • 254.  aklubisz (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:05

    Kedves tiboru,
    Nagyon szepen koszonom!

    Kedves kommentelok,
    nagyon szepen koszonom!

    egy elmeny volt.

    a magam reszerol en szivesen hinnek valami foldontuli dologban, manysi szellemekben, de erzem hogy tulzas,
    Azt viszont el tudom kepzelni, hogy mergezes tortenet, talaltak valami taplot, vagy kaptak valami kerget, gombat satobbit egy helyitol, ugy a -satorbol indulo- panik teljesen ertheto lenne, szerintem van itt olyan olvaso aki latott esetleg mar hasonlo reakciot egz jobban sikerult buliban, a holttestek allapota pedig lehetne akar a hanyag kezeles is...

  • 255.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:05

    @damned: Sima állatos, vagy lavinás balhé volt. Lehet előlük szaladni fejvesztve.

  • 256.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:10

    @Rogal Dorn:

    Ott építették fel a raktárt, amit vissza felé akartak megint felkeresni.

  • 257.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:14

    @Rogal Dorn:

    Ez a kép több helyen felbukkant, de azt írták róla, hogy fenntartásokkal kell kezelni. A jobb felső sarokban pl. olyasmit ír, hogy volt arrafelé egy repülőgépbaleset, amely kilenc áldozatot követelt. Másfél órát böngésztem a szakoldalakat, de ilyesmit nem találtam, ezért be se raktam.

  • 258.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:20

    @Rogal Dorn:

    Ez az! Na ilyet nem találtam. Pedig kurvajól hangzik :-)

  • 259.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:21

    @tiboru:

    Oké-oké, nem mind arany ami fénylik... :DDDD

  • 260.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:23

    @Rogal Dorn: Köszi a fordítást, és az angol térképet is. :)

    Miféle toronyszerű raktárt mutat a térkép? És mi az a tábor? Mert a sátortáboruk ugye külön van ábrázolva. Furcsa, mindenestre...

  • 261.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:24

    @tiboru: Tiboru, arról nincs esetleg infód, hogy kiken találtak famászásra utaló sérüléseket?

  • 262.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:25

    @Eugenie Danglars:

    Á... Elég kicsi állat lehet, amelyik megelégszik Ljudmilla nyelvével és továbbáll. Vagy már nem volt éhes :-/

  • 263.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:28

    Mondok olyat, amit eddig még nem írtatok.

    Szerintem nem külső eredetű váratlan dolog történt velük (elsősorban), hanem a csapatban van a megoldás kulcsa.

    Nekem kapásból furcsa, hogy miért mennek ilyen távolságba (több mint 500 km)túrázni, továbbá másik furcsa körülmény, hogy van egy túlélő, vagyis visszaforduló. És aztán ott a kivágott nyelv is.

    Szóval. Tételezzük fel, hogy a csapat tagjai kémek. Ezt két tag munkahelye is indokolhatja, továbbá az egyetemi környezet, no és van egy francia származású is köztük. Valamelyik ellenfél beszervezte őket. És akkor a srácok megneszelik (lehet nem az összes, csak 1-2), hogy van köztük egy áruló, aki lebuktathatja őket. Ugye ennek 59-ben komoly tétje van. Kitalálják, hogy kiiktatják az árulót. A városban ez problémás, arra gondolnak, hogy egy extrém túrán történő lavina/sí akármi baleset kézenfekvőbb. szóval indul a túra, lehet hogy nincs is mindenki beavatva. A távolság is indokolt, ne hazai környezetben történjen az akció.
    Az áruló (csaj) a túra elején valamit sejteni kezd, de már nem mer kiszállni, ezért ráveszi az egyik srácot, hogy rosszullétet szimulálva forduljon vissza, és hívjon segítséget. Mondjuk szóljon a tartótisztjének (tehát ő orosz kém az áruló oroszok között).
    A túra elején este az egyik sátorban elkapják a csajt, plédbe csavarva megdorgálják, közben a csaj kiszabadul, kést szerez esetleg, ő vágja ki a sátrat. Miközben a nyelvét is kivágják az árulónak, rajtuk ütnek a KGB hópárducai (ez itt egy véletlen egybeesés), és ezért menekülnek ki a nyílt terepen fekvő sátraikból az erdő felé. esetleg közben a csaj is kiszökik, őt üldözik. Végül megölik a lányt, őt akarják eltüntetni a KGB-sek elől, ezért mennek 4-en az árok felé. A fára is azért másznak, hogy figyeljék az ellenséget.
    Végül azért fagynak meg, mert azonnal jönnek a golyók, ha a sátor felé mennének. Tulajdonképpen azért sem lövik le őket, mert a KGB-nek is jobb ha megfagynak, mintha szitává lövik őket.
    Hólyag keletkezhet a túrán természetes módon. Égés nyom ugyanígy, de lehet hogy volt náluk 1-2 stukker is önvédelemből (farkas, párduc).
    Rádióaktív sugárzás meg lehet amiatt, hogy volt náluk valami plutónium minta, vagy szennyeződés.
    Az idegen vérnyom lehet egy megsebesített vagy megölt KGB-s vére (ezért is volt több hulla, mint 9)
    A később kiérkező egységek eltűntettek minden nyomot, ami a rajtaütésre utalt volna, így a fölös hullákat is.
    Akár a plutóniumot is, ezért van csak szennyeződés. Az áruló csaj holttestét nem találták meg a hóban, így ugye a többieket csak pár hónap múlva lelik meg.
    Azt viszont nem tudom, mért volt két óra az egyik csávó kezén...

  • 264.  Jani2 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:30

    Hátborzongató a történet. Nagyon köszönöm.

    Már az is furcsa, hogy tanulmányi időben (?) elmennek kirándúlni.

    Még csak a 90. HSZ-nél járok, de kénytelen vagyok (:-D) egy villámkonteót elereszteni.

    Gömbvillám a tettes, fényeit 50 km-ről is látták. Ettől megriadtak. A tettes később felrobbant, tüzet és légnyomáshullámot okozott.

    (Apám fiatal korában látott gömbvillámot. A miskolci Búza téren az útlezárásra függőlegesen felállított vasúti síndarabok hegyén ugrált egyikről a másikra, közben a fegyüket megolvasztotta.)

  • 265.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:34

    @Salamancai űrhajós:

    Djatlov, Kolevatov, Zolotarjov és Thibeaux-Brignolle tenyerén találtak ilyen nyomokat, közülük kettőjén (Djatolv és Kolevatov) asszem tán még szálkát is.

  • 266.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:38

    @barack:

    Ez is jó volt, köszi :-)

    Amúgy mindent feltúrtam, de nem sikerült egy információmorzsát sem találnom arról, hogy hogy keveredhetett Szverdlovszkba Kolja Thibeaux-Brignolle, vagy hogy ki lehetett a faterja...

  • 267.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:38

    @Salamancai űrhajós:

    Kajaraktár, visszafelé a tartalék élelmet onnan vették volna fel...

    És az órák problematikája?

    "There were four watches found – all stopped. One on Slobodin, brand “ЗВЕЗДА”(star), showed a time of 8:45; the second on Dyatlov, also a brand”ЗВЕЗДА”(star), showed a time of 5:31; the third and the fourth, brand “ПОБЕДА” (Triumph), both found on Thibeaux-Brignollel, showed times of 8:14 and 8:39, respectively. Interesting how three of the four watches are stopped in a span of thirty minutes between 8:14 and 8:45…"

  • 268.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:43

    @Jani2:

    A probléma csak az, hogy tűznyomot (a sátor melletti és a fa alatti tűzhelyek kivételével) nem találtak sehol a környéken.

  • 269.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:44

    hmmmm...
    valaki belinkelte ezt a bejegyzest:
    kinizsiszazas.blogspot.com/2011/10/dyatlov-tura-tragediaja.html
    ebbol idezek:
    "Egy teória szerint a csapat egy kísérleti fázisban lévő, hordozható reaktort vihetett magával a túrára (tán ennek tesztelése lehetett útjuk valódi célja is, amit esetleg nem is sejtettek), ez látta el őket elektromos energiával a szamovárban való teafőzéshez valamint a sátrak fűtéséhez és világításához, azonban a reaktor valamitől megsérült, s a vészhelyzet felismerése és sugársérülésük okozta pánikszerű menekülésüket.
    "
    nos, ha ez a hordozhato kutyu elkezdett a satorban - vagy elotte - tuzijatekozni, akkor lehetett ok a panikszeru menekulesre is, a radioaktivitasra es a figyelemremelto serulesekre is....es ennek a tuzgombjeit figyelhette meg a masik, 50 kmre levo turistacsapat is.

  • 270.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:49

    Az órát esetleg elvették a csajtól, mert valami rejtjelező kód volt bele írva, vagy ilyesmi. A csávó meg hirtelenjében nem akarta a hóba dobni, ruha híján meg zsebe sem volt. Ezért vette fel.

  • 271.  Regressziv (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:50

    @barack: Ha a te elméletedet vesszük alapul, lehetett a két óra az időeltolódás miatt. 500 km ebből a szempontból nem egy nagyon nagy táv, de Oroszországban kismillió időzóna van, és akár lehetett is a két helyszín két különbözőben. Mondjuk 25 perc eltéréssel, hogy a beépített legény tudja a különböző időpontokat. Akár logikus feltételezés is lehetne, bár ilyen kis csúszásnál meg a körülményekből fakadóan nem hiszem, hogy nagyon szükség lett volna.

  • 272.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:51

    @zizzi:

    Hordozható reaktor? :D Az oroszoknál még akkor a táskarádió is személyautó méretű volt... (kis túlzással)

  • 273.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:55

    Hordozható reaktor... jajistenem..!

  • 274.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 18:59

    @zizzi:

    Ugyanazt tudom erre mondani, mint a gömbvillámos elméletre: a hivatalos dokumentumok, illetve a visszaemlékezések szerint sem a táborhelyen, sem a környéken nem volt semmiféle tűz, s a Geiger-Müller számlálók is csak a két személy ruházatára reagáltak.

  • 275.  Titan89 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:10

    Érdeklődni szeretnék, hogy ha van lehetőséged egy fa csoport alatt meghúzódni akkor miért egy kopár hegyen vered fel a sátrat?

    Sokat nézek Bear Gryllst(nem kérek kommentet, hogy csaló), de ő mindig a természeti erőktől VÉDETT helyet javasol éjszakára.

  • 276.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:12

    @barack: "Végül megölik a lányt, őt akarják eltüntetni a KGB-sek elől, ezért mennek 4-en az árok felé."

    Na jó, de itt a kommentek között olvastam, hogy cipő gyanánt ráhúzták az egyik srác nadrágját. Féltek, hogy megfázik, és inkább a srác őrködjön alsógatyában a fenyőfa alatt?

  • 277.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:16

    @tiboru:

    Na most ha csak két személy ruházatára csipogott be a kütyü és semmi másra, akkor a leglogikusabb feltételezés, hogy eleve sugárszennyezett volt a ruhájuk, még a kirándulás előtt (mondjuk a munkahelyükön) került rá a szutyi, akkor pedig a konteó szempontjából tökéletesen irreleváns és csak félrevezető.

  • 278.  Kiss Ida (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:19

    Álljunk meg egy szóra! Földrajzból felrémlett, hogy tanultunk az uráli mágneses rendellenességről. Rákerestem, és az első, amit találtam, egy kutatónő az Uráli Állami Egyetemről, aki a mágnesek biológiai hatásaival foglalkozik.

    Az Orosz Tudományos Akadémia uráli tagozatán a fizikusok főleg a mágnesességgel foglalkoznak. Köztük Galina Kurljandskaya.
    A ferromágnesesség, és a nem-destruktív kísérleti módszerek az egyik témájuk. Jut eszembe, az Urálban nagy vasérclelőhelyek vannak.
    Pszichológus lévén, a többit Rátok bízom, nem az én asztalom. Raktam be eredetileg linkeket is, de a gép spamnak minősítette.

  • 279.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:22

    @Sir_David_Bowli:
    Igen, volt már ilyen felvetés, de ugye sajnos pont nem azok ruhája volt sugárfertőzött, akik ilyen helyen dolgoztak. De hazafelé jövet az uszodából az jutott eszembe, hogy mi van, ha olyantól kérték kölcsön -akár még az út előtt-, aki ilyen helyen dolgozott. A kölcsönkérés simán belefér, hiszen ugye 1959, SZU :akkoriban semmi sem volt a boltokban, nem úgy volt, hogy meleg túraszerkóra van szükségem, megyek és veszek egyet...

  • 280.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:29

    "Who is Vadim Chernobrov and what did he use as a reference for his highly detailed drawing of the event (1999) which includes the precise locations of the victims?"

    :DDDD hehe...

    +egy kép

    www.aquiziam.com/pictures/dyatlov_pass_death_locations.jpg

  • 281.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:38

    @Sir_David_Bowli:

    De az a poén, hogy nem annak a két embernek jelzett be a ruhája, akik radioaktív környezetben dolgoztak...

  • 282.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:38

    @Rézvirág:

    Nos, akkor leírom százezredszerre, hátha sikerül végre mindenkinek felfogni: "sugárfertőzés" NINCS. Fertőzni, vagyis gazdatestben elszaporodni élő organizmus tud, gomba, vírus, baktérium stb. Radioaktív részecskék NEM szaporodnak, így nem fertőznek. Ha élő szervezetben tesz kárt sugárzás, akkor sugárterhelésről (súlyosabb esetben sugárbetegségről), ha élettelen anyagra rakódik le radioaktív por, akkor sugárszennyezésről beszélünk. Pont ugyanilyen baromság az angol "radiation poisoning" kifejezés, amitől szintén agyfaszt kap minden kicsit is hozzáértő. Próbálja már megtanulni mindenki!

    De hogy érdemben is hozzászóljak: én is valami ilyesmire gondoltam. Azért az tényleg fura volna, hogy két személy ruhája sugárszennyezett (NEM "sugárfertőzött"!!!), de a velük összezárt többi ember ruházatán, felszerelésén semmi.

  • 283.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:39

    @Kiss Ida:

    Ha négynél több a link, spamnak tekinti és várólistára küldi, amit manuálisan beengedhetek. Mindjárt megnézem.

  • 284.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:40

    @tiboru:
    @Kiss Ida:

    Nem, nincs a várólistán. Próbáld meg talán mégegyszer...

  • 285.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:44

    @tiboru:

    Rendben, de ismerjük pontosan a kabátok előéletét? Tudjuk biztosan, hogy nem adták kölcsön az út előtt olyanoknak, akik sugárszennyezéssel kapcsolatba kerülhettek? Tudjuk biztosan, hogy ezek az ő kabátjaik voltak és nem ők kérték kölcsön? Fogalmunk nincs a kabátok előéletéről, tehát simán szennyeződhettek az út előtt is jóval.

  • 286.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:45

    @Rézvirág:

    Hát azért Zolotarjovról feltételezhető, hogy van saját túrafelszerelése, márpedig ő az egyik "sugárzó"...

  • 287.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:47

    @tiboru:

    Pl. ezért kérhette kölcsön a múltban valaki, aki járhatott akárhol.

  • 288.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 19:56

    Viszont lassan van már egy panorámaképünk a területről... :DDD Az is több mint a semmi.

  • 289.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:20

    @Sir_David_Bowli:

    Téged valami miatt nagyon zavar ez a sugárszennyezettség... Megkockáztatom, hogy jobban, mint az összes többi szokatlan jelenség.

    Szakmabeli vagy? Fizikus, mérnök? Sugárbiológus?

    :-)

  • 290.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:22

    @Sir_David_Bowli:

    Amúgy a rengeteg fotót elnézve semmi speckó felszerelése nem volt a srácoknak. Pufajka, normál kabátok, ingek, nadrágok.

  • 291.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:25

    @Rézvirág: esetleg már halott volt, és hullaszállításra használták a nadrágot. Fagyott kézben fagyott láb...

  • 292.  SchA (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:29

    Az én szavazatom inkább fegyverkísérlet, de mégsem egészen.
    So:

    Akkortájt a SZU sok más jellemző tulajdonsága mellett durván bürokratikus államgépezettel működött.
    X hivatalban az elvtárs kiadta a túraengedélyt, mert nem tudott róla, hogy a térségben Y szerv egy titkos kutatóüzemet/akármit üzemeltet. (mivel szigorúan titkos, ő meg csak egy apparatcsik.)
    Éjjel felfedezik a túrázókat. Lehet h láttak nap közben vmit, lehet h nem, de a szovjet óvatosság úgy szól, h ha nincs ember, nincs probléma.
    Ha csak úgy eltűnnek, vagy lőtt/szúrt sebekkel kerülnek elő, az megint csak plusz gond.
    A megrémüléshez nem kell ufó, meg egyéb misztikum, ha hirtelen fények gyúlnak és egy harsány hang rájuk parancsol, hogy "Azonnal kifelé!", miközben ennek pár levegőbe leadott lövéssel ad nyomatékot, az bőven elég. (a hüvelyeket a KGB összeszedhette a "hivatalos" helyszínelés előtt)
    Elfutnak, a szolgálatosok pedig várják h megfagyjanak.
    Villódzó fénygömbök = világítórakéták (ezeket amúgy is gyakran nézik ufónak), amiket fellőttek, hogy lássák a helyszínt.
    Pár túrázó utolsó erejével nekiáll tüzet rakni, KGB berág elkapja a két még legaktívabbat, felpakolja egy helikopterre és 100-200 m magasról kidobja (viszont hótakarón landolnak, megvan a bordás effekt).
    Biztos, ami biztos, egyiküknek kivágják a nyelvét = ez jelzés minden későbbi érintettnek (nyomozók, akcióban részt vevők), hogy nem pofázunk az esetről.
    Végül a szolgalat elrendezi a helyszínt, és akiről úgy gondolja, hogy "problémásabb" a hullája, azt elvonszolja az árokig.
    Órák - klasszikus krimi, a halál beállta után visszaállítják egy időpontra, és összetörik.
    Sugárszennyezettség - a létesítményből származik, amihez túl közel tévedtek. A munkavédelem sosem volt a SZU erőssége, pláne akkor, és sugárszennyezett áldozatok teste egyszerűen csak fizikai kontaktusba került olyan, a létesítményben szolgáló őrökkel, akik jóval durvább dózist kaphattak.

  • 293.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:32

    Ami még eszembe jutott és többen is említették az a drog. Vannak halucinogén szerek amik elég durva hatást válthatnak ki az emberből (pl salvia) és gyakorlatilag nem is tud magáról. Így már érthető lehet hogy miért mentek ki ruha nélkül... mondjuk az meg fura hogy be "trip"-elve lefekszenek...és csak azután adja be nekik a szer... Bár ha csak egy valakinek adta be és az pánikolt valamit, a többiekre meg ráragadt (amúgy is elég parás szitu a sötétben a semmi közepén)...hmm...bocsi csak hangosan gondolkozom.

  • 294.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:34

    @barack: ilyen körülmények között nem hiszem hogy a hulla elszállításával foglalatoskodtak volna...

  • 295.  hirokin (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:39

    Vajon azt honnan lehet tudni, hogy kívülről, vagy belülről vágták fel a sátor falát?

    És ha egymás mellett feküdtek a testek a vízmosásban, akkor nem beleestek, hanem valaki megpróbált egy temetésfélét rendezni nekik. Vagy csak rendet rakott maga után.

    Mellesleg mért nem fogadja el az ellenőrző kérdésre válaszul, 23-10 az 13? Mennyinek kéne lennie?

  • 296.  orbiq (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:40

    Gratulálok tiboru, ujabb nagyszerű posttal lettünk gazdagabbak.
    Kár, hogy ilyen ritkán jelenik meg!

  • 297.  Lolek (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:45
  • 298.  gloria_mundi (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 20:50

    @SchA: Ez nem rossz :-) Mondjuk, gondolom másképp néz ki egy simán kivágott, mint egy egyéb módon eltávolított nyelv, és az arca is roncsolódott.

    Vhol fentebb vki azon morfondírozott, h a mai csajok már nem vehetők rá hegymászásra, hát, a nem olyan rég (1 éve tán?) a Himalájában eltűnt 4 magyar hegymászó közül 2 lány volt. Egy barátnőm ismeretségi körébe tartoztak, az egyik közeli barátnője volt. Jobban tették volna talán, ha nem másznak hegyet... De ez csak mellékszál, mindenesetre én nem kaptam kedvet a dologhoz.

    Más: a meztelenül alvás a hálózsákban. Amint a mellékelt ábra mutatja, mégse olyan jó ötlet, ha gyorsan menekülni kell, szar ügy. Lehet persze, h ruhában se élték volna túl, mert vkiknek érdekében állt, h senki nem élje túl.

    Megint más: az a pasi, aki visszamaradt a betegsége miatt és átadta az üzenetet, h a többiek tovább maradnak. Gyanús ez is, lehet, h egyáltalán nem volt ilyen üzenet, de így késleltette, h a keresésükre induljanak. Lehet, h csak színlelte a rosszullétet, ő tudta, mi vár a többiekre.

  • 299.  kutya (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:05

    Jó írás, de a megoldás egyszerű:
    Rosszkor voltak rossz helyen.
    Enyhe földrengés következtében mérges, esetleg radioaktív gázok is szabadultak fel a talajból. Valószínűleg a földmozgást erőseb, rémisztő hangjelenség, talán infrahang is kísérte. Mindenesetre felriadva mindenki a maga vérmérsékletének megfelelően viselkedett. Volt aki több ruhát vett magára, volt aki csak felkapta a kabátját, aminek a zsebében volt tűzszerszám. A kellemetlen gáz miatt, vagy újabb mozgás, hangjelenség miatt sürgetett az idő, nem volt idő az öltözködés befejezésére. Ha a kilenc ember közül csak egy is bepánikol, összeborogat ezt azt a sötét és szűk sátorban. Egy ilyen eset után már senki sem találja meg a saját holmiját.
    Valamennyiük haláloka tehát a fent írtakból fakad. Megsérültek, megfagytak.
    Szép dolog azonban, hogy vannak akik ápolják az emléküket.

    A teljességigénye nélkül:

    www.youtube.com/watch

    www.youtube.com/watch

  • 300.  kutya (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:08

    @kutya:
    Máris javítom:
    "Valószínűleg a földmozgást erőseb,"
    helyesen:
    Valószínűleg a földmozgást erősebb, ...

    Két b-vel mégis szebb!
    Bocsi
    :)

  • 301.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:08

    @Rogal Dorn: Ez az órakérdés tényleg érdekes... a kajaraktár pedig főleg! Én a térképen úgy láttam, hogy nem arra indultak vissza, hanem pont az ellenkező irányba. Pont ez volt a furcsa rögtön, mikor belinkelted a térképet.

    @tiboru: Köszönöm a névsort. :) Ezek szerint PONT azok az emberek nem másztak, akiknek a leggyanúsabb a sérülésük? Gondolok itt a semmi közepén betört fejű Szlobogyinra, a szétzúzott bordájú Dubinyinára... Kolevatov kemény gyerek lehetett: karc nélkül megússza a famászást, megússza a vízmosásba zuhanást, ahol a társai összetörik magukat, majd a hideg miatt hal meg (szerintem utolsóként)... furcsa. :S

    Egész nap nem hagy nyugodni a sztori, kicsit most este is utánanéztem s utánagondoltam ennek-annak. Válaszokat nem találtam, csak még több kérdésem van. :D Illetve, próbáltam körbejárni, hogy milyen lehetett az a dolog, amitől ennyire megrémültek.

    Egyik ugye az Uralmas gyárban dolgozott. Picit utánanéztem, nos, nem az a kimondott vattacukor-üzem: tarackágyútól a T-34-esig mindent gyártottak, talán néha még mezőgazdasági vontatót is. :D Másik kettő egy zárt városban, ahol szintén nem nyalókával szórakoztak, hanem plutónimmal (amúgy tudtátok, hogy 1957. szeptember 29-én egy Csernobilhoz mérhető komolyságú atombaleset történt Cseljabinszk-40-ben?).

    Ebből egyet akarok csak kihozni: szinte biztos, hogy a kirándulás résztevői egytől egyig ellenőrzött és megbízható, "jó kommunisták" voltak. Nem véletlen, hogy elengedték őket egy ilyen gyanús kirándulásra - ettől függetlenül elég valószínűnek tartom, hogy velük ment egy "szakember" is, talán pont Zolotarjov. Biztos, ami biztos, ugye.

    Az is biztos, hogy akkor, ha a környéken lett volna bármi kényes (és itt a környéket szerintem nyugodtan vehetjük egy félmagyarországnyi területnek), esélyük sem lett volna arra, hogy engedélyt kapjanak.

    Benn vannak ugye a sátorban. Valami történik, erre ők a sátor oldalát kivágva, félmeztelenül kimenekülnek 900 méternyire, le a dombon. Mi történhetett? Kikukucskálni meg sem próbáltak, tehát valami olyasmi, amiből teljesen egyértelmű volt számukra, hogy komoly életveszélyben vannak. Eszembe jutott a füst (pl. fuldokoltak), a nagy fény és szörnyű morajlás (ami erdőtűzre utalhat), ezt megmagyarázná a sátorvágást - kijutni, mielőtt rájuk ég. Még azt is magyarázná, hogy miért nem valami fák közé futottak, hanem a nyílt terepen, a sivár hómezőn, ráadásul lefelé. DE:
    1) akkor nem futnak 900 métert, hogy aztán órákkal később halálra fagyjanak, hanem visszamennek a sátorhoz, mikor látják, hogy vaklárma (mert ugye tudjuk, hogy nem volt tűz).
    2) legalább néhány táskát vagy ruhát kézbe kapnak, hiszen a tűz nem fogja üldözni őket, tehát a többletsúly nem jelent akkora veszélyt, amekkora előnnyel jár némi ellátmány odakinn. És ez a "felkapom és futok" önkéntelen reflex: néha meglepő, hogy egy-egy épülettűz miatti kiürítésnél ki mit kap fel hirtelenjében. :)

    Eszembe jutott valami állat, mondjuk medve is. Ez magyarázná a "mindent hátrahagyva" menekülést és a lejtőn lefelé futást (a medve piszkosul gyors, kivéve, ha átlósan futsz le a lejtőn: akkor testfelépítése miatt mindig kibillen az egyensúlyából, lemarad és végül felhagy az üldözéssel). Azonban miért nem mentek vissza a fa alól mind, ha már tüzet is gyújtottak? Ha ágakból csinálnak pár fáklyát, jó eséllyel elijesztik a medvét, ha az esetleg még mindig ott van. Az állati nyomok hiányát nagylelkűen tudjuk be a hófúvásnak - akkor is elég gyengének tűnik a vadállatos verzió.

    Tegyük fel, hogy hallucináltak. Mondjuk valami olyan fát dobtak a tűzre, amin nőtt valami pszichoaktív gomba vagy akármi, és pánikrohamuk lett. De akkor mi lett a másik sátor három lakójával? (Tényleg: ők egyébként hogy jutottak ki a sátorból? Ők is kivágták? Kik voltak ők? Rajtuk több ruha volt, vagy kevesebb? Esetleg ők riasztották a másik hat embert? Vagy ezen az éjszakán mind egyetlen sátorban szorongtak, mikor ott volt egy másik is?)
    Emellett, akkor a "talizunk a nagy fa alatt" terv sem túl életszerű: ha pánikig narkózzák magukat, inkább szétfutnak minden irányba és külön halnak meg, vagy egymásnak esnek, s akkor több a vér és a sérülés.

    A másik problémám, hogy tapasztalt természetjárókról van szó, plusz egy profi magashegyi túravezetőről, mégis az látszik az ügyből, hogy hirtelen mind elfelejtették a túlélési checklistet. "Biztonságos helyre menj, nyújts elsősegélyt, csinálj meleget, keress vizet, ételt, ruhát és felszerelést, keress menedéket."
    Órák teltek el a sátorból való kitörés óta, végignézték, hogy két társuk halálra fagy, már tüzet is raktak, a fára is megpróbáltak felmászni (talán körülnézni? a menekülést kizárnám: akkor nem próbálták volna meg egymás után négyen is). De egyikük sem jutott el addig, hogy a félmeztelen tagok maradjanak a tűznél, két jól beöltözött ember pedig menjen vissza (akár botokkal a kézben - hatalmas önbizalmat tud adni egy jó husáng :D), és hozzon élelmet és ruhát a többieknek. Ehelyett mit csináltak? Hárman félpucéran megpróbálnak visszafutni, négyen pedig úgy érzik, hogy (!) jobbak a túlélési esélyeik egy sötét erdőben a -20 fokban, lábra tekert nadrágban, étel és ruha nélkül, mint a táborhelynél, ahol ott a teljes ellátmány!!! Két vezéregyéniség is volt a jelek szerint (Djatlov és Zolotarjov), és inkább kettéváltak, s a lehetőségek közül megvalósították a két legrosszabbat (még az is jobb lett volna, ha a tűz mellett megváják a napkeltét).

    Tehát valami olyan dolognak kellett történnie, ami
    1) a zárt sátorból nézve is egyértelmű életveszélyt jelentett
    2) utólag nem volt semmi nyoma
    3) órákkal az eset után is olyan félelmet keltett a kicsit melegebben öltözött tagokban, hogy megkockáztatták, nem mennek vissza ételért és ruháért, hanem bevállalnak egy túrát az ismeretlen, téli erdőben

  • 302.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:10

    Az összes eddigi esethez képest itt az a baj, hogy túl sok hivatalosan rögzített adat van, amelyekből nem lehet olyan konteót összerakni, amelyik megáll a lábán. Más esetekben van szabad mozgástér a különböző elméletekhez. Itt viszont már a hivatalos megállapítások ütik egymást, bármilyen lehetséges (és nem eszement) teória számára.

    Többnyire az információ hiánya miatt lehet sok jól hangzó elméletet felállítani. Itt túl sok van ami üti a másikat.
    Szóval ebben az esetben azért kínlódunk a magyarázattal, mert eleve olyan dolgok szerepelnek itt, amelyekből nem lehet még egy rendes elméletet sem fölállítani.

  • 303.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:19

    A sztori:

    Fiatalok, egyetemisták, és 2 frissen végzet mérnök elmennek túrázni. Tábort vernek, este jó a

    hangulat, valszeg iszogatnak, esetleg drogoznak. Aki visszafordult gyomorbántalmakkal, lehet már

    korábban belekóstoltak, de nála ez lett, inkább visszaküldik. A semmi közepén úgysem szólnak rájuk,

    mulatnak derekasan. Persze beüt a szer, elkezdenek marhulni, olyankor jönnek aztán az ötletek.

    Kivágják a sátrat, rohangálnak, megmagyarázza miért szerte szét futottak. Elérnek a fához,

    kitalálják, poén lenne felmászni. 4,5-5 méter az elég magas, egymás nyakában próbálkoznak. Persze

    leesnek, esetleg egymásra, ezért a törött bordák, a koponyaalapi törés. Megmagyarázza a letört ágakat

    is. Megpróbálják a sérülteket ellátni, tüzet raknak. Ha pánikban menekül, úgysem öngyújtóért nyúl

    először, viszont ha eleve menni akartak, akkor vihetett magával. Vagy a táborban még a tűzről

    meggyújtottak egy fáklyát, ágat, hogy lássanak valamit, elvégre éjszaka van. Látják komoly a sérülés,

    megpróbálják visszavinni a sátorba, mégis csak jobb ott. Persze egy részeg társaság nem dolgozik épp'

    precízen, mindenki szanaszét. Hiába az ital, kezdenek fagyoskodni, sötét van, menedék kell.

    Hegyoldalon vannak, valszeg szél van, az az igazán hideg. A profi túravezetőt a vízmosásban találják

    meg. Akikkel kinn maradt, ott próbálták megbújni. Egyértelmű, ez túlélési technika, hogy ilyenkor vagy

    beássa magát a hóba, vagy ilyen helyre bújik, hogy védjen a széltől. Persze a kimerült szervezet, az

    erős ittasság beüt a vesének, májnak, ezért elkezdenek sárgulni. Nem beszélve, míg megtalálják őket,

    telnek a napok, ki tudja mi történik ilyenkor egy tetemmel. Az orvosi részt, aki jártas, javítsa. A

    megégett tenyér teljesen hétköznapi, nem biztos, hogy van köze a halálesethez, megfogott egy bögrét,

    tűzgyújtásnál belenyúlt. Ne feltétlen simán alkoholra gondoljunk, lehet megfejelték valami

    "keményebbel". Az alkoholos behatás magyarázná, miért nem fáztak egyből.

    A körítés:
    Titkosították az egészet, több oka is lehet. Mind példás továrisok, akikre a pártállam büszke lehet.

    Jó sportolók, hiszen ez egy elég komoly túra, mellette mind egyetemen tanulnak, ketten végzett

    mérnökök. Elég demoralizáló lenne, ha az jelenne meg, hogy részeg tivornya közben meztelenül

    megfagytak. Arról nem beszélve, hogy ezzel alátámasztanák magukról a negatív sztereotípiát. A másik

    indok: ne feledjük, javában dúl a Hidegháború. Persze megtudják ez Nyugaton is, meg a sok nyitott

    kérdést, a titkosított nyomozati anyagokat. Ebbe aztán akármit bele lehet magyarázni. Kattoghat az

    amerikaik agya, miről maradhattak le. 1947-ben "meglett" az USA-nak az UFO-sztori, valamit Keleten is

    be kellett dobni, ha tartani akarják a versenyt. Gondoljunk csak, mi volt az űrhajózással is. Oroszok

    az űrbe utaznak, USA-ban kijelentik, hogy az évtized végére eljutnak a Holdra. Elhallgatják a cikis

    részeket, és helyette belengetnek furcsaságokat. Egy másik túrázó csoport, látott fényeket. Ez

    édeskevés. Gondolj egy aktuális eseményre. Mire az első embertől eljut a hír a nyolcadikig, addigra

    már tízezer helyen átkölti. Belekerülnek a szokásos konteós cuccok, ami mindben van: kíváncsi

    riporter, katonák, UFO-k. A mért sugárzást magyarázza, hogy ketten abban az üzemben dolgoztak.

    Visszakanyarodva az elejére, hogyan venné ki magát, hogy akik egy nukleáris üzemben dolgoznak, ilyen

    felelőtlenül viselkednek? Nem nyugtatná meg éppen a lakosságot. Az orvosi hiányosságok: 59-ben az

    orvostudomány se tartott még itt, főleg ismerve a szovjet precizitást, nem beszélve arról, hogy elég

    jelentéktelen az ügy. Miért törnék magukat ilyenek pontos kivizsgálásán, 59-ben? Amikor a nemzetközi

    helyzet olyan volt, amilyen. A vér, amit találtak, lehet nem is kapcsolódik az esethez, az is lehet,

    valamelyik túrázóé. Egy vérminta kielemzése még a mai modern cuccokkal is 2 hét kb, nemhogy amit

    összekapargattak a tajgán. A többi furcsaság, pl a hiányzó nyelv, sok minden lehet. Kiindulva az

    ittas állapottól, a hideg "agyilag" is beüt, esetleg az izmok se úgy működtek már, saját nyelvét

    leharapta, lenyelte, akármi. Szintén lehet valami mendemonda, ami utólag került bele. A törött

    bordák, koponyaalapi törés lehet mástól is, az elméletemnél maradva éjszaka részegen hülyéskedtek,

    olyankor esnek az emberek nagyokat.

    Amiért a többit nem tudom elképzelni:
    -Jeti/medve: annak nyoma lenne, meg kevesebb egészben maradt ember.
    -Katonai akció/kísérlet: több tízezer ember a gulágokban, miért áldoznák be őket?
    -Kémelhárítás: ha az egyik kém, miért ölnének meg másik nyolcat? Előzőre meg erre is ellenérv: 59-ben

    járunk, 2 év múlva a CIA partra száll a Disznó-öbölben, rá egy év múlva beüt a rakétaválság, küszöbön

    a harmadik világháború. Nyilván a nagyhatalmak ezeknek a konfliktusoknak az előszelét már érezték,

    egyébként is, változatlanul Hidegháború, fegyverkezési verseny. Nem beszélve arról, hogy 1947 óta a

    Közel-Keleten is nő a feszültség, és a SZU-nak ott sem közömbös. Ilyen körülmények között

    beáldoznának 8 mérnökök, akikre bármikor szükség lehet, plusz egy tapasztalt hegyivezetőt? A

    hegyivezetőt szükség esetén akármikor besorozhatják, a tapasztaltaival akár deszantos is lehet.

    Annyira a szovjet vezetés se volt hülye, tudták, a képzetlen katonai létszámfölénnyel már nem mennek

    sokra, ilyenkor koponya kell.
    -UFO: el tudom hinni, hogy léteznek, de ide egyszerűen nem passzolnak.
    Ezen az egyszerű síkon maradva, elég egyszerű, kerek sztori jön össze, 1-2 dolog eléggé kilóg,

    könnyen lehet szándékos adalék, dezinformáció.

  • 304.  sgc (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:28

    - azok a béleletlen anorákok inkább hasonlítanak kapucnis menkeszruhára, mint túrafelszerelésre (tudom, '59 és a helyi Mountex épp átépítés alatt - micsoda pech), lehet nem véletlenül: mi van, ha konkrét feladattal mentek oda? [Persze az épp visszatért/lezuhant Szputnyik-n -t feltehetőleg nem egyetemistáknak kell megtalálnia/befognia, de lehet bármilyen más dolguk is]

    - milyen fegyó lehet az (persze ha fegyverkísérlet volt), amit pont a hegyek között, -20 fokban kell kipróbálni éjjel, hóban (tudom, ott van a 'közelben' a bázis v. üzem; határidők meg ilyenek), nem felel meg a tajga, a tundra, a sivatag v. az óceán?

  • 305.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:28

    @Sir_David_Bowli: Jólvanna. Igyekszem megjegyezni :-)

  • 306.  Gabesz Papa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:30

    Az r. pontban szereplő, állítólag elsőnek érkező mentős azt mondja, hogy 11 testet találtak, majd a specnaz érkezése után csak kilenc maradt.
    Hogyan lehet ez, amikor a testeket nem egyszerre, az első érkezéskor találták meg. Ötöt azonnal, négyet pedig májusban (3 hónappal később).

  • 307.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:37

    "megmagyarázza miért szerte szét futottak. Elérnek a fához, kitalálják, poén lenne felmászni. 4,5-5 méter az elég magas, egymás nyakában próbálkoznak. Persze leesnek, esetleg egymásra, ezért a törött bordák, a koponyaalapi törés."

    Bocs, de koponyaalapi törése annak volt, aki a fa és a sátor közt nagyjából félúton volt. Jó messze esett a Rusztem a fájától :D

    "Rusztem koponyaalapi törést is szenvedett, amitől – orvosi vélemény szerint – azonnal elvesztette az eszméletét."

  • 308.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:39

    @fabo: Sugárszennyezés nem azoknak a ruháján volt, akik Cseljabinszk-40-ben dolgoztak. Sőt, igazából az valószínű, hogy csak egy ember ruháján: a kivágott nyelvű, szétzúzott bordájú Ljudmilla kabátján, amit a lány halála után Zolotarjov vett magára. A lány ráadásul nem is műszaki vonalon mozgott, mint a társaság többsége: úgy olvastam, közgazdász hallgató volt.
    1959-ben drogos fiatalok a Szovjetunióban? Furcsa.

    @Gabesz Papa: Na igen, ez tényleg vicces. Lehet, hogy összesen 15 holttest volt? :DD

  • 309.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:41

    @Bunda: És pont Rusztem testén nem voltak famászásra utaló sérülések.

    A négy famászó Djatlov és a három vízmosásba zuhant férfi.

  • 310.  Gabesz Papa (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:44

    Lehet, hogy az amcsik megint beindították Tesla egyik találmányát?:-O

  • 311.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:48

    Kiegészítés, hátha valaki már nem emlékszik:
    "Rusztem koponyaalapi törést is szenvedett, amitől – orvosi vélemény szerint – azonnal elvesztette az eszméletét. Igenám, de Rusztem testét a fenyőfa és a tábor között félúton találták meg, egyméteres puha hórétegen; a környéken se kő, se fa, se semmi. Még csak más személy lábnyoma sem."

  • 312.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:48

    @fabo: Hát nem tudom...boldogult egyetemista koromban volt némi szerencsém Mr.Alkoholhoz. Saját tapasztalatot is gyűjtöttem bőven, meg láttam is azt-azt. Szóval ha az lenne a sztori, hogy valaki belefulladt a saját hányásába, esetleg eltört a csontja itt-ott mielőtt megfagyott, mert a baromállat -20-ban alsógatyában akart fára mászni, azt elhinném.
    De már bocsánat, nincs az a részeg, aki tőből leharapja a saját nyelvét (amúgy csak a vicc kedvéért, próbáld már meg a fogaiddal elérni a nyelved tövét), 4 m magasságból leesve meg nem törik össze minden bordád, pláne nem külsérelmi nyomok nélkül.
    Amúgy is egy ütemtervvel és céllal (hová akarnak eljutni) rendelkező profi csapatról van szó, nem pár mulatozásra vágyó egyetemistáról, akik kibéreltek egy hegyi faházat. Teljesen életszerűtlen már eleve az alkohol fogyasztás (másnaposan ugyan milyen tempóban haladtak volna másnap?), nemhogy az ilyen mértékű, és végképp képtelenség, hogy mind a 9 mata részegre igya magát, ne legyen ott legalább egy félig magánál lévő.

  • 313.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:51

    Lehet nem voltam egyértelmű. Szerintem mindenki beszervezett kém volt, és volt köztük 1-2 áruló, aki feldobhatta volna őket a kgb-nek. Esetleg az is lehet, hogy volt a csapatban pár semleges tag is. Szóval a túra oka az áruló (nyelvetlen csaj) kiiktatása volt.

    A visszament csákó vagy áruló volt szintén, de erről nem tudtak a többiek, vagy egyszerűen bírta a csajt és megtett neki bármit amit kért.

    És emiatt gyakták le őket később a hópárducok...

    (az elméletet fentebb(263) leírtam, ez csak kiegészítés)

  • 314.  Bunda (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 21:56

    @Salamancai űrhajós: Igen, ezért is mondom hogy ebből úgysem lesz épkézláb teória. Ez olyan feladvány, ami azért megoldhatatlan, mert a rendelkezésre álló adatok közt biztosan van olyan ami hazugság, illetve hiányzik valami plusz információ ami kulcsfontosságú lenne. És ebben az esetben a szokásos konteós elemek sem segítenek (ufo, moszad, agymosás, dimenzióváltás, illuminati, stb)

  • 315.  Aim-120 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:10

    Na, nézzük, milyen gondolatok cikáznak bennem az olvasottak után. :)

    Az UFO-dolgot én személy szerint kapásból kizárnám. Miért?
    a) Mindig felmerül, bármilyen rejtély történik. (Éppen ezt divat felhozni, ha nem értünk valamit.)
    b) Ismerve jó pár "földönkívüliek általi elrablást", nem nagyon szoktak ilyet csinálni az "idegenek", hogy különös kegyetlenséggel legyilkolnak kilenc ártatlan embert. Az általánosabb az, hogy a tudtuk nélkül elrabolják őket, kísérlet, oszt' vissza a feladónak.

    Marad: fegyver, jeti, féltékenység, mérgezés, őslakosok, lavina.

    Ebből, a realitás talaján maradva, kizárható: jeti.

    Féltékenység: elképzelhető, de csak, ha jó pár dolgot elhanyagolunk. Nem látok rá sok esélyt, hogy ez történt.

    Mérgezés: szánt szándékkal, hallucinogén anyaggal, központi parancsra ez is elképzelhető. De, mint azt már előttem is említették: erre sokkal jobb alanyok is voltak akkortájt a Szovjetunióban, akik miatt nem kerekedett volna ilyen kalamajka. Szintén kevés az esély rá.

    Lavina: reális magyarázat, ám sok apró dolog van, ami miatt mégis sántít. Maradjunk annyiban, hogy ha anti-konteósok lennénk, akkor elfogadnánk :)

    Őslakosok: Na igen. Molnibalage kérdése nekem is egyből felötlött: miért nem volt a túrázóknál legalább pisztoly vagy puska, ha két hetes túrára mentek a vadonba? (Én a helyükben vittem volna.) Persze, lehet, hogy nem kaptak rá engedélyt a fiatalok, de Zolotarjov már más tészta. Neki biztosan kellett/ kellett volna , hogy legyen fegyvere. Ez esetben nem esélytelen, hogy dulakodás támadt, az idegen vér (ami egy állaté is lehet, ami később arra kószált és megvágta magát valamivel a felszerelésből) lehet ennek az eredménye. A rajzról nekem első blikkre egy kivégzés jutott eszembe: egy túrázóra egy támadó, fegyveresen. Éjjel felvágták a sátrat, kirángatták őket, kifosztották, netán fizikálisan is bántalmazták, aztán akit nem öltek meg, azt otthagyták megfagyni. A három elszórt tetem lehet egy menekülési kísérlet eredménye: elfutottak, de nem jutottak messzire. A többi hullát pedig bedobták a gödörbe. Lábnyomok: ó, egy profi támadó/őslakos/bandita(/imperialista ügynök-diveráns-hegylakó :D ) azokat simán eltüntette maga után. Továbbá, az olaj-manysi téma indokolttá tehette, hogy eltussolják az ügyet. Radioaktivitás, színes bőr? A színes bőr a fagyás miatt lehetett, a radioaktivitásra pedig valamilyen kereső/azonosító/vizsgálóeszköz adhatott okot. A kivágott nyelv itt adja magát.

    Fegyverkísérlet/egyéb/: Sok minden adva van hozzá, de nem ismételném az előttem szólókat. A fényjelenségre, esetleg a pánikra, ijedtségre okot adhatott egy sugárhajtású repülőgép, ami mélyrepülésben húzott el felettük. Netán hangsebességgel, ami kiválthatott lavinát, de anélkül is. Taktikai nukleáris fegyverrel való kísérletezés: kizárnám, akkor oda nem ment volna semmilyen csapat menteni, és akik 50 km-re voltak, azok is érezték volna a hatását.
    Ha feltételezzük, hogy fegyverkísérletről volt szó, akkor szintén sok dolgot nem kell most leírnom, megtette helyettem a lelkes csapat többi tagja fentebb :)

    Ami biztos, hogy:
    a) vagy erőszakkal kirángatták őket a sátorból (egy vágás, azon át, fegyveresen, kitervelten, szisztematikusan),
    b) vagy valami olyasmi történt kint, ami indokolttá tette, hogy fejvesztve meneküljenek. Tapasztalt hegyi túrázó ilyet nagyon nyomós indok nélkül nem tesz. Ha ez történt, akkor inkább soha nem akarom megtudni, hogy pontosan mi történt. Az egész annyira brutálisan hat, hogy az gyomorforgató.

    Mindazonáltal béke az elhunytak poraira.

    U.I: Fogadd elismerésem, Tiboru, ismét rászolgáltál a virtuális vállveregetésre és a tiszteletemre! :)

  • 316.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:12

    A SZU aranykorából származó sztorikat mindig fenntartással kell kezelni, nem szó szerint elhinni mindent. A szennyezett kabátok egyszerű, valaki másét kapták fel, ami kezük ügyében volt. Az hiányzó nyelv meg szintén lehet dezinfó, esetleg valami kis ragadozó kikapta, puha szövet, könnyen elboldogul vele. És hát a tajgán mégse úgy reagál az ember egy alkoholos balesethelyzetben, mint egy házibuliban mondjuk..

  • 317.  cavebear (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:12

    1.) Judin rosszul lesz, ott marad a legközelebbi településen. De honnan a nyavalyából tudta, hogy nem jönnek vissza a többiek időben?
    2.) Az utolsó pillanatban csatlakozott Zolotarjov egyértelműen a kémelhárítás embere volt.
    3.) A medve akkor még valóban alszik, ugyanis nem sok kaját találna magának, és a külső hőmérséklet sem elég a felébredéshez.

  • 318.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:18

    Na ez egy igazán sz@ratos poszt lett, hátborzongató történet. A fegyver kísérletre szavaztam de 1re inkább úgy érzem, hogy tévúton járok.

    A lavinás parasztvakítást kizártnak tartom, mínusz 20 fok alatt nem lesz lavina, max földrengéssel egybe kötve de az letarolt volna mindent sátrastól, erdőstől, hegymászóstól. Ja és a földrengésnek is nyoma lenne valahol?

    Ami nem fér a fejembe az az, hogy mi késztet ara bárkit, főleg 1 csoportot, 9 embert, hogy elhagyja a kvázi biztonságot jelentő (de legalábbis biztonság érzetet adó) sátrat. Szerintem bármi is történt volna kint, az lett volna az életszagú ha a sátorban maradnak együtt. 1 ember dönthet hülyén, de kilenc?!

    Ezért egyre inkább arra hajlok, hogy bármitől is rémültek halálra annak a valami/valaki-nek a sátorban kellett lennie. A ruházatukból ítélve valószínűleg le voltak már feküdve (nekem is katonai hallózsákom van és mínusz tizenöt-húsz fokban konkrétan szét izzadod ha nem vagy levetkőzve és mint tudjuk súlyos mínuszokban az izzadság nem a barátunk), szóval aludtak vagy aludni készültek, tehát fény nuku, különben is nem hiszem, hogy 1 sátor úgy ki legyen világit mint a Sanse-Elise. Na ha ott a félhomályba megjelent valami, háááát az eléggé ki tudja ütni a biztosítékot.

    Valószínűnek tartom, hogy nagyjából egyikük sem tudta, hogy mi elöl is menekülnek.

    A fenyőfánál ismét találkoznak, megnyugodnak(már amennyire lehetett) és elkezdtek racionálisabban gondolkodni és rájönnek, hogy ruha nélkül csak perceik vannak hátra. Itt véleményem szerint már úgymond 3 csoport volt. Voltak
    -a bátrak, ők 3-an visszamennek,
    -az életképtelenek(Krivoniscsenko és Dorosenko) akik szerintem sérültek volta vagy csak 1szerüen már feladták a harcot
    -és az úgymond gyávábbak akik meglátásom szerint szintén a fánál maradtak.

    Lényeg a lényeg akik vissza mentek a sátorhoz, szimplán megfagytak akár a 2 sérült.
    A maradék négy pedig ismét menekülésre fogta és valójában ők 4-en az áldozatai annak a valaminek amiről nincs 5letem, hogy mi lehetett.
    Ők az árokig jutottak és szerintem ők négyen tudták csak, hogy mivel állnak szemben valójában!

    Bocs a regényért.

  • 319.  Titan89 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:23

    Szeretném kikérnia véleményeteket. Apró momentum az elején, de később fontos lett.

    Miért nem az erdő szélén, szélvédett helyen állították fel a sátrat? Nem ez lenne a logikus?

    E helyett a sziklás, havas hegyen verték fel sátrakat ahonnan tökéletes célpontot nyújtottak... (legyen az ember, állat vagy a természet)

  • 320.  Babilen Tatarszkij (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:28

    Kész, beszartam... Ez rémisztőbb, mint Hasfelmetsző.
    Gyááááááááááááááááááááá

  • 321.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:31

    @barack: Az alapsztori tök jó, csak azt nem értem még mindig, hogy -20-ban miért az eltüntetendő nyelvtelen hullán volt a legtöbb ruha, illetve hogy törték el az összes bordáját külsérelmi nyomok nélkül?
    Miért nem tüntették el a nyelvetlen bordatörött hullát rögtön azután, hogy végeztek vele? Miért akartak egy hullával egy sátorban tölteni egy éjszakát? Mi másért voltak már alsóneműben, amikor rájuk törtek a hópárducok? És még a menekülés közbeni gyors hullaeltüntető akció közben is volt rá energiájuk, hogy valakiről levegyék a nadrágot, és gondosan lábbelit (nem hordozóeszközt!) rittyentsenek a nyelvtelen bordatörött hullának.

  • 322.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:33

    @marcoromano: Nekem is ilyesmi verzió járt a fejemben, csakhogy hogyan jutott be az a valami a sátorba? Az ajtó (vagy hogy hívják sátornál a bejáratot) be volt kötözve, a késvágás az oldalán belülről történt... teleportálásról csak nem lehet szó...

  • 323.  agent Mulder (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:35

    Open file: Az események kronológiai sorrendje:
    1., Visszatér a légkörbe - sikertelen pályára állás után - egy orosz (mi más?), nukleáris fűtőelemmel megspékelt űrszonda v. kémműhold.
    Ennek az izzó darabjait látta egy másik társaság 50 km messzeségből ("Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket láttak lebegni, majd ide-oda cikázni." - csak sok volt a vodka, már ami a lebegést és cikázást illeti)Vagyis főhőseink garantáltan elbaszott helyen voltak, garantáltan elbaszott időben. Lásd a nem túl távoli múlt eseményeit: UARS 1:3200 és ROSAT 1:2000 eséllyel hullhattak volna lakott területre. Ennél jóval kisebb a valószínűsége a lottónak....szokták mondani. A cikk főszereplői megütötték a nyereményt [nem, nem a főnyereményt, ugyanis a feljebb leírt valószínűség a ténylegesen okozott személyi sérülésre vonatkozik (legalábbis ezt állítják különböző hírforrások)].
    2., A sátorban kuksoló 6 személy - hiányos öltözettel - meghallotta a légkörben lefékeződő (hangrobbanás) objektum hangját - a racionalitás ilyenkor nem játszik - tehát fejvesztve menekülnek a posztban szereplő módon. Igen érdekes kérdések következnek: csak 1 db 6 személyes sátorról van szó a különböző forrásokban, ha ez így van, vajon mit csináltak a szabadban tartózkodó személyek, ők miért voltak ennyire lazák? Az egyik fénykép szerint az utolsó táborveréskor hófúvás volt. Volt még egy sátor, csak nem látszik a képeken? Ha hófúvás volt, hogyan gyújthattak tüzet? Miért a nyílt terepen? Miért nem az erdőben? A fák között szélvédettebb és nem utolsó sorban, több a tüzifa (ki hitte volna?). Ja, és nem 900 m távolságból kellett hordani v. vinni a gyújtóst.... már ha egyáltalán volt tűzrakás.
    Tudom, a posztban így van leírva: "először a levegőből veszik észre a hóval már félig beborított sátrakat és a tűzhelyek nyomait". Ja, oké, akkor ezek szerint a másik sátorban lévő 3 személy - legyenek ők mondjuk: Krivonischenko, Doroshenko, Dyatlov - sokkal nyugodtabban kezelte az ismeretlen esemény által kiváltott jelenséget.
    Tehát, ők ki tudtak kászálódni a szövet felvágása nélkül is?
    3., Becsapódik egy nagyobb darab - ez tartalmazza a nukleáris fűtőelemeket - a sátor (sátrak?) közvetlen közelébe.
    4., A csoport tagjai fejvesztve menekülnek, kivéve 1 embert: ez Krivonischenko. Hogy miért? Később kiderül...
    5., Krivonischenko megközelíti az égi csodát, és mivel ő már végzett mérnök, tudja, hogy az erősen roncsolt műhold v. szonda egyik épen maradt részén látható radioaktivitásra utaló jelzés nem túl fényes dolgokat vetít előre a nem túl távoli jövő eljövendő történéseinek tekintetében.
    6., Nosza, Krivonischenko a többiek után ered - hallva a kiáltozásokat, vagy követve a nyomokat - majd megtalálja őket a posztban megismert helyen.
    Itt tájékoztatja őket a sugárbetegség "áldásos" hatásairól - kezdve az enyhébb terméketlenségtől a húzósabb bőr lerohadásig - és ezzel elhinti a kilátástalanság magvait. Tudatosul bennük, hogy vissza nem mehetnek, de hiányos öltözék nélkül sem húzhatják tovább. Kezdetben összebújnak, mint a birkák. Középen foglalnak helyet a ruhátlanok, a széleken vannak "szerencsésebb" társaik. Közben tanakodnak, szavaznak, ahogy az tucat horrorokban szokás.
    7., Nem jutnak közös nevezőre, közben telik az idő. Már mindannyian sokkos, hipotermiás állapotba kerültek. Azt kiokumlálják, nagyobb esélyük lenne, ha tudnának tüzet rakni.
    Mivel nem távolodhatnak el egymástól, - különben középen lévő társaik vészesen kihűlnek - ezért felváltva, egyenként megpróbálnak a fenyőről gyújtóst szerezni.
    Ez nem feltétlenül nyerő ötlet, de arra már nem éreznek tápot, hogy a hó alól kaparják ki a lehullott ágakat. Négyen próbálkoztak, közölük ketten le is estek (Brignollel és Slobodin - törött karóra az egyiknek, a másiknak koponyaalapi törés, bár, az orvosi véleménnyel ellentétben neki volt még egy kevéske ideje hátra), a másik kettő viszont sikerrel járt, (ennyire futotta maradék erejükből, az akció után nem sokkal el is haláloznak, ez a két személy pedig nem más mint Krivonischenko és Doroshenko) habár a keservesen megszerzett kevéske faanyagból csak nagyon gyér melegedésre jutotta.
    8., Krivonischenko és Doroshenko halálát tehát a végkimerülés (faanyag gyűjtése) és kihűlés (ők álltak szél ellen, mikor a gyér öltözetűeket közrefogták) okozta.
    Ez volt az a pont mikor dönteni kellett. 3 ember úgy gondolta, (Dyatlov, Slobodin és Kolmogorova) hogy sugárbetegség ide vagy oda, vállalják a kockázatot és visszatérnek a táborba.
    4 ember (Brignollel, Dubinina, Zolotarev és Kolevatov) éppen az ellenkezőjére szavazott, úgy döntöttek, ildomosabb minél távolabb kerülni a roncsoktól.
    9., Akik a sátor irányába indultak, hamar kihűltek, mivel nyílt, szeles terepen haladtak. Sorsuk megpecsételődött.
    10., A hátramaradottak levetkőztették ( nem teljesen, a fénykép tanulsága szerint ) Krivonischenko-t és Doroshenko-t. Nos, most jön a csavar. Krivonischenko ruháját (ami sugárszennyezett) Dubinina ölti magára. Ő kapja a nagyobb kiváltságot, mivel köztük ő az egyedüli leányzó. A maradék 3 ember osztozik Doroshenko - az adott időjáráshoz leginkább illő - öltözékén. Felkerekednek hát, de a behavazott vízmosásnál nem jutnak tovább. Ugyanis mind a 4 elcsigázott, kimerült lélek szinte egyszerre zuhan 4-5 m mélyre.
    Ez még önmagában nem lenne vészes, de rövid esésük igen-igen szerencsétlenre sikeredett. Brignollel ért először talajt, jutalma súlyos belső zúzódások csonttörésekkel. Aztán Dubinina és Zolotarev következett, ők egyszerre értek földet, de Kolevatov rájuk zuhant. Dubinina összes bordája eltört, s még a nyelvét is leharapta. Zolotarevnek pár bordája törött. Mivel Kolevatov "puhára esett", ezért ő nem szenvedett sérüléseket, de sorsát nem kerülhette el, pár óra múlva ő is kihűlt.
    De haladjunk sorjában. Először Dubinina távozott az élők sorábol. Jön a második csavar: Dubinina ruháját, amely eredetileg Krivonischenko-é volt, Zolotarev orozza el, de csak a kabátot és a sapkát. EZÉRT voltak radioaktivitás jelei rajtuk. (Egy másik forrás szerint 6 ember volt szennyezett, nos ha így volt, akkor még a fenyő alatt történt a dolog, mikor össze voltak bújva, de az igazság az, hogy csak a Geiger-Müller detektor mutatott baromságot.)
    11., Végül a többiek is beadták a kulcsot.....

    TERMÉSZETESEN, a lezuhant roncsok miatt volt félnivalójuk az illetékeseknek, de TERMÉSZETESEN a kínos tényeket gyakorlatiasan el tudták simítani.
    A kommentben lévő kérdések pusztán költőiek, az eredeti (azaz továbbra is TITKOS) jelentésben satírozva vannak. case closed

  • 324.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:48

    Ez az utolsó (#323) tetszik, még be is jönne. 1-2 kételyem azért van. Hol az állítólagos +2 holttest? És ha ezen fennakadtak, akkor a közelben füstölgő műhold maradványain miért nem? Plusz, akkor a mentőcsapatok is mind szennyezettek lennének.
    A nyelvben chipet csempészős ötlethez: még mindig 1959 van, hol tartott akkor a technika? 1971-ben találják fel a mikroprocesszort. Pont abban az évben találják fel még csak az integrált áramkört. Nem hiszem, hogy egy nő nyelvében az elférne. Még mai technikával se lenne rossz teljesítmény, nemhogy 50 évvel ezelőtt.

  • 325.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:48

    Most mindentől függetlenül: mit értünk az alatt, hogy külsérelmi nyom nélküli bordatörés? Létezik ilyen egyáltalán? Akármi is töri el a bordát, közte meg a borda között ott a bőr, meg némi husi, amin mindenképp nyomot kell hagyjon bármilyen külső erőhatás. Tud valaki példát mondani arra, hogy hogy lehet eltörni valakinek a bordáit külsérelmi nyomok nélkül? Bármilyen eszköz felhasználásával, bárhol a világon.
    Mert nálam ez az a pont, ahol az összes elmélet borul. Pedig lenne egy tök jó sztorim egy sátorba belopódzott mutáns sugárszennyezett görényről :-))) Segítség!

  • 326.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:50

    @Rézvirág: Sietségre a swat felbukkanása lehet a magyarázat. 1, menekülni kell előlük, 2, el kéne tüntetni az áruló hulláját, hisz nyilván leesett nekik, mért ütöttek rajtuk. Persze akkor már a csaj nem élt. A bordáit még előbb a sátorban a verés során törték el, igazából így ölték meg. Ruhátlanok talán azért voltak, mert mindenki lefeküdt aludni. Csak ugye páran felébredtek, és neki estek a csajnak.

    Talán fontos momentum a furcsa tények kapcsán, hogy a KGB kommancsok pont tettenérték őket, emiatt a sok érthetetlenség, meg elvarratlan szál. No, meg álmukban sem gondolták, hogy ott kinn a semmi közepén ütnek rajtuk. Aztán persze a rutinos rókák hagyták a szétrebbent srácokat megfagyni. A csajszi hulláját keresni nem volt annyira fontos, mert a lényeg a kém team megsemmisítése volt.

    Tulajdonképpen a saját csapdájukba estek a srácok. Valamiféle oroszos Mexikói felállás lett a sztori vége.

  • 327.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:50

    @Altalena: Belopódzott, mikor még nyitva volt a sátor és elbújt a hátizsákok közé, vagy az ágy alá.

  • 328.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:53

    @barack: "Ruhátlanok talán azért voltak, mert mindenki lefeküdt aludni. Csak ugye páran felébredtek, és neki estek a csajnak."

    Tehát a csaj is ruhátlan volt. Még mindig nem értem, hogy menekülés közben miért öltöztet fel valaki gondosan egy hullát.

  • 329.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:57

    @agent Mulder: Ez gyönyörű, viszont a lezuhanás hangját, amitől a sátorozók fejvesztve menekültek, hogy nem hallották 50 km-rel arrébb?

  • 330.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 22:59

    @Rézvirág: Igen, egy pajkos jetigyerek lehetett. Talán ki is kapott utána a szüleitől, hogy rosszalkodott.

  • 331.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:00

    @Rézvirág: Esetleg a csaj lefekvéskor nem volt ruhátlan. Mondjuk lassú volt, és ő maradt utoljára. Vagy fázott és azt hitte így melegebb lesz. Nem nézte a Dyscoveryt.

  • 332.  harrisonbergeron (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:05

    Fegyverkísérlethez találtak volna elítélteket bárhol. Eltüntetni embereket egyszerűbben is lehetett. Egy rosszullét, sárga bőr... Nekem a mérgezés tűnik a legvalószínűbb opciónak. Gomba, nadragulya, ayahuasca, nem sorolom azokat a szereket, amik képesek brutális hallucinációkat okozni. Valami történt odabent a sátorban, hiszen kitörtek onnan, pánikban. Ki más lehetett odabent rajtuk kívül?

  • 333.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:20

    @barack: És mert a lába így is fázott, rátekerte valamelyik srác nadrágját.
    Külsérelmi nyom nélkül hogy törték el minden bordáját?

  • 334.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:22

    Felmerült bennem 1-2 kérdés:
    -Ahogy korábban írták, miért a nyílt hegyoldalon táboroztak? Mind gyakorlott túrázók voltak...
    -Ha az idegen csóka, aki hozzájuk csapódott kémelhárító volt, miért nem volt nála fegyver? A SZU-ban az ilyenek jól el voltak látva tűzerővel, nem beszélve arról, hogy szüksége is lehetett volna rá. Ha az a dolga, hogy esetleg a fiatalok ne lássanak meg olyat, amit nem kéne, hogyan venne rá 9 embert fegyver nélkül? Még fegyverrel is rosszak az esélyei, szóval ha beigazolódik a gyanú, hívnia kellett volna az erősítést, tehát rádió, jelzőrendszer, semmi?
    -Miért törtek ki a sátorból? Ha valami kintről fenyeget, akkor nem látod, nem törsz ki vaktában. Ha valami robbanást hallottak, de nem indult meg a föld alattuk, akkor miért vágták tropára a sátrat? Tapasztaltak voltak, tudhatták, hogy anélkül nincs esélyük. Ha hallasz egy robbanást, persze, hogy megnézed, de nem szétvágva a sátrat, ruhátlanul.
    És gyártottam 1-2 konteót én is hozzá:
    -A beteg fószer, aki hazazavartak, lelépett, de gondolta, ezért megvicceli őket, mert kidobták a buliból. Tudta a tervet merre mennek, ha 1 napot is vesztett, könnyen utolérhette őket. Rájuk is ijesztett, csak túl jól sikerült. A többi sallang. Tudom, ez kicsit gyenge, de akkor már legyen "választék".
    -A srác nem is volt beteg. Az idegen, aki a végén került hozzájuk nem kémelhárító volt, hanem épphogy ő menekült valahonnan. Tegyük hozzá, zárt városról van szó, nem véletlen ez a neve, onnan nem nagyon lehet ki-be mászkálni. Azt is furcsállom, a túrát engedték. Tehát a gyerek rájött, hogy az idegennel valami nem oké, azt mondta, hogy rosszul van, lekoccolt, egyből tipli egy tiszthez, megmondta merre mennek, és már várta őket egy egység. A többi fiatal járulékos veszteség. Beleszőhetjük a sugárszennyezést, ha a faszi nem menekült, hanem kémkedett, és lopott valami sugárzót, csak nem volt nála folpakk. Többi ugyanaz.
    -Még egy: az idegen faszi volt, ami elől menekültek. Benn voltak a sátorban, amikor ellenségesen kezdett el viselkedni a csóka. Mondjuk menekült valami elől, kiment a fiatalokkal a semmibe, őket megöli, megjátssza a halálát, és ellép valahova. Dulakodás, stb...
    -A fiatalok az üzemben/egyetemen belefolytak valamibe, amibe nem kéne. Persze a helyi pártfejes mint jó dolgozókat, jutalomkirándulásra küldi őket. A Specnaz-t meg bevetésre.

  • 335.  deepvale (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:23

    Szerintem:
    Fekszenek a sátorban, amikor valamilyen típusú sugárhajtású repülőgép(lehet kísérleti repülőgép is)mélyrepülésben elhúz felettük. Beparáznak, bár elég, ha csak egy ember pánikol. Kivágják a sátor oldalát és uzsgyi, ki merre lát. Véleményem szerint egyértelmű, hogy nem emberek elől menekülnek, méghozzá azért, mert a "nagy fenyőnél" találkoznak: miközben futnak, egymásnak kiabálnak, ezért nem szóródnak szét, hanem pár száz méter után a fánál összeverődnek. Ha emberek üldözik őket, akkor csak a hang után kellett volna menniük és elkapják őket. Máshogy nem történhetett, mert sötétben, hogy a fenében találkoztak ismét össze egy fa alatt, ha némán futottak? Azonban futás közben történt valami: a repülőgép ismét feltűnik és valamilyen műszaki hiba lép fel aminek következtében elkezd lezuhanni, esetleg darabok szakadnak le róla zuhanás közben. Odaérnek a fához, amikor is észre veszik, hogy csak nyolcan vannak. Egyikük nincs meg. Közben a repülőgép lezuhan. Megpróbálják megnézni messze csapódott-e be, ezért fel akarnak mászni a fára. Úgy gondolják meg kell nézni a roncsot, de a társukat is meg kell találni, így hát döntenek: ketten a fánál maradnak, ami jó tájékozódási pont lehet ha az eltűnt társuk keresné őket, ezért még tüzet is gyújtanak(meg hogy ne fázzanak), másik két ember visszamegy a sátrakhoz ruhát hozni a fánál maradóknak, meg esetleg közben a társukat szólongatják-aki ekkor már halott, hiszen egy , a repülőről leszakadó alkatrész fejen találta(-ezt bizonyítja a sok fémdarab amit később a helyszínen találtak.) Azonban ők sosem érnek vissza a sátrakhoz mert megfagynak mégpedig azért mert előzetesen odaadták a ruháik nagy részét azoknak, aki a roncs felé indultak. A megfagyás vár a két fánál maradóra is. A négy embikével pedig valószínűleg végezhetett egy robbanás a roncs mellett ( a légnyomástól estek bele a vízmosásba). Aki rájuk esett, az nem szenvedett nagy sérülést, esetleg elájult, majd kihűlt. A lány leharaphatta a saját nyelvét is. Tehát szerintem valamilyen kísérleti repülőgép lehetett, ami megmagyarázza a különböző fém- és egyéb anyagú maradványokat, tárgyakat és azt hogy miért zárták le évekig a területet-amíg ki nem takarítottak. Lehet, hogy a katonaság sem tudta, hogy pontosan hol zuhant le a gépük ám amikor tudomásukra jutott a családok bejelentése, hogy nyoma veszett a fiataloknak és hogy hol tűntek el, ők már tudtak valamit, ezért a titkolózás és hogy nem keresték hamarabb a gépet sem.

  • 336.  aehrenthal (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:24

    @Bunda: Én akkor tennék így, ha a sátramban megjelenne a japán szumóválogatott teljesen meztelenül.
    Egyébiránt a titok nyitja nagyon is egyszerű: mivel a jeti őshonos arrafelé és a magyarok is azon a vidéken éltek, nem elképzelhetetlen, hogy a magyarság vagy egy része kapcsolatban állt a jetivel, vagy talán őtőle származott. A jeti megtudván az 1956-os forradalom brutális leverését a maga szerény eszközeivel így bosszút a magyarságon esett sérelmen. Szerintem ez egy hihető magyarázat.

  • 337.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:25

    @SchA:

    Hiába na, a profi az profi :-)

  • 338.  Rammjaeger83 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:29

    @harrisonbergeron:

    Az uráli erdőkben nőnek gombák februárban?

  • 339.  barack (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:31

    @Rézvirág: Ha hálózsákon át ütik, elvileg lehetséges. De hát egyikünk sem látta a holttesteket, szóval bármi lehetett.

    Esetleg összekötötték a lábát a nadrággal, hogy ne kalimpáljon.

  • 340.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:39

    @tiboru: :-)

    Most ha le is vesszük a hagyományos érdeklődési körömet, akkor sem nagyon illik bele a képbe, hogy 9 ember gyakorlatilag egymás szájába lóg, történik valami, hm, nevezzük "nukleáris esemény"-nek és a 9-ből két ember ruháján van nyoma, másén + a közös felszereléseken semmi?

  • 341.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:46

    @agent Mulder:

    Szép munka!

  • 342.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:48

    @Rézvirág:

    "külsérelmi nyom nélküli bordatörés" - hát például nincs véraláfutás, hámsérülés, ilyesmi. Csak belül kuszálódnak össze a dolgok...

  • 343.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:50

    @Rézvirág:

    "Ágy alá" :-)

    Olyan sok időt nem tölthettél sátorban :-)))

  • 344.  aehrenthal (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:50

    @Bunda: Milyen kacsák? Kacsákról szó nincs a történetben. Figyelj oda jobban.

  • 345.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:51

    zosa:

    Abban valóban lehet valami, hogy azért bújtak el oda a halál retkes f*szára, hogy valami Bűnös Nyugatról valahogy behozott cuccot kipróbáljanak, de mivel semmi gyakorlatuk nem volt a drogozásban, így csodaszépen túl is adagolták, aminek köszönhetően bekattantak. A szovjet propaganda pedig ezt természetesen a büdös életben nem ismerhette el, így maradt a hivatalos papírokban az, amit most tudni vélünk.

    Igen, ez egy logikus magyarázat, Occam boldogan forog a sírjában. :-)

  • 346.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:56

    @Sir_David_Bowli:

    Egyetértek, hogy furcsa. De ezért szerepel az eset a Konteóblogon és nem mondjuk az "Ültettem egy virágot és nézem, amint kihajt" blogon :-)))

  • 347.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:56

    Én is ezt mondtam, csak körülmagyarázva..

  • 348.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:57

    @tiboru:

    Jó, hát persze, csak ez nem passzol a képbe, oszt' b*szkurálja a csőrömet. :-)

  • 349.  bloggerman77 (Válasz erre)
    2011. 10. 25. 23:58

    Lavina.

    Külsérelmi nyom nélkül okoz csonttöréseket. Az egy kupacban lévő négy tetem is erre utal.

    A nő nyelvének hiányára egyszerű magyarázat, hogy vadállatok ették ki.

    Az összetört belső csontokat okozhatta, hogy a hóba temetődött testeken átgyalogolt egy a hullák szagát érző medve.

  • 350.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:00

    Többeknek,

    akik furcsának találták, hogy a srácok nem az erdőben, hanem a nyílt terepen verték fel a sátra(ka)t:

    Én voltam párszor sátras kiránduláson, még magas hegyen is (kétszer olyan magasan is, mint a Halálhegy), és fák között nagyon ritkán táboroztunk. Sík terepen jobban át lehet látni a dolgokat, könnyebb körülárkolni a sátrat, nem esik a fejedre semmi (ha erdőben komolyabb szél van, bizony a gallyak ki is lyukaszthatják a sátradat, ami kellemetlen lehet).

    És az se hátrány, ha a talaj enyhén lejt, mert így esőben nem áll meg a víz a sátor alatt - persze ez utóbbi szempont -20 fokban nem annyira játszik...

  • 351.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:04

    @bloggerman77:

    Ha egy medve megérzi a hullaszagot, akkor nem gázol át rajtuk, hanem addig ügyködik, amíg kiássa és jól nem lakik. Pláne február elején, amikor a környék összes méz- és málnaboltja zárva tart :-)

  • 352.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:21

    Mindenesetre megkockáztatom, hogy eddig ez a leginkább kusza és kibogozhatatlan konteó a blog történetében.

  • 353.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:23

    @Aim-120: "Ami biztos, hogy:
    a) vagy erőszakkal kirángatták őket a sátorból (egy vágás, azon át, fegyveresen, kitervelten, szisztematikusan),
    b) vagy valami olyasmi történt kint, ami indokolttá tette, hogy fejvesztve meneküljenek. Tapasztalt hegyi túrázó ilyet nagyon nyomós indok nélkül nem tesz. Ha ez történt, akkor inkább soha nem akarom megtudni, hogy pontosan mi történt. Az egész annyira brutálisan hat, hogy az gyomorforgató."

    Ez a kívülről felvágás dolog érdekes. Honnan tudták, hogy belülről vágták fel a sátrat? És mivel vágták fel? Az illető a vágás után bennhagyta a szerszámot? Nem vitte magával a kést, bicskát, akármit? Életszerűtlen. Vagy magával vitte, és megtalálták az egyik holttestnél az eszközt?

    A B verzió: Nos igen, ez rémiszt meg engem is. Folyamatosan azon kattogok, hogy mi a fene lehet akkora para, hogy ilyen öngyilkos húzásra vetemedjenek (ld. itt: @Salamancai űrhajós: ).
    És semmire sem jutok. Tűz, vadállat, ember, gömbvillám, katonák, drogok, manysik - kizárva. Az ufókat meg nem igazán akarom berángatni a sztoriba... de a 'fény+hang+összesz4rom magam még órák múltán is' eléggé felveti ennek lehetőségét. :)

    Egyébként, hogy még bizarrabb legyen: tesómnak felolvastam imént a posztot, és rákérdezett még egy furcsaságra. Hogyha páni félelmükben menekültek 900 métert a sötét hidegben, akkor visszafelé menet miért nem törtek maguknak legalább egy husángot?! Vagy miért nem kaptak ki egy üszkös fát a fenyő alatti tűzből? Miért fegyvertelenül indultak vissza, ha órákig rettegtek a fa alatt, és négyük még azután sem mert visszamenni velük? És miért nem együtt indult el a három ember?

    @marcoromano: "A maradék négy pedig ismét menekülésre fogta és valójában ők 4-en az áldozatai annak a valaminek amiről nincs 5letem, hogy mi lehetett.
    Ők az árokig jutottak és szerintem ők négyen tudták csak, hogy mivel állnak szemben valójában!"

    Na ennél a mondatodnál tényleg végigfutott a hátamon a hideg! :DDD
    (Lehet, hogy mára le kéne kattannom a Djatlov-hágóról? :D )

  • 354.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:24

    @Sir_David_Bowli:

    Hát az biztos, hogy dobogós...

  • 355.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:26

    @Sir_David_Bowli: Egyetértek.
    Ennél az ügynél nem az a probléma, hogy a hivatalos verzió sántít. Ennél az a gond, hogy a konteók is sántítanak, még a legmerészebbek is.

  • 356.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:27

    @Salamancai űrhajós:

    Meg ugye a források sem nagyon mondhatók megbízhatónak, szóval kb. annyit tudunk, hogy kurvára nem tudunk semmit sem... :-)

  • 357.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:31

    @Sir_David_Bowli:

    Erre mondják azt, hogy innen szép nyerni!

  • 358.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:33

    @tiboru:

    Igen, bár ebben az esetben erősen valószínű, hogy csak egy érdekesen átvitázott/beszélgetett izgalmas pár napot nyerünk. Na, nem mintha ezt lebecsülném! :-)

  • 359.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:34

    No, jó éjszakát mindenkinek, s persze köszönöm az aktivitást és a kommenteket!

  • 360.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:37

    brodhe.wordpress.com/2009/02/01/russia/

    Itt találtam egy másik térképet. Úgy sejtem, hogy ez talán tájolva is van - ennek alapján a négy ember a fáról északkeletre indult, valami folyó felé. Vajon arrafelé sejtett a 38 éves szaki valami települést? Lehet, hogy azért váltak szét, hogy ők négyen segítséget hívjanak, a másik három meg keressen magának ruhát a táborhelyen?

    Veszettül próbálok értelmet keresni ebben az ügyben, de sajnos nem sok sikerrel... :(

  • 361.  Gee (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:50

    @Rogal Dorn:

    Hátha az, aki először odaért a fához, tüzet gyújtott, a többiek, akik meg más irányba szaladtak e fényt látva mentek oda.

    Szerintem egyébként megijedtek, ezért futottak. Valami hallucinogénre tippelek, de nem hinném, hogy drogoztak, inkább a kajában, a tűz füstjében, stb. volt valami.

    Sok mindenre tippem sincs, de a bordatörésre egy kis infó: a bordák baromi könnyen eltörnek, ha nem az ív felől, hanem oldalról éri ütés.
    Szóval mondjuk egy álló ember bordája szemből ütve nem törik könnyen, de lentről megütve igen. Simán ütéssel el lehet törni kb 4-6 bordát megfelelően megütve.
    Szóval hátha az emberek beleestek a mélyedésbe, és zuhanás közben valami (kiálló tuskó, kő...) elkapta alulról a bordákat, és végigtörte az összeset.

  • 362.  TotoHU (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:56

    Naggyon jó kis poszt volt, ilyen tömény rejtély kellett feldobni a késő októberi taknyos-nyálas időt! :)

    Az én verzióm: földrengés. Bár ezt máshol is érezték volna, de a fények gyanúsan egyeznek a most tavasszal Japánban, és máshol is megfigyelt rejtélyes földrengés-fényekkel.
    Tehát: az első földrengés felébreszti a túrázókat. Megijednek, érthető, a a mozgó föld által keltett rengés-morgás okozta páni félelemben a sátrat a minden esetre bekészített önvédelmi késsel szétvágva kirohannak a szabadba.
    A fa alatt rémülten tanácskoznak arról hogy mi volt ez, próbálnak tüzet gyűjtani.
    Majd jön egy második vagy sokadik kisebb rengés, és megindul a hegyoldalon már az előző rengés(ek) által instabillá vált frissen esett hótömeg, ami úgy elkapja szerencsétleneket, mint száguldó hókotró lapátja a gyanútlan részeget.
    Ez a magyarázat az árokba görgetett tetemekre és a koponyaalapi törésre, hiszen a sodródás közben egy fatörzsön szerzett halálos után a hótömeg még elsodorta a tetemet egy darabig.

    A lábnyomok nélkül havon lévő holttestről pedig valóban a képek alapján is láthatóan csupasz, kopár hegyoldal szeles, viharos időjárása fújta le a görgeteg által rájuk sodort frissen esett havat, egészen a letaposott szintekig, így a már összejárt hó megmaradt.

    A szovjet elvtársak meg persze, hogy gyanakodó megjegyzéseket tettek nyomozás előtt. Hülyék azért nem voltak, ismerték a saját rendszerüket, reflexből az volt az első gondolatuk, hogy na ezek is mibe botlottak már megint amiről kussolni kell majd meg ipari módon jelentéseket hamisítani?

    A nagy sietség pedig azért volt, mert halvány sarló-kalapácsos vöröses fogalmuk sem volt az elvtársaknak arról, hogy mi az isten történt valójában. És még mielőtt a mindenható, tökéletes, dicsőséges szovjet világ egynehány kompetenciáját megkérdőjelezné valami eltévelyedett reakciós arc, és ilyen manysi legendákkal átitatott vudumágiás őslakos történeteket kezdene terjeszteni, ezért inkább gyorsan megszüntették a nyomozást.
    Egyébként is oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló!

  • 363.  kabar (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 0:58

    @Gee: de nincs külsérelmi nyom! ha beleesel egy gödörbe és valami kőbe ütődve végigtörnek a bordák, ott lesz kívül zúzódás, a bőr megsérül, a ruhák elszakadnak... de itt nem ez történt. kívülről semmi nem látszik.

  • 364.  Gee (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 1:13

    @Salamancai űrhajós: hogy mi lehet akkora para?

    www.youtube.com/watch?v=QHoZpO8cbUo

    ez egy némileg hasonló eset

  • 365.  Gee (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 1:17

    @kabar: hát, akkor valami más volt :-)

  • 366.  Kentaur67 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 2:35

    Szia Tiboru!

    Hadd növeljem az általad felsorolt megoldását még eggyel:
    „... a másik kettő pedig a Cseljabinszk-40 fedőnevű, akkoriban zárt városnak minősülő településen (ma: Ozjorszk) dolgozik, és nem akárhol: annál a vállalatnál, amely (a 817-es hadrendi számot viselve) a szovjet hadsereg plutónium-szükségleteinek kielégítéséért felel.”

    El tudom képzelni, hogy valamelyik ügyes mérnökember magukkal cipelt egy-két dolgot munkahelyéről, lehet, csak a fűtést próbálták megoldani ilyen „egyszerű” módon.

    Ezt támasztja alá az is, hogy:
    „Mindkettőjük ruházata közepesen radioaktívnak bizonyult. Egy forrás tudni véli, hogy a radioaktivitást hat holttest esetében regisztrálták. ”
    lletve:
    „ők azt nyilatkozták, hogy február elsejéről másodikára virradó éjjelen a Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket láttak lebegni, majd ide-oda cikázni.”

    Egyébként mindig mondta, hogy furcsák az oroszok :-), ugyanis az utolsó idézetből az tűnik ki, hogy nem csak ez az egy elmeháborodott csoport barangolt azon az elhagyatott, behavazott helyen a farkasordító hidegben.

  • 367.  Kentaur67 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 2:41

    Na, ezek szerint nem én találtam fel a spanzolviaszt. Legközelebb előbb elolvasom a kommenteket is, csak aztán okoskodok. :-)

    kinizsiszazas.blogspot.com/2011/10/dyatlov-tura-tragediaja.html
    ”Egy teória szerint a csapat egy kísérleti fázisban lévő, hordozható reaktort vihetett magával a túrára (tán ennek tesztelése lehetett útjuk valódi célja is, amit esetleg nem is sejtettek), ez látta el őket elektromos energiával a szamovárban való teafőzéshez valamint a sátrak fűtéséhez és világításához, azonban a reaktor valamitől megsérült, s a vészhelyzet felismerése és sugársérülésük okozta pánikszerű menekülésüket.„

  • 368.  Kentaur67 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 3:21

    @Salamancai űrhajós:

    Még nem olvastam végig a kommenteket, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy összeeszkábáltak valamilyen nukleáris masinát, amivel fűtöttek, és valószínűleg ez robbanhatott be. Lehet, még a robbanás előtt elpucoltak a sátorból, és meglehetősen sietve, kétségbeesetten.
    Ezt támasztja alá az is, hogy a ”kényes helyen„ dolgozó ember bőre, keze volt megégve, füstnyomok, korom nélkül, lehet, megpróbálta leállítani a masinát.
    A robbanás egyébként magyarázat arra is, hogy miért szaladtak oly messzire és miért nem akartak visszamenni.

    A három „visszatérőről” pedig sokkal inkább az a véleményem, hogy ők ODAFELÉ adták fel, ennek csak a koponyasérülés — azonnali eszméletvesztés mondd ellent. (Erről néhány sorral lentebb.) Egyikük a csoport szervezője (elképzelhető, hogy fellősségérzetből ő távozott utolsónak, vagy megpróbálta(k) leállítani a katasztrófát), ketten pedig megégtek, „furcsán” és a kettőből az egyik a plutóniummal dolgozó szakember.

    Még két dolog:
    — mást jelentett ezeknek az embereknek a minusz 25-30 fok és mást jelent nekünk. (Jusson csak eszünkbe a jeges Névában fürdőzőkről készült fotók, ott szinte mindenki Shirilla.)
    — Az, hogy egy testet hol találtak meg, még nem jelenti automatikusan, hogy az illető magától került oda. Gondolom, a bordatörötteket a többiek cipelték, amíg élt. Ez magyarázat lehet arra is, hogy a koponyasérült Szlobogyin félúton helyezkedett el, ugyanis egy halottat már nem érdemes továbbcipelni. (jó lenne tudni, rajta mennyi ruha maradt?)

    Egy kisebb nukleáris robbanés egyébként magyarázat arra is, hogy miért nm mertek visszamenni, illetve miért nem féltek attól, hogy bárki üldözné őket, ígz magyarázat lehet a tűzrakásra is.

  • 369.  Kentaur67 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 3:45

    @SchA:

    Eddig — természetesen az általam vázoltakat leszámítva :-) — ez a legvalószínűbb változat.

  • 370.  Bélabáttya (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 5:17

    Akkor már én is...

    A 11 látott halott nem feltétlenül jelent valóban tizenegyet, mivel négy jóval arrébb, az árokban is csücsülhetett közben. Az meg már elég baráti arány, ha kilenc fegyvertelen kirándulóra jut hat ideges vor, manysi vadász, akik csendben agyon akarják verni őket, majd a felénél lelépnek inkább a rákba.
    De a elhelyezkedésből, sorrendből nem túl sanszos - noha abból a kevésből, amit Szuról tudunk elég életszerű...

    @deepvale: Ilyesmin merengtem én is, kiegészítve egy plusz csapattal. Ezek lehettek szökött vorok vagy épp helyi vadászok, akikről nem feltétlenül tudtak (pedáns gyerekként írtak volna a naplóban).

    Na, vodkázgattak az ifjak, lefeküdtek békésen szunyálni, beesik föléjük egy inaló repcsi - akár kísérleti darab, akár bármilyen, ami épp ott, fölöttük csúfúl kap a pofájára egy üldöző géptől (olvastunk ezeken az oldalakon hasonlóról). Felugranak a ricsajra, zavartan kapkodnak, a vezetőjük némi rutinnal egyből kivágja a sátor oldalát, és lépnek a fenébe, a nyílt terepnél valamivel biztonságosabbnak tűnő fák felé.
    Kissé alulültözöttek, kissé talán részegek, elég sötét van, esnek-kelnek a köves, havas, jeges lejtőn, miközben megy fölöttük a kergetődzés, ahonnan fémdarab, gumikarika, mifene esik a fejükre. Eljutnak a fáig, felmásznak, nézelődnek, tüzet raknak, és ezzel szúrják el, mert a szomszéd csapat rájuk csap. Ha szökevények, akkor azért, mert azt hiszik, lebuktak, vagy csak prédát találtak maguknak, ha helyi vadászok, akkor némi joggal felháborodva az ősök szellemének megidézésén, lényeg, hogy menekülnek. Ki vissza a táborhoz valami fegyverért, cuccért, ki meg a másik irányba, kissé bepánikolva, vagy az előzőleg valahol otthagyott készlet irányába.

    Közben simán agyonverhették, rúghatták páran egymást a támadó csapatból. Nyom nem nagyon marad, ha azok széles talpú hótaposóval közlekedtek, a bordatörésekre, tarkóra magyarázat lehet rúgás, puskatus, az idegen vérre a vezető kése és valamelyik elkapott támadó, akit még arrébbcibálhattak a társai.
    De meghalt közülük is hat, azokat otthagyta a maradék, és próbált inalni a környékről, ruhát, fegyvert összekapva, esetleg a másik csapatot kergetve, akik vagy maguktól, vagy kis segítséggel jobblétre szenderültek az árokban.

    Így meg érthető a ruszkik titkolódzása, a talált tárgyak, és a plusz halottak száma is. Se levadászott repcsit, se valamiféle szökevény rablókat, se komszomolistákra vadászó helyieket nem szerettek volna reklámozni.
    ---
    A vezető tuti KGB-és. Ez nem jelenti azt, hogy haragszik a diákokra, egyszerűen vigyáz rájuk, nem akarja, hogy bajuk essen a hegyekben. Biztos, hogy volt valamiféle fegyvere, amit aztán később a kollégái precízen elraktak szem elől, vagy a maradék támadók magukkal vittek.
    ---
    A külön sátor teljesen normális orosz táborozási szokásnak tűnik. Ott nyugiban elvan a készlet, ha meg maci, farkas, ilyesmi jön, azt bolygassa, ne őket.
    ---
    Ha a diákok kaptak profi vezetőt, útvonalengedélyt, akkor nem számítottak ellenségnek, mehettek nyugodtan a tervezett útvonalon.
    ---
    Nagy divat volt az ötvenes-hatvanas években arra az ilyen jellegű egyetemi kirándulás. Általában összekötötték valami térképezéssel, geológiai felméréssel, néprajzzal, mikor mivel. A diákok mentek lelkesen, különösebb költsége nem volt, haszna meg lehetett, ha találtak valamit. Ha meg nem, kkor is le lehetett jelenteni sikeres komszomol-eseménynek.

    Na, ezt pont nem.

  • 371.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 5:31

    Szerintem is valamelyikük elhozott valamit a munkahelyéről. Nézzétek nekem mim van: és előkapta, a cuccot. A csaj még a szájába is vette, de ekkor valami gebasz keletkezett (sugározni, égni, ki tudja mit kezdett) és úrrá lett a pánik. Elhagyni a helyszínt, a leggyorsabb módon. A fánál kikiáltották valamelyiket bűnösnek, jól megdorgálták. Tudták hogy halálos a cucc, de fázni még szarabb volt. Nagy összeveszés, egyesek elmentek, a gödör felé. Szélvédett hely, hátha kibírják reggelig, de ők nem akarnak a sugárzás miatt meghalni. Inkább megfagytak. A maradék meg letáborozott a fenyőnél, de miután látta megfagyni a ruhátlanokat a fenyőnél, és amikor már nem bírták, mégis úgy döntöttek, hogy visszamennek a sátorhoz. A sugárzás miatt, vagy csak mert hideg volt és kivárták az utolsó pillanatot a sátor fele menet megfagytak.

    A másik két holtest lehet egy későbbi kutatócsoport pár tagja, akik a eltusolásban részt vettek és otthagyták szintén a fogukat. Az ebből a csoportból lévő megmenekültek már leadták a drótot, hogy sugárbaleset történt, és ezért jött már a különleges alakulat is, és a nővér is.

    Természetesen, emiatt minden titkosítva volt.

  • 372.  rdos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 8:38

    Hordozható "nukleáris generátor" témához. Bocsi, de ez régi ügy, használják is, pl űrkutatásban 330-nál járok, ha ismételtem volna bocska.

    www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/RadioGen.htm

  • 373.  hst (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 8:56

    Szerintem ezeken a bordatöréseken nem érdemes annyit pörögni. Ha nincs külsérelmi nyom, az azt jelentheti, hogy a halál után törtek el a csontok. Valami átment rajtuk (vagy megszorongatta őket) a haláluk után és kész.

  • 374.  Outlier (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 9:06

    Valamitol megijedtek, kimenekultek a satorbol. Egyutt a 900 meterre levo faig jutottak. Itt kulonvaltak, 5 a fa alatt maradt, 4-en tovabbmenekultek. Nem lenne rossz megtudni, kik voltak a ruhatlanok es kik a teljes felszerelessel rendelkezok. A postban ennyi van:

    "holttestek közül kettőn (máshol: hármon) nem volt lábbeli, hármójuk (más források szerint négyük) pedig csak alsóneműt viselt."

    Teoriam szerint a hianyos ruhazatuak alltak meg a fa alatt, meg meg egy-ket feloltozott. Ok ugy dontottek, hogy igy ertelmetlen tovabbmenekulni, a gatyasok maradnak a fa alatt (mert azt konnyu megtalalni visszafele), a ruhasok (illetve az a hianyosan oltozott, akinek van bakancsa) meg visszamennek a satorhoz ruhaert. A visszaut nem jott ossze, a mentocsapat az odauton megfagyott, a ruhatlanok meg akkor, amikor elfogyott a tuzelnivalo a fa alatt. Megprobaltak torni a farol, de (ha sikerult is) vegul megfagytak.

    A masik reszcsapat tovabbment. Ebben a csoportban vannak a kesobbi bordatorottek.
    A serulesek elsore furcsanak tunnek, de ha valaki olvasott Jack Londont, akkor beugorhat neki ez a novella:
    www.jacklondons.net/buildafire.html
    A tovabbmenekulo negy igy jarhatott, beljebb mentek az erdoben es vagy egy farol zuhant rajuk ho vagy a vizmosas partjan volt egy instabil resz, ilyen:
    de.wikipedia.org/w/index.php
    Hofuvas tuti volt a kornyeken, ugyhogy az utobbi "wechte" kialakulasa eppen megeshetett. A novella hose tuleli a havat, mert ra kevesebb esik. Jelen konteo hoseire nagyobb tomegu ho zuhanhatott.
    A ho nem hagyott rajtuk kulserelmi nyomot, fel is voltak oltozve, meg amugy is puha. Ellenben nagy tomegu, osszetorheti a csontokat.

    Nyitott kerdes meg ez a resz:
    "Rusztem koponyaalapi törést is szenvedett [...]Igenám, de Rusztem testét a fenyőfa és a tábor között félúton találták meg, egyméteres puha hórétegen."
    No meg persze az, hogy mitol ijedtek meg annyira?

    A radioaktivitasra siman lehet magyarazat az, hogy mar akkor radioaktiv volt a cuccuk, amikor elindultak, vegulis ilyen munkat vegeztek, a biztonsagi szabalyokkal meg az oroszok kozmondasosan hadilabon allnak

  • 375.  Csavarhúzós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 9:12

    Egy csomó kérdés merül fel bennem, amit jó lenne tudni. Pl. találtak-e valamelyik holttestnél gyufát. (Azaz képesek lettek volna tüzet rakni, vagy a fa alatt volt egy kísérletük, de a nedves tüzelőtől a tűz kialudt, és nem volt több gyufájuk. Ha volt gyufa például a gödörben megtalált négyeknek, akkor valószínű menekültek valami elől, és nem mertek tüzet rakni.)

    Volt-e valakinél kés? Ha pánikban kivágták a sátor oldalát, akkor aki kivágta, magával vitte (igazi pánik). Vagy ott hagyta, mondjuk mert segített még valamelyik tagnak kibújni a hálózsákból - ez nem pánik, csak fejvesztett menekülés.

    Hogyan tudták pár csepp alvadt vérből megállapítani a vércsoportot?

    Mit jelent a "közepesen rádioaktív"? Még a Korona gyufa, ami felirata szerint "radioaktív anyagot nem tartalmaz", szóval az is radioaktív, mint minden szerves anyag. A nukleáris incidenst kizárnám, mert akkor több-kevesebb sugárzási többlet mindegyik holttesten mérhető lett volna, nem csak kettőn. Ami valószínűbb, hogy a felszerelés összevásárlása cserekereskedelem útján is történt (mondjuk 2 l vodka = 1 pufajka alapon a környékbeli üzemek dolgozóitól - és hát a pufajkák előtte nukleáris iparban dolgoztak)

  • 376.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 9:20

    Lehet hogy félős vagyok, de szerintem paráznék egy olyan 9 fős csapatépítő tréningen, amit a helyszínre szerveznének... január-februárban... sátorozósan... :)

    (Bár ha választani kellene, inkább ezt vállalnám be, mint pl. hogy valami drogellenes/kartellgyalázó feliratú pólóban mászkáljak Ciudad Juarezben; vagy hogy Hashima szigetén töltsek egyedül egy éjszakát, paráztatós japán horrorokat nézve; vagy esetleg hogy beszóljak Chuck Norrisnak :)

  • 377.  Koxi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 9:41

    ez nagyon nagy volt Tiboru, rendesen féltem közben. És 376 komemnt eddig, brutál...

  • 378.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 9:58

    @hst: "Ha nincs külsérelmi nyom, az azt jelentheti, hogy a halál után törtek el a csontok."

    Bocs, az ilyen orvosi, anatómiai dolgokhoz tök hülye vagyok, szóval lehet, hogy baromságot kérdezek.

    Ha valaki már meghalt, akkor össze lehet úgy törni a bordáját, hogy ne legyen kívülről nyoma? Zúzódás, véraláfutás, bőr sérülés?

  • 379.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:00

    "Az uráli Szverdlovszki területen fekvő Turin megyében szinte nap mint nap ismeretlen repülő objektumot látnak a helyi lakosok. Az uráliak meg vannak győződve arról, hogy őket tanulmányozó ufót tiszetlhetnek a zseblámpa-méretű, világító zöld gömbben. A szakértők egyelőre nem tudnak magyarázatot adni a fotókon is megörökített nem mindennapi jelenségre. A szabad szemmel csak sötétben látható tárgy valamennyi alkalommal ugyanazt az útvonalat járja be: először a turini gyufagyár fölött észlelik, ezt követően a közeli papírfeldolgozó üzemet látogatja meg, végül a Tur folyón lévő vasúti hídon keresztül Tavda város irányába hagyja el a térséget. A helybéliek egy részéből megmagyarázhatatlan idegességet, nyugtalanságot vált ki az ufó megjelenése, ám a legkülönösebb tünetekről kétségkívül a turini halászok számoltak be: az észlelés mindannyiszor az alkohol iránti leküzdhetetlen vágyat hozza ki belőlük."

    Ezt írja egy UFO oldal. :)

  • 380.  hst (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:00

    "az eredetileg pár naposra tervezett, mintegy 50 kilométeres túra helyett bevállalnak egy kéthetes, több mint 200 kilométeres síkirándulást, néminemű hegymászással kombinálva. Az egyetemtől és a munkahelyektől beszerzik a távolmaradási hozzájárulásokat, az illetékes hatóságoktól az útvonalengedélyt"

    Ezekről még nem volt szó.

    1. Lehet tudni, hogy arról valamit, hogy miért döntöttek egy ilyen út mellett és, hogy az eredeti 50 km-es túra helyileg ugyanitt lett volna-e? Lehettek akármennyire tapasztaltak, egy 200 kilométeres túra hegymászással tarkítva még a mai világban sem egy egyszerű történet, hát még akkor. Ki győzte meg őket és miért?
    2. 1959, Szovjetunió. Hihető az, hogy a munkahelyekről és egyetemekről elengedik őket, mert el akarnak menni 2 hétre kirándulni? És lehet, hogy pár nappal később jönnek. Abban az időben ez szerintem nem így működött.

    Ezek erősen KGB-s háttérre engednek következtetni.

  • 381.  hst (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:02

    @Rézvirág: Bizonyos idő után (ami -20 fokban nem túl sok) se véraláfutás, se zúzódás nem látszik. Bőrsérülés elvileg lehetne, de tekintettel arra, hogy keményre fagytak ez sem biztos.

  • 382.  Tardos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:10

    Találtam egy a balesettel foglalkozó angol nyelvű oldalt, ahol valami radar rendszer darabját is megtalálták a helyszínen. Ez katonai balesetre utalhat.
    www.aquiziam.com/dyatlov_pass_1.html

  • 383.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:12

    Ez a drogozás, bepiálás vonal szerintem nem életszerű. Akkor lenne az, ha már elérték volna a céljukat, vagy letáboroztak volna egy helyen pár napra. Egy fizikai teljesítményt igénylő túra közepén, tudva, hogy másnap menetfelszerelésben, talán hófúvásban kell bizonyos távot teljesíteni... kizártnak tartom, hogy ekkor lássák elérkezettnek a pillanatot, hogy kipróbáljanak (mind a 9-en!)valami drogot, vagy mind a 9-en mata részegre igyák magukat.
    Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg elé kevés kocsma volt a közelben, az meg megint csak életszerűtlen, hogy a menetfelszerelésen felül valaki még bevállaljon +xkg piát, max egy-két laposüveg volt náluk, attól a mennyiségtől meg 9 orosz egyetemista legfeljebb jókedvű lesz.

  • 384.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:16

    @hst: Hm...félve írom, mert tényleg nem értek hozzá, de egy keményre fagyott bőr-izom-hús-mittudomén réteg nem pont együtt törne a bordákkal? (vagy páncélként védené őket?)Csak kérdezem.

  • 385.  hst (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:21

    @Rézvirág: Nem tudom. Én sem vagyok törvényszéki orvosszakértő. :) Ez csak egy ötlet volt, de szinte biztos valami hasonló történt, más magyarázat nem lehet a külsérelmi nyomok hiányára.

  • 386.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:27

    @Kentaur67: @Outlier:
    Sugárzást csak a nyelv nélküli lány, Dubinyina kabátján mértek, aki egyébként közgazdászhallgtó volt, nem mérnök. A 38 éves magashegyi túravezetőre, Zolotarjovra (ő a másik bordatörött) azért kerülhetett át a sugárterhelés, mert a vízmosásban magára vette (a feltehetőleg addigra már halott) Dubinyina kabátját.

    A táborhelyen és a többiek ruháján sem mértek radioaktivitást. Ugye van forrás, ami 6 sugárszennyezett embert említ, de amiket én eddig megnéztem, mind a fenti verziót írja le... emellett semmivel nem nagyobb rejtély az, hogy 9 összezárt, egy csomó cuccot közösen használó emberből miért csak 1 sugárszennyezett, mint az, hogy miért csak 6.

    A két bordatöröttet nem valószínű, hogy bárki is vitte: Dubinyina a fenyőfa alatt a lábára tekerte cipő gyanánt a kihűlt Krivoniscsenko nadrágját, Zolotarjov pedig abba a négy emberbe tartozik, akik megpróbálkoztak a fáramászással. És mindkettőt a vízmosásban találták meg. Arról nem is beszélve, hogy Dubinyina minden bordája eltörött, ami ugye lehetetlenné teszi a légzést: tehát a sérülés után pár perccel már halott volt, miért vitték volna magukkal?

    Szlobogyin valóban a Cseljabinszk-40-ben dolgozott, s apró égésnyomok és vízhólyagok voltak a kezein, de ő egy rejtélyes, "belső" koponyaalapi törésbe halt bele. És nem említik sehol, hogy sugárzott volna.

    A sugárszennyezés "pontszerűsége" nagyon furcsa. Szerintem arra utalhat, hogy a szenneződés nem napokkal-órákkal az incidens előtt történt, hanem közvetlenül az incidens során, sőt az is lehet, hogy már csak a vízmosás felé tartva, esetleg már lenn, a vízmosásban. S azért tiszta minden és mindenki más. Mi van akkor, ha a négy embert már holtan dobták a vízmosásba?

    Nem is tudom, szerintem, ha van olyan eleme a sztorinak, aminek nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani, akkor az a két (picit) megégett kezű ember. Az történhetett előző reggel is, mondjuk túl forró volt a fazék vagy a bögre és megfogták, vagy annyira fáztak, hogy szinte belenyúltak a tűzbe, a korom pedig időközben lemosódott a hóban...

    Ami viszont nagyon furcsa, az a külsérelmi nyom nélküli koponya- és bordatörések, a narancssárga bőrszín, a korlátozott sugárszennyezés, és mindenekelőtt az, hogy a tetteik megdöbbentően következetlennek és logikátlannak tűnnek.

    Az utóbbit így értem: a télen egyszer, munkába menet a megszokott útvonalamon mentem, és kerülgettem a kisebb-nagyobb hókupcokat, próbálván követni a nagyjából letakarított sávokat. S akkor jutott eszembe, hogy abban az esetben, ha eltűnne a hó, vagy ha pontosan ugyanazon a nyomvonalon haladnék nyáron, bizonyára mindenki részegnek vagy bolondnak nézne. :D

    Valahogy ezt érzem ebben a sztoriban is.
    Fentebb már kifejtettem, hogy mi a fő problémám az egésszel: mind tapasztalt túrázó és hegymászó, plusz ott van egy profi magashegyi túravezető. Ehhez képest látszólag nagyobb hülyeségeket csinálnak, mint egy csapat kisiskolás? Annyira ismeretlen volt nekik a helyzet, hogy órákig nem tudták eldönteni, mit tegyenek a túlélés érdekében?
    Szerintem inkább arról van szó, hogy hiányzik az az elem, ami értelmet ad a cselekedeteiknek: a 900 méteres félpucér menekülésnek, a fáról kémlelésnek, a "nem merek visszamenni" és a "visszamegyek, de fegyvertelenül" kettősségnek, emellett a furcsa testi elváltozásoknak és sérüléseknek is.

    Valamitől halálra rémültek. Valami volt ott. Valami olyan, amit még sosem láttak azelőtt.

  • 387.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:42

    @tiboru: :-DDD

    Amúgy sátoroztam elég sokat (mondjuk nem -20-ban a hegyek között), és ilyen meglehetősen kicsire összehajtható-csukható, könnyű alu vázas tábori ágyra gondoltam :-P Persze fingom sincs, az ilyen hegyi túrázók min aludtak 59-ben :-)))

  • 388.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:44

    @hst: "Hihető az, hogy a munkahelyekről és egyetemekről elengedik őket, mert el akarnak menni 2 hétre kirándulni?"
    Szerintem pont ez a része teljesen hihető. Egyrészt a 59, az nem a 30-as évek. Hruscsov, desztalinizáció. Az 50-es évek közepétől az elnyomás enyhül, gyengül a cenzúra, a gulágról kiengedik a politikai foglyokat. Hruscsov 59-ben látogat el az USA-ba.

  • 389.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:45

    @stoppos: LOL! A turini halászok ezek szerint azért nyelik a vodkát, mert az a rohadt ufó ott cikázik a környéken minden este? És ezt a turini halásznék elfogadják mint indokot? Aranyos! :DDD

    @hst: Tényleg, ez az 50km-200km érdekes kérdés! :) Az, hogy volt velük KGB-s, szerintem szinte biztos. Az pedig teljesen biztos, hogy egytől egyik "jó kommunistának" számítottak, nem megbízható embereket nem engedtek volna egy egy ilyen gyanús kirándulásra.

    És pont a KGB-s jelenlét valószínűsége miatt sántít nekem minden hadiüzemes-fegyverteszteléses konteó: az oké, hogy mondjuk az útvonalengedélyt kiadó X hatóság nem tudott arról, hogy a helyszínen van valami kényes objektum vagy akármi, de nem tudott róla a titkosszolgálat sem? Nem szólt az X hivatalnak, aki, akár az indulás előtti napon is bekamuzhatta volna, hogy "jaj, rendkívüli lavinaveszély van, sajnos mégsem mehetnek oda elvtársak, válasszanak más helyszínt"?

    Ráadásul: ha a hatóságok tudták, hogy mi történt, minek kellett ekkora felhajtás a kereséssel? Akkoriban miért érdekelte volna őket a "közvélemény"? Bekamuznak egy mesét a hozzátartozóknak arról, hogy manysi vadászok találtak rá a megfagyott fiatalokra, a hadsereg kedvesen a városba szállítja a holttesteket, részvétünk". Ehelyett volt ott mindenki, az ápolónőtől az önkénteseken át az újságíróig? Nem értem...

    @tiboru: Arról lehet tudni esetleg valamit, hogy a csoport letért-e az engedélyezett útvonalról? Az útvonalon voltak, mikor letáboroztak a Halálhegyen? Csak mert akkor nem értem: miért tartott ennyi ideig a keresés, ha pontosan tudták, milyen útvonalon haladt a csapat. És, ha letértek, az talán magyarázatot adhat arra is, hogy "valami hülye hegymászók olyasmibe keveredtek, amibe nem kellett volna" by KGB-s szaki...

  • 390.  Domika (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:51

    Jó kis konteó lett. Tegnap óta ezen pörög az agyam. :)

    A dbskeptic.com-on az egyik hozzászólásban volt egy érdekes teória. Állítólag az incidens napján már egyikük sem írt naplóbejegyzést. Lehet, hogy valamitől már napközben megijedtek, idegesek voltak, ezért is vertek sátrat nyílt terepen, mert ott érezték magukat látszólagos biztonságban. Éjszaka azonban valami történt.

    Nekem az, hogy egy részükön volt teljes ruházat, azt támasztja alá, hogy nem aludtak, sőt. Ha alvás közben ijednek meg valamitől és a pániktól kivágják a sátrat, nem lett volna idejük felöltözni. A másik pedig, hogy 900m megtételéhez gyalog legalább 10-15 perc kell, és futva sem sokkal kevesebb szerintem -20 fokban, szélben, hóban, szervezetlenül, stb. Ezt zokniban és gatyában elég kemény lenne véleményem szerint megtenni.

    Úgyhogy érdemes lenne arról is beszélgetni, hogy megelőzőleg történhetett-e velük valami?

  • 391.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:51

    @Salamancai űrhajós: Azt hiszem hétvégén, "DE SOK ITT AZ UFO" felkiáltással rendezek sörözést. :)

  • 392.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:52

    @Salamancai űrhajós:

    Hát igen, az utolsó három mondatod a legnagyobb kérdőjel.

    Én is ezt tartom a sztori kulcsának. Mert ugye nem kilenc kisiskolásról van szó, akik megijednek a mumustól. Ezek az emberek kipróbált hegymászók voltak és alappal feltételezhető, hogy láttak/hallottak már egy s mást addigi túráik alatt. Nem tudom, mi volt a helyzet annó a sereggel, de a fiúk minimum egyetemi katonai alapképzést kaphattak, ha nem voltak előtte katonák. Zolotarjov (a maga 38 évével) pedig tutira túl volt már a legalább két (ha nem három) éves sorkatonaságon.

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az, amitől ez a kilenc ember ilyen fokon bepánikolt, nem lehetett szokványos jelenség (majdnem azt mondtam, hogy nem lehetett földi természetű). A résztvevők döntő többsége természettudományos területen tanult vagy dolgozott (asszem egy közgazdász- és egy mérnök-közgazdász-hallgató volt, a többiek fullos mérnökök vagy mérnökhallgatók voltak), ráadásul természetjárók. Ha kilenc bölcsész, jogász vagy képzőművész csinál maga alá egy sátorban valami külső hang- vagy képhatás miatt, még megértem (elnézést a nevesített kategóriáktól), de ezek kilencen olyasmit hallottak/láttak/éreztek, ami... ami ép ésszel (és az 1959-es tudományos ismeretekkel) nem magyarázható.

  • 393.  Koxi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:53

    mik lehetnek az egyik fotón ezek a földbe szúrt vasdarabok??

    ujramegujra.blog.hu/2010/05/09/a_dyatlov_atkeles_es_az_incidens

  • 394.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:57

    @Outlier: Ezen az oldalon részletes(ebb)en le van írva hogy ki milyen ruhát viselt: www.aquiziam.com/dyatlov_pass_1.html

  • 395.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:57

    @Salamancai űrhajós:

    Jó kérdés...

    Az általam olvasott források közül több is céloz arra, hogy az utolsó napon/napokban mintha eltévedtek volna egy kicsit, de nem annyira, hogy ez jelentősen befolyásolta volna az eredeti útvonalukat. A tragédia helyszíne például alig 15-25 kilométerre (forrástól függ a távolság) volt az Otorten-hegytől, ami köztes célként szerepelt az útitervükben.

  • 396.  Outlier (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:58

    @tiboru: "...a többiek fullos mérnökök vagy mérnökhallgatók voltak..." Azert lattam, en mar eleg furcsa mernokoket is, nem is keveset. :-)
    Persze annak az eselye, hogy mind fullhulye panikbeteg ufohivo legyen eleg csekely, foleg hogy ez a kombo hegymaszoknal amugy se elony.

  • 397.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 10:58

    Zolotarjov 20 éves, amikor Németország megtámadja a SZU-t. Simán átélhetett ezt-azt.

  • 398.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:00

    @Koxi:

    Szerintem ez a mentőcsapat felszereléséhez tartozik és ezzel szurkálták a havat, testeket (vagy bármi mást) keresve alatta.

  • 399.  Tardos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:05

    Tiboru!
    Találtam egy a történtekkel foglalkozó angol nyelvű oldalt, ahol valami radar rendszer darabját is megtalálták a helyszínen. Ez katonai balesetre utalhat.
    Mi a véleményed?
    www.aquiziam.com/dyatlov_pass_1.html

  • 400.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:08

    @Domika: lehet hogy igazad van és azok akik ruhában voltak lehet hogy pont őrködtek amíg a többiek nyugovóra tértek? Az aznapi naplóbejegyzés sántít. Ha én valami szokatlant látnék amitől ennyire megijedek és van időm leírni (mert mondjuk nappal elmúlt a veszély kis idő után) akkor tutira leírom ezt a naplómba. Az más kérdés, hogy lehet meg is tették, csak a titkosszolgálat eltüntette ezeket a papírokat.

    Nem tudom mi a szokás ilyenkor... a többi nap mindenki vezetett naplót?

    Kicsit olyan "The thing" utánérzésem van...

  • 401.  Outlier (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:08

    @zosa: Köszi. Alatamasztjak a teoriamat, ha jol latom.

  • 402.  Outlier (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:13

    @deepvale: Nekem ez az elmelet tetszik a legjobban, nagyon egyben van. Max a negy osszetort turazo magyarazatat cserelnem le arra, hogy ho nyomta oket agyon, ha robbanas lett volna, akkor csak megegtek volna tobbe-kevesbbe.

  • 403.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:13

    @tiboru: szerintem az is bejátszik a dologban, hogy pontosan hiába tudták az útvonaltervet (200km?) akkor sem tudhatták, hogy pontosan hol tűntek el. Lehet hogy nem is gondolták volna hogy ennyire az elején...lehet hogy azt feltételezték, hogy elfogyott a készletük valamikor később, vagy már majdnem a célnál merültek ki... ki tudja, hogy milyen elvet követve próbálták megtalálni őket...

  • 404.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:14

    @Rézvirág: igen. Alapesetben akkor várná az ember az ilyen magatartást tőlük, ha tényleg elérték a céljukat. Pedig közel sem. Sőt, azért táboroztak le ott, mert letértek az eredeti útvonalukról, ezt észrevették, visszafordultak, és eddig jutottak. Szerintem ez nem túl sok okot adna nekik az ünneplésre...

    @Tardos: igen, nagyon jó az az oldal, van is egy chain-of-events-jük, ami racionálisan próbálja magyarázni az eseményeket (ufók és reaktorok nélkül):

    Febr. 1. reggel - 2,5 mérföldet kutyagolnak, míg elérik az utolsó ismert táborhelyüket, de az időjárási viszonyok nagyon lelassítják őket.

    Febr. 1. 16.00 - a Halál hegyén találják magukat, nyílt terepen sátrat vernek, 10 mérföldnyire az eredeti céljuktól, az Otorten hegycsúcstól. A hátramaradt képek alapján jókedvűek lehettek.

    Febr. 1. 18.00-19.00 - a csapat vacsorázik.

    Febr. 1. 19.00-22.00 - a csapat néhány tagja lefekvéshez készülődik. A honlap véleménye szerint ez részint magyarázza azt, hogy némelyikük levetkőzve menekült, némelyikük pedig azért rendezettebb ruházattal rendelkezett. Odakint borzasztó hideg van, -20 fok körül.

    - itt kezdődik az incidens -

    Febr. 1. kb. 21.30-22.30 - az időpontot a megtalált holttestek gyomrában megemésztett (vagy még nem megemésztett) táplálék alapján becsülik. A csapat - amilyen öltözéket éppen visel - kitör a sátorból, és hegyoldalnak lefelé menekülésbe kezd. Kétség nem fél hozzá, nagyon félnek, és nagyon sietnek. Tudják, hogy nem sokáig maradhatnak életben a hidegben, az életüket féltve menekülnek. A lábnyomok alapján a csapat tagjai először össze-vissza menekültek, majd pár száz méter múlva újra egymásra találtak.

    Febr. 1. - kb. 22.30-00.30 - úgy tűnik, a csoport minden tagja megpihent a már ismert fenyőfa alatt. A ruhák egymásra "vándorlása" arra utal, hogy egy csoportot alkottak.

    Rettenetesen fáznak, de halálosan félnek visszatérni a sátorhoz, ezért tüzet gyújtanak. Nagyjából két órán át ott maradnak. A tűz javít valamit a helyzetükön, de Djatlov tudja, hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy életben maradjanak. Megpróbálnak felmászni a fenyőre, annak letört ágai erre utalnak. Elkeseredettségükben és/vagy zavarodottságukban hárman (Djatlov, Kolmogorova és Szlobogyin) úgy döntenek, visszaindulnak a sátor felé. A kihűlés és egyéb sérüléseik (?) miatt nem jutnak el, különböző pontokon összeesnek és meghalnak.

    Febr. 2. - kb. 00.00-01.00 - a fenyő alatt maradók reménykedve várnak valamilyen jelre, de a csapat vezetője, Djatlov nem tér vissza. Krivoniscsenko és Doroshenko megfagy várakozás közben. Ők talán már Djatlovék indulása előtt meghalhattak, ami csak jobban ösztönözte Djatlovot arra, hogy visszamenjenek a táborhelyre. A maradék négy fő halálosan fél.

    Az életben maradók lefejtik a ruhákat a holttestekről. Dubinyina a saját lábára tekeri Krivoniscsenko nadrágját. Úgy döntenek, inkább még távolabb húzódnak, beljebb az erdőbe. Eközben szerezhetik sérüléseiket.

    Febr. 2. - kb. 00.30-01.30 - Több száz métert haladnak előre, majd eljutnak a vízmosásig. Észreveszik, hogy Thibeaux-Brignollel meghalt. Várnak, közben Dubinyina is meghal a mellkasát ért sérülésektől. Zolotarjev lefejti a kabátját és a nő sapkáját, hogy melegen tartsa magát.

    Febr. 2. - kb. 00.45-01.45 - Zolotarjev belehal sérüléseibe és a kihűlésbe.

    Febr. 2. - kb. 01.30-02.45 - Kolevatov szörnyen fázik, egyedül van és nagyon fél. Fáradt, elnyomja az álom, de már sohasem ébred fel.

    A megtalálásukig valami vagy valaki odamerészkedik a holttestekhez, és (a talán hó alól talán már csak egyedül kikandikáló) Dubinyina fejét megrongálja, nyelvét kivágja/kitépi.

    Febr. 21-25. - a család és ismerősök keresése sikertelen, ezért bevonják a katonai erőket is. Helikopterekkel, repülőgépekkel pásztázzák a környéket, úgy veszik észre az első nyomokat.

    Febr. 26. - megtalálják az elhagyott tábort, a lábnyomokat, majd az első két holttestet a fenyő alatt (Krivoniscsenko és Doroshenko) alsóneműre vetkőztetve. Testüket hó fedi. Az orvosszakértők a fenyő törzsén emberi hámsejteket találnak, ebből következtetnek, hogy megpróbáltak felmászni rá.

    A sátor és a fenyő között megtalálják Djatlov holttestét. Feje a sátor felé néz, hanyatt fekszik, egyik kezében egy kis faágat szorongat, a másikkal mintha az arcát próbálná védeni.

    180 méterre Djatlov testétől megtalálják Szlobogyin hulláját. Arccal előre fekszik, hason, a hóban. Kb. 17 centis koponyatörése van, mégis úgy becsülik, a kihűlés végzett vele.

    A táborhoz legközelebb megtalálják Kolmogorova testét. Körülötte vérnyomokat találnak. Érdekes, hogy pont ő, egy nő jutott a legtovább.

    Máj. 4. - a csapat másik felét megtalálják a vízmosásban, 4m hó alatt. Dubinyina összes bordája törött, a sérülés után 15-20 perccel már halott lehetett. Zolotarjev bordái jobb oldalon törtek össze.

  • 405.  Circus (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:15

    Egyrészt nem értek hozzá (ez majd látszik is), másrészt persze, hogy nem magyarázat mindenre, de végül is egy lehetőség:

    A csapat egy része ugye kapcsolatba kerülhetett ugyebár némi nukleáris anyaggal, a munkahelye miatt, poénból sikerült elcsórni némi anyagot. Elhatározták, hogy kipróbálják a tanultakat, meg hogy poénkodjanak kicsit - elmentek táborozni az isten háta mögé, mert ugye azt sejtették, hogy egyrészt a cucc nagyot szólhat, másrészt meg azért észrevehetik... Észre is vették, ezért került be a csapatba az 'hegyivezető', szemmel tartani a srácokat, és ugye, ha bármi okosat tudnak csinálni a cuccal, akkor azért nem árt, ha van ott egy tapasztalt hozzáértő szemtanú is, nemdebár?

    Tehát, az egész arra ment ki, hogy felvágjanak többiek előtt > olyan meleget csinálunk tűz nélkül, vazze, hogy csak néztek.
    Néztek.

    Innentől már nem értek annyira (se) hozzá, de sikerült esetleg a kritikus tömeget (atomgránát? volt már akkor? nekik? is?) magukkal vinni/összekombinálni, ami csinált 'némi' meleget, vagy esetleg csak szimplán robbant egyet, beszennyezve ezt-azt...

    Miután meleget terveztek csinálni, persze, hogy nem öltözték agyon magukat, és persze, hogy szétszaladtak, amikor kiderült, hogy ez a meleg nemcsak úgy meleg, hanem tovább is hathat a radioaktivitás... A négy menekülő/túlélő a vízmosásban pedig akár tényleg lavina áldozata lehetett.

    Bármiféle nukleáris esemény/történés meg volt annyira titkos akkor és ott, hogy mindenféle maszkirovkát kezdjenek rágyártani.

    ------------

    Komolyra fordítva a szót, azt nem értem (itt sem), hogy ha feltételezzük a félrevezetést bármilyen érdekből fogva, azaz a jegyzőkönyv szándékos megmásítását, akkor miért hisszük el bármelyik részét is a jegyzőkönyvnek? Tehát, ha 'biztosak' vagyunk a hazudozásban, akkor miért pont bizonyos dolgokat fogadunk el igaznak? :)
    Biztos, hogy ők vágták ki a sátrat? Ki volt vágva egyáltalán? Tényleg találtak ott 'egyéb' vért? Tényleg hiányzott a nyelve a hölgynek? Tényleg volt radioaktivitás? Tényleg csak ennyien és ezek az emberek voltak ott? Megannyi kérdés :)

  • 406.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:34

    @Tardos:

    Megnézem, köszi.

  • 407.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:35

    @Circus: Na látod, ezért jobbak a szovjetek a maszkirovkában az amcsiknál. Itt egy rendes konteot nem lehet összerakni, annyira zavaros az egész.

    Az amcsik meg max ennyit tudnak.
    veszbejarat.org/wp-content/uploads//azonos%C3%ADtatlan-rep%C3%BCl%C5%91-t%C3%A1rgyak.jpg

  • 408.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:42

    @tiboru: Pontosan ugyanez zavar engem is. "(majdnem azt mondtam, hogy nem lehetett földi természetű)" - én tegnap délután óta kerülgetem ugyanezt. :D Az elején kapásból kizártam minden ufós megoldást, de mostanra... szép lassan kizártam minden mást. Se KGB, se katonák, se kémsztori, se manysik, se titkos fegyver, se vadállatok - mindegyik sántít valami miatt. A "valami nagyon rémisztő, bizarr és ép ésszel felfoghatatlan dolgot láttak" verzió az egyetlen, ami mindent megmagyaráz(hat).

    1959, SZU... akkoriban akár még gömbvillám is lehetett, nem? Azt még gyermekkoromban is természetfeletti/kitalált jelenségnek hitték, nem hogy az ötvenes években!

    Vagy, ha nem gömbvillám, akkor marad az ufó, a szellem, a hegyi lidérc és az időutazó illuminátusok, meg a többi konteós jolly joker. :DDD

    @Koxi: Szerintem ezekkel keresték a holttesteket a hó alatt.

  • 409.  Circus (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:45

    Óbazz, zizzi beidézte az általam még nem megnézett kinizsis oldalt, ahol kb ugyanezt írják, amit összeraktam. Legközelebb elolvasok MINDEN kommentet, mielőtt magam is... :(
    :)

  • 410.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 11:46

    @Tardos:

    Megnéztem. Erre gondolsz?

    "Evidence of metal fragments and rocket parts indicate that the area had once been used for weapon trials. However, this have may predate or post-date the Dyatlov pass Incident. "

    Mert ezt én úgy értelmezem, hogy a fémdarabok és a "rakétadarabok" (?) lehet, hogy az incidens előtt vagy után kerültek oda, mert a környéket lőtérként (fegyverkipróbáláshoz) használták valaha.

    Radarról szóló részt nem találtam a linken, de lehet, hogy figyelmetlen voltam.

  • 411.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:02

    @Circus: kizártnak tartom hogy aki kicsit is értett akkor a nukleáris energiához ilyesmivel kísérletezzen. Ha meg nem értett hozzá pláne nem jött volna össze neki.

  • 412.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:06

    @deepvale: szerintem itt a gond az, hogy ha egy ember lemaradt egy ilyen kavalkádban ahol mindenki a szélrózsa irányába menekült, akkor hogy lehet az, hogy a két visszafelé elindult ember jó irányba indult ha nem tudták hogy merre van a társuk? Szerintem ilyen esetben nem indulnak megkeresni a másikat, hanem reménykednek, hogy vagy visszatér a sátorhoz vagy a tűzhöz. Ők meg elindultak a sátor felé... mondjuk még így is pont belefuthattak.

  • 413.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:31

    OFF

    A poszt (tehát nem a teljes blog!) statisztikája szerint az elmúlt 24 órában 2200 egyedi látogató közel 7500 oldalletöltést produkált, ehhez képest csak 824-en szavaztak... Érdekes.

  • 414.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:38

    @tiboru: én sem szavaztam, mert nem tudom mire szavazzak. Kéne egy "nem a fentiek, de nem tudom mi" gomb :)

  • 415.  Tardos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:39

    @tiboru: Igen. A cikk végén vannak képek és az egyik alatt ez a szöveg: "This was originally identified as a weapon part but assistance has revealed that it is part of a radar system ."
    Ha ez igaz, akkor ez annyi plusz infó, hogy voltak katonai kísérletek ezen a területen. Ez növelné egy katonai kísérlet általi baleset valószínűségét.

  • 416.  Circus (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:39

    @Kentaur67: :) úgy tűnik, a következtetésünk szinte ugyanaz
    és ismét elnézést mindenkitől a 'duplázásért' - legközelebb tényleg végig elolvasom, mielőtt leírom, bár így érdekesebb, hogy többen ugyanarra.

  • 417.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:40

    @Aim-120: A radiokatitivásnál jó lenne tudni számszerű értéket. Mert nagyon kis dózist és aktivitást akkor is tudtak mérni, számtalan olyan termék van, amitől lehet plusz dózist összeszedni.

    Akkor voltak pl. tóriumot tartalmazó fényképező lencsék? Ha ilyen üzem közelében dolgozott valaki - pl. fejlett optikát előállító, akkor összeszedhetett plusz dóist. De pl. szénbánya, szénpor és számtalan olyan anyag közelépben, amik a háttérsugrázánál nagyobb kibocsátást produkálnak.

    Mindenki radioaktív volt?

  • 418.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:44

    @tiboru: Ne felejstd el, hogy ez az első eset, hogy egyik sem áll túl keményen a lábán. A más majd kifejtemet, meg nem nyomkodják az emberek, hanem szaladnak "péjdzsdáunnal" kommentelni.

  • 419.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:45

    @Tardos:

    Hopp, ez tényleg kimaradt, köszi!

  • 420.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:46

    @Circus: Szerintem senki nem várja el senkitől, hogy végigolvassa az összes kommentet, mert a végére beleragad a kommentelhetnéke.

    Csak nézd meg a medve mennyiszer előjött.

  • 421.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:49

    Nekem csak az a fura (hozzátéve, hogy nem ismerem az ilyenkor szokásos eljárásokat, az 59-ben érvényben lévőket meg pláne nem), hogy egyáltalán megmérték azt, hogy mennyire sugároznak. A mostani híradásokban, ha lehoznak egy megfagyott hegymászót, igen ritkán teszik hozzá, hogy halálát a kihűlés okozta, rádióaktivitása nem tért el a szokásos mértéktől.

    Na persze ez lehet annak következménye, hogy 2 résztvevő is nukleáris anyagokkal foglalkozó helyen dolgozott és inkább rájuk mértek biztos, ami tuti alapon.

  • 422.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:51

    @molnibalage:

    Nem, nem mindenki, csak Zolotarjov és Dubinyina - a legtöbb forrás szerint. Egy forrás tudni véli, hogy a radioaktivitást hat holttesten mértek, de az intenzitásról sehol nem olvastam.

    Viszont most, hogy mondod: egy fórumon valaki a tóriumos turistalámpát (?) vetette fel, de aztán a többiek lehülyézték...

    Én ilyenről eddig nem hallottam és fogalmam sincs, volt-e hasonló a Djatlov-csapat ellátmányában? Egyáltalán: 1959-ben egy szverdlovszki diákcsoportnál lehetett ilyen?

  • 423.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:51

    @Titan89:

    Mert eltévedtek a hóviharban. Nem ott akarták a sátrat felállítani, csak így sikerült.

    @Rézvirág:

    Fentebb írtam, nekem ugyan csak bordarepedésem volt, ököltől, külsérelmi nyom nélkül.

    Szerintem egy hordozható reaktor akkoriban max. elefánt számára volt hordozható.

    Drog, szinte kizárva, az alkoholos befolyásoltságnak is csekély az esélye. Annyi vodkát cipelni, amitől 7 edzett orosz fiatal szervezete megfeküdne ennyire szinte lehetetlen. :DDD

    Gomba februárban nincs hallucinogén füst is.

    A radardarab származhat későbbről is.

    A medve ilyenkor aluszik, ahogy az értelmes manysi vadászok is.

    Most ennyi jutott az eszembe.

  • 424.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:53

    @asmodean:

    Lev Ivanov, a nyomozás egyik irányítója azt írta valahol, hogy a mentőcsapatok első dolga az volt, hogy előkapták a GM-számlálót... Biztos előre szólt nekik valaki.

  • 425.  Circus (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:54

    @tiboru: OFF - csak én egyedül vagy 3 különböző alkalommal jöttem ide tegnap este óta, és csak legutóbb vagy 4x frissítettem, plusz a beküldött kommentek utáni automatikus frissítés... Nem tudom, csak találgatok...
    Amúgy még nem mondtam, de köszönjük :)

    @stoppos: pedig úgy az igazi, ha együtt gondolkodunk, és akkor más csak finomhangolni kell, nem ismételni :).

  • 426.  bcsillag (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 12:54

    @molnibalage: Ne feledd, hogy ezek a fiatalok 1959-ben huszonévesek voltak, azaz gyerekként átélték a Nagy Honvédő Háborút, nem igazán welness körülmények közt. A lányoknak ez nem volt akkoriban nagy megerőltetés.

  • 427.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:02

    Az egyik külföldi oldalon leírják, miért voltak ruha nélkül. A hipotermia közeli állapotban ők maguk szórták le a ruháikat, ez velejárója lehet. A fagyhalál közelében vannak, de ő mégis azt érzi, hogy majd' megfő olyan melege van. Aki jártas orvosi témában, az ehhez szólhatna valamit. Egyébként ez asszem csöveseknél is szokott lenni, én is láttam már nyáron csövit vastag bundás kabátban. Egyébként a saját szakállra kísérletezés elég jó ötlet lenne, de azt nem tudom megérteni, hogy amikor egy sima orvosi röntgenhez felvesznek ólommellényt, akkor ők, mint mérnökök, alsógatyában nézték végig?

  • 428.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:07

    Hehe...mit találtam... Tudtam én, hogy a jó öreg Tesla keze van a dologban :-)

    webcache.googleusercontent.com/search

    "A fegyverként bevethető longitudinális (vagy skalár) EM hullámokról beszélt Nikita Hruscsov 1960. januárjában.

    „1957-58-ban a szovjetek hatalmas energiájú Skalár EM hullámokkal kísérleteztek. Ennek következménye az Urálban, egy atomtemető közelében bekövetkezett baleset. A teljes terület elpusztult. Ugyanabban az időben további szuperfegyvereket is fejlesztettek, ezekre hivatkozott Hruscsov 1960-as, a Szovjet Elnökséget tájékoztató referendumábam. Megjegyezte, ezek a támadóeszközök oly mértékben hatékonyak, hogy akár a teljes életet képesek kipusztítani a Földről, ha korlátozás nélkül alkalmaznák őket.” – (Tom Bearden)"

  • 429.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:08

    Ja és az a naplórészlet, miben a jeti létezésére utalnak, az megvan?

    "That day nobody wrote in diaries, but for some unknown reason they unwrapped the large sheet of paper and wrote on it in upper part by the large letters such words: "From now on we know that the snow men exist"".

  • 430.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:12

    Nem olvastam vegig tobb, mint 400 posztot, ugyhogy ez mar lehet, hogy volt:

    Az UFO-kat, meg a vogulok osztyak az esztet, a 11 halottat kapasbol kizarnam. A lavinat nem, de egy kicsit mashogy ertelmeznem.

    Tehat 15 fokos meredekseg mar lavinaveszelyes. A rendorsegi jelentesek szerint a sator 22-23 fokos meredeksegen volt. 50-100 meterre a satortol pedig 25-30 fokos, plusz ketmeteres ho. Itt esteledett rajuk es lehettek akarmilyen dorzsolt turazok, akarhova vertek fel a satrukat az veszelynek volt kiteve, tudtak ok is es nem kicsit tartottak tole.

    Aztan az ejszaka hallhattak egy robajt, mondjuk egy kicsit tavolabbi lavinaet. Ettol oten ugy bepanikoltak, hogy kirontottak a satorbol ugy ahogy eppen voltak. A rossz latasi viszonyok kozott az egyikojuk elesett es betorte a fejet. A tobbiek meg rohantak meg egy darabig. Utana addig uvoltoztek meg meg nem talaltak egymast, a kihules szelen a fa toveben, ahol tuzet raktak. Utan ugy dontottek visszaindulnak, egyikuk elvesztette az eszmeletet, a tobbiek pedig a rajta levo ruhadarabokat probaltak meg magukra teriteni ketsegbeesesukben. Az egyikojuk megtett 300metert, a masik 480-at, a harmadik 630-at majd mind az oten elhunytak kihulesben.

    Ezutan a tabornal maradt be nem panikolt negy fo feloltozott es elindult megkeresni a tobbieket. Kerestek oket mindenfele orakig es kozben gondolom nem keveset ordibaltak. Balszerencsejukre oket egy igazi lavina temette be. Ez megmagyarazza hogy miert voltak a ho alatt, a borda es koponyatoreseket, valamint azt, hogy egyikojuk kiharapta a sajat nyelvet.

    A narancssarga borre lehet magyarazat a teli barnulas. Biztos sokan lattak mar telen, sielesbol visszajott embert, akinek az arcat megkapta a nap.

    A radioaktivitasra, pedig a harisnyas gazlampa lehet a magyarazat. Ennek a kanoca toriumot tartalmaz, mely alfareszecskeket sugaroz. A toriumot a legnagyobb USA beli gyarto is csak a 90-es evekre vonta ki teljesen.

  • 431.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:18

    @Phil Harmonic: Kb erre gondolok is, csak nem ilyen jól fogalmaztam meg.
    Nincs itt rejtély, csak a KGB lebegtette az ügyet tovább.

  • 432.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:19

    @damned: +én

  • 433.  Outlier (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:20

    @Phil Harmonic: es mitol tort el az egyik visszasetalo srac koponyaja?

  • 434.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:23

    @Phil Harmonic:
    "Ezutan a tabornal maradt be nem panikolt negy fo feloltozott es elindult megkeresni a tobbieket. "

    Amennyiben a lábra csavart nadrág cipő helyett logikus és célszerű felöltözésnek számít éjszakai társkereső mentőexpedícióhoz, úgy az oroszok sokkal furcsább nép, mint ahogy gondoltam.
    Ha pedig a lavina tépte le a nadrágot az egyikről és csavarta a nő lábára, úgy a lavinák furábbak abban a térségben, mint az átlag megszokott natúr lavinák.

  • 435.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:32

    @Phil Harmonic: A "négyen a keresésükre indultak" verziónak ellentmond, hogy Ljudmilla lábára a fa alatt kihűlt Krivoniscsenko nadrágja volt feltekerve, cipőként. Ha a sátortól indult a többiek keresésére, miért nem húzott cipőt? Miért indult el zokniban?

    A sugárzás miért csak egy kabáton volt mérhető? Ha mind használták a lámpát, ráadásul egymás s3ggébe bújva éltek már hosszú napok óta?

    A fejtörés igazából koponyaalapi törés volt, az orvosszakértő szerint azonnali eszméletvesztést eredményezett Szlobogyinnál.

  • 436.  odinn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:33

    Saját megoldási javaslat:
    Alváshoz készülődnek, amikor észreveszik, hogy a sátrat elkezdi betemetni egy lavina (ezt okozhatta hangrobbanás, meteor, földmozgás, fegyverkísérlet, bármi), esetleg hófúvás. A másik oldalom kivágják a sátrat, és több-kevesebb ruhában lefelé menekülnek (nyilván a lavinától távolodó irányban). Egy részük megáll a fenyőfa alatt, a csoport másik fele (jobban felöltözve, tovább bírják) a vízmosásig rohan, és belezuhan (borda- és koponyatörések). A fa alatt maradók tüzet gyújtanak, de nem bírják a hideget, ketten megfagynak. A másik három megpróbál visszamenni a sátorhoz ruhákért, de közben annyira kihűltek, hogy nem bírják a távolságot megtenni, és megfagynak. (Vagy: hárman visszamennek ruhákért, ketten a tűz mellett várják őket, de hiába, így ők is megfagynak.)

  • 437.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:34

    Egy kis háttérsztori, hogy hol is dolgozott a két mérnök, hát mit mondjak, nem csodálkoznék, ha a ruhák eleve sugárszennyezettek lettek volna már indulás előtt...

    webcache.googleusercontent.com/search

    "Cseljábinszk 40-nek (1990-től Cseljabinszk-65) nevezték el azt a várost, amelyet 1990-ig a világ egyetlen térképén sem jelöltek. Pedig ekkor már több mint 110 ezer lakosú volt, ez a "láthatatlan" nagyváros. Szomszédos városok: Kaszli és Küstüm. Az őslakók: baskírok.

    A települést 1945 novemberében kezdték építeni.

    12 GULÁG táborból 70 000 fogoly dolgozott az építkezésen.

    1948 junius 19.-én itt indították a grafit moderátoros "A" jelű reaktort. A fizikai indítást közvetlenül I.V. Kurcsatov irányította. (Ez volt az első ipari, plutónium termelő reaktor. Teljesítménye 100 MW - majd - 500 MW, volt. 1987-ben állították le. Terv: szétszedik és bebetonozzák.)

    Később - összesen - hat reaktor (5 grafitos, csatorna típusú, és egy nehézvizes, a "RUSZLÁN") üzemelt Cseljábinszk 65-ben. Ma már mind le van állítva, kivéve a könnyűvizesre átalakított 1000 MW-os, modernizált "RUSZLÁN" reaktort és egy izotóp-termelő 1000 MW-os reaktort. A grafitos reaktorok a Küzültash tó vizét használták direkt-hűtésre. (A; IR; AV-1; AV-2; AV-3 reaktorok.)

    A "Majak" 1992-ig 73 t plutóniumot termelt.

    1948-tól a folyékony radioaktív hulladékot a Tecsa folyóba engedték. Az 1949-től működő tórium dúsító üzem radioaktív szennyezett homokját szintén minden védelem nélkül tárolták a város mellett. (Ez 1968-tól vált ismerté.) A Tecsa az Irtisen keresztül az Ob folyóba ömlik.(Az Irtyás tóról már leválasztották) - Majd felhígul és eloszlik - gondolták. Mire észbe kaptak a folyócska mentén 20 virágzó falut kellett megsemmisíteni. Ott ahol korábban vízimalom őrölte a környező falvak gabonáját, templom, iskola működött, ma romok, és ember elől elzárt terület van.

    A folyóba 76 millió m3 radioaktív vizet engedtek, 2,75 millió Ci aktivitással. (Kb 25% 90Sr és 137Cs) 28 ezer ember jelentős sugárfertőzést kapott a folyó mentén.

    Ci - radioaktivitás régi mértékegysége. A másodpercenkénti elbomló magok száma Bq.(1 Ci=3,7 1010 Bq)

    Különösen Metlino (1200 fő) és a tatár lakosú Muszljumovo (4000 fő) falú szennyeződött el. Az egészségügyi adatok 1992-ig titkosak voltak, bár a lakosokat 1950-től kötelezték vér-, és csontvelő vizsgálatokra.

    A szennyeződés miatti többlet sugárterhelés ma is 1 mSv körül van.

    A folyó árterületén a szennyezés mértéke a talajban eléri a 120 000 Bq/kg értéket 90Sr izotópra. A folyó felső folyásánál ma 740 GBq/km2 90Sr és 5920 GBq/km2 137Cs aktivitást mérnek. (Cs az izom, Sr a csontszövetekben halmozódik fel. Biológiai felezési idejük 30-90 év!)

    Gyakorlatilag a folyó ma már nem létezik. A folyó völgyében több kisaktivitású, kaszkád rendszerű, gyűjtő-tárolót építettek, öv-csatornával körülvéve. (Vízgyűjtők) Ezek gyűjtik össze a környék lefolyó vizeit. A tárolókban 250 millió tonna kisaktivitású hulladék van. A túltöltődés veszélye az utóbbi csapadék dús években jelentkezett.(A közeli Argajás tó szintje 65 cm-rel megemelkedett.) A túlfolyás az É-i Jeges tenger elszennyezésének veszélyével fenyeget.

    1957 szept.29.-én, karbantartási hibából, vegyi robbanás következett be egy nátrium uranitot és plutónium hulladékot tartalmazó tartályban. 20 millió Ci került a levegőbe. (A stroncium 1 Ci aktivitású parányi részecskéje nagy valószínűséggel halálos kimenetelű rákot okoz a szervezetbe kerülve.) A rádió-nuklidokkal tele felhő É-keleti irányban, 9 km szélességben, 105 km hosszan lakatlanná tette a környezetet. Megsemmisítettek 23 lakott települést, kitelepítettek több mint tízezer embert. 17 ezer hektár föld vált "Speciális tájvédelmi körzetté". Ez 2,5 Csernobillal ér fel!"

  • 438.  WaseK (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:40

    @odinn: ez se jó :)
    Mert a gödörbe esett csaj lábára, a fa alatt meghalt srác nadrágja volt tekerve.
    Ráadásul ugye a fára mászás nyomai a gödörben található embereken is megtalálhatóak voltak, tehát biztos, hogy a fenyőnél várakoztak ők is.

  • 439.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:40

    @Rézvirág:

    Csak érdekességképpen megjegyezném, hogy ez a grafitmoderátoros reaktor annak az RBMK típusnak az őse, ami Csernobilban pukkant.

  • 440.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:48

    Egyébként nincs itt esetleg egy sebész vagy belgyógyász? :)

    Érdekelne, hogy egy szakember mit mond:

    - mi idézhet elő narancssárgás bőrszínt? (a májbetegségeken kívül)
    - post mortem is kialakulhat ilyen elszíneződés?
    - hogyan lehet eltörni egy ember minden bordáját külsérelmi nyom nélkül?
    - és koponyaalapi törést hogy lehet csinálni külsérelmi nyom nélkül?

    Ezek szerintem fontos kérdések lennének...

  • 441.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:52

    @Rézvirág: Nem a mérnökök ruhája volt sugárszennyezett.

  • 442.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 13:53

    @Salamancai űrhajós: Sebész, esetleg elmebeteg sorozatgyilkos. :)

  • 443.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:01

    @stoppos: Lehet, hogy abban a városban vették (vagy ott készítették) a ruhát, vagy onnan kapták kölcsön (ismerőstől, vagy épp a két mérnök haver szerezte nekik "pult alól"). 59-ben a SZU-ban nem válogatott az ember.

  • 444.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:08

    Le tud barnulni egy holtest? Tudom, hogy morbid, de tényleg érdekel. :D

    Még nem hallottam ilyesmit. És akkor miért nem barna színük volt? Miért sárgás-narancsos? És miért főleg az arcuk és kezük színeződött el?

    Egyébként arról talált valaki infót, hogy a négy májusban megtalált embernek is sárga volt-e a bőre?

  • 445.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:12

    @Rézvirág: Aki az egyetemi hegymászó- és síklub tagja, ráadásul a SZU-ban él, ráadásul középiskolás kora óta járja a hegyeket télen-nyáron, szerintem jó eséllyel saját felszereléssel rendelkezik - de saját ruhával biztosan.

    Ezzel együtt érdekes kérdés a sugárzó kabát eredete, hátha mégis kölcsöncucc.

    Persze, akkor is rejtély, hogy miért csak az lett sugárterhelt (a tegnapi kommentelőnek ezúton is kösz a szakkifejezésért :D), aki az indicens SORÁN került kapcsolatba a kabáttal. Akikkel egy sátorban aludt napokig, azok miért nem?

  • 446.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:14

    @Salamancai űrhajós:

    1szerű, az lógott ki a ruha alól...

  • 447.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:17

    @Rogal Dorn: De nem volt ruha! :DDD Alsóneműben és zokniban futott ki a banda fele. Még nadrág sem volt a többségén.

  • 448.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:18

    @Salamancai űrhajós:

    Nagyon szívesen, örülök, hogy sikerült kicsit oktatni a népet. :-)

  • 449.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:19

    A lavina mint megoldás szintén nem jó, mert bár nem értek hozzá, de számomra nem tűnik logikusnak az, hogy egy képzelt vagy valóságos lavina elől a lejtő alja felé meneküljön valaki. Akkor inkább oldalra, vagy srégen... illetve ez nem magyarázza, hogy miért nem mentek vissza a sátorhoz amikor rájöttek, hogy 1) nem volt lavina, 2) elmúlt a lavina (de akkor hogy nem temette be őket a fánál?)

  • 450.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:25

    Ááááá, ANNYIRA örülök, hogy mégsem jött össze a Mary Celeste, pedig arra szavaztam! :D Tegnap, megjelenés után nem sokkal olvastam a posztot, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal (evés, alvás, főiskolai előadások) próbálom behozni az állandó lemaradásomat a kommenteknél. Mire elolvasom azt a 40 kommentet, ami addig született, míg én ebédeltem (!!), addigra van újabb 30. Viszont jelentem alássan, becsülettel végigolvastam mindet, kivéve azokat, amiket addig írnak, míg én megfogalmazom itt a mondandómat. :D

    1.) Soha, de SOHA nem megyek sátorozni Oroszországba, ez már biztos.

    2.) Tiboru, gratulálok, eszméletlen jó lett a poszt, tegnap óta folyamatosan ezt bújom. (Ez azért csak 2. megállapítás lett, mert tényleg nagyon betojtam a sztoritól, csak hogy nőies legyek. :D)

    3.) Nagyon szeretnék hinni a medvében, a fegyverkísérletben, a féltékenységben vagy az őslakosokban. Kár, hogy nem megy. :)

    4.) Elsőre hihetőnek tűnt a lavina-dolog, különösen a 4, vízmosásban talált hegymászó esetében. De miért csak kettőnek tört el a bordája, ráadásul miért lehetett egyikük szinte sértetlen?

    5.) Érdekelne, hogy a lánynak szó szerint tőből hiányzott a nyelve, vagy csak részlegesen? Mert ha tényleg tőből, akkor nem haraphatta le, hacsak nem félig cápa volt, nagyon rendezetlen fogsorral.

    6.) A radioaktivitás már-már felesleges információnak tűnik. Ha a két bordatörött volt radioaktív, akkor tegyük fel, elhisszük, hogy velük ugyanaz a dolog végzett, ami látható sérülés nélkül összetörte őket. És ez a valami okozta a radioaktivitást. (Nekem ez elég kacifántosnak tűnik...)

    7.) Ha ez igaz, mi/ki végzett a többiekkel? Ha a többiek "egyszerűen" halálra fagytak, akkor miért ilyen furcsán helyezkedtek el a holttestek? (Mármint a 2 bordatörött mellé hogy került oda a másik 2 személy?)

    8.) Rusztem mondjuk legyen az egyik, aki fára mászott, onnan leesett, betört a feje, majd azokkal tartott, akik a vízmosás felé mentek, de útközben belehalt a sérülésébe.

    9.) Nem tudom, a kétkarórás fickónak milyen órái voltak, de nagypapámnak van még olyan, amit fel kell húzni ahhoz, hogy járjon. Lehet, hogy ő is fára mászott, akkor törtek el az órák, de még jártak, és reggel álltak meg. Az egyik kicsit tovább bírta, vagy egyszerűen csak nem egyszerre lettek felhúzva.

    10.-11.-12.-...-100.) MI A FENE VOLT AZ, AMITŐL KILENC TAPASZTALT HEGYMÁSZÓ ÚGY MEGIJEDT, HOGY KITÖRTEK A SÁTORBÓL, ÉS FÉLPUCÉRAN MENEKÜLTEK?!?! (Erre nem biztos, hogy tudni akarom a választ. Kivéve, ha a sötétben bemászott melléjük egy édes kis mormota, amit nem láttak, de megijedtek a kaparászásától. Azt még fel tudnám dolgozni. :D)

    Egyébként minden elismerésem a korábbi kommentelőknek, szörnyen érdekes volt olvasni az ötleteket. Kár, hogy azokat az elméleteket, amik megnyugtattak volna, gyorsan megcáfolták. :D
    Személy szerint nekem az tetszett a legjobban, miszerint a Jeti, az ősmagyarok barátja bosszulta meg '56 leverését. :D

  • 451.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:25

    @Salamancai űrhajós: "Aki az egyetemi hegymászó- és síklub tagja, ráadásul a SZU-ban él, ráadásul középiskolás kora óta járja a hegyeket télen-nyáron, szerintem jó eséllyel saját felszereléssel rendelkezik - de saját ruhával biztosan."

    Ami esetleg már régi volt, kopott, örökölt, mittudomén, és akartak egy újat. Ráadásul akkoriban arrafelé nem azt vetted meg, amire épp szükséged volt, hanem amit éppen kapni lehetett. És az idézett cikk szerint nem csak a 2 mérnök városa, hanem az egész környék problémás volt, simán lehet, hogy valahol ott szerezték be, akár 1-2 évvel korábban is, nem értek hozzá, lehet, hogy hülyeséget beszélek, de a sugárszennyezettséget gondolom nem lehet pár mosással eltüntetni...vagy?

  • 452.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:31

    @Rézvirág: Ez akár még lehet is.

  • 453.  promi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:34

    @odinn

    "Alváshoz készülődnek, amikor észreveszik, hogy a sátrat elkezdi betemetni egy lavina..."

    Szerintem ezt gondold át még egyszer.
    Vagy legalábbis képzeld el, ahogy álmodban "észreveszed", h 2tonna hó szakad a fejedre :D

    Szerintem szellemek voltak, de csak mert sok szellemes filmet láttam mostanában.
    Amúgy nem tudom

  • 454.  Urbino (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:35

    A sátor mellett megszólaló Zámbó Dzsimi maxi hangerőn okozhat olyan erős sokkot, hogy felszakítva menekülnek a sátorból, de Ljudmilla Alekszandrovna Dubinyinának tetszik a Báj-báj lány, ezért énekelni kezdi, mire a többiek kivágják a nyelvét, mire kifogy a tartós elem a szalagos magnóból addigra megfagynak. A többi variációt kizárnám.

  • 455.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:39

    @Urbino:

    Akkor azonnal, ott helyben szörnyethaltak volna.

  • 456.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:39

    Tisztel hozzászólók, ne a mai világból induljunk ki, ha kérhetem. A SzU-ban hiánygazdaság és a hadigazdaság volt jellemző. A katonai pufajka és ruházat, felszerelés ma is a legjobb a túrázáshoz. Rajtuk ilyesmi volt. Egy zárt, a térképen sem jelölt városban valószínűleg még a TRIÁL szintjét sem közelítette meg a kínálat, nemhogy évente új túrafelszerelést vegyen az ember.

  • 457.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:45

    @tiboru: Sir Dawid Bowli nem szakmabeli, viszont ért a témához. Együtt voltam vele például Csernobilban, májusban.

    @Kentaur67: Az már tuti biztos, ebből a pár kommentedből, hogy nagyon kevéske, halovány fogalmad sincs a nukleáris energiáról.

    A kisméretű atomreaktor az a KFKI csillebérci atomreaktora. Annál kisebbet nem építenek, mert vagy működésképtelen, vagy olyan nehéz, hogy eleve alkalmatlan arra, hogy hordozható legyen. az 50-es évek legelején is köztudott volt, hogy nem éri meg kicsit építeni.

    @fabo: "Lopott valami sugárzót, csak nem volt nála folpakk"... Hát ez kemény. Az erősen szennyező radioaktív anyagok ellen köztudottan jó a follpack. A kimerült fűtőkazettákat is fóliába szokták csomagolni, mielőtt elszállítják, mi? :D

    @rdos: Ezt űrszondákkal szokták hordozni, nem hátizsákban...

    @Circus: Jól mondtad az első bekezdésben. Tényleg nem értesz hozzá.
    Ha olyan nukleáris anyaghoz juthattak hozzá, ami képes lett volna őket felfűteni, akkor nem csak a kabát lett volna szennyezett, arról nem is beszélve, hogy már az odafele vezető úton elpatkoltak volna... Aki ilyennel foglalkozik, ilyen helyen dolgozik, az jobban ért hozzá, mint egy kisiskolás. Igen, már 59-ben is.

    @molnibalage: A kérdés jogos. Egy szovjet karórára is meg tud kergülni a sugárzásmérőm. Jó lenne, ha volnának számadatok... De a két kontaminálódott kabát, az nem sok.

    @asmodean: Ma is nagyon gyakran mérnek. Csak ha nincs érdekesség, akkor nem mondják be, mert lényegtelen információ.

  • 458.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:52

    A fluoreszkáló számlap rádióaktív tudtommal, de szerintem ez mellékvágány.

    A fő kérdés, vajon miért menekültek ki a sátorból éjszaka a ponyvát felvágva?

    Lavina elől menekülni éjjel, fölösleges, és nem is hiszek a lavina verzióban.

    Szinte biztos, hogy hanghatás kellett legyen, vagy esetleg földmozgás, mert a fényt nem látták volna a sátorlapon keresztül, meg amúgy is hóvihar volt.

  • 459.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:53

    @KeMa:
    "Ma is nagyon gyakran mérnek. Csak ha nincs érdekesség, akkor nem mondják be, mert lényegtelen információ."

    Engem érdekelne, hogy miért mérnek.

  • 460.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:58

    @asmodean: Hogy megtudják, van-e radioaktív szennyezettség?

  • 461.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 14:59

    Na még egy ötlet, aztán húztam főzni, mert a posztnak köszönhetően már tegnap se csináltam vacsorát, és nem szeretném próbára tenni a család türelmét...:-)

    Totál kidolgozatlan, félkész konteo, de hátha valaki ihletet kap :-)

    Szóval volt az a Szorokin nevű KGB tiszt, aki feb 4-én indult neki, hogy elsimítson valami állambiztonsági ügyet a hülye hegymászókkal. Mi van, ha valami olyasmi történt, ami számukra is váratlan volt (pl. Tesla jegyzeteivel játszadozókat érhetik váratlan meglepetések akár 100 km-ekkel arrébb is...- tényleg, tiboru, mi igaz ebből az 1960-as Hruscsov beszédből az EM hullámokról?), és az útvonalengedélyekből megtudták, hogy húbasszus, ott emberek voltak. Küldték is a KGB-t takarítani.
    Igen ám, de nem volt az olyan könnyű, mert valamelyik hegymászó valami nagyonnagykutyának a gyereke/kedvenc unokaöccse/mittudoménkije volt, aki esetleg maga is hegymászik hobbiból, és nem olyan könnyű megetetni az elvitte a lavina/megette a medve mesékkel. Szóval a helyszínre siettek, kreáltak egy megmagyarázhatatlan tetthelyet (milyen érdekes, hogy a sátrat közben félig betemette a hó, a nyomokat meg nem..), a problémásabb hullákat bedobálták egy vízmosásba, hátha csak akkor lesznek meg, amikor már csak a csontjaikat találják meg, esetleg egy-két állat is jóllakik belőlük, és akkor már nem lesz fura a külsérelmi nyomok nélküli bordatörés (persze honnan tudnák boncolás nélkül, hogy problémás a hulla...hm. ezen még gondolkozni kell :-)), esetleg a lány nyelvén olyan elváltozás volt látható, ami egyértelművé tette volna a halálokot, azt biztos ami tuti, kivágták. (szerintem ezt már fagyott állapotban távolították el, különben tiszta vér lett volna minden) És azért vesződtek ennyit a hullacipeléssel a hullamegsemmisítés helyett, mert esetleg pont ezen 4 között volt az, akit a nagyonnagykutya addig kerestetett volna, míg meg nem találja, aztán a nagy keresgélésben ki tudja, mit nem talál még meg...

    (mindez a nővér plusz hulláit sajnos nem magyarázza meg, mert ő a mentőcsapattal érkezett napokkal később, szóval már az elrendezett állapotot kellett lássa)

  • 462.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:00

    @Rogal Dorn:

    "Rádióaktív" esetleg a Boros-Bochkor páros, amire te gondolsz, az "radioaktív".

    Egyébként igen, az ősöreg Doxámon tesztelgeti egy mérnök barátom a házi készítésű sug. mérőit.

  • 463.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:08

    @Sir_David_Bowli:

    Hehe...huzigálom az oroszlán bajuszát... :D

    A radioaktivitás mellékvágány akkor is. A SZu-ban magasról tojtak rá.

  • 464.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:09

    @KeMa:
    Az odáig rendben van. Azt még megértem, ha mondjuk 2 kamion összeütközik, ami ki tudja mit szállított, akkor mérnek.
    De mondjuk fenn az Alpokban eltűnik 3 hegymászó, és a mentőcsapatok reflexből viszik a sugárzásmérőt magukkal, mert alapfelszerelés, ez kicsit nehezen érthető számomra. Mert ugyan mi fenétől sugároznának.
    Vagy az az alapvetés, hogy mindenki hasadóanyag csempész, kivéve akiről bebizonyosodott, hogy nem?
    Egy autópálya balesetnél, ahol összemegy mondjuk 4 személyautó ott is mérnek?

  • 465.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:10

    Különben a kommenteket végigolvasva látom, hogy sokan a fegyverkísérleteket azért zárják ki, mert a gulágról hozott embereken kísérleteztek volna a ruszkik, mint képzett, egyetemistákon, stb...

    A fegyverkísérlet alatt ne embereken végzett kísérletre asszociáljatok! Egyszerű, lőtéri kísérlet is lehetett, ahol emberekre nem számítottak. Ők pedig véletlenül kerülhettek oda.

  • 466.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:12

    @asmodean: Egyrészt, a kutatócsoport tudta, kiket keresnek, tudták, hogy ketten közülük ionizáló sugárforrás mellett dolgozik. Másrészt az a környék eleve kísérleti fegyverek "lőtere". Ennyi, nincs benne semmi érdekes.

  • 467.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:12

    @KeMa: Útvonalengedélyük volt.

  • 468.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:14

    @KeMa:

    Tudtak róluk, hogy oda mennek, nem véletlenül keveredtek arra. Azért is üzentek haza a "hasfájóssal", hogy egy-két napot késnek. Meg a szovjetek se lőttek mindenhova, csak azért az új eszközeikkel, mert, ott biztos nincs senki. Arra voltak a lőterek, kísérleti telepek, stb. Sztem a katonai vonal szintén rossz irány.

  • 469.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:17

    @asmodean: Lehet, hogy nem a helyszínen, hanem a boncolást végző intézetben mértek. Akkoriban az Ural térségében nem csodálkoznék, ha ez a rutin eljárás része lett volna.
    Na tényleg húztam főzni.

  • 470.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:17

    @KeMa:
    Ok a konkrét esetre vonatkoztatva ez magyarázattal szolgál a mérésre, de azt mondtad, mostanában is sokat mérnek.
    Nem kötekedésből kérdem, hanem mert egyszerűen kíváncsi vagyok rá, hogy mi az oka.

  • 471.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:19

    @Rézvirág:
    @Rogal Dorn:
    És egy kísérleti fegyver esetében nem fordulhat elő, hogy egy előre nem sejtett hiba miatt téved pár km-t... valóban :)

  • 472.  Von und Zu (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:19

    A környékről belinkelt képeket elnézve látható, hogy ez nem a Magas-Tátra vagy az Alpok, a 60+ fokos lejtőkkel meg a 30+ fokos sípályákkal, hanem inkább egy szelíd, lankás felföldszerűség, ahol bucka buckát követ, majd lokális mélyedések, megint bucka. Itt, ha van is lavina, az szép szelíden csúszik egyet, de inkább megáll pár méter után. Ha hozzávesszük, hogy mínusz 25-30 fok volt (ilyen hőmérsékletben nincs lavina, mert még a hó is jéggé van fagyva), akkor szerény nyomott véleményem szerint a lavinát, mint a pánikot előidéző okot kizárthatjuk. Mellesleg ezek a srácok szerintem egyenként is több lavinát és hóvihart láttak huszonéves korukra, mint vajaskenyeret.

  • 473.  igor (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:20

    @RadirPok: először úgy olvastam, hogy viccre veszed, aztán eszembe jutott egykori énektanárom, aki mindig egy bizonyos homokkal töltött bőrtömlőről beszélt, mely (állítása szerint) a Securitate egyik kedvenc eszköze volt a "delikvensek" megverésére, és legfőbb tulajdonsága (állítása szerint), hogy nem hagy külsérelmi nyomot.

    továbbiakban az égési sérülések szvsz irrelevánsak, okozhatta azt valamiféle túraeszköz (először merülőforralóra gondoltam, az egészen biztosan létezett már akkor, de nem tudom volt e náluk valamiféle generátor, vagy létezett e az eszköz elemes kivitelben).

    az útvonallal kapcsolatban meg azért előfordult a Szovjetunióban, hogy hiába tudott Moszkva valamiről, Jekatyerinburgban attól még simán lehet hogy a nagykutyák is abszolút tudatlanként élték napjaikat. ezáltal előfordulhat olyan, hogy bizony az alsóbb szintű, bizonyos dolgokba be nem avatott, helyi káder engedélyez valamit, és e tény mire a csinovnyikhálón végigér, és Moszkvában megszólalnak a fejekben a szirénák, addigra már tüzet kell oltani, lehetőség szerint a bármire kész, gyalogsági ásós egységgel.

    maradnak a furcsa fényjelenségek, a vogul legenda, a kivágott nyelv és a radioaktivitás.

    plusz az a tény, hogy ugye voltak itt rádiósok, illetve titkos kutatásokban dolgozók is. ráadásképp együtt elindultak a halálnak faszára, ahol mondjuk teljes lelki nyugodalomban tudtak volna adást közvetíteni ellenséges területre, a hegyről. bizonyára lett is volna mit közvetíteniük. ölég gyanús.

    az hogy az egész miért lett ilyen kacifántos meg ráfogható arra, hogy az alapvető eljárás (golyó-eltüntetés-ráfogás a vogulokra) az olaj miatt nem volt megfelelő.

    amúgy ritka furcsa egy ügy.

  • 474.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:22

    @Rézvirág:
    Az útvonalengedély nem sokat számít, ha elkeveredett a bürokratikus papír halomba. Az is simán előfordulhat, hogy hamarabb értek a helyszínre, mint az adott katonai egységhez a papír.
    Már pedig sok adminisztrációs hibából lett már baleset vagy egyéb probléma. Amelyekből nem lett az nem került nyilvánosságra mert nem okozott gondot (vagy legalábbis el lehetett kenni).

    Szóval az útvonalengedély megléte egyáltalán nem zárja ki, hogy fogalmuk nem volt róla, hogy ezek a túrázók ott vannak.

  • 475.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:28

    Én általában ha valamit nem tudok megmagyarázni, akkor megpróbálom a képletbe behelyettesíteni a pénz illetve zsidó szavakat. Ha úgy értelmes megoldást kapok akkor az történt, de itt valahogy ez sem állja meg a helyét :)

  • 476.  ace22 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:32

    @deepvale: Hmmm. Akkoriban mintha bőven kísérleteztek volna mindkét oldalon nukleáris sugárhajtóművel, ami nagyon erős, hangos, hosszan működő és látványosan fényes volt, csak éppen nagyon csúnya radioaktív csóvát húzott maga után. Esetleg itt a riadalom oka és a sugárszennyezés magyarázata?

  • 477.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:35

    @Rogal Dorn: A fényt miért nem lehet látni a sátorlapon keresztül?

  • 478.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:40

    @ace22:

    Nukleáris sugárhajtómű? Micsiri..?

  • 479.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:44

    @igor:

    "továbbiakban az égési sérülések szvsz irrelevánsak, okozhatta azt valamiféle túraeszköz (először merülőforralóra gondoltam, az egészen biztosan létezett már akkor, de nem tudom volt e náluk valamiféle generátor, vagy létezett e az eszköz elemes kivitelben)"

    :D A laposelemért annak idején öltek. :D Generátor háton cipelve: degenerátor :D Merülő forraló, nix. Benzinfőző, spirituszfőző esetleg. A gázt is kizárnám, Ilyenkor minden kiló számít, és ők állítólag
    tapasztalt túrázók voltak.

    A bőrbe töltött homok az viszont valóság, csak azt nem tudom, ki használna ilyet -30 fokban éjjel, csakhogy később megfagyjon a delikvens.

    @Jack Daniel:

    Javaslom, hogy egyszer akkor próbáld meg. Azon a sátorlapon nem sok minden jön át a fényből. Főleg hóviharban. Amúgy is logikátlan, ha valami kint hirtelen felfénylik akkor kirohansz a sátorlapot felvágva? Nem logikusabb, ha bent maradsz? Vagy felöltözöl és ha elhalványult mész ki. De pl. én egy fényjelenségre fel sem ébredtem volna éjszaka. Inkább valamelyik "kishölggyel" álmodtam volna...

  • 480.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:45
  • 481.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:46

    @miyabi: Pedig a Vörös Téren csak biztonságban lennél, amíg a hely yard nem zavar el. :)

  • 482.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:48

    @ace22:

    Nukleáris, vagy nukreális? :D A sugárhajtómű ne húzzon radioaktív csóvát már. Ilyen csak Nemere Pistánál lehet... :DDDD

  • 483.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:52

    @Rogal Dorn: Szóval ha fény van, akkor felöltözöl és vársz, de ha erős hang, esetleg földrengés is, akkor szétvágod a sátrat és ruha nélkül rohansz amerre látsz? Ez sem tűnik túl logikusnak.

  • 484.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:56

    Persze odaillő csomagolóanyagra gondoltam (már ha van ilyen), csak így rövidebb volt leírni.

  • 485.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 15:56

    @stoppos:

    Ja, hogy erre gondolt. Ezt a két cikket olvastam, de annyi köze van a sugárhajtóműhöz, mint puncinak a trombitához...

  • 486.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:01

    @Rézvirág:

    Elektromágneses hullámokat már évtizedek óta használnak harcászati célokra, de alapból nem élő erő, hanem haditechnika (elektronika) ellen. Persze nem azt mondom, hogy jót tesz a belső szerveknek vagy az agynak...

    Lehet, hogy Hruscsov improvizált egy nagyot, vagy megvezették a saját katonái/tudósai :-)

  • 487.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:06

    @zosa:

    Hát igen, Birobidzsán onnan még vagy ötezer kilométer, a manysik között meg elég kevés a mózeshitű :-D

  • 488.  KeMa (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:09

    Szerintem az amerikaiak voltak. HAARP főpróba...

  • 489.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:17

    @Sir_David_Bowli: Lehet, h már volt, még nem jutottam a végére, de én úgy tudom a radioaktív sugárzás "terjed"... Ergo ha a kirándulást megelőzően lett volna a kabát radioaktív, akkor nem kellett volna máshol is sugárzást észlelni? Mondjuk a sátorban.. alvás előtt ledobják a kabátot és a nadrágot stb.
    Nem értek hozzá, cáfoljatok nyugodtan :)

  • 490.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:17

    @Jack Daniel:

    Kirohanni a fénybe? Az nem feltűnő? Nem kötözködni akarok, de földrengésnél az "épület elhagyása" reakció általános. A lavina miatt nem feltétlenül, bár lehet, hogy nem tudták pontosan hol vannak, de tapasztalt hegymászóként azt tudhatták, hogy a vidék nem lavinaveszélyes, főleg nem éjjel, -30 fokban.

  • 491.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:19

    @Badra:

    Dehogy. Úgy lehet mérni egy kabáton radioaktív sugárzást, ha radioaktív részecskék vannak rajta, tehát pl. radioaktív por szállt rá. Ez nem úgy megy, hogy jól besugárzok egy kabátot, aztán onnantól kezdve annak az anyaga is sugározni fog...

  • 492.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:24

    @Sir_David_Bowli:

    Nem akarok más nevében prókátorkodni, de a kolléga szerintem arra kíváncsi, hogy sima érintéssel "áttevődhet-e" a sugárszennyezettség egyik tárgyról a másikra.

  • 493.  ace22 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:27

    @Sir_David_Bowli: Bizony. A sugárhajtóművet bármilyen intenzív hőforrással lehet működtetni, de a kerozin bizonyult optimálisnak. További info: en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_aircraft

  • 494.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:30

    @tiboru:

    Hát ha szennyezett por átkerül, akkor persze, így igen.

  • 495.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:34

    @Rogal Dorn: Pontosan erről van szó: Mindannyian tapasztaltak voltak, közülük ketten 'szakértői a túlélésnek'. Mi készteti arra ezeket az embereket, hogy -20 fokban szinte ruhátlanul, cipő/csizma nélkül elhagyják a sátrat? Nagyon jól tudták, hogy ez a biztos halál kategória.
    Szerintem erre nincs ésszerű magyarázat.

  • 496.  ace22 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:36

    @Rogal Dorn: Ja, és az Aviation Week 1958 december 1.-i "Soviets Flight Testing Nuclear Bomber"cikke egy már elkészült, nukleáris meghajtású bombázót említ, fotókkal illusztrálva. Lehet, hogy ennyi nyilvánosságtól megszeppenve az oroszok elhagyatottabb terepen folytatták a kísérleteket?

  • 497.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:41

    @tiboru: Yeppp! :)Nagyjából ez érdekelne... Mert arra gondoltam, hogy ha a sugárszennyezés X idő elteltével (bocs a szakmaiatlanságért de) "át tud menni" más tárgyakra, akkor ki lehetne mondani, hogy tuti, hogy az esemény estéjén szennyeződött be a kabát, és nem valakinek a munkahelyén... És valahonnan régről megmaradt, hogy a sugárzásnak van egy ilyen tulajdonsága...
    De Sir David Bowli ha le tudod írni hogy is van ez, várom! :)

  • 498.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:42

    @ace22:
    Mindössze 2 emberen mértek sugárzást a kilencből. Elég valószínűtlen, hogy ha egy ilyen gép a "fejükre" száll a többieket ne érte volna, hasonló mértékű sugárszennyeződés.

  • 499.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:45

    @Rogal Dorn: "Javaslom, hogy egyszer akkor próbáld meg. Azon a sátorlapon nem sok minden jön át a fényből. Főleg hóviharban. Amúgy is logikátlan, ha valami kint hirtelen felfénylik akkor kirohansz a sátorlapot felvágva? Nem logikusabb, ha bent maradsz? Vagy felöltözöl és ha elhalványult mész ki. "

    Ez szerintem a fény intenzitásától függ. Egy atomvillanás pl. még a testeden is átvilágít. :DD Sőt jobban belegondolva, még egy jobb zseblámpával is átvilágítom a hüvelykujjam tövénél a szövetet...

    Szerintem onnan érdemes kiindulni, hogy bármi is volt az, bizonyára olyan hang és/vagy fényhatással járt, ami azonnali menekülési reflexet váltott ki, tehát olyasvalami, amiről az agy úgy döntött, hogy sokkal nagyobb az egyed túlélési esélye a sötét jégvilágban, mint a meleg sátorban... és ne felejtsük, kilenc "faszagyerekről" beszélünk.

    Hogy nagyon egyszerű példát hozzak erre: ha sárgás fényt látsz és hangos morajlást hallasz, rögtön menekülsz, mert erdőtűzre tippelsz. (Persze, mint tudjuk, nem erdőtűz volt.)

    Nekem egyre jobban tetszik az, ami délelőtt ugrott be: a jó öreg MATATÓ MÉNKŰ! :DDD

    Arról tuti nem tudták volna, hogy micsoda (még most se nagyon tudjuk), és halálra is rémültek volna tőle.
    A legtöbb körülményt magyarázná... viszont rejtély marad a kitépett nyelv, a borda- és koponyatörések, a sugárzás és a narancsos bőr. :(

  • 500.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:48

    Több forrás is megemlíti, hogy a sugárzás mértéke teljesen elhanyagolható, semmi jelentősége. Csak az újságírók fújták fel, hogy még drámaibb legyen a sztori.

  • 501.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:51

    @Sir_David_Bowli: Tehát, ha jól értem, a sugárzás továbbterjedésének feltétele valamiféle anyagmaradvány átvitele? Vagyis a kabárnak hozzá is kellett érnie a sugárzás forrásához?
    De ez első hallásra azt jelentené, hogy egy sugárzó akármi mellett állhatok X időt, majd egy alapos zuhany és nem sugárzok. Tényleg így van, vagy rosszul értek valamit?

  • 502.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:56

    @Badra:

    Ha úgy érted ezt az "átmenést", hogy radioaktív por egyikről átkerül a másikra, akkor igen, a másik tárgyon is lesznek sugárzó részecskék, tehát ha közel tartod ehhez a másik (mondjuk) kabáthoz a számlálót, akkor becsipog. Kb. úgy képzeld el, hogy van egy fekete zakó, amin fehér gipszpor van. Ha valaki alaposan megölelgeti azt az embert, aki ezt viseli, akkor a por egy része átkerül, átkenődik a másik zakójára, tehát ott is fogod látni a fehér színű nyomokat. Tehát nem a zakó fehéredik ki, hanem a por fehér rajta. Radioaktív por esetében a fehérség a sugárzás, a szemed pedig a számláló.

    Ennél egyértelműbben nem tudom megfogalmazni, sorry.

  • 503.  malahide (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 16:58

    1. sztem eddig ez a legjobb kontejóóóóóó ami itt megjelent ( pedig a tobbi se gyenge!)
    2. ha egy icipici hibara felhivhatom a figyelmet, a hegyet angol forrasok nem a 'Halál' hanem a 'Halottak Hegye' néven emlegetik..
    es akkor innen mar adodik hogy sztem mi volt ami elol menekultek nyomorultak

  • 504.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:01

    @Salamancai űrhajós: "Mi van akkor, ha a négy embert már holtan dobták a vízmosásba?" - ez nekem is eszembe jutott :D De ez esetben ki(k)? Akik a sátor felé fagytak meg? Vagy az a két szerencsétlen aki a fánál fagyott szét?

  • 505.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:02

    @Salamancai űrhajós:

    "Tehát, ha jól értem, a sugárzás továbbterjedésének feltétele valamiféle anyagmaradvány átvitele?"

    Igen.

    "Vagyis a kabárnak hozzá is kellett érnie a sugárzás forrásához?"

    Rá kellett tapadnia magának a sugárforrásnak. Mint említettem volt, az ezer éves DOXA órám igen szépen mérhető sugárzást bocsát ki, de mivel darabok nem esnek le róla (még szép...), így ha odateszem a pulóverem mellé, aztán elveszem onnan, akkor értelemszerűen nem fog a pulóverem sugározni. Vagy ha tüdőröntgenre mész, ahol elég szép dózist kapsz, akkor ezután szerinted te anyagodban sugározni fogsz?

    "De ez első hallásra azt jelentené, hogy egy sugárzó akármi mellett állhatok X időt, majd egy alapos zuhany és nem sugárzok."

    Ha a sugárzó ojjektum darabjai nem kerültek rád, akkor eleve nem fogsz. Ha annak a darabjai rád kerültek, akkor sem te magad fogsz sugározni, hanem a rajtad levő ojjektumdarabok. Igen, ha lezuhanyzol, tehát eltávolítod magadról az aktív darabokat, akkor értelemszerűen nem lesz rajtad semmi, ami sugározzon.

  • 506.  malahide (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:02

    jah, es még valami: a narancssarga bor - ha megfigyelitek aki szetszolizza magát az egy ido utan mar nem barnul hanem -frankon- narancssargul tehat talan valami eros UV sugarzas erhette oket?

    '59-ben SZU-ban annyira azert nem lehetett sok szolarium hogy barki is felismerhette volna ezt

  • 507.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:06

    Emberek, ennyire bonyolult és felfoghatatlan a téma, vagy én magyarázok ilyen csapnivalóan..?

  • 508.  ziutomi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:13

    @Salamancai űrhajós:

    Bármi is zavarta meg őket, nagyon hirtelen történt, és nagyon szokatlan dolog lehetett. A földrengés egy elfogadható teória, hiszen a zárt térből menekülés egy logikus reflex ilyenkor. A másik lehetőség, ha valamiért levegőhiányos állapot lépett fel, és pánikszerűen szabadra kell jutniuk.
    Ha nem ilyen külső kényszerítő tényezőből, hanem pszichés állapotból fakadt a menekülési kényszer, azt olyan dolog okozta, aminek a természetét nem ismerjük. Ha zajokat, fényeket hallottak volna, valószínűleg először a bejáraton néznek ki, lássák hogy mi az. Ezt nem tették meg, álmukból felriadva, minden ésszerűséget feladva ruha nélkül menekültek, a sátrat felvágva. (Ha elfogadjuk a vizsgálat eredményét, hogy belülről vágták fel a ponyvát.)

    A tűzről amúgy teljesen biztosan megállapítható hogy ők gyújtották? Nekem elég furcsa az, hogy a sötétben futva, egymással lényegében csak kiabálásokkal kommunikálva mindannyian egy jellegzetes fánál találkoztak össze. Mintha a tüzet valakik már korábban megrakták volna, és a menekülők ösztönösen, vagy utasításra futottak volna feléje.

    Igazi borzongató történet a sátras túrázóknak, csak felejtsem el mire legközelebb ilyenre megyek...:-)

  • 509.  malahide (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:13

    @Sir_David_Bowli:
    a ketto egyutt?! :):)

  • 510.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:13

    @malahide: Gondolom, az egész testük narancssárga lett és nem csak a fedetlen részek.

  • 511.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:17

    @Sir_David_Bowli: Köszönöm az infót, akkor jól értem. :)

    @malahide: Oké, de a kérdésemre még mindig nem találtam választ sehol: le tud barnulni egy holttest?

    Még utalást sem hallottam eddig erre, pedig az ilyen bizarr érdekességek már gyerekkorom óta megfognak, s meg is jegyzem őket.

  • 512.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:18

    @Jack Daniel: Nem. Ld. poszt: "A helyszíni beszámolók szerint a február 26-án fellelt öt holttest mindegyikének nagyon furcsa színű, már-már narancssárga volt a bőrszíne, különösen az arcuk és a kézfejük. Ez a szín állítólag egészen a temetésekig kitartott."

  • 513.  malahide (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:26

    @Salamancai űrhajós:
    koszi, akkor beirtam magamnak a pontot az UV-re

    innen a tobbi APRO rejtelyt mar gyerekjatek lesz megoldanotok, hatterbe is huzodnek hogy ne en arassam le az osszes dicsoseget ! (mer' ilyen szerény gyerek vagyok amugy

  • 514.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:28

    @ziutomi:

    Mondjuk az jó ötlet, hogy a tűz már a fánál égett, amikor kirohantak a sátorból, de ki gyújtotta akkor meg?

    És ha úgy volt, hogy a jobban öltözöttek, akik a vízmosásban lelték halálukat, fáért mentek, és tüzet gyújtottak, hogy ne tévedjenek el a fák között, és ekkor történ valami ami a kevésbé felöltözötteket menekülésre ösztönzi, akik természetesen logikus módon a tűzhöz, a társaik felé futnak...

    Nos? :DDD

  • 515.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:29

    @Salamancai űrhajós: 'The bodies discovered almost two months later did exhibit orange discolouration but this is normal and often experienced by rescue teams that have the unfortunate task of recovering such remains.'

    E szerint a forrás szerint csak a májusban megtalált 4 holttesten voltak ilyen jelek és ezek természetesnek minősülnek 2 hónap után a hó alatt.
    Persze mindenki azt hisz el, amit akar és ami jobban illik a személyes verziójába.

  • 516.  Circus (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:35

    @KeMa: oké, igazad van, az ufók voltak. Ahhoz se értek, de legalább hihető :)
    Nem vonom kétségbe, hogy értettek hozzá, sőt. A kívülállóságom, meg a témában való amatőrségem a Litvinyenko-üggyel és a táskabombákról szóló mendemondákkal karöltve hozta ezt elő belőlem.

  • 517.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:35

    @Sir_David_Bowli: Köszi, most már értem :) Tehát ha a kabát sugárszennyezett volt (amit ugye tudunk h az volt), akkor az csak aznap éjjel kerülhetett rá nem? Különben máshol is találtak volna nyomokban...

    Ha jól értem nem tudjuk kik és pontosan hányan voltak a nagy sátorban (naplóbejegyzésekből lehet kiderülhetett, hogy kinek melyik hely jutott)? Valaki írta, hogy a felöltözöttek őrködtek... jó lenne az ötlet, de akkor ők TELJESEN felöltözve őrködtek volna nem??? És elvileg mindenkinek többé-kevésbé hiányos volt az öltözéke...
    Nem tudom az okát, de engem érdekelne ki melyik sátorban volt.. és egy sátor volt vagy kettő aznap éjjel? Ha kettő, mi lett a másik sátorral? Vagy az is ott volt? Ha ott volt, azon volt vágás?

    Tudom, hogy felmerültek már ezek a kérdések, de valahogy úgy érzem fontosak lehetnek a sztori szempontjából a válaszok...
    Plusz ugye a történtek kulcsa mindenképp a "mitől".... Mitől ijedtek meg ennyire?

  • 518.  Jack Daniel (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:35

    @Rogal Dorn: 'És ha úgy volt, hogy a jobban öltözöttek, akik a vízmosásban lelték halálukat, fáért mentek, és tüzet gyújtottak, hogy ne tévedjenek el a fák között, és ekkor történ valami ami a kevésbé felöltözötteket menekülésre ösztönzi, akik természetesen logikus módon a tűzhöz, a társaik felé futnak...'

    Csakhogy azt a 3 embert a tűzrakás és a sátor között találták meg és valószínűleg előbb meghaltak, mint az erdőben lévő négy.

  • 519.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:42

    @Jack Daniel:

    Visszafelé a tűztől, ruháért...

  • 520.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:46

    Honnan lehet megállapítani egy sátorról, hogy az oldalát belülről vagy kívülről hasították fel?

  • 521.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:46

    @Salamancai űrhajós:

    Jól érted szerintem; a sugárszennyezettség-mentesítés egyik típusa/lépése a speciális fürdő, zuhany, illetve lemosás.

  • 522.  sgc (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:49

    ha a tóriumos lámpicsku csak alfa-részecskéket sugároz, az bakfitty
    anno úgy tanultam, hogy az alfát felfogja 1 papírlap, a bétát a normál téglafal (leegyszerűsítve persze)
    az alfa ezért használható pl. papír v. síküveggyárban a megfelelő vastagság ellenőrzésére: ha nem mér alfarészecskéket a megfelelően kalibrált vevő, a termék túl vastag

  • 523.  ziutomi (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:56

    @Rogal Dorn:
    ...de ki gyújtotta akkor meg?

    Mondjuk helyiek? És akkor esetleg máris magyarázat van arra, miért látott az elsők közt odaérkező orvosnő 11 halottat. Én akár olyat is el tudok képzelni, hogy az őslakosok voltak akik felébresztették a csapatot, hogy minél előbbi menekülésre ösztönözzék őket, mivel ők már láttak valamit odakinn...

    És akkor a tűzhöz vezetik őket, onnan pedig elindulnak a saját táboruk irányába. Mondjuk hogy ez szakítja ketté a csapatot, a tagok mérlegelik túlélési lehetőségeiket. Hiányos ruházatban az őslakosokkal tartani, bízva benne hogy nem kell túl nagy távolságot megtenniük. Vagy éppen elindulni vissza a saját felszerelést összegyűjteni. A két fánál maradó közül eddigre egyik halott, a másik pedig talán ott marad éleszteni a tüzet, míg társai vissza nem térnek a sátor maradványaitól.
    És miután a csapat kettéválik, történik valami ami mindenkire végzetes lesz.

  • 524.  Lajoska67 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:57

    Úgy látom a kommentszámból, hogy nem csak nekem tetszett.

  • 525.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:57

    @Salamancai űrhajós:

    Nem vagyok biológus, de szerintem egy holttest "lebarnulni" nem tud, mert az, amit mi ennek nevezünk, az egy élő szervezet pigment-reakciója egy külső ingerre (valamiféle sugárzásra).

    Megpirulni persze tud; ha akarom, a szilveszteri malac is "lebarnul" a sütőben :-)

  • 526.  DrHavoc (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 17:58

    Nagyon jó poszt!
    Csak a 300. hsz-ig jutottam így lehet már csak ismétlek másokat. Pár gondolat:
    - Nem biztos, hogy minden igaz, amit olvasunk és valószínűleg vannak olyan részletek amiket nem ismerünk (lásd a hiányos akták) Ebből kifolyólag nem zárt rendszerről van szó, amiben a fellelhető elemeket össze kell kapcsolni.
    - A radioaktív ruhák érdekesek. Miért jutott eszükbe a helyszínen sugárzást mérni? Vagy csak a plutóniumos faszik miatt mértek mert nem volt jobb ötletük? Nekem amúgy a kölcsönadott ruha tűnik a legvalószínűbbnek.
    - Útvonalterv: biztos vagyok benne, hogy a szovjet bürokráciában elveszhetett ilyen információ és adott esetben nem jut el a titkos hivatalokhoz az, hogy a műveleti területükön kirándulók lesznek.
    - Égési sérülések: többen írták ez normális lehet, és szerintem is elképzelhető, hogy kihűlt kezüket akarták melegíteni a tűznél vagy forró vízzel, de még nem érezték az égést.
    - Szerintem a fenyőfa alatt már volt tűz, de a 900 méteres fagyos kis futkosás után az már nem volt elég semmire. (Korábban rakták amikor tűzifát gyűjtöttek nappal csak fáztak.)
    - 50 km-ről látott fényjelenségek: ott nem lehet ilyenkor északi fény?
    - Hallucinogén szerek használatára tippelek. Mondjuk be LSD-znek, esetleg valaki régebben használt valamit és az ominózus estén csak flashbackje volt aminek során felébred és a furcsa indíttatásból kivágja magát a sátorból. A többiek megzavarodottan utána szaladnak, esetleg megkeresni (ezért szétváltak). Mondjuk ehhez azért fel kellett volna öltözni.
    - Nekem az jutott eszembe, hogy éjszaka a hadsereg helikoptere rájuk talált, rájuk világított és felszólították a sátor lakóit, hogy azonnal jöjjenek elő, különben tüzet nyitnak. Azok beszarnak és kivágják magukat. De hogy miért futnak el azt nem tudom, pláne lengén öltözve. De tegyük fel a helikopterről ledobnak valamit nekik (az agyonüti a fejsérülésest), de amint látják, hogy megöltek valakit inkább elviszik a dobozt és a többiek közül pár embert is felvesznek, akik aztán az erdő fölött kiesnek a gépből és hóra esnek: megvan a bordatörések oka (egyikük az oldalán ér földet, másikuk hanyatt). A helikopternek nyoma nem lesz, mert a ferde hegyoldalon leszállni nem tudott, csak lebegni. A személyzet beszart és inkább leléptek ott hagyva a csoportot a fagyhalálnak.
    - Ami még eszembe jutott az belső ok. A csoportban nem voltak kémek, de a több napos egybezártság után előjönnek a feszültségek, esetleg valakinek előjöttek a pszichés zavarai. (Elvégre erre nem tértek ki a nyomozás ismert információi.) Valaki(k) összeverekednek a sátorba, a szituban valaki(k) kivágják inkább magukat, mert a másik valamivel fenyegetőzik (tűz, forróvíz, kés). A feltételezett tettest üldözőbe veszik az erdőben, miután ő mondjuk valami jégdarabbal agyonüti azt a szerencsétlent futkosás közben. (Ezért nem találnak semmilyen tárgyat a közelében.)

    Ne ennyit a futó gondolatokról.

  • 527.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:00

    @Salamancai űrhajós:

    Ennek persze lehet egy olyan magyarázat is, hogy a májusban meglelt holttestek bőre már nem volt olyan állapotban, hogy érdemi és különleges bőrelszíneződést meg lehetett volna állapítani.

    Három hónap az három hónap, ráadásul hó alatt...

  • 528.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:02

    ""Lopott valami sugárzót, csak nem volt nála folpakk"... Hát ez kemény. Az erősen szennyező radioaktív anyagok ellen köztudottan jó a follpack. A kimerült fűtőkazettákat is fóliába szokták csomagolni, mielőtt elszállítják, mi? :D" - na ezen most hangosan felröhögtem :DD

  • 529.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:03

    Az útvonalengedély és a KGB tiszt, Szorokin, február 4. indulása miatt, most megint a katonai kisérletezgetösdi felé hajlok.

    Tegyük fel, hogy tényleg próbálgattak ezt,azt a területen, amiről nem sokan tudtak, például az útvonalengedélyt kiadó elvtárs sem.

    Ezt az útvonalengedélyt február 4-én látta először a tudás birtokában lévő ember. Innentől tudhatták, hogy baj lehet, behívják Szorokint és indul a keresés.

    Az útiterv birtokában 3-4 nap alatt meg kellett leni a csoportnak.

    Ebben az esetben csak valamilyen sugárfertőzéssel(vagy, hogy kell ezt mondani?) ölő fegyver jöhet szoba ugye, mert nem volt rajtuk pl. golyó ütötte lyuk, nem égtek szénné stb.

    Na szóval 3-4 nap után megtalálják őket

    Mit csináltak még 3 hétig Szorokinék?
    Talán rendezgették a helyszínt! Közben ilyen párbeszédek hangozhattak el?
    Szorokin:
    -Na akkor azt a kettőt tegyük a fa alá, a másik hármat meg a sátorhoz, öööö(gondolkodik, az állát vakargatja)- ne is, inkább egyenként helyezzük el őket a fa és a sátor köze.Na, mit szólsz hozza te hű de titkos 007 szer tripla x-es,32ciánkapszulás fogtöméses ügynök?

    hő de titkos ügynök:
    -Ja,az jó lessz, és mi lenne ha annak a lánynak ott ki vágnánk a nyelvét?

    Sz. -Mért is?

    007 -Mert akkor csillivilliárd év múlva se jön rá senki, hogy mi történt itt valójában és hogy ötven akárhány év múlva a konteoblogon 1 remek poszt születhessen belőle.

    Sz. -Ja, jó, hallotta Igor közlegény, elő a kipattanós specnaz késsel és ki azzal a nyelvvel, de tüstént!
    ...

    Na jó, hagyjuk az agymenéseimet, a lényeg:
    Három hét elég idő arra, hogy eltüntessenek mindent amit nem szeretnének a helyszínen látni, és odatenni mindent amit igen.

    Február 26-ra a mentő csapatok találtak egy előre beállított és gondosan megkreált helyszínt, ahol a nyomok sehova se vezetnek, és egymást cáfolják, ahol logikusan képtelenség ki következtetni, hogy mi történhetett.

    A kérdés csupán az: miért?
    3 hét alatt fel lehet ébreszteni téli álmából 1 medvét és be lehet idomítani, hogy szétmarcangolja őket, vagy lavinát lapátolhattak volna rájuk.

  • 530.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:04

    @Jack Daniel:

    "Almost two months later.."? Vagyis "majdnem két hónappal később"?

    Február 26-a vs. május 4-e az nem "almost", hanem "more than" :-)

  • 531.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:06

    @Badra:

    Szó volt már róla itt, az 500+ komment között, hogy két sátor volt, de a nagyban lakott mindenki, a kicsit (minden jel szerint) csomagmegőrzőnek használták.

  • 532.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:10

    @tiboru: Hú köszi!479-nél járok egyelőre :D Vagy nem maradt meg, vagy még nem járok ott... De gondoltam rákérdezek :)

  • 533.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:12

    @F-l:

    Sima kriminalisztikai ügy. Egy közepes nagyítóval és csipetnyi szakértelemmel 100%-osan megállapítható (rostok állása, esetleg laborkísérlet, stb.)

  • 534.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:18

    @tiboru:

    off: holnapra 1000 lesz. :DDD

    Amúgy meg a külső beavatkozás azért is sántít, mert ha táborveréskor hóvihar volt, a kutya sem találja meg őket arrafelé, a levegőben meg hóviharban a szovjetek sem röpködnek.

  • 535.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:19

    @marcoromano:

    A párbeszédet javasolom bevenni az esetről szóló film forgatókönyvébe :-)

    (Tényleg, Halivúd hogy nem csinált ebből még filmet..?)

  • 536.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:23
  • 537.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:24

    @Badra:

    A 127. kommentnél van szó róla röviden.

  • 538.  JayDaMasta (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:32

    @tiboru: max olyan filmet lehetne csinálni amit csak dvd-n adnak ki és a cselekménynek 16-féle befejezése szerepel rajta...

  • 539.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:35

    @JayDaMasta:

    Vagy pedig nyitva hagyni a kérdést... Igaz, az ilyet az amerikai piacon nehezen lehetne eladni, de Oroszországban zabálnák az emberek :-)

    És ingyen le is töltenék több milliószor :-)

  • 540.  matifou (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:39

    Lavina volt.

  • 541.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 18:48

    A kilenc áldozat közül 4 Bak-jegyű volt, kettő Vízöntő, egy-egy Ikrek, Bika és Skorpió.

    Amúgy január 11 és február 7 között a kilencből hatan ünnepelhettek (volna) születésnapot. Ketten például ugyanazon a napon, január 12-én születtek (Kolmogorova és Dorosenko), de semmi közöset nem találtam bennük...

    Gondoltam, hogy az asztrológiának is adunk egy tockost :-)

  • 542.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 19:15

    Berosálok, mennyi komment. :) Egy napja olvasom. :)

    De eddig csak egyvalaki érintette a lábnyomok kérdését.

    Tökéletesen hihetetlen, hogy 3 hétig megmaradjanak a lábnyomok a hóban. Különös tekintettel arra, hogy eleve aznap is hóvihar volt, ugyebár. Pontosabban a táborveréskor még hóvihar volt. Hóviharban a lábnyomok kb 2 percig maradnak meg.

    Szóval abból kiindulva, hogy a lábnyomok hamisítványok, a holttestek elhelyezkedése, és gyakorlatilag minden egyéb lehet hamisítvány.

    És mivel eleve semmi sem stimmel, mintha tényleg szándékosan zilálták volna össze a szálakat.

    Induljunk ki az áldozatok személyéből, szerintem a válasz valahol itt van.

    Pl: Gyatlov volt a helyi titkos szabadkőműves páholyba beépülő kgb-ügynök. Feladatul kapta, hogy a titkos páholy aktivistáit semmisítse meg. Megtervezte a kirándulást, először csak egy laza sétát, amikor ebbe belementek a kiszemeltek, akkor nyújtotta meg - azonnal talán bele sem mentek volna.
    Az ő tartótisztje természetesen Zolotarjov volt, aki ki akarta venni a részét a dicsőségből, és persze azért a 8-1-nél jobb arány a 8-2.

    Szóval elindultak, eljutottak a helyszínre. A két kágébés beletette a teába az altatót, a szerencsétleneket meg kitette a hidegre. Ez az egész persze nappal történt, nem éjszaka, csak szólok.
    Minden oké volt, de ekkor Gyatlov őszinte sajnálatára az elvtársi ölelés helyett ólomnehézzé vált szemhéjával nézett szembe, ó jajj, hát nem az ő teájába is cseppent valami?

    Zolotarjov főhadnagy jól végezve dolgát várta a kitüntetést és a helikoptert. A helikopter meg is jött, három emberrel. Amikor azonban Lukasnyik őrnagyot (<= tetszőleges név) látta kiszállni a gépből, rögtön megértette, miért volt hiba felszarvazni őt. Így tehát szegény Zoli is meghalt a helyszínen.

    Az őrnagy és két embere secperc alatt elrendezték a helyszínt, bevodkázva jókat röhögtek, de fantáziájuk volt a gubancoláshoz.

    Szerintem szóról szóra ez történt.

  • 543.  Sir_David_Bowli (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 19:42

    @Badra:

    "Tehát ha a kabát sugárszennyezett volt (amit ugye tudunk h az volt), akkor az csak aznap éjjel kerülhetett rá nem? Különben máshol is találtak volna nyomokban..."

    Nem. Lehetett rajta aolyan kis mennyiségű és beleívódott, a hajtásokban megbújó radioaktív por, ami nem szóródott le róla, vagy annyira kevés, hogy nem mutatta ki a GM számláló.

  • 544.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 19:43

    @dr.LopiciGaspar:

    Van olyan életszerű, mint a lavina, amelyik barnít, radioaktív és szelektíven tör csontot, vagy mint a narancssárga repülő jeti, aki emberi nyelvet eszik :-)

  • 545.  Jumboo (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 20:11

    Haliság!

    Olvasgatok itt (a kommentek felénél járok kábé, de úgy írtok hogy nehéz behozni) és egyik-másik teóriánál nagyon furcsállom hogy a felállító nem gondolkodik el hogy ő mit csinálna hasonló helyzetben. A hegymászó-kiránduló-síelő brigád ahogy több helyen is le vagyon írva nem tegnap kezdte e téren a pályafutkosását, valószín nem is mentek volna ekkora és ilyen nehézségű útra.
    Másrészt ha a kormány, a kágébé, a vezérkar, vagy bárki tusolni akar akkor mi most nem írogatunk itt összevissza, mert nem is hallunk az esetről. Ez szerintem fix. Az olyan elméletek miszerint katonai fegyverkísérlet volt egyszerűen nem állják meg a helyüket. Ha így lett volna nem hagyják ott a helyszínt hetekre mindenféle furcsa holttest festői összevisszaságával. Pikk-pakk elrendeznek mindent, eltüntetik a nyomokat és voilá, eltűnt személyekként kezelik az esetet.
    Én ezeket leszűrve sem jutottam közelebb az igazsághoz, de néhány dolgot talán jól gondolok.

    Kémkedési, nyelvkivágási ügy kizárva. (lásd hülyeség, illetve "havervagy" fényképek korábbról)

    Ha egy sátorban alszom a mínuszban igen is levetkezem, a hálózsák így működik. Tessék kipróbálni. Ha valami(ki) perpatvart csinál kint meghúzom magam és fegyver után nézek. NEM nyiszikálom ki a sátor oldalát. Több dolog miatt is kivághatom ellenben (ha egyáltalán belülről lett kivágva, mert ha nem bukik minden konspiráció) Szal vagy BENT volt valami hirtelen zűr, vagy kint kellett valakinek valami nagyon hirtelen segítség. Ha az előbbi akkor nem nagyon volt előzménye, lévén már többen lefekvedtek alvadni (lásd fehérneműs állomány) Ha az utóbbi akkor gőzöm sincs. :)
    Ha valami rám hozza a szívbajt a sátorban (annyira, hogy bár nem az első estém kint és faja gyerek vagyok) akkor lehet hogy kitörök és inalok mint a nyúl. De csak amíg az adrenalinhullám ki nem fogy, merthogy (lásd faja gyerek) tudom: pikk-pakk hypothermia lesz a vége. Szal az idegbajos állapotnak fent kellett maradnia a halálig, vagy nem sokkal elébbig. Na. Gáz van, szaladunk. MI elől ha a sátorból gyön az áldás? Vagy szellemet idéztünk komolyabb sikerekkel?. Ha együtt futunk együtt is maradunk. Tüzet akkor gyújtunk ha tudjuk hogy nincs mitől félnünk és van nálunk tűzszerszám. Az meg akkor van nálunk ha nem is menekülünk olyan pánikszerűen. De ha nem akkor miért tüzelünk és miért nem visszaszaladgálunk a sátorba? Itt az egyik logikai bukfenc. A másik (amit nem nagyon hoz elő senki amikor kronológiai sorrendet próbál tenni) a ruhák emberek közti vándorlása. Én úgy gondolom hogy alapvetően mindig a holtak "adakoznak" rucit a (pillanatnyi) túlélőknek. Szal bizonyos kihalási sorrend talán felállítható. Zorotarev elvtárs nyilván Dubinina elvtársnő elhalálozása után nyúlta le a kalpagot és a kabit. Az elvtársnő meg a cipőnek használt gatyót örökölte Krivonischenko elvtárstól. Zárójelben megjegyzem hogy téééényleg, a jobban öltözött csoport halt meg "erőszakos" halállal. Én ebből indulnék ki. Asszem csinálok egy terepasztalt kis bábukkal és modellezem az esetet, hátha előrébb leszek. De szombaton mindenképp parti nálam, ahol is a haverok ezen fognak agyalni és egymás gondolkodását ellenőrizve kiSherlockHolmesozni az esetet! :)

  • 546.  Pescade (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 20:32

    Én is erre a konteóra szavaztam. A történetről eddig nem hallottam, most látom először és most ismertem meg. Körülbelül két hete tervezek egy kirándulást a Bükkbe, valami hasonló jellegűt mint ezeké a szerencsétlen fiataloké volt. Már nagyjából a csapat (eddig 7 ember biztosan jönne, egy 8. meg még gondolkozik rajta!) meg a konkrét helyszín is megvan. Tavaly született az ötlet amikor egyszer arról álmodtam hogy szervezek egy ilyen kirándulást, és aztán valaki rejtélyes módon meghal, majd mindenki bepánikol, jönnek valami fények a fák között, stb.. A földönkívüliek az egyik gyenge pontom, róluk nem nagyon szeretek így egyedül olvasgatni, mert éjjel nehéz utána elaludni. Ez az álmom is egy ilyen paranormális jelenségekkel eltöltött este eredménye volt. A legbizarrabb az egészben az, hogy pont most olvastam el ezt a konteót, és eszembe jutott a tavalyi álom, aztán a készülő kirándulás, és végül megláttam azt az ufonautát azon a képen, azután a szemem sarkából láttam egy fejet az (ötödik emeleti) szobám ablakában, és most annyira beijedtem, hogy az összes villanyt felkapcsoltam a lakásban, és nem merek elmenni vacsorázni. Pedig a KöMaL feladataitól az ember igencsak megéhezik!

  • 547.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 20:42

    "Lütyő vagyok, manysi vadász. Napok óta követem ezeket a nagypofájú tetveket, akik megrongálták a csapdáimat. Az egyik érzi a jelenlétem valahogy és lelécel. Estére gyütt a hófúvás, a ruszkik beittak és kiabálnak, óbégatnak itt a halál hegyén. Gondoltam visszaadom a tréfájukat, kivágtam a sátrat és eloroztam nehány bakancsot meg nadrágot, erre szétszaladtak. Az erdő alján, egy nagy fánál tüzet raktam, a ruháikat a fára dobáltam, már látom, hogy feldühödtek és közelednek, de faszikáim cselvetésben nincs jobb nállam, majd rá jöttök ha kipárolog belőletek a vodka. Megpróbálják megmászni a nagy fát de szerte potyognak, fejre, hátra. Hát nagyobb a baj mint kívántam az egyik félhalottat megpróbálják visszavinni, lehet van a sátrukban valami elősegély, két kis mókus mingyá megfag, a legnagyobb pofájú aszt óbégatja eriggyenek a nyomomba, mer nem lehet messzebb az én táborhelyem se, no fiacskáim akkor kapjatok el ha tudtok"

    1. -20celziusz bordatörés külsérelmi nyom nélkül. Hanyatt esés a magasból, a kihűlőben lévő testen épp a bőr és az alatta lévő szövetekben nincs sok vér, mert az elsődleges a belső testhőmérséklet megtartása. S ha kisérletező kedvű vagy essél le hanyatt az erkélyről a betonra hátra - sacc 6-8 borda. Aki nem ügyes a buksiját is jól beveri. Talán nagyobb különbség nincs a beton meg a -20cés jégre fagyott hó közt. Nemdebár kettő ilyen szituáció is van a sztoriban: famászás, árokbaesés
    2. igengyanús és hülye megjegyzés zavar meg mindenkit - a belülről kivágták magukat! - de kedveseim ilyen csak a CSI-ben van, 1959 tajga télen?! hogyan állapítja meg, hogy belülről, vagy kívülről?!
    3. másik félrevezető a lábnyomok, hajólláttam majdnem eltemetve volt a sátor, akkor drágáim miféle lábnyomokat olvastak ennek bármilyen körzetében
    4. a lényeg a lábbelik, kinek kellenek lábbelik az ufóknak? nem a jetinek? nem a Kgbnek? nem
    5. na ugye, hogy tuggyák kinek ér aranyat egy fasza bakkancs

  • 548.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:04

    @sutianap:
    Ki mondta, hogy eltűntek a bakancsok? Az, hogy nem volt rajtuk nem azt jelenti, hogy el is tűntek.

  • 549.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:08

    @sutianap:

    Szerintem ahoz nem kell CSI-os legyen valaki, hogy megállapítsa kívülről avagy belülről vágták fel a sátrat, 1959 azért már nem a kőkorszak.
    Amennyiben a jéggé fagyot hóban, nyomot hagytak, 1 huzatos területen(a képek tanúsága szerint az ilyen hely volt) a szél folyamatosan lehordja róla a frissen hullott havat, de ezt ahogy lesz egy kis hó ki lehet próbálni. Most nem 1 szabályos lábnyomra kell gondolni, nyilván nem állapítod meg hogy 42es feles volt az illető lába(habár ki tudja, 1 jófajta hegyi vezető/mentő a 3 hónapos szét fagyott csuládból megmondja, hogy milyen magas vagy, hány kiló, van-e lyukas fogad és mikor voltál budin utoljára.) de látszik, hogy jártak ott.

  • 550.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:28

    @marcoromano:
    Szerintem amikor az eset történt már nem esett a hó, és utána se sok eshetett szerintem.
    Máskülönben azzal a problémával találkozunk, hogy míg a tábor és a fenyő közötti 900 méteren követhető nyomokat találtak, addig a fenyőtől a vízmosásig lévő 75-100 méteren ezeket a nyomokat már nem tudták követni, amit erősen kétlek.
    Szerintem az erdőben lévő nyomok egyszerűen azért tűntek el, mert a fákról a szél lehordta a havat, a nyílt területen lévőkre pedig nem esett rá hó vagy csak nagyon kevés.
    Persze minden magyarázatra nyitott vagyok.

  • 551.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:34

    @marcoromano:

    Pár napig maximum. De nem három hétig!
    Három hétig nem maradnak meg a nyomok a hóban. Szerintem nem életszerű.

  • 552.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:36

    @marcoromano: De a sátor félig be volt temetve. Az meg hogy lehet?

  • 553.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:42

    @asmodean:
    Igen, amelyik szél a nyílt terepen le fúja a frissen hullót havat(ha volt) a megfagyott nyomokról az az erdő között lefújta a fákról eltüntetve azokat.

  • 554.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:51

    @sutianap: "-20celziusz bordatörés külsérelmi nyom nélkül. Hanyatt esés a magasból, a kihűlőben lévő testen épp a bőr és az alatta lévő szövetekben nincs sok vér, mert az elsődleges a belső testhőmérséklet megtartása."

    De attól még roncsolódik, felszakad, miegymás. Vagy?

  • 555.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 21:57

    Na igen a sátor?! ellentmondásos de nem ez az 1etlen a sztoriban. Különben is a sátor nagyobb mint egy lábnyom és ki emelkedik a földről az felfoghatta a havat, vagy nem?
    Nem tudom csak kérdem, én nyitott vagyok mindenre.
    Minden esetre én el tudom képzelni, hogy a sátor felgyüjthette a szél által felé fújt havat.

  • 556.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:12

    @marcoromano:

    A jegyzőkönyvek szerint a nyomok a sátortól a fa felé mintegy 450-500 méteren keresztül megmaradtak, egészen a mentőcsapatok megérkezéséig. Akkora azért nem volt az a sátor :-)

  • 557.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:26

    @tiboru:
    Nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy a sátor takarás miatt nem tűntek el a nyomok, hanem, hogy a szél hordta havat egyszerűen megfogta ez az ojjektum a viszonylag üres terepen, így kerülhetett nagyrészt hó alá.

  • 558.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:27

    @marcoromano: @tiboru:

    Ha jól értem, a kolléga azt akarja mondani, hogy - mint a hófogók az út mellett - a sátor begyűjtötte a havat maga mellé, de a keményre fagyott hóban hátrahagyott nyomok fölül - mint az útról - a szél folyamatosan lefújta a havat.
    Így lehet, hogy bár a sátrat betemette, a nyomok megmaradtak.

    Én erre mondtam, hogy szerintem három hétig ilyen nincs.

  • 559.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:29

    De ezt nyilván tiboru mester is érti, csak bohóckodik itten. :)

  • 560.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:40

    @asmodean:
    @dr.LopiciGaspar:
    @marcoromano:

    OFF

    Oké, igazatok van; kicsit fáj a fejem és rosszkedvű vagyok, ezért csipkelődtem (igazságtalanul) egy kicsit... Remélem, marcoromano kolléga nem sértődött meg.

    Megyek, bezavarok egy sört és lefexem inkább... Jó éjt mindenkinek.

  • 561.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:44

    Ez a hiányzó nyelv nem megy ki a fejemből. (na nem mintha a többi kimenne...tiboru, kösd fel a gatyát, ha ezt a posztot túl akarod majd szárnyalni :-))
    Ha még életében vagy közvetlenül a halála után vágták ki, akkor mindent összevérezett volna. Szóval szerintem valamikor fagyott állapotában szerezték meg. Nyomós ok nélkül meg szerintem nem vesződtek volna egy fagyott hulla állkapcsának feszegetésével...
    (csak érdekességképpen kérdezem: állat eszik fagyott húst?)
    Egyre inkább hajlok arra, hogy a nő nyelve bizonyíték lett volna valamire, ezért eltüntették. Csak itt sajnos megáll a tudományom. Persze rögtön adódik a kérdés, hogy miért csak az ő nyelvén voltak kompromittáló jelek? Hm...lehet, hogy vele kezdték, aztán valaki kapcsolt, hogy mégse kell a nyelveket eltüntetni, mire megtalálják őket, nyoma se lesz az egésznek. Vagy valami ilyesmi.
    Tudtok valami olyat (méreg, sugárzás, vírus, akármi, ami pont a nyelven hagy maga után egyértelmű nyomot? - ami esetleg pár nap után eltűnik?)

  • 562.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:44

    Nem semmi, tegnap éjjel olvastam a post-ot, egész nap foglalkoztatott a téma, ma estére pedig több mint 400 kommentet olvastam el.

    Gratula Tiboru!

    Ha már ennyien írtok mindenfélét én is megteszem. :)
    Szerintem csak simán az alkoholé volt a főszerep. Megfejelve egy kis koffeinnel vagy ki tudja milyen drogokat vagy csodadolgokat' pumpáltak magukba. Nem kell ebbe semmi extra dolgot feltételezni, kiveséztétek, hogy medve nincs, vadász sincs, engedélyük volt az útra stb stb...

    Az alkohol pedig igen görbült estéket tud okozni. Lehet haverokkal néha hardcore-ok voltunk de simán csináltunk ilyen rombolok-borítok megmozdulásokat hülyeségből mert totálkáron voltunk. Simán szaladgáltunk alsógatyában viharban és mindenáron a fára mászni sem volt idegen dolog. Hát ők SZU-ban kicsit nagyobb pályásak voltak.

    Spec' semmi olyat nem tudok egy sátoron belül elképzelni amitől józan állapotban kivágom az oldalát, de részegen elborult elmével nem kizárt. Ha valami bármiféle idegen zaj vagy fényhatás jön kintről..eszem ágában nem lenne esélytelenül kimenekülni. Senki nem tudott még normális magyarázatot adni arra, hogy sátoron belül mi történhetett...

    Baleset pedig alkohol miatt bekövetkezhet mint tudjuk. Senki nem csodálta még meg azt a sok szép kavicsot a hegyoldalban, hát mocsok részegen beletörik a koponya meg a csont -szerintem. Nem feltétlenül kell szétvágjon bármit is. De nem vagyok orvos:)

    Többieket meg akár lavina is arrébb sodorhatta vagy maguk estek oda. Ti nem táncoltatok, marhultatok haverokkal atomrészegen? Hát rosszkor tették rossz helyen.

    Ja, gépészmérnökök vagyunk. :D

  • 563.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 22:49

    @asmodean: Nem stimmel, nézd meg a fényképet a sátorról a megtalálásakor. Ameddig a szem ellát, egyenletes a hóréteg, ami alól már csak a teteje kandikált ki, míg körbe nem ásták.
    Attól tartok, komoly gondok vannak a lábnyomokkal...

  • 564.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:01

    @Rézvirág:
    Az hogy mennyire egyenletes egy ilyen dolog és a sátortól mennyire lejt a felhordott hó miatt elég nehéz felmérni, egy ilyen képről.
    Másrészt a sátor állítós képről nekem az jön le, hogy a sátrat eleve úgy verték fel, beleástak a hóba, nem a hótetejére közvetlenül, bár az a kép se tökéletes.

  • 565.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:04

    @Kopfjager: Boldogult egyetemista koromban én is tapasztaltam ezt azt... namármost ifjonti tapasztalatainkból kiindulva tippeljük már meg, hogy vajh hány kg pia szükségeltetik ahhoz, hogy 9 db orosz mérnökhallgató matarészegre igya magát. Ezt mind cipelték magukkal? Mert kocsma nem volt a környéken...
    Meg eleve a nagy számok törvénye alapján legalább egynek észnél kellett volna maradnia. Elvégre nem egy hegyi kunyhóban letelepedve mulatoztak, hanem egy teljesítménytúra közepén éppen eltévedtek a hóviharban. Ideális időpont kollektíve kiütni magukat...

  • 566.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:06

    @asmodean: ez igaz.

  • 567.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:11

    Nem feltétlenül kell sok kg pia. Spitz rum pl 80%-os. Abból nem kell oly sok, pár üveg gallyra vágja a csapatot. Piálásra meg indokot mindig lehet találni....
    Egynek észnél kellett VOLNA maradnia. De nem maradt. Lehet, hogy élnének ma is. Hibáztak.

  • 568.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:17

    @Kopfjager:
    A full bebaszás ellen az az érv, hogy annak igen kicsi az esélye, hogy _egytől-egyig_ mindenki totál öntudatlanra igya magát.

  • 569.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:21

    @Kopfjager: Pár üveg? :-) Szeritnem max egy-két laposüveg a zsebben :-)

    Á, ez szerintem életszerűtlen. Egy teljesítménytúra közben az ember nem csontosodik le kollektíve. Szerintem. Ha vittek is magukkal némi piát, azt szerintem ünneplésre tartogatták a célnál.

  • 570.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:22

    Nem mintha nagyobb esélye lenne:
    -UFO-nak
    -Titkos csodahiperfegyvernek
    -Jetinek
    -Medvének

    Még max valami mérgezést tudok elképzelni és azt is véletlenül.

  • 571.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:24

    Bár nem támogatom az alkoholos befolyásoltság teóriát, annyi mellette szól, hogy ok volt ünnepelni. Az nap volt Zolotarjov születésnapja.

  • 572.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:25

    Arról van valami infó, hogy a sátor bejárata mennyire volt lezárva és kívülről nyitható volt-e? Mi van, ha az a valami amitől megijedtek épp a bejáratnál állt, ezért nem arra mentek, hanem vágtak maguknak másik nyílást?

  • 573.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:28

    @asmodean:

    Mondom én, hogy mindig lehet indokot találni...:)

    Biztosan sokan nem támogatják ezt a verziót mert pl. tény, hogy se ufo se FBI-KGB-csodafegyver stb nem szerepel benne.

  • 574.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:35

    @Rézvirág:

    Nem tudom hogyan vagy vele de én meg szerintem sokan mások csak akkor vágjuk ki alsógatyában az egyetlen ,,fedezék" oldalát ha esetleg kipillantva a bejáraton min. egy 10 méterre levő Tigris tank látványa fogadna.

  • 575.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:36

    A mentőcsapat a helyszínen szervezi a holtestek felkutatását, című képen:
    Február 22-én, egy feltűrt ujjú pulóverben!?!?

    De nem is ez a lényeg.
    Mi az ami miatt 900 métert kell szaladni? Amitől mindenki így megijed?
    Ezt magyarázza el már valaki...

  • 576.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:38

    @Kopfjager: Ellenben 9 tapasztalt hegymászó igen :-), és ha róluk van szó, szerintem ez az egész életszerűtlen. Komolyabb teljesítményt igényelt ez a túra annál, semhogy megengedjék maguknak, hogy
    1. senki se legyen magánál
    2. másnap másnapos legyen az egész csapat.

  • 577.  JayDaMasta (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:40

    Nos ha ez az egész őrület mindössze pár üveg tömény miatt keletkezett, akkor ez a világtörténelem top berúgásai között ott van azért (bár talán nem kel versenyre a '48-as Pilvaxos pálinkapartival).

  • 578.  Loki (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:42

    Sziasztok!

    Tiboru megint elferdíti a tényeket (de ezt már mindenki megszokhatta volna) :-(

    Egyértelmű, hogy a Jeti volt!

    Mindenki, aki ért egy kicsit is a fotózáshoz, annak egyértelműnek kell lennie, hogy ez az eredeti kép:
    konteo.freeblog.hu/files/2011/10/24/ufo.jpg

    Tiboru gonosz szándékkal (és ki tudja még hány millió rubel reményében) -gonosz kis mosolykezdeménnyel a szája széliben- szándékosan a post elejére tette az általa stilizált képet (ezzel is erősítve az általa kiötölt történelemhamisítást). A legamatőrebb fotóshópos emberkének is lejön mennyire kamu ez a kép: konteo.freeblog.hu/files/2011/10/24/J%C3%B3kedv.jpg

    A történet röviden, tőmondatokban:

    -A "gonosz" jeti, ami maga is egy szovjet biológiai fegyverkísérlet eredménye volt, -és természetesen titokban cionista nézeteket vallott- egyszer csak egy kiszámíthatatlan alagútjelenség bekövetkeztekor kiszabadul a négy méter mélyen fekvő, egy vízmosás által elfedett antianyag börtönéből.

    -A jeti felöltötte a leghülyébb ember-jelmezt a tarsolyából, és onnantól kezdve Nyikoláj Thibeaux-Brignolle ként mutatkozott be mindenkinek.

    -A fentiek úgy 15-17 millió évvel ezelőtt történtek.

    -A jetink ezalatt már gyakorlatilag mindent kipróbált, amiben szórakozását lelhette: Ősi városokat süllyesztett el, repülőgépflottákat, anyahajókat dobott át egyik univerzumból a másikba, néha, ha kedve szottyant unalomból elolvasztotta a sarki jégtakarókat, de meg nem erősített források szerint még pucér nős - csővezetékes kéziratokat is publikált.

    -Miután a kedvenc jetink megkomolyodott, emelte a tétet: néha a -gravitonpulzuáris- , saját maga készítette "egyesítettelmélet" szerkezete révén ledobott hol egy feketelyukat tunguzkánál, hol egy antianyagból készült (egy közelebbről meg nem határozott) svájci bankból származó dvd-t port chicagónál, hol orosz fiatalokat dobált sűrített levegővel felfújt strandmatracoknak... (de nem akarok spoilerezni)

    de most egy picikét elkalandoztam.

    -A lényeg, hogy a jetink (aki le sem tagadhatná, hogy az összes kozák ősapja) imádta a ketyegő dolgokat. Szóval még néhány milliárd (13-15) éve elkezdett -szintén saját gyártás- petárdázni, ami egy kicsit nagyobbat szólt a kelleténél (egyébként ezért nyomták be az antianyag börtönbe is) és a hülyeségének az eredményeként létrejött egy alternatív világegyetem, de már megint elkalandoztam a tárgytól... :-$)

    Ja, igen, szóval imádta a ketyegő dolgokat.

    -Miután a jeti kinevezett egy Adolf nevű emberkét kancellárrá, és mielőtt (használva az ee eszközét) lelőtte volna a Ferit (igen, jól gondoljátok: csöppet előre kalibrálta a cuccost és csúnyán eltévesztette az évszámot.) a történtek hatására vásárolt egy karórát, ami a hónapok száma mellett még az évszámot is mutatta.

    -Aztán eljött 1959, és a jetink új órát szeretett volna (a 80.000 éves atomórája elkezdett sietni, és ennyi idő alatt a vállalhatatlan 8:14 helyett 8:39-et mutatott).

    -Az meg már tényleg csak a sors kegyetlenségét mutatja, hogy pont Ljudmilla Alekszandrovna Dubinyina -nál van a világegyetem egyetlen pontosan járó órája...

    -A végére csak annyit, hogy az, hogy a kedvenc főhősöm is rába..faragott (valami időillaterációs dolog miatt), csupán csak azt erősíti: hogy ha új órát akarsz magadnak, akkor az előzőt jó jó jó messzire hajítsd el.-

  • 579.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:46

    @Kopfjager:
    Azért kétlem ezt erősen, mert ha a sugárzást megmérték jegyzőkönyvezték, a gyomortartalmat megvizsgálták lejegyezték, szinte kizártnak tartom, hogy ne említették volna meg, hogy jelentős mennyiségű alkoholt is találtak a szervezetben.
    Nem kellett volna a nyomozás titkosításával sem bajlódni.

  • 580.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:47

    @Kopfjager: Vagy ott áll egy szökésben lévő sorozatgyilkos kaján vigyorral a fején, vérben forgó szemekkel (akinek a hírével esetleg ijesztgették őket az utolsó település kocsmájában)
    Vagy valami mutáns állat (két évre vagyunk egy 2,5 csernobilnyi atomkatasztrófától)
    Vagy az isten tudja, milyen kísérleti lény szökött meg a környéken (talán ezért küldték oda a KGB-t is 4-én, hogy nézze már meg ugyan, nem arrafelé vette-e az irányt)

    Tovább inkább nem ijesztgetem magam így lefekvés előtt :-)

  • 581.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:50

    @Rézvirág:

    Ne vegyél rá mérget... a történelem során bekövetkezett halállal járó balesetek emberi mulasztás miatt történtek, melyek ennél sokkal nagyobb volumenűek.

    Ha nekünk haverokkal sikerült lealjasodni kivétel nélkül és mindenféle meggondolatlan dolgokat csinálni, nekik is sikerülhetett. Igaz, mi nem másztunk hegyet:)

  • 582.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:55

    @Kopfjager: "Igaz, mi nem másztunk hegyet:)"
    Ott a pont :-)

    + ahogy asmodean is írta: az ilyesmi nem marad nyom nélkül.

    Minimum az üres üvegeket megtalálták volna ha már a boncolás nem tér ki az alkohol szintre.

  • 583.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:55

    @Rézvirág:

    Akkor az nem semmi lény lehetett ha 9-en nem merték megvédeni magukat... Ha csak nem tucatjával jöttek elő a teremtmények:)

    @asmodean:

    Ahogyan sokan írták ez a sugárdolog nem tudni mennyire tény mert valóban lehet a történethez tenni vagy elvenni.
    De az se kizárt, hogy nem akarták túlságosan reklámozni, hogy a jövő értelmiségei egy fullos piálás miatt haltak szörnyet.

  • 584.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:57

    @Rézvirág:

    Mint ahogy a szintén lényegi vágóeszköz sorsa is ismeretlen amivel elvileg kimenekültek a sátorból. :)

  • 585.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 26. 23:59

    Meg az ilyesmi nem marad nyom nélkül....:) Lehet. De valahogy mégis nyom nélkül maradt az egész rejtély:) Van néhány végeredmény melyek 9 halott hiányos öltözetben, 3-man csonttöréseket is szenvedtek stb.

  • 586.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 0:01

    @Kopfjager: Nos, a hegymászásközbentől eltekintve elég sok szitut el tudok képzelni, amikor pár egyetemista halálra issza magát, ha dicsekedni nem is lehet ilyen sztorikkal, azért konteót nem rittyentenek egy ilyen eset köré...hozzátartozóknak elmondják, mi volt valójában, plusz közlik, hogy a hivatalos verzió szerint lavina volt. Téma egy éven belül el is van felejtve.

  • 587.  Kopfjager (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 0:04

    Oké. Csak leírtam az én általam koholt verziót! :)-melyet továbbra is a leghihetőbbnek tartok a magam számára. :P

    Jó éjt! :)

  • 588.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 0:05

    @Kopfjager: "De valahogy mégis nyom nélkül maradt az egész rejtély:)"
    Vannak nyomok, amiknek az eltüntetésével érdemes vesződni, és vannak, amikével nem...;-)

    Na jóéccakát mindenkinek, már fáradt vagyok ahhoz is, hogy kivonjak egymásból két számot :-)

  • 589.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 0:24

    @Kopfjager:
    Hogy volt-e sugárzás vagy nem lényegtelen, abból a szempontból, hogy a kutatásvezető szerint megmérték. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy jó pár vizsgálatot elvégeztek, de nem került elő az alkoholos befolyásoltság.

    Ha csak az ifjúságvédelem miatt titkosították, akkor miért csak részleges a titkosítás feloldása? Igazából elrettentő példának lehetne mutogatni, hogy ím az alkohol káros hatása.
    Nem sok értelme lenne titkolni.

  • 590.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 1:04

    @zosa: "Én általában ha valamit nem tudok megmagyarázni, akkor megpróbálom a képletbe behelyettesíteni a pénz illetve zsidó szavakat. Ha úgy értelmes megoldást kapok akkor az történt, de itt valahogy ez sem állja meg a helyét :)
    "

    hihihi..... megoldhato:
    itt van az egyetlen eletbenmaradt Jurij Jefimovics Judin - a 3J - vajh milyen szarmazasra utalhat a Judin vezeteknev? ;)) Rogton konteozhato, hogy o bezzeg meguszta, kiszagolta a bajt ;)

  • 591.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 1:18

    @Rézvirág: @marcoromano:
    töhát vajmi jagger vagy ilyesmi is sokat tud fogni, ahhoz, hogy ne legyen felszíni sérülés. Kissé hipotermiás állapotban azon dolgozik a szervezet, hogy a létfontosságú szerveken fenntartsa a testhőmérsékletet, nem azon, hogy húdehirtelen akut gyulladásos reakció jöjjön létre a leghidegebb ponton - a bőrön vagy bőr alatt. Az alkoholos verze mellet van, hogy nincs védekezésre utaló nyom. Ergó vagy meglepték annyira, vagy talajrészegek voltak. Egyes példám kisétált a korlát nélküli teraszra és eltévesztette a szélét, egy klasszikus nagyhalálhátrát bemutatva minimális felszíni sérülésekkel 8 bordája törött el. Ketteske mellettem bukott ki a hóba, három és fél fog, zsebbe, majd végignyomva az estét. Hármaska bordarepedtet hógolyózás közbe a főlegénye meghajigálta valymi kisebb jégtömbbel.

    alkohol kimutatása többhetes merevbefagyott hullán, hát erőss, bár lehetséges hogy okozhatja az elszíneződéseket

    a nyelvsérült, lehetséges csúnyán megütött pofával, elharapott nyelvvel, s a feje olvadt ki legelőbb, akkor a sajátflóra lebonthatta, amúgy is a későbbmegtalálatkon is felesleges vért keresni, mer az fog bomlani először.

    a CSI-t humorból hoztam fel, abban ráncigálnak elő mindig egyetemes ökörséget. Akkor felteszem a kérdést, hogyan lehet megállapítani egy kivágott sátorlapból, hogy az belülről kifele vagy kívülről befele vágták ki?

  • 592.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 1:55

    Leírtam a tökéletesen logikus és közepesen terjedelmes elméletemet, ami azért mégis sok időmbe telt, a gép szerint húsz minusz tizennégy az nem 6, és amikor vissza a kommentekhez gombra kattintottam, eltűnt a kommentem. Ezt ők csinálták, most nagyon mérges vagyok, és valószínűleg soha nem fogom megosztani veletek az elméletemet, mert én azt még egyszer tuti nem pötyögöm be még holnap sem. Ááááá!

    Amúgy pazar konteó, az biztos.

  • 593.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 2:13

    @sutianap:

    Ha egy huszáros nagy ívű mozdulattal vágja ki akkor lehet a sátor belsején a vágás előtt valami karc nyom. Ha döfve, vágták azt már kevésbé tudnám kikövetkeztetni.

  • 594.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 2:26

    nyu, az égési sérüléseken is felesleges morfondírozni, mert bizony azok fagyási sérülések. Ha meg azok vannak rajtuk akkor nem a tűzbe nyúlkáltak, hanem szépen fagyogattak le az ujjacskáik. Ergo a probléma nem a halálhegyen kezdődött, hanem csak betetőződött

  • 595.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 2:42

    Metanol-mérgezés okozta az orosz mérnökök halálát

    Címkék: Hírek, Társadalom

    "15.09.2010, 21:14

    Az indonéziai Makassarban a helyi légibázison dolgozó három orosz mérnök halálát metanol-mérgezés váltotta ki. Ezt bizonyítja a boncolás - közölte Jakartában a nemzeti rendőrhivatal orvosi szolgálatának vezetője, Muszaddek Iszhak tábornok. Szavai szerint a metanol légzészavart váltott ki és leállította a szívműködést is. Az illetékes elmondta, hogy az oroszok szobájában egy műanyagpalackot találtak, amelyben szeszesital volt metanollal feloldva"
    50 évvel később, orosz mérnökök, hümm
    mégcsak tetemes mennyiség sem kell

  • 596.  sutiabap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 2:59

    lassú expozíciós metanol-mérgezés
    JJJ talán a legkisebb vagy valami miatt károsodott májfunkciójú - kibukik vagy az ő kulacsában fogyott a legtöbb házivodka vagy mégismégis valami konzervgyártmány a ludas
    a többiek továbbhaladnak, folytatják a méregezés kis dózisú expozícióját, mikoron egyszercsak kitörnek a tünetek - LÁTÁSROMLÁS - már elég is a káoszhoz
    Oscar vagy Nobel?

  • 597.  Kentaur67 (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 4:35

    Néhány apróság:
    — mivel fotókat készítettek és többen is naplót írtak, kiváncsi lennék, hogy (pl. a sugárszennyezéssel kapcsolatban) miért nem nézték meg egy vagy több korábbi táborhelyüket?
    — teljesen jogos az a felvtés, hogy valószínűleg erősen hiányosak a jegyzőkönyvek, illetve a specnaz megjelenése után eléggé kérdéses, hogy ami benne van, az mennyire álja meg a helyét
    — azt is jó lenne tudni, hogy mennyire volt jellemző, hogy a specnazot eltűnt túristák keresésére használták volna 1959-ben.

  • 598.  Kentaur67 (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 4:47

    Az italozós teóriához:
    Van néhány távoli rokonom a kies Ukrajnában, gyerek voltam, amikor meglátogattak minket, arra viszont tisztán emlékszem, hogy furcsán néztek, amikor a faterom a helyi eszpresszóban kikérte nekik a felest. Némi eszmecsere után kértünk nekik egy-egy üdítős poharat, és abba megkapták a 2-2 deci pálinkájukat. A fater sem dőlt ki könnyen, de neki lett előbb vége, úgy, hogy ő felest ivott, a rokonok meg 2 decit. Ja, és egy férj-feleség párosról van szó.
    Szóval, aki látott már oroszokat piálni, az tisztában van vele, hogy nem ugyanaz a tűréshatáruk, mint nekünk, ergó, nem hiszem, hogy magukkal cipeltek volna annyi piát, ami elég lett volna ahhoz, hogy berúgjanak. Főleg úgy, hogy ez nem a túra első vagy második napja volt már.

    Látta valaki a 4 című orosz filmet? Érdemes megnézni, főleg konteó mániásoknak, illetve azoknak is, akik csak itt kommentelgetnek, kiindulva a 2011-es állapotokból és a hazai viszonyokból. Ne feledjük, más kor, más viszonyok, más értékrend.

    www.mozinet.hu/index.nof

  • 599.  Merlyn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 6:43

    THE DYATLOV PASS - Official Teaser Trailer
    www.youtube.com/watch?v=hgcnj_jYrOY

  • 600.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 6:59

    A legutóbbi 50-100 hozzászólást nem olvastam el figyelmesen, remélem nem ismétlek valakit, de szerintem azt, hogy egy sátrat/szövetet melyik oldalról kezdenek kivágni, könnyen megállapítható.
    Nem értek nagyon hozzá, de szerintem azon az oldalon, ahonnan vágni kezdik, előtte lehetnek karcolások, stb., illetve az anyag nyúlásából, stb. is meghatározható, hogy kívülről vagy belülről vágták ki a sátrat.

    Tehát menekültek valami olyantól, ami nagyon ijesztő, és amilyet előtte még sosem láttak...
    Zolotarjov lehet hogy farkasember volt...? :))

  • 601.  Wintermute (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 7:25

    Sziasztok, az en elmeletem eleg hosszu, tiboru tanacsara megprobalom harom kommentben elkuldeni, elore is elnezest.

    Mi van akkor ha a tragédia nem éjjel történt?

    Erre három dolog utal. Az utolsó esti naplóbejegyzés, a boncolás során talált ételmaradványok és az áldozatok hiányos öltözéke. Ezek azonban – ha jobban belegondolunk – félrevezetőek lehetnek.

    Nem láttam naplót de feltételezem, hogy egy ilyen túra során a naplóíró este jegyzi fel a nap folyamán történteket, tehát az utolsó esti bejegyzés után meg van kb. 24 óra, amely alatt barmikor megtörténhetett a tragédia.

    A gyomortartalom arra utal, hogy pár órával étkezés után haltak meg, de honnan tudhatjuk, hogy ez a vacsora volt?

    A hiányos ruházat pedig... Ki akarna az éjszaka közepén -20 fokban félmeztelenül rohangálni a hómezőn? Ám fordítsuk meg a kérdést: van olyan, aki szívesen rohangál félmeztelenül a ragyogóan sütő nap alatt friss pár fokos “hidegben”?

    Íme az én verzióm.

    Február elsején tábort vernek. Megszületik az utolsó naplóbejegyzés, megvacsoráznak, majd aludni térnek... Másnap reggel pedig kipihenten ébrednek. Nyikolaj felhúzza mindkét óráját, az csapat megállapítja, hogy az időjárás meglepően kellemes, és elhatározzák, hogy beiktatnak egy pihenőnapot. Napok óta úton vannak, tán egy kiadós tisztálkodásnak is szükségét érzik, így a nap azzal telik, hogy a sátor korul mászkálnak, megmosakodnak a hóban, kergetőznek, jól érzik magukat. Ahogy egy kommentelő megjegyezte, ha rendesen süt a nap egy téli napon is lehet, olyan hőérzete az embernek, hogy beéri egy pólóval is ráadásul itt keménykötésű orosz fiúkról, lányokról beszélünk. Aztán történik valami és pár órával később mindannyian halottak.

    A hegyekben vagyunk ezer méteres magasságon, ahol az időjárás szeszélyes lehet. Talán nem is kellett drámai változás, elég volt vastagabb felhő amely befészkelte magát a nap elé, amely így megszűnt melegíteni a csapatot. Talán kisebb szél is támadt, tovább hűtve a levegőt és felkavarva a frissen hullott havat. Ez mar elég lehetett ahhoz, hogy a latasi viszonyok drámaian romoljanak, és a fiatalok hirtelen ott találták magukat a hegyoldalban, fogvacogtató hidegben, elveszve.

    Talán eleve a fenyő környékén voltak, amikor mindez történt és mire észbe kaptak már nem látták a sátrat. A tapasztalt hegyi vezető talán azt tanácsolta, ne kockáztassanak, húzódjanak beljebb az erdőbe, ahol legalább széltől védve vannak. Djatlov viszont vissza akart térni a sátorhoz, a biztonságba. Két részre bomlottak. Zolotarjovek a vízmosásba húzódva várták a rossz idő végét. Mindhiába.

    Djatlovek elindulnak a sátorhoz. Sorra esnek el, de Kolmogorova eléri azt. Nem vesződik a kötéssel hiszen tudja, hogy minden perc számít, kívülről felvágja a sátor oldalát, hogy hozzáférjen a meleg ruhákhoz (nem találtam adatot arra nézve mennyire volt felöltözve) aztán visszaindul, hogy segítsen a többieknek. Ám visszafelé az ő ereje is elfogy.

    Ez egy lehetséges verzió, de lehet még kombinálni. Rusztem koponyasérülést szenvedett, talán a fenyőről esett le amire brahiból próbáltak felmászni. Talán pont ezert volt ott mindenik, amikor az idő rosszra fordult. Djatlov és Kolgomarova ezért (is) indult vissza a sátorhoz, magukkal cipelve Rusztem testét.

    Egy szó mint száz: ha az eseményeket időben eltoljuk 12 órával (márpedig a bizonyítékok nem zárják ezt ki) akkor a rejtélyes eset jelentős részét képesek vagyunk logikusan megmagyarázni. Persze ehhez el kell fogadni azt, hogy tapasztalt túrázók olyan felelőtlenek legyenek, hogy eltávolodjanak a táborhelyüktől megfelelő felszerelés nélkül. Ám fiatalon mindenki követ el meggondolatlanságot.

  • 602.  Wintermute (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 7:27

    Következzenek a “megmagyarázhatatlan” részletek.

    A megálló órák. Mechanikus szerkezetekről van szó, amelyeket minden nap fel kell húzni. Ezt Nyikolaj aznap reggel is megtette, majd egy nappal később, mikor tulajdonosuk mar rég halott volt az órák megálltak. Az időbeli különbség adódhat abból, hogy ez egyikben a rugó egyszerűen tovább bírta.

    Fára mászás. Megpróbáltak tüzet gyújtani, vagy még korábban szórakoztak ezzel.

    Furcsa fények. Tudom ez nagyon sablonosan hangzik de... sarki fény. Valaki említette, hogy a helyszín egy szélességi körön van Tamperevel. Ott pedig látható sarki fény.

    Égési sérülések. Korábban szerezték, lásd. forró bögre.

    Furcsa bőrszín. Egy időben eléggé rákaptam egy multivitaminos üdítőitalra. Aztán leálltam vele mert ismerősök felhívták a figyelmemet, hogy kezd narancssárga lenni az arcom. Nem tudjuk, mit ettek a túrán, de akár valamilyen konzerv is okozhatta a furcsa testszínt.

    Radioaktivitás. Ötvenes évek vége, Szovjetunió, fiatal egyetemisták, van, aki egyenesen zárt városból. Tudjuk, hogy a szovjetek néha „meglepően” könnyedén kezéltek a radioaktív anyagaikat. Sajnálom de én semmi meglepőt nem találok abban, hogy egy-két áldozat ruhája „sugárzott”.

    Törött bordák. A testek három hónapig hevertek a vízmosásban. Miután megtalálták őket, a csonttá fagyott tetemeket elszállították a legközelebbi(?) kórházba ahol megtörtént a boncolás. Vajon mekkora utat tettek meg, hányszor pakolták át őket. Mennyire bántak óvatosan velük? Sajnos (szerencsére) nincs tapasztalatom a fagyott hullák kezelésével kapcsolatban, de miért ne törhettek volna el a bordák szállítás (vagy az előkészítés) közben? Talán kívülről nem is látszik ilyenkor a sérülés.

    Hiányzó nyelv. Az uráli vérmókus egy példánya akadt rá egy átmeneti olvadás során szerencsétlen lány fejére és kirágta a nyelvet. De komolyan, valami állat lehetett, aminek nem volt lehetősége visszatérni (havazás temeti be újra a testet, vagy pont a megtalálás előtti este történik az eset).

    Idegen eredetű vér. Több tucat ember keresi az eltűnteket, majd nekiállnak kiásni őket a hó alól. Bárki szerezhet közben olyan apró vágást, amit talán eszre sem vesz a hidegben és összevérzi a havat.

    Plusz holttestek. Itt teljes a zavar a számokkal. Hogy lett tizenegy a kilencből, amit ráadásul két részletben, három hónapos különbséggel találtak meg? Sajnálom, de ezt én már legendagyártásnak tartom.
    Ezzel vége is az én elméletemnek. Nem állítom, hogy mindent tökéletesen megmagyaráz, de úgy érzem logikusabb válaszokat ad egyes fontos kérdésekre míg ha az éjszakai rohanásból indulunk ki egyszerűen nincsenek válaszok.

    Még egy gondolat.
    Lőrinc L László régen, nagyon régen remek sci-fi író volt és írt egy szórakoztató sci-fit Földalatti piramis címmel. Ennek egy fejezeteben leírja, hogyan lesz egy szokatlan, de korántsem megmagyarázhatatlan eseményből az évek, évszázadok alatt mese.
    Nem tartom magam Columbonak és lehet, hogy valahol alapvetően hibádzik a fent leírt elméletem, így meglepőnek tartom, hogy senki sem hozakodott elő az enyémhez hasonló sztorival. Lehetséges volna, hogy az emberek egyszerűen ebben az esetben nem hajlandóak elfogadni az ésszerű magyarázatot, és inkább lehajtott fejjel követik a korábbi teóriákat, csak nehogy el kelljen fogadni, hogy nem történt semmi hátborzongató, semmi félelmetes azon a távoli helyen?
    Az ápolónő talán azért hozakodott elő a tizenegy holttesttel mert ő is valami szokatlanra akart emlékezni?

    Említesz egy forrást amely egy manysi legendáról szol. Talán egy-két emberöltő múlva a helyiek már úgy adják tovább a történet, mint egy mesét a hegyről, amely időről-időre megköveteli kilenc ember halálát.
    Lehet, hogy egy mese születésének vagyunk a tanúi?

    Na ugy tunik belefert ket reszbe.

  • 603.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 8:33

    @Rézvirág:
    Na, ma reggel nekem is pont ez ugrott be, lehet, hogy arra ébredtek, valami már oldozgatja a bejárati zsineget, mögötte óriási fényforrás ezért a körvonalai látszódnak a sátor vásznán keresztül.
    Énszerintem ha csak kimondottan hangokat hallanak vagy matatást észlelnek a bejáratnál nem kezdnek 1ből fejvesztve menekülni, ha hallasz valamit megpróbálod megérteni az eredetét, hallgatózol.

    Én például sokáig úgy aludtam, hogy közbe ment a zene, egész éjjel. Ez azért volt mert ha elalvás előtt véletlenül meghallottam valami kis neszt, akkor agyaltam 1 negyedórát, majd körbe kutattam a lakást. Mindig volt ésszerű magyarázat de elképesztő dolgokat képzeltem bele például ha teszem azt csepegett a víz valamelyik csapon, A legdurvább az volt amikor az egyetemista unoka tesóm akinek volt kulcsa a lakásomhoz éjjel valamiért fel jött, hulla részegen, hogy milyen inditatásból nem tudom de befeküdt mellém az ágyamba. Na én az éjjeli forgolódásaim közepette arra ébredtem, hogy egy idegen test van az ágyamban, holott tudtam, egyedül feküdtem le. Hát majd összesz@rtam magam, le ugrottam az ágyról össze borogattam mindent de végül elértem a villany kapcsolót, és látom, hogy az unokatesóm az, megnéztem, hogy él-e aztán a konyhába elszívtam egy fél doboz cigit. Utána sokáig poén volt de akkor nem tudom hány ezret verhetett a szívem percenként.

    Na megint jól el kalandoztam, ezzel csak annyit próbáltam mondani, hogy csak hangok vagy fizikai érintés miatt nem kezd az ember fejvesztve menekülni, én se így tettem, meg ugrottam de 1szer meggyőződtem a szememmel, hogy mitől ijedtem meg, nem kezdtem rohangálni bokszer alsóban az utcákon! Szerintem joggal feltételezhetjük, hogy a srácok tökösebb gyerekek voltak mint jómagam. Akkor miért rohannak 900 métert ha nem látnak semmit, csak hallanak.
    Igaz náluk nem volt villany kapcsoló!

  • 604.  szabodudi (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 8:41

    Halihó!
    Szűz kommentelő vagyok itt, elnézést kérek, ha ismétlek valakit…
    1958 SZU
    Felmerül az igény, hogy a hidegháború és a hadsereg támogatására sok-sok párt és államhű fiatal mérnökre, akik tudományosan jól képzettek, fizikai állóképességük átlagon felüli és bármit vállalnak azért, hogy megvédjék a szovjet anyácskát a gonosz nyugat támadásaitól.
    A merítési lehetőségek szinte korlátlanok. Egyetemisták és frissen végzett mérnökök közül ki is választanak egy csoportot, akik rendszeres túrázók, a párt feltétlen hívei arra, hogy rajtuk teszteljék a legújabb kísérleti szert/gyógyszert, ami álló- és teljesítőképességüket jelentős mértékben fokozza és mi lenne alkalmasabb ennek vizsgálatára, mint a zord éghajlat és időszak. A csoport kialakításánál még az elméleti ivararányokra is figyelnek, 25% nő, 75 % férfi, leképezve ezzel az egyetemeken tanuló, a hidegháborúban bevethető személyek hasonló megoszlását. Tesztelniük kell valamit, ami már nem csupán gyógyszerkísérlet – azokat már elvégezték a Gulag-on -, valamit, amit nem akarnak csak a rendszer feltétlen hívei kezébe adni. Ők örömmel vállalják, hiszen a siker biztos belépőt jelent nekik a rendszer által nyújtott lehetőségek közül abba az elitbe, akik a kiemelt létesítményekben dolgoznak a KGB-nek, a hadseregnek, stb.
    Megtörténik a kísérlet helyszínének tudatos kiválasztása – Halálhegy – ahol, ha bármi rosszul sülne el, a legenda és az őslakosok szokásai segítenek eltűntetni a nyomokat.
    Természetesen a csoport mellé rendelnek egy tapasztalt titkosszolgát, hogy kísérje nyomon a a fejleményeket. Az előzmények ismeretében az útvonal- és távolmaradási engedély csak formalitás, a helyszínre szállítás előre jól megszervezett.

    1959 év eleje
    A kiválasztott személyek természetesen már nagy lelkesedéssel készülnek. Felkészítik őket mindenre, a naplók vezetésére is, hiszen ez elengedhetetlen a későbbi kiértékeléshez. A kísérlet egyes fázisainak rögzítéséhez elengedhetetlen az időpontok pontos ismerete, az ezért felelős személy az esetleges meghibásodás kiküszöbölésére 2 karórát visel.
    Kezdetét veszi a kísérlet, de egyiküknél a szer nem várt hatásokat vált ki, talán allergiás reakciókat, őt kivonják a csoportból. Vagy egyszerűen ő a kommunikációs „szakember”, aki biztosítja azt, hogy ne keressék a fiatalokat azzal, hogy a kapott utasítások szerint jelzi, hogy később várható a visszaérkezés.
    A megadott helyszínen elkezdődik a kísérlet, de nem várt hatások kísérik a szer alkalmazását. Hallucináció, váratlan reakciók, személyenként sok hasonlósággal, de különbséggel is.
    A kísérletet felügyelő(k) elvesztik a kontrollt, a riasztás ellenére a távolabb várakozók a havazás miatt nem érhetnek időben a helyszínre.
    Az ismert események után természetesen a nyomokat a lehető leghamarabb el kell tüntetni (fegyver, rádió, a szer, a tesztelni kívánt eszköz, anyag). El kell tüntetni a szer mellékhatásainak nyomait is, amennyire lehetséges, mivel az egyik alanynál ennek látható jelei vannak a nyelvén. Esetleg szükség van szövetmintára, de mivel a testek fagyott állapotban vannak, ezt legegyszerűbb egy puhább szövet (nyelv) begyűjtésével megoldani.
    Természetesen mivel nem ismeretlenek, hanem az egyetem népszerű, ismert fiataljai tűnnek el, feltűnés nélkül nem oldható meg minden, ezért tudatosan használja a KGB a hely legendáját, bevetik a sugárszennyeződés és a helyi népek szokásai kommunikációs panelt.
    Bár ebben a körben elmaradnak az előléptetések és állami kitüntetések, természetesen a kísérletek folytatódnak és valószínűleg a módosított szer elkészül és alkalmazásra is kerülhet majd szükség esetén a hidegháborúban.

  • 605.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 8:55

    @Wintermute: "Djatlovek elindulnak a sátorhoz. Sorra esnek el, de Kolmogorova eléri azt. Nem vesződik a kötéssel hiszen tudja, hogy minden perc számít, kívülről felvágja a sátor oldalát, hogy hozzáférjen a meleg ruhákhoz "

    Ki mentek bohóckodni a hóba alul öltözve de kést vittek magukkal? Előfordulhat az, hogy ennyi idő alatt annyira kimerül/kihűl az ember, hogy még az sem segít rajta hogy fel veszi a ruháját? nem tudom csak kérdezem.

  • 606.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 8:55

    @dr.LopiciGaspar:
    Pont azt akartam mondani amit leírtál, kivéve az utolsó mondat, az nálam úgy szol, hogy eltudom képzelni azt, hogy még 3 hét után is megmaradhatnak a nyomok hasonló körülmények között.

  • 607.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:03

    @szabodudi: Nem rossz :))

    "ezért felelős személy az esetleges meghibásodás kiküszöbölésére 2 karórát visel."

    Ez magyarázatot adna arra is hogy miért tér el az órák ideje. Az egyiket mondjuk minden reggel a másikat dél körül húzta fel minden nap. Nehogy mindegyik egyszerre járjon le. A kérdés még, hogy ezek ugyanolyan típusú órák voltak vagy sem?

  • 608.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:06

    @szabodudi:
    Na ez egy nagyon jó teória.

  • 609.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:10

    @zosa: most látom hogy nem volt sok eltérés a két óra között...hmmm... akkor mindig egyszerre húzhatta fel őket, ebben az esetben viszont nem hiszem hogy az idő fontossága miatt hordta, lehet hogy egyszerűen csak szerette az órákat és mindig ugyanabban az időpontban húzta fel őket.

  • 610.  smaki (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:28

    @sutianap: az 533. komment a válasz a kivágásra.

  • 611.  asmodan (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:37

    @Wintermute:
    Az hogy a téli nap miatt nem öltöznek fel teljesen harcidíszbe az rendben lenne, de az hogy bakancsot se vesznek fel és úgy rohangálnak a jeges hóba, az elég életszerűtlen.

  • 612.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:43

    @szabodudi:

    Szép munka, üdv a klubban!

  • 613.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:44

    @Wintermute:

    Na látod :-)

  • 614.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:46

    @szabodudi: Ez teccik :-)

    Csak egy bajom van vele:

    Hogyan tesztelnek egy ilyen új szert? Én nem tudom. De gondolom ez azért nem úgy megy, hogy itt a szer, adagolási utasítás, vezessetek naplót, ha baj van, szóljatok Zolotarjov elvtársnak... Szerintem ez úgy kellene működjön, hogy előtte labori körülmények között mindenféle terhelésnek (fizikai, hőmérsékleti, stb) kitéve keresztbe kasul tesztelik őket, és ha minden klappol, na akkor mondják nekik, hogy uccu neki, irány a hegy.

  • 615.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:50

    @Kopfjager:

    Annó mi a hegyre tiszta, 97%-os etilalkoholt vittünk (persze csak a hideg ellen!!!), s ezt sem üvegben, hanem infúziós zacskóban (tudjátok, amiből a filmekben a kórházakban állványon csöpög a gyúgyszer, amíg a gyilkos meg nem érkezik.)

    A társaságban volt több orvosgyerek, ők hozták.

    Víz mindenhol van, fele-fele víz + alkohol, oszt készen is volt a vodka :-)

    *****************************************************************

    NE PRÓBÁLJÁTOK KI OTTHON!

    Az alkohol méreg!

  • 616.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:51

    @szabodudi:
    Egyszerűbb lett volna katonákon tesztelni a teljesítmény szert, a kutya nem kereste volna őket jó sokáig, elrendezni se nagyon kellett volna a dolgokat. Baleset esetén misztifikálni sem kellett volna az ügyet.
    Távirat megy, "Szolgálatának teljesítése közben meghalt". Akta lezárva.

  • 617.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 9:52

    @gyurma666:

    Ó, hát te nem napoztál még olyankor, amikor szanaszét hó van..? Nagyon kellemes meleg tud ám lenni, ha süt a nap és nem fúj a szél. A képen meg az árnyékok elég élesek, tehát ezerrel sütött a nap; egy feltűrt ujjú akármi abszolút belefér.

  • 618.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:17

    @Wintermute: Előző nap alig tudtak haladni a rossz idő miatt, és ezért lemaradtak az ütemtervtől. Ehhez képest beiktattak egy lazulós pihenőnapot? Ahelyett, hogy a jó időt a lemaradás behozására használták volna? Furcsa...

    Naplót szerintem este és reggel szoktak írni. A este nap eseményeit, reggel az éjszaka eseményeit, valamint a tagok ébredés utáni állapotát, a napi ütemtervet és a várható időjárást.

  • 619.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:21

    @szabodudi:

    Én csak aszondom, hogy a lábnyomok megléte olyan szinten ingatja meg a bizonyítékokba vetett bizalmat, hogy innentől kezdve semmi sem biztos.

    Nincs itt egy havaslábnyomszakértő sem?!

  • 620.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:21

    1. Az alkohol azért nem jó, mert volt boncolás.
    2. A specnaz gyűjtőfogalom a különleges erőkre. Az ej is specnaz, ők meg jók a keresésben.
    3. A hóban megmaradhatnak a nyomok 3 hétig, mindössze annyi kell, hogy az adott éjszaka után szép tiszta idő legyen.

  • 621.  odinn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:26

    @promi: Pont azért mondtam, hogy alváshoz készülődtek. Levetkőztek, széthajtogatták a hálózsákot, talán már bele is bújtak, és ekkor történt. Ha alszanak, nem vesznek észre semmit.

  • 622.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:37

    A hipotermia nem olyan mint a filmeken a hirtelen halál. Először csak megállás nélkül remegsz, majd egyre álmosabb leszel és irracionálisan viselkedsz. A gyors mozgás még segíti is a hipotermiát. A hipotermiás halottak jó része magzat pózban találódik meg, mert önkéntelenül is összehúzódik próbálja fenntartani a maghőmérsékletet ( törzs hőmérsékelte) A fotókon a testek egyáltalán nem ilyen pózban fekszenek.
    A hipotermia magyarázhatja a 4 ember halálát akik a szakadékba zuhantak. Hiába voltak rutinos túrázók egy hipotermiás állapotban már senki nem úgy viselkedik mint normál esetben. Komolyabb hipotermiánál első sorban a látás ami erősen csökken. A szemben lévő hajszálereket is összeszűkíti az agy hogy a szívnak /tüdőnek jusson elég még keringésre képes vér.
    A hipotermiát ráadásul csak lassú melegítéssel lehet megszüntetni. Mozgás nuku sok hőszigetelő pokróc, langyos folyadék, alkohol nuku.

  • 623.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:41

    @stoppos:

    3. Hát végülis az is előfordulhatott, hogy simán agyonverték egymást, aztán hobbiból keményre fagytak.

    Kb ugyanennyi az esélye annak, hogy pont addig a szent napig hóvihar meg szaridő volt, de másnaptól verőfényes szikrázó hideg lett három hétig. Ennek ellentmond az is, hogy a vízmosásban levő hullákat hónapokig nem lelték, mert hó alatt voltak. Persze az is lehet, hogy a vízmosásban ugyanúgy felgyűlt a hó, mint a sátor oldalában. Ez pont az a hó, amit a nyomok fölül fújt el a szél.

    Három hétig csak porhó és szél, és szép idő egyszerre.
    Ez bullshit. Hóviharban a nyomok percek alatt eltűnnek.

    De az is lehet, hogy arrafelé pont a február 1. a fordulónap, és a hóréteg csak addig a napig növekszik, utána jön a stagnálás, majd tavasszal az olvadás. Ez is lehet, bár fölöttéb valószínűtlen.

    Hangosan gondolkodtam csak.

  • 624.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:44

    @marcoromano: Mi van, ha megvárták, míg az a valami kibogozta a bejáratot, vagy még nyitva volt a bejárat és az a valami bekukucskált, és már teljes valójában látták, hogy mi az?
    (van arra valami adat, hogy a sátor rendeltetésszerű bejárata nyitva volt vagy sem?)

  • 625.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:46

    Egyébként miért nem volt náluk rádió? Egy rakat műszaki ember, köztük egy rádiószakos egyetemista, és nem vittek magukkal (akár brahiból, akár óvintézkedésből) egy kis tábori adóvevőt?
    Nem hiszem, hogy 1959-ben akkora kunszt lett volna. Rádióamatőrök már jóval korábban is voltak...

  • 626.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:48

    @Rézvirág: Ez érdekes kérdés! Ahogy az is, hogy mi a helyzet a raktárnak használt kisebb sátorral. Egy olyan fotót nem láttam még, amin a másik sátor is látszik... ez elég furcsa.

  • 627.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 10:56

    Eddig kevés komment foglalkozott a nyomozást megszüntető határozat indoklásával ami így hangzott. Halál oka ismeretlen ( a hipotermia mitől ismeretlen halál ok) valószínűleg egy mindent elsöprő külső erő miatt következett be. ( milyen az a mindent elsöprő külső erő ami csak az embereket öli meg a tábort érintetlenül hagyja)Ilyen külső erőt csak egy másik ember tud kiváltani. ( vagy földönkívüli):)
    A hatóságok tudtak valamit ami még mindig nem publikus. Sokfelé történnek túra és hegymászó balesetek de sehol nem zárnak le miattuk egy fél megyét és nem titkosítják a nyomozás iratait. Még anno a SZU ban sem.
    Az ott lévő oda nem illő cucc (fémlemez és gumitömítés) lehet a kulcs. Valami olyan dolognak a darabjai lehetnek aminek az érkezése a frászt hozta az emberekre annyira, hogy hanyat homlok meneküljenek ki a fagyos éjszakába. A többit meg elvégezte a hideg.

  • 628.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:01

    @taser:
    Az a kidobott whirlpool mosógépajtógumi, meg a rohadt zsigulátoralváz-darab engem nem hoz lázba. :)

  • 629.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:08

    @marcoromano: ezzel nem vagy egyedül. :)) Huzamosabb ideje én is lakótárs nélkül vagyok az üres lakásban, és éjjel lefekvéskor bizony minden kurva kattanástól újra meg újra kipattan a szemem, hogy mi a túró lehet az. :)) Ezért beszereztem egy baseball ütőt magam mellé, biztos, ami biztos. ;)

    Egyébként kellett nekem tegnap éjjel munkából hazafelé jövet a taxiban a kommenteket olvasni! A lépcsőházban, meg a liftben a víz kivert, úgy féltem olyan későn! Csak úgy pucoltam be a lakásba! :)

  • 630.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:09

    @dr.LopiciGaspar:
    Az Otorten hegységről találtam adatokat, szerintem lehet interpolálni a kérdéses helyszínre is.
    A februári átlag csapadék mennyiséget 25 mm-ben állapítja meg, ahogy nézem az évben ez a második legkevesebb csapadékot hozó hónap.

  • 631.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:11

    @dr.LopiciGaspar: "simán agyonverték egymást, aztán hobbiból keményre fagytak" :D

    Ivdel időjárása megvan 1959 január-februárra, de nem letttem okosabb.

    www.tutiempo.net/en/Climate/IVDEL/02-1959/239210.htm

  • 632.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:15

    Magamat idézve:

    "There were four watches found – all stopped. One on Slobodin, brand “ЗВЕЗДА”(star), showed a time of 8:45; the second on Dyatlov, also a brand”ЗВЕЗДА”(star), showed a time of 5:31; the third and the fourth, brand “ПОБЕДА” (Triumph), both found on Thibeaux-Brignollel, showed times of 8:14 and 8:39, respectively. Interesting how three of the four watches are stopped in a span of thirty minutes between 8:14 and 8:45…"

    Az órák problematikájára a válasz.

    A napozós elképzelés ellen 2 ok szól. Cipő nélkül max +15 fok felett napozol, illetve a végcél ott volt előttük, másnapra kellett volna odaérniük, ha visszafelé jönnek, akkor megérteném, de odafelé nem logikus.

    A sátrat szerintem is beásták, a képen mintha a kiásott mélyedésben állnának sátorverés előtt. Hóviharban csinálhatják azért, hogy kevesebb szélnyomás nehezedjen a sátorra és ne vigye el olyan könnyen. Aki táborozott már kietlen fennsíkon, hegyoldalban, az tudja mekkora erővel tud fújni a szél. Ez megmagyarázza, hogy miért volt a sátor félig betemetve és e nyomok esetleg miért maradtak meg. Ja és a hóvihar nem feltétlenül azt jelenti, hogy havazik, hanem apró jeges darát fúj a szél, kavarogva...

    Az alkohol nem tartom valószínűleg, hogy közrejátszott a balesetben. Ráértek volna a hazatérésük után merevre inni magukat. Másnaposan annyira nem jó szembenézni a következő etapnak.

  • 633.  szabodudi (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:18

    tiboru: Köszi! Jól esik egy komoly szakértő dícsérete!

    Rézvirág: A labortesztelések megvoltak, a hegyen a komoly, valós fizikai igénybevétel által okozott hatások jöttek elő.

    asmodean: egyszerűbb, de talán nem csak a szer tesztelése volt a cél, hanem a szer hatása alatt végzett tevékenység, műszer vagy eszközhasználat. Mint írtam, talán speciális katonai pálya állt előttük vagy azt szerettek volna befutni. Esetleg túl biztosak voltak a sikerben és nem számoltak semmilyen komoly kockázattal.

  • 634.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:18

    @Rézvirág: mi van, ha kimondottan olyan szer tesztelése folyt (ha ezen a vonalon megyünk tovább), amely szélsőséges körülmények között (= nagy hideg) képes az emberi állóképességet növelni? Teszem azt, blokkolja a hideg érzetét? Magyarázná, hogy miért szaladtak lengén öltözve a szabadba, amikor esetleg mellékhatások keletkeztek.

  • 635.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:19

    @asmodean: Francba. :)
    Az kb 20-25 centi hó.
    (Persze ez csak statisztika. Lehet, hogy abban az évben pont 3 méter hó esett.)

    Apropó, honnan szereztél te ilyen adatokat, mondjad csak?!
    Telefonáltál Moszkvába, igaz?!!

  • 636.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:21

    @Eugenie Danglars: eszembe jutott még valami. Lehet, hogy e szer hatása (vagy remélt hatása) miatt merték az eredetileg 50km-esre tervezett túrát 200km-esre meghosszabbítani.

  • 637.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:23

    @Eugenie Danglars:

    Ezért nem kellett volna ennyit utazni.

  • 638.  h4z4rd (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:24

    Nekem az tűnik reálisnak, hogy kellő, de nem teljeskörű felkészítés után pont a kis válogatott csapat végzett valamiféle kísérletet, ami rosszul sült el. A KGB-s túravezető hirtelen csatlakozása is ezt támasztja alá. Valami olyasmivel játszottak, amihez feltétlenül kellett a jelentős távolság a civilizációtól. Hogy ez most híradástechnikai cucc vagy fegyver, esetleg mégis valami "zsebreaktor" lehetett, nem derül ki.
    Esetleg csak annyira voltak felkészítve, hogy azt higgyék, ők kísérleteznek, de valójában ők maguk voltak az egerek a plexi-labirintusban.
    Aztán jöttek a srácok takarítani és megírták a kis jelentéseiket. Gondolnátok, hogy '59-ben, a Szovjetúnióban bárki fejében lehetett realitása annak, hogy a dosszié titkosítását egy szép napon feloldják?
    Jóval később, amikor ez mégis felmerült, gondos kezek szépen eltüntették, amit feltétlenül kell. Talán pont azelőtt, hogy a kutatók megkapták az engedélyt a már nem titkos(!) anyagok megtekintésére.

  • 639.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:26

    @dr.LopiciGaspar:

    Na de ki visz mosógépet és Zsigulit a Halálhegyre -20 fokban ? :) és milyen célból. Különben sem mosógép hanem centrifuga darab. Csak éppen hordozható urándúsító centrifuga volt. A két mérnök srác fejlesztette, de volt érzékük a PR-hoz ezért úgy gondolták kimennek a Halálhegyre lecentrifugáznak pár kiló plutóniumot majd következő komszomol gyűlésen énekelve bemutatják a publikumnak miközben a zenekar tust húz és lányok a szocialista haza megmentőinek nyakába borulnak Hruscsov elvtárs portréja alatt. A centrifugát azonban nem őrizték a két csaj belepakolta a mosott ruhát amiben volt egy fém merevítéses melltartó is. Ez a nem várt plazmareakciót eredményezett aminek következtében a centrifuga egy fekete lyukat generált a Halálhegy felett ami egy párhuzamos univerzumba nyitott kaput ahonnan a Káoszgárdisták átjöttek Akit tudtak leütöttek vagy bedobálták a szakadékba a centrifugát meg magukkal vitték, hogy nehogy valaki megint használja. :)

  • 640.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:28

    @taser:
    Pont ezt akartam én is mondani. :)

  • 641.  mdmd (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:32

    Furcsállom, hogy az éjszakát egy kommentet leszámítva mindenki biztosra veszi. Mint fentebb is írták, erre kizárólag a naplóbejegyzésből és a gyomortartalomból lehet következtetni, esetleg a ruházatból.

    Ha a dolgok világosban történnek, akkor máris sokkal jobban magyarázható például az, hogy együtt eljutnak a fáig, és a jelek alapján úgy tűnik, hogy tudnak tájékozódni.

    Ötletelés szintjén még néhány dolog:
    - a koponyasérülés keletkezhetett a sátorban (vagy a környékén) is, az eszméletlen testet pedig egy darabig vitték, aztán ahonnan nem bírták (vagy meghalt), ott hagyták (akár oda vagy vissza úton is).
    - a fánál tűzgyújtás lehetett korábbi esemény is
    - a felöltözöttek és nem felöltözöttek lehettek két csoport. Előbbiek eleve kint voltak (pl. a fák között tűzifát gyűjteni; ez magyarázná, hogy miért tudtak ott tüzet rakni), a többiek pedig a sátorban. Akár betegek is lehettek, ezért voltak "ágyban" nappal, és ezért nem indultak el reggel.
    - szerintem a sugárzás és a szín lényegtelen információ, ha valami radioaktív probléma lett volna, akkor az mindenkin mérhető lett volna, valamint a környéken is; a nagyon kis dózis meg nem számít. A szín meg elég bizonytalan információ, ráadásul mint fentebb említették, fagyott hullánál nem meglepő a vörösödés, ami az elmondások alapján akármivé torzulhat.

    Amiről nem láttam semmi információt, és fontos lenne, hogy a sátor/sátrak belülről hogy néztek ki a megtalálás után. Volt-e nyoma dulakodásnak, széttúrt készleteknek, ilyesmi. A nyelvhiány és szájsérülés is homályos, vágott/tépett/harapott nem mindegy, pedig ez jól megállapítható lett volna.

  • 642.  antimason (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:36

    Sziasztok!
    Medve támadta meg őket.
    2 embert a sátron keresztül, amíg azok még a hálózsákban voltak taposott meg (Ezért nincsenek külsérelmi nyomok). Ugye előttünk van, amikor a maci mondjuk be akarja törni a jeget?
    Mivel medvetámadás volt, akkor amerre szabad volt az út, nyílást vágtak a sátron és futottak.
    A medve miatt akartak a fára is felmászni.
    Elkezdtek fázni, ezért mivel a maci odébb ment páran próbáltak visszamenni a sátrakhoz ruhákért.
    A maci esetleg később megkóstolta az ember nyelvét, de nem ízlett neki, ezért nem ette meg őket.

    Kérdés:
    Hol vannak a medve lábnyomai?
    Szétfútta a szél, mint ahogy az áldozatokét is.
    Csak a sérült tenyérből tudják, hogy kik voltak a fáknál, a többi meg egyértelmű.

    Vagy mégsem?

  • 643.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:39

    @taser: ehhez még tegyük hozzá azt, hogy az eset után három teljes évig még a medvék és a szarvasok se léphettek be a területre pecsétes katonai engedély nélkül... egy "szimpla" lavinatragédia helyszínét miért zárják le hermetikusan? Főleg, hogy csak úgy mehet oda kívülálló, hogy előtte hatósági útvonalengedélyt kér, mint a halott túrázók.

    Persze, mondhatjuk, hogy túlreagálták a dolgot a fejesek, de akkor is sántít. Egyszerűen nem tudom összehozni a hivatalos indoklással. Lehet, hogy találtak ott mást is, és be akartak nézni minden kavics alá, nehogy egy morzsányi nyom is ottmaradjon, s erre kellett a három év?

    Egyébként továbbra is fenntartom, ha ELŐRE tudták volna, mit talának ott, akkor nem engednek oda egy önkéntesekből (is) álló keresőcsapatot, pletykás ápolónőstül-újságíróstul.

  • 644.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:39

    @asmodean:

    Úgy felhúztam magam, hogy beszéltem egy vadász barátommal. :)

    Elmondta, hogy először is -20 fokban a hó betömörödik, és kőkeményre fagy. Ha egy 100kilós ember szaladgál, abból is max a csizma redői maradnak meg, de más nem.
    -20ban a hó szerkezete olyan, hogy nem tapad meg a fagyott felszínen, tovább fújja, ezt eddig is tudtuk. A lábnyom ebben a porhóban, szélben, max percekig látszik.
    Ha valamiért beszakad alattad a kemény hó, azt a lyukat a szél percek alatt telihordja, és amikor eláll a szél, bele is fagy, nem látszik.

    A hóréteg akkor is nő, amikor nem sok hó esik. A szél elálltával ugyanis a porhó ráfagy a felszínre. És eltünteti a nyomokat.

    Azt mondta, hogy ilyen időjárási körülmények közt (kevés csapadék, de sok, szél által hordott hó) kizárólag az olyan nyomok maradnak meg, amit a vadak rendszeresen használnak, a csapások.
    De még ott sem tudod megmondani, hogy mi jár arra, csak kivehető módon látszik a csapás.

    A nyomok tehát hamisak.
    QED

  • 645.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:39

    Felmerült az, hogy nappal, de az, hogy a sátor oldala fel van hasítva, de belülről, ennek ellentmond. Meg az is hogy le voltak vetkőzve. Egyszerre mindenki beteg lett? Nappal minek raknak tüzet egy fa tövében, alsóruházatban?

  • 646.  rdos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:40

    @KeMa: Igen, igazad van. Az orosz technika kénytelen tajgai körülmények között is áramot csiholni. Ennek egyszerű módja volt a petróleum lámpa üveg kürtője köré installált termoelem oszlop (Romaska volt a neve?). Amivel mondjuk egy zsebrádiót már tudtak működtetni. A termoelemnek mindegy, hogy milyen hőt (hőm. különbséget) használ fel, radioaktív izotóp is működtetheti.

    1959-ben felteszem már tisztában voltak a radioaktív sugárzás emberi egészségre gyakorolt hatásával, de azzal is, hogy le is lehet árnyékolni a sugárzást. Meg azzal is, mi történik, ha a sugárvédő burok megsérül. Szóval csak annyit állítottam, akár ezzel is kísérletezhettek az eftársak, ez magyarázhatja a tapasztaltakat. Hogy ez veszélyes kísérlet?

    Az.

    Szerinted a szojvet eftársakat érdekelte ez a körülmény, ha teszem azt egy katonai adó-vevő áramforrását kellet tesztelni afféle tajgai zord körülmények között?

  • 647.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:41

    @szabodudi: Hideget és erős fizikai igénybevételt lehet tesztelni egy laktanyában is. -20-ban, alulöltözve, menetfelszerelésben lehet futni a köröket az udvaron. Ráadásul, mint azt már valaki említette, egy katonával kevésbé kellett volna elszámolni: "szolgálat teljesítés közben meghalt"

  • 648.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:46

    @dr.LopiciGaspar:

    Megmagyarázhatatlan akkor, hogy miért vették figyelembe a jelentésben a lábnyomokat.

    Abban az esetben viszont, ha elfogadjuk a nappali események teóriát, az lehetséges, hogy a melegebb nappali időben csapást vágjanak, de ahhoz is akkor több napi járkálás kellett volna.

    És mi van akkor, ha több éjszakát is ott töltöttek? Igaz, a naplóban nincs szó erről. Ezek a szovjetek mindig csak kavarnak... :DDDD

  • 649.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:46

    @dr.LopiciGaspar:
    "Telefonáltál Moszkvába, igaz?!!"

    Ezt visszautasítom. Ők figyelik a blogot, hívnak és mondják mit írjak :)

  • 650.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:47

    @dr.LopiciGaspar: Azt ne felejtsd el, hogy nem a teljes 900 méteren maradtak meg a nyomok, hanem 400 méteren. Az viszont simán elképzelhető - mivel nem egyenes területről van szó - hogy a dombon átbukó szél ott speciel nem fúj a talaj felett annyira. Vagy valamitől takarásban volt.

    Persze csak ötletelek.

    Komolyan kellene ide már végre sebész, különleges alakulatos, hegyivezető, szibériológus, meteorológus, atomfizikus, fizikus, elméleti fizikus. Talán úgy lenne valami esélyünk.

  • 651.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:51

    @rdos: Na, lehet hogy itt van a kutya elásva. Radioaktív cucc tesztelése katonai célokra. Miért nem katonákkal? Mert azok nem értenek hozzá. Ide mérnökember kell. Viszont a nagy kínom, hogy az ilyen esetekben nem kizavarják magukat a hegyekbe hetekre eltűnve a civilizáció elől, hanem naponta rádión jelentést tesznek. Szal ez is sántít, a fenébe is. :)

  • 652.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:51

    @mdmd:
    "- a felöltözöttek és nem felöltözöttek lehettek két csoport. Előbbiek eleve kint voltak"

    Ahogyan említettem némiképp logikátlannak tűnik az a felöltözés, hogy kabátot vesz ugyan a lány, de a bakancs helyett az egyik társának a nadrágját tekeri a lábára.

  • 653.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 11:59

    Pontosan kellene tudnunk, hogy hol találták meg a bakancsokat...

    Menekülés közben leeshet ugyan a lábról a befűzetlen bakancs, de akkor kéne tudni, hogy hol találtak rá...Ha pedig a sátor bejárata előtt voltak, akkor jéggé fagyva nehéz lett volna hirtelen felvenni. Bár a logika azt diktálná, hogy meleg helyen, a sátorban tartom a bakancsomat.

  • 654.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:05

    @stoppos: És a katonák között nincs mérnök? A katonaságnak nincsenek k+f részlegei, a kor legnagyobb koponyáival? Egy ilyen berendezést nem lehet civilek bevonása nélkül tesztelni?

    @Rogal Dorn: A nappai-teória szerintem nagyon sántít a már felsorolt problémák miatt, és eléggé félrevisz. A naplót ilyen esetben pontosan és gondosan szokás vezetni, ahogyan az Djatlovék addig meg is tették. Én azt gondolom, hogy nem csak, hogy napokig nem voltak ott: az indicens kezdete és az utolsó ember halála között még annyi idő sem telt el, mint amennyi az eseménylánc igencsak tág időhatáraiból kiolvasható. Szvsz a pániktól számított 3 órán belül mind halottak voltak.

  • 655.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:07

    @stoppos: Szerintem egy halottlátó, egy időutazó és egy madárjós-táltos is elég jó szolgálatot tenne most nekünk. :DDD

  • 656.  pbarni (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:17

    A napló angol fordítása elérhető valahol?

  • 657.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:18

    @stoppos: dehogynem:

    Febr 1:
    Átlag hőmérséklet -8.9 (Maximum -6.1, Minimum: -15)
    Látótávolság: 10 km
    Szél: 11km/h (Maximum: 18.3km/h)
    Csapadék: 0 (!!!)

    Ebből szerintem látszik, hogy annyira nem volt hideg aznap mint az utána következő napokon, a látótávolság is jó volt, viszont a szél erősebben fújt mint a többi napon.

    Tiszta meleg, napos idő lehetett, erősebb széllel.

  • 658.  vds (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:31

    Hello!

    A blogot elég régóta olvasom, eddig tényleg csak olvastam, de ennél a témánál úgy érzem, muszáj hozzászólnom. Szerintem ez a legfaszább írás (természetesen csak Tesla után :-) ahogy olvastam, majd' beszartam!

    Naszóval. Két „megoldás” között vacillálok.

    Az első, hogy a srácok láttak valamit, vagy illetékteleneknek beszéltek valamiről, amiről tán nem kellett volna - elvégre ketten is egy szupertitkos helyen dolgoztak. Ezért bűnhődniük kellett, és a kgb utólag megrendezte a helyszínt. Ezért találták meg csak később a holttesteket, ezért vannak a „furcsaságok”, hogy senki ne jöhessen rá, hogy mi történt. Az otthoniakat is bevontam a konteógyártásba, így született az alábbi elmélet: azon a bizonyos szilveszteri bulin, amikor kb kezdődött a sztori, túl sok volt a vodka, és a pajtások (különös tekintettel a két szigorúan titkos hadiprojekten dolgozó mérnökre) kicsit túl sokat beszéltek. Természetesen cimborájuk, a titokzatos túlélő, amint ez jó elvtárshoz illik, értesítette a hatóságokat, akik az aktuális protokollnak megfelelően kicsit megjackbauerezték őket, majd a maradványaikat kiszórták a medvéknek valami hegytetőre. Mivel a nyomeltüntetésben nem voltak túl motiváltak, mert minek is kellett volna, a család/egyetem/barátok/stb keresgélni kezdték lelkes hegymászóinkat. Na ekkor egy közepes fantáziával megáldott kgb-s propaganda-elvtárs előállt egy több sebből vérző, következetlenségeket tartalmazó sztorival, keresett pár régi fényképet a hegymászóklubról, írt pár visszadátumozott útvonal- meg egyéb engedélyt, majd az egészet titkosították, hogy ne kelljen rajta sokat agyalni.

    Vagy útközben csak simán letértek az útról („üzenjük, hogy talán pár napot késünk”), láttak valamit, aztán helikopterrel jönnek az illetékes elvtársak, hogy megdolgozzák őket, végül utólag megrendezik a helyszínt. Ezekben az esetekben valami nagyon komoly nemzetbiztonsági/katonai akármi lehetett, ami miatt még 3 évig lezárják a területet, aki „magánnyomozást” folytat, meghal és az erről szóló dokumentumok eltűnnek stb. Erre utalhat a "valami hülye hegymászók" kezdetű mondat is, bár nem tudom, hogy ezeknek az utólagos mendemondáknak mennyi hitelt lehet adni.

    Igen, ez még nincs teljesen kidolgozva, kezdő konteógyártó vagyok...

    A másik elég egyszerű, többen is írták előttem, hogy a hegymászók egyszerűen láttak-hallottak Valamit, valami olyan borzalmas dolgot, amivel én nem szeretnék közelebbről megismerkedni. Mégis mi lehetett az, ami miatt inkább a biztos kihűlést választották? Azt lehet tudni, hogy a manysi legenda az évszázadokkal ezelőtt meghalt kilenc vadászról mikor keletkezett?

    [Utószó gyanánt, sokan sokszor leírták már, de úgy érzem, legalább ennyivel tartozom a Tisztelt Szerzőnek: köszönöm a sok szuper, izgalmas írást! ]

  • 659.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:35

    @zosa: mondjuk tény hogy ez elég messze van oonan szóval nem releváns... ://

  • 660.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:39

    Azért illet volna kitérni, a sztori névadója halálának körülményeire. "Djatlov-ügy "
    Legalább annyira, hogy hol és mikor találták meg.

  • 661.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:46
  • 662.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 12:48

    Amúgy érdekes sztori, de semmi különleges. Ilyen a KGB által manipulált helyszínből, lehet vagy tízezer a Szovjetunió történelmében.
    A rejtélyt abból adódik, hogy összekutyulták a helyszínt, és a jegyzőkönyveket. Egyébként a blogon található írások nagy része, igazán érdekfeszítő.
    Izgalommal várom a következő témát.
    Gratulálok a blogodhoz.

  • 663.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:04

    Djatlov kezében egy nyírfa ágat találtak, és egy másik a fejét takarta be, és a hátán feküdt, fejjel a sátor felé.

  • 664.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:04

    @zosa: A fényképen hóvihar van és a két hely egymástól, ha nem is nagyon messze, de azért az egyik egy város, a másik meg már fent van a hegyekben. Simán el tudom képzelni, hogy az egyik helyen süt a nap, a másikon meg vihar ezerrel.

    Akkor lett volna ez bizonyíték nekem, ha látom, hogy aznap hóvihar volt a többi napon pedig napsütés és így egyszerre csak megmagyarázható lenne, hogy miért maradtak meg a lábnyomok. Tudom nem sokkal lennénk közelebb a megoldáshoz, de mégis. Ahogy Pratchett írta: Ha megborotválkozna és tiszta ruhát húzna, pofán verethetné magát bármelyik nővel az utcán. Nem valami sok, de nevezhetjük testi kapcsolatnak. :)

  • 665.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:08

    @Bunda: "Bizonyos fajta emberek tipikus hozzáállása hogy ami nem fér bele a világképükbe, azt inkább figyelmen kívül hagyják."

    Bizonyos fajta emberek tipikus hozzáállása, hogy a racionalitás, nem fér bele a világképükbe, és azt inkább figyelmen kívül hagyják.

    Ha a hétvégi telken éjszaka a macska zörög a padláson, azonnal egy házikolbászra éhes jetiről mesélnek odahaza.

  • 666.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:10

    @dr.LopiciGaspar:
    Tegyük fel, hogy a nyomok hamisak (szerintem egyébként nem, de gondolkodni érdemes rajta).
    A kérdésem az, hogy minek hamisítottak lábnyomokat?
    Az ügyhöz mennyit tesz hozzá, vagy vesz el belőle, mert szerintem nem sokat változtat a dolgon. Ezért aztán kérdéses hogy minek hamisítottak összességében alsó hangon is 3 kilométernyi nyomot (9 ember x 400 méter).

  • 667.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:14

    Van egy apró és nagyon bizarr részletre bukkantam tesómmal tegnap este a Chernobrov-féle helyszínrajzon:
    www.planet-x.net.ua/img/d2.jpg

    Ti észrevettétek a kép bal oldalán, az erdő szélén lévő picike, háromszög alakú tereptárgyat, ami árnyékot is vet? (Érdemes ránagyítani a képre, higgyétek el.)

    Egy felirat is van mellette: ЧУМ. Bár nem tudok oroszul, de némi kutatás után arra jutottam, hogy a szó átírva CSUM, jelentése 'sátor'.

    Először azt hittem, hogy az ő sátrukra vonatkozik, de nem úgy néz ki. Egyértelműen a háromszögre és árnyékára van ráírva!

    Volt még egy másik sátor is, csak az lenn a völgyben?!

    Voltak még ott emberek? Kicsodák? Vagy az az ő raktársátruk volt? De akkor miért olyan messze verték fel? S miért nem rögtön odamentek cuccért?

    És Chernobrov milyen forrásból vette, hogy volt a helyszínen még egy sátor?

  • 668.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:18

    @asmodean: számomra az is érdekes, hogy a keresők nem tévesztették össze a saját lábnyomukkal... bár lehet megvan erre az eljárás... kiszúrták helikopterről a helyet, aztán szépen óvatosan egy-két ember feltérképezte a helyet? vagy mindenki rárontott a helyszínre...

    Ezeknek a kérdéseknek egyértelműen ki kellene derülni a jelentésből... valahol csak megvan, miért nem publikálják ha már nem titok...

  • 669.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:18

    @damned: És mi értelme van összezavarni az ügyet, ha arra is lehetőség lenne, hogy egyáltalán ne is legyen ügy?

    Ez nem USA '90-es évek, hanem SZU '50-es évek... olyan, hogy közvélemény meg oknyomozó riporter, nem létezik.

  • 670.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:25

    @Salamancai űrhajós:
    "hanem SZU '50-es évek... olyan, hogy közvélemény meg oknyomozó riporter, nem létezik."

    De, létezett, csak nem értek rá, mert fontos uránbányászati feladatokat láttak el :)))))

  • 671.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:33

    @Salamancai űrhajós: De a külpolitika nagyon is létezett...
    És szerintem a Szovjetek az ötvenesévektől, pontosan azt bizonygatták, hogy mindenkinél jobbak, mindenkinél többet tudnak.
    Nem engedtek volna meg maguknak egy ilyen rejtélyt,ha nem pontosan az a céljuk, hogy rejtélynek tűnjön.
    A tanúvallomások alapján egyértelműen manipulálták a helyszínt, vagy a jegyzőkönyveket. (hullák száma).
    Innentől kezdve, azt sem lehet elhinni amit kérdeznek. Egyszerűen nincs olyan pontja az ügynek, amit biztosra lehetne venni. Vagyis ez egy egyszerű KGB konspiráció.
    Ismétlem. A rendelkezésre álló adatok, alapján egyszerűen nincs biztos pontja az ügynek. Ha a hullákkal játszadoztak, akkor mi garantálja azt, hogy azt a sátrat tényleg belülről vágták ki?
    Vagy egyáltalán mi az amit biztosan elhiszünk nekik?
    A rejtélyt a KGB találta ki, valamilyen politikai okból.

  • 672.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:38

    Idézet: (hu.wikipedia.org/wiki/Hipotermia)
    Az emberi szervezet normális hőmérséklete 36 és 37 °C között van, amelynek csökkenése hipotermiás állapothoz vezethet. A kihűlés nem csak a szélsőséges hidegben lévőkre jelent veszélyt, hosszabb távon akár egy fűtetlen lakás is kiválthatja. A gyermekek, az idősek és a sérültek fokozottan vannak kitéve a szervezet kihűlésének, ezért az extrém sportok során fellépő balesetek ellátásának fontos része a szervezet hőveszteségének megakadályozása, amíg a hivatásos segítség megérkezik.
    A hipotermia kialakulását nagymértékben fokozza, ha a test vízben van, ugyanis a víz hővezető képessége huszonötször nagyobb a levegőnél. Az átnedvesedett ruha és erős szél szintén elősegíti a szervezet vészes lehűlését.
    Az 1-2 fokos hőveszteség izomremegéssel, reszketéssel jár. A pulzus szapora, gyors lélegzés, kissé megemelkedett vérnyomás észlelhető.
    Tartós hatás esetén a szervezet hőszabályozása kimerül, a testhőmérséklet folyamatosan csökken. A remegés megszűnik, bágyadtság, álmosság, érzékcsalódás jelentkezik. A vérnyomás csökkenni kezd, a légzés ritkul és felületessé válik. Szívritmuszavar lép fel. A szervezeteszméletvesztéssel járó, tetszhalál-szerű állapotba esik.
    A 27-20 fokos belső testhőmérsékletnél a pupillák tágak, a vércukorszint alacsony, mígnem a kamrafibrilláció vagy a keringési rendszer bénulása következtében beáll a halál.
    A hipotermia jelei lehetnek a fáradtság, ingerlékenység, zavartság, hidegrázás, sápadt és hideg bőr, ügyetlenség, letargia, elmosódott beszéd vagy az ésszerűtlen cselekvés, álmosság. Gyermekeknél a tünetek között lehet, hogy a bőr hideg, bár egészséges színű. A gyermek túlságosan nyugodt és nincs étvágya.
    A hipotermia előrehaladott állapotát jelzi az eszméletvesztés, a lassú szívverés és a felszínes légzés.
    Elsősegély [szerkesztés]
    A bajbajutott ellátásának része, a test egyenletes, fokozatos felmelegítése. A testet csavarjuk takarókba, figyelve arra, hogy a hideg földtől is lehetőleg legyen elszigetelve, hiszen ez is nagy mértékben vezeti el a hőt. A vizes ruhákat lehetőleg cseréljük szárazra a bajba jutott testén, mert a nedves öltözet tovább hűti a szervezetet.
    Kerüljük az aktív mozgást, mert a végtagokban lévő hidegebb vér a test központi részében található létfontosságú szervek felé áramlik, ami ronthat a helyzeten.
    Szintén nem előnyös a test dörzsölése, mert az esetlegesen elfagyott részeken a szervezetben kialakult jégkristályok további roncsolást végezhetnek. Továbbá, értágító hatása ront a beteg állapotán. Szintén ez az oka, hogy tilos a lehűlt szervezetet forró vízbe meríteni.
    Enyhébb esetekben a langyos, édes folyadék bevitele előnyös lehet, de semmi esetre sem a hirtelen és forró, nagy mennyiségű folyadék itatása.
    A test felmelegítésének hatásos módja lehet, ha egy egészséges testtel érintkezik és annak hőjét veszi át.
    A melegítés alkalmazásánál a fokozatosság elsődleges fontosságú, mert a hirtelen változás komoly mértékben ronthat a sérült állapotán.
    Alkohol [szerkesztés]
    Sokszor tévesen feltételezik az alkoholról, hogy a test hőellátásnak megőrzése vagy annak visszanyerése szempontjából fogyasztása előnyös lehet. Orvosi források bizonyítják ennek ellenkezőjét, ezért a beteggel vagy a veszélyeztetett emberrel alkoholt itatni kimondottan tilos!
    Az alkohol értágító hatású, aminek következtében a szervezet központi részéből a melegebb vér a végtagokba áramlik. Ez meggyorsítja a belső területek lehűlését, ahol a létfontosságú szervek találhatóak.
    Az alkohol csökkenti a hidegérzetet. Tömény ital lenyelése által a nyelőcsőben okozott enyhe égető érzés, valamint a bőr ereinek kitágulása a hidegérzet csökkenésével együtt azt az érzetet kelti, hogy az ital "átmelegíti" a fázó embert. Számos, kihűlés okozta halálesetben alkohol hatása is szerepet játszik.

    _*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_*_

    A hipotermiátról a feltételezéseket szerintem helyére tettük… Melegíthették társaikat a többiek, akiken volt kabát, nyilván ők is tisztába voltak ezekkel a kockázatokkal és tünetekkel, valamint gyógymódokkal, ha az Urálra mennek hegyet mászni februárban…
    Az alkoholt kizárhatjuk, egyszer mert a franc se cipelne alkoholt majd egy hónapos útra, másik, nem kockáztathatnak késést a másnaposság miatt, három, még a hipotermiára sem gyógyír, lásd fent…

    A „nappali hógolyózás majd hirtelen rossz idő” történetet erősen kétlem, én +5 fokba sem megyek ki fogócskázni alsóneműben és zokniban, nemhogy -20 fokban a senki földjén egy hegyen… Plusz ha nappal van, de jött a szél meg hófúvás, megfogjuk egymás kezét, elindulunk a tábor felé, nem kockáztatom meg, hogy ott ücsörgök az erdő szélén egy fenyő alatt, és tüzet gyújtok, amikor a társaim alsóneműben ücsörögnek és megfagynak… A sátrat már tudjuk, hogy belülről vágták ki... És hogy kerültek akkor a vízmosásba? Mi a magyarázat a hiányzó nyelvre? Túl sok ponton hibádzik a sztori így, szerintem szkippelhetjük, legalábbis én valószínűtlennek tartom a dolgot… :P

  • 673.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:40

    @damned: Vagyis kreáltak egy gyanús és büdös ügyet ahelyett, hogy mondjuk a következő forgatókönyvet nyomták volna le:

    Megkeresik a hozzátartozókat, hogy a srácokat két noname manysi vadász találta meg, sajnos egy lavina elsodorta a táborukat. A vadászok szóltak a járási megbízottnak, a hegyi mentők és/vagy katonaság összegyűjtötte a holttesteket, s természetesen haza is szállítják őket. Hogy miért narancssárgák? Az erős napsugárzás és a hőingás miatt. Miért törött a bordájuk és a koponyájuk? Ja, az ki sem derül, mivel a boncolást semmi sem indokolja. Részvétünk, az egyetem saját halottai stb. És a helyszínt sem lepik el a kíváncsiskodó önkéntesek.

    A külföld nem is nagyon értesül egy ilyen "csip-csup" hegyibalesetről, vagy, ha mégis, nem foglalkozik vele. De egy gyanús és fura ügyről, amire mindenáron rá akarnak hazudni a hatóságok egy lavinát? Az már több embernek szemet szúr...

  • 674.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:41

    Még egy konteó:

    Mi van, ha este bebocsájtást kér valaki a sátrukba, és kétségbeesetten közli, hogy rajta kívül minden társa beleesett egy szakadékba, jöjjenek segíteni. Felöltöznek, rendesen, és távoznak a bejáraton át. Előtte még fellőnek egy-két jelzőrakétát, hogy jelezzék, baj van. Igen ám, de a nagy hóvihar miatt ez halottnak a csók, a messzi hegymászó csapat csak valami égi tüneménynek nézi a fényeket.
    Persze mindez csapda, az erdőnél lesből elkapják a fegyvertelen hegymászókat, levetkőztetik (biztos ami tuti) és a nagy fához kötözik. Egy őrt hátrahagyva elmennek, és szétdúlják a sátrat. A sátorban maradt lány és srác (ennyi cuccot mégsem hagynak őrizetlenül) próbál elmenekülni, de nem jut messzire (így találják meg őket a legközelebb a sátorhoz)
    Közben a többiek valahogy kiszabadítják magukat, és sok lúd disznót győz alapon (koponya és bordasérüléseket azért beszereznek)lefegyverzik és leütik az őrt. (túl nagyot ütnek = +1 hulla)
    Tanakodnak, hogy mi legyen. Közben ketten már olyan szinten vannak rosszul, hogy összeesnek, meghalnak, a többiek felkapkodnak mindenféle ruhát, amit csak megtalálnak és elindulnak az erdőbe, mielőtt visszajönne a többi támadó. Kivéve Djatlov, aki szerelmes a sátornál maradt Zinajdába, felkap egy husángot (úgy tudom, egyedül az ő kezében találtak "fegyvert"...vagy?) és fittyet hányva az esélyeire, nekivág a sátor felé. Megfagy, vagy őt is elkapják. A többiek elcsigázva, félig megfagyva belezuhannak egy árokba, súlyos sérülésekkel tetézik már amúgy is ramaty állapotukat, miből is kifolyólag nem tudnak onnan kimászni.
    A támadók roppant veszélyes szökött rabok/kémek/sorozatgyilkosok, (valami miatt még államtitkosak is) és amikor a hatóságok rájönnek, hogy arrafelé lehetnek, az egész környéket lezárják és átfésülik. Amikor rájönnek, hogy hegymászók is vannak arrafelé, az ő útvonalukra külön csapatot is küldenek, sajnos későn. Még hónapokba telik, mire a támadókat elkapják.
    A kabátok már eleve sugárszennyezettek voltak.

    (már csak a narancssárga -nem liláspiros!- bőrszínt, a hiányzó nyelvet, és a külsérelmi nyom nélküli töréseket kellene megmagyarázni)

  • 675.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:42

    @damned: Ez az egész ügy egy hatalmas kotyvasz..
    Igazából jobban átgondolva, nincs is min vitatkozni, mert a "rögzített" nyomok, nem hiteltérdemlőek. Ha bármihez is hozzányúltak,(márpedig van rá utalás)vagy bármilyen okból manipulálták a jegyzőkönyveket, akkor nincs miről beszélni. Ugyanis csak a hivatalos forrás alapján történtek ezek a különleges és megmagyarázhatatlan(pl.. bordatörések) halálesetek.
    Vagyis ha piszkálták a hullákat, lehet hogy nem is azok a traumák voltak a testeken, mint amit jegyzőkönyveztek. Egyszerűen hiteltelen az egész sztori. Nincs mibe kapaszkodni.

  • 676.  igor (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:43

    a nyelvvel kapcsolatban tegnap óta az intralingualis injekció jár a fejemben. persze fogalmam sincs mi lehet az, ami nyelvbe adva hatásosabb, mint mondjuk vénába.

    mert olyat el lehetne képzelni, hogy Dubinyina kisasszony kap valamiféle szert (valahol, valamikor), ettől megőrül (a tragédia napján), elkezdi kivágni a sátor oldalát, erre felkel Gyatlov, kérdőre vonja, erre felkelnek a többiek is, a trippelő leányzó megijed, hallucinál és menekülőre fogja, Gyatlov meg utánaszalad, egyből, mert hirtelen rádöbben, hogy ha nem cselekszik azonnal a hallucináló lány rövid időn belül meghalhat. a kérdés az, hogy a többiek miért nem öltöztek föl. szóval lehet hogy a nyelv is irreleváns. mondjuk fertőző betegség is lehet, de olvasmányemlékeimben inkább trópusi kórokozók okozta nyelvelváltozások rémlenek (bár ez nem jelent semmit), itt meg ugye -20 fok volt. tehát ha releváns, akkor a szpecnaz-kgb kombó eltüntette, ha nem, akkor állat vagy bomlás.

    más.

    lehet tudni valamit arról, hogy Gyatlovék tisztában voltak azzal, hogy Zolotarjov a párt embere?

  • 677.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:44

    @stoppos: Ez mind én vagyok :)

    @dr.LopiciGaspar: Beszélj még egyszer a vadász barátoddal. Nem minden hó viselkedik úgy ahogy elmondta. A hónak több fajtája is van.Újhó,és régihó. Az új havat is külön csoportokra osztják úgymint vadhó,porhó, nedves hó, hódara.A régi hó alcsoportjai a csonthó ( ez lehet száraz csonthó és nedves csonthó) aztán van a kérges hó. ebből is van olvadt kérges hó ,meg szélharsch. aztán ott van a tömött hó, ebből is van a száraz és nedves változat, van aztán a préselt hó amit a szél hord össze és az úszóhó vagy lebegő hó.
    Voltam olyan helyen ahol -25 fokban is beszakadt alattunk a felső réteg hó.Két hét múlva amikor visszamentünk helikopterrel.Szépen látszottak a nyomok a hóban pedig közben több napon át havazott de a nyomokat nem fedte el teljesen.

  • 678.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:44

    @Salamancai űrhajós: Plusz lehet róluk beszélt a nővér??? Mégis volt ott valaki??? 2 fő egy másik sátorban.....

  • 679.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:45

    Mégis létezik a jeti!!
    index.hu/tudomany/brittudosok/2011/10/27/kozetettek_bizonyitekaikat_a_jetikutatok/
    (friss hír, remélem még nem volt eddig :) )

  • 680.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:47

    @igor: "lehet tudni valamit arról, hogy Gyatlovék tisztában voltak azzal, hogy Zolotarjov a párt embere?" - ha tudták is sztem nem foglalkoztak vele... Mindent engedéllyel csináltak, talán még örültek is neki, hogy egy tapasztalt túravezető tart velük majd az úton...

  • 681.  Sanyi (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:47

    (szóval akár valami huncut jeti is lehetett... akár '56 miatti bosszúból is, ahogy az már korábban szóba került :)

  • 682.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:53

    @"Salamancai űrhajós": "A külföld nem is nagyon értesül egy ilyen "csip-csup" hegyibalesetről,"

    Ezt a sztorit, a KGB nem az Amcsi bulvárlapoknak szánta, hanem mondjuk a CIA-nak. Pl.. Elhintenek egy titkos fegyverkísérletet. Vagy az egyik kémüket intézték el, és ezzel üzentek, hogy a Szovjetunióban bárkivel megeshet valamilyen rejtélyes dolog. Méghozzá úgy, hogy a kutya nemmeri megkérdezni tőlük, hogy mi is történt valójában.

    Ismétlem!!!
    AZ egész történet alapja, azok a jegyzőkönyvek amiket a Szovjetek
    készítettek. Úgy tűnik, hogy manipulálták a helyszínt!
    Ezt elfogadod?
    Mert ha igen, akkor hiteltelen minden betű amit papírra vetettek az üggyel kapcsolatban. Vagyis nincs sztori, csak egy agyrém...
    És most őszintén... Minek van nagyobb esélye? Annak, hogy valami Természetfeletti dolog történik a Szovjetunióban, vagy annak hogy a KGB dezinformál?
    Ugye?

  • 683.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:55

    @Salamancai űrhajós:

    Ilyen ügyek éppen akkor keletkeznek amikor nagyon el akarnak titkolni valamit. Az akkori SZU ban még nagyobb volt a para. Ki tudja melyik turázó melyik apparatcsik rokona ismerőse stb kezdte el kavarni a dolgot aztán a "fortélyos félelem elve igazgat" működése alapján utólag már csak kármentesíteni tudtak, és nem egy full balesetes sztorit megkomponálni.Biztos, hogy ez az esemény készületlenül érte azokat akiknek a dolga lett volna az egészet fedezni vagy megmagyarázni. Ha meg sima baleset volt akkor meg nincs gond de akkor nincs titkosítás meg terület lezárás sem.

  • 684.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 13:59

    Ismerve a szoci bürokráciát. Elég sok papírnak kellett születnie mire valamelyik felső vezető rábólintott, hogy ok zárjuk le és titkosítsuk.
    Ivan Padraszarik manysi pártbizottság vezetője is kevés volt ehhez.

  • 685.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:05

    @taser:
    Ha a KGB-s szálat vesszük, ott volt az a Szorokin, aki feb 4-én mondta, hogy megy rendezkedni. A kutatás 2 hétre rá indult meg.
    2 hét alatt a KGB, nem hogy egy fullos balesetet megrendez, hanem az egész Háború és békét színre viszi nulláról, ha kell.

  • 686.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:15

    @damned: Van egy mondás, miszerint..
    Ha patadobogást hallasz,(Európában) először gondolj mindig Lóra és csak azután Zebrára,vagy patásufóra...:)
    Milyen igaz.
    A történet hiteltelen lehet, mert a hullákat piszkálták.
    De ha nem, akkor a kórboncnokok miatt hiteltelen.
    Miért nem véleményezte pl,hogy a nyelv hogyan tűnt el.
    Ha azért mert még csak nem is sejtette, akkor dilettáns.
    Nem hiteltérdemlő a munkája.
    Ha azért mert nem írhatta le, akkor meg egyértelműen manipulálták a jegyzőkönyveket. Tehát ismét csak hiteltelen.
    Éppen úgy, mint ez az egész kotyvasz, amit a Szovjetek összehordtak.

  • 687.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:27

    @damned: Tökéletesen igazad van. Minden adat hiteltelen, minden nyom hamisítvány, az önkéntesek hazudnak, az újságíró nem halt meg, a kórboncnok hazudott pár nemlétező sérülést, Djatlovék pedig még mindig élnek, sőt soha nem is léteztek. :D

    Bocs, de ezt a "minden hazugság, még a gravitáció is" megközelítés számomra még a hivatalos lavinamagyarázatnál is erőltetettebbnek hangzik.

  • 688.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:29

    @damned: Tökéletesen igazad van. Minden adat hiteltelen, minden nyom hamisítvány, az önkéntesek hazudnak, az újságíró nem halt meg, a kórboncnok hazudott pár nemlétező sérülést, Djatlovék pedig még mindig élnek, sőt soha nem is léteztek. :D

    Bocs, de ezt a "minden hazugság, még a gravitáció is" megközelítés számomra még a hivatalos lavinamagyarázatnál is erőltetettebbnek hangzik.

  • 689.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:31

    Egyre jobban kiábrándulok, ebből a történetből.
    Első olvasatra érdekesnek tűnt, de most már inkább, egy Agatha Christie könyvhöz hasonlít számomra. Érdekes, hátborzongató, és persze semmi értelme. Mert csak akkor láthatsz benne rációt, ha a végén szájbarágósan elmesélik az előzményeket, egészen Krisztusig. Mert az ember képtelen kibogozni a sztorit magától,mivel nem tár semmit az olvasó elé, amiből következtetni lehetne az ok-okozatra. Csak összehord egy halom hülyeséget.
    Ez a sztori éppen ilyen. Mesterségesen kreált, és csak a rendező tudná elmondani az igazságot.

  • 690.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:32

    @damned: "Ezt a sztorit, a KGB nem az Amcsi bulvárlapoknak szánta, hanem mondjuk a CIA-nak. Pl.. Elhintenek egy titkos fegyverkísérletet. Vagy az egyik kémüket intézték el, és ezzel üzentek, hogy a Szovjetunióban bárkivel megeshet valamilyen rejtélyes dolog."

    Ha jól értem, akkor ez a fenti lenne a bűneseteknél alapvető fontosságú indíték.

    Eleve azt sem értem már: miért került egyáltalán a képbe a fegyverkísérlet mint magyarázat? Miféle fegyver az, ami pánikot kelt, nyom nélkül tör csontot, narancssárgává teszi a bőrt, és random kitép egy nyelvet?

  • 691.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:37

    @Salamancai űrhajós:
    Ez egy igazi, (rosszul megkomponált?) összeesküvés szerintem.
    De most komolyan szerinted az ufók voltak? :-)
    Esetleg jeti?
    Én nem a haláleseteket kérdőjelezem meg,hanem a jegyzőkönyveket.
    Innentől kezdve pedig nincs mire támaszkodni. Vagy szerinted van valami, ami hiteltérdemlő? Írd le nekem légyszíves.
    Várom azokat a momentumokat, ami szerinted igaznak tűnnek.

  • 692.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:39

    @Salamancai űrhajós:
    Szeretném ha leírnád azt. ami szerinted elfogadható bizonyítéknak minősül.

  • 693.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 14:43

    @damned:
    Vagy azt a tanúvallomást, amit igaznak gondolsz.

  • 694.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:04

    @damned:
    Elég béna módszer lenne így üzengetni a CIA-nak, vagy éppen így lehitetni velük bármilyen csodafegyvert is. Minimum erőltetett gondolat menet.
    Gyanítom a CIA-nál nem estek seggükre a csodálkozástól az 50-es években sem, ha meghalt 9 mérnök/mérnök hallgató, és nem ment a facepalm, hogy bazzeg itt egy csodafegyver, amit az oroszok titkolnak és kilencen már bele is haltak.

  • 695.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:13

    Még egy információ ami új nekem, egy lámpát találtak a sátor tetején, kikapcsolva...

  • 696.  zosa (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:13

    @taser: feltételezed hogy a KGB tudta mi történt valójában és azt akarta eltusolni és ezért volt lezárva a terület (amit néhány helyen megemlítenek, hogy nem lezárva volt, hanem nem engedélyeztek túrát oda csak nagyon tapasztalt hegyi túrázóknak).

    De honnan vesszük, hogy a KGB tudta mi történt? Lehet hogy ők is pont ennyit tudnak mint mi (na jó ez durva lenne) és pont azért zárták le mert nem tudják mi történt pontosan...

  • 697.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:22

    @asmodean:
    Nos, ez csak egy ugyan olyan erőltetett, és semmitmondó teória volt részemről, mint az összes többi ami itt olvasható.
    Pont ezzel akartam rávilágítani, hogy akkora egy kotyvasz az egész, hogy tulajdonképpen bármi beleférhet.

    De komolyan mondom, hogy vissza se jövök addig, amíg ki nem nyomozom, hogy mi történt
    Mert ez így nem állapot. :-)

  • 698.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:22

    @damned: Szerintem egy kémet "látványosan" eltenni láb alól ennél eccerűbben is lehetséges :-)

    Nekem azért teccik egyre jobban ez a Djatlov ügy, mert már maga a sztori is egy konteó a konteóban :-)
    59-ben a SZU-ban azt engedtek nyilvánosságra hozni, amit akartak. Mindenféle konteógyártás vesződsége nélkül, simán elhallgattak bármit, elhallgattattak bárkit. Fegyverkísérletek közül csak a sikeresek kerültek nyilvánosságra.

    Itt valami elég egyedi eset történt. Vajon mi lehetett az, ami a gépezetnek így a torkán akadt? Ami egyáltalán konteóvá válhatott? Egy olyan korban, amikor bármit el lehetett titkolni, bármit le lehetett tagadni, bármit el lehetett tüntetni amit csak akartak? Minek a bonyolult fedősztori? Minek a be nem avatott ápolónő? Miért nem ment oda egy megbízható KGB csapat, akik "véletlenül" arrafelé hegymásztak szintén, és oh, mi borzalom, találtak egy lavina által betemetett tábort. Tetemek hazaszállítva. Hogy miért narancssárgák? Hát kérem sok volt a béta-karotin a kajában. Részvétünk.

  • 699.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:24

    CSUM = kunyhó (bennszülött)
    csak meglesznek.............
    magyarul CSŰR

  • 700.  damned (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:26

    @damned:
    Ne legyen a nevem damned, ha hétfő estére, át nem nyújtom az egész és immáron lezárt nyomozati anyagot.
    Vádirattal együtt. :-)
    Hétfőn jövök...Csá mindenkinek

  • 701.  ata (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:45

    nos, az első nap óta követem a kommenteket, és meg kell mondjam, hogy rettentő jól szórakozom, a történet is nagyon érdekfeszítő, szóval gratula tiboru, nagy vagy!

    a teóriákat illetően nem foglalnék állást, mert tökéletesen képtelen vagyok eldönteni, mi lehet az igaz. ráadásul nincs szakértő véleményünk a nyelvet és a sérüléseket illetően, úgyhogy nem is nagyon van mire támaszkodni.
    damnednek ráadásul abban igaza van, hogy ez kb a fele sem igaz vetélkedő is lehetne:)

    viszont szombaton ctulhu-t fogok mesélni, és zseniális alapsztorit adtatok hozzá. :)

  • 702.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:47

    @sutianap: чум = sátor (több forrás ill szótár szerint)
    Te hol találtad a bennszülött jelentést?

    @damned: Már tűkön ülök... De aztán minden a helyén legyen ám! :P

  • 703.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:51

    @damned: "Vagy szerinted van valami, ami hiteltérdemlő? Írd le nekem légyszíves. Várom azokat a momentumokat, ami szerinted igaznak tűnnek."

    Természetesen ezt nem fogom megtenni, mivel pontosan tudom, hogy te egész egyszerűen minden nyilatkozatot és minden dokumentumot hamisnak kiáltottál ki.
    A nickemet és avatáromat viszont nem véletlenszerűen választottam ki, hidd el, nagyon sokat elmond a hozzáállásomról. ;)

    Egyébként pont tegnap este írtam fel a gondolkodós listámra a következő mondatot: "az egész túl mesterkélt..."
    Persze, én erre a megállapításra nem úgy jutottam, hogy "ezhülyeség" felkiáltással félresöpörtem mindent, mer' a kágébé az olyan, hogy hamisít, és nem kreáltam bele a sztoriba egy CIA-ügynököt sem.

    Nekem az volt gyanús, hogy három ember indul el a tábor felé, mind a három meghal, de más és más módon, és mind a háromnál van valami meghökkentő körülmény. Négyen indulnak meg a vízmosás felé, mind a négy meghal, de más és más módon, és mind a négynél van valami meghökkentő körülmény.

    Tehát igen, nekem is megfordult a fejemben a te verziód. Viszont el is kellett vetnem: semmi nem utal dulakodásra, senki nem védekezett, hiányzik a fegyver, és ami a legfontosabb: nincs indíték. Mert, mint korábban már írtam, veled ellentétben én nem tekintem indítéknak azt, hogy a KGB "biztos" rá akart ilyeszteni a CIA-ra, meg volt ott egy beépített nyugati kém is, és egyébként valami titkos fegyver is lehetett...

    Occam borotvájával éppen te hozakodtál elő, nem?
    Kérlek, gondold végig, hogy a te fegyverkísérletes-kémes-CIA-s verziód biztosan kevesebb elemet told-e hozzá a sztorihoz, mint akár a legeszementebb repülő jetis magyarázat. :)

    És felvetésedre válaszolva: nem, nem hiszem, hogy az ufók, a jeti, az ősök szelleme vagy a vasorrú bába volt. :D
    Ha visszaolvasol, eddig én még egyetlen verziót sem vázoltam fel. Én nem teszek mást, csak kérdéseket teszek fel és gondolkodom.

  • 704.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 15:54

    @Badra: Szerintem nem 'bennszülött' jelentést talált, hanem azt, hogy 'bennszülött kunyhó'. :D
    Mindenesetre akár sátor, akár kunyhó, szerintem nagyon érdekes... vajon voltak is benne emberek? Egyáltalán: tényleg ott volt az a kunyhó 1959-ben?

  • 705.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:01

    @Salamancai űrhajós: Igen, én is így értettem a bennszülött dolgot, de több helyen néztem, és mindenhol csak a sátrat írták... ezért érdekelt a másik forrás.. :)

  • 706.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:05

    @Badra:
    Írd be a googleba a kép kereséshez, hogy ЧУМ, és amit előhoz azt hiszem mindent megmagyaráz, a bennszülött kunyhóval kapcsolatban.

  • 707.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:10

    @Badra: jaaaa! :D akkor félreértettem, bocsi. :P

    @asmodean: Tényleg! A képkeresővel nem is próbálkoztam, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna! :)

  • 708.  Ren (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:16

    Azt a térképet kéretik fenntartásokkal kezelni:

    Who is Vadim Chernobrov and what did he use as a reference for the highly detailed drawing of the event (1999) which includes the precise locations of the victims?

    Vadim Chernobrov is a paranormal researcher and investigator. He is apparently well known in Russia for his “works” relating to UFO’s and time travel. He is one of the founders of an organisation that was registered in 2004 to investigate paranormal mysteries.

    The map is apparently his interpretation of the events largely based on reports from the media but has been disputed with regard to its accuracy.

    In particular, the locations of the bodies are definitely wrong as was proven by the UPI 2008 expedition.

  • 709.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:41

    Eljutottunk oda, hogy most már mindenáron kell egy lezárás? Mégha az az is, hogy a történet hiteltelen? :))

  • 710.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:53

    @Ren: Igen, valóban nem a legjózanabb információforrás az ipse. :DD

    A térképen engem a sátor/kunyhó feltüntetése lepett meg. Honnan szedte vajon az infót? Eddig láttam a helyszínről vagy féltucat térképet, de egyiken sem szerepelt.

    Nem tud valaki egy pontos és nagyjából hitelesnek mondható helyszínrajzot? Eddig egy felülnézeti, szintvonalas térképet találtam, ami egész jónak tűnik, de azt meg Paintben rajzolták, s ez sokat levon az értékéből. :P

  • 711.  Wintermute (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 16:58

    Akkor en vedenem tovabb a nappali verziomat. Nem allitottam, hogy mindent meg lehet vele magyarazni, de szamomra hihetobbnek tunik, minta az, hogy valami ugy megijeszt 9 embert, hogy azok gatyaban kirohhannak a -20-ba.

    Nem bongesztem at az osszes forrast de az egyik szerint mar csak tiz kilometerre jartak a celtol. Ez volt a kethetesre tervezett tura otodik napja, nekem ugy tunik eleg jol alltak idovel es meg haza is uzentek, hogy keshetnek. Raadasul a cel egy hegycsucs, ismet csak logikus, hogy kozvetlenul elotte rapihennek.

    Meg egy reszlet, ami folott eddig mindannyian elsiklottunk, aznap volt Zolotarjov szuletesnapja, amit ismet indokolhat egy kis lazitast, talan meg nemi alkohol is elokerult. Nem sok, de epp eleg, hogy tulsagosan ellazuljanak (nyilvan az unnepelt, aki itt epp a legtapasztaltabb iszik a legtobbet).

    Nem feltetlenul voltak meztelenek! A forrasok emlitenek majdnem meztelen testeket, de oket akar a tobbiek is levetkoztethettek, hogy noveljek a sajat vedelmuket.

    Elnezest az ekezetek hianya miatt.

  • 712.  bisztosjomunkasember (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 17:49

    Szeretettel udvozlok mindenkit!

    A felvagott satorra van egy nagyon egyszeru nagyarazatom:a hidegben elgemberedhettek az ujjak,es nem tudtak kikotni a jol bekotott satrat.Sietve kellett nekik valami a satorbol-ezert vagtak ki,kivulrol.
    Emlekszem arra,hogy az alapkikepzesen kesztyu nelkul kellett lennunk-nem is tudtam begombolni a vegyvedelmi kopenyt vagy rendesen raszoritani az AMD markolatara loveskor.
    Szerintem a marhulas joidoben,napsutesben es a gyors rabaszas a vihar miatt a legelfogadhatobb magyarazat.Persze hogy volt nemi alkohol meg drog is a nyugatrol-az LSD-t meg ma sem mutatja ki a rutinteszt peldaul,hatmeg akkor...

  • 713.  Ramalama (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 18:40

    Nekem a legkülönösebbé az emberek viselkedése teszi ezt a konteot. A tények köré, már ha tényeknek tekinthetjük őket, a teljes történéssorozatot akkor tudnánk felépíteni, ha értenénk miért tették azt, amit. De arra, hogy ki ruhába, ki félmeztelen/alsóruhában kirohan egy felvágott sátorból a szélrózsa minden irányába, majd tüzet rak, fáramászik, visszafordul, továbbmegy, útközben rejtélyesen meghal, és vannak akik még sírba is fekszenek, nem találok semmi ésszerűt :( Vagy valami megmagyarázhatatlan dolog volt a sátorban, vagy valakik alaposan átrendezték a terepet..
    A sok komment olvasása közben már oda is eljutottam, hogy lehet, hogy ufók rabolták el őket, a nyelvtelen nőn kísérleteztek, a többit meg kidobálták a hajóból, és négyen a földetérésben mégsem haltak bele, őket a manysik temették el, de ez is megdőlt hamar, hisz köztudott, hogy az ufók kilevitálják a népet a sátorból, nem kivágják őket onnan..
    Bogozzuk ezt ki, addig nem lesz nyugtom :)

    Tiboru, Önnek pedig a legelső konteo óta mérhetetlen hálával és gratulációval tartozom :)

  • 714.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 18:40

    @Badra:чум википедиа
    У этого термина существуют и другие значения, см. Чум (значения).

    Коническая берестяная юрта алтайских тюрков
    Чум — конический шалаш из жердей, покрываемый берёстой, войлоком или оленьими шкурами; форма жилища, распространённая по всей Сибири, от Уральского хребта до берегов Тихого океана, у финно-угорских, тюркских и монгольских народов.[1] Диаметр чума в нижней части обычно составляет от 3 до 8 метров.[2]
    Историки жилища признают эту форму первым опытом искусственно создаваемого жилья, к которому человек обратился от полых, дуплистых деревьев и пещер. Прообразом чума могли служить прислонённые наклонно к дереву ветви. В Европейской России чум утратил своё былое назначение и превратился в служебную хозяйственную постройку: у марийцев, удмуртов, чувашей, татар его жердяной остов служит овином (шиш); покрытый соломой, он прикрывает ход в погреб. У западных финнов — в северной Финляндии и Карелии — он под именем коты служит в летнее время кухней. Посредине чума, под отверстием в его вершине, помещается здесь обыкновенно очаг, сложенный из мягких камней. Такого же рода кухни из еловых жердей встречались в 1840-х годах у эстонцев; на острове Хийумаа и около Вильянди кота с таким назначением была в ходу в конце XIX века, существует, вероятно, и теперь, но феллинская кота (кöк) представляется уже усложнением древней: конус из жердей служит уже крышей над круглой каменной стенкой.

    Саамская семья возле своего жилища
    Такой же шалаш, покрываемый летом парусиной, зимой — толстым войлоком, в первобытной форме встречается, под именем кота, у кочующих в Швеции саамов. У русских саамов он служит походным жильём (кувакса) и прикрывается до половины парусиной.
    По мере перехода кочевых народов к оседлому образу жизни чумы выходят из употребления, а иногда их заменяют палатками.[3].

  • 715.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 19:08

    töhát ha maradunk is annál, hogy Csernobrov nem megbízható, de a manysi táborhely feltüntetése az ő szempontjából éppen vagy teljesen lényegtelen vagy, ha mi feltételezzük a benszülött-incidenst akkor tökéletesen más következtetésre mutat éppen. Mér tünteti fel?
    A nomádok nem csak úgy kóborolnak, mint elveszett lelkek, hanem meghatározott útvonalakon, pontosan ismer és megszokott táborhelyeket használva utaznak. A kérdés, hogy az adott évszakban használatban volt-e a csűr? Ha, igen kapásból kihagyták vagy kimaradtak az első lehetséges szemtanúk. Ha vadászok is, az akkor is egy nagycsalád. Végül es akár kihagyták, akár kimaradtak ugyanoda mutat. Arról meg, hogy mit tehet egy kellően felkészült mégis elméretezett arcberendezésű whitemap-kalandor talán kérdezzétek meg Custer-tábornokot!

  • 716.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 19:13

    @sutianap: Kösz, most már mindent értek.

  • 717.  Yosser (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 19:27

    Nekem az egésszel az alapvető problémám a meneküléskor megtett távolság!
    Igaz, hogy ezek a gyerekek kemények, edzettek voltak, és hegynek lefelé futottak, de ilyen hidegben, jéggé! fagyott hóban mezítláb! a 900m megtételéhez legalább 10-15 perc kell.(ha egyáltalán nem vágja szét annyira a lábukat a jég, hogy ne tudjanak tovább menni!) Ahhoz, hogy valaki ilyen módon 10 percig meneküljön folyamatosan fent kell állnia a fenyegetésnek.
    Ergo: vagy nem a saját lábukon mentek oda,vagy a fenyegetettség folyamatosan fenn állt. Üldözők nem lehettek, mert akkor nem álltak volna meg az erdő szélen sem. Ergo a sátortól kellett menekülni minnél messzebbre. Ez olyan mintha lett volna egy kibiztosított bomba a sátorban és messzire akartak tőle jutni. Aztán mégsem robbant fel amikor lejárt a számláló, ezért elindultak vissza, de már nem sikerült...
    Az biztos, hogyha igaz a sátorkivágós-menekülős sztori, akkor vagy lavina volt, vagy a sátoron belül volt a rémület oka. Nem hiszem (legyen az bármekkora fény, vagy hangrobaj), hogy olyan jelenség miatt kivágnák a sátrat amiről nem is tudják, hogy micsoda. Lavinán kívül más külső okot nehéz elképzelni azon a terepen, amiről egyből tudják bent a sátorban, hogy menekülni kell.

    Egy-két kérdés:

    Ha lavina volt, miért nem mindenki lefelé indult, vagy oldalra ki a lavina útjából, miért szétspricceltek? Lavina elől miért kell 900 métert futni? (illetve többet, mert a távolság 900 m és nem mindenki egyenesen egyből a fenyő felé indult!)

    Az éjszakai sztoriban meg egy nagyon nagy baj van. Hogyan találtak oda a fenyőfához? Kinn vagyunk a pusztában. Ott nincs térvilágítás. Még ha telihold is van 10-20 méternél (lehet csak 5-6m) biztosan nem nagyobb a látótávolság.

    Szóval szerintem nappal kellett történjen a kiváltó ok, különben nem találtak volna oda a fához.

    +1 kérdés: Az összes felszerelésük megvolt a sátorban?

  • 718.  sgc (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 19:35

    még 2 észrevétel:
    - ha szegény csajnak fagyott állapotban vágták/tépték/rágták ki a nyelvét, ott az állkapocsnak is komolyan kellett sérülnie: csukott száj esetén ugye a fogak is 'útban vannak'
    - Ludmilla a képek alapján simán 40-nek néz ki o_O

  • 719.  kecso (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 20:25

    @Sir_David_Bowli: hát nem tudom, ha nincs ilyen jelzés az ősöreg doxádon:

    forums.watchuseek.com/attachments/f29/8449d1145695622-fs-mint-blancpain-fifty-fathoms-vintage-military-watch-sm-bp-50-fathoms-apr-22-2006-023.jpg

    akkor meglátásom szerint nem nagyon tud vele tesztelni. ugyanis kötelező volt feltüntetni a számlapon, ha radioaktív sugárzással oldották meg, hogy fluoreszkáljon a számlap

  • 720.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 20:33

    Par valasz angolul tudoknak:

    www.aquiziam.com/dyatlov_pass_answers.html

    Tomoren, roviden: NEM volt titkositva a nyomozat, NEM volt hatosagilag lezarva a terulet, a lany nyelvet NEM kiteptek hanem valoszinuleg magatol bomlott le vagy allat ragta ki (az arcaval egyutt), a 11 holttestet lato "szemtanu" nem is volt ott, meg amugy se tul megbizhato, a vizmosas volt ahhoz eleg mely hogy a bordaseruleseket az eses okozza, a kabaton eszleltek ELHANYAGOLHATO nagysagu masodlagos sugarszennyezest, Nicolas fejseruleset 2-3m magasbol valo eses okozhatta (famaszas?), stb.

    Ellenben: Gyatlovot a FENYOFATOL a sator fele vezeto uton talaltak meg, egyik kezeben NYIRFA agacskat tartott, a masikkal a fejet vedte, hanyatt fekudt fejjel a sator fele. Honnan volt a nyirfagally es minek???

  • 721.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 21:14

    @Joe.UK:
    Egy gyakorlott konteós átlát az ilyen titkos szolgálatok által pénzelt megtévesztéseken, mint a linkelt web oldal.
    Mindenki látja, hogy a probléma kör potomizálása folyik ott.

  • 722.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 21:23

    Bár én még mindig arra szavazok, amit egyre többen írnak, hogy nincs is semmi titok, csak felfújták/hagyták felfújódni a sztorit. A SZU-ban az került nyilvánosságra, amit fenn akartak, hogy nyilvánosságra kerüljön. És a reakció? Elég ránézni a kommentekre. Vajon hogyan reagálhattak az USA-ban? Ha nem is egyből az elnök orra alá dugták a sztorit, de a hírszerzés 1-2 kört biztos futott vele. És miért? Tudjuk, hogy ők is kísérleteztek "érdekes" cuccokkal, egyértelmű, hogy eszükbe jut, vajon az oroszok hol tartanak ezekkel. Jöttek itt is az ötletek, biztosan ők is találgatni kezdtek, amikor a fülükbe jutott: szer, ami kinyújtja a teljesítőképességet/fájdalomküszöböt? Valami biológiai fegyver? Idomított/manipulált vadállat? Valami személy elleni nukleáris kézifegyver? Szóval pörgött rajta az agyuk, és gondolom akkor már a technikusok véleményét is kikérték, lehetséges-e valamelyik ezek közül, az megint nem egy munkaóra nekik. A SZU-ban meg jót röhögnek, hogy kib@sztak velük egy jó dezinformációval.
    Ellenben eszembe jutott még valami:
    Az emberek száma klappol? Készült mind a 10 "utas"ról fotó? Biztosan voltak ennyien/csak ennyien voltak? Megvan az eredeti útvonalengedély?
    --------------
    A végére pedig itt van ez:
    noob.hu/2011/10/27/129924808896148.jpg
    Fogalmam sincs mi ez, régen találtam egy orosz weboldalon. Most jutott eszembe. Nem tudom, igazi-e, vagy csak egy szépen kidolgozott poén, mindenesetre ez pont az, ami miatt én futnék. És ha megnézitek a képeken a hátteret, ez is havas pálya...
    Jó lenne erről valaki tudna mondani valamit. És egy ilyenből mondjuk pont maradhat ott fémdarab/gumitömítés.

  • 723.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 21:44

    Na, most elkezdtem kicsit utánakeresni. A projekt neve "The Kollie" volt, és 1958-ban indult...

  • 724.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 21:48

    @asmodean: Nem mondanam hogy potomizalas folyik... Megnezted az oldalt egyaltalan? Nem epp az a "potomizalo" oldal...:D

    Egyszeruen felvettek a kapcsolatot a helyiekkel (van egy alapitvany ott, Gyatlov haverja csinalta es a mai napig nyomoznak, probaljak osszeszedni az eredeti iratokat). Kizartak egy csomo mindent, de valasz az nincs meg igy se. Levagdalva a rarakodott mitoszt es teves informaciokat meg mindig hatalmas rejtely az egesz.

  • 725.  h4z4rd (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 22:02

    @Joe.UK: Ez durva. Na, ezek után mondjátok, hogy elmaradott, primitív ruszkik.
    Persze elborzaszt az ötlet, hogy válasszuk le a kutya fejét, de tartsuk életben, majd építsük bele egy Dalek testébe, de azért lássuk be, hogy ez nem kis bravúr.

  • 726.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 22:03

    Üdv mindenkinek!!

    Gratulálok a bloghoz!! :)

    Akkor nézzük...

    1: viharban,viharos szélben nem lehet kommunikálni!(menekülés közben megbeszélni a találka helyet..)Ha van rajta sapka azért,ha nincs,akkor azért!(tapasztalat)
    2:Ha a lábnyomok megmaradtak,miért kellett keresni a testeket azon a 400 méteren belül?? (akik a sátor felé (?) mentek vissza...500m-e vezettek a nyomok a fenyőhöz.. )A szél csodákra képes,akár 5-6 m-en belül is. Erdősáv =védettség! A szél a torlasz után teszi le a havat.
    3:telihold... akár 1 Km,tiszta időben,de viharban 15-20m éjjel!
    4:-18 c-ban bőr a vashoz odafagy (tapasztalat)
    5:Ha kitörtek a sátorból ,akkor belül történt valami...(mondjuk Ljudmillának kiszakad a nyelve??...
    6:kevés az infó... a mederben,milyen sorrendben feküdtek?? Akik a sátor és a fenyő között voltak milyen ruha volt rajtuk??Mennyi hó volt felettük??A vízmosásban mit keresett rajtuk 4m hó?? Alatta hogyan találták meg Őket??
    7: A sorrend nem biztos! Sátortól fenyőig.Fenyőtől vízmosásig. És vissza!! Honnan lehet tudni,hogy a fenyő alatt a tüzet mikor rakták??
    8:Drogok mindig is voltak!!
    9:Ha valakit fejjel a sátor felé találnak meg az nem biztos ,hogy arra ment (futott)...
    10:Van cca 400 m,ahol nem voltak nyomok a fenyőig,ott bármi történhetett...
    11:Kusza az egész (mert nem illik,illett a párt ideológiájába.Ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni! Ezért bármire képesek voltak a rendszer hívei!!Nem véletlenül nem érdekelte a kutyát sem,hogy milyen emberek voltak!Jellem,habitus!Csak az,hogy milyen elvtársak!Az olyan világ volt!Mennyit tettek a kommunizmusért...)
    12:Vér... -20,-30 fokban mennyi vér folyhat el?? Akkor,mikor a lehelet odafagy a száj szélére??
    13:Eltelt több évtized. Eddig nem fejtették meg a rejtélyt.Miért??
    14:Kik voltak a nagy sátorban,kik a kicsiben.Ki volt felöltözve,ki nem??
    15:Pillanatkép január 30.-án.Ljudmilla és nem néztem, utána ,hogy ki.Mellettük két társuk.Nem egy csapat !A két fazon kifigurázza Ljudmillát és,aki Őt átöleli (nem néztem utána)!!Mindenki tudja,hogy ez mit jelent!!Bár jópofa,szívet melengető,de sokatmondó felvétel!!
    16:Mindenki elmondja itt a véleményét!Én is! De semmire sem megyünk,hiszen nem dolgozunk össze!! Mindenkinek van egy "kis" igazsága!! Sok kicsi sokra megy!! :)Nem kiegészítjük egymást,hanem űbereljük egymást! Ezen kellene változtatni!!Elképzeléseinket kiegészítve biztosan megtaláljuk a megoldást!!
    17: Üdv mindenkinek

  • 727.  asmodean (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 22:12

    @Joe.UK:
    Hát ez az sok tényt téves információnak állítanak be, de a gyakorlott konteós szem átlát a szitán.

    (Érezzed már az iróniát na :) )

  • 728.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 22:22

    @asmodean: Pont nem akarom erezni na... :)

    Ennyi plusz infot figyelmen kivul lehet hagyni ES MEG MINDIG TUL KUSZA!

  • 729.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 22:41

    @fabo: Szerintem kár nem létező eredményekkel dicsekedni, mert a konkurencia a végén még tényleg megcsinálja ;-)

  • 730.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 22:44

    @fabo: upsz...

  • 731.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 23:05

    @Yosser: "Még ha telihold is van 10-20 méternél (lehet csak 5-6m) biztosan nem nagyobb a látótávolság."

    Télen, ha mindent hó fed, sokkal jobbak a kontúrok, és emellett kevesebb sötét felület nyeli el a telihold fényét, mint nyáron. A hóról szépen vissza tud tükröződni, jobban lehet látni.

    Egyébként pont ebből következik számomra a sztori legfélelmetesebb következtetése:
    Egy lejtő aljában állsz, ami teljesen kopár, és három fekete alak halad felfelé a fehér háttér előtt, tőled párszáz méterre.
    A fa alatt álló 4-6 ember nem egyszerűen visszavárta a három, táborba indult társát. Konkrétan VÉGIGNÉZTÉK, hogy mindhárman meghalnak!

  • 732.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 23:15

    @taser:

    Eléggé haragszom rád, mert most összedőltötted a szuper elméletem legfőbb tartóoszlopát. :)

  • 733.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 23:19

    @Maci: Szerintem nagyon sok mindenben segítünk is itt egymásnak, én legalábbis rengeteg hasznos infót kaptam másoktól. :)

    "Akik a sátor és a fenyő között voltak milyen ruha volt rajtuk?"

    A táborhoz legközelebb jutó Zinajda ruházata alsónemű volt és cipő. Cipője egyébként a két fa alatt meghalt fiún (Krivoniscsenko és Dorosenko), valamint Lugymillán kívül mindenkinek volt. Ettől függetlenül fa alatt maradt (?) négy ember, aki később a vízmosásban végzi, a "jobban öltözöttek" közé tartozott. Úgy tippelem, hogy a 7 életben maradt ember közül a három legvékonyabb ruhában levő indult el a táborhely felé. Ja, és Djatlov egy faágat is szorongatott a kezében. :D

    Egyébként azt honnan lehet tudni, hogy vihar volt? Egész nap rossz volt az idő, de attól függetlenül éjszakára újból kiderülhetett az ég (vagyis világos, csillagfényes éjszaka, no meg természetesen az ezzel járó farkasordító hideg). Nem hiszem, hogy hófúvásban akár ennyi ideig is kihúzták volna. A hideg egy dolog, de ha még szél is van és éles, jeges szemcsékkel borotválja a bőrödet...

  • 734.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 23:21

    @sutianap:
    "Ez a kifejezés vannak más célokra, lásd Chum (egyértelműsítő).

    Kúpos kéreg sátor Altáj törökök
    Chum - egy kúp alakú sátor készült oszlopok borított kéreg, nemezből vagy deerskins; formában lakás, közös egész Szibériában, az Urál-hegység a Csendes-óceán partján, a finnugor, török ​​és mongol népek. [1] Az átmérője a pestis az alsó része általában 3-tól 8 méter. [2]
    A történészek ismerik ezt a fajta ház első tapasztalatok a mesterségesen létrehozott lakás, amely az emberek fordult üreges, odvas fák és barlangok. A prototípus a pestis lehet támaszkodva tilt egy fa ága. Az európai Oroszországban, a sátor elvesztette korábbi célját, és vált a közüzemi melléképületek: a mari, udmurt, csuvas, tatár, a csontváz zherdyanoy csűr (ábra), fedett szalma, s kiterjed a folyamatban a pincében. A nyugati finnek - Észak-Finnországban és Karélia - a neve szokott macskák a nyári konyhában. A közepén egy pestis, egy lyuk a tetején, általában itt helyezték tűzhely, beépített puha kőből. Az azonos típusú konyha a fenyő oszlopok történt a 1840-es években, az észtek, a sziget Hiiumaa és Viljandi körülbelül egy macska ilyen találkozó volt divatos a késő XIX században, valószínűleg most, de fellinskaya macska (Kok) már bonyolultabb régi: a kúp a pólusok már tető alatt a kerek kőfal.

    Sami családja otthona közelében
    Ugyanez a kunyhó, fedett vászonra a nyári és a téli - vastag éreztem, egy primitív formában történik, néven a macska, a nomád számi Svédországban. Az orosz Sami ő menetel ház (kuvaksa), és fedezi fel a fele vásznon.
    Ahogy mozog nomád a letelepedett életmódot pestis kiesett a használat, és néha nem váltják őket sátrak. [3]."

    Oké, elhiszem!!!! :)))) Köszi!! :D

  • 735.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 27. 23:47

    @Maci:

    Sztem nem biztos, hogy éjjel is vihar volt…. Nem húzták volna sokáig. Főként Krivoniscsenko és Dorosenko.
    Fagyás: Édesapám katonatörténeteiből kiindulva, én is így gondolom… Simán odafagyott a lába a vashoz, és itt még nem beszélünk -20 fokról..
    Hogy szakadt ki a nyelve? Csókolózás közben leharapták? :D Ki tette és miért? Nekem hiányzik az ok.. Plusz ha valaki bent csinálja, akkor dulakodás is lett volna, és az elől menekültek volna, aki a csonkítást végezte.. Ljudmilla nem vérzett volna el percek alatt? A nyelv eléggé vérbő szerv.. Mondjuk nem tudom, hogyan viselkedik a szervezet ilyen mértékű csonkításnál -20 fokban.. :(
    Kikövetkeztetéssel: Djatlov jobban fel lehetett öltözve (ő fára is mászott) rajta cipő is volt. Szlobogyin alsóneműben lehetett, viszont cipő rajta is volt. Zinajda hasonlóképpen alsóruházatban és cipőben volt. Ez magyarázhatja utóbbi kettő ember kezén az égési sérüléseket, fáztak, és a fa alatti tűzben közel tették a kezüket.
    Tiboru írta, hogy mindannyian a nagy sátorban voltak, a kicsi a felszerelés tárolására szolgált. Figyelembe véve, hogy a nagy sátor elvileg fűthető volt (tűzzel, de nem tudom milyen módon, nem vagyok ebben otthon annyira) még logikus is. Tegyük hozzá, egy helyszíni fotón vagy térképen se jelölte senki a másik sátrat… Furi..
    Én örülök annak, hogy cáfolgatunk, érvekkel ki lehet zárni dolgokat… Én még mindig úgy hiszem, ez a nappali sztori túlságosan sántít… Valahogy kevésbé valószínű (nekem)… :)

  • 736.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:03

    @Salamancai űrhajós:
    Ebben az esetben pedig a fára mászás célja nem a tábor és annak környékének kémlelése volt, hanem esetleg menekülőút keresése (vízmosás felé?)... Mondjuk belegondolva mászok én azért fára egy völgy szélén, hogy felnézzek a hegyre??? Hmm....

  • 737.  H1N1 (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:18

    Tényleg nagyon jó kis konteo lett. Szerintem az utóbbi idők legjobbja, grat hozzá.
    Bár nem olvastam végig mindent, de belémnyílalt még1 beteg teória :). Éjszaka van, iszogatnak, buliznak, (egy kis helyi szer az őslakosoktól is bejátszik), majd kitalálják hogy idézzenek szellemet és hát szerencsétlenségükre bejött nekik. Na akkor tényleg legkönnyebb módon elhagyja az ember a sátra, akár kevés ruhában és hóviharban is. Én tuti rohannék :). Abban az időben is szórakozhattak ilyennel az emberek, mert pl nagymamám mesélte hogy lánykollégiumban ők próbáltak ilyet. (az eredményt hagyjuk :)). És persze azért sikerült nekik mert pont a halálhegyen vagy halottak hegyén voltak...

    Egyébként elolvasás után fasza kis álmom volt a konteóval kapcsolatban. Egyik felében csoportos túra volt a helyszínre szervezve itt a blogon és jöttek a hírek hogy eltűnt 9 ember, az álom másik fele meg átcsapott valami időutazós sárkányosba :)

  • 738.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:21

    most tényleg, amit égési sérülésként ír le, az a másodfokú fagyási sérülés. Nemigazmán, nem látjátok, direkt félrevezető információt ad meg. Ugyanilyenre gyanús a "belülről kifele vágott sátor" "a nyelv hiányzik" de nincs leírva az állapota ténylegesen illetve a lábnyomok - amiből ugye kikövetkeztették a szétasátorból- fánálgyűlés-visszaasátrohoz- elafától teóriát. Lehetséges-e a sátortól egyirányú menekülés, mint alternatíva.

    Beszülinapoznak valaki elbassza a karbidlámpát, ami bepukkan bent a sátorban, lesz egy csöpp kalamajka, edlölingélnek a dolgok, kihasad a sátorlap, a Bunsenből kiborul a metanol, azt beszippantják, de egyszerűen már nincs idejük rendbehozni a dolgokat, elindulnak meghúzódni az erdőbe, de már egyszerűen esélyük sincs

  • 739.  andrej_ (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:23

    Ez a KGB dezinformáció bogarat tett a fülembe.

    Mert például mi van ha nem haltak meg? Azaz nem ők voltak a szerencsétlenek, akiket megtaláltak. Remekül el lehet tüntetni a leendő kémek nyomait így és a bónusz kör, hogy a CIA-nak betolják az említett demonstrációt (ti: bárki eltűnhet/meghalhat hipphopp a SZU-ban és utána _senki_ nem fog kutakodni). Ez az 50km-re ellátó csapat is lehet megérne egy kis utána járást szerintem, nehogy kiderüljön, hogy megtudták mit láttak.

    Azt azért tudjuk, hogy amit a SZU-ban el akartak titkolni, az úgyis maradt. Az sem titok, hogy különösebben a módszerekben sem válogattak.

    (Én személy szerint 50km-es távolságból nem mondom meg vmiről, hogy az X környékén van. Egy gyors próbát megér felmenni is Budán a Hármashatár hegyre és hirtelen betájolni Ferihegyet, ami mondjuk ~20km így saccra.)

  • 740.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:29

    itt a következő verzióm is, ezzel találkoztak e, hogyaszondja: Khulyaaté
    azon morfondírozok, hogy ennek az átirata-e a Chtulhu?

  • 741.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:36

    Nincs meg a mozgató rugó... Hiányzik.
    Sok a vetítés és ködösítés.Sugárzó ruhák,misztikus környezet!
    Sok halott...
    Lássuk csak...
    Jól informált mentő csapat (11 halott) hmmm.. ennyi.. ez kevés.Az idő múlik,tudjuk mire képes az,aki a figyelem középpontjába kerül. Sajnos rá nem számíthatunk.Talán az újságírókra sem.Előtte volt "nevük"?? Nem??Lsd. no jó.. lásd ,mai ügyvédek.Hol szereznek nevet maguknak??
    Vihar.Az utolsó tábor.Akkora viharban ki látta,ki tudta,hogy ott lesz egy magas,nagyon magas fenyő?? Senki!Nem még ott találkozni!! Tüzet rakni!!?? Balgaság!Viharban a másikat megtalálni??Nonszensz! NEM LEHET!!Aki tőled három (3) méterre van ,azt sem érti,hogy mit üvöltesz neki!!!!! ...(ha van rajtad sapka,azért,ha nincs,akkor azért!!)
    Nem volt vihar.Ha lett volna,nem találják meg egymást,mikor szanaszét futnak.Ennyi.

  • 742.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:44

    Legvalószínűbbnek tartom, hogy a sátrat kívülről vágták ki. Leírom még egyszer a verziómat, tegnap megtettem, de elveszett, hátha most rövidebbre sikerül.

    Titkos fegyver áldozatai voltak. A bordák eltörését valamilyen mechanikus vagy elektromágneses rezgés váltotta ki, amely az emberi test frekvenciatartományába esett, és rezonanncia alakult ki. Ez olyan HAARP típusú berendezés lehetett, valszeg már akkor elég jól tudták lokalizálni a hatását.

    Éjjel a sátort kivágták pl. katonák, a bent lévőket kihajtották az előzőleg sok kilóméterről a titkos bázisról a Halálhegy megfelelő területére gondosan bekalibrált zónába. A katonák sem (mind) úszták meg mert túl közel voltak, innen a fölös holttestek.

    Valszeg a tüzet is a katonák gyújtották, a fához is ők gyűjtütték össze a csapatot. Hogy pont miért oda az nagy kérdés. A másik kérdés a kivágott nyelv, de ha jól emlékszem, a többi nem kérdés számomra ezen elmélet alapján.

    Tehát nem mindenkit vetett szét a frekvencia, nekik volt idelyük fagyhalált halni, meg mászkálni a sátor felé, meg ruhákat cserélni, mert addigra békén hagyták őket a katonák (valszeg a titkos fegyver tovább bombázta őket), továbbá az akut mérgezések különböző formáit produkálni.

    Azt pl. innen www.youtube.com/watch?v=p0CYXw9Vb-c (27 percnél nézzétek) tudjuk, hogy rezgéshullámokkal mennyire könnyű mérgezés tüneteit előállítani az emberi szervezetben. Ezért volt a sárga bőr, mérgezéses tünetek stb.

    Radioaktivitásra szintén ez a HAARP szerrű fegyver használata ad magyarázatot. Az a tény, hogy a nem mindenki volt radioaktív (vagy hogy nem mindenkinek robbant el a bordája meg belső szervei) éppenséggel a frekvenciafegyver mellett szól, nem ellene. Ehhez csupán széles intervallumú rezgéstartomány kell (valszeg elektromágneses hullám formájában) nagy energiával, térben egyenlőtlenül elosztva.

    Hogy miért ők? Lehet a csoporton belül, de mindenképpen diáktársaik körében népszerű volt a titkos fegyverkísérlet. Lehet másokat is érdekelt volna még hasonló kirándulás. Ez egy üzenet volt számukra, hogy ne legyenek kíváncsiak. Ezért hagyták az ügy bizonyos részleteit napvilágra kerülni.

  • 743.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 0:56

    Egész pontosan 27-től 29 10-ig: www.youtube.com/watch?v=p0CYXw9Vb-c

  • 744.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:02

    Ha viharos szél van,csak amerre a szél fúj,arra üvölthetsz!! Szembe nem!Mert torkodon reked a szó!Csak az hall,aki a hátad mögött áll,vagy közvetlen melletted!! Senki más!Hidd el! Jobbra,balra 20 m kizárt!!
    Jeti,UFO-k ,KGB,CIA felejtős!Már akkor is sokkal profibbak voltak annál,hogy ekkora csinnadrattát csináljanak valamiből.Könyörgöm!!Egy szervezet ,aminek a rejtőzködés a lételeme,ekkora felhajtást csinálna??Neem.

  • 745.  kutya (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:09

    A hiányzó nyelv!

    Mióta hiányzott a lány nyelve? Lehet,hogy születésétől? Lehet az is, hogy egy esetleges műtét, során távolították el!
    A boncmester azért nem foglalkozott vele bővebben, mert az egészségügyi kartonja (Akkoriban a kötelező orvos ellátás keretén belül mindenkinek volt) tartalmazta a részleteket, Később kezdtek el fantáziálni a hiányzó nyelv kapcsán, mert csak a jegyzőkönyvet adták tovább, az egészségügyi kartont nem. Azt hiszem akkoriban így nevezték:Медицинская карта

    "az eredeti jegyzőkönyv csak a hiányzó nyelvet említi (отсутствует язык), a hiány okát nem ..."

    Maradok a földrengéses verziónál, ahogy a 299. bejegyzésben is írtam.
    TotoHU 362. bejegyzésében szintén erre tippel.

  • 746.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:15

    Katonai kísérletekre ott voltak a gulág foglyai.Tökéletes préda !A messzi kutyának sem kellet elszámolni róluk!Ne feledjük!!Mérnökök,és hallgatók... a kommunizmusban!!A párt kirakata!! Ezért volt a felhajtás a keresésükkor!! Nem másért!
    Akkori szemlélet kell az akkori információkhoz!!Nem a mostani!Aki "abban a világban" nem élt az nem tudhatja!!
    Ha a KGB-nek tudomása lett volna (vagy érdekelte volna őket) az ott történtekről,akkor most,mi ,itt ,nem tudnánk róla!!!

  • 747.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:21

    @Maci: Mit szólsz a fenti kommentem utolsó bekezdéséhez? Az nem lehet magyarázat, hogy miért vetették be ellenük a titkos fegyvert?

  • 748.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:31

    Mivel Ők voltak a titkos fegyver.... ??
    Nos..
    Katonákat ugye nem,mert nem képzettek...(ne vegyük a tiszteket..)
    Foglyokat nem,mert nem lojálisak...
    Lojális ,hazafikat tesztelni??....
    Nos...
    Drága mulatság... Még abban az időben is az volt! De mint tudjuk,abban az időben semmi sem volt drága,ha a párt érdeke úgy kívánta...
    Mérnökök ,illetve leendők,akik a karrierjüket építik??
    Mézesmadzag??Beleragadtak??
    Hmmm....

  • 749.  CsuuzLee (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:57

    Kérem szépen, mint minden katasztrófát az életben ezt is apró események láncolata hozta létre és nem egy nagy "erő". Hogy is lehetett?
    Amikor kiértek az erdőből, úgy döntöttek, hogy a sátort tesztelése céljából a sikságon állitják felé és nem az erdő szélén, ahogy logikus lett volna. Fel is húzták a nyilt vidéken és vacsi után lefeküdtek.
    Ekkor vette észre az egyik nőszemély, hogy a lábán fagyási sérülések vannak, vagy bedagadt, vagy ilyesmi, mindenesetre másnap valószinűleg nem fogja tudni visszahúzni a csizmáját, neki véget ért a túra. El is döntötték, hogy 3 férfiember, akinek már amúgy is elege volt ebből a kirándulásból, visszakiséri a vasútig.
    Ám éjszaka nem várt incidens történt, a sátor ponyvája nem birta a hideget és a szelet, és a szél alatti oldalon hangos reccsenéssel kiszakadt.
    Nem volt mit tenni, fel kellett kelni, és felöltözni, mert csak hálózsákban nem birták volna ki reggelig. Mindenki szépen felöltözött, a fájós lábú pedig megkapta a pótgatyót az egyik sráctól, mivel neki volt olyanja, azt tekerte a lábára.
    Otthagyva mindent, ami hátráltatta volna őket a gyors haladásban, elindultak lefelé a hegyoldalból, de folyamatosan csökkent a testhőmérsékletük, mert tüzet nem tudtak rakni a hóviharos éjszakában.
    Amikor eljutottak az első fáig, megpihentek és elkezdtek azon vitatkozni, hogy merre van a helyes irány.

  • 750.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:57

    Harmadik napra, már kezd kikristályosodni a történet.

    Azt mondjátok amit a jelentésekbe írtak azok a KGB kreálmányai.

    Akkor higgyünk a szemtanuknak.

    50 km-re lévő csoport fényjelenségeket lát a hegy felől. Ami lehet jelzőrakéta, mondjuk segítség kérésre, vagy kísérlet kezdésére fellőve, esetleg a földi egységek evvel jeleztek a helikoptereknek, hogy itt vannak a renitensek, ide kell leszállni. Ami ugye egy helikopteres keresőlámpával újabb fényjelenség.
    Ismétlem ez nem a hivatalos kutatás, mert az csak 22-e után ért oda, ez egy aznapi dolog. Szerintem egy ottani titkos alakulat, nem tudta kik ezek a vendégek, vagy nem hittek nekik, vagy a kirándulás tényleg csak kamu volt és egy ellenérdekelt csoportot láttak a személyükben.

    Lehet hinni, a rokonnak is aki bevallja, hogy KGB-s rokona a hegyekbe megy, mert hülye hegymászók galibát okoztak.

    Talán a nővérnek, hogy több holtest is volt, nem csak kilenc.
    És a tények, hogy mindenki meghalt.

    Ha a többit, nem vesszük készpénznek, akkor talán még érdekesebb a dolog, mert lehet nem is aznap haltak meg...

    Lehet egy kínvallatás is, amin átmentek.
    Meztelenül vízzel locsolnak és hagynak kihülni, másokat megégetnek, egyeseket akár kilöknek a helikopterből és hóra pottyannak, valakinek a nyelvét vágják ki, ezekből ki akartak szedni valamit, az tuti.

    Utána a terepet elrendezték, úgy ahogy ismerjük

    Ahogy hagytak mindent és mindenkit megtalálható állapotban, az üzenet lehetett. Hogy így jár az aki...
    Aki benne van úgyis tudja, hogy miért haltak meg, aki meg nem az csak találgatni fog, mint mi... :)

  • 751.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 1:59

    Ljudmilla nyelve

    4m hó alatt szerintem egy gazdaság állatállománya sem olvad fel,nemhogy négy ember..(lebomló nyelv)
    Ebből adódóan a belső szerveik is fagyottak.Szerintem.
    Most jön Ljudmilla nyelve...
    Van olyan infó,hogy az arc is sérült...Tehát ,nyitva volt a szája..és a külső részeken át jutottak el a nyelvig....
    Most kiráz a hideg... Egy emberről írok,aki meghalt.Akinek a nyelve "eltűnt". Próbálom kitalálni,hogy miként.Csak szavak,de neki,ha még élt abban a pillanatban ,kín és fájdalom...
    Szóval...
    Ha zárt volt az állkapocs,csak fizikálisan lehetett a nyelvéhez férni..
    Ha nyitott volt az akár a halála után is bekövetkezhetett.Így érthető a külső szövetek (arc) sérülése.Mivel egy kis termetű rágcsáló a puhább (arc) szövetek átrágásával eljuthatott a nyelvig.
    Személyes véleményem,mikor én majd meg fagytam én mindenem összeszorítottam! Fájtak a fogaim úgy feszítettem....

  • 752.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 2:16

    Mennyire reális,hogy valaki 50 Km arrébb ,éjjel nézelődik??
    Jahh... kimentem lazulni és éppen gömböket láttam...
    Aham...
    Én is szoktam látni villódzó gömböket ,mikor éjjel körülnézek...
    De sosem jártam a hegy közelében...
    Kontra... :)

  • 753.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 2:24

    @fabo:

    Atya ég!!!! Amit a 722 hozzászólásban linkeltél, azt ha meglátom én is rohanok 900 métert.

    Na, valami ilyesmibe keveredtek ezek a kölkök!!! Vagy direkt vagy véletlenül...

  • 754.  CsuuzLee (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 2:31

    Azt kellett eldönteni, hogy akkor most át az erdőn, ahol percenként nagy reccsenéssel szakadtak le a fagyott ágak a szélben és zúdultak le a fagyos hókupacok a fenyőkről, vagy körbe kerülve az erdőt jussanak el a vonatig.
    Valaki még a fára is felmászott körülnézni, másvalaki pedig tüzet próbált rakni, nem nagy sikerrel. Közben a két csendesen guggoló társuk lassan kihűlt. Amikor ezt észrevették, a többiek rögtön megpróbálták újraéleszteni őket, még a vastag ruhát is levették a masszirozáshoz, de nem jártak sikerrel. És egy újabb órát vesztegettek el.
    Ekkorra már az is felmerült, hogy inkább vissza kéne menni a kis sátorba, és ott kivárni valahogy a hajnalt, vagy legalábbis a vihar végét.
    Végül a beteg lány és társai ragaszkodván az eredeti ötletühöz, elindultak az erdőn át, csak előbb még kicseréltek pár szakadt ruhát. A maradék három pedig megpróbált minden áron visszajutni a sátrakhoz.
    Másnap dél tájban arra járt egy helyi vadász és rövid idő alatt 5 holttestet talált. Azt érezte, hogy ebből nagy baj lesz, az órákat nem is merte ellopni, viszont a gúnyáját már ideje volt lecserélnie. Igy összeszedte azt, amit mert és el tudott cipelni anélkül, hogy akadályozta volna a gyors mozgásban, és sebesen elindult a legtávolabb felállitott csapdái felé.
    A szakadékba zuhant lány nyelvét minden bizonnyal egy hó alatt közlekedő egér rághatta le, ebben sincs semmi rejtély, a természetben előfordul.
    Hát ennyi, hogy hogy hivták a masinisztát nem tudom, azt viszont igen, hogy nincsen hosszú i-m ezen a billentyűn.

  • 755.  agent Mulder (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 2:47

    Érvek-ellenérvek:

    - Ha megrendezik a helyszínt azok a bizonyos "hivatalos személyek", miért nem úgy teszik azt, hogy a mentőcsapatok viszonylag egyszerre találjanak rá a holttestekre?

    A "nyomozást" hamarabb lezárhatták volna.

    - Amikor a mentőcsapatok 5 embert találnak a keresett 9 közül, akkor előveszik a kutyákat. Feltételezem, ez így szokás. Közel 1 hónap után, 4-5 m vastagságú hótakaró

    alatt heverő megfagyott testeket nem lehet megtalálni? Ezek szerint nem.

    - 3 ember megpróbált a fenyőtől eljutni a táborig. Kolmogorov (az egyik csaj) jutott a legközelebb a sátorhoz. Ha így volt, hatalmas respect. De, hogyan fordulhat elő, h.
    Djatlov alulmaradt egy lánnyal ill. egy koponyaalapi törést szenvedett (Szlobogyin) emberrel szemben? Elképzelhető, hogy átfagyva ugyan, de elérték a sátrat? "The

    thing" még akkor is ott volt, Szlobogyin ekkor szerezte sérülését és a visszaúton hullottak el. Ekkor a megtalálásuk sorrendje valamivel hihetőbb. "The thing" vérnyomait

    találták meg Kolmogorov körül, akit/amit Djatlov sebesített meg nyírfa ággal/husánggal(?).

    - Közvetlenül a sátorból menekülő emberek halálozási sorrendje, lehet a következő: először Kolmogorov, Szlobogyin, Djatlov - (helyszín ismert), majd Krivoniscsenko,

    Dorosenko - (fenyő), végül Dubinyina, Zolotarjov, Brignolle és Kolevatov? Tehát hárman már nem jutottak el a fenyőig. Négyen akkor indultak a vízmosás felé, mikor a

    fenyőnél meghalt két társuk. Ha így volt, akkor senki nem próbált meg visszatérni.

    - Amikor fejvesztve menekülnek a szélrózsa minden irányába (a sátortól), külön-külön ugyan, de elérik a fás övezet határát. A menekülés 1 pontból történt. Így elérvén az

    erdő szélét, majd azt követve újra 1 pontban találkozhattak. Ekkor nincs szükség kiáltozásra, a figyelmet kevésbé hívják fel magukra. Az egymáshoz viszonyított

    helyzetük már a menekülés kezdetén tisztázódhat (elérve az erdő szélét van némi sejtelmük, h. merre forduljanak).

    - Hogy az erdő szélén miért éri meg dekkolni? a.) Ha a nyílt terepről érkezik a támadás, újra szétszóródva az erdőben lerázhatják a támadót.
    b.) Ha "The thing" az erdő irányából lepi meg őket, a nyílt terepen újra szétszóródva lehetne a nulláról minimálisra növelni az esélyeket.
    c.) Nem éri meg ott dekkolni, de nincs más választásuk (vissza nem mehetnek, de tovább sem - vissza azért, mert még a fenyegetés a sátornál lehet, tovább meg a

    hiányos öltözetűek és a biztos fagyhalál miatt).
    d.) Nem éri meg ott dekkolni, ha a támadás a levegőből érkezik. Az erdő oltalmat nyújtana. Feltételezés szerint.

    - Jelzőrakétát nem látnak meg 50 km távolságból (a másik túrázó csoport). Síkvidéki pusztában talán. De nem hegyvidékes területen. (korábbi kommentelő felvetése)

    - A medve több embert megsebesíthetett a sátor szövetén keresztül, de a sérült embereket elcibálni a vízmosásba viszontagságos. Ekkor a fenyő alatti testeknek nincs

    értelme. (korábbi kommentelő felvetése)

    - A két radioaktív ruházattal megáldott személyről már írtam. Eredetileg Krivoniscsenko öltözéke volt. Krivoniscsenko dolgozott Cseljabinszkban? (mint végzett mérnök)
    Dorosenko lehetett a másik, aki ott dolgozott? Ha igen, akkor lehetséges a válasz a 2 ill. 6 radioaktív detektálásra is. Dubinyina öltötte magára Krivoniscsenko ruháját,

    majd azt később Zolotarjov szerzi meg (csak kabát és sapka). Brignolle és Kolevatov (+Zolotarjov) öltözködött Dorosenko kínálatából.

    - Lavina? Na, ha valami, akkor az teljesen ki van csukva. A fényképeken látható/érzékelhető lejtésviszonyok miatt.

    - Plusz 2 holttest? Ha repülő (korábbi kommentelő felvetése) zuhant le, 2 pilótával? Marija Ivanovna így láthatott 11 testet (és magyarázat a nem teljesen eltakarított

    alkatrészekre, de a testek megtalálásának időbeli eltérése miatt kialakítható végeredményre már nem magyarázat, kivéve, ha a 11 hullával kapcsolatos elszólása

    később keletkezett). Azok a bizonyos "hivatalos személyek" azt mondták neki, h. nem beszélhet a roncsokról. De, azt már nem közölték, h. a pilótákról sem beszélhet.....
    Ha így volt, akkor az vicces. Nem kicsit,......

    - Kettő darab karóra esete? Az egyik haláltusáját vívó személy adta a jobb állapotban lévő társának, azzal a céllal, h. az majd eljuttatja a családi ereklyét a rokonoknak.
    [jelentem, ez nem saját gondolat (ekkora agent nem vagyok :) ), de tetszetős idea]

    - Földrengést érzékelhették a szeizmográfok (korábbi kommentelő felvetése) (szeizmográfok nagy távolságból képesek detektálni az eseményt). Plusz, ha a földrengés

    akkora dzsihádot okozott volna - mint amekkorára az események ismeretében számíthatnánk - , annak bizonyítékai fellelhetőek lettek volna. Ez biztos.

    - A „Nehézségek legmagasabb kategóriája” és "Az államtitkok ára: kilenc élet" c. szösszenetek kicsit kuszább okokat sejtetnek, mint medve v. őslakos attack.

    - Ha őslakosok tették volna (szent, ősi, rituális helyre való behatolás miatt), arra már lett volna példa korábban vagy később is. (bármilyen atrocitás)

    - Az 50 km távolságban lévő túrázók élményei? Lehet h. hamis (melyik feltevés nem?), viszont úgy gondolták, jól mutatnak majd a helyi hírekben. Vagy a világsajtóban.

    - A nyelv esete? Esés közben leharapta. Májusban, hóolvadáskor a jég alatt csörgedező víz elvihette azt (ha addigra nem bomlott el). A vérnyomokat az olvadékvíz

    elmoshatta.

    -Ha a fenyőre azért másztak, h. majd onnan "sasolnak", szerintem kétséges. a.) hóviharban/fúvásban hasztalan. b.) a fenyő a hegy aljában volt. A sátor a hegyoldalban

    leledzett. Mi olyat láthatok a fáról, amit nem látok a fa tövéből? Vagy elindulok a sátor irányába 100 m-t. Ez már akkora magasságkülönbséget eredményez, mely

    értelmetlenné teszi a fára mászást. És nem utolsó sorban, nem fárasztóbb 100 m-t emelkedőn gyalogolni, mint átfagyva fára mászni. Gondolom....

    Összességében? Az a biztos, h. semmi sem biztos. Dobjuk össze a lóvét, utazzunk oda, interjúvoljunk meg csomó embert (több info). Másképp nem lehet.

  • 756.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 5:16

    Üdvözlök mindenkit, először írok ide, de talán nem utoljára.
    Végigrágtam magam a hozzászólásokon, és közben sok gondolat fogalmazódott meg bennem. Az egyik fontosat sajnos Yosser már leírta, pedig én akartam:)
    "Az biztos, hogyha igaz a sátorkivágós-menekülős sztori, akkor vagy lavina volt, vagy a sátoron belül volt a rémület oka. Nem hiszem (legyen az bármekkora fény, vagy hangrobaj), hogy olyan jelenség miatt kivágnák a sátrat amiről nem is tudják, hogy micsoda. Lavinán kívül más külső okot nehéz elképzelni azon a terepen, amiről egyből tudják bent a sátorban, hogy menekülni kell."
    Szóval hogy HA ők vágták ki, akkor ugye egyetértünk, hogy nyomós indok volt a hanyatt-homlok, azonnali menekülésre. Kintről én is csak a lavinát tudom elképzelni, hiszen annak hegymászók számára tudhatóan és felismerhetően életveszélyes hangja van, ráadásul a csupasz lejtő közepén sátrazva elég rosszak az esélyeik, azonban a fákat elérve már annál jobbak. Persze, ha lavinaveszély volt, akkor miért a csupasz lejtő közepén sátraztak?? Bármi más külső hang vagy látvány szerintem nem okozna azonnali és egyöntetű kitörést. Végül is a hegyen mire lehet számítani éjszaka januárban -20-ban? Nagyjából semmire, azaz minden ufó, jeti, medve, manysi vadász, gömbvillám, stb. külső ellenség ugyan ijesztőnek hatna, de egyben nem is tudnák hirtelen megítélni, hogy most futni kell vagy lapulni. És pláne nem lenne az első gondolat a pucéran futás. Viszont a lavináról TUDTÁK, hogy nincs idő öltözni, hanem muszáj kitörni és rohanni. Várjunk csak. Tényleg mindannyian a sátorban voltak? Az addig oké, hogy késő este van, egyesek már bebújtak a hálózsákba, mások még ruhában vannak. Na de ruhában ÉS bakancsban? Én sokat sátraztam, bár nem akkor és nem ott szerencsére, sőt, nem is olyan sátrakban. De ez a sátor nekem elég kicsinek tűnik, nemigen lehet állva elférni benne. Akkor hogy lehettek cipőben? Nem az az első, hogy kibújnak belőle, amikor a sátorba másznak? Lehet, hogy mégis volt ott másik sátor is, és mászkáltak a kettő között? Honnan van az infó, hogy általában hatan aludtak a nagyobb sátorban? Lehet, hogy páran eleve kint voltak? Ők vágták ki kintről a sátrat, vagy a többiek belülről? A kintiek ijedtek meg, vagy is-is? Próbáltam a kép alapján megállapítani, hogy jobb- vagy bal kézzel, kintről vagy bentről, vágták vagy hasadt, de nem lettem okosabb. Akár még valami ráesőtől is beszakadhatott szerintem.
    Szóval kintről jövő rémisztő szerintem csak lavina lehet, de azt elvetettük, több okból is. Az egyik, hogy nem olyan a lejtő, nem olyan a hó, nem olyan a hőmérséklet. Ehhez nem tudok hozzászólni, de elhiszem. A másik, hogy a hatóságoknak, HA NINCS VAJ A FEJÜKÖN, ez lett volna a legegyszerűbb. Szépen felgöngyölíthető ügy, csinos bizonyítékok, senki nem foglalkozik a halott hegymászókkal, hiszen évente több csapattal történik ilyen. Na de akkor miért a titkosítás és a terület lezárása? Mivel ez utóbbi kábé az egyetlen tény az egész históriából, így szerintem nagyon fontos szerepe van, alá is ássa a medvés, féltékenykedős, és a lavinás magyarázatot is.
    Tehát marad (?), hogy belül volt valami rémisztő. Hmm... (már persze ha igaz a sátorkivágás)

  • 757.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 5:54

    folyt.
    Szóval mondjuk, hogy belül ijedtek meg. Vagy lehet, hogy már eleve féltek valamitől, azért voltak mind a kilencen a nagyobb, de azért annyira nem tágas sátorban? De akkor miért nem volt a kezük ügyében (rajtuk) a ruhájuk?
    Én a drogot és a piát kicsuknám, értelmes hegymászó nem szúr ki magával és a csapatával ilyenekkel, ráadásul cipelni kell, ráadásul nem mind a 9-re hatna.
    Mindenesetre onnan is érdemes agyalni egy kicsit, hogy miért 900 méter. Az ugyanis nagyon sok, innen a Lidl van annyira, annyit TUTI hogy nem rohanok hirtelen pánikomban. Pánikból (sátorkivágás a bejárat kinyitása helyett?) csak pár tíz métert szalad az ember, főleg alsógatyában, mezítláb éjjel a havon. (főleg, hogy előtte napokig csak napi pár km-t tettek meg) Amiért pont 900 méter, az az erdősáv kezdete, azaz a nyílt terep vége. Mi ellen védenek a fák? Hát pl. lavina ellen, de azt leszavaztam. És még mi (ki) ellen? Égből jövő valami, ami ellen fedezék? Földről jövő valami, ami elől el kell bújni? Már meglévő valami (tűz, robbanás, sugárzás), amitől el kell távolodni? Persze ez így nehéz, hogy nem tudjuk a látási viszonyokat, mert akár kukk sötét is lehetett, akár nappal is, akár hóvihar is, ahol nem tudnak kommunikálni egymással, akár előre meg is egyezhettek az adott fában. Akár az is lehet, hogy nem egyszerre történtek a dolgok. Kimondta pl., hogy az a sok lábnyom (amiket nehéz elhinnem, hogy hetek múlva ilyen pontosan rekonstruálhatóan megtalálják és nem tapodja szét azonnal a mentőcsapat, sőt, nem lepi be a hó már sokkal korábban) mind a nagy szaladásban keletkezett? Lehet, hogy még délután mentek arra pisilni, tűzifáért, sétálni, stb.

    Bocsánat, kusza vagyok, de sorra jutnak eszembe a kérdések.
    Amiket nem tartok annyira döntő nyomnak, az a sugárzó ruha (mert egyes források szerint jelentéktelen volt), a hiányzó nyelv (mert semmit nem tudunk arról, hogy tépett, harapott, vágott, stb., így akár lehet tényleg post mortem bomlási folyamat is), az ápolónő beszámolója (mert nekem utólag költöttnek tűnik a számok miatt), az elszíneződött bőr (szintén nem tudunk eleget, hogy lehet-e természetes oka), az égési sérülések (mert szintén lehet hétköznapi magyarázata), a másik turistacsoport beszámolója (nemár, hogy éjjel pontosan felbecsüljenek és lejegyezzenek egy Bp-Székesfehérvár távolságú valamit), az órákat (túl sok féle magyarázata lehet és csak félrevezető).

    Kérdéseim:
    -Milyen nyírfaág volt Djatlovnál? Gally a tűzre? Fáklya? Fegyvernek használható husáng? Hószurkáló bot??

    -a hiányzó ruhák/cipők megvoltak a sátorban? melyikben? A sátrak tartalma fel volt forgatva? Látszik belőle, hogy mit csináltak közvetlenül A DOLOG előtt?

    -hol a többi fotó? és a naplók?

    A föntiekre van válasz, csak nincs publikálva.

    -miért másztak fára? Ha menekülésből, akkor miért nem a nőket segítették fel először? Ha messzelátni, akkor mi az, amit onnan látni lehetett és a földről nem? Melyik irányban?

    -Lehet, hogy a két vezéregyéniség (?) ellenkező véleményen volt, és ezért vezették a csapataikat ellenkező irányba? Veszekedtek vajon a fánál?

    -Lehet, hogy totálisan nem egy időpontot kell elképzelni, hanem akár több napos különbséget is a halálesetek között?? Mert minden konteó abból indult ki, hogy tényleg együtt voltak a sátorban, együtt ijedtek meg, együtt szaladtak, együtt voltak a fa alatt, onnan ki erre, ki arra, ki ott maradt. De miért biztos, hogy ez egyszerre történt? (és mind éjjel)

  • 758.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 6:27

    És végül a saját alkonteóm a 7.4., azaz a fegyverkísérlet konteón belül (bocsánat, kicsit sokat beszélek, de úgyis megyek aludni, úgyhogy ti jöttök):

    Szerintem kísérlet volt, de nem pszichikai, hanem valamit vagy ki kellett próbálniuk, tesztelniük vagy még inkább megfigyelniük, direkt az adott területen. Ezért mennek egy "nem túl nagy szám", viszont annál távolabb lévő és hidegebb helyre pont akkor túrázni, azért módosítják a túra hosszát, azért kapnak ilyen simán engedélyt a suliból, a munkahelyről, illetve engedélyt a területre. Azért kapnak profi vezetőt (politikai tisztet?) társul. Ezért válogattak be a csapatba mérnököket, energetikust, geotechnikust, rádiótechnikust. Ljudmilla valakinek a csaja volt, azért mehetett sima közgazdászként.
    A félresikerült (vagy annak hitt) kísérlet okozott ijedelmet, káoszt, majd halált. Rusztem a fáról esett le, a sátorhoz akarták visszavinni. A többi sérült az árokba zuhant.
    Esetleg a fa alatt már előtte is tanyáztak, tüzet is gyújtottak, vagy fel is másztak rá, szintén azért, mert a kísérlet megfigyelése így indokolta.
    A nyomokat persze később összezavarták/eltüntették az illetékesek, mint ahogy direkt volt a hetekkel későbbi megtalálás, netán a négyek árokba helyezése is.
    Mikor Djatlov engedélyt kért a kirándulós hétvégére, ŐK elbeszélgettek vele, hogy beszállnak egy kis pénzzel, csak pont oda és pont olyan társasággal kellene egy nagyobb túrát tenni és elvégezni ezt-azt. Persze Djatlov belement.
    Tehát nem véletlenül lettek valamiféle kísérlet szemtanúi vagy áldozatai, hanem azt dokumentálni (végrehajtani?) mentek oda. Persze a rádióikat és a részletes jegyzeteiket utólag eltüntették azok, akiknek ez érdekük volt.
    Ha kicsit is műszakibb lennék, akkor tuti ki tudnék találni olyan kísérletet, amitől éjszaka meg lehet ijedni, de a fáktól visszamerészkedni. Megmagyarázza még akár az elnarancssárgult bőrt is. A környék lezárását. A titkolózást, a bizonyítékok megsemmisítését. A radioaktivitást. "Az államtitkok ára: kilenc élet" c. könyvet. A "mindent elsöprő külső erő"-t. A centrifugatömítést:)

    Várom a véleményeket, Tiborunak pedig legmélyebb hódolatom és köszönetem a blogért.

  • 759.  taser (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 7:10

    @fabo:

    Na ez jó ettől tuti én is rohannék mint az állat. Meg is van az új elméletem. Egy vagy több ilyet tesztelnek a hidegben, hogy mennyire működőképes. Csak most már kutya helyett egy gulag fogoly feje van beleépítve aki lehetett bűnöző is. A technika nem tökéletes a cyborg/ok eltünik/nek vagy meglóg/nak és megtalálja a túrázókat. Azok meg ész nélkül ki a sátorból hiszen akkoriban legnépszerűbbek voltak az UFO teóriák ( mivel nem buta gyerekek biztos hallottak a Tunguzkáról) Elrohannnak amerre látnak majd a fánál gyülekeznek hogy most ez mi a bánat. Felmásznak a fára látják hogy cyborg/ok még mindig ott vannak. Arra a következtetésre jutnak, hogy ezek bizony UFÓK és a üdvözölni kellene őket az emberiség nevében. Hárman vállalják egyikük viszi a nyírfaágat mint a béke jelképet. A cyborg/ok azonban támad/nak tarkón vágják az egyiket koponya törés.Megütik a galyat vivőt is ( azért védi a a fejét). Ekkor felfedezi hogy vannak még többen is akik látták mi történt a társaikkal és menekülésre fogják a dolgot. A cyborg utánuk és bedobálja őket a a szakadékba. Előtte még kitépi a lihegő lány nyelvét ( pszichopata bűnöző(k) volt(ak) életében/tükben)A másiknak eltöri(k) a bordáit.
    A KGB -t csak akkor vonják be amikor kiderül elkóborolt eszközük(zeik) csinálhatta a balhét ( leszakadt lemezdarab) tehát gyerünk összekavarni a nyomokat ki ne derüljön mi a frász is volt itt.

    :)

    Már csak azt kell kitalálnom a cíborg(ok) nyomok miért nem látszottak a hóban. Vagy lánctalpas volt vagy lebegett :)

  • 760.  vds (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 8:54

    @fabo:

    aha, azt hiszem, ha egy ilyennel találkoznék éjjel, énis menekülőre fognám. még jó, hogy nem lefekvés előtt néztem meg...

  • 761.  Domika (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 9:08

    A milyen messzire lehet ellátni kérdéshez:
    azt tapasztalatból tudom, hogy a Salgó várból tiszta időben még a kékestetői TV torony piros-fehér csíkjait is lehet látni. Ez kb 30km. A torony fényeit este ugyanígy. Persze párás időben már maximum csak sziluetteket lehet kivenni, esőben, viharban pedig semmit.

    Tehát ha a másik csoport közel 50km-ről bármilyen fényeket is látott, akkor kristálytiszta időnek kellett lennie.

    Ez megmagyarázza, hogy miért találkoztak a fánál. Mert látták azt, ahogy egymást is: a holdfényt visszatükrözte a hó - megnéztem, előtte 4 nappal volt telihold azon a területen. A maradék 4 ember pedig valószínűleg tényleg végignézhette a 3 másik társuk halálát útban a sátor felé. Ezért indulhattak inkább be az erdőbe.

    www.timeanddate.com/calendar/moonphases.html?year=1959&n=357

  • 762.  Outlier (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 9:50

    @Yosser: "Még ha telihold is van 10-20 méternél (lehet csak 5-6m) biztosan nem nagyobb a látótávolság."

    Ez nem igaz, foleg nem behavazott tajon. A telihold brutal eros fenyereju tud lenni.

    De nem votl telihold:
    1959 1 31 19: 7.5 Last Quarter 6 2436600.30
    1959 2 7 19:23.9 New Moon 6 2436607.31

    wise-obs.tau.ac.il/~eran/Sky/MoonPhase.html

  • 763.  Domika (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 10:09

    @Outlier: De, 1959 február 1. az pár nappal telihold után volt. Ott. Ugyanis nem mindegy a földrajzi hely, lásd az én linkemet.
    De javítsatok ki ha tévedek. :)

  • 764.  F-l (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 10:51

    @Domika: A földrajzi hely nagyjából mindegy, telihold egyszerre van mindenhol a Földön.

    Telihold közeli napokban éjjel egy behavazott tájon több száz méter a látótávolság, ha az ég derült és nincs köd. Pl ilyenkor kiválóan lehet sízni a teljesen kivilágítatalan sípályán, amit volt szerencsém kipróbálni és nem semmi élmény.

  • 765.  Domika (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 10:59

    @F-l: Valóban, hiszen csak néhány órás eltérés lehet az egyes földrajzi helyek között. :) Ez ebben az esetben pedig nem számít.
    Mindenesetre lehetett holdfény.

  • 766.  Bocimester (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 11:03

    Régebben én is olvastam erről az esetről elég részletesen. Az kimaradt a leírásból, hogy néhány ember a halála előtt nagy valószínüséggel megvakult. Az apró részletek alapján szinte biztos, hogy valami titkos fegyverkísérletnek estek áldozatul.

  • 767.  Bocimester (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 11:07

    Ja és a kórbonctani jelentés szerint egyikük sem ivott alkoholt a haláluk előtt.

  • 768.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 11:27

    @Bocimester: Arra nem emlékszel véletlenül, hogy kik vakultak meg (állítólag)?

  • 769.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 11:41

    Vakságra egy ötletem: középsuliból bioszról maradt meg valami olyasmi, hogy nagy erő kifejtésekor a retina mögötti erek "kidüllednek", és emiatt lepattanhat(?) a retina. Asszem ezért mondják, hogy szemüveges embernek nem szabad nehezet emelnie. Nem tudom; a hipotermia okozhat-e vakságot? Vagy esetleg mikor erőn felül próbáltak túlélni, akkor következett ez be, amit írtam. Írok még egy konteót, bár szerintem biztosan nem ezt történt, de azért leírom. Szóval feltesszük, hogy fegyverkísérlet volt tényleg. De mi van, ha ők voltak a fegyver? Beadták nekik a szert, amiről korábban szó volt (extrém teljesítőképesség), csak hát ennyi mégsem bírtak, plusz gondolom attól is menne felfelé a vérnyomás, szóval a retinás dolog még mindig állhat. Hogy csavarjak rajta egyet: Egy teszt volt, ők 9-en betöltve a szerrel meg mondjuk egy szál rohamkéssel, és rájuk eresztenek egy másik csoportot, valami másik kísérleti cuccal. Az lehet kézifegyver, vagy akár azok a robot kutyák(?), amit korábban linkeltem. És ez megmagyarázza, miért vizsgálódtak olyan sokat, el kellett tüntetni a nyomokat. Egyre többen emlegetik Tesla mestert, hogy őt is beleszőjjem: talán az oroszoknak sikerült összerakni a Tesla Cannon-t? Akik jártasak régebbi FPS-ekben, ismerős lehet a szerkezet, nem tudom, tényleg volt-e terv hasonlóra. :D És akkor ez magyarázat a fényekre, amit a többiek láttak. Szóval csináltak egy tesztet, hogy melyik irányba érdemes a hadi kutatásoknak mennie: technika újítások, vagy inkább maga az alany fejlesztése.

  • 770.  rognork (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 11:49

    Szerintem wintermute rátapintott. Elég logikusnak tűnik. Főleg, ha hozzávesszük, hogy a legendás orosz precizitás milyen lehetett egy nyomozás esetén: hülye egyetemisták kimennek a hegyre, oszt jól megfagynak, és még turkálni is kell utánuk. Hát erős a gyanú, hogy szartak a pontos jegyzőkönyvekre, ebből lett aztán a legenda.

    Nem akarom bántani az 1-2 éve meghalt francia lányt, de ő is ilyen konteót fog előidézni. Rejtélyes módon eltűnt a Szabadság hídról, és Csepelen találták meg hónapokkal később. Persze elfelejtik, hogy keményen be volt állítva (tanúk szerint), és könnyen lehet, hogy kipróbálta a híd korlátját, hogy mennyire bír egyensúlyozni. Mindenkinek szoktak ilyen pöpec ötletei lenni részegen. Pár év múlva meg a jónép által összehordott baromságokból fogja kiválogatni tiboru, hogy mi is történhetett.

  • 771.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 12:02

    @Bocimester: inhalált metanol - volt egy bunsenjük, ami metanollal égett, eltört, kiborult - oszt belélegezték - látásromlás, vakság

  • 772.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 12:27

    Lavina nem lehetett. Szerintem.
    1. minden nyomot eltüntetett volna.
    2. a sátor már eleve félig bele volt ásva a hóba, ha arra még lavina zúdul, teljesen betemette volna.
    Mert a lavina az azért lavina, mivel nem értek hozzá, azt még el is hihetem, hogy a nyomok megmaradtak, mert vagy nem esett hó, vagy ami esett is, azt lefújta róla a szél...na de hogy egy lavinányit lefújkáljon, persze pont addig a rétegig, ahol a nyomok vannak...háááát...
    3. Szerintem azt azért hegyimentők egyértelműen meg tudják állapítani, hogy egy területen volt lavina korábban vagy sem. Vagy?

    Viszont mi van, ha bent a sátorban _azt_hitték_, hogy jön a lavina? Ilyenkor véd valamit egy erdő? Van ilyenkor értelme felkapaszkodni egy masszívabb fára, vagy azt is gyalulja a lavina, mint a gyufát? Mert ha igen, akkor logikus, hogy elkezdtek esztelenül rohanni az erdősáv felé. Persze végig azt kellett higgyék, hogy jön a lavina, különben már félúton megálltak volna.
    Nem tudjátok véletlenül, hogy milyen jelekből lehet arra következtetni, hogy lavina jön, és mi hasonlíthat rá a megtévesztésig? Tulajdonképpen csak a hang illik bele ebbe az elméletbe, mert látni ugye nem látták.

    Földrengés szerintem teljesen kizárva. Egyrészt a szeizmográfok kimutatták volna, másrészt sík terepen egy sátorból miért menekülnék földrengés esetén? A fejemre esik a ponyva? Miért gondolnám, hogy jobb esélyem van pár méterrel arrébb, mint ott? Pláne az erdőben, ahol tényleg a fejemre eshet valami?
    Hogy ösztönös reakció a reng a föld = kifelé az építményből? Nekem biztos. De ők hegymászók voltak, ráadásul mintha valami olyasmit is olvastam volna az elmúlt napok gúglizásai közben valami hegymászó oldalon, hogy a Gora Otortenben elő is fordulhatnak földrengések. Szerintem elég életszerűtlen, hogy 9 gyakorlott hegymászó felszabdalja a menedéket nyújtó sátrát az éjszaka közepén, mert hogy reng a föld...

  • 773.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 12:29

    Bocsi, hogy mindig csak nappal kísértek errefelé, de éjjel, lefekvés előtt egyszerűen nem merek feljönni, mert tuti, rosszat álmodnék tőle. :))

    @Salamancai űrhajós: na igen, azért ez valóban borzasztó, ha így belegondolunk. :((

    @fabo: aztakurva. o.O Mi a picsa ez?

    Ami kérdés még nekem eszembe jutott Ludmilla nyelvével kapcsolatban: ha eredetileg is ki lett volna vágva, akkor azt a kórházi aktáiban már megtalálták volna, és nem hatna az újdonság erejével. Ilyen fokú "fogyatékosságról" egészen biztosan másképp számoltak volna be. Ha viszont úgy fogalmaznak, hogy hiányzott a nyelve a holttestnek, akkor abból szerintem tök egyértelmű, hogy korábban megvolt.

    Tanult kollégák fentebb már felvetették, milyen vérbő és érzékeny testrész is a nyelv. Nem olyasmi, aminek az elvesztésével Ludmilla (egy nő) képes még több száz métert gyalogolni (a fenyőtől a vízmosásig), vagy hogy egyáltalán eszméleténél bírt volna maradni. Balesetben én vesztettem már el az egyik ujjam egy részét, és még az is mocskosul fájdalmas volt, nemhogy egy olyan testrészé, mint egy nyelv. Másrészt, ha még nem állt be nála a fagyhalál, a sérülésből fakadó erős vérzés miatt tuti, hogy néhány pillanat alatt megfulladt volna. Így csak arra tudok gondolni, hogy vagy a halál beállta után valamikor lett megcsonkítva, vagy olyan állapotban, amikor már úgy is mindegy volt és eleve haldoklott (mellkasi sérülés).

    A lavina-kérdést én elvetem ugyan, de felötlött bennem valami. A lavina nemcsak betemette volna, de szerintem el is sodorta volna a sátrat. Ha pedig elsodorta, a sátor megtalálásának helye nem lehet jó kiinduló pont. Lehet, hogy teljesen máshol verték fel. És mivel a lavina hegyoldalon nyilván lefelé halad, akkor ennek azt kellene jelentenie, hogy a sátor eredeti helye még magasabban lehetett a hegyoldalon, és onnan még többet kellett volna szaladniuk az embereinknek, hogy az erdő szélét elérjék. Mi pedig már a mostani távolságokat is erős fenntartásokkal tudjuk csak kezelni, a hideg és ruhátlanság miatt....

    Nem vagyok lavina-expert, csak elmorfondíroztam ezen...

  • 774.  Ren (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 12:51

    Az majdnem biztos hogy lavina nem volt:
    - a kutatók biztos találtak volna ráutaló nyomokat
    - a hely nem tűnik lavinaveszélyes helynek és nyilván a tapasztalt túrázok sem verik fel ilyen helyen a sátrukat
    - ha bármi elsodorta volna a sátrat, akkor a tartórúdjai nem álltak volna egyenesen

    Ettől függetlenül az áldozatok _hihették_ azt hogy lavinát hallanak valami hangra.

  • 775.  CsuuzLee (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:10

    Ajánlom mindenki nb. figyelmébe a Derszu Uzala cimű könyvet, ami pont ilyen környezetben játszódik és inspirálhatta az egyetemistákat. Akik végképp nem voltak profi túrázók. Kilencen egy sátorban? Manapság sem egy nagy lakodalmas sátrat visznek magukkal a hegymászók, hogy alkalom adtán egyszerre sodorja el őket a lavina, vagy szakitsa le a fejük fölül a szél, vagy öntse el őket a viz, vagy gyújtsák magukra véletlenül, hogy aztán egyszerre legyenek hajléktalanok a hidegben.
    Nem akarom megbántani egyikük emlékét sem, nyugodjanak békében most már, de az is látszik a szétszórtságukból, hogy a vezetőjük nem volt határozott egyéniség, aki össze tudta volna tartani a csapatot. Inkább a "szavazzuk meg, eftársak" jellegű időhúzás dominálhatott, aminek a következménye volt a döntés képtelenség, aztán meg az órákig tartó bóklászás a fagyos éjszakában.
    Kilencen egy helyen? Jól beliheghették a sátrat, tiszta pára lehetett belülről, amit még a főzőcske is megdobott, és ami aztán jól ráfagyott a sátorlapra lefekvés után. Aztán a lazán kikötött ponyva, vagy egy elszabadult kötél már elindithatta az események láncolatát.
    Fagyűjtés a tűzhöz, menjünk-ne menjünk, gólyaviszi, baleset, összeveszés, egyik erre, másiki arra, aztán a vég.
    A hatóságoknak meg nem volt kedve keresgélni egy helyi lakost pár ruha miatt, a területet meg azért zárták le, hogy elvegyék a kedvét a további tapasztalatlan túrázónak.

  • 776.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:12

    @Joe.UK: "tomoren, roviden: NEM volt titkositva a nyomozat, NEM volt hatosagilag lezarva a terulet, a lany nyelvet NEM kiteptek hanem valoszinuleg magatol bomlott le vagy allat ragta ki (az arcaval egyutt), a 11 holttestet lato "szemtanu" nem is volt ott, meg amugy se tul megbizhato, a vizmosas volt ahhoz eleg mely hogy a bordaseruleseket az eses okozza, a kabaton eszleltek ELHANYAGOLHATO nagysagu masodlagos sugarszennyezest, Nicolas fejseruleset 2-3m magasbol valo eses okozhatta (famaszas?), stb."

    Igen, ha ezt kivessük, még mindig kusza. Ahogy én olvastam az oldalt, az igazi rejtélynek azt tartja, hogy mitől ijedtek meg ilyen szinten a hegymászók.
    Amúgy nagyon kimért és korrekt (nek tűnő) válaszokat ad és cáfol, meg minden, de...de:

    1. Az ominózus nyelv. Természetes folyamat. OK. Bomlik. Ok. A többieké miért nem bomlik természetesen? Mert ha az egyik áldozat nyelve még csak félig bomlott el, a másiké még épphogy csak kezdődik, hát pont szegény Ljudmilla feje olvadt ki először, az övé már teljesen eltűnt...De nem. Csak az övé hiányzik.

  • 777.  Ren (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:19

    @Rézvirág: mert mondjuk ő feküdt nyitott szájjal? esetleg a legmagasabb ponton és ő maradt legtovább szabadon, míg többieket betemette a hó?

  • 778.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:26

    @Rézvirág: én is arra a következtetésre jutottam, hogy az oldal szinte erőszakosan próbál tárgyilagos maradni, és minden kérdést el akar vetni, ami csak az emberben felmerül. Már-már olyan belemagyarázós, mintha meg akarná neked mondani, hogy mit gondolj. Én ŐKET sejtem a háttérben... :)

  • 779.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:32

    Ha elfogadjuk hitelesnek a menekülés nyomait - a lábnyomokat, a találkozás nyomait a fenyőnél, a csoport kettéválását visszaindulókra és a vízmosás felé menőkre -, abból az következik, hogy olyasmi dologtól futottak el, ami nem üldözhette őket. Ha ugyanis fennáll az üldözés veszélye, akkor nem állnak meg a fenyőnél, nem gyújtanak tüzet, majd az egyik csoport nem indul el visszafelé.
    Ha viszont egyszeri, indokolatlan riadalom lett volna, mondjuk azt hiszik, hogy lavinát hallanak, arra hamar rájöttek volna, hogy téves, és mindannyian visszamennek a sátorhoz (meg eleve nem is távolodtak volna el csaknem 1 km-et, mert hamarabb rájönnek, hogy nincs lavina).

    Ebből az következik, hogy egy nem üldöző, de nagy hatótávolságú (1 km) dologtól futottak el, és nem volt köztük egyetértés abban, hogy melyik adja a legjobb túlélési esélyt, a sátorhoz való visszatérés, vagy a továbbmenetel az erdőben.
    Ilyen lehet egy felrobbanni készülő, viszonylag nagy területen pusztítani képes szerkezet, ami aztán mégse robbant fel, ebből adódott a fenyőfánál a vita: visszamenni, és vállalni, hogy hátha épp akkor robban fel, vagy továbbmenni, de esetleg megfagyni?
    Az már más kérdés, hogy a visszamenők is megfagytak, de ezt akkor előre nem tudhatták...

    A bordák eltörhettek a gödörben lévő testre nehezedő hó hatására, a hiányzó nyelvet meg kirághatta egy állat. Jó lenne tudni, hogy a bordatörés post mortem történt-e, és a nyelvtő rágva vagy vágva volt-e.

  • 780.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:34

    @Ren: De hát "egy 4 méter mély vízmosásban _egymás_mellett_ feküdtek."
    Hermetikusan pedig egyik szája sem volt lezárva a mikroorganizmusok vagy mik elől...

  • 781.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:35
  • 782.  sessionette (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 13:58

    Új vagyok, üdv mindenkinek. 24 órája mást sem csinálok, mint kommenteket olvasok, töröm a fejem, hogy mi történhetett. Most jutott eszembe a következő:

    Mi van akkor, ha a társaság békés alvását(?) nem valami természeti jelenség, UFO, gép, szörny zavarta meg, hanem egy túlbuzgó, éppen arra járó katonai alakulat, akik fölöttük repültek el, és észrevették őket. Nem tudom mennyire jellemző a -25 - ben sátorozás abban a vidéken, mennyire volt rendkívüli az ők ottlétük?
    Az elméletem a következő: a társaság minden tagja lefekvésre kész állapotban, vagy már hálózsákba bújva bent van a sátorba. A fölöttük elrepülő helikopterből észreveszik őket. Leszáll a gép, a fedélzeten lévők "kikezek, basszus" felindulásból felvágják a sátor-ponyvát, majd kirángatják a bent tartózkodókat. Van akinek van ideje magára kapni valamit, van akinek nem. A magyarázkodás alatt, hogy ők tulajdonképpen mit is keresnek ott, "persze-persze, kik vagytok-mire készültök-úgysem hisszük el". A rettentő hidegben esetleg elcsattan néhány pofon, a szadista katonák pedig észre sem veszik, hogy egyeseknél lassan de biztosan beáll a hipotermia. Egy két pofon lehet kiváltó oka a koponyatörésnek, (az illető elesik, beveri a fejét egy pl. a tűzhely melletti kőbe) elszabadul a pokol, esetleg rohangálás, vagy rohangálás sem, hanem mindenkit halálra fagyasztanak.
    Ez persze óriási baki a részükről, (esetleges KGB-s köztük, stb) ezért az elkövetkező napokban egy akkora összevisszaságot hoznak össze a helyszínen, amekkorát megismer a világ (ide igyekezett a "lelépek kicsit, három hét múlva jövök" tiszt is) majd "megtalálják" őket.
    Ez alapján még a fényre is van magyarázat, amit a másik csapat látott, őket meg a sátorban bekapcsolt állapotban lévő zseblámpa "buktatta" le.

  • 783.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 14:10

    @Rézvirág: Miert csak Ljudmilla nyelve? Pl.:
    - csak az o feje volt kint a hobol, a tobbieke nem (nappal felolvad, ejjel ujra fagy amig a tobbiek folyamatosan melyhutve vannak)

    En is azon gondolkodom hogy mi kesztet arra egyszerre 9(!) kepzett, nem kezdo turazot (koztuk a II. VH-t megjart veteran turavezetot) hogy alig feloltozve, panikszeruen elhagyjak a satrat es 900m-t (kb. 15 percet!) rohanjanak -15 fokban 3-an bakancs nelkul, zokniban. Mi az ami ekkora felelmet valthat ki?

    Lavina: azt olvastam hogy az eset ota napjainkig arrafele jaro expediciok (100+) egyike sem szamolt be olyan kondiciokrol amik lehetove tennenek egy lavinat. Nemhogy lavinarol...

    A satorban kellett valaminek tortennie vagy hallaniuk kellett kintrol valamit ami EGYERTELMUEN halalos fenyegetest jelent rajuk ha a satorban maradnak. Azzal tisztaban kellett lenniuk hogy ruha nelkul nem elnek reggelig kint.

    Mi tortenhetett a satorban?
    - felborult bunsen-ego, metanol goz? Ezert miert is kellene hanyatt-homlok menekulni? Karomkodok, feloltozok(!) kiszelloztetek, aztan visszafekszek aludni.
    - lavina hangja: tudhattak hogy nem lavinaveszelyes a terulet, bar nem hiszem hogy valaha hallottak lavina hangjat. Ez meg lehetseges is lenne de ettol nem menekulok folyamatosan 15 percen keresztul...
    - reszegedes, panik: 9 orosz egyetemistanak annyi pia kellene ehhez hogy annyit nem cipelnek magukkal... kulonben is csak a tura elejen vannak eleg rosszul teljesitett nap utan.
    - drogok, hallucinacio: ha elvetjuk a lehetoseget hogy direkt drogoztak (logikatlan lett volna pont akkor es ott) meg mindig kerulhetett belejuk/a levegobe a kiolvasztott hobol, az eltuzelt agakon levo gombabol hallucinogen anyag ami okozhatott panikot. De pont mindenkinel egyszerre ugyanaz a hatas ugyanakkora erosseggel? Azert nem vetnem el teljesen ezt a lehetoseget.
    - egyikuk bekattan (feltekenyseg esetleg?) es a tobbiek ellen fordul. Ezt csak fegyverrel tehette (nincs info arrol hogy lett volna akarmilyen komolyabb fegyveruk), kulonben egyuttes erovel legyurik nem pedig menekulnek elole a szinte biztos halalba...

    Nem talalok olyan forgatokonyvet amit ne tudnek rogton cafolni...

  • 784.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 14:16

    @Altalena: A bordatores nem post mortem, egyikuknel konkretan a szivet szurta at az egyik borda. Mindketto bordatorott gyakorlatilag ebbe halt bele. A lany (minden bordaja torott) szinte azonnal, a masik sem sokkal elte tul. Elvileg a vizmosas volt eleg mely ahhoz hogy az eses (egymasra eses) okozhatta a bordaseruleseket.

  • 785.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 14:38

    @Altalena: Egyetértek vele, egy apró megjegyzés. Sztem nem vagy vagy alapon merült fel a tábor vagy az erdő kérdése. Egyáltalán nem akartak visszamenni a sátorba. Ha egy választanod kéne és egy csapattal vagy, akkor nem játszol be olyat, hogy fele erre, fele az ellenkező irányba menjen. Úgy gondolom Djatlovék azért mentek vissza, hogy némi élelmet magukhoz véve, Szlobogyinnak és Zinajdának ruházatot, Ljudmillának pedig cipőt hozzanak. Gyorsan kapjuk fel a cumót és futás vissza!
    Valamiért nem akartak visszamenni a táborhelyre megpihenni, ott tüzet gyújtani... Mintha onnan akartak volna továbbra is távol maradni.

  • 786.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 14:48

    @Joe.UK: "Elvileg a vizmosas volt eleg mely ahhoz hogy az eses (egymasra eses) okozhatta a bordaseruleseket." - ha ekkorát zuhan egy test, külsérelmi nyomok nélkül nem lehet... Ezért vetették el a zuhanás okozta bordatörések lehetőségét. Mert a külsérelmi nyomokat, zúzódásokat nem találtak... Egy halott testben pedig nem bomlanak le a zúzódás nyomai sem (nincs véráram stb ami ezt megtenné) Ergo nem lenne akkora nagy szó a bordatörés egy vízmosás alján.
    Ez olyan mint Nyikoláj koponyatörése.. Tudjuk h a fáramászók között volt, leeshetett, beverte a fejét, szevasz... És egy ilyen sérülés után elért még a vízmosásig???

  • 787.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 14:52

    Üdvözlet mindenkinek, már jó ideje olvasgatom az oldalt, de most jutottam el addig, hogy kommenteljek is. Elsőször is: Szeretnék gratulálni Tiborunak ehhez a zseniális irományhoz, tényleg nagyon nagyon jó lett.

    Rátérve az esetre:

    Már több napja egész nap ezen kattogok, elolvastam az összes eddigi kommentet(amikor ezt írom, akkor a 784-es számú a legfrissebb, szóval ha nem veszek valamit figyelembe, akkor emiatt lehet), több helyen is utánaolvastam, törtem a fejem de csak nem jutottam sehova. Éppen ezért egyelőre csak pár kérdést tennék fel:

    -Nem értek az ilyen dolgokhoz, szóval ha nagy baromság, akkor ezért van, de nem lehet, hogy az újraélesztés miatt törtem a bordák? Ez megmagyarázná, hogy miért csak két embernek törtek el a bordái.

    -Ha a KGB-nek bármi köze is lenne ehhez a dologhoz, nem lenne logikusabb, csak simán eltüntetni a hullákat és kész, azt mondani, hogy eltűntek hegymászás közben?

    -Mi van, ha egy csoport szándékosan bele akart köpni a ruszkik levesébe? Mondjuk kikergetik szerencsétleneket a sátorból, (egy-két eldördülő lövés bőven elég lehet) aztán hagyják megfagyni. És azért tanakodnak a fánál, hogy visszamenjenek-e, mert nem látják, hogy ott vannak-e még a támadók. Aztán a bordák törhettek újraélesztés, zuhanás miatt is.

    -Ljudmilla nyelve: Valaki feltette fentebb a kérdést: Mi van, ha már az esemény ELŐTT hiányzott a nyelve, mondjuk valami betegség, vagy születési rendellenesség következtében? Erről vannak infók?

    -Valaki még az elején belinkelte ezt a képet, de nem érkezett semmilyen válasz: banana.by/uploads/posts/thumbs/1222435964_djatlov.jpg Én őszintén nem tudom, hogy ez most mi a bánat, hogy kamu vagy nem, de amikor este láttam ezt a képet, úgy megijedtem, hogy még a fél méterre lévő ágyamhoz is hosszas gondolkozás után mertem elmenni. Szerintetek mi a fene lehet ez?

    -2013-ban jön a film az eseményekről, és az szerintem a jetis magyarázatot veszi alapul. Kicsit utánanéztem ennek a jetis dolognak és valami olyasmit olvastam, hogy egy ilyen levelet is találtak:
    "From now on we know that the snowmen exist" Szóval ha jól értelmeztem, ez arról szól, hogy mostantól biztosak vagyunk benne, hogy jetik léteznek. Szóval nem lehet, hogy már előtte is láttak valami jeti(re emlékeztető dolgo)t? ÉS lehet, hogy amiatt is voltak mind a kilencen ugyanabban a sátorban? Erről mi a véleményetek?

  • 788.  clarice (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:02

    nos, teóriám nem igen van, először az ufókra gyanakodtam, de ha ez történt, akkor nem lett volna biztonságosabb teljesen eltussolni az ügyet, ahelyett, hogy kitudódnak ezek a furcsa sérülések, fényjelenségek, zavaros sztori arról h ki, mikor, hol...? a hozzátartozóknak bármit kitalálhattak volna.

    ami pedig felmerült bennem: hogy a fenébe lyukadtak ki ugyanannál a fánál 900 méterrel odébb éjszaka, sötétben, ha mindannyian annyi felé futottak, ahányan voltak?? (teljes pánikban, hiányos ruházatban)
    sztem tuti valami belső dolog lehetett... a fa valami előre megbeszélt meeting point volt, ha esetleg történne valami... de mi? : ))
    a két karóra is roppant érdekes... az nem derült ki utólag, hogy mindkettő ugyanazé a srácé volt, amúgy is szeretett kettőt hordani egyszerre? mert ha valaki másé volt az egyik óra a csapatból, akkor az is olyan, hogy tudták hogy valami történni fog vele, és lehet h családi hagyaték, ahogy valaki említette, és rábízta a társára... kár hogy a képeken be vannak öltözve, és nem látszik a csuklója.

    nyelvkivágás: nehezen hiszem el,h. egy állat rágta ki...szép akkurátusan pont kirágta a csaj nyelvét, aki hóval volt betemetve? senki másba, meg semmi más testrészbe nem kóstolt bele?

    viszont bármi is történt, belső konfliktus, a fiatalok benne voltak valami csúnyaságban, akkor is van valami megmagyarázhatatlanul fura az egészben... mondjuk a bordatöréses téma... azt nem lehetett egyszerű így kivitelezni.

  • 789.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:05

    @clarice:

    A fás dologra reagálva:

    A cikkben azt írják, hogy az 50 km-re lévő másik csoport látta, hogy valamilyen furcsa fényjelenségek történtek. Ha tényleg látták, az azt engedi feltételezni, hogy jók voltak a látási viszonyok, szóval eljuthattak a fához különösebb gond nélkül.

  • 790.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:07

    @Badra: eleve nem tudjuk mikor es hogyan kerultek a vizmosasba. Oket eleg keson (majus 4. az mar az olvadas utan van arrafele is nem?) talaltak meg oket, meg az is lehet hogy az olvadaskor elfolyo viz sodorta oket a megtalalasi helyukre. A kulserelmi nyomok hianya az elorehaladott hypothermia miatt is lehet. Szerintem:
    Elindulnak a fenyofatol miutan hiaba varjak vissza Gyatlovekat (lehet lattak is oket osszeesni a hoban), a farol mar tobb agat letorni a tuzhoz nem sikerul (ezert masztak fel nem a kilatas miatt). A satornal a fenyegetes meg mindig fennall, oda nem mehetnek. Tuz kialvoban, ketten mar halottak. Levetkoztetik oket es elhatarozzak hogy elindulnak a delutan latott manysi "epitmeny" fele (ha ez letezett mar akkor, ha nem akkor siman menedeket keresnek) hatha elernek odaig es ott meghuzhatjak magukat. Nem veszik eszre a vizmosast, beleesnek. Alulra a lany kerul, razuhan a masik bordatorott. Meg meg ketten... A lany azonnal meghal, a masik sulyos sebesult haldoklik. Raadjak a halott lany sapkajat es kabatjat, ennek ellenere meghal. Mint ahogy a masik ketto is. Ho esik rajuk, az olvadas sodorja oket erre-arra tehat a megtalalaskori allapot nem igazan jelzi talan meg a helyet sem ahol meghaltak...

  • 791.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:17

    Valaki felvetette hogy valami robbanastol tarthattak a satorban es azert menekultek, azert nem tartottak uldozestol (tuzet gyujtottak ezzel elarulva holletuket). Aztan az a valami nem robbant... ok meg mar nagyon faztak. Harman megkockaztatjak hogy elindulnak vissza ruhaert de nem ernek a satorig. A tobbiek latjak hogy a ruha-kulonitmeny nem ert celt ezert elindulnak - a masik iranyba. (Miert arra? Az mennyivel jobb mint vissza a satorhoz ami meg mindig nem robbant, lehet mar nem is fog, de ruha es meleg tuti hogy van ott?).
    Tetszik ez a "robbanas" magyarazat, de itt is vannak erthetetlen dolgok...

  • 792.  H1N1 (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:19

    az eltünt nyelvvel kapcsolatban jutott most eszembe: www.freeweb.hu/lorinczl/skonyvek18.htm

    szegény lánnyal történik valami aztán éjszaka bekopogtat hozzájuk, és már van is ok a menekülésre :)

  • 793.  clarice (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:27

    @AManWithAScythe: na ettől a linkelt képtől én is rendesen besz.rtam, valaki magyarázza már meg, h mi a fene ez?? hol találták??

  • 794.  tjunior (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:34

    Nem olvastam végig mind a majd 800 kommentet (csak vagy 200at), úgyhogy bocs ha már volt.
    Mi van ha lavinától ijedtek meg?
    Elképzelem, éjjel felriadnak, menekülni próbálnak, gyorsan szétkapják a sátrat, menekülnek. Valaki a fenyőfához ér tüzet gyújt, a többiek észreveszik odavánszorognak. 3 megpróbál visszamenni a táborhoz, vagy legalább megkeresni a többi marad a tűznél, a 3 ember ugye nem jön vissza, 2 megfagy a tűznél, a maradék 4 rájön hogy valami szélvédett helyett kell találniuk, leráncigálják a halottakról a ruhákat és keresnek egy viszonylag védett helyet, de mivel már erejük végén járnak csak a vízmosást találják, nem bírnak tovább menni, feladják meghalnak ők is.

  • 795.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:41

    @tjunior:

    Ez a lavinás dolog szerintem ott hibázik, hogy lavina az ziher, hogy nem volt ott. Ez persze még nem zárja ki azt, hogy azt hitték, hogy lavina. De a képzelt lavina elől nem futnak 900 métert. Az pár 10 méter után kiderülne, hogy nincs semmi.

  • 796.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:51

    @Joe.UK: Oké, szóval a bordatörés még életükben történt. Ha kizárjuk a homokzsákkal való összeveretést, a jetitámadását, vagy a rezonanciával bordákat törő szuperfegyvert, akkor az árokban egymásra esés a valószínű, a hypothermia miatt külsérelmi nyomok nélkül...
    Tud ilyet csinálni a hypothermia? Azt látom, hogy van orvosi célú testhűtés

    en.wikipedia.org/wiki/Therapeutic_hypothermia

    amivel sérülések hatását csökkentik, és logikusan hangzik, hogy a kihűlés során a létfontosságú szervekbe áramló vér miatt kevesebb legyen a bőrnél a véraláfutás. De hogy semennyi?

    A tűzrakással van még gondom: azt írja tiboru, hogy a fenyőről letört ágakat nem tüzelték el, noha tűzgyújtás nyomai látszódtak. Pedig értelmes dolog lett volna egy nagy-nagy tüzet rakni...
    Lehet, hogy a tűzgyújtás korábban történt, a menekülés során senki nem vitt magával tűzszerszámot, és azért mentek a korábbi tűzhöz, hogy hátha maradt még valami parázs, amit fel lehet éleszteni? És ehhez próbáltak ágakat törni, de nem sikerült tüzet csiholni?

  • 797.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 15:57

    @Altalena:

    Ez a tűzgyújtással kapcsolatos feltevésed számomra kifejezetten logikusnak tűnik.

    @clarice:

    Nekem fura, hogy senki nem válaszolt eddig a képpel kapcsolatban, csak te. Lehet, hogy rajtunk kívül mindenki tud valamit? :)

  • 798.  Feketelaszlo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:04

    @AManWithAScythe:
    -Hát, azért ha jobban belegondolunk nem lehet egyszerű újraélesztéssel próbálkozni -25 C*-ban, mikor egy szál alsónadrágban térdepelsz a hóban, nem hiszem hogy ki tudott volna fejteni bármelyikük is annyi erőt hogy azzal eltörje egy társa bordáját, ekkor már félholt volt mindegyikük. Az meg nem valószínű hogy a megtalálók akarták őket újraéleszteni.
    -A KGB-s dologhoz annyit hogy nem valószínű hogy elhiszik hogy 9 ember csak úgy eltűnik, ha ketten, max. hárman lettek volna akkor még talán van realitás alapja, na de 9 ember még az Urálban sem veszik el csak úgy. Pláne ha egy KGB ügynök is van a csoportban.
    -Az azért elég feltűnő lenne ha Ljudmilla nyelve előtte is hiányzott volna, gondolom a hozzátartozók és barátok tudrak róla hogy volt-e nyelve, elég feltűnő dolog lett volna...
    -A jetiről: ha jól tudom most, 2011-ben is van Nyugat-Szibériában egy neves (értsd: nem amcsi huszonévesekből szerveződött kalandvadász csoport) kutató-brigád, élükön orosz tudósokkal akik a jeti nyomait keresik és szinte 120%-os meggyőződéssel nyilatkozgatnak, már olyasmiket mondanak hogy a populációt 30-40 körülire becsülik, a jetik szokásairól beszélnek, stb.... No ez a terület úgy a Djatlov-hágótól térképen 1-2 centire, valóságban olyan 1000-1500 kilométerre található. Azt már döntse el mindenki saját maga hogy ez sok-e vagy pedig kevés ahhoz hogy egy jeti mondjuk így elkóborolljon. Bár mondjuk azt valószínűtlennek tartom hogy eggyetlen példány csak úgy rátámad egy csoportra, de annak mondjuk lehet realitása hogy az oroszok nem akarták hogy kiszivárogjon a jeti létezésének bárminemű bizonyítéka és mondjuk ezért ölették meg oly hirtelen a gyerekeket valamivel vagy valakikkel.

  • 799.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:13

    @Altalena: A tuzgyujtasos feltetelezesed logikusan hangzik. Nekem eddig fura volt hogy ket ember a tuz mellett hal meg hypothermiaban... Igy mar ertheto. Valoszinuleg azt a tuzet meg delutan gyujtottak, ejjel nem volt ott tuz.

    Kulserelmi nyom nelkuli bordatoresekre nem tudok mas magyarazatot...
    Amugy sem ertem hogy jelolhetnek meg egyszerre ket halalokot boncolasi jegyzokonyvben: halalos serulesek ES hypothermia... na de most akkor melyik? En a hypothermias allapotban elszenvedett halalos serulesekre szavazok, persze lehet nincs igazam.

  • 800.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:16

    @Feketelaszlo: Az újraélesztéses dologban igazad lehet, viszont azzal nem értek egyet, hogy nem lenne hihető, ha kilenc ember eltűnik. Simán el tudnám képzelni, elég csak annyit mondani, hogy a holttestek nem kerültek elő, feltehetőleg lavina végzett velük. A KGB csak meg tudta volna oldani, hogy ne szivárogjon ki az útvonalterv, aki meg tud róla az kussoljon, szóval szerintem nincs sok esély arra, hogy keresni kezdik a sátrat meg a lavina nyomait, hiszen nem tudnak hol elindulni. A nyelves dolog: Jobban belegondolva, ebben igaza lehet. Egy fontos kérdés: Lehet tudni pontosan minden ember ruházatát? Továbbá még egy kérdés, amit fentebb szintén fejtegetett valaki, ha minden igaz: mi van, ha esetleg egy vogul vadász megtalálta a hullákat és mondjuk némelyikről leszedte a ruhát. Persze, erre kicsi az esély, de érdemes felvetni.

  • 801.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:21

    @fabo:
    Na ne, az ilyesmitől ki ráz a hideg, ez komoly? Tényleg próbálkoztak ilyesmivel? Ez kész!
    Régebben láttam egy dokumentum filmet ami a fej átültetésről szolt. Két majom volt a kísérleti alany levágták a fejüket és az 1ik fejét át tették a másik testére, úgy rémlik életben maradt az 1ik, vagyis bizonyos értelemben mind a kettő.
    Ha ezek a képek valódiak, van valami funkciója a kutya fejének? Valahogy megoldották az agy vérellátását? Egyáltalán lehetséges megoldani? Vagy csak a dizájn kedvéjért tettek 1 kutya fejet 1 robotra?

  • 802.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:21

    Az is megérne egy konteot, hogy miért jön elő az árnyékból ennyi ember kommentelni? :))

  • 803.  Domika (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:30

    Itt még van pár érdekes kép:
    www.yog-sothoth.com/threads/15621-Dyatlov-Pass-incident

    Elvileg az első az, ahogy megtalálták a sátrat. Ez azért nem teljesen nyílt terepen volt, ha tényleg ezt az állapotot mutatja.

  • 804.  Domika (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:33

    További képek a megtalálásról (az aláhúzást cseréljétek pontra): infodjatlov_narod_ru/fg4
    (ezeket még nem volt időm teljesen átnézni)

  • 805.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:35

    Azt lehet tudni hogy a ket lany kiknek volt a parja a csapaton belul? Mert valoszinusitem hogy nem voltak szinglik...

    Minden mast logikailag kizarva jelenleg a csoporton beluli konfliktuson gondolkodom.

  • 806.  vds (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:35

    @Joe.UK: "A tuzgyujtasos feltetelezesed logikusan hangzik. Nekem eddig fura volt hogy ket ember a tuz mellett hal meg hypothermiaban... Igy mar ertheto. Valoszinuleg azt a tuzet meg delutan gyujtottak, ejjel nem volt ott tuz. "

    ha délután gyújtották, miért nem amellett táboroztak le? (nem vagyok nagy túrázós.) vagy tényleg éjjel gyújtották, csak nem volt elég nagy, kialudt, több fáért meg nem volt már erejük elmenni. vagy, Gyatlov kezében azért volt ág, hogy vigye a tűzhöz, de már nem ért vissza. viszont egy ággal meg nem sokra mentek, úgyhogy ez zsákutca :-)

  • 807.  vds (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:38

    @stoppos:

    álnickek vagyunk, gyanútlanul a bizalmatokba férkőzünk, hogy aztán a tőletek szedett információkat továbbítsuk Nekik.

  • 808.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:38

    @Joe.UK: Ez egy logikus elképzelés, de ha csak egy csoporton belüli konfliktus lett volna, akkor a KGB miért titkosította az ügy aktáit, és miért zárta le a területet?

  • 809.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 16:56

    @vds: Ez így túl egyszerű és nincsenek benne zsidók. :)

  • 810.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:00

    Oké, kiderült az igazság. Ez az egész egy Állítólag (MythBusters) műsor.
    Itt a bizonyíték:
    infodjatlov.narod.ru/fg4/imagepages/image48.htm

  • 811.  stoppos (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:00

    Oké, kiderült az igazság. Ez az egész egy Állítólag (MythBusters) műsor.
    Itt a bizonyíték:
    infodjatlov.narod.ru/fg4/imagepages/image48.htm

  • 812.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:10

    @AManWithAScythe: nem volt az ugy titkositva sem a terulet lezarva. Ez teves informacio.

  • 813.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:12

    @vds: A fenyorol letort agak ott voltak es nem raktak oket a tuzre legalabbis a poszt szerint.
    Ez a fenyo is erdekes dolog, wikipedia konkretan cedrust emlit (ami szerintem nem valoszinu azon a tajon..)

  • 814.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:14

    @marcoromano: Mint írtam, nem tudom mi ez. Egy rövid szöveget találtam róla, abból másoltam be. Én is inkább kérdezem, hátha valaki járatos a témában. Abban a szövegben, amit találtam, volt egy doki neve, az egy kutya fejét ráműtötte egy másik kutyára, és a duplakutya így élt egy hónapot. Valahol azt is írják, hogy ez a képsorozat csak egy iparművészeti mű. Hogy melyik igaz, fogalmam sincs. A gyenge orosztudásommal annyit vettem ki, az elejére az van írva, hogy központi idegrendszer. Egyébként, így képek alapján gondolom az volt a funkciója, hogy a kutya irányította az egészet, nem hiszem, hogy csak dísznek volt ott. Végülis nem hülyeség, mert a kutya hűséges a gazdájához, meg "szófogadó", félelmet nem ismerő. Ha ezt megtoldják még egy ilyen hardverrel, annak lenne harci értéke. Valaki gépészetben járatos mondhatna róla valamit, hogy ez lehetséges-e. Gondolom valami energiának hajtania kell. A kutyához meg kell vér, azt folyamatosan cserélni, plusz egy gép, ami oxigént visz a hemoglobinba. Kell neki valami tápanyag is. Se gépészet se biosz nem az erősségem, de ez elég bonyolultnak hangzik. Mondjuk kezdetnek valaki oroszos lefordíthatná a szöveget, ami még látszik.

  • 815.  vds (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:16

    @stoppos:

    nem tudhatod, hogy a Moszad milyen úton-módon kapcsolódik ehhez az egészhez :-)

    félretéve a viccet, gondolom azért jöttünk elő ennyien a sötétből, mert ez a téma nem arról szól, hogy él-e még Elvis, vagy hogy vajon melyik politikai erő gyilkoltatta meg xy-t stb. hanem hogy _mi_történt. ráadásul a helyszín is különleges (télen, erdőben, halottak hegyén...) és egyik lehetséges magyarázat sem állja meg a helyét. az sem biztos, hogy egyáltalán "emberi behatás" végzett velük, ez az igazán rémisztő. nekem. mint egy X-akta. jól írta valaki: kár, hogy ekkor már nem élt Tesla, akire végső soron rá lehetne kenni :-)

  • 816.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 17:22

    Az alsó két képen, a fotók alá ez van írva: Без разрешения руководителя Аппарата пакет не вскрывать. Amire a Google translate ezt adja: Engedélye nélkül a vezérkari főnök a csomag nincs nyitva. Aki nagyon ráér, a többit is beirogathatja, hátha annak több értelme van.

  • 817.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 18:38

    @fabo: "Az apparátus főnökének engedélye nélkül a csomagot ne nyissák ki!"

  • 818.  Ramalama (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 18:43

    @AManWithAScythe: én is ledermedtem a képen, nekem lónak tűnik, lehet, hogy a kutyás kísérletek után kipróbálták lóval is a robotos dolgot..

  • 819.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 19:19

    @Ramalama:
    Annyira nem látszik ezen a képen semmi, hogy szerintem ezért nem ijesztő.
    Mintha egy elvont festményről készült besárgult fotó lenne. Nincs valami képaláírás hozzá? Bár az eltorzult lófej kivehető, azon kívül semmi. Szerintem ha van is robot, nincs értelme a kutyát lóra cserélni, a kutya okosabb.

  • 820.  marvin (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 19:21

    Nem én voltam. De persze hiába is mondtam volna. Nagyon hideg volt, a kenésem is akadozott.

    A két hegymászónak azért voltak égésnyomok meg hólyagok a kezén, mert mindig olyan ügyetlenül gyújtottak tüzet. Többek közt a fenyő alatt is. Utána persze kezet mostak. Még mielőtt aludni tértünk volna. Az még azelőtt volt, hogy csatlakozott volna hozzánk a menekülő. Volt nála egy doboz. Az öregebbik hegymászó, a bajuszos kinyitotta. Ez különben is minden beszélgetésnél ott volt, és mindenbe beleütötte az orrát. Elkezdtek verekedni. A bajuszos elővett egy pisztolyt, amit a menekülő elkapott, ott dulakodtak. A kiabálásra átjöttek a többiek is a többi sátorból, és amikor látták a pisztolyt, kifutottak. A sátor mélyében lévők csak úgy tudtak elmenekülni, hogy kivágták a sátor hátulját, főleg, hogy a bunyóban összedőlt a sátor. Az idegen kicsavarta a pisztolyt a bajszos kezéből, és elkezdett vele lövöldözni. A bajszosnál maradt a táska, elkezdett vele futni. Mivel az idegen továbbra is lövöldözött, mindenki az erdő felé fordult, hogy a fák menedéket nyújtsanak. Aki gyorsabban futott, messzebb jutott, és beleesett a vízmosásba, a többiek nem látták őket, amikor a fánál bevárták egymást. A lövöldözés abbamaradt, fáztak, nem sikerült tüzet gyújtani, ezért elindultak vissza. Persze, hogy a hegymászók jutottak legmesszebb: ők voltak a legedzettebbek. Az egyik koponyalapi töréssel is majd 400 métert még futott az erdő felé, de nem ért oda (a fejére esett a sátorrúd, amikor összedőlt), a másik meg majdnem visszajutott a sátorba, amikor az idegennel találkozott, aki utánukment, még vérzett a bunyótól, le is volt gyengülve, ott nyúltak el egymás mellett. Ott voltam, amikor megtalálták őket, de jellemző az alaposságukra, hogy meg sem láttak a fehér hóban. Elvitték a táskát, meg az idegent. A mentőcsapat tagja nem 11 embert látott, de többet, mint amennyi megjelent a hírekben, és amikor évtizedekkel később visszaemlékezett, a teljes áldozatszámhoz adott hozzá arányban hasonló mennyiségű hullát a csalóka emlékezet. Ilyesmi egy számítógéppel biztos nem történt volna meg.

    De persze úgysem hisztek nekem. Ti csak azt hinnétek el, hogy ha azt mondanám, hogy egy kisebb lavina, némi szélrohammal karöltve, rájuk döntötte a sátrat, hogy ki kellett vágniuk a ponyvát, hogy kijussanak. Semmit nem láttak, féltek, hogy jöhet még lavina, tudták, hogy az erdőig el kell jutniuk. Kiabáltak egymásnak, míg mind egy irányba mentek. Mikor látták, hogy nincs igazi lavina, és nem tudnak tüzet gyújtani, vissza akartak menni, de már nem értek vissza. Az égett kéz, a sátorkaró által okozott koponyaalapi törés (azokban annak idején még volt anyag), meg a négy előrefutott, akik egy hang nélkül beestek a vízmosásba, és ottmaradtak, az viszont tényleg így volt. De persze mondhatok én akármit ...

  • 821.  Kantor (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 19:22

    Nna, ez lesz az elsö kommentem :)

    Tetszik a post tiboru, meg az egész blog :)

    A legtöbb kommentet átnyálaztam, azonban az utsó 30-hoz már nem volt hangulatom :DD

    A legjobb 782. sessionette kommentjével értek egyet. Annyi ferdítést, hogy nem helikopterböl jöttek, hanem alapból azon a helyen volt egy titkos bázis. Ugye egy ember megadta az engedélyt, mert nem tudott róla hogy itt egy titkos bázis van. A fickók odamennek, letáboroznak, lefeküdnek aludni. 20 fegyveres odamegy a sátorhoz, kivágják oldalát, kihúzzák embereket. Odavonszolják fenyö mellé, és ki akarják kérdezni öket, meg is teszik de nem hisznek nekik. Hárman megkérik a katonákat hogy mehessenek vissza a sátorhoz és megmutatják engedélyt, ketten meghalnak, majd a csaj aki legtovább jutott elkezd hadakozni egyik katonával, behúz neki egyet. Vagy pont visszafelé mentek, nem hittek nekik. Akkor a lány behúz egyet a férfinak, aki mivel látja hogy nö, csak simán gyengén nyakon üti, aki ettöl mindjárt szörnyethal, mert amúgy is el voltak halva csontjai. Kísérik tovább öket, majd a koponyasérült elkezd pattogni, és puskatussal fejbecsapják, aztán Djatlov is kap még egy esélyt, de ö is eljátssza, öt is gyengén nyakon csapják, ezért a fejét védte, mert nem tudta hova ütnek. Közben azok ketten szörnyethalnak a fa alatt a hidegtöl, és a maradék négy meg addig felveszi a ruháikat. Majd amikor meglátják mi lett Djatlovékkal, elkezdenek rohanni. A katonák nem nyitottak tüzet mert tudták a következményeket, ezért végkimerülésig kergették öket. Azonban nem kellett addig, belezuhantak a lyukba, és meghaltak, kivéve Zolotarjov, aki még fagyoskodott picit. Ljudmilla nyelvét valamilyen állat ette meg, mert sikítás közben érte a halál. A radioaktivitás mint mondtátok már sokan, elenyészö volt, a narancssárga börre tippem nincs, a fémdarabok meg akár korábbról is ott maradhattak.

  • 822.  Lacilo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 19:22

    Szerintem simmán a korai HAARP rendszert tesztelték élő egyedeken, mivel nem purcantak ki mind azonnal valami kézi energia fegyverrel leszámoltak a többivel is. De az is lehet hogy valami vagabond ufok lakják a vidéket.

  • 823.  Ramalama (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 19:34

    @fabo: képaláírás nem volt hozzá, de valaki hozzáfűzte, hogy olyan, mintha egy festmény részlete lenne.. jó lenne tudni, hogy sorrendben mikor készült, a táborozós képek előtt, vagy közben..
    Szerintem is hülyeség a kutyafejet lófejre cserélni, de lehet, hogy az olasz maffiának is benne van a keze a robotkísérletekben :D

  • 824.  blubb (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 19:54

    @BigBadWolf: szerintem inkább máshova menjetek O_O

  • 825.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:02

    @Altalena: "A tűzrakással van még gondom: azt írja tiboru, hogy a fenyőről letört ágakat nem tüzelték el, noha tűzgyújtás nyomai látszódtak. Pedig értelmes dolog lett volna egy nagy-nagy tüzet rakni...
    Lehet, hogy a tűzgyújtás korábban történt, a menekülés során senki nem vitt magával tűzszerszámot, és azért mentek a korábbi tűzhöz, hogy hátha maradt még valami parázs, amit fel lehet éleszteni? És ehhez próbáltak ágakat törni, de nem sikerült tüzet csiholni?
    "

    nos:

    Djatlov tuzet akart vinni a satortol a faig, azert volt a nyirfaag a kezeben....
    ???

  • 826.  JayDaMasta (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:03

    Ennyi komment, huhh. Ennyi elmélet, s mégis azt érzem totális a tanácstalanság. Tud ez a KGB na.

  • 827.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:10

    Olvasgattam és pont találtam megtaláltam egy fórumon ezt a képet:

    www,yog-sothoth,com/threads/15621-Dyatlov-Pass-incident (a vessző helyére tegyetek pontot, az előbb sem küldte el a linket, ezért raktam vesszőket a pontok helyére) A 8. hozzászólásban lehet látni a képet.
    És alatta egy nagyon érdekes hozzászólást:

    "I'm still not convinced it isn't a viral marketing campaign for a movie. My wife is a native Russian-speaker and we couldn't find any mention of it older than a year (when the story first "broke" about a year ago). She actually has family from that area and they never heard of it. There were quite a few forum hits, but all made around the same time and all linking back to the same site and to a supposed Russian book that my wife couldn't find offered by any publisher.

    Could be meat, could be cake.

    At any rate, it DOES make for a good CoC scenario. Of course, "Finding out what happened to x expedition" is a little played, but no worse than yet another scenario about ghouls (the ubiquitous orcs of CoC). "

    Ha jól vettem ki a korlátolt angol tudásommal az ipse arról beszél, hogy ez csak valami marketing-kampány egy filmhez, mert nem találtak semmilyen régi dokumentumot sehol az esetről az orosz anyanyelvű feleségével, aki ráadásul sosem hallott az esetről ezelőtt. Elsőre baromságnak tűnik, sőt másodszorra is, de mi van ha...? :) Nem annyira elképzelhetetlen, elég csak a Jebal-Barez leletre gondolni. Szerintetek?

  • 828.  Jokka (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:21

    Én személy szerint valami fegyverkisérletre gondolok, ami után " kissé" elrendezték a dolgokat, nehogy bárkinek is eszébe jusson ilyesmire gondolni egy jódarabig.

    Például:

    A közeli titkos bázisról egy újfajta rövidhatótávolságú rakétát lőttek ki a hegy felé, nem tudván az ott lévő emberekről, amely a levegőben szétesett ( fém és gumialkatrészek )

    a kilenc sátorozó hallotta a rakéta hangját, amit lavina hangjának véltek, ezért felkapva ami ruha a kezük ügyébe esett, kitörtek a sátorból.

    Miután rájöttek h. nem lavina,és visszaindultak a sátorhoz, észrevettek valamit nem messze a sátortól a földön.

    Ketten közelebb mentek hozzá ( enyhe radioaktivitás ) , majd felismerték mi az, ezért rémülten visszamentek a többiekhez, majd arra jutottak, h. elrohannak az erdőig, ami talán elég messze van, és elég fedezéket nyújt, ha netán felrobbanna.

    Miután mind megfagytak, megérkeztek a KGB és Spetznaz egységek, akik miután megtalálták a hullákat, elrendezték a terepet. Pár holttestet meg is dolgoztak picit, hogy az eset még bizarrabnak tűnjön, és mindenki teljesen más irányokba kezdjen keresgélni.

    1. Miért hagyták kitudódni ?

    Esetleg egy üzenetként, h. onnantól mindenki kerülje el nagy ivben a " Halál hegyét ".

    2. Miért zárták le a területet ?

    Talán bizonyosra akartak menni h. minden egyes maradványt megtaláltak a környéken.

    Elég gyenge, de most fáradtan csak ennyi telt :)

  • 829.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:28

    @AManWithAScythe: Szerintem nem ilyen víruskampány a filmhez, emlékszem, még középiskolás koromban, 4-5 is szóba jött egyszer ez az sztori. Ezért is vártam nagyon a posztot, de nem vagyunk beljebb.

  • 830.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:42

    @fabo: Értem, köszönöm a válaszod. Egyébként állítólag 2013-ban jönni fog az eseményről készült film. Szerintem a jetis verziót veszik alapul, vagy a fegyverkísérletet. Kíváncsi vagyok rá.

    @Jokka: Az üzenet még rendben is lenne, de szerintem egy ilyen sztorival pont azt érik el, hogy a kíváncsi alakok egyre inkább odacsődülnek.

  • 831.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 20:55

    A fáról letördelt ágakhoz:
    Most komolyan: a francért mászkáltak volna fel a fára gyújtósért, amikor ott volt mellettük egy egész erdő?

  • 832.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:19

    Már a sokadik helyen olvasom, itt is írta valaki, hogy egy lapra azt írták fel, hogy "From now on we know that the snow men exist" vagyis mostantól tudjuk, hogy a hóember (jeti?) létezik.

    Hogy felírták vagy sem, azt nem tudom, hogy látták-e a snowmant vagy sem, nem tudom, lehet, hogy csak poénkodtak, az se biztos, hogy volt egyáltalán ilyen felirat, de tényleg, mi van akkor, mint azt valaki már felvetette, ha már aznap korábban láttak/hallottak valamit, még fényes nappal, amitől már akkor betojtak. Nem feltétlenül a jetit, vagy a kutyafejű robotot...valamit, amitől nagyon megijedtek, de sikerült elkergetni/elszaladt magától/messziről látták. Az ég tudja...őszintén szólva, ha a fele igaz a napokkal ezelőtt egy kommentben idézett cikknek arról, hogy az atomerőműveknél milyen mértékű volt a környezetszennyezés már alapból + párszáz km-rel arrébb 2 évvel ezelőtt volt egy 2,5 csernobilnak megfelelő atom baleset ... ki tudja, milyen mutáns izé mászkálhatott arrafelé.
    Szóval mi van, ha már eleve zabszemmel a seggükben feküdtek le? Plusz poénból még ijesztgették is egymást vele? Mi van, ha ilyen lelkiállapotban egyszer csak ott láttak egy ilyet a sátor bejáratánál? Amit nyitva hagyott valaki, aki épp kiment pisilni/gyújtósért vagy mittudoménmiért átment a másik sátorba? Ha a sátor ajtaja nyitva volt ugyan, de pont ott állt a lény. Hogy miért nem azt szúrták le ahelyett, hogy kivágták a sátort? Talán túl nagy volt, vagy kettő volt belőle...

  • 833.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:25

    @Rézvirág: Van egy olyan érzésem, hogy ez a magyarázat jár talán legközelebb az igazsághoz.

  • 834.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:27

    Tovabbra is tartom magam a 430. szamu kommentemhez, ami azonnal cafolva lett. Hogy kerult a vizmosasban talalt holgy labara tekert nadrag, arrol az emberrol, aki elso hullamban tort ki a satorbol es korabban fagyott meg? Nem tudom, ez egy hatalmas kerdojel. Amugy honnan lehet tudni melyik ruhadarab kie volt? Bele volt himezve a monogramjuk? SA meretuk alapjan? Vagy a hozzatrtozok ismertek fel? Mi van ha a ruha nelkul kirohantak utan kutatok sebteben ugy oltoztek fel, hogy nem neztek kinek a nadragjaba bujnak. Azt sem tudom, hogy hanyan lehettek csizmaban, vagy bakancsban. Ha mondjuk a vizmosasban talalt no elindult a megfagyott ember nadragjaban es mondjuk csizmaban, lehet elotte besuppedt valahova derekig a hoba. A csizma kapasbol ott maradt es a nadrag maradt kartavolsagon belul, melyet a labara csavart, mielott betemette oket a lavina.

    Tovabbra is elfogadhatonak tartom a teli barnulast a borszin elvaltozasara(mivel csak a kezuk es arcuk valtott szint) gondolom ez par napos fagyott holttesteknel lehet narancsos, borzasztoan nezhettek ki. Bordatores nyelvkiharapas magyarazva a lavinatol.

    Kiegeszitenem meg annyival, hogy szo volt loterrol meg titkos fegyverkiserletrol. Mi van ha a fegyverkiserlet celja az volt, hogy lavinat inditsanak el egyetlen lovessel valami tarackbol, vagy ultrahanggal, vagy csak egy eros durranassal. Ha ilyeneket hall valaki a satorbol, hogy a kozelben lovoldoznek meg lavina csusszan nem messze, akkor ez ok lehet a panikra, foleg ha meg egy kis farkasuvoltes is hozzacsapodik.

  • 835.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:32

    @Phil Harmonic: Próbáld meg csak megérinteni a fogaddal a nyelved tövét...lehet, hogy én vagyok mutáns, de én kb. csak a közepét érem el.

  • 836.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:44

    Yosser adott egy otletet a kibiztositott bomba megjegyzesevel. valoban az okozhatja azt, hogy mindenki mint az orult elrohan az ellenkezo iranyba, ahogy van a leheto leggyorsabban. ha tudod mire lehet kepes a bomba, akkor megteszed a hatotavolsag duplajat utana megallsz es sasolsz, hogy mivan. Nem fogsz oltozkodni, gondolkozni is alig. barmikor robbanhat(sz). viszont a szanaszet szaladas es utana osszejoves otlet ott is santit, hogy az azt feltetelezi, hogy mindegyikuk 15-20 percet szaladgalt fagyos havon sotetben vagy vilagosban, de mindenkeppen komoly labelfagyas kovetkezik be.

    a nappali otlete Wintermutenak eleg erdekes es nehez az ellenkezojet allitani. es valoban igazabol itt minden a tabor korult talalt nyomot megprobalunk egy idosikba terelni es az osszes jelet egy kb 60 perces idointervallumba tenni. ez azt feltetelezi, hogy ezek a fiuk-lanyok, mint az elmebetegek ugy rohangaltak fel-ala egy 1.5 kilometeres sugaru korben. ha vegiggondolod, akkor rajossz, hogy erre te husz fokban kocogva se lennel kepes egy mezon. az egyetlen dolog, ami miatt az egyidejuseg felmerul az a ruhak hianya. de kerdem en, hogy mit csinalsz, ha mondjuk par vidam ficko geppisztollyal terelget fazol nem fazol mesz.

    az ejszakai osszetalalkozasra azt mondanam, hogy mi van, ha egett a tuz ott es mindenki csak ment a feny fele mint az ejjeli lepkek? a nagy rohanas utan ez elegge logikus.

    biztosra veszem, hogy nem egymasnak estek. ahogy arrol sincs szo, hogy eltevedtek volna. egyszeruen nem mertek visszamenni a taborba. magam se tudom mit tennek, ha ketyegne egy bomba a satramban. szarra fagyok vagy felrobbannok. nehez kerdes.:)

  • 837.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:46

    @dview: De hogy került oda egy bomba?

  • 838.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 21:50

    @marcoromano:

    Igen, a kutyás kísérletben a idegpályákra volt kötve a robot. De állítólag nem élt sokáig. De nem hiszem, hogy abbahagyták volna a kísérletezéseket.

    Kicsit kutakodtam, milyen dolgokon kísérleteztek:

    - irányított, "hangágyú", iszonyat decibelekkel( őrület határát súrolja) lehetett fókuszálni pár méteres pontossággal
    - valami mikrosütőhöz hasonlóan, ugyan ez csak hőérzetre hat, nem a dobhártyára, azt érzed megsülsz
    - különböző pszichikai hadviselési kísérletek (mint a kutyás, hogy reagál rá az ember)

    A kutyás próbálkozás pár évvel a hegymászók halála előtt kezdődött, ki tudja meddig fejlesztették. Elég ha csak vánszorogni tudott, garantált, hogy mindenki fejvesztve menekül. Azok meg nézik, hogy reagál rá az ember, és elégedetten bólogatnak...

  • 839.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:01

    hat mindenre nekem sincs valaszom, de ha nem termeszetfeletti magyarazatot keresek es csak a kiindulo szituaciot veszem figyelembe miszerint is mindenki eszementul rohant A pontbol a szelrozsa minden iranyaba. akkor azt latom, hogy az egyik legegyszerubb kivalto ok, ha van egy bomba ottan az A pontban vagy valami hasonlo, aminek a becsult hatotavolsaga minimum 400-500 meter. en szemely szerint rohannek mint az elmebeteg foleg, ha mondjuk almombol keltenek fel ezzel a bombariadoval.

  • 840.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:03

    @Rézvirág: Szerintem sugárzás ide vagy oda, az attól keletkező torzszülöttek nem olyanok mint a filmekben, hogy bazi nagyok erősek meg ellenségesek. Nézd meg pl a Japánban születettek a sugárszennyezett részen. Nem szép ilyet mondani, de inkább nyomorúságosak, alig élnek, már amelyik életben maradt. (Godzilla nem játszik) Ha mondjuk a torz külsejétől meg is ijedtek, nem hiszem, hogy 9en elrohannak miután túl vannak az első megdöbbenésen. Nekem a kérdésem még mindig ugyanaz: az ember mind megvannak? Készült mindenkiről fotó? Valódi személyek voltak ők, mindnek előkerült családja, barátok, stb? Gyatlovnak a haverja csinálja a kutatást, de a többiek? Én még mindig tartom magam az eredeti verziómhoz. Nem véletlen került ez nyilvánosságra. Induljunk csak ki a cikkből: Ozjorszk 110 ezer fős város, és a 90-es évekig csak az tudott a létezéséről, aki ott élt? Egy könyvben az olvastam, a SZU területén majdnem ezer ilyen zárt város volt. Nagy részükről még most se tudni mindent, csak amik azóta más államok területén vannak, pl Kazahsztán. Ilyen körülmények között ne tudták volna eltussolni ezt, ha akarják? És nem feltétlen alkoholra kell gondolni, mástól is be lehet nyesni. 10 ampulla drog akármelyik zsákban elfér. Hogy alátámasszam a verziómat, mivel sokan írják, nem lenne logikus, hogy akkor tépik szét az agyukat: rájöttek, hogy a rossz időjárás miatt buknak egy napot, gondolták, elütik ezzel. Sehol senki, lehet a végcélnál más túrázók is lettek volna, a tutira mentek, hogy kipróbálják a kábszert. Az egyiknek úgyis születésnapja van, megfejelik ezzel. Ha ezt nézzük, akkor a másnapossággal se kell számolni, kialusszák, azt kész. 1x valami rá akart dumálni engem is a fűre, akkor ez volt, hogy "nincs ebbe' semmi, vigyorogsz, oszt' kész, másnapos se vagy mint a piától."
    Egyébként a kutya robotban még mindig nem hiszek, de neten lehet találni videókat, hogy levágott kutyafejet életrekeltenek, és mozog a szeme, álla, innen meg már csak egy (jó nagy) lépés.
    Még egy ötletem a belső szervekre meg törött bordákra: egy ismerősöm mondta 1x, a KGB-nél volt vallatási módszer, hogy végbélen keresztül gázzal töltik fel a delikvens belsejét. Nem tudom, ez igaz-e, valaki majd megerősít, vagy cáfol. Extrém esetben ez is átrendezheti a belső szerveket.

  • 841.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:09

    @Rézvirág: Megis hihetobbnek tartom, hogy ez elofordulhat, vagy akar az, hogy a kulacsabol akart inni, amihez hozzafagyott a nyelve es a kulaccsal egyutt kitepte a szjabol, mint azt, hogy az Ufonautak, vagy a vogul saman vagtak ki.

  • 842.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:23

    @Phil Harmonic: :-)))
    Bocs, de szerintem _fizikai_képtelenség_, hogy valaki _tőből_ leharapja a saját nyelvét. Innentől kezdve _bármi_ hihetőbb, mint ez.

  • 843.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:27

    Időhurok!

    A jövőben valamikor létrehoznak (lehet már van is, lent hivatkozás) olyan szerkezeteket, amik vissza tudnak jönni az időben, és mivel ez egy híres rejtélyes ügy, úgy gondolták, na most pontot teszünk a végére. A világító valamik, pont ezek a szerkezetek voltak, vagy hívjuk aminek akarjuk. Na, az adott időben megjelennek a hegyen, esetleg a sátorban. Persze mindenki bepánikol, hogy mi történik most. A többi meg le van írva, sátorvágás, futás, para a fa alatt, stb. ...

    És mi már abba a hurokban vagyunk amelyik az eseményt kiváltotta, így ez olyan mint az önmagát beteljesítő jóslat. Mert eredetileg csak egy sima baleset volt, amiben eltűntek szegények...

    Elolvastam az "Interjú Henry Deacon Livermore-i fizikussal" a projectcamelot,org-on cikket és erre jutottam. :D

  • 844.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:34

    infodjatlov_narod_ru/fg4/imagepages/image15_htm

    esdekes, hogy pl. a kep jobb sarkabol ki vannak vagva reszletek.....

  • 845.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 22:36

    @fabo: Akkor nem mutánsok, hanem megszökött valami egy kísérleti laborból. Talán a KGB-t is azért küldték, mert rájöttek, hogy basszameg, hát pont arra menekült, amerre a hegymászó csapat van. (útvonalengedélyből tudták, hogy merre tartanak)

    Vagy nem mutáns, nem kísérleti cucc, hanem egy eddig ismeretlen faj. Talán nem is nagy, hanem kicsi de csapatban támad, és a nyomai nem hagynak olyan mély nyomot a hóban, mint egy ember, simán eltüntette a szél. Talán valami rovar - amiből bejutott a sátorba egy nagyobb raj. Vagy a rovarok a bevitt tűzifában fészkeltek és a melegre tértek magukhoz.

  • 846.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 23:03

    Többeknek:

    Köszönöm az elismerő kommenteket, de csak ismételni tudom önmagam: csupán az izgalmas események szerény krónikása vagyok, s akit a köszönet leginkább megillet, az a

    a.) KGB
    b.) Ufók
    c.) Medve
    d.) Jeti

    stb.

    :-)

  • 847.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 23:19

    @tiboru: csak az a baj, hogy nem lesz könnyű dolgod, ha ezt meg akarod ugrani legközelebb.
    Most beleolvastam egy-két régebbi konteódba, de ezt az adrenalinlöketet meg sem közelítette.:)
    Általában találok (vagy kitalálok) egy szimpatikus magyarázatot a rejtélyre, de nem töröm rajta napokig a fejemet a környezetemben élőkkel együtt.
    Sok sikert a következőhöz, remélem, hasonlóan borzongató lesz (Mary Celeste?)

  • 848.  Csápos (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 23:26

    Hosszú idő olvasom a konteo-t, de most először kommentelek nálatok. Tiboru, gratulálok, szerintem eddig ez a legjobban sikerült konteod.

    A tárgyra térve. Az idősebb nemzedékhez tartozom, többször jártam a Szovjetunióban, egy kevéssé ismerem az akkori gondolkodást. Teljesen reális, hogy az egyetemistákat elengedték egy ilyen túrára. A kísérő KGB tisztnek nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Akkoriban, egy ilyen zárt területen, hadiüzemek közelében talán még „hegyimentők” is a KGB állományába tartoztak. A feladata szerintem inkább a gyerekekre történő vigyázás volt, meg, hogy legyen velük egy tapasztaltabb, idősebb (38 éves) személy.

    Többen említettétek a halucinogén anyagokat. Nos, a szovjet hadsereg, KGB, stb. az USA-hoz hasonlóan bizonyára szintén kísérletezett pszichotrop, halucinogénekkel. Az ellenség harcképességének blokkolása nem hagyományos eszközökkel. A szovjet sportolók is használtak doppingszereket, amit több mint valószínű titkos laboratóriumok fejlesztettek. A csapat, akár tudtán kívül vihetett magával ilyen „erőnlétnövelő, fáradságcsökkentő” szert. Mennyire örülhettek, hogy abban a hiánygazdálkodásos világban tudtak szerezni valami „csodaszert”. Esetleg még feladatul kapták, hogy a túra után írjanak jelentést a hatásáról. Jugyin (aki visszatért előbb) szervezete korábban reagálhatott, ettől lett rosszul. Nos, a fáradságcsökkentő nem a várt hatást hozta, és vagy túladagolták. A lényeg, hogy a sátorban pánik és rettegés tört ki közöttük. Az illogikus viselkedés ebből levezethető.

    Az általában jól szervezett szovjet katonai és KGB-s rendszerben jelentős pontatlanságok is voltak. Egy zárt katonai terület közelében, ahol rendkívül ritka a népsűrűség könnyen előfordulhatott, hogy nem kellő előkészítéssel próbáltak ki egy fegyvert, és elmulasztották a terület hivatalos lezárását.

  • 849.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 23:28

    Ez a sztori engem sem hagy nyugodni. :-) Elkezdtem olvasni az Anatolij Guscsin-könyvet, mivel egy szót nem értek oroszul, google fordítóból próbálom kibogozni a mondatokat. Ami talán érdekes eddig: - nem beazonosított ruhák a helyszínen - azt írta, a boncoláson azok feje is el volt deformálva/sérült volt, akikre fagyhalált húzták rá, valamint a boncoláson két hordó alkohollal fertőtlenítettek, bár nem értette, miért - eltűnésük után páran úgy gondolták, hogy külföldre szöktek.

  • 850.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 23:37

    Üdv!

    Mint újabb "csak olvasó", szintén előbújnék az árnyékból. Először is megköszönném Tiboru munkásságát, már évek óta olvasom érdeklődéssel a különböző blogokon megjelent írásait. Minden elismerésem.

    Erről a Gyatlov-tragédiáról pár hónapja hallottam először, a Cracked.com-on láttam egy összeállítás egyik pontjaként (kb. "Rejtélyes esetek, amikre pofonegyszerű a megoldás" volt a cikk címe). Ki gondolta volna, náluk pofonegyszerű megoldásnak valahogy a lavina+pánik+irracionális kihűlési viselkedés kombináció jött ki.

    A napokban pár angol nyelvű cikket is elolvastam, hogy több alapinformáció derüljön ki. Ezt az írást más helyen ajánlották, mint elfogadható és részletes anyagot:
    (sptimes.ru, Szentpétervári Times, 25093-as cikk, a teljes linket sajna spamnek vette a rendszer)

    Pár dolog, ami kiegészítésnek jól jöhet (persze, az ottani infók sem holtbiztosak):

    - Itt 1,5 kilométernek írják az erdő széléig lefutott távolságot.
    - Az önkéntes keresők találtak rá a táborra, február 26-án. A sátorban ott volt az összes felszerelés, ott hagyott bakancs és síléc is.
    - A menekülés útvonalán az első 500 méteren voltak láthatóak a lábnyomok. Annyit bírtak megállapítani, hogy 8 vagy 9 ember nyomai ezek, amik az ott 1 méter mély hóban megmaradtak, és hogy mindet zoknis/mezítlábas/fél pár bakancsot viselő emberek hagyták. Ezen kívül más nyomokat nem találtak a környéken.
    - A három visszafelé igyekvő esetében a testhelyzetükből gondolják, hogy visszafelé haladtak a sátor felé.
    - A vízmosásos helyszín mindössze 75 méterre volt a nagy fenyőfától.
    - A boncolóorvos a törésekről jelentette, hogy emberi erő nem okozhatta őket. Ilyen törésekhez iszonyatos fizikai erő, valamilyen eszköz/gép/jármű, esetleg egy robbanás lökéshulláma kellene.
    - Itt azt írják, a szemtanúk az elsőként előkerült öt áldozat temetésén tapasztalták a barna arcszínt.
    - A túlélő Judin is visszatért a helyszínre, vele azonosíttatták a társaság holmijait. Nem mindenről sikerült megmondania, kié volt. Ilyen plusz tárgyakat látott: egy katonai kabát, egy szemüveg, egy plusz pár síléc és egy sí darabja.
    - Judin meg volt győződve róla, hogy nyomok ide vagy oda, a katonaság már a keresők előtt is megfordult a helyszínen. Állítása szerint olyan dokumentumokat is látott, amiken a nyomozás kezdeteként február 6. volt feltüntetve.
    - A Szentpétervári Times cikke a katonai felszereléssel okozott incidenst hozza ki a legvalószínűbb megoldásként. A kutatásban részt vevők is ilyesmire gyanakodtak az eset utáni napokban. A furcsa fényeket (narancsszínű fénygömböket) valamilyen légijármű okozhatta, az elől menekültek. (Megj: egy méter mély hóban szerintem maximum cammogva lehet szaladni, szóval nem lehetett valami fürge ez az üldöző valami.) Robbanásnyomokat viszont nem találtak sem a hegyoldalban, sem az erdőben.
    - Az utóbbi években arra járók sok fémdarabot, gépek kis alkatrészeit látták arrafelé, szerintük igenis lehetett katonai tevékenység a környéken.

    Egy másik blog kommentjei között szintén volt pár érdekes gondolat:

    - Az egyik hozzászóló látott pár Youtube-os videót lavinákról: ahogy a felső hórétegek elkezdenek lefelé csúszni, ez még nem látszik, csak hogy kicsit lejjebb a hó kezdésként elkezd kavarogni. Ez igencsak lerontja a látási viszonyokat is. Ha ilyen kavargó havat láttak a közvetlen közelben, plusz robajt hallottak, hihették lavinának.
    - Egy másik beírás szerint ezen az utolsó napon a menetelés során kissé eltévedtek, egyre inkább kimerülve próbáltak visszatalálni a tervezett útvonalra. Végül mikor már végképp nem boldogultak, ott vertek tábort, ahol éppen voltak.

    A végére egy saját gondolat:

    - A sílécek végig (még hetekkel később is) ott voltak lerakva, ahol utoljára lepakolták őket. Ezek szerint az incidens során egyáltalán nem volt idejük, hogy azokat megszerezzék. Pedig ha egy bakancs plusz a pár síléc ott van valakinél, akkor jóval gyorsabb menekülésre lett volna lehetősége, mint a méteres hóban süppedve-ugrándozva. Valami miatt oda sem voltak képesek eljutni. (Ez egybevág a "valami okból nem az ajtón mentek ki, talán éppen ott állt a monszter", vagy "jött a kavargó lavina lefelé, már csak a hegyről lefelé lehetett haladni" szálakkal.)
    - Ha a három visszatérő közül valamelyik vissza is ért a sátorhoz, pont emiatt, a későbbi meneküléshez (vagy a többiekhez való gyors visszajutáshoz) a lécek ugyanolyan fontosak lettek volna, mint a ruhák. Szerintem ez azt erősíti meg, hogy odafelé estek össze.

  • 851.  fabo (Válasz erre)
    2011. 10. 28. 23:52

    @MVB: Na most írok valamit, nem akarok itt rasszista meg stb-be bonyolódni, de a barna arcszín...És itt kicsit összeér azzal, amit írtam. Meg azt is írják, hogy azt hiszik, hogy külföldre mentek. Szóval, biztosan ők voltak ott??? Vagy csak papíron volt 9 mérnök? Mi van, ha eleve négerek (ma még ez a PC megfogalmazás?) voltak, akiket a szemtanúk láttak? Szerintem még ma is ha egy olyan embernek, aki egész életében egy eldugott faluban lakik mutatsz egy négert elég furán néz...59-ben, fenn az Urálban meg pláne. Plusz hát a fotókon némelyiken pulóverben vigyorognak, lehet akár utólag készült kép is, ha ezt a szálat akarom továbbvinni. Meg van ugye ez a vicc, amikor a CIA kémet küld az oroszokhoz... Akár egy ilyen szálat is el tudnék képzelni. Nem tudom, mennyire indul oszlásnak ilyen körülmények között egy test. Ez most nagy hülyeség, amit leírtam, de ha már összeesküszünk, legyen kövér...
    De ez a lehet, hogy külföldre mentek dolog összecseng a korábbi kérdésemmel.

  • 852.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 0:01

    @fabo: Azt írják, a rokonok és ismerősök azonosították őket. A temetésen/ravatalon látták lebarnultnak/narancs árnyalatúnak az elhunytak arcszínét.

  • 853.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 0:03

    Ket napja ragodok a sztorin rengeteg kommentet vegigolvasva es meg mindig rengeteg dolog kavarog a fejemben, nehez tole szabadulni. Olyan, mintha a tortenet is maga egy kiserlet lenne, aminek a celja ragodasra kesztetni az embert, nehezen szabadulva a tortenettol. Ugy latom nem csak en kerultem ilyen allapotba. 850+ komment 3 nap alatt, nem semmi.

  • 854.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 0:06

    @MVB: Ezek szerint nyitott koporsos gyaszszertartas volt, igy lehet a temetkezesi vallalkozo is sminkelt rajtuk valamennyit, csunya latvanyt nyujthattak.

  • 855.  Gee (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 1:06

    @zosa: Azonos gyártmányú, Zvezda órái voltak. Hogy azonos modell-e... azt nem tudom.
    De a többieknek Pobeda órája volt.

  • 856.  Gee (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 1:22

    @taser:
    "mindent elsöprő külső erő" állítólag fordítási hiba. Eredetileg force majeure volt - vis major.

    Force majeure (French) or vis major (Latin) "superior force", "chance occurrence, unavoidable accident", is a common clause in contracts that essentially frees both parties from liability or obligation when an extraordinary event or circumstance beyond the control of the parties, such as a war, strike, riot, crime, or an event described by the legal term act of God (such as hurricane, flooding, earthquake, volcanic eruption, etc.), prevents one or both parties from fulfilling their obligations under the contract.

    Szóval pl. a lavina ebbe simán belefér.

    Egyébként számomra nagyon hihetőnek hangzott az angol oldalon az első magyarázat, miszerint féltek, hogy lavinaveszély van, vadászgépek repültek el a közelben, és ezeknek a hangját valaki lavináénak gondolva bepánikolt. (A szöveg szerint állítólag hasonló a két hang. Én nem tudom, lavinát sosem hallottam, a mig21-esekre meg már nem emlékszem).

    Lavina elől simán lehet, hogy rohannak, ki a sátorból, el az erdőig. Aztán meg éjjel, sokkal lejjebről valószínű nem is tudták, hogy áll-e még a sátor.

    Mondom, számomra ez teljesen hihetőnek hangzik, bár a felmásztak a fára megnézni, hogy mi lehet a sátor környékén dolog nekem sántít - ha éjszaka történt mindez, hiába mászna fel, nem igazán láthatna onnan semmit.

  • 857.  malahide (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 1:36

    valaki irta feljebb a viral marketinget (bocs de nincs idegem mar visszakeresni pontosan ki:P)
    a kommentek legelejen van egy angol weboldal linkje(aquizam v ilyesmi), az ottani poszt 2008as, szal ha marketing akkor ölég koran belekezdtek:)

  • 858.  Kocka (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 3:06

    Akkor én leszek a következő ellenforradalmár, aki a sötétben bujkálásból előlép. Köszi a posztot Tiboru, és 850 komment, valamint az összes belinkelt oldal végignézése után elsőnek összefoglalnám, hogy mit tudunk, aztán abból milyen történet hozható ki. Tehát:

    - A fényképek alapján ez egy dimbes-dombos vidék, teljesen kizártnak tartom a lavinát, volt, aki írta is kommentben, hogy azóta sem jegyeztek fel ilyet az elmúlt 50 év alatt, valamint nincs lavina 10%-os lejtőn -20 fokban.
    - A sugárzás egy ilyen környéken, nukleáris baleset után teljesen lényegtelen információ.
    - A narancssárga színről én csak annyit tartanék meg, hogy elszíneződés, mert még tények is módosulnak, ahogyan szájról szájra terjednek, nemhogy egy színárnyalat leírása. A bőr elszíneződése pedig simán lehet, hogy a barnulás (minden hegymászó lebarnul a szabad területeken, és a fotókon elég lengén vannak öltözve), a fagyás és a kiolvadás biológiai kombinációja. (Spékelve valami vegyszerrel, amivel próbálták őket a temetésre valahogy kipofozni.)
    - Csak feltételezés, hogy a 3 halott visszaindult a sátorba (a testhelyzet alapján, de akkor is találgatás), a tények szerint egyszerűen a sátor és a fenyves között összeestek, akármerre is mentek.
    - A másik csoportról annyit tudunk, hogy látott valamit. Ez a valami lehetett sarki fény, jó időben voltak jó helyen hozzá.
    - Van egy linkelt kép, ahol látszik, hogy egyáltalán nem kies síkságon vertek tanyát, hanem fák között, ahonnan 900-1500 métert (forrástól függően) meneteltek a sötétben.
    - Nem gondolom, hogy minden kétséget kizáróan belülről vágták ki a sátrat. A képen annyi látszik, hogy a sátor ki van vágva, és nem lavina vitte el.
    - Csak a túrázók lábnyomait fedezték fel az első 500 méteren az 1 méter mély hóban, azután a lábnyomok megszűnnek.
    - A sílécek az eredeti helyükön lettek megtalálva. (újabb érv a lavina ellen)
    - A katonaság már korábban is megfordult a helyszínen. (Ha hiszünk az egyetlen túlélőnek.)
    - A helyi lakosok a mondák miatt elkerülik a körzetet.
    - Amikor a baj történt, akkor pár (10-20) kilométerrel eltértek a megadott úttól.
    - Egy medve akkor még alszik, egyébként is lealáz egy ilyen terepen, pláne zokniban menekülve. De 9-ből biztosan maradt volna 1-2, akin medvetámadás nyoma maradt volna.
    - Valamiért egy sokkal távolabbi helyre küldték őket "túrázni", és kaptak egy "kísérőt" is, akiről semmit sem tudtak.
    - Ljudmilla szája nyitva volt, tehát valószínűleg nem fagy-, hanem kínhalált halt.
    - Valakik tüzet gyújtottak valamikor a fa alatt, nem elégetett gallyakat találtak.
    - A túrázóknál nincs fegyver.
    - Négy embernek sebes a térde és a tenyere.
    - Zinajda holtteste körül idegen vércseppet találnak, ő volt legközelebb a sátorhoz.
    - Rusztem koponyatöréssel végzi a tábor és az erdő között félúton.
    - 3-an 75 méterre a fától egy gödörben végzik, egyikükön nadrág cipőként.
    - Szorokin 4-én távozik otthonról felderíteni a történteket, 6-án már megnyitják az aktát.
    - Az eset után 3-ig csak az előre engedélyt kapok elvtársak tehették be a lábukat a területre.

    Feltételezések:
    - Következtetésként van levonva, hogy a sátortól vezetnek minden irányba elfelé a lábnyomok, lehet, hogy az erdő szélétől vezettek a sátor irányába? (Ilyen környéken, 1-2 méter hóban, szélben én annyit tartanék meg, hogy találtak lábnyomokat.)

  • 859.  Kocka (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 3:07

    És akkor következzen, hogy mi is történt aznap éjjel:

    A társaság már az egyetem alatt is a korhoz képest liberális, fiatal értelmiségi nézeteket hangoztatott, főleg a francia gyökerű Nyikoláj Thibeaux-Brignolle örökölt ősei nyughatatlan temperamentumából. Nem véletlen, hogy a nyomozás során ideológiailag kivallatják az évfolyamtársaikat, mennyi mag foganhatott meg a hanyatló nyugat ópiumából. A végzett mérnökök még egy zárt városban sem tudtak rendszerhűbb szolgákká válni, ezért dönteni kellett az illetékes elvtársnak, aki úgy határozott, hogy elég esélyt kaptak eddig, most már el kell távolítani a renitens elemeket a dolgozó népből. Ezzel sorsuk megpecsételődött.

    A módszer kiválasztása adta magát, túrázók eltűnnek egy kietlen vidéken. Bárkivel előfordulhat, ráadásul profik szeretik túlvállalni magukat. Semmi erőszak, a párt gyászol a tragédia felett. A gond akkor kezdődött, amikor csak egy rövid túrát terveztek a fiatalok, ezért az ebben illetékes elvtárs csak akkor adta meg az engedélyt, amikor az ő általa kijelölt túrára bólintottak rá az akkor már lényegében kiiktatott egyetemisták. A terv az volt, hogy kapnak egy "idegenvezetőt", aki az előre megbeszélt időpontra leszállítja a csapatot az adott helyre. A gyárigazgatónak szóltak, hogy nyugodtan elengedheti a szorgalmas ifjakat, dolgozó népnek jár a pihenés.

    Az egyik túrázónak nem tetszett az újdonsült túravezető viselkedése, pl. Zolotarjov meggyőzi a társaságot, hogy felesleges bármilyen önvédelmi eszközt magukkal vinni, mert a medvék még téli álmot alszanak, az őslakosok pedig a monda miatt messze elkerülik a helyet, pláne februárban, amikor nincs is mire vadászniuk. A túra kezdetekor úgy dönt, hogy nem bízik meg Zolotarjovban, és betegséget színlelve visszatér, reménykedve, hogy tévedett, és a társai egyben hazaérnek.

    A túrán minden rendben megy, jegyzetelnek, és a túravezető a túra vége felé pár (10-20) kilométerrel a megbeszélt útvonaltól eltérő, azonban a KGB-vel korábban egyeztetett helyre vezeti a csapatot. Leverik a sátrat, megvacsoráznak, lefekszenek. Éjfél körül kezdik körbevenni a sátrat a különleges csapatok, és sugárirányban, az erdőtől indulva csöndben közelítenek. Tehát a lábnyomok valójában nem a sátortól indultak, hanem oda vezettek, amit a megtalálásukig eltelt időjárás, és némi KGB-s rutin hatására a sátorból menekülőknek tulajdonítottak. Amikor az egység a sátort megközelíti, oldalt felvágják a ponyvát, és a megszeppent túrázóknak megparancsolják, hogy azonnal jöjjenek kifelé feltartott kézzel, egymás után. Aki a vágáshoz közel aludt, azon csak az alsó ruházat van, aki bentebb, az megpróbál magával rántani egy-két ruhadarabot, ami éppen a kezébe akad, legyen is bárkié, elvégre odakint -20 fok van.

    Az alsóban lévő túrázókra ráparancsolnak, hogy erőltetett menet a nagy fa irányába. A lányok sírnak, 300 méter megtétele után Zinajda nem bírja a feszültséget, és hátracsap, a katonának elered az orra vére, megüti Zinajdát, amitől az elájul. A többiekkel mennek tovább, Zinajda pár perc alatt kihűl. A következő Rusztem, akinél elszakad a cérna (talán érzett valamit Zinajda iránt), az ő sérülése már súlyosabb, a fejére mért ütés végez vele. A többiekkel tovább mennek, néhol elesnek, négykézláb kúsznak (innen szereznek sérülést a térdükön és tenyerükön), kezdenek teljesen kimerülni.

    A fához érve az őrök megparancsolják a még életben lévőknek, hogy másszanak fel rá, és törjenek ágakat, tüzet akarnak rakni maguknak a katonák. Közben újabb 2 ember megfagy. A fagyhalál küszöbén a maradék 3 túrázó már alig lát, alig mozog, halucinál, lényegében az elit katonáknak már semmi dolga, külső szemlélőként nézik végig az eseményeket. Ljudmilla ösztönből leveszi halott barátjáról a nadrágot, és cipőként felhúzza, tovább botorkálnak a sötétben, már-már alig látva. Az őrök megunják a dolgot, és az ároknál beletolják őket a vízmosásba. Ljudmilla esik legfelülre, ő még kap a bordájára egy ütést, amibe belehal. Mivel ő van legfentebb, az ő fejét temeti be utoljára az erdőben a hó, a nyelv hiánya innen magyarázható.

    A munka végeztével az egység távozik, a parancsnok tudja, hogy már úton van "kivizsgálni" az esetet Szorokin, a biztos tudat miatt figyelmetlenségből pár dolgot a sátorban hagynak, ami később Judin megtalál, és ekkor világos lesz számára is, hogy nem csalt a megérzése.

  • 860.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 5:30

    @Kocka:

    Egészen jól felépített történet, ami akár így is lehetett. Szerintem még volt valami kísérlet is, mert azt kifelejtetted, hogy találtak mindenféle anyagmaradványokat.

    Szóval szerintem ők napközben láthattak valamit, vagy talán még az este. A kísérlet után, a nagykutyák helikopterrel bejárták a terepet, és észre vették, hogy illetéktelenek is vannak a terepen. A többi amit leírtál az beleillik a képbe. Én még egy kis vallatással megfűszerezném. Főleg ha valamelyik nagykutya lekérte a liberális fiatalok aktáit rádión. Nem biztos, hogy ő is csak egy kirándulásnak látta a titkos kísérlet helyén felbukkanó lázadó ifjú mérnökök csoportját, a franciás nevűvel az élén.

    Az előre, még az túra előtti kivégzés szerintem nem volt tervben. De hogy így üthettek rajtuk, ez logikailag lehetett így. Kérdés az, hogy mibe cseppenhettek...?

  • 861.  Interlock (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 6:19

    @Kocka: tévedhetek, de magát az indító okot (egy csoport rebellis fiatal elhallgattatását) így, ebben a formában, ennyi macerával teljesen kizártnak tartom egy 1959-es Szovjetunióban. Ha valaki nem tetszett a rendszernek, jobb esetben eltűnt, rosszabb esetben különféle okokból meghalt (rablógyilkosság, autóbaleset, részegen ablakból kizuhanás - fantáziadús intézmény volt a KGB). Több ember likvidálása több napig, több hétig is nyugodtan eltarthatott volna akár a lakhelyük környékén is, főként akkor, ha az egyedi eseteket nehéz összekapcsolni, illetve aki mégis megpróbálja, azokat erőből lebeszélik az ilyesmiről. A szívbajosság legfeljebb a polgárokra volt jellemző, nem az akkori hatalomra.
    Sőt, útközben még egyszerűbb lett volna, az egyik teherautó, amire felkéredzkednek, elindul másfelé, aztán legfeljebb pár maradványt visz vissza, aztán az illetékesek bebizonyítják a rablótámadást stb.

    Ha azok ott haltak meg a hegyen, akkor véletlenül vagy szándékosan ott találtak / csináltak valamit, amit nem kellett volna. Egyfolytában azon töröm a fejemet, mi lehetett az, amit hivatalosan nem találtak meg a helyszínen, ezért (hivatalosan) be sem számolt róla senki...

  • 862.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 9:03

    Némi kiegészítés:

    A Pétervári Times cikk az egyes számú referencia cikk az angol nyelvű Wiki oldalon (en.wikipedia.org/wiki/Dyatlov_Pass_incident), talán úgy a legegyszerűbb megkeresni, akit érdekel.

    - Újra böngésztem egy kicsit ezt az írást, és rájöttem, honnan szedtem a másfél kiloméres távot: ez nem a futás távolsága volt, hanem a táborhely kiválasztásánál írták, hogy még ennyit kellett volna menniük egy szélvédettebb, erdőszéli helyszín eléréséhez. (De az talán további kitérő lett volna a tervezett útvonalhoz képest, esetleg a hegyoldali táborozást is gyakorolni szerették volna.)

    Why the nine skiers picked the spot is unclear. The group could have detoured just 1.5 kilometers down the mountain to a forest, where they would have found shelter from the harsh elements. “Dyatlov probably did not want to lose the distance they had covered, or he decided to practice camping on the mountain slope,” Yudin said by telephone from Solikamsk, a town near Yekaterinburg, where the institute, now named Ural State Technical University, is located.

    - A plusz tárgyakat Judin távozása után seftelés útján is szerezhették valakiktől. (De mire kellene egy addig ismeretlen szemüveg?)

    - A rendellenesen lebarnult arcbőrt a temetésen látták. Jurij Kuncevics nyilatkozik erről, aki a jekatyerinburgi székhelyű Gyatlov-alapítvány vezetője. Az esemény idején 12 éves volt. Az egész incidens igencsak foglalkoztatta az akkori közvéleményt, bár a hatóság megpróbálta hallgatásra bírni a rokonokat és a vizsgálat résztvevőit. (Megj1: szerintem ezt Amerikában vagy máshol is megpróbálták volna, egy kormányzat sem szereti a rémhírek terjesztését, kivéve ha pont a zavar keltése a cél. Megj2: ezek után valami miatt mégsem vitték el a fél várost Gulágot nézni, talán már megkezdődött a Sztálin utáni enyhülés, amikor komolyabb indok kellett egy csomó egyszerű civil bekasztlizásához?)

    “I was 12 at that time, but I do remember the deep resonance that the accident had with the public, despite the authorities’ efforts to keep relatives and investigators silent,” said Yury Kuntsevich, head of the Yekaterinburg-based Dyatlov Foundation, which is trying to unravel the mystery.

    Kuntsevich agreed, saying another clue to the deaths was the fact that the faces of the first five bodies had been inexplicably tan. “I attended the funerals of the first five victims and remember that their faces look liked they had a deep brown tan,” he said.

    - Az egyik blog egyik hozzászólója írta, hogy szerinte az utóbb megtalált, hó alól előkerült négy személy mindegyikén voltak kisebb felületi sérülések (valami dögevő állat kóstolgatta őket vagy az olvadás után kezdődő bomlás okozta), de ezek közül a hiányzó nyelv esete volt a legérdekesebb. A nyelvet megemlítették az újságok akkoriban, a többi nem volt érdekes, és mostanra csak a nyelv esete maradt meg a történet részeként. (Ez persze bőven találgatás, esetleg a szálnak az eljelentéktelenítéséről is lehet szó.)

  • 863.  WhiteHead (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 9:47

    valaki belinkelt egy fotot egy satorrol, ami fak kozott van. a fotot en is lattam mas helyen, ahol azt irtak, hogy az nem az utolso taborhely volt, hanem az azt megelozo, tehat az a felvetel nem a halal delutanjan keszult.

  • 864.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 10:31

    Amiről még szerintem itt nem volt szó, hogy állítólag megőszült hajjal találták meg őket. Ez talán utalhat a traumára (de vajon mindegyiküknél??), és új ötleteket adhat a vadabb elméleteket kitalálóknak is (Djatlovék máig is élnek az USÁban, és helyettük ősz négerek testét tették oda becsapásként:))

    A másik, hogy nincs valakinek egy manysi-magyar, vagy legalább egy manysi-másiknyelv szótár a könyvespolcán? Az Otorten-hegy jelentése tényleg az, hogy "Ne menj oda!"?? És ez esetben azért mentek pont oda, mert vagány húszévesek voltak és poénkodni akartak a név jelentésével? Vagy azért küldte őket oda valaki valamilyen céllal, mert a manysik valószínűleg távol tartják magukat attól a helytől, és ennek szerepe van/lett volna??? Megint előhozakodnék azzal, amit a 756-758. hozzászólásban próbáltam felvetni: mi van, ha küldték őket, méghozzá valamilyen kísérlet lefolytatására. Mondjuk össze kellett rakniuk egy szerkezetet, csak valami rosszul sült el, vagy meglepődtek azon, ahogyan elkezdett működni, és ettől tört ki a pánik és emiatt menekültek olyan messzire. Mondjuk egy plutóniummal működő valami, ami hirtelen felforrósodott és esetleg fényt bocsátott ki. Félő volt, hogy nagyon sugárzik vagy felrobban. Mindegy, a technikai részleteket meghagyom másnak, lényeg az, hogy ehhez a kísérlethez kietlen hely kellett, ezért választották az egyik olyat, amit a benszülöttek tutira elkerülnek.
    És megmagyaráz színes bőrt, messziről látott fényeket, furcsa alkatrészeket, lezárt területet, titkosítást, nagy nyomásból fakadó sérüléseket, messzire menekülést majd visszamerészkedést, stb.

  • 865.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 10:43

    Örülök, hogy első olvasásra a fegyverkísérletre szavaztam, most - 800+komment és jópár cikk után - is ezt tartom a legvalószínűbbnek. Ez viszont szerintem sem volt tervezett.

    Azzal lehet valamit kezdeni, hogy Anatolij Guscsin szerint a boncoláson indokolatlanul sok fertőtlenítőszert használtak? :-)

  • 866.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 10:49

    Én 2 említett dolgot kizárnék: az ővék voltak a holttestek (a beteg srác+szülők azonosították), és nem hiszem, hogy bármilyen komoly, titkos céllal mentek a túrára/hegyre. A naplóbejegyzésekből nekem túl gondtalannak tűnnek. (pl. egyik srácot megdorgálta egy rendőr, mert túl hangosan énekelt az állomáson - én ilyet nem csinálnék, ha szupertitkos akcióra mennék)

  • 867.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 11:43

    Eddig fantasztikus 866 hsz.
    Elsült a tollad, tiboru mester. :)

    All-time rekord? :)

  • 868.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 11:49

    @Rézvirág: ez okozhatja pl. azt is szerintem, hogy egyesek jobban felöltözve voltak, kvázi hogy őrködjenek éjszaka, míg a többiek levetkőzve lefekvéshez készülődnek. Lehet, hogy X óránként váltották egymást, mert nem mertek mind egyszerre nyugovóra térni.

  • 869.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 11:53

    @Phil Harmonic: na igen. Ha végig szabadon fekszenek, én is el tudom képzelni, hogy két hónap alatt a nap és az oszlás ilyen hatással lesz a bőrükre. De be voltak temetve a vízmosásban.

  • 870.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 11:59

    OFF

    @fabo: " egy ismerősöm mondta 1x, a KGB-nél volt vallatási módszer, hogy végbélen keresztül gázzal töltik fel a delikvens belsejét. Nem tudom, ez igaz-e, valaki majd megerősít, vagy cáfol. Extrém esetben ez is átrendezheti a belső szerveket."

    Úristen.... o.O

    ON

  • 871.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 12:21

    @okl.balnatenyeszto: nincs szótár, de ezen már én is eltöprengtem. Bár a Halat Szjal (Kholat Syakhl) kifejezésben azért a "Halat/Kholat) szó elég hasonlít a mi magyar "halál" szavunkra... :)

    A hegyről egyébként a wiki azt írja: "he mountain is the subject of several important Mansi legends." Kíváncsi vagyok, milyen legendák lehetnek ezek...

  • 872.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 12:39

    @Kocka:

    Ez rendben is van, de ha az volt a céljuk, hogy likvidálják a srácokat, miért engedték, hogy Judin távozzon?

  • 873.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 12:55

    Egy pillanatnyi kitérő: egy napig nincs időm feljönni, és lemaradok 250 kommentről?! Atyaisten, tiboru, ez a poszt nagyon betalált... csak Ők meg ne tudják, hogy ennyien elkezdtünk gondolkodni a problémán. :)

    Jelen pillanatban 870 hozzászólás van, ennyit olvastam el, szóval ha közben születik még néhány, azokról egyelőre lemaradtam.

    Szerintem, ha összeszednénk azokat a - kommentelők által felsorolt - nagyrészt hihető elméleteket, lassan meg is lenne a megoldás. Nagyon sokmindenre született már ésszerű magyarázat, lassan összeállhat a kép jelentős része.

    Egyetlen dologban 100% biztossággal tudok nyilatkozni, azoknak, akik esetleg még reménykednek a medvetámadásban: minden ismeretterjesztő filmben/könyvben/cikkben említik, hogy ha az embert megtámadja egy medve, lejtnek lefelé kell szaladni, mert testfelépítéséből kifolyólag a maci így nem tud üldözőbe venni. Követni tud, de rettentő lassan. Szerintem a maci - főleg ha korán ébredt a téli álomból - nem fogja a vízmosásig üldözni szerencsétlen hegymászókat, márpedig azok a delikvensek, akiknek a sérülése utalhatna medvetámadásra, a vízmosásban vagy annak környékén haltak meg.

    A másik az, ahogy már többen írták, hogy ha el akarták tüntetni őket, nem kellett volna ennyire rejtélyesen csinálniuk. Ha a KGB és a Párt azt mondja, hogy 8 jó kommunista egyetemista és a vezetőjük eltűnt a hegyekben, nem hiszem, hogy sokan bele mernek kötni, főleg, hogy hegymászók relatíve gyakran tünedeznek el itt-ott.

    Az én elméleteim:
    1.) tényleg lehetett ott valami ijesztő lény, ne felejtsük el azt a 2,5 Csernobilt... ráadásul nem kellett ehhez sugárfertőzött mutáns se. Ha az éjszaka és a semmi közepén a rosszul bekötött sátor meglebben, és ott áll valami, vagy csak megjelenik egy nagy, furcsa árnyék mellette, ami esetleg furcsa hangokat ad ki, az épp elég a pánikhoz. Tudom, hogy kacifántos, de a természetben random is előfordulnak olyan torzulások ("születési rendellenességek"), amik ijesztővé tehetnek egy egyébként ártalmatlan állatot. Szóval, hegymászók szétrebbennek, állatka elsőre nem ijed meg, turkál kicsit a sátorban kaja után, a fiatalok meg biztos ami biztos alapon inkább a fánál várnák meg, amíg jóllakik. Tűzgyújtási kísérlet, hipotermia, páran óvatosan elindulnak visszafelé, megnézni mi a helyzet a váratlan vendéggel, de megfagynak, stb. A vízmosásos részt még kitalálom, de az olvadékvíz nekem is gyanús. :D

    2.) A fegyverkísérletet eltussolták volna (ld. fentebb: nem derült volna ki SEMMI, nem lenne rejtély), valószínűbbnek tűnik, hogy ha már kísérlet, akkor tényleg ők is résztvevők. A kísérletek közül is valamilyen eszközre tippelnék, ami esetleg meghibásodott, el kellett tőle távolodni.

    A kizárt/megmagyarázott dolgok:
    - a mérgezés gyanús, valahol írták, hogy a pánik és a halál között 3 óra telhetett el. Milyen méreg az, amitől megmagyarázhatatlan pánikba esnek, össze-vissza rohangálnak, aztán szervezetten összegyűlnek egy fa alatt?
    - a narancssárga bőrről a volt tesitanárom jutott eszembe: síelésből jött haza, és olyan szinten szórta a napfényt a hó, hogy a síszemüveg körül egész konkrétan narancssárgára barnult (vagyis hát narancssárgult :D) a bőre. Ráadásul eltelt 52 év... én falun nőttem fel, higgyétek el, egy történet 15 perc alatt is sokat tud ferdülni, ha a megfelelő embereken megy át az információ. :D Sőt, itt igazából az a furcsa, hogy nem mondjuk élénkzöld bőrről szólnak a beszámolók. :)
    - nyelvet kisállat kirágta, szerintem egyáltalán nem különös véletlen, hogy csak Ljudmilláét... nyitva volt a szája, kilógott a feje a hó alól, vagy valami kisállat egyszerűen őt érte el először. Mondjuk egy kisebb patkány szerintem simán jóllakik egy nyelvvel, ez megmagyarázza, miért csak a nyelv hiányzik. Azt meg emlékezetem szerint (javítsatok ki nyugodtan) sehol nem írták, hogy tőből hiányzott.
    - a két órára szerintem is az a legésszerűbb magyarázat, hogy egy haldokló adta valakinek, akinek nagyobb esélye volt a túlélésre. Szentimentális, de életszerű.

    Egyébként szerintem ott a hiba, hogy egyrészt az egyébként is hiányos jelentésre, félévszázados szóbeszédekre támaszkodunk. Egy korábbi kommentelő írta, hogy ezek az információk RÉSZBEN VAGY EGÉSZBEN akár hamisak is lehetnek, és ebben tökéletesen igaza van. Bárki alkothatna egy neki tetsző elméletet, és a bele nem illő dolgokról kijelenthetné, hogy hamisak. És akár igaza is lehetne, szóval marad a konteógyártás, ami egyébként meglehetősen szórakoztató. :) Szerencsétlen hegymászókon (és az esetleges egyéb résztvevőkön) kívül senki nem fogja megtudni a teljes igazságot, de épp ez adja ennek a történetnek a varázsát.
    Akartam még írni valamit, de kiment a fejemből, szóval egyelőre ennyi. :D
    Mindenesetre támogatom az ötletet, hogy a pénzt összedobva elmenjünk kirándulni egyet a Djatlov-hágó környékére. :D

  • 874.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 12:57

    OFF: Már megint regényt írtam, ne adjatok billentyűzetet a kezembe. :D

  • 875.  clarice (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 13:13

    www_infodjatlov_narod_ru/fg4/images/1959_0003_jpg (vonalak helyett pontokat írjatok be, kivéve az 1959 után) ezen a képen állítólag Jurij és az egyik csaj látható búcsúzkodás közben. nekem nem úgy tűnik, mintha Jurij majd megpusztulna a hasfájástól, ami miatt még a túrát is abba kell hagynia... és a lány sem tűnik olyan aggódónak.
    nemtom ennek mennyi a jelentősége, csak úgy szemet szúrt.

  • 876.  clarice (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 13:14

    "I'm still not convinced it isn't a viral marketing campaign for a movie. My wife is a native Russian-speaker and we couldn't find any mention of it older than a year (when the story first "broke" about a year ago). She actually has family from that area and they never heard of it. There were quite a few forum hits, but all made around the same time and all linking back to the same site and to a supposed Russian book that my wife couldn't find offered by any publisher."

    érdekes... oda kéne utazni a helyszínre.

  • 877.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 13:25

    @Domika:
    Ez a kép vajon mit ábrázolhat?? infodjatlov.narod.ru/fg4/imagepages/image23.htm
    Simán a hegyoldalt? Nem tudok semmit kivenni belőle...

    Dominika, nagyon jó a link!!! :)

  • 878.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 13:31

    @gyurma666:
    Hát igen, a Titanic is az időutazók miatt süllyedt el. (:

  • 879.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 14:23

    @clarice:

    Az esetről először úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt hallottam, s a könyveket több éve, több helyen is meg lehet vásárolni:

    books.sh/blib_110558.html

    lib.aldebaran.ru/author/gushin_anatolii/gushin_anatolii_cena_gostainy_devyat_zhiznei/

    A "native-Russian-speaker" feleség nem nagyon van ott a szeren :-)

  • 880.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 14:27

    -Több fotón is úgy tűnik,mintha beállították volna...
    -Volt vihar,vagy nem volt vihar??(mikor letáboroztak ,akkor volt)
    -utolsó napon senki nem írt naplót...(miért??)
    -havas tájon éjjel "jól" lehet látni,viharban nem...(ha később látták,hogy odébb biztonságosabban táborozhatnak,miért nem mentek oda??Persze csak akkor,ha később elállt a vihar.)
    -honnan tudták előre,hogy késni fognak??
    -oda vagy vissza az erdőig??500 m után eltűntek a nyomok.
    -vízmosásban egymás mellett feküdtek a testek,nem egymáson..
    -nyelvet nem kirágták.Néhol hiánya ,néhol kiszakadt.
    -Rézvirág "bogaras" (darázs stb..)ötlete szerintem jó... A pánik a sátoron belül tör ki.Próbálják lecsapni őket... koponyatörés. Menekülés,amíg kergetnek (el nem pusztulnak a rovarok a mínuszban. Némelyeket megcsípnek.Allergiás reakció.Látásromlás,zavart viselkedés.(van forrás,ahol feltételezik,hogy megvakultak.) Honnan a bogarak a sátorban??A tűzifából!Ugyanis volt kályha a sátorban!
    -most jut eszembe! Minek fára mászni tüzelőért egy erdőben,mikor a földön hevernek a száraz (maguktól letört) ágak???Már megjegyezték többen is!
    Újfent gratulálok tiboru!!:)

  • 881.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 14:29

    @dr.LopiciGaspar:

    A második; a Seuso-poszt 1078 kommentet élt meg eddig :-)

    konteo.freeblog.hu/archives/2011/02/02/a_seuso_ugy/

  • 882.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 14:35

    @Eugenie Danglars: "a terület őslakosai a saját nyelvükön Halálhegynek (Halat Szjal) neveznek" - a konteoba le is volt írva :)
    Más forrás szerint Halottak hegye...

  • 883.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 14:59

    @clarice: Ezt tegnap én is felvetettem, de az egyik hozzászóló írta, hogy annak idején hozzá is eljutott a sztori pár szóban, szóval valószínűleg kizárhatjuk a vírusmarketinget. Ráadásul itt baromi sok kép van, valószínűtlen, hogy ennyit hamisítsanak.

    @miyabi: Nagyrészt egyetértek veled, de a nyelves dologban nem teljesen: Ha te rettenetesen fázol, akkor (feltételezem) nem hagyod nyitva a szádat. Az meg elég hihetetlen, hogy a fagyott állkapcsot felfeszítse egy állat. Továbbá, ha az állat lett volna, akkor Ljudmilla arcát se kíméli. Bár ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk mondani, hogy mi történt a nyelvvel, kéne tudni, hogy az egész hiányzott-e, vagy csak egy része, illetve, hogy vágott, vagy harapott seb-e. Valaki fentebb felvetette, hogy a kulacshoz fagyott hozzá. Namost, szerintem ha a kulacshoz valakinek hozzáfagy a nyelve, nem tépi ki a nyelvét a kulaccsal együtt. Szintén említették, hogy csókolózás közben harapták ki és ez volt a pánik oka. Ez azért nem életszerű, mert akkor baromi sok vért vesztett volna és valószínűleg nem ér el a vízmosásig, továbbá, akkor a sátor is csupa vér lett volna.

    Van még egy elméletem: Mi van, ha tényleg úgy tették el őket láb alól, de nem a ruszkik, hanem egy antikommunista csoport, akik ezzel akarták lejáratni a Szu-t, hogy náluk ilyenek történnek. Erről ki mit gondol?

  • 884.  Kocka (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 15:01

    @gyurma666: én azt nem venném bele, hogy találtak valami furcsa anyagdarabot. Akármerre járva találhatsz valami furcsát, bármilyen közönséges dolognak egy kis törött darabkája lehet furcsa.

    Az előre kidolgozott kivégzés nem biztos, lehet úgy van, ahogy írtad, hogy ott csöppentek bele valamibe, amibe nem kellett volna. Lehet, hogy azt a valamit is azért próbálták ki éppen akkor éppen ott, mert senkinek semmi keresnivalója sincs azon a helyen, túrázóknak se (a csapatnak sem kellett volna ott lenni), medvének sem, helyieknek sem. Ráadásul a tél közepe, mindentől távol, -20 fok, éjszaka, milyen baromnak jutna eszébe éppen akkor éppen ott lenni? És ha ott van, ki hiszi el, hogy véletlenül van éppen akkor éppen ott?

    Még esetleg a +2 hulla lehetett szándékos dezinformáció, az incidens alatt odatettek 2 manysi testet, amit a kiérkező takarítók eltüntettek, de semmi lényege. A másik, hogy halála előtt a nővér valami nagyot akart mondani, ez valószínűbb szerintem.

  • 885.  Kocka (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 15:05

    @Interlock: igazad van, fentebb írtam, hogy az indító ok simán sántít, de kerek történetet akartam. :) Bár szerintem úgyis simán megállja a helyét a dolog, hogy véletlenül csöppentek bele ott valamibe, de a kvázi kihallgatás+kivégzés valahogy így történhetett.

  • 886.  Kocka (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 15:21

    @AManWithAScythe: Judin távozhatott azért is, mert lehet, hogy a maradék 9-ben volt az vagy voltak azok, akiknek mindenképpen el kellett tűnni. Vagy simán nem aggódtak miatta, elvégre Szibéria közepén hova mész, ha úgy gondolod, hogy veszélyben vagy? Rendőrség? Interpol? :) Nem ülhetsz fel az első titkos város-new york járatra. Amikor eltűntek a srácok, többen azt hitték, hogy külföldre szöktek, gondolom nem véletlenül.

  • 887.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 15:35

    A csapat egy részére,négy emberre,hárult az esti tüzelő beszerzésének terhe.
    Fárasztó nap volt mögöttük.Az idő sem kedvezett nekik és az csak ráadás volt,hogy eltévedtek.Az ilyenkor szokásos civakodás elkerülhetetlen volt.Kritikus helyzetben mindig van ,aki megmondja a frankót.Persze mindig az a leghangosabb,aki addig mélyen hallgatott ,de szíve,lelke mélyén úgy érezte,hogy sokkal jobban tudná vezetni a csapatot.
    A vidám ,mosolygós képek helyét felváltotta a kézzel fogható feszültség.Mindenki elérte teljesítőképessége határát.Kimerültek.
    De nem volt mit tennie annak a három embernek,akit Zolotarjov vezetett.Mindannyian tudták,hogy az Ő szava szent! Ő is tudta.Sőt,még ennél is többet tudott.Tudta,hogy a karrierje az élete a tét!Bár a háta közepére sem kívánta ezt az utazást,de hát.... Nem lehet nemet mondani,mikor olyan kedvesen kérték a főnökei.Mint annak idején Igort ,régi cimboráját.Igaz Igor visszautasította a felkérést,mert épp babát vártak az asszonnyal.Tényleg,mélázott Zolotarjov,mi lehet Igorral?? Azóta sem hallottam felőle..... Érdekes...
    Mielőtt az erdőbe értek raktak egy kis tüzet a szélén,biztos ,ami biztos alapon.Ha megint gorombává válna Földanya,legalább egy halvány fény vezesse őket a tábor felé.Gyorsan haladtak,hiszen a többiek talán már el is felejtették,hogy mit vacsoráztak.Konzervet.Tudták.De mégis olyan jó volt arra pillanatra gondolni,mikor ők is levethetik végre átázott ruháikat és a forró kályha mellé telepedve,kanalazzák ki azokat a mennyei falatokat,amiket számukra a konzerv tartogatott.
    Szótlanul értek vissza a táborba.Bár Ljudmilla belül boldog volt,hogy ő találta a mai este sztárját.Egy nagy ágnak a darabját.Bár volt benne egy üreg is,de gondolta ez most pont kapóra jön.Jobban fog égni.Elsőként lépett a sátorba.Óvatosan kerülgette a többieket,akik már lefeküdtek,vagy hozzá készülődtek.Boldogan dobta le a kályha mellé szerzeményeit.Biztos volt benne,hogy másnap reggel mindenki őt dicséri a nagy "fogásért". Tudta,hogy ennyi fával másnap délutánig kitartanak.Akkor majd pihenten,megnyugodva tovább indulhatnak.
    Persze nem tudta magában tartani a felfedezés örömét.Vetkőzés közben már mesélte is a többieknek,hogy hol akadt erre a nagydarab fára.
    Zolotarjov közben arra gondolt,hogy mi a fenét keres itt.Lehet,hogy jobb lett volna Igor után menni... Mindeközben tapasztalt szeme gyorsan felméri a helyzetet.Műsoron a haragszom rád második felvonása.Nahh,ilyen csapattal ibolyát sem lehetne szedni az otthoni kolhoz erdejében,nemhogy egy ilyen túrát végigcsinálni...
    Eközben az odvas ágban,a tűz melege a jövő fájdalmas végét ébreszti fel...

  • 888.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 15:53

    Rézvirág után szabadon.... :))

  • 889.  Kocka (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 15:55

    Ja és egy téli túrát a helyszínre én is támogatnék. :)

  • 890.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 16:00

    @AManWithAScythe: " Szintén említették, hogy csókolózás közben harapták ki és ez volt a pánik oka." - Vegyük már a poént, főleg ha ilyen égbekiáltó baromság :)) Tudom, én írtam még 400 kommenttel ezelőtt, valamire reagálva... Nem hittem volna, hogy bárki komolyan veszi :D

  • 891.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 17:12

    @Badra: :D Hát ez bizony elég nagy fail a részemről. :D Egyébként nem találta meg valaki annak a könyvnek az angol változatát a neten? Kétlem, hogy egyáltalán létezne, de ki tudja...

  • 892.  Pitzur (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 18:42

    Nagyon tetszik az új poszt és gyakorlatilag a megjelenésétől kezdve folyamatosan figyelem a kommenteket is, de a nagy számuk miatt nem olvastam el mindegyiket. Tiboru nagyon odatette magát és egy igazi késő őszi csámcsogni való témával lepett meg minket.

    Nagyon fosos az egész sztori, nekem a hátamon feláll a szőr az ilyenektől, az egész történet olyan mintha nem néhány orosz fiatallal törtét volna meg, hanem Stephen King írja a nyolcvanas kilencvenes évek forduláján kokain mámorban. Nem is pusztán a kilencek halála az ami seggre ülteti az embert, hanem az, hogy nem tudjuk, nem tudhatjuk mi történt.
    Bár nem utasítom el annak a lehetőségét, hogy az univerzumban nem vagyunk egyedül, nem hinném, hogy ufok állnak a dolog mögött. A földönkívüliek ábrázolása és azok az elképzelések amiket róluk kitalálunk szerintem nagyon távol állnak a lehetségestől. Egyáltalán nem biztos, hogy a lények antropomorfak, vagy talán még fel sem ismernénk, hogy élőlények. Ezzel mondjuk kissé el is kalandoztam a történet fő vonalától.
    A jetit sem tartom valószínűnek, ki tudja lehet, hogy létezik én még nem találkoztam vele eddig a borsodi erdőkben. (Bár lehet csak azért mert átszokott a Felvidékre a fatolvajok miatt)Egy ilyen nagy jószág biztos hagy nyomokat maga után, még ha oly profi is a rejtőzködésben mint a jeti. A medvével ugyan ez a helyzet.
    A medve kapcsán utána néztem a wikipédián a téli álomnak is és a következőket találtam:
    "A téli nyugalmi időszak a tél elején kezdődik, és a helyi viszonyoknak megfelelő ideig tart (a melegebb vidékeken el is maradhat). A nyugalomra vonuló medve (leginkább nagy kövek, vagy óriásfák gyökerei közé) odút ás, majd száraz növényekből bealmol magának. Nem ritkán több, egymást követő évben ugyanazt az odút használja. A nyugalmi időszakban nem hibernálódik, és gyakran felébred, ezért ez nem is igazi téli álom, mint egyes rágcsálóknál, hüllőknél és kétéltűeknél. Télen testsúlyuk jelentősen (akár a negyedével is) csökken, ezért tavasszal igyekeznek mielőbb regenerálódni."
    Ezek szerint akár februárban is fellehetett a maci, de kérdem én melyik tökre lesoványodott medvében fordul meg, hogy olyan hely közelébe megy ahol emberek vannak, ráadásul csoportosan, sőt még tűz is ég.
    A mérgezés és a fegyverkísérlet kissé valóságosabbnak tűnik. A narkós szovjet verzió persze szerintem kizárható. Egy diktatúrában, jelesül a szovjetben nem hinném, hogy olyan könnyű narkóhoz jutni, plusz annyi "politikai nevelés" és "felvilágosítás" után nem hinném, hogy lett volna kedvük narkózni. Ráadásul minek mindenféle kétes eredetű anyagot megenni, meginni, elszívni, belőni, ha ott a jó kis vodka.
    A fegyverkísérlet viszont simán lehet magyarázat. A hegyen köztörvényes és politikai foglyokon, zömében manysikon próbálgatja a KGB tisztekkel kiegészült kutatócsoport az új kézi vagy épp csapattámogató fegyvert. A cucc a legújabb atomenergiai kutatások eredményeit is felhasználja. Nagy fényjelenséget csinál, viszont a bőrön valamiért nem hagy nyomot. Szóval topsecret oroszék lövöldöznek,a kissé eltévedt srácok meg csak a hang és fényjelenséget érzékelik. Kitör a pánik, kivágják a sátorlapot és tiplit vernek. Akiken megmagyarázhatatlan sérülések vannak azokat lelőtték az új csodafegyverrel a többieket rábízták a természetre. felmerül a kérdés, hogy ha van ilyen fegyver azóta miért nem került a figyelem középpontjába. Mondjuk azért, mert a használó is narancssárga lesz tőle, és kiakad tőle a GM számláló ha a közelébe megy.
    Valaki korábban írta egyébként, hogy a színük szerinte szimplán a napfénytől lett ilyen, ezért lenne érdemes tudni, hogy a kezükön és arcukon észlelt színváltozáshoz képest máshol mennyire változott a színük.
    Engem érdekelne egy két manysi népballada is, ami arról a titokzatos hegyről szól. Talán ott van az igazi válasz a sorok közt.

  • 893.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 18:59

    Bocs, most nincs időm visszaolvasni, ha már írta valaki, bocs.
    Csak az jutott még ma eszembe, hogy nem fura, hogy azért egy napi túrázásra voltak már, mikor a beteg társuk visszafordult. Elengedték egyedül? Hiszen pont azért nem engedték tovább, mert ki tudja, mennyire beteg...ja, de tök egyedül azért megtehet egy napi járóföldet (OK, sílécen, lejtőn lefelé, de akkor is... az erdőben...Mi van, ha tényleg rosszul lesz közben? Miből épít fedezéket? Gondolom nem cipelt magával egyedül egy sártat...? Nem kellett volna valaki elkísérje?

  • 894.  XxX (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 19:00

    @Badra:

    Nézegettem a képeket, és a vízmosásba estek és eltörött valamilyük dolgot kizárnám a lehetőségek közül. Hát akkora hónál ilyen kicsi szintkülönbséget esni, kutya bajod nem lenne.

    Azok nem sétáltak oda maguktól, őket szépen bedobálták oda.

  • 895.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 19:12

    No, most már nekem is regisztrálnom kellett :)

    Először is, én is szeretnék gratulálni Tiborunak a blogjaihoz és külön ehhez a poszthoz is, napok óta ezen pörög az agyam :)

    Az a nagy baj ezzel a rejtéllyel, hogy gyakorlatilag nincsenek tények. A hivatalos jegyzőkönyben szereplő megállapításokat nem kezelném tényként, bármelyik, vagy akár az összes is lehet kamu, tévedés vagy dezinformáció. Az egyedüli tények: minden résztvevő tapasztalt túrázó, hegymászó és síző volt (emiatt nagy valószínüséggel nem pánikoltak volna be _akármitől_ csak úgy, pláne nem mind egyszerre), valamint hogy meghaltak.

    Ami nekem egyből szemet szúrt (furcsálltam is, hogy a ~900 komment közül csak most nemrég említette meg egyetlen valaki), az az, hogy nem használták a síléceket. Bármi elől kellett is menekülniük (már ha volt menekülés), a lécekkel nagyságrendekkel jobbak lettek volna az esélyeik, és nem hiszem, hogy több percnyi időbe telt volna felcsatolni őket.

    A másik: honnan tudjuk, hogy mind a kilencen összegyűltek a fenyőfa alatt? Lábnyomok csak 500 méterre a sátoroktól voltak fellelhetők. Lehet hogy teljesen irreleváns, de miért kellett volna mind odagyűlniük? Lehet hogy a sátor és a fa között megtalált három el se jutott oda, hanem még odafelé úton meghalt. Ugye nem túl logikus, hogy a fától egy lány jut a legmesszebb, kétszer-háromszor olyan messze, mint a csoport vezetője, aki tervei szerint sarkköri expedíciókon akart részt venni...

    Szintén nagyon furcsának (majdnem azt mondat, kizártnak...) tartom, hogy legalább egy darab, legalább valami kisebb teljesítményű rádiót ne vigyenek magukkal egy két hetes Urál-beli túrára, amikor egy ilyen kiránduláson bármikor történhet olyasmi, ami miatt minél gyorsabban segítséget kell kérniük, ráadásul ketten közülük (Djatlov és Kolmogorova) a rádiótechnikai kar hallgatói voltak.

    Nagyon jó lenne tudni, hogy az elhagyott sátorban ott volt-e a felszerelésük, hiányzott-e valami, és mik voltak náluk.

    A fenyő alatti tűz szerintem valószínübb, hogy a nap folyamán lett gyújtva, semmint a menekülés során. Az esti tüzifagyűjtés során jó eséllyel az erdő szélén kellett tüzet gyújtaniuk, egyrészt hogy felmelegedjenek munka közben, másrészt tájékozódási pontként.

    Ha igaz az, hogy 900 métert menekültek lefelé az erdőszélre, és a domboldal 15 fokban lejtett, akkor ha jól számoltam, akkor a lenti fa és a fenti sátor között 232 méternek kellett lenni a szintkülönbségnek. Visszafele egy pánikszerű menekülés után kifáradva, átfagyva szerintem ezt lehetetlen megtenni, de még csak a Zina által megtett pontig eljutni is (amiből megint az következne, hogy a sátortól a fa irányában vesztek oda azok hárman).

  • 896.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 19:31

    Amiket egyéb iránt én kizárnék, illetve lényegtelen információként eldobnék: a narancssárgás bőrszín (simán lehet a hóról visszaverődő naptól), a radioaktivitás (az egyetemen vagy munkahelyen is rájuk kerülhetett, vagy lehetett a térség valóban korábban katonai teszt-terület), az órák (semmit sem jelent). Kizárnám az ufókat, a jetit, a medvét és a rézf@szú baglyot is :D Azt is hogy ittak vagy drogoztak, egy ilyen túrán nem issza le magát az ember, pláne nem viszonylag az elején. Meg aztán a pia vagy a narkó nem hatott volna mind a kilencükre ugyanúgy.

    Ami még nem került szóba teóriaként: mi van, ha teszemazt (mikro)meteorhullás volt a (közvetlen) közelükben? Az gyanítom jár fény- és hangjelenségekkel, amitől megrémülhettek (mondjuk szerintem ha a másik turistacvsoport egy téli éjszakán 50 km-ről bármilyen fényt észrevesz, fizetek nekik egy szamovár vodkát). Nem is túl mindennapi, a környező havat eléggé felverhette (csökkent látási viszonyok, zűrzavar), szóval valami ilyesmi talán oka lehetett egy fejvesztett menekülésnek. Alkonteó: ismeretlen eredetű űrbéli baktériumok vagy mikrobák voltak a meteordarabkákon, amik fertőzést vagy tudatzavart okozhattak a túrázóknál, felgyorsítva ezzel a tragédiájukat :)
    A meteordarabkákat a kiérkező KGB/Szpecnaz/akármi persze összeszedte és suttyomban elszállította.

    Ami egyébként szerintem a megfagyás (hipotermia) ellen szól, az az, hogy ha valaki készül halálra fagyni, az amennyire csak lehet, összehúzza magát, próbálva megőrizni minden kis melegség-szikrát, tehát kvázi magzatpózban kellett volna heverniük, ennek ellenére valamennyiüket kinyúlva találták meg...

    A nyitott szájú Ljudmilla ugyanezen okból problémás, aki fázik, vacog a foga és pont hogy összeszorítja a száját. PErsze az ő halálát ugyanúgy okozhatta a bordái összetörése, ez esetben bármi lehetett a szájával. Mondjuk hogy a bordatörést mi okozhatta, az passz.

    Más: valamelyik képen látszik, hogy a sátruknak kéménye van, tehát valami hordozható kis kályhályuk kellett hogy legyen. Kérdés, hogy mivel fűtötték. Ha kéménye volt, akkor biztos nem plutóniummal :D De az sem 100%, hogy fával.

    No, asszem egyelőre ennyi jutott eszembe :)

  • 897.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 19:40

    Nézzük mivel is kisérletezhettek:

    Hangágyú 1945 II. VH. :
    A Dr. Zippenmayer vezetésével működő csoport másik "találmánya" a hangágyú volt. amely abból az ötletből sarjadt, hogy bizonyos frekvenciájú és intenzitású hanghullámok képesek kárt tenni a mind a repülőgépekben és, vagy annak személyzetében. A furcsa szerkezetben metánt és levegőt égettek, az ezzel előidézett robbanásokat ezután hangtükrök segítségével irányították. Mivel a robbanások rövid időközönként követték egymást, ezért a hangjukat sikerült nagyfrekvenciájú hullámokká alakítani. Egyes jelentések szerint épült egy prototípus ebből a furcsa ágyúból, amit aztán teszteltek.(Állítolag, sem a terv, sem a szerkezet nem maradt meg, "hahaha")

    Tehát 1945-ben: az irányított hang, akár egy repülőgépet is hazavág. Az ember vagy megsemmisűl, vagy beleőrül, ha nem kerül ki a sugarából.

    Szovjetunio 1959: ??? Szerinted ők kisérletezhettek ilyennel?
    Ez az amiről én keveset tudok. Talán majd Tiboru, mint katonai szakértő...

    2000-s évek: Katonaság:???
    Civil élet:
    Ultramodern fegyverekkel szerelik fel legújabban a teherhajókat, ezek közül is kiemelkedik a hangágyú. A fegyver lelke egy kerek, kissé parabolaantennára emlékeztető eszköz, amely, akárcsak egy megafon, nagyon erős hangot bocsát ki. A 150 decibel erejű hangorkánt(felszálló repülő 120Db) a közelben lévő célpont, amelyre irányozták, elviselhetetlennek tartja. Alapváltozatban a fegyver hatótávolsága ötszáz méter. Ismétlem alapváltozatban.

    Mikrohullámú ágyú:
    Az elektromágneses ágyú (ADS) 95 Gigaherz frekvenciájú mikrohullámokkal teszi ártalmatlanná a támadót. Célpontja bőrének felső rétegeit forrósítja fel, akárcsak egy távolra ható mikrosütő. Kétségtelenül egyszerre több támadó is kibírhatatlan fájdalmat érez fél kilométeres távolságon belül.

    Mondjuk a sátorra irányítják a hegyen lévő lokátorból ezt a fegyvert. Na, te bent tudnál maradni a biztonságot adó sátorban? Tudnád mi a franc lehet az ami veled történik? Mi lenne a reakciód? Vissza mész az elviselhetetlen őrületbe, vagy odébbhúzódol és megfagysz?

  • 898.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 19:43

    @XxX: Én se hiszem, hogy "zuhanásban" szerezték volna ezeket a sérüléseket... Aztán, hogy most előtte szerezték, vagy már a vízmosásban, esetleg az, hogy bedobálták őket és azért találtak rájuk ott, jó kérdés...

  • 899.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 20:01

    Na és ott van még a lézer. egy erősebb kézi lézer is ellátszódik 50km-re, hát még egy katonai...
    Lézerből meg van infra(szabad szemmel nem látható), ultraibolya, piros, zöld, narancs, stb...

    Amerika 60-70 évek, lézerfegyverek:
    Mindenféle berendezést teszteltünk, kint laktunk a terepen. Sokszor viseltünk lézer védôszemüveget és rendszeresen vizsgáltattuk a szemünket, hogy a recehártyán nincsenek-e égésnyomok. A mezôn az állatok egy részén is védôszemüveg volt. Az volt a legbizarrabb látvány, amit csak el lehet képzelni.

    :)

  • 900.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 20:05

    @gyurma666:
    Ja, két idézőjel lemaradt, nem én teszteltem a 60-70 években, csak idézetet másoltam be... :D

  • 901.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 21:04

    A manysi legendára rákeresve délután még két helyen elolvastam a sztorit és mindkét leírásban találtam apró eltéréseket, plusz infókat. Miután nem tudni, a két szerző milyen forrásból dolgozott, ezeket érdemes fenntartással kezelni: az a benyomásom, a saját benyomásaikat is beleírták a történetbe. Egyes részleteket lehet, hogy csak a történet kiszínezéseként írtak le.

    Az első leírás:
    Az Ermak Travel weboldal Kholat Syakhl (A holtak hegye) című cikke (nem tudni, ki a konkrét szerző).
    www.ermaktravel.com/Europe/Russia/Cholat-%20Syachil/Kholat%20Syakhl.htm
    Ezen az oldalon közeli képek is vannak a szétszaggatott sátorról is (nem tudom, mennyire tekinthetők hitelesnek).

    - Manysi legenda: az itteni infó szerint 9 manysi vadász egy vadászat során erre táborozott. Később a törzsbeli társaik holtan találták őket, külsérelmi nyomok nélkül. A helyet ezután kísértetjártának tekintették és inkább kerülték. (According to the legend 9 Mansi hunters stayed here over night during their hunting trip. All nine were found dead by their friends. None of them showed any signs of violent death. Thus the mountain became regarded as sacred or haunted.)
    - Szerintük a tervezett útvonal 350 km hosszú lett volna. A túra apropója az SZKP XXI. kongresszusának megünneplése volt. (Megj: ezt valóban ekkor, 1959. január 27. és február 5. között tartották.)
    - Több kereső csoport is kutatott az eltűntek után. A keresők között helyi hatóságok emberei és a diákok közül jelentkező önkéntesek is voltak. Akik megtalálták őket, az elejéről kezdve követték a túra terveknek megfelelő útvonalát.
    - A kutatás során a megtalált fényképezőgépeken lévő képek azt mutatták, a csoportnak jó kedve volt, nyugodtak voltak és jól felkészültek a régióban várható kemény téli viszonyokra.
    - Eszerint a leírás szerint a vízmosásbeli négyes kb. fél mérföldre volt a többiektől. Az író szerint ők "barlangot" vájtak a hóba, hogy melegen tartsák magukat. (This group managed to dig a den in the snow to keep themselves warm.)
    - A kivágás: rengeteg vágás van, ami pánikra utal. Az otthagyott holmik között kések is vannak. (Yet, warm clothes, shoes, sweaters, knives and anything that could keep them warm and help survive in Siberian wilderness were abandoned.)
    - A naplókban állítólag szokatlanul vékony hóréteget említenek, ami ellenmond a lavina elméletnek. (Danger of avalanche in the region is quiet common, but tourist diaries report unusually thin snow cover.)
    - Eszerint a leírás szerint ekkortájt éppenséggel lőttek fel rakétákat a bajkouri kilövőállásból. A terület felett elszálló narancs fényű gömböket ebben a leírásban a helyszíntől 70 km-re lévő geológusok látták. (About the same time Soviet armed forces did launch several rockets from Baykanur base. Although military claimed the rockets landed in the north Ural mountains, several geologists 70 km from the mountains saw some glowing and pulsating orbits flying in the direction of the Kholat Syakhl on a day of tragedy.)
    - A cikkben még szó esik némi légikatasztrófáról, amik összesen kilenc életet követeltek. (Na szerintem ez a biztosan kamu része a cikknek.) A környéket rendszerint elkerülik a légijárművek, de 2009-ben egy Mi-8-as helikopter majdnem pórul járt. A személyzet túlélte a zuhanást. Érthetetlennek tartják, mitől vesztett pillanatok alatt rengeteget a gép a magasságából. (Egyszer láttam egy hegyi mentésről szóló dokumentumfilmet, abban volt olyan eset, hogy egy mentőhelikopter lezuhant, mert a célul kijelölt hegy körül hirtelen más sűrűségű levegő fölé értek, és elvesztették a felhajtóerőt a rotorlapátok alól.)
    - Turisták manapság is járnak a Gyatlov-csoport útvonalán, de babonából sosem pont kilenc fős csoportokban.

  • 902.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 21:11

    A második leírás:
    heartlandoutdoorsman.com - Heartland Outdoorsman Forum Index » General Outdoors Discussion (szerző: Mike Clifford, admin)
    Az oldal nem üzemel (vagy csak nálam nem működik), a szöveget a Google cache-ból halásztam elő.

    - Manysi legenda: eszerint a verzió szerint az ősi időkben kilenc manysi felmenekült a hegyre, hogy menedéket leljenek az áradás (?) elől, de a hegyen lelték a halálukat. A helyet azóta elátkozott vidéknek tartják. Még a szarvascsordákat sem követik oda, ha éppen arra fordulnak, miközben rájuk vadásznak. (There is an old Mansi-legend, that Kholat Syakhl had been named so after nine Mansi men died on top of the mountain seeking salvation from the Flood in ancient times.)
    - Szverdlovszk város közvéleményét élénken foglalkoztatta az eset. Hogy leállítsák a szóbeszédet, maga az SZKP helyi főembere adott ki nyilatkozatot, miszerint kihűlés, emberi hibák és a pocsék útvonaltervezés okozta a balesetet. A sportklub vezetőjét kirúgták, jópár kollégáját dorgálásban részesítették. (The death of Dyatlov's group caused significant public concern in Sverdlovsk city. To mitigate the situation and stop the rumors, regional officials (Sverdlovsk regional Committee of the Communist Party of the Soviet Union) were forced to make a public announcement claiming that all group members died of hypothermia, due to their own mistakes and poor organization of the march by the sports club. The head of the sports club was discharged and several staff members from the institute were severely reprimanded.)
    - A vizsgálódók szerint a sielők (egy része) meg lehetett vakulva. A tűzhöz élő ágakat törtek a fenyőfáról, pedig volt száraz fa is, bőven, alig pár lépésre tőlük.
    - A három traumatikus sérülések útján elhunyt személy vizsgálatát nem zárták le. A vizsgálatban résztvevőktől teljes titoktartást kértek. A közbeszéd szerint a KGB felügyelte ezt a nyomozást.
    - A helyszínen nem találtak támadásra utaló nyomokat, de korábbról ismeretlen tárgyakat igen: egy üres késhüvelyt/késtartó tokot (a sátor mellett), és egy katonai nagykabátra emlékeztető ruhadarabot (a vízmosásnál). Eszerint a verzió szerint Judin minden egyebet azonosított (kihez tartozik), csak ezt a két tételt nem. (There are only a couple of questionable things here; the empty sheath of a knife and a piece of cloth like that of a soldiers greatcoat, found near the tent and near the bodies in the stream valley. Yuri Yudin, who "survived" the accident (the one who had left the team at the start, out of bad health) had identified the owner of every other object and piece of clothing found around there, but not of those two.)
    - A "szökött fegyenc támadott rájuk" teóriához: relatív a közelben voltak Gulág-táborok, a foglyokkal errefelé általában fakitermelést folytattak. Ekkoriban kb. fele kapacitással üzemeltek, mert nemrég volt egy nagy amnesztia-hullám, amit Hruscsov eftársnak köszönhettek. A legközeli tábor Vizsaj városa mellett volt, pont ahol a túrázók megkezdték az útjúkat. A cikk szerint nem valószínű, hogy egy fegyenc a -30 fokos pusztaság felé indult volna el, felszerelés nélkül (ez megfelelne indítéknak, emiatt ütött volna a fiatalokon, elvenni a cuccaikat), inkább a nagyobb városok felé. A sátorban/sátor körül ott voltak érintetlenül a sílécek, az élelem, a pénz és egy üveg alkohol is. (Escaped prisoners. IvdelLag in the northern Urals, was a large part of the soviet Gulag-system. Although Gulag population had been reduced more than twice as a result of Khruschev's political amnesty campaigns ("the Thaw"), the numerous labour camps still functioned in Ivdel region, mainly because of its vast forest resources. The nearest camp was in Vizhai, from where the group started its march. This version, however, seems to be quite wrong too - no one will run away from the prison towards uninhabited land in sub-polar winter and without the basic equipment (skis). The skis of victims were untouched, as well as their food, money and the bottle of alcohol.)
    - A vadon élő állatok a szerző szerint kizárhatók. Egy állat miatt nem futott volna a banda egy kilométert alsóruhában. Gyatlov barátai szerint egy korábbi kiránduláson már találkoztak medvével, amit sikerült is elkergetniük. (Dyatlov's friends remembered that in another expedition he faced a bear, which they successfully chased away.)
    - A katonai jelenlét mellett szól, hogy egy évvel később a pletykák szerint egy radarállomást húztak fel a környéken. Ezzel a légvédelmi rendszert erősítették meg, nem sokkal Gary Powers 1960-as repülését követően. (Suspicion of military interests in that area has also been provoked by building a secret object nearby. It was, supposedly, a radar station, erected few years after the accident and in existence until the late 1980's. It could be a part of regional anti-aircraft defense system, massively reinforced after Gary Powers flight in 1960.)
    - A katonaság jelen lévő légiszemélyzetei egyáltalán nem voltak hajlandóak a helikoptereik fedélzetére venni a holttesteket tartalmazó, alaposan lezárt, szigetelt zsákokat, hosszas kérlelés után sem. A kutatóakció egyik vezetője erről méltetlankodó táviratot is küldött (megj: hogy kinek, az nem derült ki). A katonák a jelek szerint tudtak/sejtettek valamit a halálesetek okáról, esetleg radiokativitásról. A testeket végül polgári helikopter szállította el a helyszínről. (It is also suspicious that the military searchers inexplicably and flatly refused to evacuate the dead bodies in their helicopters. This fact is known from radiograms sent by a head of the rescue operation with angry complaints about the behavior of the military. The bodies were finally evacuated by a civilian helicopter. The reasons why the army pilots refused to carry the corpses even packed into impermeable bags are unknown and look strange. The supporters of the weapon theory think the pilots knew, or at least suspected, the causes of the disaster and of radioactivity.)
    - Eszerint a forrás szerint nem lövöldöztek nagy rakétákat errefelé, amilyük a szovjeteknek volt, az nem érhetett el idáig, a legközelebbi rakétabázisok pedig túl messze voltak innen.

  • 903.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 21:38

    @MVB: "Eszerint a leírás szerint a vízmosásbeli négyes kb. fél mérföldre volt a többiektől. Az író szerint ők "barlangot" vájtak a hóba, hogy melegen tartsák magukat. " - pont tegnap jutott eszembe nekem is, hogy direkt másztak be oda, esetleg saját maguk, önként ásták be magukat/egymást, amolyan hókunyhó szerűségbe... Illetve, ha ez nem történt meg, akkor miért, hiszen a hegyekben való túlélés egyik igen gyakori módja elvileg a hókunyhós beásás... Reggelig minden esetre kitartott volna talán...

  • 904.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 21:54

    @MVB: "Manysi legenda: eszerint a verzió szerint az ősi időkben kilenc manysi felmenekült a hegyre, hogy menedéket leljenek az áradás (?) elől, de a hegyen lelték a halálukat. A helyet azóta elátkozott vidéknek tartják. Még a szarvascsordákat sem követik oda, ha éppen arra fordulnak, miközben rájuk vadásznak. (There is an old Mansi-legend, that Kholat Syakhl had been named so after nine Mansi men died on top of the mountain seeking salvation from the Flood in ancient times.)"

    Most nézem, a the Flood nagybetűvel van írva, szerintem itt az Özönvízre gondoltak. (Bár ez a legenda így nem valami következetes, ha a hegyre menekültek meghaltak, a környékbeli törzseket elárasztotta a víz, akkor hogy maradtak meg a manysik ezen a vidéken? Na mindegy.)

  • 905.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:02

    "A vizsgálódók szerint a sielők (egy része) meg lehetett vakulva. A tűzhöz élő ágakat törtek a fenyőfáról, pedig volt száraz fa is, bőven, alig pár lépésre tőlük."
    Őszintén szólva itt nem látom át a szerző (mármint a cikk szerzőjének, nem a kommentelőnek) logikáját. Szóval megvakultak, és nem látták a száraz faágakat. Ezért VAKON felmásztak 4,5-5 méter magasra?

    Ljudmilla nyitott szájának rejtélye megoldva: valahol olvastam (talán egy kommentben?), hogy ugyebár eltört az összes bordája, meg átrendeződtek a szervei, és emiatt képtelen volt lélegezni, vagyis az ő halálát ez okozta, nem közvetlenül a kihűlés. Gyanítom, hogy mikor eltörtek a bordái, azért biztos próbált levegő után kapkodni, de megfulladt. Így simán lehetett nyitva a szája. A nyelve más kérdés, de ha már nyitva volt a szája, annak az éhes kisállatnak nem volt olyan nehéz dolga, nem kellett összeszorított állkapcsot feszegetnie, ahogy fentebb írta valaki.

    Elő kellene keríteni egy orvost vagy patológust, hogy a hideg magyarázhatja-e a külső sérülések hiányát. Ha nem, akkor izgalmas a dolog, ha mégis, akkor egy rejtélyes körülménnyel kevesebb.

    A koponyatöréses áldozaton törtem még a fejem, az ő sérülése a szakértők szerint azonnali eszméletvesztést okozott. Annak ellenére, hogy nem tűnnek valami megbízhatónak az ügyet vizsgáló szakértők, tételezzük fel, hogy igazuk volt. Akkor őt magukkal vonszolták a tábor felé? Vagy otthagyták valahol, ahol sérülést szenvedett, aztán felébredt, és utánuk botorkált? (<--Itt érezzük a szarkazmust...)

    Az, hogy egy lány volt a legközelebb a táborhoz szerintem egyáltalán nem lehetetlen. (És ezt nem női szolidaritásból írom. :D) Számomra nem derült ki egyértelműen, hogy rajta mennyi ruha volt, és a résztvevőkről is annyit tudunk, hogy a hegymászókör tagjai voltak. Lehet, hogy ő volt a legtapasztaltabb, vagy épp akkor a legedzettebb. Lehet, hogy amikor a fenyőfa alatt ücsörögtek, ő védettebb helyen ült, mint a két fiú, később kezdődött nála a kihűlés. (Mivel lány, ez még reális is, talán voltak annyira lovagiasak a srácok, hogy rá(juk) jobban vigyáztak.) Szóval szerintem ez a tény nem zárja ki, hogy az a 3 ember a sátor FELÉ tartott volna.

    Kedd óta ezen jár az agyam, mostmár találjunk ki egy épkézláb magyarázatot, mert soha többet nem tudok majd nyugodtan aludni. :D

  • 906.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:09

    @MVB:

    Köszönjük a befektetett munkát, ezeket a forrásokat én nem ismertem!

  • 907.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:10

    @warr:

    Üdv és hajrá!

  • 908.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:11

    OFF:
    @MVB: Ja, és a legőszintébb hálám Neked, amiért le is fordítottad, amit találtál. :D Kedd óta Google-Fordítóval szenvedek, mert - bár már tanultam 3 különböző nyelvet - az angol nekem nagy mumus... Szóval nagyon köszönöm. :)

    ON:
    Biztos nincs senkinek hegymászó és/vagy orvos ismerőse?? Megesz a fene, hogy mi lett szegény egyetemistákkal. :)

  • 909.  fallenangel (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:14

    @miyabi:
    Ha friss ágakat tortek a tuzgyújtáshoz, az jelenthette azt is, hogy a fusttel próbáltak jelezni... valakinek, akinek a jelenlétét feltételezték a kozelben - bár ez csak abban az esetben lehetséges, ha nem éjszaka tortént a dolog.

  • 910.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:21

    @fallenangel: Óóó, a füstre nem gondoltam, nem is rossz ötlet. Azt hiszem, most elgondolkodom azon az elméleten, miszerint a DOLOG nappal történt... bár én nem tartom valószínűnek, de mindenképp érdekes lenne. :)

    Egyébként engem nem a friss ágak zavartak, hanem azt nem értem, hogy ennek mi köze a lehetséges vakságukhoz. (Az MVB által említett forrás szerint van valami összefüggés.)

  • 911.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:28

    @tiboru:
    megdönjük :)

    Érdekes dolgot pillantottam meg ezen a képen. Persze most már mindent szögnek nézek. :)

    infodjatlov.narod.ru/fg4/imagepages/image5.htm

    Ez az a kép, aminek a cikkben a képaláírása: "Pillanatkép január 30-án; még mindenki jókedvű..."

    Nem tökre úgy néz ki, mintha kiretusáltak volna onnan valakit?!

    Pont ott, ahova beviccelték az ufonautát. Zolotarjev a jobbjával átölelt valakit, aki már nincs ott. Krivoniscsenkó bal keze is eléggé elnagyolt. A kompozícióról is hiányzik valaki. A két megmaradt ember közötti beégett fehér terület kontúrja is furcsa alakú.

    B+!! Hívjatok vószemnek. :)

  • 912.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:30

    @tiboru: @miyabi: Nagyon szívesen. Gondoltam, ennyivel igazán hozzájárulhatok a rejtély kibogozásához:)

    @miyabi: Így szólt a szöveg angolul: "Some reconstructions of the victims' behavior suggest that they were blinded. The rescue team had seen that the victims broke damp and thick pine branches for the fire, even though there was good dry brushwood around."

    Hozzá kell tenni, hogy a két állítás akár lehet igaz is, csak nem feltétlen kell, hogy egymásból következzenek.

  • 913.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 22:34

    @dr.LopiciGaspar:

    Hú, most, hogy mondod, tényleg van benne valami...

  • 914.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:11

    mostam épp a YuriYudin szálon lógok éppen, az akasztott szöget a fejembe, amit MVB linkelt - ki volt az utolsó szemtanú? - ki azonosított mindent? - ki helyezte el a kis bombáit a nem stimmelő dolgokról? - ki próbálta megnyugtatni a szülőket, kvázi késleltetni a keresést? - ki volt aki feldobta a fegyverkísérlet szálat?

    ha kriminalisztikailag nézzük, hány százalékban is a bejelentő az elkövető?

    mit tudunk Yudinról?

    én most találtam valamit, ammihez kéne egy oroszos szépfordító,
    magazines,russ,ru/ural/2011/7/uu4.html (vesszők helyett pontok)

  • 915.  Kegyetlen (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:13

    De most miért indul el egy ötödéves mérnök a vizsgaidőszakban túrázni a vízszintesen eső hóban úgy, hogy ááh, egye fene, "ne csak ma megyünk, holnap jövünk, bagatell 50-es" (bár ezt sem értem), hanem inkább menjünk két hétre, egy közismerten katonai területen, katonai előéletű emberekkel (ez még oké lehet, mert cimbi), meg egy vezetővel. Akit persze szó nélkül elfogad, de minek, hisz két hétre megy, ismeri a környéket, mégsem lesz elég az 50km. az óra megállása nem biztos, hogy többet jelent, minthogy nem húzták fel. mondjuk az, hogy mindkettő összetört, érdekes: egy kézen voltak-e, illetve én a kar külső oldalán hordom, nehéz véletlenül odaverni a hóban. esetleg hanyatt..

  • 916.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:24

    @warr:

    Ezek a sílécek 10-15 percnyi munkával voltak felszerelhetők, a sítúra és a sífutó felszerelések őse. elöl szíjas rögzítés a cipő orron, hátul egy rugós kábel, ami engedi a sarkat emelkedni.

    @dr.LopiciGaspar:

    Aha, ha jobban megnézzük, inkább ez két külön kép, hangulatában sem tartoznak össze.

  • 917.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:26

    @Kegyetlen: Ez szerintem érthető. Sítúrához 2 hetet lecsippenteni legjobban a téli vizsgaidőszakban lehet. Gondolom ott is maguk osztották be a vizsgáikat, úgy alakították, hogy arra a két hétre szabadok legyenek. Ezt szorgalmi időszakban szerintem sokkal nehezebben lehetett volna összehozni. Nyáron meg nem lehet síelni.

  • 918.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:28

    @Rogal Dorn:

    Ott a síléc a képen. (ilyennel foglalkozom :))

  • 919.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:45

    murders,ru/Dyatloff_group_1.html
    itt van minden
    - Zina Gyatlov csaja, előtte Dorosenkóé volt
    - még az alaptábor előtt volt két összeütközésük a hatóságokkal
    - a keresők élő eltévedt turistákat kerestek, a manysik már az első pillanattól szkeptikusak (halottak) hümm?
    - a sátor meglelése után visszakellet vonulni mert hóvihar volt
    - viszont volt alkohol a sátorban
    - a cédrus egy folyómellékág partján magaslik, jól azonosítható NAPPALI tereppont, a felleléskot sacc 5-10 centi hó fedi a testeket, emrt erősen szeeles a hely!

    ez még csak az eslő oldal

  • 920.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:46

    image11.htm
    csak nem linkeltem ide... :(
    ezek pedig a nyomok szerintem

    image23.htm
    image24.htm

    valamiért spamnak nézi a linket...

  • 921.  Kegyetlen (Válasz erre)
    2011. 10. 29. 23:46

    egy domboldalban lévő erdőszéli fenyőfára nem hinném, hogy távolbalátás céljából másznának, ha már magasabbról szaladnak le: valaki esetleg kergetett valakit. vagy elvitte a szélvihar a másik sátrat és azt akarták leszedni a fenyőfáról.

  • 922.  e(x) (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:17

    Jó estét,

    három és fél órámba telt végigolvasni a friss kommenteket, sokadjára kifejezem csodálatomat, milyen kiváló társaság gyűlik össze Tiboru blogjain. (Ennek oka megérne egy konteót.)

    Lavinát még nem hallottam, MiG-21-est - tágabb értelemben véve, egyáramú, utánégetős sugárhajtóművel felszerelt gépet - volt szerencsém, néhány száz méterről eget-földet-embert rengetően bír zörögni, viszont ők biztosan nem hallhattak ilyet közelről, '59-ben nem volt a hosszú élet záloga hegyek között éjszaka alacsonyan bóklászni. A messzebbről hallható morajlás viszont hasonlíthat a lavinára, esetleg még a sátorlapok is megremeghetnek. Mégsem tartom ezt a pánik kiváltójának, amennyiben volt katonai repülés arrafelé, a gépek hangját napok vagy hetek óta rendszeresen hallaniuk kellett.

    Az alkalmatlan felszereléssel - egy szál gatya, még a hálózsákot se jutott eszébe senkinek vinni - odakint bóklászást vagy módosult tudatállapottal - valamitől kollektíve rettenetesen összesz@rták magukat - vagy pedig kényszerítő körülménnyel tudom magyarázni.

    Figyelembe véve a felmerült, "Államtitok ára: kilenc élet" c. dolgozatot, valószínűbbnek látom a kényszer hatása alatti cselekvést, valamiért valakik kvázi vagy explicit (megfagyasztás, vízmosásba hajigálás) megölték őket.

    A nyomokkal kapcsolatban: számomra nem tiszta, az őslakosok járhattak-e arrafelé, módosíthatták-e az állapotokat, esetleg elemelhettek-e nekik szükséges eszközöket a sátorból vagy a halottakról.

    A hegy elnevezésének és a legendáknak nem tulajdonítanék jelentőséget, szerintem a természeti népek a tájékozódást könnyítendő és a tapasztalataikat örökítendő, minden helyet elneveznek, és valószínűbben inkább az marad meg, ha valaki rajtavesztett arrafelé, már csak az utókornak szóló féltő óvaintésként is.

    Jelentős erőkifejtéstől valóban változatos módon meg lehet vakulni, megnövekedett vérnyomás hatására valahol engedni fognak az erek, és ha ez a szemben történik, bevérezhet a szemfenék, egyfajta fátyolt alkotva a retina elé. De ugyanennyi szerencsével lehet a dologból agyvérzés is. (Nagyapám, isten nyugosztalja, így vakult meg, a téglagyárban üzemszerűen tette helyére a kisiklott, agyaggal megrakott csilléskocsikat, mígnem egyszer az egyik szemével megtörténtek a fentiek. Tekintve, hogy az öreget a józan ész sosem gátolta túlzott mértékben a cselekvésben, fél szemmel is folytatta sikláselhárítást, mígnem aztán a másik szemére is megvakult.)

    Összefoglalva: rosszkor voltak rossz helyen, és ezért megölték őket.

    U.I.: A kommentek olvasása során jobban szórakoztam, mint a Kolbászfesztiválon, holott itt még juhtúrós lepény sem volt. Csak bordói.

  • 923.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:23

    Hát hátborzongató a sztori. Az előbb töltöttem le a két orosz nyelvű könyvet, ha lesz időm elolvasom.

    nekem mindenesetre kevésbé tűnnek sárosnak a szovjet hatóságok, nem hiszem, hogy valami kísérletre küldték volna oda őket. A KGB-s muki talán azért ment velük nehogy valamelyikük disszidáljon. Végül is arról volt szó hogy nukleáris intézeti kutatók hosszú időre eltűnnek nyom nélkül vastagon felszerelve, nem volt rá semmi garancia, hogy tényleg mindnyájan oda mennek ahova mondták.

  • 924.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:27

    @Badra: az világos. ;) Úgy értettem, hogy a két nyelv közeli rokonságára való tekintettel lehet, ha két szó alig változott X ezer év alatt, és ha így van, akkor szerintem ez tök érdekes. :)

  • 925.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:29

    @Rézvirág: elvileg a vizsga időpontja fix. A szigorlat (zacsot) a tanárral egyeztethető. Vizsgázni többször is lehetett, ha pl. elsőre nem sikerült, volt lehetőség később megint nekifutni, és ha a dékán (rektor) engedélyezte akkor akár nekik külön is szervezhettek egy vizsgát.

  • 926.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:34

    @Maci: bájos történet. Szívesen olvasnék még. :)

  • 927.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:36

    @dr.LopiciGaspar: szerintem csak bemozdult a keze. Valszeg egy széles mozdulattal meg akarta ölelni a haverját. Kb ilyen képeket lőnek manapság a mobilok is estefelé.

  • 928.  t4kk (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:37

    Szerintem Putyin vadászott a környéken és benézett a sátorba:) Mástól nem pánikolhattak be ennyire:)

  • 929.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:42

    @Eugenie Danglars: Jah, oké :) Akkor félreértettük egymást :D

  • 930.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:43

    @XxX: ezzel egyetértek. Ezek az oroszok már ötven éve is nagy fenegyerekek voltak, nem csak ma:
    youtu.be/EksaafuZhl0

    :)

  • 931.  kabar (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 0:45

    @braverobin: Disszidálni? A Hanti-Manysi Autonóm Tartomány szívéből? Ahonnan a legközelebbi (amúgy kurvajól őrzött) határ ezer kilométerre van délre, és az is Afganisztán?

  • 932.  Wise Lady (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 1:12

    A túrát a fiatalok valószínűleg nem hirtelen ötletként szervezték. Az teljesen biztos, hogy mindannyian párttagok (esetleg komszomol tagok - a párt ifjúsági szervezete) voltak. A túrát kifejezetten a Kommunista Párt XXI. kongresszusa tiszteletére szervezték, és az 50 km-t valószínűleg azért változtatták meg, hogy még nagyszabásúbb módon tisztelegjenek a pártkongresszus előtt. A meghosszabbított túra időtartama épp megegyezett a kongresszus időtartamával. Akkoriban az ilyen tettekkel jól lehetett dicsekedni, terjesztették a sajtóban, hogy komoly mérnökök és hallgatók, az ifjúság példaképei milyen hősies, méltó tettel tisztelegnek az esemény előtt. Ezek a fiatalok politikailag biztosan megbízhatóak voltak. Mivel a túra komolyabb lett, szükséges volt egy tapasztaltabb vezetőt is csatlakoztatni hozzájuk, aki valószínűleg szintén politikailag megbízható volt, nem feltétlenül KGB tag, de lehetséges. Viszont biztosan nem azért tartott velük, mert el akarta tenni őket láb alól, vagy hogy gyanúsítva figyelje őket, hanem inkább tényleges segítőként, hogy ezt a dicső tettet végrehajthassák. Épp ezért kaptak meg minden eltávozási és útvonalengedélyt is. A csoportot a sportklubjuk (UPI) és a Testnevelési Tanszék is mindenben segítette. Ezért volt, hogy a vonatozás után autóval szállították őket a kezdőponthoz.
    Jurij Ljugyin nem rosszullét miatt fordult vissza az első nap után, hanem mert fájdalmas lábsérülése volt, ami lehetetlenné tette, hogy továbbra is velük tartson.
    Ezen a környéken, hasonló túraútvonalon már máskor is végigment csoport. A klub azért is nem furcsállotta, hogy időre nem érkeztek vissza Szverdlovszkba, mert volt már tapasztalat, hogy más csapatok is némi késéssel tértek vissza. Az első aggódó a klub egyik turistavezetője volt, majd ezután kezdtek el a hozzátartozók is aggódni, amelyhez a Tanszék is csatlakozott. Vagyis komoly aggodalom vezetett oda, hogy elkezdjék keresni őket.
    A keresésben résztvevő fiatal újságíró is.

    A sátrak helyzetéről ezt írták a jegyzőkönyvek: (forrás: orosz nyelvű Wikipédia)

    "A sátor bejárata keresztben állt a hágón. A sátor szinte teljesen megtelt hóval. A bejárat nyitva volt. A mennyezetül szolgáló lepedő kilógott rajta.
    Egy hasíték a sátor lejtő felőli oldalán, szakadt közelebb az ajtóhoz, és a lyukba beszorulva egy szőrme kabát. A lejtővel szemben lévő oldalán pedig a ponyva darabokra szakadva.
    A bejárat előtt egy pár osszekötözött síléc hevert. A sátorban a bejáratnál hevert a tűzhely, vödrök, egy üveg alkohol, fűrész, fejsze, egy kicsit távolabb fényképezőgépek. A sátor túlsó sarkában egy táska, benne térképek és papírok, Gyatlov fényképezőgépe, Kolmogorova naplója, és a pénzesdoboz, benne pénzzel. A bejárat jobb oldalánál különböző dolgok hevertek, köztük két pár cipő. További hat pár cipő volt a szemközti falnál. A sátor közepén valahol csizmák, 3 és fél pár.
    Morzsák között hevert egy napló, benne a tegnap esti történésekről írottakkal. A földön szanaszét a hátizsákok, pufajkák és takarók. A takarók egy része nincs szétbontva, a takaró tetején meleg ruhák. A bejárathoz közel morzsákat találtak a takarókon szétszóródva, és sertéshús bőrkéket."

  • 933.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 1:22

    @sutianap: úristen. ott vannak konkrét képek a hullákról. f*szért néztem meg, a hideg kirázott... o.O

  • 934.  kabar (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 1:35

    @sutianap: hát ez jó részletes anyagnak néz ki, milyen kár, hogy annó ellinkeskedtem az oroszórákat :(

  • 935.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 1:50

    Na, ezek szerint van egy oldal, ahol képek vannak a holttestekről. Valaki, akinek van hozzá gyomra és idegei (ez sajnos nem én leszek...), egész gyorsan kiderítheti, hogy kin mennyi ruha volt, stb. (Nálam ez az a pont, amikor a kíváncsiság és bizonyos fokú "félelem" fojtogatja egymást, és amíg nem nyer a kíváncsiság, tuti, hogy nem nézem meg azokat a képeket. :S)

    @MVB: Értem, köszönöm. :)

    Ez a konteo főállású meló, úgy látom. :D A legváratlanabb helyeken és időpontokban ugrik be ez a rejtély, és kezdek gondolkodni rajta, de mostmár annyi információ kergetőzik a fejemben, hogy nehéz szelektálni.

    Jövő héten találkozom orvostanhallgató ismerősömmel, elég jóban van a tanárai nagy részével, és szereti a történelmi rejtélyeket, úgyhogy majd ráuszítom az orvosi részletekre, hátha megtudunk valami konkrétat. :)

  • 936.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 2:06

    A cédrusnál tüzet raktak.Ott melegedtek.Volt,akinek a lába is megégett (2 fő) A sátor és a cédrus között,szinte egyvonalban feküdtek a testek.
    -elhagytak egy zseblámpát is ebben a vonalban,ami lemerült.Tehát éjjel történt.
    -a nyomozás során sok nyom eltűnt a hanyag munka miatt.Nem készültek fényképek a lábnyomokról végig.Amiből pedig meg lehetett volna állapítani,hogy ki hol ment.
    -találtak egy plusz sílécet is

  • 937.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 2:35

    3-ik oldalnál járok, két test, kabátban arccal előre egymás mellett... Eddig.. Mondjuk lehet ezt nem éjjel kéne nézegetnem :P
    Szöveg: Fotográfia a halott turista csoportról Igor Djatlova. Left - találtak alatt cédrus, jobbra - a lejtőn Holat-Sjahyl.

  • 938.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 2:45

    @kabar:
    hát ja. Ha egy katonai kutatóintézet mérnökei összepakolnak 2 heti kaját és túrafelszerelést és elmennek valamerre akkor mi a garancia szerinted arra, hogy pont oda mennek ahova mondják?

  • 939.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 2:50

    Nagyon jó, részletes anyag... Sok rajzzal, ábrával kiegészítve (pl a sátor kivágásáról) Van egy-két kép a holttestekről, még a közepénél járok, főként a vízmosásban talált testekről vannak eddig képek. Mindenkin kabát volt, legalábbis a képek alapján. Ezt mondjuk eddig is tudtuk a vízmosásba lévőkről.
    Végigveszi a sérüléseket is, ábrákon bemutatva, és ahogy látom a teóriákat is (lavina, katonai támadás stb) Milyen kár, hogy nem tudok oroszul, illetve, hogy nem angolul van az anyag... De küzdök vele :D

  • 940.  crossfighter (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 3:55

    @sutianap:
    Zseniális oldal, teljesen összekuszálta a fejemben kialakított elképzelésemet az ügyről.

    Tegye fel a kezét az, akinek Rustem Slobodina halálokáról, Michael Crichton Kongója ugrott be :-)

  • 941.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 4:04

    @Kegyetlen: Pont ezért fura a fára mászás. A völgyben nem mászok fára azért, hogy felnézzek a dombtetőre, ahol a sátram van. Menekülni? Egymás után, egyesével "felmenekültek" a fára, addig a többi ott állt? A sátor nem volt fenn a fán, egyik sem.

    A fára mászás célja eddig azt gondoltam, hogy az lehetett, hogy a MÁSIK irányba nézelődtek. Hogy merre lehetne lelépni a helyszínről, hogy ne kelljen a tábornak még a közelébe sem menni.

    De mi van akkor, ha a famászásból eredő sérülések a csapat gyülekezésével van összefüggésben? A már a fa alá érő tagok felmásztak a fára, hogy megtalálják a hómezőn kódorgó társaikat, és oda tudják irányítani. Lehetséges, hogy a tűzgyújtás egyik célja is ez volt?

    @Maci: @Badra: Látom, ma éjjel mindenki a Google Translate-et nyüstöli. :DD

    A "minden egy vonalban" nekem is feltűnt. Ami még érdekes, hogy a bejáratnál volt egy síbot, amit mintha késsel megpróbáltak volna elvágni. Pedig nem volt fölös síbotjuk, és lassította volna a csapatot, ha valamelyikük egy bottal megy tovább, tehát semmi értelme látszólag a dolognak.

    Szintén érdekes a sátor tartalma: 6 kabát, 3,5 pár csizma, 6 pár sícipő, 2 pár cipő... tehát három emberen volt kabát, és 3 emberen nem volt cipő, plusz valakin fél pár volt (feltéve, hogy mindenki 2 pár lábbelit vitt magával). A sátorban 7 takaró gyűrött volt, 2 viszont még sima. Tehát ketten még egyáltalán nem feküdtek le. Ez fontos lehet.

    Ami szintén elgondolkodtató a sátorban talált tárgyakkal kapcsolatban: a kezük ügyében volt 2 nagy és 1 kicsi BALTA. Ha veszély van, reflexből felkapom a baltát! Ha megijedek, és ott van tőlem félméterre három balta, nem igaz, hogy nem markolok rá. Az meg, hogy sem én, sem a nyolc társam nem ragad baltát, egész egyszerűen nem lehet véletlen...

  • 942.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 7:41

    @sutianap: Csak felületesen belenézve a sérülések leiratába, nemcsak egy darab nyelv hiányzott az árokba esetteknél, hanem szemgolyók, szemöldök, felső ajak és így tovább. "Lágyszövetek hiánya az arcon, kilátszó koponyacsont." Bizonyára az enyészet munkája.

  • 943.  kabar (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 7:45

    @braverobin: A SZU-ban, 1959 elején? Hát úgy 100%.

  • 944.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 7:51

    @sutianap: Óriási ez az oldal, itt tényleg minden megvan részletesen. (Google Translate-tel nézem, azért ki lehet hámozni a lényeget) Ehhez képest az összes többi webhelyen csak zanzásított változattal találkoztunk.

    @Altalena: Az egyik külföldi oldal kommentjeiben írták feltételezésként, hogy a gödörben lévők mindegyikénél lehettek ilyen felületi sérülések, csak az akkori újságírók kiemelték a nyelv esetét, mostanra meg csak az maradt meg az esetről szóló közbeszédben.

  • 945.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 8:26

    hát nem szeretem mondani, hogy megéreztem, ippeg két helyen abszolúte felderíthetetlen a cselekmény
    1. a sátor. Nem várták meg a helyszínelést, csak pakoltak - az első csoport (mely visszafordult a vihar miatt - azt rögzítette, hogy Gyatlov kabátja félig kilóg a sátorból és a lécei mintha be lennének készítve, később sehogy sem sikerült rekonstruálni, hol voltak ezek. A második látogatáskor egy fejszével tárták fel a sátort.
    2. a nyomok a hóban ( mégis megmaradtak ), nem rögzítették pontosan, nem fényképezték szisztematikusan, pedig pontos eseményeket lehetett volna kirajzolni az egyes egyének mozgási irányait, ha csak egy kicsit is figyelnek. Ami most kivehető a megmaradt fényképek alapján, hogy egy páran egymás nyomában haladtak, a lányok pedig bármily bámulatos is a csoporttól kicsit messzebb a széleken

    Ögyébként mindenki televolt külsérelmi nyommal

    A KGB-t kizárólag Krivoljicsenkó előkerülése és minden nyomának eltüntetése érdekelte (sugárszennyezésujlenyomat) ólomkoprosóban temették külön a többiektől a hozzátartozók nélkül, a lényeg, hogy mikor előkerült a kabátja, azonnal befagyasztottak mindent és titkosították az egészet, valószínűleg nem csak "mérnök" volt, hanem valami nagyobb projekt agya

    A vízmosásban meg valamit építettek, tehát az odú-menedék helytálló, ha minden igaz a tudatos építéssel kapcsolatban, akkor viszont a menekülés a sátortól ellenszélben történt

    még haladok..........

  • 946.  Yosser (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 8:33

    Ha jól emlékszem, azok közül akiket a vízmosásban találtak meg mindenki fel volt öltözve (kivéve Ludmilla cipője), és csak ketten sérültek. A másik kettő mitől halt meg? Értem én hogy hipotermia, de fullosan fel voltak öltözve, szélvédett helyen voltak, és még ott volt a két bordatörött halott plusz ruhái. Ráadásul ha nem beestek a vízmosásba, hanem hóbarlangot vájtak akkor még furább a dolog...

  • 947.  fallenangel (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 8:49

    Most nézem az Explorer-t és egy csajt mutogatnak, aki 10 ezer méter magasságban siklóernyozott (egy vertikális légáramlatnak koszonhetoen így sikerult) és túlélte - ahol fagyási sérulései voltak - pirosas- narancssárgás volt a bore.

  • 948.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 8:55

    Amikor a másik szöveget olvastam google fordítóban, nem értettem, hogy a francba jönnek ide a "harkályok". Most rájöttem, az egyik srác nevét fordítja így. *facepalm*

    A linken úgy a feléig csak pár kép volt a holttestekről, szerintem nem túl sokkoló. (aki volt már puruttya extrémen, az nyugodtan nézze meg :))

  • 949.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:13

    Slobodint halála után talán elmozdították,mert mikor megtalálták a hasán feküdt,de a hullafoltok a hátán voltak.

  • 950.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:19

    Inkább mégsem.Csak annak tűntek.Ez tévesztette meg a dokit.

  • 951.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:27

    @Rogal Dorn: Áh, értem. Azt hittem, 1960 körül már kicsit "modernebb", hamarabb felcsatolható lécek voltak. De akkor ez megmagyarázva :)

  • 952.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:29

    @sutianap: huhh, ez fantasztikusan jó kis leírásnak tűnik, kár hogy a neveken kívül egy kukkot nem értek az oroszból :D
    De van egy csomó eddig nem látott kép, pl a holttestekről is.

  • 953.  Ficium (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:31

    Csak 600.-ig olvastam a kommenteket, ezért ha ismétlek valamit, bocsánat.

    Pár dolog, ami eszembe jutott:

    1, Az egész dezinformáció, és azért nincs megoldás, mert nem is lehet.
    1,a, Azt külön figyelik, hogy hogyan formálódik a közvélemény ezzel kapcsolatban.
    2, Ha nem DP (Dezinfo protocol), akkor:
    Miért nem vittek rádiót? Valszeg azért, mert előre tudták, hogy mi fog történni, és nem hagyták, hogy vigyenek.
    3, Gyanús a sátor felvágása: azért azon a lyukon se lehet nagy sebességgel kibújni, főleg sok embernek egymás után.
    4, Gyanús aki visszafordult.
    5, Lehet, hogy tényleg egy UFO-t montíroztak ki a képről? Vagy a történetet okát?
    6, 27+öt az miért nem 32?

  • 954.  Wise Lady (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:34

    @imaginary: A harkályok a Sportklub tagjainak elnevezése, amelyhez tartoztak.

  • 955.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:34

    re Ficium radio

    akkoriban egy olyan radio, ami mondjuk rendelkezett egy 100-150kmes ado es vetelerosseggel kb akkora volt, mint egy hatizsak es annyit is nyomott (ezert voltak radiosok minden szakaszban). a kezikeszulekek akkoriban turmixgep meretuek voltak es rendelkeztek kb 5 km hatosugarral. nah most rakd mindezt hegyek koze es tok feleslegesse valnak.

  • 956.  Wise Lady (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:40

    @Ficium: csak akkor nem fogadja el a számtani eredményt, ha nem sorban töltöd ki az úrlap ablakait. Pl., ha előbb írod a kommentet magát és utána a nevedet, akkor már rossznak veszi.

  • 957.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:41

    @dview: Sílécen haladva szerintem ez bevállalható teher. Én azért tutira vittem volna magammal egy ilyen túrára, főleg ha a rádiótechnika kar hallgatója vagyok.

  • 958.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:45

    translate,googleusercontent,com/translate_c

    vesszőket pontokra kell cserélni.
    minden részletre kiterjedő jegyzőkönyv a nyomozásról!

  • 959.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:47

    Nah,ez így nem műkszik....
    Itt a vizsgálat anyaga:murders.ru

  • 960.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:48

    @warr:
    elkepzelheto, de akkor egy ember teljes hasznos terhe az a radio. az az ember nem tud satrat, ennivalot, ruhat vagy barmi mast vinni. azzal kapcsolatban meg, hogy megis milyen veteli lehetoseget remelhetsz a kesei otvenes evekben azon a kornyeken majd valamelyik szakemberunk nyilatkozik. szerintem semekkorat vagy ha igen legfeljebb szigoruan katonait.
    en inkabb jelzofaklyakat vittem volna magammal, esetleg 1-2 liter lampaolajat, ha mar. vagy zseblampat. de ezek nem voltak naluk ha jol emlekszem.

  • 961.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 9:59

    Volt náluk zseblámpa,amit a sátor és a cédrus között találtak meg.Be volt kapcsolva ,így lemerült.Tehát használták is.Volt fáklya a sátornál,de azt nem használták.
    Amúgy tele voltak sérülésekkel és ahogy én olvastam (következtettem ki a fordító után) keményen küzdöttek,harcoltak (verekedtek??).

  • 962.  fallenangel (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 10:04

    Tobb forrás szerint 1959. február 1.-én lotték fel a LUNA 1-et (más források szerint még januárban). Bajkonur mondjuk elég messze van a Halottak hegyétol, de talán a hordozórakéták darabjai vagy más tormelékek/fény/hanghatások észlelhetoek lehettek...?

  • 963.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 10:11

    @imaginary: én szoktam puruttyát olvasni, de este, töksötétben, üres lakásban azért csak félelmetes, na. :)

  • 964.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 10:20

    Rászabadultam én is a google translate-tel a murders.ru-ra, és egy érdekesség így elöljáróban: azt írja, hogy Ludmilla remekül énekelt. Na most az elég nehéz lenne nyelv nélkül, tehát nyugodtan lehet azt feltételezni, hogy a nyelve eredetileg nem hiányzott valami születési rendellenesség vagy előzetes baleset kapcsán. A róla közölt fotókon se látszik ilyesmi.

  • 965.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 10:25

    A murders.ru-n írják, hogy Djatlov már 1956-os túrák során használt egy saját maga által tervezett és összerakott (UKV?) rádiót. Meg egy kisméretű kályhát is (szintén saját fejlesztés), ezt '58-'59 során használta. Ügyes mérnökgyerek lehetett.

  • 966.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 10:54

    Apró infómorzsák még a translate és a murders.ru segítségével:

    - Ludmilla már a túrát megelőzően is bőven rendelkezett tapasztalatokkal, egy 1957-es túrán véletlenül lőtt sebet is kapott, és annak fájdalmait, valamint a hazaszállítást is "hősiesen" tűrte. Elképzelhető tehát, hogy stramm menyecske volt, akit nem riasztott meg egy-két kisebb törés. Persze azért a bordatörés már neki sem piskóta. :(

    - Zolotarjov keresztneve eredetileg Simon, mégis úgy mutatkozott be a csapatnak, hogy Alexander/Sasha, amit a honlap is különösnek talál. Említi továbbá, hogy testén tetoválásokat viselt, illetve aranyfoga is volt, ami rendkívül furcsa abban a korban, és egyértelmű jólétre utal.

    - Kolevatov a honlap szerint láncdohányos volt, egyedüli a csapatban. ("Az egyetlen csoport tagja, Alexander volt, a dohányzás egy cső." :)))

    - Zina Kolmogorova se aznap jött le a falvédőről, egy korábbi túrán megmarta őt egy vipera, ami miatt egy ideig élet-halál között lebegett, de túlélte. A honlap szerint kiemelkedő vezetői képességei voltak, és a többiek (talán) fel is néztek rá emiatt.

    - Krivoniscsenko Djatlov jóbarátja volt, szinte minden túrára elkísérte őt, amelyet addig szervezett. A honlap szerint részt vett a fentebb sokat emlegetett "2,5 Csernobil"-féle nukleáris szennyezésnek a felügyeletében 1957-ben.

    - Szlobogyin remek hosszútávfutó volt, ha lehet hinni a leírásnak. Mandolinon játszott, amit elvileg erre a túrára is magával vitt.

    - Thibeaux-Brignolle jó francia kommunista apa és orosz anya gyermeke volt. Kiváló tanulóként, erős, erőteljes figuraként ismerték, aki közvetlen és barátságos volt mindenkivel.

    - ha jól értelmezem a halandzsaszöveget, az egyetem finanszírozta a túrát, bár csak jelképes összeggel, amivel a tábori alapfelszerelést tudták összeszedni. A csapat tagjai Zolotarjov kivételével jól ismerték egymást, bizalommal viseltettek egymás iránt, több túrát megjártak, szolidaritás és kölcsönyös segítségnyújtás jellemezte őket. Ez talán kizárna olyan jellegű összetűzést, ami spontán teljesen megbonthatná a tábor békéjét és egymásnak ugrasztaná a túrázókat.

    - fentebb már más is írta: Igor Djatlov és Zina Kolmogorova vonzódhattak egymáshoz, talán együtt is jártak. Zina előtte Doroshenko párja volt, de feszültségek miatt a kapcsolat felbomlott.

    - JJ Judin nem erdőben, terepen betegedett meg, hanem az egyik faluban, ahol megszálltak, és onnan fordul vissza.

  • 967.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:00

    @Eugenie Danglars: megelőztél, nagyjából pont ezeket akartam én is beírni :D

  • 968.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:10

    @warr: egy rugóra jár az agyunk, úgy látom. :) De mondjuk egy ilyen kiváló konteó-témánál nem is csoda. :)

  • 969.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:15

    Megvan a válasz a kérdésemre, amit úgy száz kommenttel ezelőtt feltettem: miért volt több hordó alkohol a boncoláson? Úgy gondolták, hogy "az alkohol majd mosd le a radioaktív port a test jobb, mint a normál víz" :D Persze ezt még azelőtt, hogy hivatalosan kiderült volna, hogy radioaktívak. :)

  • 970.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:16

    mar-mar teatralisan szimbolikusnak tunik a Mokus ors notafajanak hianyzo nyelve. B-kategorias amerikai horror filmek sajatja. ha csak veletlen, akkor abbol egy egeszen hatborzongato fajta.

    azt jol ertettem, hogy ugyan a halal oka szinte minden esetben a kihules volt, de mindnyajan tele voltak sebekkel, zuzodasokkal?

  • 971.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:18

    továbbra is murders.ru.

    - az első aggódó bejelentések Ludmilla szüleitől érkeztek februrár 17.-én, miután a túrázók nem jelentkeztek a megadott időpontban. A többi túrázó családja szintén jelentkezik, dagad a "botrány". Az egyetemi sportklub vezetője először reménykedett benne, hogy tényleg csak eltévedtek, de majd előkerülnek maguktól, és hogy csillapodik az ügy. De nem. A szülők és barátok a városvezetéshez és pártbizottsághoz fordulnak, így már kénytelenek hivatalos eljárást indítani. Mentőakciót szerveztek, de - legalábbis a honlap szerint - nem nagyon volt pontos infójuk Djatlov útvonaláról. Ami szerintem vagy elírás vagy tévinfó, vagy valami gáz van, mert Djatlov elvileg útvonalengedélyt kapott, ha a többi forrásnak lehet hinni. o.O

    - február 20-ra az egyetemi hallgatói "önkormányzat" (volt akkor ilyen?) is dönt: sürgősen mentőcsapatot kell küldeni Djatlovék után. Önkéntesek jelentkeztek, a helyi és más közeli egyetemek hallgatói, erdészek. A szakszervezeti bizottság minden anyagi támogatást megad, még külön "forródrótot" is szereznek, hogy még jobban összehangolják a keresést.

    - a mentőcsapatot a túrázók egy korábbi sítalpakkal hagyott nyoma vezette célra, abból következtettek, hogy milyen irányban haladhattak. Először egy távoli, fekete pontra lettek figyelmesek, akkor jöttek rá, hogy az a hóval borított sátor.

    - a megtalált sátor bejárata dél felé nézett. 15-20 centi hó borította, ami nem lavinára, csak szélfúvásra engedett következtetni. Első körben egy kabátot találtak, zseblámpát, ahogy megvizsgálták a sátrat, majd jégcsákányt, baltát, és egy zacskó kekszet. :) Mikor holttesteket nem találtak odabenn, még azt remélték, minden rendben lesz, és nem esett bajuk a túrázóknak.

  • 972.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:22

    @Eugenie Danglars: ahogy látom, nagyjából ugyanott is tartunk :)

  • 973.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:29

    Murder.ru, részletek:
    - A "Harkályok" szövegnek Gyatlov nevét fordítja a G.T.
    - Zolotarjevnek "hamis aranyfoga" volt (fém, arany bevonattal)
    - Az indulás helyszínéül szolgáló kisváros atyaúristene (polgármester, vagy ilyesmi) bocsátott a rendelkezésükre egy lovas kocsit, aminek egy litván fegyenc volt a hajtója.
    - A feltárás és nyomrögzítés helyenként eléggé amatőr módon történt.
    - A nagy fa egyérelműen cédrus volt, nem fenyő.
    - A fa alatti két ember felületi sérüléseit valószínű késsel okozták, amikor a felső ruháikat levették a többiek.
    - A több helyen is említett "ismeretlen katonai nagykabát" egy 30-as évekre emlékeztető, lábra is lelógó ruhadarab. 1959-ben a Vörös Hadseregben már nem használtak ilyet, de olyan helyen, ahova nem sűrűn küldtek utánpótlást (pl. fegyenctábor) még bőven lehetett ilyeneket látni.

  • 974.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:34

    murders.ru:

    - romlik az idő. Az említettek mellett találnak még 3 fényképezőgépet és egy üveg piát. A mentőcsapat visszavonulóban, a vezetők egy nagyobb tábor felállítását kérik, ahol a mentőcsapat tagjai megszállhatnak. Manysi vadászok csatlakoznak hozzájuk.

    - megtalálják Djatlov naplóját, az utolsó bejegyzés január 31.-én kelt, és arról számol be, hogy a csapat tagjai jókedvűek, egészségesek. Valamint, ha jól értelmezem, a nehezebb felszerelést szerették volna lepakolni egy elhagyottan álló kunyhóban. Talán ez az a "chum", a kis megmagyarázhatatlan "sátor", amit fentebb az egyik rajzolt térképen találtatok?

    - találtak továbbá egy fémdobozt is, benne több mint 700 rubellel és a csapat tagjainak váltott vonatjegyekkel. Ebből arra következtettek a keresők, hogy nem válhattak rablótámadás áldozatává, hisz az értékek érintetlenül maradtak. A megtalált piásüveg miatt a keresők táborában vacsora közben az egyik erdész, Pasin elsüt egy morbid viccet, hogy ha ittak a túrázók, akkor talán már halottak, mely felháborodást vált ki a többiekből. (vagy mi a szösz)

    - másnap, február 27.-én a kutatás közben feltűnik a keresőknek egy jellegzetes cédrus a közeli, befagyott patak partján, mely tájékozódási pontként remekül megfelelt számukra, ezért úgy döntöttek, közelebb merészkednek hozzá. 10-15 méterről meglátják, hogy két holttest fekszik alatta, valamint egy kialudt tűzhely. Nem mernek közelebb menni, körbejárják inkább, ill. értesítik a hatóságot. Nem sokkal később megtalálják Djatlov hulláját is kb. 400m-re az előzőektől, a sátor irányába. Kevés hó borította a testét csupán.

  • 975.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:36

    @warr: lehet. :) Nem haladok gyorsan vele, mert néha elég kusza (és vicces) dolgokat produkál ez a google translate. :)

  • 976.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:37

    A sátor kivágása is problémás volt.Többször futottak neki,több kisebb vágás lett ,mire ki tudták vágni az oldalát.Ez adódott abból is,hogy a ponyva nem fixen volt rögzítve.(kimerevítve)Ez eltartott egy ideig. Ezzel szemben ,ha az ajtón a "gombokat"(??? bejárati ponyva ,ajtó??) vágják le az kb 10 mp.

  • 977.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:39

    @Eugenie Danglars: "Pasin elsüt egy morbid viccet, hogy ha ittak a túrázók, akkor talán már halottak, mely felháborodást vált ki a többiekből. (vagy mi a szösz)"

    Ezt én úgy értelmeztem, hogy ilyen párbeszéd volt:

    - "Igyunk a gyerekek sikeres megtalálására!"
    - "Legfeljebb a halottak megtalálására..."
    (általános fújolás)

  • 978.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:42

    @Eugenie Danglars:

    "- fentebb már más is írta: Igor Djatlov és Zina Kolmogorova vonzódhattak egymáshoz, talán együtt is jártak. Zina előtte Doroshenko párja volt, de feszültségek miatt a kapcsolat felbomlott. "

    Hogyha ez igaz, akkor azért annyira mégsem zárhatjuk ki a csapaton belüli ellentétet, ugye?

  • 979.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:47

    A halottak zsebében is volt pénz(+a sátorban).Ha akár az eset után járt volna arra fegyenc,akkor biztos elviszi.Ezért a rablótámadás kizárható.
    Az alkohol a Mansi vadászoknál fizető eszközként is nagy értéket képviselt.

  • 980.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:50

    Eszembe jutott még egy dolog. Fentebb sokat említettük már, hogy valamiféle ismeretlen állat, esetleg valami kísérlet elszabadult eredménye támadta meg őket. Ha ez így van, akkor miért hagytak egy jégcsákányt és egy baltát a sátorban? Szóval szerintem ezt a magyarázatot is kizárhatjuk. (971-es komment)

  • 981.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 11:59

    murders.ru.

    - Djatlov után megtaláljak Kolmogorova holttestét. Különösnek találják, hogy légvonalban szinte egy síkban fekszenek a holttestek a cédrussal és sátorral.

    A cédrus alatti tetemek:
    murders.ru/Dyatloff_group_13.jpg
    murders.ru/Dyatloff_group_14.jpg

    - A cédrus alatt fekvő halottakról először úgy vélik, Krivoniscsenkót és Zolotarjevet találták meg, utóbbiról kiderül, hogy tévesen azonosították, és valójában Soroshenko fekszik ott. A holttestek bőrszíne mindegyikük számára különös, narancssárgás-barnás, amit "nagyon szokatlannak" találtak. Az is ijesztőnek tűnt számukra, hogy testüket sebek borították, karcolások, csíkok, horzsolások. Hozzájárult ehhez még hiányos öltözékük is.

    - elrendelik Djatlovék sátorának átvizsgálását, hogy megértsék, mi történt, mert úgy sejtik, "minden onnan indult, onnan kezdődhetett". Mégse filmezik le az eljárást, nyomokat nem rögzítik. Ami lábnyomot találnak, abból arra következtetnek, hogy csoportosan menekültek Djatlovék. A léptek hosszából következtetnek férfi és női lábnyomokra, ill. arra, hogy azokat menekülés hajtotta.

    - szétszórva különböző apró tárgyakat találnak, pl. sísapkát.

    - a sátorban a már fent említett cipőkön kívül volt még egy fedő, két vödör (benne a piásüveg), két fazék, és egy henger alakú kemence, konzervek, hús, néhány zacskó keksz. :)

  • 982.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:01

    @MVB: na igen, ez tipikusan olyan pont volt, amit csak néztem, de nem nagyon tudtam értelmezni a halandzsaszövegből, e a te megoldásod nekem is jobban tetszik. :)

  • 983.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:10

    @Eugenie Danglars: az csak nekem furcsa, hogy itt Szlobogyinról nem írnak? Írják a fa alatti kettőt, Djatlovot meg Kolmogorovát, és ennyi.

    Amúgy itt még találhatók képek:

    fotki_yandex_ru/users/aleksej-koskin/album/56632/

    (A két alsóvonás helyett pontot kell tenni)

  • 984.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:18

    Még egy orosz nyelvű fórum, rengeteg infóval és képpel:

    pereval1959_forum24_ru/

    Alsóvonás = pont :)

  • 985.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:19

    @warr: Átnéztem a képeket, és találtam egy elég furcsát.

    fotki,yandex,ru/users/aleksej-koskin/view/105412/?page=0 A címe a google fordító szerint annyit tesz, hogy az utolsó képkocka. Ez mi lehet?

  • 986.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:20

    murders.ru.

    - a sátor tartalmát márc. 1.-én Ivdelbe viszik helikopteren. JJ Judin segít a talált tárgyak azonosításában.

    - márc. 2.-án megtalálják az állítólagos fészert/kunyhót, amit Djatlovék akartak felállítani. Sértetlennek tűnik. 55 kiló élelmiszer, tüzifa, a mandolin, egy pár síléc, 2 pár cipő, jégcsákány, sapka, maszk és ing a tartalma.

    - honlap szerint Doroshenko sérülései:
    --véres fül és orr
    --véres ajkak
    --jobb felkarján horzsolások, két vágás
    --jobb oldali hónaljsérülések
    --jobb alkarcsonyton piros-barna horzsolások
    --két véres tenyér, jobb tenyerén vágás
    --bal felkarján horzsolások a könyök felett
    --mindkét alsólábszárán horzsolások, jobbon vágás
    --fagyási sérülések az arcán és a fülén
    --arcának jobb oldalán szürke, habos folyadék maradványok (?!)
    szakértő szerint a halál oka kihűlés.

  • 987.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:26

    Jurij Dorosenko erős testalkatú, 180 cm magas férfi volt.
    GT: Viselt ujjatlan póló, cowboy ing, póló, rövid ujjú, olvadás, kötött nadrág és rövidnadrág több mint nadrágot. A lába - egy pár x / w és gyapjú zokni, továbbá a bal lábát még mindig viselt gyapjú zokni bélelt sarka. Pants Doroshenko volt könnyes a belsejében a comb: 13,0 * 13,0 jobbra és balra 22,0 cm * 23,0 cm, a bal láb égett zokni (méret 2,0 * 5,0 cm leégett) (elhelyezkedés szóló 13. ábra). A haj az elhunyt bíró talált egy részecske a moha és a tűlevelek, amellett, hogy a közvetlenül a feje égett szőr (12. hely az ábrán), a személy volt egy barnás-sárga (1. pozíció).

    Ami érdekes: a bal lábán égett volt a zokni, és az arca jobb oldalán habos, szürke folyadék maradványait fedezték fel.

  • 988.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:34

    Krivoniscsenko öltözéke: trikó, ing, úszónadrág (?), nadrág, és a bal lábán egy szakadt zokni.
    Sérülései: zúzódás a homlokán, fagyott fülek, az orra hegye hiányzik (a szakértő szerint madarak...), kezén hámsérülések, sebesek az ujjai. A jobb hüvelykujjáról bőrmaradványokat találtak a szájában (ha jól értelmezem), karcolások a jobb combján, jelentős méretű égés a bal sípcsontnál, 10*3 centis horzsolás a bal fenéken, karcolások a bal comb külső oldalán.

  • 989.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:35

    murders.ru

    - Krivoniscsenko testének jellemzői:
    --zúzódások a bal oldali homloklebenyen
    --valamilyen fejsérülés (ezt nem tudom kibogarászni :)
    --hiányzó orr
    --fagyott fülek
    --több vágás a mellkas jobb oldalán
    --hámsérülés a kezein
    --bal kézfején 2 centis bőrleválás
    --"A töredéke a bőr a jobb hüvelykujját találta a fogak a szájban az elhunyt, az összeg a bőr terület megközelítőleg egyenlő 1,0 * 0,5 cm" - ezt nem tudom értelmezni. Leharapta az ujját? o.O
    --folyamatos horzsolások mindkét lábán
    --bal sípcsontján "jelentős" égési sérülés, akárcsak bal lábfején
    --horzsolás a bal fenekén
    a szakértő szerint az ő halálát is kihűlés okozta.

  • 990.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:48

    Zinaida jobban fel volt öltözve, mint a férfiak: két sapka (egy vékony, kék kötött és egy vastagabb piros gyapjú), a fehérnemű fölött hosszú ujjú ing, kifordított pulóver, cowboy ing, póló. Alul gyapjú nadrág, sportos pamutnadrág és sínadrág csatokkal az oldalán. Még talpbetéte is volt. A zsebében találtak öt rubelt.
    Sérülései: duzzadt agyhártya (valószínüleg a hipotermia miatt), fagyás az ujjakon, és a derekánál körben (29*6 centis) egy vágás (scalped?). A szakértő szerint sérüléseit még életében, vagy haldoklás közben szerezte.

    Djatlov:
    Sapka nem volt rajta. Kigombolt prémes kabát, pulóver, ing. Cipő nem volt rajta, csak a bal lábán zokni. A zsebében volt egy bicska, és Zináról egy fénykép. Inkább csak horzsolásai és zúzódásai voltak, de volt pl egy vérzés nélküli vöröses térdsebe, és mindkét bokáján is horzsolások voltak. Belső sérülése nem volt.

  • 991.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:49

    murders.ru

    - Zina Kolmogorova testének jellemzői:
    --rétegesen, jobban volt felöltözve, mint a két előbbi fiatalember, két sapkát is viselt. Zsebében 5 rubel volt és egy katonai maszk.
    --fagyási sérülések az ujjakon
    --nagyobb kiterjedésű sérülés (horzsolás?) a hátán
    --az orvosszakértő szerint nem volt szexuálisan aktív
    a halál okát balesetnek minősítették.

    - Igor Djatlov testének jellemzői:
    --fedetlen fej, hiányzó cipő, vastagon öltözve, prémes kabátban, pulóverben, gyapjúzokniban. Zsebében egy bicskát találtak, egy fotót zináról és egy jegyzetfüzetet. Órája 5:31-et mutatott.
    --kisebb horzsolások a homlokán
    --barnásvörös foltok a bal szemöldöke környékén, az orrán és orcáján, jobb öklén
    --sötétvörös karcolások a jobb alkarján és kezén
    --sérült és véraláfutásos térdek, piros horzsolás bokáin, szintén váraláfutással
    halál okát kihűlésben és balesetben határozták meg.

  • 992.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:56

    murders.ru

    - a honlap szerint az tűnik logikusnak, hogy néhány felszíni sérülést bicskával okozhattak egymásnak a túrázók: mikor a cédrus alatt megfagyott a két első tag, a megdermedt tetemeket levetkőztetni sokkal nehezebb feladat lett volna (ha egyáltalán kivitelezhető), mintsem levágni róluk a ruhadarabokat.

    - az orvosszakértő szerint nem volt nyoma alkoholfogyasztásnak, vagy olyan méretű lerészegedésnek, mint amit fent taglaltunk. :) Így nem ezt vélték a történtek okozójának. A hámsérüléseket a cédrusra történő felmászás, illetve tűzifagyűjtés közben szerezhették.

  • 993.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 13:19

    murders.ru

    - március 5.-én megtalálják Szlobogyin holttestét. Jól felöltözve, négy pár gyapjúzokniba burkolózva, órája 8:45-öt mutat. Zsebében az alábbiak: pénz, útlevél, kés, toll, ceruza, fésű, műanyag doboz, gyufásdoboz (!!), zokni.
    - sérülései:
    --kisebb horzsolások a barna színű homlokán
    --jobb szem trauma, véraláfutás
    --véres váladék nyomai az orr környékén
    --duzzadt ajkak
    --duzzadt jobb arc, különös formájú sérülésekkel mindkét orcáján
    --tenyér- és ökölsérülések, duzzanat
    --hiányzó hámréteg a jobb alkarján
    --több centis bal sípcsontsérülés
    --kétoldali koponyasérülés kiváltotta vérzés az agyban, melyet az orvosszakértő szerint okozhatott tompa tárgy
    --kékes és vöröses foltok a nyak hátsó részén, a törzsön és végtagokon

  • 994.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 13:50

    @Eugenie Danglars: Csaknem 1000 hozzászólás, és az ügy egyre rejtélyesebb.
    Köszönöm egyébként a fordításokat.

  • 995.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 15:36

    Murders.ru
    A 6. oldal felénél járok, itt a vége az utóbb megtalált résztvevők vizsgálatának. Pár dolog, amit érdekesebbnek találtam:

    - Ha jól láttam, a sílécekre raktak egy ponyvát, majd arra húzták fel magát a sátrat. (Ennek mi értelme volt?)

    - Voltak rajzok a sátron lévő vágásokról. Egyértelműnek tekintették, hogy a vágások a belső oldalon voltak. A kis vágások úgy néztek ki, mintha háromszög alakú kémlelő nyílásnak szánták volna őket, esetleg szellőztetőnek.

    - A leírás szerint az ajtó kötését kb. 10. másodperc lett volna szétvágni, a sátor oldalát jóval több idő volt.

    - A hegyoldalon lefelé futás valószínűleg erős ellenszélben történt. (Hmm, lehet hogy az ellenszél az üldözőt jobban akadályozta?)

    - A vízmosásban lévő négyes az erdőben két helyen is kis fenyő és nyírfákat gyűjtött, amiből valami padlót akartak építeni a vízmosás egy mélyebb részén. De nem ott találták meg őket, hanem néhány méterrel arrébb.

    - Ez a négyes elég rendesen fel volt öltözve; két ember (Zolotarjev és Thibault-Brignol) a komplett utazó ruhájában volt.

    - Ezeken a testeken valami lilás árnyalatot fedeztek fel, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget. A boncolók azt hitték, a ruha fogta meg az emberek bőrét.

    - A helyszínen lévő kutató csapat március 31-én azonosítatlan repülő tárgyat, narancs gömböt látott az égen. "Kora reggel még mindig sötét. Meshcheryakov rendezett Victor elhagyta a sátrat, és látta, hogy egy mozgó labdát a fény az égen. Ébredt minden. Perc 20 megfigyelhető mozgás a labda (vagy korong), míg Ő eltűnt mögött egy hegy lejtőjén. láttuk, hogy a dél-keleti részén a sátorból. költözött északra. Ez a jelenség minden izgatott. voltunk győződve arról, hogy a halál dyatlovtsev volt valami köze hozzá. "

    - A négy ember temetésén szóba került, hogy Thibault-Brignolt az anyja megpróbálta lebeszélni az útról, mondván ideje felnőni, nem ilyen gyerek hóbortoknak élni.

    Erre ő megígérte, hogy ez lesz az utolsó túrája.

  • 996.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 15:36

    Az egyik weboldalon egy orosz orvos elemezgeti a sérüléseket. Látszik, hogy alaposan elolvasott a témában mindent és érdekesek a következtetései.
    ВЕРСИЯ ТРАГЕДИИ И НЕКОТОРЫЕ РАССУЖДЕНИЯ ПРОФЕССИОНАЛЬНОГО ВРАЧА.
    (infodjatlov,narod,ru/Versija_tragedii_Doc-tor.rar) Kizárja a bordatörések okaként a szívmasszázst és az esést (reagál a találgatásokra). A bordatörések oka szerinte többszörös külső behatás (naja). Szerinte gyilkosság történ. A gyilkos(ok) nem használtak eszközt, megverték az áldozatokat majd hagyták kihűlni őket. A nyelvről annyit ír, hogy nem lehet csak így kitépni, és ha valami megette volna az mást is megevett volna. Szerinte késsel vágták ki. Слободин-ról azt írja, hogy valószínűleg ököllel ütött valamit vagy valakit. Rengeteg részletet elemez ami fontos lehet. Igazából valakinek le kellene fordítania, mert nagyon érdekes és rengeteg részlettel szolgál. Például szerinte nem a sátor kivágott oldalán menekültek. 2 vágás volt egy 40 és egy 80 centis. Az egyik valszeg a kályha miatt, amit használtak a másikban egy kabát volt. A francia nevű (Tibo) srácnak volt cipője és fel volt öltözve, ő szerinte kint volt már eleve amikor a sátorból kijöttek a többiek. Neki volt egyedül rendes hosszú pengéjű kése, valami hasonlóval vághatták ki a sátor oldalát is belülről, de a muki szerint nem a francia nevű volt, mert ő kint lehetett akkor mivel egyedül ő volt rendesen felöltözve és cipőben. Ő később az erdőben halt meg egy a koponyájára mért ütéstől. A gyilkosa talán tudta, hogy nála van az egyetlen veszélyes fegyver.
    Megpróbálta összerakni milyen sorrendben haltak meg (pl ruha alapján) Szerinte először Дорошенко és Кривонищенко haltak meg, kihűltek megfagytak.
    utánuk Слободин Колмогорова és Дятлов a fejükre mért nem halálos ütéstől, ami után megfagytak ők is.
    végül Тибо-Бриньоль, Дубинина, majd Золотарёв és Колеватов (bocs az orosz nevekért)
    A lényeg, hogy szerinte gyilkosság történt. Valakik rajtuk ütöttek, bántalmazták őket, aztán elhajtották megfagyni. Arról is van egy elmélete, hogy kik voltak.

  • 997.  smartdrive (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 15:38

    ez amúgy a szó klasszikus értelmében vett konteoként nem olyan erős, viszont - mivel atavisztikus félelmeinket (sötétség, hideg, ismeretlen) hozza elő - nagyon nagy hatású sztori

    amit nem nagyon láttam a kommentek közt emlegetve, az a kés, amivel kivágták a sátor oldalát. ha én menekülök valami elől (ami ugye nem nagyon lehet lavina), akkor - ha már egyszer a kezembe vettem - nem hagyok ott egy fegyvert. Rambo is azt kapta fel, amikor kitört a rendőrörsről. márpedig késről nem tettek említést a jelentésben, hogy megtalálták volna. persze elvihette egy szuvenírgyűjtő is, de az akkor elvitt volna a sátorból mást is. az sem életszerű, hogy a jelentésből diszkréten kihagyták, hiszen így is a "kívülről vágták ki a sátrat" verziót erősíti, az meg sem a hadseregtől, sem egy helyi kisebbségtől nem mutatott volna jól. szóval én nem a kimenekülős, hanem a kiráncigálós verzió híve vagyok

  • 998.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 16:28

    Kiráncigálás lehet,de a sátor ponyváján belülről látszanak az egyértelmű nyomok.Többször is próbálták kivágni,mire sikerült.Ennek ékes bizonyítékai a "karcolások".
    Lehet,hogy Tibot elkapták??Valakik ??Ezzel kényszerítették a többieket,hogy most azonnal jöjjenek ki??
    A boncoló orvos jelentéséből jól látszik,hogy összeverték őket,vagy küzdöttek valakivel,de rendesen. Az egyikük fejét két oldalon a halánték tájon erős ütés érte,valami tompa ,kemény tárgytól.A bal oldalon akkora,hogy a koponya kb 6cm hosszan megrepedt. Elesni így csak egyszer lehet,de kétszer nem.Ráadásul,ha valaki elesik akkor az vagy előre,vagy hátra zuhan.Így biztos,hogy szándékos ütéstől származik a sérülés.
    A négy ember,akik a folyónál (vízmosásnál) haltak meg,először logikusan,majd abszurd módon viselkedik.Először a közelből nagyobb ágakat gyűjtenek (látszanak a nyomok a hóban ,ahogy odavonszolják őket) padlót,ami jó hőszigetelő , építenek,majd ezek után kb6 m-re onan találják meg a testüket.

  • 999.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 17:20

    fordítok valamit az orvos fejtegetéseiből (egy orosz fórumról), bár jön megy az áram emiatt a k. hóesés miatt.. Hevenyészett, előre is elnézést.
    a sátoron lévő vágásokról azt írja, hogy szerinte nem úgy keletkeztek, hogy pánikszerűen ki akartak jönni. Belülről vágták ki, de nem csak szúrások voltak hanem metszések is. Szerinte pánik esetén nem is olyan egyszerű eltervezni, hogy kivágják a sátrat, előkapni a kést, vágni rajta egy lukat és szépen sorban kimászni. Egy 42cm és egy 89cm-es vágást találtak, egyedül a 89cm-es volt alkalmas arra, hogy kimásszanak rajta. A túrázók naplóiban panaszkodtak, hogy néha túl meleg volt a sátorban a kályha miatt. A kályhának viszont biztosan volt füst kivezetése, úgyhogy az egyik vágás emiatt lehetett és egyedül a 89cm-es lehetett alkalmas arra, hogy kimásszanak rajta. Voltak korábbi vágások is amelyeket megvarrtak. Másrészt ír valami lámpáról a sátoron, ami leesett volna, ha pánikszerűen jönnek ki, úgyhogy szerinte viszonylag nyugisan a bejáraton át távoztak. Két elmélete van a vágásokra. 1) A sátorban egy amatőr védekezett késsel. Hegyét magától eltartva hadonászott, próbált harcolni. 2) a támadó vágta a rést később, hogy a lejtőt figyelje mivelhogy a sátornak nem volt ablaka.
    a narancssárga gömbök leírása alapján saccolt sebességet (kb 125 km/h) szerinte helikopterek reflektorai lehettek.
    A helyszínen talált dolgokról is ír. Nyilvánvalóan nem erdős területre mentek, nem érti minek kellettek a balták és a jégcsákány. (mondjuk balta a tűzifához nem árt, persze kérdés minek nem elég 1 db)

    végül leírja, hogy szerinte idegenek támadták meg őket és leír egy történetet. Egyszer volt holnem, egy szevernij-2 nevű száműzöttek számára létrehozott településen élt egy sötét múltú alak Boroda (szakáll). A hatóságok nem ismerték a teljes múltját. Az ő ismerőse volt Золотарёb akinek Szemjon volt az álneve (a hamis aranyfogú gyanús muki). Ez a Zolotarjov felkutatta Borodát, de nem mehetett csak úgy oda az NKVD által ellenőrzött településre ezért csatlakozott a turistákhoz amikor azok az Otorteny-re indultak. Amikor megérkeznek a településre Szemjon ajánlatot tesz Borodának és gondolkodási időt ad, amíg visszafelé megint erre nem jönnek. Boroda viszont mást gondol. El akarja tenni láb alól Szemjont, de úgy, hogy balesetnek tűnjön. Látszólag segít nekik, mesél az útról, de ezáltal csak pontosítja az útvonalukat hogy megtervezhesse a rajtaütést mansi állandó jellegű tettestársaival. Ljuda (az egyik lány) valamit láthatott, mert bár nem szól senkinek semmit, a település elhagyása után egyértelműen depis lesz (a naplója alapján). A csapat egy mansi vadász nyomait követi. Hagyják őket messzebb eltávolodni, hogy esélyük se legyen visszatérni. Az Otorten megmászása előtt a srácok egy "raktárt" építenek ahol a felesleges cuccot tárolják. Ez az ideális időpont a támadásra. Éjjel a mansik megközelítik a sátrat és megvárják amíg a csapat levetkőzik és lefekszik. Nem akarnak gyanús nyomokat hagyni golyót vagy késszúrást. A fagynak kell elvégeznie a piszkos munkát. Nincsenek sokan, de fel vannak fegyverezve. Tibo kijön (talán a természet hívja), ráteszi a lámpáját a sátorra de elkapják. Ekkor segítségért kiált amire mindenki kitódul a sátorból. Kint a fegyveresek sakkban tartják őket. Ljuda ekkor érti meg, hogy Zolotarjov érintett a dologban és árulással vádolja. Valaki elkiáltja magát, hogy futás, és megindulnak az erdő felé. A vadászok örülnek, talán néhányszor a levegőbe is lőnek, hogy gyorsabban fussanak. Az egyikük a raktárt őrzi a többiek a sátorban várnak. A fiatalok nem mennek azonnal az erdőbe, arra gondolnak, hogy ha világos lesz a vadászok is oda mennek majd. Kb 1,5km-re távolodnak, bemennek az erdőbe ott tanácskoznak. Nem raknak tüzet, hogy ne leplezzék le magukat. Úgy döntenek valami menedéket készítenek reggelik aztán cselekednek. Tisztázzák Zolotarjoval a dolgokat aki valszeg együttműködést ígért. Épül a menedék, közben a cédrusnál hagyják Дорошенко-t és Кривонищенко-t akik napkelte után tüzet raknak, de elalszanak és megfagynak. A visszaérkező többiek rémülten látják a tetemeket. Megpróbálják a cédrusra felmászva felderíteni a helyzetet és úgy döntenek visszamennek a sátorhoz. Золотарёв őrizetben van, Тибо (a késes) és Колеватов őrzik. A banditák amikor látták, hogy a csoport kettévált előbb a lejtőn majd a szurdokban intézték el őket. Az erdő szélén jöttek le, látták a tűz nyomait. Igor testtartása arra utal, hogy látott valamit, és fel akart állni. A szurdokban lévőkkel különösen kegyetlenül bántak el. A támadók tudták, hogy már kisebb traumák is halálosak lesznek a hidegben. A gyilkosság oka valamilyen (eltitkolandó) információ volt, hogy micsoda azt nem tudni. A külső beavatkozás teóriáját erősíti a sok és sokféle sérülés (trauma) megléte.
    Na egyenlőre ennyi. Még van, de dolgoznom kell. Tán annyira ez jó mint a gugli :)

    ja igen és posol nahuj a robotellenőr..

  • 1000.  At (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 17:32

    1000!

  • 1001.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 17:36

    @braverobin: röviden le tudnád írni az elméletet? :) ezen a gépen nem tudom megnyitni a linket, de kíváncsi lennék.
    Amúgy, 1000 hozzászólás. ;)

  • 1002.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 17:44

    A nyomokkal kapcsolatban fejteget még az öreg mindenfélét. Nekem meg eszembe ötlött, hogy a mansik használnak e ilyen teniszütő szerű hótalpkat, ami nem süllyed be a hóba, ergo a szél pillanatok alatt eltakarítja a nyomait.

  • 1003.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 17:48

    @braverobin:
    egeszen hiheto. az egyetlen bajom vele talan, hogy ez nagyon komolyan kikepzett katonai precizitast feltetelez. egy lazan szervezett vadaszcsapatot nem fog ennyi ideig ilyen komoly modon egyuttmukodni, toltenyhuvelyt menedzselni, pontosan akkorat csapni, hogy ne haljon meg az aldozat csak elajuljon. ez kommandos szintu kivitelezes raadasul sok oran keresztul.
    nem mondom, hogy lehetetlen, de egy kommandos csapat ennel sokkal hatekonyabban intezne ezt a dolgot. csapatba fogja mindent, elterel a kovetkezo arokig, mindenkit tarkon csap (esetleg ketszer a biztonsag kedveert) majd hagyja oket megfagyni. hagyni oket rohangalni stb nem profi munka, ugyanakkor minden mas aspektusa ennek a megoldasnak verprofizmust sugall nagy hidegverrel, szervezettseggel es minimum 5 fovel (kulonben nem ijesztesz meg 9 embert).

  • 1004.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 17:52

    @dview: Tapasztalt vadászok lehettek. Egy "fegyenctelep" bűnbandájának a tagjai. Ha úgy vesszük kommandósok. Lehet, hogy nem lőttek, elég ha ott voltak böhöm nagy halefeket lengetve. Te is beszarnál tőlük éjjel az ágyból kiugorva, tudván, hogy bűnözők.

  • 1005.  smartdrive (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 18:05

    és a támadók miért csomozták vissza a sátor bejáratát? és nem hegynek felfelé van a nagy vágás a sátorlapon?

  • 1006.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 18:31

    @braverobin: No, de Zolotarjovot a KGB adta melléjük az útvonalengedély fejében... Pont lett volna neki egy magánjellegű biznisze is a túra kapcsán?

  • 1007.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 18:45

    @braverobin: pont ez a bajom. ha fegyencek, akkor minden lesz csak fegyelem nem. ahhoz, hogy ne gyilkoljak le az egesz Mokus orsot onuralom kell, koordinacio, egy csapatvezeto.
    megijednek en barkitol, nem errol van szo. hanem arrol, hogy e szerint az elmelet szerint orakon keresztul mar-mar szisztematikusan, elore kitervelten es meglehetos intelligenciaval kezeltek ezeket a szerencsetleneket. egy csapat halefeket lobalo fegyenc megkergeti es agyoncsapja az egesz bandat, de nem fog varni orakat, hogy majd megfagynak es majd utanuk mennek. ugyanez a banda odafigyelne, hogy joforman semmilyen nyomot nem hagy. nem csak a helyszinen, hanem a sajat taboraban, aminek 5-8 kilometeres tavolsagon belul kellett lennie. (csak azert mert ezen a terepen max 20-30 kmt teszel meg egy nap jo esetben)

  • 1008.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 18:47

    @Altalena: Lehet azelőtt valami alvilági beépített volt, meg a gumitalpúak útjai amúgy is kifürkészhetetlenek. Az is lehet, hogy véletlenül futott össze borodával, felismerte és kellemetlen lett a szóban forgónak, mert volt rajta olyan inkognitó. Sokféleképpen történhettek a dolgok, de ez egy logikus, misztikumoktól mentes elmélet. Hogy úgy mondjam ezt a szakállt jól lehet nyírni Occam borotvájával.
    hihetetlen, hogy a robotellenőr mindig spamnek néz.

  • 1009.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 18:52

    @dview: Szerintem meg alapkövetelmény még egy fegyenc bandánál is, hogy van vezér akinek engedelmeskednek és hogy betartják a "technológiai fegyelmet". Ha azt mondta a főnök, hogy hagyják őket megfagyni akkor hagyják. Ha tényleg elfutottak a sátor elől akkor teljesen logikus, hogy nem mennek utánuk. Kint reménytelen volt a helyzetük hiányos ruhában. Sötét is volt, logikus megvárni a reggelt, amikorra már összefagyva kimerülten könnyű préda mindenki aki addig túlélte az éjszakát.

  • 1010.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 18:57

    Ha kivonom a sztoriból et-t és a predátorokat, akik valszeg még kevesebbet tököltek volna szegényekkel, illetve abból indulok ki, hogy szvsz 59-ben a szu kellős közepén sem gyilkolásztak fiatalokat szpecnazosok csak mert az isten háta mögött egy amúgy engedélyezett útvonalon bóklásztak nem marad semmi más logikusan, csak a közeli fegyenctelep. Indítéknak pedig az idegen hozzájuk csapódott aranyfogú.

  • 1011.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:02

    murders.ru kimeríthetetlen érdekességei:

    - az első öt holttest temetését március 9.-én végezték

    - március 13.-án jóváhagyják, hogy tovább folytassák a keresést. Ahogy tavaszodott, különös jelenségre figyeltek fel, melynek először nem is tulajdonítottak különösebb jelentőséget. A cédrus mögötti vonalban, dél-nyugati irányban néhány fiatal, gyengébb fának le volt törve/tarolva a csúcsa, mintha valami fenyő-ösvényt formáltak volna. Ezt követve jutottak el a vízmosásig, ahol ruhadarabokra leltek (majd később a holttestekre).

    Ludmilla és a francia holtteste, miután kiásták őket::
    murders.ru/Dyatloff_group_55.jpg

    Zolotarjev és Kolevatov holtteste, miután kiásták őket:
    murders.ru/Dyatloff_group_53.jpg

  • 1012.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:08

    kegyetlen a murderszru, végére elzsibbadt az agyam a tizenakárhanyadik oldalnál
    lenne szíves valaki csak az utsó oldalaknál elolvasni, mer nem hiszem, hogy mégegyszer rá tudok nézni a Transzlátyorra
    SABOTAGE!

  • 1013.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:15

    @Eugenie Danglars: A felső Ludmilla holtteste, ugye? Namost, lehet, hogy csak én látom rosszul, de nem arccal lefelé fekszik?

  • 1014.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:17

    A Murders.ru cikkét böngészve az volt a benyomásom, a vizsgálódók nem írtak semmi misztikusat a belső törések, sérülések kapcsán. Vagyis a törések nagy erejű behatásból következtek, végzetesek voltak, de csak annyi az extra tulajdonságuk, hogy nincs hozzájuk nyílt seb. Egy szó sincs a csontok feletti rétegek érintetlenségéről. (Mondjuk, csak a 7. oldal közepéig jutottam el, lehet, hogy később térnek ki ilyesmire. Vagy csak elkerülte a figyelmemet.)

    - A halálokok: minden esetben kihűlés vagy komoly sérülések. Ahol mindkettő van, ott a sérülés a közvetett ok, a tehetetlenségből egyenesen következett a megfagyás.

    - Krivoniscsenko úgynevezett "titkos fizikus" (titkos tudós) volt. Az ilyeneknek ekkoriban fedő állásuk volt, és a KGB mindig alaposan felügyelte a mozgásukat. Az egész csoportból utána kezdtek érdeklődni, miután megkerültek a maradványok.

    - Az egyik visszafelé futónál, Szlobogyinnál azt taglalták, hogy ökölbe volt szorítva a keze, a bütykei pedig kissé zúzódottak voltak. Ilyen sérülést lehet a vég előtti pillanatokban, rángatózva is szerezni, de bőven lehetséges, hogy ő küzdött valakivel vagy valamivel.

  • 1015.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:19

    murders.ru

    Ludmilla sérülései, testének jellegzetességei:
    - hiányzó lágy szövetek a homlokon, az orr helyén és szemgödörben, és a baloldali járomcsont felett. A koponya részint szabadon.
    - hiányzó szemgolyó(k)
    - belapult orr
    - hiányzó felsú ajak, jobb felső állkapocs és fogsor, hiányzó száj
    - bal combján viszonylag nagy felületű zúzódás
    - kéz- és körömsérülés
    - a már ismert, kétoldali bordatörés, és ezekből fakadóan jelentős belső vérzés

  • 1016.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:32

    @AManWithAScythe: nem tudom. :( Sokáig néztem a képet, és annak ellenére, hogy a hideg kiráz tőle, nem tudom megállapítani, milyen pózban fekszik...

  • 1017.  hirokin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 19:52

    1017 hozzászólás az rekord, nem?

  • 1018.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 20:10

    @hirokin:
    Még nem. A főnök tájékoztatása szerint 1058-cal a Seuso-ügy vezet, még a blog.hu-s időből.

  • 1019.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 20:33

    Még valami eszembe jutott. A sokféle helyen talált leírásokban volt egy visszatérő utalás, hogy az utolsó napon írtak a naplóba valami olyasmit, hogy "Már tudjuk, hogy létezik a havasi ember." A Murders.ru-s cikkben van egy ilyen bekezdés, a talált holmikról szóló részben:

    "Továbbá, valahol a közelében a kilépés a sátor, találták "Este Otorten" fal újság képregény házi turisták, írt egy papírlapra tetrád (Érdemes idézni őt, mert a tartalma az alábbi betegtájékoztatót magában valamilyen változata, mi történt a csapattal Dyatlova: "Este Otorten" № 1. február 1, 1959 szerkesztőség. Meet 21 Kongresszus fokozott turistorozhdaemosti! Science. Az utóbbi években a tudományos közösség élénk vita létezését Bigfoot. A legfrissebb Bigfoot él az északi Urál, a hegy Otorten. filozófiai szeminárium "Szeretet és turizmus" - tartják naponta a szobában sátorban (Ch. eset). előadások Dr. Thibault és a szeretet a Science jelölt Dubinin. örmény rejtély. Lehet tűzhely és egy takaró hő nine turisták? News technológia. szánkó Turizmus . Jó vezetni a vonatot, autóval és egy ló. A teherszállítmány szállítása során a hóban nem ajánlott. A tanácsok lásd Ch.. kivitelező elvtárs. Kolevatova. Sport. A csapat rádiós szakemberek részeként elvtárs.

    Doroshenko és Kolmogorov amely új világcsúcs a verseny összeszerelése a kályha - 1 óra 02 perc. 27 4 mp. A szervezet szakszervezeti kiadványok "Khibiny."). Érdemes megjegyezni, hogy az eredeti a fal újság a rekord, csak egy gépelt másolata, így nem lehet azt mondani, kinek volt írva (és általában, hogy egy személy vagy több). Ráadásul nem világos, hogy pontosan hol a sátor volt ez a darab, bizonyíték van arra, bár volt tűzve talált egy pin a belső ponyva, de ez pontatlan."

    Ebből az jön le, hogy a saját szórakoztatásukra csináltak egy kitalált újságcímlapot (Otorteni Est), főcímekkel és rövid leírásokkal, a havasi emberes cucc az egyik ebből az összeállításból. De a közszájon forgó szövegekben már csak az az egy rész maradt meg, kiemelve az eredeti szövegkörnyezetből.

  • 1020.  At. (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 20:37

    Rendben, akkor meg kell dönteni a rekordot, ezért teszek az ügy érdekében. ;D
    Btw. az orosz oldal, amit boncolgattok egy napja, teljesen más megvilágításba teszi a dolgokat.
    Voltak először igye a nagy misztikus dolgok, alsóneműben meg sérülés nélkül, íg úgy mittudomén, aztán kiderül hogy jóval egyszerűbb verziók is kihámozhatóak az orosz forrásból.
    (Nade vajon az hiteles-e?)

    Így vagy úgy, az lenne a legközelebb vivő metódus imho, ha a tények lajstromba lennének véve, és az ezekből kialakított verziókban mindig csak a nagyobb hitelességű tényeket kellene számba venni.
    Pld. a manysi legendákat és a fószer KGBs mivolta kisebb súlyban nyerne érvényt, mint az, amit "tutira" tudunk. Na a tutiság se 100% tuti, de volt egy hozzászólás, ahol jól fel voltak sorolva az igazán hihető infók, ezeket venném hitelesnek, aztán ezekből kiindulva lehetne kiegészíteni az egyre kevésbé hiteles/valószínű infókat, végül előállnának a hihető verziók.
    Na mindegy, ez is csak elmélkedés, csak amit az elmúlt egy napban ideírtatok, az teljesen felbolygatja a cikkben először olvasható verziókat, ezért jutott ez eszembe.
    Ja, és +1 respect Tiborunak! ;)

  • 1021.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 20:49

    Köszi, köszi,köszi a fordítást!!!

    Szóval akkor ennyit a külsérelmi nyomok nélküli törésekről...

    Mit lehet tudni arról a bizonyos közeli "fegyenctelepről"? Köztörvényeseket tartottak ott, vagy rendszerelleneseket, esetleg hadifoglyokat? Nagyapám 56-ban szabadult ki a börtönből, és azt mesélte, hogy még soha életében olyan jó társaságban nem volt, mint akkor ott a börtönben (csupa vezető értelmiségi és/vagy magas rangú nemesember), ráadásul azt se felejtsük el, hogy akkoriban keményen kötelező volt a sorkatonaság, és nem csak azt tanították, hogy hogy kell fogkefével slozit pucolni, sőt, felteszem a fogvatartottak jelentős része még a háborúban is harcolt.
    Szóval mégeccer: 59. SZU.
    A "fegyenc" valszeg nem valami balfék drogos bandatagot jelent, sokkal inkább háborús veteránt, értelmiségit, aki x év lövészárok és y év gulág után már csak azt akarja, mint E.T.: haza! Az emberi élet tiszteletét már könyörtelenül kiölték belőle, de az esze, fegyelme még a helyén van.
    Az egyetemista se a mai make love not war fajta. Apukám 58-ban diplomázott Pesten, nekik mielőtt elkezdték a tanulmányaikat, katonai kiképzésen kellett részt venniük, méghozzá ahogy meséli, egész komolyan, még tankot is megtanult vezetni. Gondolom, mi volt a SZU-ban...+ezek a srácok alapból kemény vágásúak voltak.
    Ha a két ilyen kaliber összecsap...az azért nem lehetett sétagalopp.
    Ha egy közeli Gulágról megszökött egy csoport, gondolom felszerelésre, kajára volt szüksége, hogy túlélje a hegyeket...ezért támadhattak. Talán helikopterrel keresték is őket, innen a fények, amit a másik csoport látott "valahol a hegy felett" Talán a helikopter "valahol a hegy felett" nem jó helyen kereste a szökevényeket.

    Hm. Igen, de akkor miért nem verték ezt a variációt nagy dobra? Hogy milyen elvetemültek ezek a rendszerellenségek, lám mit műveltek ártatlan hegymászókkal?! Miért titkolnák?

    És Ljudmilla...húbasszus, azért az nem semmi, ami vele történt..."hiányzó felsú ajak, jobb felső állkapocs és fogsor (!!!), hiányzó száj"...vagy ezt is egy állat csinálta? Esetleg baktériumok? Ilyen sérülésekkel hogy jutott el odáig? Ott szerezte volna őket? Miért tettek ilyet vele, amikor elég lett volna levenni a ruháját?

    A sátrat a támadók is kivághatták, esetleg dühükben, vagy kerestek valamit, vagy az is lehet, hogy direkt tönkretették, hogy ha netántán véletlenül mégiscsak túléli valaki, és visszatér, ne legyen menedéke?

    Ljudmilla nem megy ki a fejemből...:-S

  • 1022.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:04

    @Rézvirág: ezzel a fegyenc vonallal en csak nem tudok megbekelni. a ti fejetekben mindenfele tagbaszakadt tokos gyerek van, az en fejemben meg koncentracios tabor szokevenyek. enni nem kaptak sokkal tobbet annal, mint hogy ehen haljanak. melegben sem nagyon voltak es nagy reszuk beteg volt. ezekbol te nem toborozol tobb napot eroltetett menetben turazo, majd konnyeden 9 embert szetvero csapatot.

  • 1023.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:06

    @Rézvirág: Lehet, hogy a támadókat felidegesítette, hogy ellenálltak, és emiatt kapta szegény Ljudmilla, azt amit. De lehet, hogy ezek pont nem olyanok voltak akiket leírtál, hanem valami beteg állatok csoportosulása. Ez az ügy kezd egyre érdekesebb lenni, ahogy derülnek ki a részletek.

    Eugenie Danglars: Nagyon szépen köszi a fordítást, nekem tuti nem lenne türelmem a google translatorral szórakozni. Nagyon sokat segít.

  • 1024.  e(x) (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:11

    Mondtam, hogy megölték őket.. :-(

  • 1025.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:15

    @dview: Ez teljesen igaz, eszembe jutott még, hogy nem fegyencek voltak csak simán pár elmebeteg vadbarom, erre viszont nagyon kicsi az esély. Viszont a fegyences dologhoz eszembe jutott még egy valami: (bár ez a magyarázat elég erőltetett, de tőlem most erre futja) Mi van ha már megszöktök pár hónapja, találtak kaját, búvóhelyet, felszerelkeztek és éjjel rajta ütöttek a csoporton? Ami nekem még picit gyanús az Judin. Furcsa nekem, hogy pont visszafordult még időben, persze, tudom, hogy ilyen előfordulhat, de akkor is...

  • 1026.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:21

    Noh, a kommentrekord érdekében én is úgy döntöttem előlépek a "just reader"-ek félhomályából, és megpróbálom összegezni, amit szorgalmas konteóstársaim kiGTztek a napokban. (:
    Először is köszönet Tiborunak, hogy napokra lendületet adott az agytekervényeimnek, kiváló a poszt!

    ON:
    Szerintem gyilkosság volt. Mégpedig előre kitervelt és profin kivitelezett. Ez már szerintem egyértelműen kiviláglik. Egyedül az indíték nem tiszta, de valószínű, hogy politikai volt. Egyelőre minden jel erre utal: az aranyfogú hozzájuk csapódott "segítő", a sérüléseik, a rablás hiánya, a nevetségesen hamar lezárult nyomozás és az, hogy a szakértők össze-vissza beszéltek. Valószínű, hogy a bizonyíték-hamisításhoz nem egyeztettek megfelelően, ezért tudjuk ma, amiket tudunk. Hány meg hááány ilyen volt a SZU-ban, amik sosem fognak kiderülni... A családok meg eltűntként tartják nyilván. Most kaki került a levesbe.
    Mindenesetre gyanús ez nekem, a Cseljabinszk-40-es munkahelyek, meg rádiótechnikai hallgatók, energetika, stb... o.O Lehet, hogy valami kémügybe keveredtek a kölkök, elvégre a csoport szakmai háttere elégséges volt egy finom kis kiszivárogtatáshoz... A kislány nyelvét kivághatták, mert sikítani akart, valamiért nem akarták, hogy zajt csapjon. Az is lehet, hogy meg akarták erőszakolni, elég szemrevaló menyecskének nézem.
    Nah, ha még eszembe jut valami írok, de szerintem meg kellene fogadnunk "At." tanácsát, és felállítani egy hitelességi sorrendet a információkat illetően.

  • 1027.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:32

    Hát ha beengedték őket oda, akkor nem klasszikus fegyenctelep volt, hanem inkább politikai foglyok gyűjtőhelye. Viszont a melót az öreg orosz doki szerint mansik végezték, akiknek nem okozhatott gondot a szabad mozgás és a túlélés a terepen és valszeg elég kemények is voltak hozzá, hogy ne ijedjenek meg néhány fiataltól.

  • 1028.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:32

    @BannD: Szerintem ez a politikai ok ott hibádzik, hogyha valóban valami nagy kakiba keveredtek volna, a KGB eltünteti a hullákat, azt mondja, hogy eltűntek és pont. Továbbá ami még fontos, hogy Ljudmillának nem csak a nyelvét vágták ki, hanem, ahogy azt Rézvirág az 1021-es kommentben írja: "hiányzó felsú ajak, jobb felső állkapocs és fogsor (!!!), hiányzó száj" Ez olyan fokú brutalitás, hogy nehezemre esik elképzelni, hogy valaki politikai okból erre vetemedjen. Szerintem ehhez személyes motivációnak kell lenni, vagy a gyilkos valami beteg állat lehetett. És mivel fentebb említették, hogy elég kuszák voltak a szerelmi viszonyok a csoporton belül egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy valaki közülük tette ezt az egészet. Ja, és a zajcsapásra reagálva: Szerintem elég kicsi az esélye, hogy ott kint a világ végén a sikításokat bárki is meghallja.

  • 1029.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:33

    A fegyences dolog nekem nem áll össze. Ha egy vagy több fegyenc támadta meg őket, akkor miért nem vettek el tőlük semmi hasznosat, ami a további portyázásukhoz vagy hazajutásukhoz kellett volna? A vastag ruhákat, bundákat, sífelszerelést, pénzt és ételt mind meghagyták a sátorban és Djatlovék rögtönzött fészerében.

    Ha valami üldöző csapat a fegyenctáborból követte őket (és ezért nem tudtak elvenni Djatlovéktól semmit), és masszív összecsapás lett volna, hogy begyűjtsék a szökevényeket, akkor annak nyoma maradt volna (fák, letört ágak, ösvények, lőpor, lövedékek, vér, stb.).

  • 1030.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:41

    @Eugenie Danglars: Ez igaz, előfordulhat, hogy nem is akartak elvenni semmi, csak féltek a fegyencek, hogy Djatlovék rájuk akadnak, és azért nem vettek el semmit, hogy félrevezessék a hatóságokat. Kicsit erőltetett magyarázat, de teljesen nem zárhatjuk ki szerintem. Egyébként nektek nem gyanús Judin?

  • 1031.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:42

    @Eugenie Danglars: Ez igaz, előfordulhat, hogy nem is akartak elvenni semmi, csak féltek a fegyencek, hogy Djatlovék rájuk akadnak, és azért nem vettek el semmit, hogy félrevezessék a hatóságokat. Kicsit erőltetett magyarázat, de teljesen nem zárhatjuk ki szerintem. Egyébként nektek nem gyanús Judin?

  • 1032.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:43

    @Rézvirág: Olyan mintha Ljudát megkínozták volna. Egy nőnél a bordatörés sokkal fájdalmasabb, mert ők nem "gyomorba" vesznek levegőt mint a férfiak. Bár ha jól értem a törött borda a szívét is megsértette. Talán a megtaposták őket vagy a mellkasukra ugrottak "válenki"-ben (posztócsizmában).

  • 1033.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:44

    @dview: Lehet, hogy nemrég kerültek a táborba, és még tartották magukat valahogy, sőt, azóta élelemhez is juthattak. Esetleg még az oda tartó szállítmányból szöktek meg. Mindenesetre ez a vonal tényleg nem életszerű. Azért sem, mert arra van nagyobb esély,amit Te írtál, hogy ramaty állapotban lettek volna, másfelől meg, nemhogy titkolták volna a hatóságok, másnap minden újság ezzel a címoldallal jelent volna meg.
    Nagyobb esély van egy bűnbandára, amelyik ott bujkál a hegyekben, és érti, hogy hogy tüntesse el a nyomokat maga után.

  • 1034.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:48

    @BannD: Szerintem attól, hogy kivágják a nyelved, ordítani még tudsz, max nem érti senki, hogy mit...:-S

  • 1035.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:49

    @AManWithAScythe:
    Ezért írtam, hogy valószínűleg kaki került a levesbe. A KGB is hibázhat. Vagy ha nem is hibáztak, érdekükben állt balesetnek feltüntetni. Az eltüntetés ezért nem releváns. Adott 9 köztiszteletben álló személy; kiváló egyetemisták, kiváló dolgozók, ráadásul szupertitkos munkahelyen. Jó kommunisták, látszólag. Aztán hogy ki mit lopott a munkahelyéről, esetleg ki mit akart kiszivárogtatni az imperialistáknak, nos, azt talán sosem fogjuk megtudni.

    Ha belső viszály okozta a tragédiát miért halt meg mindenki? És miért három különböző helyen? Két szerelmi csoportra oszlottak és adjkirálykatonáztak? :D

  • 1036.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:56

    murders.ru

    Zolotarjov megtalálásának körülményei:
    - úgy volt felöltözve, hogy az akár síelésre is alkalmas lett volna. Két sapka is volt a fején, nyakában sál, arca előtt (ha minden igaz) maszk. Prémes mellénytől kezdve kabáton át flanelingig minden volt rajta, látszólag jól be volt bugyolálva, zsebeiben még egy ázott újságot is találtak.
    - hiányzott a szemgolyója/i
    - a fej hátsó részén és a bal szemöldökénél hiányzó lágy szövetek, kilátszó csontok
    - jobboldali bordatörés, súlyos belső vérzés
    - a honlap szerint ilyen sérüléssel a jobb keze teljesen használhatatlan lehetett (ha feltételezzük, hogy eszméleténél volt), megemelni se tudta volna, nagy fájdalmai lehettek
    - a fejsérülésénél halál utáni ütődésre gyanakodnak

  • 1037.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 21:59

    @AManWithAScythe:
    Judin visszafordulása is a titkosszolgálatos szálat erősíti.
    @Rézvirág:
    De akkor a bűnbanda szórakozásból ölt? Nekem ez is sántít.
    Ja igen, ha csak a nyelvet. De ha véletlenül megszalad a kés, jön vele egy kis ajkacska meg 1-2 fog, akkor már kevésbé van kedved sikítani. Meg úgy semmihez, na.

  • 1038.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:06

    @Eugenie Danglars:
    Nolám, nolám. (: Hát persze hogy teljes menetfelszerelésben találtak rá.
    Mivel ő volt a tégla, menni készült. Így tervezte. Csak közben kapott egyet hátulról. Spetznazos barátaink jobbnak látták elhallgattatni. Járulékos veszteség.

  • 1039.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:08

    Büdös nekem ez a "fegyenc banda gyilkolta meg őket" elmélet.

    -Csak úgy találhattak rájuk, ha követték őket.

    -A manysi vadászok használhattak hótalpat. De ha mindent otthagytak, mi a frászkarikáért mészárolták le őket?

    -Ilyen környezetben pár hónapig, biztos szállás nélkül...nem sok esélyt látok.

  • 1040.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:10

    @BannD: Szerintem a KGB hibázott szál ki van csukva. De tényleg. Akkoriban ők tényleg bármit megtehettek, bizonyíték sem kellett, elég ha valaki gyanús volt, vagy csak nem volt szimpatikus, vagy csak valaki odafönt bal lábbal kelt fel...mehettek volna túrázni már másnap, a gulágra. Nem vesződtek azok ilyen fedősztorikkal...tovább megyek, szerintem az egész során még csak fel sem merült a KGB felelőssége, mert akkor is elsikálta volna: lavina volt, vagy szökött rabok a gulágról, részvétünk, a párt saját halottjának tekinti őket.
    Szóval szerintem nem ők akarták eltenni őket láb alól, de még csak fel sem merült bennük, hogy valahol valamilyen csápjuk benne lehet az ügyben, ártatlanul, tátott szájjal csodálkoznak a mai napig, és fingjuk sincs, mi történt.
    Szerintem.

  • 1041.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:10

    @BannD:
    Tévedtem, Judin visszafordulása véletlen lehetett, valószínűleg tényleg nem érezte jól magát. Ha beépített lett volna van annyi esze, hogy nem azonosítja a plusz felszereléseket, amik nem tartoztak a csoporthoz.

  • 1042.  At. (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:11

    Nevezzetek bolondnak, de a sok lehetséges bizonytalan verzió miatt többször felmerült bennem, h egy időgéppel elnéznék arra, hogy mi a retkes lópikula történt ott akkor. :)

  • 1043.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:17

    @Rézvirág:

    Egyet értek, információt nyugatra kiadni huszonéves tacskó kutatók, akik annak idején a szocializmus élharcosai voltak, semmi esélye. Az összes csoportképen vidámak, és kiegyensúlyozottak. A szerelmi problémák, ha szóba is kerülnek, egy ilyen túrán, a verekedést a túra utánra hagyja mindenki. A többlet felszerelés dologgal nem tudok mit kezdeni, Viszont eleinte minimális sérülésről volt szó, picit nem figyelek, és már mindenkin brutális sebek vannak. :S

    Se Judin, se Zolotarjov nem lehetett benne.

  • 1044.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:18

    @Rézvirág:
    Igen, ezért is módosítottam a hibát megrendezésre.
    De okéj, akkor tegyük fel, hogy kizártuk a KGB-s szálat. A gyilkosság adott. Akkor tehát miért ölt volna meg akárki szórakozásból 9 életerős, tökös fiatalt a semmi közepén -30 fokban? Mégpedig rablás nélkül.

  • 1045.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:19

    akárki gyilkolta meg őket vigyázott rá, hogy balesetnek tűnjön. Miért? Sokkal egyszerűbb lett volna lelőni vagy leszúrni őket. Ez esetben viszont azonnal azokra terelődött volna a gyanú akik a környéken élnek, vadásznak, késük és puskájuk van. Ugye nem egy nagyvárosban vagyunk. Azon a környéken szvsz nagyon egyértelműen behatárolható kik voltak képesek éjjel akár hóviharban napokat kint tölteni, követve őket. Helyismeret kellet hozzá. Másrészt egyszerűen nem látom be mi a francnak kellett volna az NKVD-nak vagy bármilyen titkos hatóságnak ilyen bonyolult módon megszabadulni tőlük. Ezek a srácok túl fiatalok voltak ahhoz, hogy mind egyszerre valami likvidálás célpontjává váljanak. Meg hülyeség is lett volna emiatt a hóviharban kajtatni utánuk, csak hogy valami misztikus sztorit kreáljanak.
    eza robotizé sírba tesz, és még számolni se tud.

  • 1046.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:20

    Ha valaki lemészárolja a bagázst, hobbiból, akkor miért nem rejtette el, valami olyan helyre, ahol senki nem talál rájuk?

  • 1047.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:23

    @braverobin:

    Pont ez ami megfogott a történetben...Csupa hiábavaló megoldás, nincs ok. Anélkül meg nehéz felderíteni az eseményeket...

  • 1048.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:25

    Nem tudom különben, hogy ki a franc támadhatta meg őket, de akárki is, annak is útvonalengedély kellett... és számon is tartották, hogy arra megy-e és akkor-e és visszajött-e időre. Még a szomszéd városba se mehettél át anno, anélkül, hogy ne tudtak volna róla, vadidegenek meg tuti nem kóbászoltak csak úgy egyik hegyi faluról a másikra.
    És mivel a KGB (vagy akárhogy hívták a nagytestvér kompetens szervét) szerintem ártatlan, és nem tud felmutatni senkit...asszem marad a snowman :-)))

  • 1049.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:37

    @braverobin:
    Nohigen, ez még lehet egy lehetséges verzió. A manysi mészárlás. Feldühödtek, mert a kölkök meggyalázták őseik szellemét azzal, hogy behatoltak a szent területre. Kiötlöttek egy hangos, fáklyás-maszkos paráztatást, a srácok meg a sátorba beszűrődő árnyak-hangok miatt kivágták a ponyvát az ellenkező irányban és fejvesztve menekültek. Még a hegytetőn megállapodtak rohanás közben, hogy a nagy fánál találkoznak lent, akárki akármerre fut. Fázni kezdtek, tüzet gyújtottak, ezzel elárulva magukat. Dulakodás, fagyhalál, stb.. Akikről pedig azt gondolták, hogy olyan sebeket szereztek, amik a későbbiekben problémásak lehetnek, azokat a vízmosásba rejtették. Feltéve, hogy a menedéképítéses sztori fals. Ez esetben ők tovább jutottak, és ott érték utol őket. De az is lehet, hogy a menedéképítés a vízmosásban ill. a tűzgyújtás egy taktika része. Ki akarták cselezni a támadóikat.

  • 1050.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:38

    A snowmant szerintem magukra értették...

    Meg a francért kóválygott volna ott bárki is...ha csak nem felejtettek el valamelyik faluban kifizetni egy adag borscsot...

  • 1051.  clarice (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:38

    @AManWithAScythe: de, Judin gyanús. korábban posztoltam is a képet, amin éppen Judintól búcsúznak (pontosabban az egyik csaj.) nem úgy tűnik, mint akinek olyan komoly fájdalmai vannak, hogy amiatt abba kell hagyni a túrát, és a csaj sem úgy néz ki, mint aki halálra aggódja magát. lehet, hogy apróság, de nekem fura ez a kép. upload_wikimedia_org/wikipedia/commons/d/d7/Dyatlov_Pass_incident_00.jpg (upload, és wikimedia után pont a vonal helyett.)

  • 1052.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:39

    @Rézvirág:
    Az őslakosoknak nem kellett útvonalengedély... ;)

  • 1053.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:41

    @BannD:

    A manysikat vegyük ki nyugodtan. Azok lesből, fényes nappal lelőhették volna őket, majd úgy elássák az egész brancsot, hogy a Baba Jaga kunyhójába, hogy még agent Mulder se találja meg őket.

  • 1054.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:41

    @BannD:
    *ellenkező esetben-t akartam írni :)

  • 1055.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:42

    Olyan infót nem találtatok kutakodás közben, hogy a manysik pontosabban miért kerülik azt a részét a hegynek? Tényleg hagyta már ott a fogát manysi csoport is? Ha igen, ők hogy végezték?

  • 1056.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:46

    @Rézvirág:

    9 manysi vadász meghalt...azóta nem teszik oda be a lábukat. Ráadásul szerintem egy manysi 1 vs. 1-ben simán alulmarad kézitusában egy ilyen orosz ifjúval szemben. Eleve alacsonyabb...

  • 1057.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:47

    @Rogal Dorn:
    Akkor maradnak az ufók, vagy a moszad, esetleg ők együtt. Ez mindent megmagyarázna... (:

  • 1058.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:54

    Mindenesetre eddig olybá tűnik, hogy előbb lesz a Seuso-kincs magyar állami tulajdon, minthogy ez a rejtély megoldódik... (:

  • 1059.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 22:54

    @BannD:

    Éppen ez a szép, hogy lassan már mindent kizártunk.

  • 1060.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:00

    @Rogal Dorn:
    Igen, viszont a gyilkosság az biztos szerintem. Kérdés hogy ki és milyen indítékkal tette.

  • 1061.  agentJP (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:05

    Szerintem is 100% a gyilkosság, de egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mi is lehetett a gond a srácokkal, de azt gyanítom olyat láthattak, amit nem kellett volna, valószínű, hogy esetleg ők nem is tudtak róla, hogy amit láttak az gond lehet.... vagy nem tudom, elvesztem :)

  • 1062.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:10

    És hogy továbbmenjek, ember ölt embert.

  • 1063.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:12

    @Rogal Dorn: Meg olvastam különben, hogy tök békés népség, egyáltalán nem jellemző rájuk, hogy letámadnának bárkit. Ezzel együtt szerintem azért egy ilyen hegyi népség a saját árnyékától sem ijed meg, ha valami érthető okból (medve, lavina, rablóbanda) halnak meg közülük (akár 9-en eccerre), még nem kerülnék ilyen szinten a helyet...vagy? Talán van valami/valaki azon a helyen...és ha a legenda régi, akkor valszeg nem titkos fegyver.
    Mondom én, hogy a snowman...:-)))

  • 1064.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:13

    Viszont az már tiszta, hogy nem fejvesztve menekültek ki a sátorból, hanem viszonylag ésszerűen távoztak. Akik teljesen fölöltözve vpoltak, azok eleve lehet, hogy fáért mentek. Nem volt hálózsákjuk, csak pokrócaik, volt lámpájuk (2) és kályhájuk, illetve 2 nagyobb és 1 kisebb baltájuk. Viszont, csak azt nem értem, hogy ilyen tökös legények, miért nem használták a baltát a támadók ellen?

  • 1065.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:17

    @Rézvirág:

    Meg ilyen időben nem kolbászolnak arrafelé, amit amúgy is elkerülnek...Náluk a téli utazót nemhogy megtámadják, hanem segítik mindenhol. Csak így, ilyen mentalitással lehet arrafelé életben maradni

  • 1066.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:19

    De ha nincs benne a hatóság keze miért nem vizsgálták ki az ügyet pontosan? Hiszen egyértelmű az idegenkezűség.. Homályos nyilatkozatok, félrebeszélések. Eltűnt bizonyítékok, hiányzó lapok a jelentésből (már ha igaz). Nem hagy nyugodni a KGB-s szál!! (:

  • 1067.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:20

    @braverobin: furcsa mindenképp. Ha azt vesszük, hogy tényleg megölték őket (márpedig a murders.ru-n írt sérüléseiket nem szerezhették annyitól, hogy futás közben párszor hasraestek a sötétben, meg fát gyűjtöttek), akkor logikusan adná magát a KGB. De ők meg mi a túróért bumliznának el a hegyekbe, amikor Szverdlovszkban is nyugodtan odaküldhették volna a fekete Volgát az ajtajuk elé? Nem életszerű. Azt meg megintcsak nehezen hiszem, hogy mind a kilencen benne lettek volna valami imperialista összeesküvésben. Még max 3-4 lehet, de mind nem valószínű. Így hát megintcsak nem csinálták volna ki mindüket (+ Zolotarjov ugye, aki akár az emberük is lehetett). A fegyenctelepes verzió ellen szól, hogy egyrészt egy-két embernél több egyszerre gyakorlatilag kizárt, hogy egy ilyen táborból megszökjön '59-ben. De ha mégis, akkor amit már említettetek, nem lettek volna olyan kondícióban, hogy 9 erős, egészséges, felkészült fiatallal elbánjanak. Meg aztán a pénzt, papírokat, piát tuti elvitték volna. Meg a ruhák egy részét és a síléceket is. A manysik lettek volna? Tudja valaki, hogy ezek a manysi vadászok mennyire voltak mondjuk lőfegyverrel felszerelve? És mekkora csapatokban jártak vadászni? Mondjuk az megint érdekes, hogy se előtte, se utána nem bántották az arrafelé kolbászoló turistákat...

  • 1068.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:21

    @BannD:

    Kell lennie valaminek a háttérben, amit még nem tudunk...

  • 1069.  agentJP (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:23

    @BannD: KGB szerintem is benne van, mert túl homályos a sztori, de akkor miért nem tüntették el tényleg őket nyom nélkül??

  • 1070.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:24

    Nekem az öreg orosz doki magyarázata logikus. A száműzöttek településén az aranyfogú összefutott valakivel akivel nem kellett volna neki. Az illető talált rá embert hogy megszervezze a "balesetet".

  • 1071.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:25

    @BannD: akkor viszont, ha a KGB-t meg a manysikat kizárjuk, marad a hadsereg... Nekik tuti van felszerelésük, kiképzésük, meg akár okuk is lehet, hogy arrafelé mászkáljanak (ha mondjuk épp valami kísérleti fegyvert teszteltek). Az, hogy a srácoknak volt útvonalengedélye, és ott lesznek, valszeg kissé elkeveredett a bürokrácia útvesztőjében. Vagy kicsit megkésve ért el a megfelelő helyre. Ez mondjuk magyarázná a nemtudommárhogyhívják emberkét, aki február 4-én közölte, hogy akkor ő most vagy 3 hétig távol lesz, mert valami hülye hegymászók olyasmibe keveredtek, amibe nem kellett volna. Lehet hogy keveredtek is, csak teljesen önhibájukon kívül.

  • 1072.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:26

    @warr:

    Lőfegyver esetleg valami egylövetű. De ilyenkor nem vadásztak szerintem, hanem a szelíd nyájból vágtak le, ha kellett. A család ffi. tagjai, gondolom, 2-5 fő. Nem azok a nagy csapatos fajta, mint a tezsvírek. :D

  • 1073.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:27

    @braverobin: szerintem még ha valami gondjuk is volt Simonnal, attól még a másik nyolcat nem mészárolták volna le. Hatalmas plusz kockázat, épeszű ember ilyet nem vállal be. Azon kívül meg, egy téli hegyen egyetlen embert nagyságrendekkel könnyebb eltüntetni, mint kilencet.

  • 1074.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:28

    @warr: A környékre minden további nélkül kijárkálhattak. Ezeknek a táborok inkább egyfajta zárt városok voltak. Időnként jelentkezni kellett a rendőrségen, hogy lássák, hogy még megvagy, de két ilyen között relatíve normális életet éltél. Anyósom apja 10 évet húzott le egy ilyenben. A helyiek közt meg lehettek rossz arcok akik pénzért stb bármire képesek voltak.

  • 1075.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:29

    Egyre inkább hajlok afelé, hogy előre kitervelt, csoportos öngyilkosság volt. Mindezt azért, hogy megalkossák minden idők legzseniálisabb konteóját. :) Nézzetek magatokra! (velem együtt :D )50 év után is itt kattogunk és csak nem akar összeállni sehogysem... :(

  • 1076.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:31

    @Rogal Dorn: én is arra tippelnék, hogy február eleje nem a kedvenc vadászidejük... akkor őket is kilőném (na mondjuk nem volt túl komoly gyanú amúgy sem...).

  • 1077.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:33

    @agentJP:
    Az eltüntetés helyett megrendezésre magyarázat lehet, hogy a csapatban egy, vagy több ember valakinek a valakije volt, kényes lett volna az a megoldás. Ennek érdemes lenne utána nézni.

  • 1078.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:33

    @braverobin:

    Azért voltak ilyenek, mert felszerelés nélkül lehetetlen lett volna lelépni innen. Csak a helyiek segítségével, akik szerintem nem vállalták az ilyesmit. Akkor a táborban ez biztos feltűnt volna. Mondjuk viszont ha én összefutnék olyannal akivel nem kellett volna, akkor biztos nem vigyorognék és marhulnék a kamerák előtt. Követni csak a nyomokat tudták, mert különben észreveszik őket. Vagyis egy nap hátránnyal legalább.

  • 1079.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:34

    @braverobin: Ja, értem. Valami szigorúbbra gondoltam. De akkor sem áll össze... túl nagy kockázat mindnekit kinyírni, nem hiányzott semmi a felszerelésből...

  • 1080.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:35

    Noh, megoldás az még nincs, viszont engem ért a megtiszteltetés, hogy a rekordhatáros kommentet írhattam.. juhhééj :)

  • 1081.  xxxyyyzzz5 (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:36

    Szerintem katonai kísérlethez áldozatul oda lettek dobva.
    A kísérlet az lehetett, hogy egy katonai robotot ki kell próbálni erdős terepen, éjszaka, ami felderíti az ellenséget és megsemmisíti azt.
    A sík terep már valószínűleg ki lett próbálva.
    A feladathoz gyanútlan emberek kellettek (ezért nem lettek volna jók pl. fegyencek, mert azok elve gyanították volna, hogy miért viszik őket oda, és ez valamiért nem lett volna jó).
    A terep kitűnő, az őslakosok nemigen szeretik azt a helyet, nincs szemtanú.
    Zolotarjov szerepe, hogy megadott időre megadott helyre terelje észrevétlenül a társaságot.
    Hiba csúszik a számításba, pl. a hóvihar miatt a lejtőn táboroznak le.
    Zolotarjov már nem tudja az erdő szélére vagy az erdőbe terelni őket.
    Éjszaka kimegy, és fellő néhány rakétát, sürgősen jelzést ad.
    Katonai helikopter jőn állig felfegyverkezve, iszonyatos dübörgés, reflektorok, de nem száll le. Alacsonyan áll egyhelyben.
    A sátorban lévők kirohannak ahogy tudnak és ahogy vannak.
    Felszólítják őket, katonai terület, tűnés azonnal egy időre innen, de majd később visszajöhetnek. Baltát ilyesmit nem vihetnek magukkal, legfeljebb lámpát, gyújtót. Reflektor mutatja az utat, fegyverek csöve szegeződik rájuk, terelik gyorsan az erdő és a cédrus felé őket.
    500 m körül a kísérlet vezetői utasítanak, nagyon lassan mennek a dolgok, a kísérletet valamiért azonnal el kell kezdeni, ezért fel kell emelni őket és úgy vinni a helyszínre.
    Felszólítják őket kapaszkodjanak egy a helikopterről lelógó vmilyen eszközbe.
    A cédrus közelében leeresztik őket (5 embert), közben erős a szél, éjszaka is van, imbolyog a helikopter, törnek a cédrus ágai.
    Zolotarjovékat nem engedik, őket a vízmosás fölé viszik, közben a helikopter súrolja a fák koronáját, tör, zúz.
    Azzal engedik le mindegyik kis csapatot, hogy akár tüzet is gyújthatnak, vagy akármi, csak el nem mehetnek. Majd jönnek értük, ha visszatérhetnek.
    Helikopter elmegy.
    Így van két különböző teszt helyszíni célpont, Zolotarjovval együtt, aki a kísérletről szintén nem tud semmit,legfeljebb sejt valamit, de hibázott, ezért neki is vége.
    A robot(ok) végez mindenkivel, vagy legalábbis olyan sebeket ejt,hogy utána már ne legyen képes senki életben maradni (lsd. a természet elvégzi). Néhányan visszaütnek a gépnek, küzdenek, de hiába. Közben egy radioaktív fegyvert is kipróbálnak, a robot elbírja, de a hangsúly a célpontok megtalálásán és (egyelőre) a fizikai küzdelmen van.
    Hárman még menekülnek visszafelé, esetleg baltáért, de nincs menekvés.
    A holttesteket meg minek eltüntetni, így sokkal rejtélyesebb az ügy.

  • 1082.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:38

    Meg a kockázat, hogy simán a támadó hagyja ott a fogát egy esetlegese elcseszett akció esetén. Meggyőző fölényben kellett legyenek a támadók, ha ennyire nem védekeztek Djatlovék. Nagyon erős motiváció kell hozzá.

  • 1083.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:40

    Mondjuk a murders.ru-s ábra alapján itt a távolságok sem stimmelnek...

    www_murders_ru_/Dyatloff_group_122.jpg (első három alsóvonás helyett pont)

    Eddig ugye úgy tudtuk, hogy a sátortól a cédrusig 900 métert tettek meg. Itt meg azt írják, hogy Djatlov a cédrustól kb. 400 méterre volt, Kolmogorova pedig Djatlovtól kb. 500 méterre. Az ábra alapján akkor viszont inkább nagyjából másfél kilométeres távolságnak kellett lennie a sátor és a fenyő között...

  • 1084.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:42

    @xxxyyyzzz5:
    xD Nah látom beindult a fantázia.. :D És itt jön képbe a kutyafejű robot, ugyebár. Annak pofont is lehetett adni, innen az ismeretlen eredetű vér a havon. ;)

  • 1085.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:44

    @Rogal Dorn: ...ami megint csak a katonai szálat erősíti. Egy állig felfegyverzett (helikopterrel érkező) szakasz ellen meggondolja az ember az ellenállást. Lézengő fegyencekből 15-20 főt összeverbuválni nagyon nem lett volna egyszerű (meg olcsó se).

  • 1086.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:44

    @xxxyyyzzz5:

    Tesó 1959-et írunk, nem 2059-et...Max a "malenkij robot" lehetett az. :DD A helikopáterek, akkoriban nem röpködtek csak úgy a sötétben mint ma, a lopakodó Black Hawk...

  • 1087.  e(x) (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:45

    Gyerekek, megvan a megoldás: valaki lefekvés után olyat fingott a sátorban, hogy a) kiszakadt tőle a vászon, b) néhányan kirepültek a nyíláson, majd lecsúsztak a cédrus tövébe, közben szerezték a fent listázott sérüléseket, c) az érintett hölgy arcát lemarta, de ezt nem érezte a sokktól, d) nem mertek visszamenni a robbanásveszély miatt, e) a sátorban még bent tartózkodók maradandó idegrendszeri károsodást szenvedtek.

  • 1088.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:48

    a doki teoriája szerint a táborban élő gyilkos (felbújtó) nem kockáztatta, hogy az aranyfogú visszatérjen. Rögtönöztek egy balesetnek álcázható csapdát. Kegyetlen dolog, de gondolom ő is az életét féltette. Az egész balesetnek volt szánva különben egyszerűen lelövik vagy leszúrják őket.

  • 1089.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:49

    ráadásul ha úgy vesszük közvetlenül nem is kellett megölniük senkit.

  • 1090.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 23:49

    @e(x):
    Egenn, a fingós sztorit már ellőtték úgy 1000 kommenttel ezelőtt.. :P

  • 1091.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:02

    4-5 ember puskákkal elég lehetett. Eleve valszeg úgy jöttek ki a sátorból, hogy nem számítottak harcra, mert akkor nem hagyják bent a baltákat késeket. De az is lehet, hogy eleve úgy hívták ki őket, hogy a franciát túszul ejtettek, jöjjön ki mindenki ruki verh. A sátorhoz meg valszeg azért próbáltak visszamenni, mert nem láttak mozgást, és akkor már nagyon az erejük végén járhattak, úgyhogy nem volt más esélyük.

  • 1092.  agentJP (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:14

    @BannD "nemtudommárhogyhívják emberkét, aki február 4-én közölte, hogy akkor ő most vagy 3 hétig távol lesz, mert valami hülye hegymászók olyasmibe keveredtek, amibe nem kellett volna"- pont emiatt gyanús nekem még mindig a akgb, vagy ki tudja milyen szervezet...valami folyt ott az fix, amiről a lakosság nem szerezhetett tudomást, és ezt minden áron, úgynevezett járulékos veszteséggel elkellett azonnal intézni. Vagy pedig olyannal szembesültek, amikor megtalálták őket, hogy azt is elkellett titkolni, és ezért homélyosak a részletek... :)

  • 1093.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:31

    Ahogy olvasom az orosz oldalt (murders) a korábbi kézzel rajzolt térkép annál közelebb áll a valósághoz.

  • 1094.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:32

    @agentJP:
    :D Jahát igen, ruszkik; bármi megeshet... (: Lehet, hogy eleve titkos küldetésen voltak, de aztán belefutottak valami még titkosabba, ami a halálukat okozta. Eztán a kormány sem látott teljesen tisztán, de azért titkosította a rejtélyt. Aztán a médiafigyelem és a szaglászók hatására titkosították a titkot is, így aztán most mindenki tud valamit, de legalább nem tudnak semmit. :D

  • 1095.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:35

    Négy kamera volt a csoportnál (amiket a sátorban meg is találtak): Djatlov, Krivoniscsenko, Szlobogyin és Zolotarjov volt a tulajdonos. K 34, Sz. 27, Z 36 képet készített, és találtak még két tekercs filmet, 17 és 12 képpel. Ami érdekes: Zolotarjov holttesténél volt egy ötödik fényképezőgép, amiről Judin nem tudott semmit.

  • 1096.  BannD (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:37

    A legnagyobb baj az, hogy amint érkezik egy új információ, az biztosan üti valamelyik korábbit. Sehogy sem áll össze. És sajnos valószínűleg sosem fogjuk megtudni az igazságot, mert valaki itt tutira hazudott/ferdített/rosszul emlékezett... Semmi sem biztos. :(

  • 1097.  crossfighter (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:39

    Az azért elég megdöbbentő, hogy a később megtalált négyes jóval túlélte a többieket, és esélyük is volt az életben maradásra. (Gondolok itt az épített menedékre.) Ebből adódik az hogy megölték őket. Az meg még furcsább, hogy utólag rekonstruálva a mozgásukat kiderült, hopgy folyamatosan szél ellen mozogtak. (Vadászoknak itt felcsillanhat a szemük :-))

  • 1098.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:51

    Asszem ők még nem voltak (murders.ru):

    Kolevatov: ő is elég jól fel volt öltözve (kivéve sapka), póló, ing, pulóver, síkabát (ami sérült volt, egy nagy, égett szélű lyuk volt rajta), 2-3 réteg nadrág plusz sínadrág, 3 pár pamut zokni. A sínadrág jobb zsebében egy átázott doboz gyufa, az ingzsebében barna papír és két csomag tabletta: kodein és szóda (bikaróna?).
    Sérülései: a szeme körül és a homlokán lágy szövetek hiányoztak, plusz nem volt meg a szemöldöke. Valószínüleg eltörött az orra. Jobb fülkagyló sérült, a jobb arc is. Diffúz vérzés a bal térden, deformálódott pajzsmirigyporc (?). A bőre zöldes-szürke, lila árnyalattal. Jellegzetesen olyan nyomok, mint egy sokáig vízben lévő holttestnél. Mindannyiuk közül neki volt a legtöbb vizelet a hólyagjába - 700 ml. Belső vérzése nem volt. A sérült térde gézzel be volt kötve, ez később lecsúszott a bokájára. A jobb fülénél lévő sérülés ha a halála előtt keletkezett, okozhatott eszméletvesztést. A vizsgáló orvos nem talált fagyásra utaló nyomokat a végtagokon.

  • 1099.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:53

    @crossfighter: a sátortól a cédrusig mentek ellenszélben, aztán a második négyes a cédrustól pont azért fordult dél-nyugatnak, hogy hátat fordítson a szélnek, és így értek el a vízmosáshoz (legalábbis én így értelmeztem a GT-es halandzsából :D)

  • 1100.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 0:57

    @crossfighter:

    Vagyis szélvihar volt...tehát nem volt könnyű rájuk találni, sőt egymást is elvesztették volna, ha nem együtt mozognak.

    Djatlov barátnőjéről azt írták, nem volt szexuálisan aktív...lehet,hogy nem érdekes, lehet, hogy igen. :D

  • 1101.  Fiuqw Sit (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 1:06

    Elolvastam egy pár orosznyelvű anyagot, és azért ma már sokkal több konkrétumot lehet tudni. Az egyik, hogy a sátorból nyolcan menekültek ki egyszerre, egy ember kicsit előbb kiment "dolgát végezni" egy kínai zseblámpával. Szinte bizonyos, hogy a már kint lévő ember (valószínüleg Thibeaux-Brignolle) riasztotta a bent lévőket. Az sem igaz, hogy ahányan voltak, annyifele szaladtak a sátorból: fényképek vannak a nyomokról, nagyjából egy irányba, a lejtőn lefele futottak abban, amit sietve magukra húztak. Továbbá félrevezető a "hiányzó nyelv" is: Ludmilla holttestének megtalálásakor hiányzott a nyelve, valamint a fél arca. Csak valamilyen oknál fogva a jelentést a nyelv hiányáig idézik sok forrásban, de kontextusában már egyáltalán nem olyan furcsa, hogy májusban, amikor már aktivizálódnak a rágcsálók, ilyesmi történik egy többhónapos tetemmel.
    Ami viszont érdekes, hogy a fénygömböket és felvillanásokat nagyon sokan egymástól függetlenül látták. Az egyik teória szerint üstökösdarabok zuhantak nagy sebességgel a hegy tetejének a környékére és a lökéshullám által felkavart porfelhőt vélte a kint dolgát végző személy lavinának, ami elől menekülni kezdtek. A hőmérséklet egyébként -26 és -28 fok között volt azon az éjszakán. A furcsa csonttöréseket is magyarázná a lökéshullám.
    Az ügyészek ködösítéseit és az ügy gyors lezárását pedig az egyik ügyész visszaemlékezéseiben azzal magyarázza, hogy ők maguk féltek tőle, hogy valami államtitok közelébe kerülnek és mindenféle explicit felső utasítás nélkül, félelemből nem kutattak tovább. Ne felejtsük el, hogy még csak 6 éve halt meg Sztálin, a félelem légköre még elég általános volt.

  • 1102.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 1:12

    Oké, a lábnyomokat meg lehet magyarázni: a támadók, ha voltak, akkor érkezhettek hótalpakon vagy sílécen (logikusabb is, mint térdig süppedve caplatni) és így csak felszíni nyomokat hagytak, amik nem maradtak meg. Az, hogy csak az első pár száz méteren találtak lábnyomokat, az nem azt jelenti szerintem, hogy utána helikopterről lógtak kötélen:D, hanem azt, hogy utána nem volt értékelhető nyom, azaz volt nyom, csak mondjuk a mentőcsapatok összetaposták még vizsgálódás előtt. Vagy azon a szakaszon befújta a szél, vagy valami. Esetleg onnan fenéken csúsztak le a lejtőn, bár az hiányos öltözékben talán az nem túl jó poén.
    Ami szöget ütött a fejemben, hogy a sátor felhasított fala esetleg elsősorban tényleg a leselkedésre kellett. Talán tényleg nem egy időpontban hagyták el a sátrat, talán némelyek ott maradtak (visszamentek?) még, ezért volt idejük felöltözni. Ennek ellentmond, már ha ember-ember elleni támadásról beszélünk, hogy ha volt pár másodpercük gondolkozni, akkor tényleg miért nem vittek baltát. (mondjuk pl. lavina vagy bomba ellen felesleges)
    A Szorokin-os sztoriról tesz említést az orosz oldal vagy egyéb "komolyabb" forrás? Mert ha az igaz, akkor az nagyon fontos kulcs.

  • 1103.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 1:13

    Thibault-Brignolle: ő is nagyon jól fel volt öltözve: vászonkalap + szőrmés kötött sapka, póló, gyapjú pulóver, báránybőr kabát. A jobboldali kabátzsebében volt egy pár gyapjúkesztyű. Pamutnadrág + meleg téli nadrág, gyapjú zokni és csizma. A bal csuklóján volt mindkét órája. Sérülései: koponyatörés, bal felső ajak kopás, 3*4 cm (?), jobb felkarján 10*12 centis zúzódás.
    Na ő tutira nem megfagyott (kihűlt), hanem a koponyaalapi törésbe és az azt követő bevérzés miatt halt meg. Jó eséllyel fejbecsapták valami tompa tárggyal. Azt írja, valószínüleg azért volt gyakorlatilag menetkész ruházatban, mert éppen szolgálatban lehetett a táborban (őrködött, fát gyűjtött, gondolom). A zsebében voltak kések, zseblámpák és egy iránytű. Ebből úgy tűnik, az incidens pillanatában ő nem a sátorban ejtőzött.
    Valószínű, hogy a vízmosásos négyes sérülései és halála ott következett be, ahol rájuk találtak, vagy ahhoz közel.

    Ljudmilla két nappal a túra kezdete előtt kapott egy lakást, szülei őt is rá akarták beszélni, hogy ne menjen el az útra, de nem hallgatott rájuk...

    Na mára ennyit, megyek ledőlni :)

  • 1104.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 4:46

    Thibault halála is furcsa abból a szempontból, hogy ő még az erdőben halt meg. Ő miért nem indult el a többiekkel a sátor felé? Jól fel volt öltözve és nála volt az egyetlen munkára fogható kés. Azzal vágták le a halott srácokról a ruhát (hosszú egyenes vágások). Ha meg már halott volt amikor Слободин és Колмогорова elindult akkor miért nem vették el a ruháját ahogy a többieknek akik megfagytak.

  • 1105.  braverobin (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 6:33

    az időpontra vonatkozólag olvastam még olyasmit, hogy kb 6 órával a haláluk előtt ettek. A kályhát még nem vették elő, amikor kimentek a sátorból úgyhogy még lefekvés előtt voltak. Akkoriban nem hálózsákot hanem paplanokat vittek az ilyen túrákra és napközben könnyebben öltöztek éjszakára viszont magukra húztak mindent amit lehetett.

  • 1106.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 7:01

    a lavina teoriat szerintem kizarhatjuk, mert az lezajlik 2-3 perc alatt es egy kicsi tulelesi osztonnel is elindulsz visszafele a taborod helyere hatha van valami, amit magadra vehetsz, ehetsz stb. nem fogsz meg par orat kolbaszolni. a lavina nem olyan mint a villamos. nem jon masik.

    egy valamit leszogezhetunk: nem akartak/tudtak visszamenni a taborba a kirohanast/tavozast kovetoen.
    ha racionalis talajon maradunk ez azt jelenti, hogy akik onnan kikergettek oket tovabbra is ott voltak. ha termeszetfeletti alapon kozelitunk, akkor akkora volt a panik, hogy addig rohantak, amig meg nem haltak.

    a fak letarolt tetejerol nincs tobb kep vagy valami? mi van ha hallottak egy repulot es csak egy pillanatra terveztek kimenni, hogy integessenek es - teszem azt - a repulo olyan alacsonyan szallt, hogy azt hittek lezuhan es annak a segitsegere indultak lelkes parttagokkent.

  • 1107.  molnibalage (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 8:11

    Hát skacok, ez minden idők messze legjobban kommentelt konetója lett. Ennyi a sok X-Akták fan vagy csak ki volt már éhezve a közönség? :)

  • 1108.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 9:42

    Elképesztően érdekes dolgokat szedtetek össze, riszpekt a fordításokba és a következtetésekbe fektetett intellektuális munkáért!

    Nagyon jó csapat vagyunk! Szerintem az itteni kommentelői körnek az üggyel kapcsolatos kollektív tudása lassan megközelíti az elkövetőkét :-)

    Ja, és az 1100+ hozzászólással ez a poszt messze vezet a Konteóblog írásai előtt!

    Köszönöm!

  • 1109.  jatszmacska (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 9:47

    Elképesztő sztori és elképesztő mennyiségű infó. Sajnos már későn találtam meg az új postot és mostanra minden ötletemet felhoztátok és/vagy lelőttétek.

    A fegyences szállal kapcsolatban: érdemes elolvasni a Gulag szigetvilágot. A táborokban voltak politikai és köztörvényes rabok. Utóbbiak sokszor sokkal jobb állapotban voltak (tartva), mint a többi rab, hogy elnyomják, fegyelmezzék azokat. Erőszakos, gátlástalan banda voltak. Tehát nem teljesen lehetetlen, hogy ha ők a támadók, akkor elég jó/megfelelő kondiban lehettek. Még az se lehetetlen, hogy tényleg volt munkatábor a környéken, gondolom nem volt nyilvános a pontos címlista és még azok sem feltétlenül ismerhették minden tábor helyét, akik az útvonal terveket jóváhagyták.

    A fegyencekkel szembeni érv: tutira nem engedték őket csak úgy elmászkálni a táborból. Nem is lett volna hová. Szökevények sem lehettek, nem volt hová menni, főleg abban az évszakban. És miből tartották volna fenn magukat?

    A fegyencek elleni érv még, hogy a nőkkel az infók alapján nem erőszakoskodtak.

    A gyilkosság mellett érv az, hogy valakinek valamiért útban voltak. Nem lehetett velük fegyverrel végezni, mert az feltűnő nyomokat hagyott volna. Ezért jól összeverték, majd hagyták meghalni őket.

    Temetés: elásni nem lehetett őket a -20 fokos fagyos földbe, ráadásul ha mind egy helyen vannak, az szintén intelligens támadóra utal. Ha kint hagyják őket a havon, akkor a bomlás és az állatok majd eltüntetik az összeverésre utaló nyomokat.

    Hiányzó nyelv: most így hirtelen nincsen ötletem, hogyan lehet kivitelezni. Az áldozatot nyilván le kellett fogni (ha még öntudatánál volt), a száját ki kellett feszíteni (és úgy is kellett tartani), majd ki kellett vágni a nyelvét. Minek? Rettenttő macerás és nagyon véres (emlékeim szerint régen börtönökben volt öngyilkossági forma a nyelv elharapása, mert nagyon gyors elvérzést okozott).

    Tuti, hogy "a francia" a sátoron kívül volt a balhé kezdetekor. Sétált, nézte a csillagokat, vagy ilyesmi. Vki írta, hogy fáért mehetett. Miért nem gyűjtöttek nappal eleget.

    Az jó észrevételnek tűnik, hogy a sátorlapok úgy lettek felvágva, hogy ki lehessen látni. A kabát is ezért lehetett a lukban, mert a sátorban volt valaki (valakika) egy ideig. Ott maradt, visszament, stb. és nem akart fázni. Pl. a támadó(k). Mondjuk kizavarták a táborozókat, többé-kevésbé végeztek velük, majd mondjuk jött a rossz idő (szél, hó, stb.) és visszabújtak a sátorba reggelig. Néha meg kinéztek, hogy mozog-e még odakint vmelyik áldozat.

    Az furcsa, hogy láthatólag semmi olyasmi nem tűnt el, ami az ottani túléléshez szükséges. De mi van, ha olyasmi tűnt el, ami nem része a túra felszerelésnek éppen ezért nem is keresi senki?

  • 1110.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 9:55

    Fentebb valaki említette, hogy a manysik békés emberek, nem lett volna okuk megtámadni a csoportot. Láttátok a Cannibal Holocaustot? Mi van, ha valami hasonló játszódott le itt is? Még nappal találkoztak pár manysival, összeszólalkoztak, és verekedés lett a vége, esetleg a manysi meghalt. Ők persze eltüntették a holttestet, mindenki hallgatott. De egy-két manysi a távolból látta. Éjjel megtámadták őket, ők ellenálltak, összeverekedtek, de a manysi túlerő legyőzte őket, ráadásul meglepetésszerűen támadtak. És a manysik tudták, hogyha eltűnnek a holttestek, akkor egyből ők lesznek a gyanúsítottak, ezért nem tüntették el őket, hanem kicsit berendezték a terepet.

  • 1111.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 10:16

    @AManWithAScythe: miért lett volna veszekedés, verekedés a manysikkal? Valaki írta, hogy arrafelé pont hogy segítették egymást az emberek, ha találkoztak. Ne Kárpát-medencei viszonyokban gondolkodjunk. Cimborám dolgozott egy ideig Svédországban, a sarkkörnél, ott az ajtókat sem zárják be a lakók, és bárki akinek melegedésre, vagy akár kajára van szüksége, bemehet más házába, szó nélkül vendégül látják. Különben jó eséllyel megfagy.

  • 1112.  fallenangel (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 11:27

    A nomádokra manapság már tényleg nem jellemzo, hogy ártatlan turistákot gyilkolásszanak, foleg nyilvánvaló indíték nélkul. Erdos vidék, rossz látási viszonyok, fiatal turisták...szinte gyerekek... szerintem a SLENDER MAN volt.

  • 1113.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 12:07

    Azt lehet-e tudni, hogy a büntetőeljárás során felmerült-e a gyilkosság, mint lehetséges halálok?
    Mert ilyen boncolási adatokkal (pl. kétoldali koponyasérülés) fel kellett, hogy merüljön, legfeljebb kizárják valamiféle magyarázattal. De ha szóba se kerülhetett, akkor itt tetten érhető az eltusolás.

  • 1114.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 12:27

    nu, a manysik a harmincas években már végeztek ott valami geológus csoporttal, de kizárják őket emg a fegyenceket is, mert ami számukra fontos lenne - a pia meg a lóvé mind ott éktelenkedik a sátorban.
    A feltevés, hogy gyikosságsorozat egyre jobban megállja a helyét, a lényeg hogy valakik rajt ütnek a táboron, próbálják kezükben tartani az ügyet, ám ki akarják zárni a fegyverhasználatot - itt esik ki a KGB meg a speznaz, tehát el akarják tüntetni a csoportot lehetőleg meghagyva az elemeknek a munkát, ám annyira nem tudják kontrollálni az eseményeket, hogy mind a kilencet bemattolják, ezért legalább kettőnek sikerül meglépnie, Zolo meg Tibó ( felőltözve teljes felszerelésben ). Zolo 100% tisztában lehet vele, hogy vérprofikról van szó, az egyetlen előnyük csak az lehet, hogy aránylag kevesen vannak a támadók. Tehát kiterelnek mindenki, megrongálják a sátrat és kettőnek sikerál meglógnia, közben terelik a többieket elfele a sátortól, a zrí megy folyamatosan, a nők visszapofáznak, amíg nem kapnak nagyokat, akkor Slobodin előveszi magát, de szénné verik. Mikor úgyérzik elég távolságba terelték őket, a támadók visszafordulnak elintézni a sátrat végleg, mert csak az lehet a túlélés kulcsa. A menekülők szana szét Zolo-ék megpróbálják összegyűjetni a csoportot a cédrusnál, ahol össze is verődenk és kialakul a vita két ellenkező véleménnyel - Gyatlov tudja, hogy a sátor a kulcs vissza kell menni, Zolo meg tudja, hogy profik, csak akkor maradhatnak meg ha elbújnak és túlélnek addig míg a támadók el nem haygják a terepet, aztán csak a sátor. Tehát egy kicsit alulbecsülték a csoport fizikai állóképességt a támadók, de nemsokára javítanak rajta, Gyatlov barátnőjével Zinával megpróbálja a sátrat megközelíteni, de mán résen vannak a támadók és kicsinálják őket. Zolo tudja, hogy nagy marhaságot csináltak a tűzzel és iszonyt jó célpontot adtak, ezért építeni kezdenek egy menedéket, ahonnan szemmel lehet tartani a sátrat vagy az affelől érkezőket és nem gyújtanak tüzet nehogy elárulják magukat. A hideg dolgozik s már csak ketten vannak Tibóval, de még van esélyük, hogy kihúzzák az éjszakát, de mint ahogy egész éjszaka nincs szeren cséjük, megtalálják és agyonverik őket.
    1. kis létcámű profi csoport 2-3-4?
    2. ne legyen lőfegyverhasználat
    3. követnek el hibákat, de orvosolják őket
    4. maximum fegyelem

    én tudom, hogy mindenki röhög a Tanú c. film békaemberes-ürgebőrbevarrt imperialista ügynökein- de ez esetben minden kizárásával csak ez az egy megoldás lehetett. Szovjet atomlétesítmények és azok utáni nyomozás, átdobott u.s. marine éppen belefutnak a hellóturisztba. Gond az van!

  • 1115.  smvsp (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:09

    Én viszont nem zárnám ki a fegyenc vonalat. Szuvorov elvt. Akvárium könyvéből kiderül, hogy milyen célra használta a GRU a fegyenctáborok egy részét. Szerintem lehetett egy ilyen láncolata az eseményeknek:
    A GRU edzést szervez egy Spetznaz alakulatnak. "Diverzánsok landoltak az Otorten-hegy körzetében. Feladat: kutatás, megsemmisítés". Eközben, hogy élethű legyen a fiúk számára a feladat, szerveznek egy fegyencekből álló csapatot, akik a menekülés-bújkálás fázisában lévő ellenséget személyesítik meg. Hogy a motivációjuk meglegyen, ha eljutnak A-ból B-be mehetnek isten hírével. Persze ők is a SZU-ban szocializálódtak, így tisztában vannak vele, hogy esélyük nem sok van, ha megtalálják őket. A mókus őrs útvonal engedélye valahogy elkerüli a GRU figyelmét. Így aztán szépen halad mindenki a hegy és az események csúcspontja felé. A fegyencek belefutnak a táborozó mókus őrsbe. Szétugrasztják őket, majd mikor rájönnek, hogy ezek nem azok akik elől bujkálnak felhasználják a tábort. Ekkor érkeznek a spetznaz fiúk. Lerendezik a fegyenceket, majd körülnéznek. Ekkorra már a hiányos öltözetű, esetleg megvert táborozók egy része mefagyott. A maradékukat "kezelésbe veszik", majd sietve elrendezik a helyszínt, helikoptert hívnak és távoznak. A nagy sietségben azonban ott felejtenek ezt-azt. Azért nem tüntetik el a túristákat mert őket amúgy is keresni fogják, gyanúsabb ha nincs nyomuk. Hazaérnek jelentést írnak, tesznek-vesznek. A jelentésük megy felfelé, majd egy baráti vodkáz során az egyik GRU fejes megkérdezi a KGB-s és/vagy BM-es kollégáját, hogy adtak-e ki útvonal engedélyt erre a területre, mert ha igen az hiba volt... Megindul a szálak elvarrása, de pont ekkor kezdenek el hiányozni az egyetemnek, meg mindenkinek.
    A szakértők meg úgy szakértenek, ahogy kívánják tőlük...

  • 1116.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:10

    @sutianap: Ez eddig a legvaloszinubb felteves azok kozul ami elojott. Kulfoldi kem- es/vagy szabotorcsoport. Ledobasi helynek kb. megfelel a korzet szerintem (bar nem vagyok szakerto). Az elintezesi mod (fegyverhasznalat elkerulese) profikra vall (mint ahogy a puszta kezzel okozott serulesek is: Ld. orosz honlap fenykepei a "kenyszerito intezkedes" kozben osszeszedheto serulesekrol).
    Mi szol ez ellen? Ez az elso teoria amit nem tudok azonnal cafolni :D
    Tegye meg valaki helyettem :D

    Addig is nalam ez nyert, gratula a megfejtonek!

  • 1117.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:29

    Celjabinszk 40, energetikai hallgatók, rádiótechnikai hallgatók, KGB-s túravezető, építőmérnök, geotechnikai hallgató, közgazdász....?

    Díszes társaság...

    Mi van, ha teljesen ártalmatlanul túráztak, ment minden a tervek szerint, és valamilyen csoport ki akarta használni, hogy most "védtelenek" kutya nincs a környéken rajtuk kívül. Ljudmilla sérüléseit pedig a támadók okozták. A közgázos nyilván nem tudhatta a szükséges infókat, ergo a legjobb alanya a kínzásnak Hiányzó nyelv, amit kivágtak valszeg, állkapocssérülések, fogak hiánya, szemkinyomás stb).. Többieket sokkoltatták a szenvedő Ljudmilla látványával, hogy kiszedjenek belőlük fontos infókat. Ez lehet egy éppen aktuális kutatás mondjuk az egyetemen, fene tudja.. És velük dulakodtak??

    Na, olvasom tovább, igazából csak hirtelen eszembe jutottak a fentiek, hátha valakit megihlet :D

  • 1118.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:30

    Hatalmas nagy köszönet a szorgalmas fordítóknak, különösen a Google Translate-tel szenvedőknek... :)

    A murders.ru óriási segítség szerintem, ha az ott leírtakat vesszük alapul, akkor minden rejtélyesnek tűnő részletet megmagyarázhatunk.

    Ljudmilla nyelvével kapcsolatban változatlanul ragaszkodom a fenti elméletemhez: többszörös bordatörés, ebből következő fulladozás => nyitott száj (mivel levegő után kapkod). Kiderült, hogy az arcának szinte minden lágyszövete hiányzik, és nemcsak neki, ez alátámaszthatja az éhes rágcsálókat.

    A narancssárga bőrrel kapcsolatos elméletek jól példázzák, hogy lehetett 52 alatt misztikus rejtélyt kreálni egy hegymászó-szerencsétlenségből: tiboru eredeti posztjában MÁR-MÁR narancssárGÁS bőrről van szó, ami nem hangzik annyira furcsán, mint a narancssárga, így egész nyugodtan lehet a hóról visszaverődő fény hatása.

    A murders.ru által leírt sérüléseket okozhatta pusztán emberi erő is, semmi misztikus nincs bennük, így a természetfeletti megoldásokat is elfelejthetjük. (És én nagyon szeretném elfelejteni, különben soha többet nem merek majd sátorozni. :D)

    Mindezek ellenére komoly problémákba ütköztem:

    - kizártam a manysikat, mert szerintem ha megsértettek valami szent területet az oroszok, akkor max dühösen elüldözik őket, nem hiszem, hogy egy ennyire békés nép legyilkolna 9 embert, csak mert tudtukon kívül ősi szellemek lakhelyére tévedtek.

    - kizártam a szökött fegyenceket, mivel ők minimum a kaját és a pénzt elvitték volna.

    - kizártam a KGB és mindenféle "hivatalos" és profi szervet. Már sokan írták, hogy akkoriban ennél sokkal egyszerűbben eltüntethették volna a nekik kevésbé szimpatikus személyeket, akár indoklás nélkül is. Ráadásul nem engedtek volna önkénteseket a helyszínre.

    - akárki volt is az elkövető, számomra logikátlannak tűnik, hogy végrehajtja a gyilkosságokat, aztán még jobbra-balra huzigálja a hullákat meg a cuccaikat, csak hogy "rejtélyesebb" meg "titokzatosabb" legyen az ügy. Mert majd mennyire vicces lesz, hogy 50 évvel később is ezen törik a fejüket az emberek... Könyörgöm, a semmi közepén képes volt megölni nyolc embert, nyomokat sem hagyott, ráadásul biztos lehetett benne, hogy a természet befejezi, amit ő elkezdett. Akkor mi a jó életért szán rá még egy csomó időt a mínusz 20-ban, hogy rendezgesse a helyszínt?

    És a problémám: HA igazam van, akkor ki a fene tette, és miért??

  • 1119.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:34

    Egy gondolat motoszkál bennem pár napja. :) A végzetes este február elsejének legvége vagy másodika volt. Elsején viszont már senki sem írt a naplójába, pedig a csapatból legalább nyolcan írták, napi rendszerességgel.
    Mi van, ha olyasmit láttak, ami kiverte a fejükből a naplóírás gondolatát? Oké, ezzel tulajdonképpen csak a meteorit-feltevés zárható ki, de érdekes elgondolkozni rajta.

    Úgy látszik, az csak bennem hagyott nyomot :), hogy alkoholban fürdették őket, hogy lemossák a radioaktív szennyeződést? Amit azelőtt sejtettek, hogy van, amikor még meg sem jött az eredmény? A katonák - a 902-es komment alapján- szintén tudták ezt?
    Viszont a sugárzás pontos fajtáját nem hozták nyilvánosságra.
    Szerintem fontos, úgyhogy álljon itt egy boncoláson résztvevő szövege (vigyázat, Google Fordító-minőség!)
    "Amikor boncolgatták az első csoport dyatlovtsev a hullaházban megengedett csak nagyon korlátozott számú ember: az összes őrzik a KGB. Voltam, mint egy orvos.

    Hadd emlékeztessem önöket, a halál okát, az első öt ember hívták hypothermia. Ez az előzetes információk és a törvényszéki. De amikor az egyik szakértő - az ő neve Hans - kitett bőr a feje az egyik holttest, akkor akaratlanul is felsikoltott embertelen hang: a koponya volt, durva lapos! Mások is megrongált. Hívtam rendkívüli állapotot Lozvy irányítóbizottság, jelentés a körülményeit a boncolás. Küldtem el. Ön beszél? Mi lehet a trauma, ők is fagyott? Ne higgy nekem, mondom, gyere. De úgy tűnik, hogy nem jön ...
    Jól emlékszem: a hullaházban volt két nagy hordó alkohol. Felbontás után mindannyian szinte szó szerint úszott - így fertőtleníthető, azonban nem tudjuk, mi ..."

  • 1120.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:37

    @Joe.UK: nem gondoljátok komolyan, hogy 1959-ben egy USM (vagy akármilyen más külföldi) egységet ledobnak az Urálban, csak hogy körülnézzenek egy kicsit? Ha csak egy ember is kiszúrja őket, mennek a rakéták és nesze neked 3. vh. Ott voltak az U-2-esek, ha kémkedni akartak. Meg maximum egy-egy beszivárgó ügynök, azok is városokban, ipari létesítményben. Mi a fenét keresne egy amerikai deszantcsapat az Urálban?

  • 1121.  Veszett Farkas (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:43

    A külsérelmi nyom nélküli bordatörés egyáltalán nem lehetetlen, különösen a nő esetében. Egy eset jutott erről eszembe, Michael Jacksonnak az orvosa törte el a bordáit, mindössze egy kis nyomkodással, mikor újraélesztette.

    Ha a Jackonak eltörtek ennyitől a bordái, akkor a túrázóké is eltörhetett mondjuk attól, hogy rátérdelt valaki, mikor menekültek a sátorból.

    Ja, és ha már itt tartunk: mi van, ha a bordatöréseket ők is újraélesztés közben szerezték?

  • 1122.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:46

    @warr:

    Szóval a Franciás nevű nem tartózkodott a sátorban, és fel is volt öltözve és iránytű is volt nála. Mi van ha ő kém volt és titokban találkozott valakikkel akiket már követett a KGB. Lebuktak, A franciás csávó mondta nincs egyedül a társai a közelben sátoroznak, de ők ártatlanok.
    Oké nézzük meg őket, mondja a KGB-s fószer, a társaságot kiterelik a sátorból, és kikérdezik őket is. Mikor kiderül, hogy ki kicsoda onnan már nehéz kimagyarázni, hogy ők sincsenek benne az ügyben, mert mindegyik mérnök szakértő és különleges tudásúak, többen titkos programokban dolgoznak.

    Páran ellenállnak és őket a helyszínen kivégzik. A többiekeért helikoptereket hívnak és mindenkit elvisznek. Egy katonai bázison a maradék négy embert kihalgatják. Egy ember itt is meghal a kinsázokban. De végül kiderül hogy igazat mondanak és tényleg nincs közük semmihez. De már 4-5 másikat megöltek a helyszínen és a vallatás alatt.
    Telefon a főparancsnokságra. Mi legyen?
    Jön fentről az utasítás, ekkora blama nem derülhet ki. Meg kell ölni a többieket is. Álcázzátok balesetnek. A holtesteket szállítsátok vissza. Hogy ne legyen nyoma a kinzásoknak, azokat temmessétek jó mélyre, hogy csak később találjanak rájuk, addigra már bomlanak, nem fog látszódni, hogy vallatva voltak. És mindent rá lehet fogni majd a természetre.

    A többi meg ismert, fent le van írva szépen

  • 1123.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:50

    @Veszett Farkas: A legújabb értesüléseink szerint biza voltak külsérelmi nyomok.

  • 1124.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:54

    @Veszett Farkas: mindkét bordatörött jól fel volt öltözve, legalább 3-4 réteg vastag ruha volt rajtuk. Ha mondjuk puskatussal mellbecsapkodják őket, vagy mondjuk párszor megtérdelik, szerintem nem sok külsérelmi nyoma lett volna, de a bordáik jó eséllyel eltörnek...

  • 1125.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:58

    Én sem hiszem, hogy ezt a díszes társaságot szántszándékkal próbálta volna a KGB felrobbantani. Szinte minden ellene szól. Viszont vannak félrement rakéták, nem jól sikerült fegyverkísérletek... A SZU imidzsének nem tenne jót, ha ezt nagydobra vernék, de a holttesteket mégsem oldják fel savban, mert emberség/egyéb indok, csak egy katona rendet rak a területen (-> ismeretlen tárgyak) és várják a jószerencsét. Ráadásul simán meglehet, hogy az esetről (ha tényleg hasonló történt) csak pár KGB-s tudott és ők féltették a bőrüket.
    Áhh, most, hogy a kutyafejű robottól kezdve mindent kiveséztünk, már nehéz feladni! Nekem a lelki nyugalmamhoz kell egy épkézláb verzió. :)

  • 1126.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 13:59

    Olvasgatom a murders.ru-t... Ott kizártnak tartják, hogy a KGB vagy bármilyen különleges erők mentek volna a helyszínre. Nagyon szigorúan volt akkoriban szabályozva a bevetésük, általában elnöki engedélyhez volt kötött. Meg amúgy is inkább városokra voltak kiképezve, sok keresnivalójuk nem volt a vadonban.
    Azt is írja, hogy a '90-es évekig nem volt szokás, hogy a hadsereg összegyűjtögesse az ellövöldözött rakéták maradékát (fémhulladék), vagy bármi egyéb "katonai hulladékot". Egyszerűen nem volt rá lóvé, meg le is szarták.

  • 1127.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 14:04

    Szintén murders.ru:

    Gyakorlatokat, mint "tisztogatás" a saját lakosság vagy a 1959 vagy után nincsenek ott. Mint egy megfelelő példa az esetet a január 26, 1983 rakéta falu közelében Bryn Navolok Kholmogorsky területén az Arhangelszk régióban. A Honvédelmi Minisztérium töltött egy nagy mentési művelet átvette a falubeliek, de senki sem, és soha nem fordult elő, hogy lő, vagy üljön börtönben tanúja a katasztrófát. Mi lehet felidézni a katasztrófa stratégiai rakéta R-16 októberében 1960 Bajkonur, ami a halál az első vezető stratégiai rakéták legfőbb marsallja tüzérség Mitrofan I. Nedelin. Kevesen tudják, hogy a rejtélyt érintett ez a tragédia is, akik még soha nem volt titkos információkhoz való hozzáférését - munkatársai a kórházba, ahol az áldozatok hoztak, és az emberek w / Station Road Tyuratam, főleg kazah, akik nem rendelkeznek ûrkikötõ semmilyen módon nem kapcsolódik. És mi történt? KGB sem lövés, sem ülő "börtönben", és nem is választhatja, hogy ne hozzák nyilvánosságra az előfizetés - az emberek maguk is megértsék a hatalom a nyomás rajtuk és védelme államtitok a titkos KGB;

  • 1128.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 14:35

    @Eugenie Danglars: Jól látom, hogy az egyik halott két síléc között fekszik?

  • 1129.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 14:49

    murders.ru

    A 22-ik oldalon Zolotarjov holttestéről van 2 KÖZELEBBI fotó...

    "Képek az utolsó négy, a boncolás során. A kép bal oldalán jól látható elhajlása a mellkas Seeds Zolotarev miatt a törés a közepén szegycsont 5 sor bordák a jobb oldalon. Mell szörnyen deformálódott, csak elvesztette az alakját. És megpróbálja meggyőzni minket, hogy egy ember nyomorék ily módon képes független utazási jelentős távolságra! Mi csak be kell "mozgósítani", és helyezze be "rejtett tulajdonságok", csak valamit ..! A jobb oldali kép ad egy ötletet a állapotáról lágyrész talált egy patak a holttestek. Támogatói nem büntetőjogi változatot, hogy igazolja a hírhedt "szemmosó és a nyelv" próbálják bemutatni az ügyet, mintha az áldozatok szinte eltűnt a feje a bőr és a koponya volt, lecsupaszítva, amely nem felel meg a valóságnak. Radírozás a felhám az eltávolítása a haj és a köröm lemez kezdődik a 6 napos tartózkodás a holttestet a vízben - ez gyakori, jól ismert törvényszéki orvostan. Tőle, hogy megszűnt a lágy szövetek és a szervek nagy a távolság! Expozíció A koponya volt megfigyelhető az igazságügyi orvosszakértői homlokát, de van valami, szinte nincs lágyrész-és! Látjuk, hogy mentette a fülét, haját, és megfosztották a koponya nem lehet figyelembe venni. Ellenkező esetben nem történik a szervek voltak a vízben legfeljebb 15 napon belül, objektív, amint azt a megőrzése a halottak a tüdőben."

    Hát, neki nem rendeznék nyitott koporsós temetést :P
    Djatlovéknak az volt, (19-ik oldal...)

  • 1130.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:01

    "Zina Kolmogorova testének jellemzői:
    --rétegesen, jobban volt felöltözve, mint a két előbbi fiatalember, két sapkát is viselt. Zsebében 5 rubel volt és egy katonai maszk.
    --fagyási sérülések az ujjakon
    --nagyobb kiterjedésű sérülés (horzsolás?) a hátán
    --az orvosszakértő szerint nem volt szexuálisan aktív"

    Nem fér a fejembe: hogy tudna egy fagyott hulla szexuálisan aktív lenni? Miben reménykedett az orvosszakértő? Életében nem volt aktív? Azt meg miből?

  • 1131.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:05

    @elo a homalybol: A halála előtti napokban nem volt aktív.

  • 1132.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:06

    @warr: OK, en sem tudom mi a fenet kerestek volna idegen egysegek az Uralban, de gyk. minden mast kizartunk.

    KGB: ugy eltuntettek volna a hullakat hogy sose hallunk tobbet roluk. Es meg meg se kell magyarazniuk: oszoljunk kerem, nincs itt semmi latnivalo!

    Katonasag: lasd KGB. Akkoriban a Hatalomnak nem volt magyarazkodasi kenyszere a nep fele...

    Manysik, szokott rabok: nem vittek el semmit (alkohol, penz). Kizart.

    Fantasztikus magyarazatokat kizarnam (UFO, Jeti, Az Ural Szelleme, stb.) Mi marad?

    Kemkednivalo boven volt arrafele... A beepulo embereket is le kell dobni valahol. Nem tudom megitelni hogy pont ott pont akkor az a terulet megfelelt-e ugynok erkeztetesi zonanak, de miert ne?

  • 1133.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:22

    @MVB: de ezt hogy állapítja meg? :D Ljudmillánál nem került ez szóba, akkor ő szexelt a túra során? Pedig Zinának volt ott a pasija, logikusabb lenne, ha ők kamatyoltak volna... mondjuk egy közös sátorban ez nem olyan egyszerű. Nem lehet, hogy arra értették, hogy nem volt szexuálisan aktív, hogy esetleg még szűz volt? Mondjuk ez sem tűnik túl valószínűnek, de akkor meg értelmetlen a kijelentés...

  • 1134.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:38

    Érdekes dolgokat ír a murders.ru a 18. oldalon... tényleg külföldi ügynököket emleget, meg a KGB-t. Szerinte Zolotarjov, Kolevatov és Krivoniscsenko voltak a "beépített" emberek. Valami "irányított szállítást" emleget, meg hogy radioaktív ruhadarabokat adnak át.

  • 1135.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:43

    @warr: Az 5. oldalon, Ljudmilla boncolásánál nem tértek ki erre a dologra, de szerintem nála is ez volt az eredmény.

    - Ezt amiatt vizsgálják, hogy kiderítsék, lehetett-e szó nemi erőszakról, mert az azonnal új útra terelte volna a nyomozást.

    - Hogy hogyan csinálják, azt nem tudom, nem értek hozzá, de tudtommal a modern bűnügyi helyszíneléseknél is megvan erre a módszer. Szerintem ezt már 50 évvel ezelőtt is meg tudták oldani. (Főleg, ha azt írják, megvolt a vizsgálat.)

  • 1136.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 15:50

    @MVB: "a modern bűnügyi helyszíneléseknél is megvan erre a módszer."

    ...Ehh, hülyén fogalmaztam, ezt nyilván nem a helyszínen végzik, hanem később a hullaházban a boncmesternél.

  • 1137.  gyurma666 (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 16:20

    Lassan 1200 komment, maximálisan meg tudom érteni mindenféle hatalom paranoiáját és félelmét az internettől.

    Egy valamiben biztos vagyok, ha akkoriban lett volna internet, ha mások nem is, de a szemtanuk, barátok, családtagok, kommentelők kiderítették volna az igazságot.

  • 1138.  korum (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 16:53

    A farkasember-elmélet nem hangzik rosszul. Éjjel kezdődött az átalakulás a sátorban, mindenki megijedt, gyorsan menekültek minél távolabb a veszélytől. A farkasemberünk miután visszaváltozott a -20 fokban szintén megfagyott. :)

  • 1139.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 17:10

    @Rézvirág: "hiányzó felsú ajak, jobb felső állkapocs és fogsor (!!!), hiányzó száj" Ugye neki hiányzott a nyelve, és neki volt az összes bordája összetörve? Nem lehet, hogy halottan-fagyottan nagyon magasról zuhant, az arcára esett, az állkapcsával együtt kitört a foga, a foga meg letörte a megfagyott nyelvét? (Ahogy a farmergatya szára is letörik, ha télen kint hagyod a kötélen, megfagy, és úgy gyűrögeted.) Egyébként igazi volt a foga, vagy híd? A híd ennél kevesebbtől is kieshet...

  • 1140.  KunEmber (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 17:22

    Hejhó! Tegnap este óta olvasom a kommenteket, bár visszagondolva olvashattam volna őket éjszaka is, aludni úgysem aludtam sokat a finom történettől.
    Tehát, van pár dolog ami elég biztos: 9en meghalnak, mindegyiken külsérelmi nyomok, van akin alig van ruha. A legtöbbjük megfagy, a többiek talán + egyéb sérülés.

    Ezen felül igazából minden polémia, de kétségkívül az izgalmasabb fajtából. Az már a sztori olvasása és a képek nézegetése közben feltűnt, hogy a FranciásNevű jól volt öltözve. Elég jól. Valszeg ő kint lehetett, ő riasztotta a többieket. Ennyi. Nincs tovább. Miért történt? Talány!

    Pár észrevétel:
    - Kedves Kommentelők, nézzetek már meg egy lavinát, h hol alakul ki és hogy néz ki. -> youtube
    - hálózsákban minél kevesebb ruhával alszol. igen, -20 c fokban is.
    - még ha ki is megyek felöltözve pisilni, a sátorból nem viszem ki a cuccokat, nincsen nálam véletlenül gyufa, iránytű, 67 sapka és zokni, újság, párttagkönyv, személyi. Hiszen max. 15 méterre megyek el! Akkor mit csinált FarnciaTibi? (Kés az van nálam, de az alap. Az mindig van nálam.)
    - ha telihold közeli állapot van, akkor bizony még az árnyékok is látszanak a mezőn, nem hogy akkor, mikor hó van! hahó, ha nem volt vihar, akkor szinte kitűnő látási viszonyok voltak!
    - nem egyszerű télen tüzet gyújtani. nagyon nem, még öngyújtóval sem. egyrészt át vagy fagyva és nem tudod rendesen kontrollálni magad, másrészt mert minden havas. Nézzétek meg az utolsó képeket, mekkora hóvihar van. Kizárt, h délután gyújtottak tüzet és este is legalább fél óra kellett nekik ahhoz!!!
    - nézzétek meg, ahogy megtalálták a patakmederben fekvőket. egy ilyen mélyedés fokozatosan töltődik fel hóval, kizárt, hogy olyan mély lett volna, hogy mindenük eltörjön. így vagy úgy, de tervszerűen kerültek oda bele.
    - sokan megkérdőjelezték a túravezetők tudását, h miért aludt mindenki egy sátroban? véleményem szerint, egyrészt olyat tudtak kapni, másrészt pedig mivel a terepen NEM VOLT VALÓS IDŐJÁRÁSI/KÖRNYEZETI VESZÉLY, ezért teljesen biztonságos is volt. Nem a Nanga Parbaton aludtak egy hegyoldalban 7500m-en egy sörsátorban, hanem egy békés dombon.

    Ez most kikívánkozott belőlem. :)

  • 1141.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 17:40

    @AManWithAScythe:
    "Ja, és a zajcsapásra reagálva: Szerintem elég kicsi az esélye, hogy ott kint a világ végén a sikításokat bárki is meghallja."

    És ha a gyilkos közülük való? És teszem azt egyenként csalta tőrbe a társait? Ebben az esetben lehetséges, hogy Ljudmilla bestiális megcsonkítása tényleg azért volt, hogy elhalgattasa, ki vágta a nyelvét, majd kénnye kedve szerint kínozhatta. Lehet, hogy Ljudmilla volt az első áldozat? Vagy az elsők kőzőtt?
    Ebben az esetben, mikor Ljudmillaval végzett, még nem fedhette fel magát a gyilkos, még nem tudták a többiek, hogy ki a hunyó. De miért halt meg a gyilkos is?

  • 1142.  warr (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 17:46

    a murders.ru szerint elsőként Szlobogyin halt meg, ráadásul a többiek észre sem vették, hogy "elhagyták". Csak a cédrusnál jöttek rá, ezután Djatlov, mint a csoport vezetője, elindult, hogy megkeresse. Jellemző a csapat összetartására, hogy Dorosenko odaadta Djatlovnak azt a mellényt, amit Judintól kapott az út elején. A fa alatt elkezdték letördelni az ágakat, aminek az volt a célja, hogy némi szigetelést teremtsenek a hó és a meztelen lábuk közé.
    Zolotarevék valószínüleg azzal az indokkal távoztak a fától, hogy megkeresik a tartalékfelszereléssel megpakolt kunyhót. Egy idő után Zina nem bírja tovább a bizonytalanságot, és Dyatlov után ered - egyedül. A csoport maradékából senki nem tart vele, ekkor már kezd eluralkodni a kétségbeesés. Krivoniscsenko és Dorosenko úgy dönt, a fa alatt maradnak, őrizni a tüzet, mert ha Djatlovék vissztérnek, szükségük lesz rá.
    Eközben a támadók (a külföldi ügynökök) a sátornál megpróbálják eltüntetni a nyomokat, hogy ott levetkőztették a csapat tagjait. Ezután a menekülők keresésére indultak, eljutottak a cédrushoz, ám ott csak két embert találtak. Dorosenkot valószínüleg halálra kínozták, Krivoniscsenko ezt a fáról nézte végig, majd mikor teljesen elgémberedett, leesett a fáról. Ha Dorosenko mellkasára ráült valaki, és így próbálta kicsikarni belőle a válaszokat, az okozhatott tüdőödémát, ami magyarázná a rózsaszínes habot a szája szélén.

  • 1143.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:03

    Egyre többször tűnik fel a találgatások között a külföldi ügynök. Hát nem vagyok nagy szakember, maximum Tiboru mester katonás blogját olvasgatom :), de a SZU (és a nagy havas) semmi kellős közepén, Manysiország szivében nagyon nem tartom valószinűnek, hogy nyugati kémcsapat garázdálkodott volna 1959-ben.

    A kémek leginkább rejtve szeretnek maradni, meglapulni az ismeretlenségben, homályban, nem pedig levadászni kilenc szovjet mintaállampolgárt, akik munkájukból és iskolájukból kifolyólag nagyon fognak hiányozni sok embernek.

  • 1144.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:06

    Murders.ru, vegyesen ami eszembe jut (ma nem olvastam tovább, ezek még az első 7 oldalról vannak):

    - Igazából 2 db 4 személyes sátor volt összefabrikálva, Gyatlov tervezte az ilyesfajta túrákhoz. A tető egyenes vonalának közepén volt egy fára rögzítő hurok; ha fás területen táboroztak, akkor ezt egy kötéllel egy fához kötötték, hogy magasabban álljon a sátor közepe. (A 10 személy alighanem elfért benne.)

    - A kályha szintén saját készítésű volt.

    - A bejáratnál voltak egy kupacban a cipők és csizmák (talán valami ponyván?). Egy másik kupacban a kaja és keksz, morzsákat is találtak az ajtó közelében. Ha jól emlékszem, egy nagy darab karaj már ki volt szedve a húsos zsákból. A sátor túlsó végen volt a kályha, aminek eleve volt kivezető nyílása a falon. Maga a sátor alig volt magasabb egy ülő embernél (1 méter körüli), ezért gondolták utóbb, hogy az oldallap tetején lévő háromszögletű vágásokat kikukucskálás céljából vágták.

    - Korábban már vágtak kisebb lyukat a falon valami miatt (vagy véletlenül), de később bevarrták.

    - Az első keresők találtak vizeletnyomokat is a sátor körül, de ezt nem vizsgálták meg alaposabban, később meg már nem emlékeztek rendesen, volt-e vagy sem.

    - A hegyoldal nem volt egyenletes; többnyire lejtett, de egyenes platók is voltak közben. A sátrat úgy emlékszem, egy lejtős részen rakták le, a havat letaposták vagy elhordták, hogy egyenes legyen a talaj a sátor alatt.

    Egyéb:

    - Szerintem két ember volt rendesen beöltözve, Zolotarjev és Thibeaux.

    - A sérülésekről állították: a bordatöréseknél a környező szövetek is roncsolódtak, belső vérzés is volt, meg ilyesmi, de ilyen roncsoláshoz (összes borda egyidejű törése) sima emberi erőkifejtésnél nagyobb erőre volt szükség. Autóbaleseteknél előforduló (nagy erő okozta) sérülésekhez hasonlították őket. (Nem Murders.ru-s, hanem korábbi leírás.)

    - Az egyik embernek (Szlobogyin) a feje két oldalán és a feje tetején volt ütődés és koponyatörés. Itt egy régi Bud Spencer film jelenete ugrik be, amikor BS az egyik bunyóban egy rosszfiút úgy intézett el, hogy két kézzel két oldalról összecsapta az illető fejét, az a füleihez kapott, BS pedig egy cölöpveréshez hasonló "fentről csapok a fejére, a pali meg lefelé kimegy a kamera látószögéből" mozdulattal zárta a küzdelmet. (Ehhez mondjuk komoly testfelépítési/magassági és erőbeli fölény kell.)

    Kérdések:

    - Kezdek összezavarodni; tulajdonképpen hogyan helyezkedett el a sátor? A lejtő felőli hosszú oldalán volt a vágás?

    - Az eset napján vajon begyújtottak a kályhába? (Nem emlékszem, de úgy rémlik nem.)

  • 1145.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:13

    @warr: Minden tiszteletem a murders.ru oldalé, de ez az 'A fa alatt elkezdték letördelni az ágakat, aminek az volt a célja, hogy némi szigetelést teremtsenek a hó és a meztelen lábuk közé' mondat azért rendesen felkacagtatott.

    Mínusz 25-ben pár gally a meztelen lábak és a hó között aztán rendesen szigetelhet :)

    Emberek, mínusz 25 fokban a levegő ilyen hőmérsékletű, nem a hó!!! A talp alá tett gallyaknál már az is jobb lett volna (hőmérsékletileg), ha bokáig beássák a lábukat a hóba.

  • 1146.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:21

    @MVB: Nekem úgy rémlik (hogy itt a kommentenél olvastam vagy valahol máshol), hogy a sátor hosszanti tengelye merőleges volt a lejtő dőlésszögével, és azt az oldalát vágták fel, amelyik az erdő felé nézett (tehát a lejtő alja felé, nem a csúcs felé).

    És ugyancsak az rémlik, hogy igen, a kályhába tüzet gyújtottak aznap. Egészen pontosan a sátorban gyújtották a tüzet, azt írta valahol, amin akkor még csodálkoztam is, mert akkoriban még a kályháról nem hallottam.

  • 1147.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:24

    @KunEmber: Mi már gyújtottunk tüzet elég szép hegyi hóviharban (Tátra, 1700 méteres tsz feletti magasság, 2007 decembere). Ha szélvédett helyet találsz vagy alakitasz ki, megoldható.

  • 1148.  Queens (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:38

    Sziasztok!

    Annyira felpörgetett ez a konteo, hogy személyes nyomozásba kezdtem. Édesanyám orosz, ráállítottam a témára, le is töltött egy eredeti dokumentumfilmet az esetről (youtube-on egyébként regneteg van belőlük).
    Eszerint a dokumentumfilm szerint a következő történt:

    - Mielőtt nekiláttak a "csúcshódításnak" a holmijuk nagy részét egy másik sátorban hagyták a hegy egy másik részén
    - Mielőtt felállították volna az éjszakai táborhelyüket, a hóban mélyedést kellett ásniuk annak érdekében, hogy a sátor egyenesen álljon, ne ferdén a domb oldalon.
    - Na ennél a sátoralap ásásnál követhettek el valami hibát, melynek hatására az éjszaka/este folyamán megcsúszott a felettük levő hó és rázuhant a sátorra.
    - A hó hatalmas súlya rájuk nehezedett, itt törtek szét a bordák. A dokumentumfilm szerint a srác, akinek koponyatörése volt, mindig a fényképezőgépén aludt, és valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy megsérült a feje
    - A többiek kivágták magukat a sátorból, hogy elinduljanak gyorsan a "raktárként" hátrahagyott másik sátorhoz, természetesen nem hagyták hátra a sebesülteket.
    - Rossz irányba indultak el, eltévedtek
    - A fenyőre nem felmászni akartak, legfeljebb a célból, hogy ágakat törjenek tűzgyújtáshoz.
    - a Leggyengébb láncszemek közben szépen meghaltak
    - Egy részül elindult vissza a sátortáborhoz, hogy onnan kiindulva eljussanak a raktársátorukhoz, de senki nem ért oda.

    - A magyarázat szerint a nyelv és a szemek!!! (ez a dokumentumfilm hiányzó szemeket is említ) azért hiányoztak, mert a nagy hidegben elfagytak és a víz így könnyen kimosta őket olvadáskor.

    Tudom, ez így nem egyértelmű, és nekem sem magyarázat. Viszont alpinisták és hozzátartozók véleményei alapján magyarázzák így az esetet. Ami viszont szerintem nagyon érdekes, az az, hogy megkérdezték a Masni (Manysi) sámánt az esetről, aki a következőképpen indokolta a történetet (nem szószerint idézek, csak ami megragadt bennem): szóval - azért történt mindez, mert megsértették a hegy isteneit azzal, hogy nőket vittek a hegyre. Ezt nem lett volna szabad megtenniük, valamint áldozniuk kellett volna az isteneknek/szellemeknek a hegyen annak érdekében, hogy azok ne haragudjanak annyira. Tehét az istenek büntették őket ezzel a szörnyű halállal, legalábbis a Masnik(Manysik) így gondolják.

    Mindemellett az is érdekes, hogy a dokumentumfilm említést tesz a repülőpilótáról, aki először felfedezte a levegőből a tábor maradványait és a halottakat. No ez a pilóta egy év múlva épp ezen a környéken röpködött gyanútlanul, amikor csak úgy hirtelen puff- lezuhant.. hmm

    A filmben még megemlítették a közelben levő rakéta és fegyver tesztelő üzemeket- ezzel magyarázzák a fényhatásokat - , valamint néhány olyan börtönt, amelyekben akkoriban életfogytos gyilkosokat, rablókat tartottak fogva akik néha néha meg-megszöktek (de abban az időszakban épp nem jelentettek szökött fegyenceket sem).

    Remélem szolgáltattam kis rágcsálnivalót estére. :)

    Apropó: Én egy nőstény vagyok, és keresek 8 vállalkozó szellemű hímet (vagy 7 hím+1 nőstény, hogy meglegyen az arány), akik eljönnek velem erre a hegyre Masni szellemeket idézni. :)

  • 1149.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:38

    Úgy számoltam hiányzik még 2 ember, a teljesség kedvéért kigyűjtöttem, murders.ru:

    Kolevatov Alexander
    • jól felöltözve, de nem volt rajta sapka
    • ruházata: sima ujjatlan póló, hosszú ujjú póló, cowboy ing, flíz a szebében (barna papír), két csomag tabletta a zsebben (kodein és szóda)
    • ing felett gyapjú pulóver, rajta síkabát
    • a kabát sérült, nagy lyuk a bal oldalán (25 cm x 12 cm * 13 cm)
    • rövidnadrágot viselt, rajta vászon nadrág, majd azon sínadrágot. 3 pamutzokni volt a lábán
    • sínadrág jobb zsebében átázott doboz gyufa
    • bal bokája bekötve (géz és kötszer)
    • arcán lágy szövetek hiánya (homlok, szemkörnyék, nincs szemöldöke)
    • az orrának porca szokatlan formájú, valószínűleg eltört
    • jobb fülkagyló sérült
    • jobb arca sérült, lágy részek, 4 cm* 5,5cm, szabálytalan, ovális sérülés
    • deformált nyakú a pajzsmirigy porc???
    • a mellkason a felhám sérült, diffúz vérzés a bal térdnél
    • nyelve megvan
    • sokáig vízben volt
    • hátán és végtagjain hullafoltok
    • húgyhólyagjában a vizelet mennyisége nála a legtöbb 700 ml

  • 1150.  KunEmber (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:46

    @siridar: nem azt mondom h nem lehet. én is gyújtottam hajnali 2kor a pilisben, 50 cm hóban.
    azt mondom, hogy olyan viszonyok között, (vihar előtte, menekülés, adrenalis, hipotermia) elég sok időbe került.

  • 1151.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:48

    murders.ru:

    g) Thibault, Nikolai Brignoles,
    • jól fel volt öltözve, fején vászon sapka, azon egy szörmés, gyapjú,kötött sapka
    • póló, gyapjú pulóver, és egy prémes kabát védte a hidegtől (báránybőr kabát)
    • kabát jobb zsebében találtak egy pár gyapjúkesztyűt
    • pamut nadrágot, azon meleg téli nadrágot, gyapjú zoknit és csizmát viselt
    • csuklóján két karórát találtak, közel ugyanakkor álltak meg, az egyik 8.14-et a másik 8.39-et mutatott
    • darabos törés a koponyán, 9 * 7 cm (szemöldök régió)
    • kisebb koponyatörés hátul
    • bal felső ajak ?kopás? 3 * 4 cm
    • a jobb válla zúzódott 10 * 12 cm-es területen
    • az orvos szakértő szerint halálát a koponyatörés okozhatta, bőséges vérzés az agyhártyánál

  • 1152.  Badra (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 18:53

    @Badra: bocs, a bal oldali Zolotarjov, a másik Ljudmilla

  • 1153.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:04

    Na van 1 újabb verzióm a történtekre.
    Előre bocsájtanám, hogy ami következik az csak a fantáziám szülötte lehetséges, hogy az égvilágon semmi köze a valósághoz, ha így van akkor RIP Rusztem Vlagyimirovics Szlobogyin!

    Ha a "belső ember" volt a gyilkos vonalat fogadom el akkor szerintem Szlobogyin volt a hunyó. Nem tudom, hogy milyen indoka lehetett, pusztán az általam felálitott elhalálozási sorrendből próbáltam következtetni. Én ezidáig úgy gondoltam, hogy először Krivoscsenko és Dorosenko (a fa alattiak) haltak meg, aztán Djatlov, Szlobodin és Zinejda, majd az ároknál 4en. De aztán többször átgondoltam, és most már úgy gondolom, a vizes ároknál kezdődött minden.
    5en fát gyűjtenek az erdőben, össze vissza koszálnak, Szlobogyinnak eljött az ideje, mivel ketten vannak a közelbe leüti Brignolle-t a vizesároknál, bele hajítja, de Ljudmilla észre veszi és sikítozni kezd, Szlobogyin elkapja ki vágja a nyelvét, hogy csendbe legyen, mert tudja még két társ a közelbe van, be hajítja a lányt is a vizesárokba, majd el indul be cserkészni a másik kettőt Kolevatovot és Zolotarjovot. A jelek szerint sikerrel jár, ők is mennek a vizesárokba.
    Már szürkülődik, Szlobogyin az erdőszéli fák közt várja az estét. A többiek már aggodnak a sátornál, az erdőt kémlelik de senki nem bukkan elő 1 köteg fával az erdőszélen. Egyre sötétebb van és Djatlov úgy dönt, amíg még lehet elindulnak társaik keresésére. Zinajda a sátornál marad, Djatlov, Krivonicsnko és Dorosenkoval el indul a többiek keresésére.
    Elérnek a nagy fához és felélesztik a még nappal a fagyűjtők által gyújtott tüzet. Dorosenko marad táplálni a tüzet, hogy Djátlovék vissza találjanak hisz egyre sötétebb van.
    Djatlovék belépnek az erdőközé, talán Szlobogyin mellet is elhaladnak az eltűntek neveit kiáltják. Szlobogyin agyába újabb terv van születőben. Egyre távolabbról hallatszik Djatlovék kiáltása, Rusztem elő bújik fedezékéből és a tűz felé indul.
    Dorosenko a tűz mellet ül amikor Szlobogyin oda ér, semmit sem sejt, vesztére, 1 óvatlan pillanatában leütik, eszméletét veszti. A gyilkos leveszi a ruháját és távolabb vonszolja a tűztől, Dorosenko percekre van a haláltól.
    Zinajda, a sátoron levő lyukon nézelődik az erdő felé, egyre jobban aggódik, a többiek még mindig sehol, egyedül van és fél, csak egy tűz halványan lobogó fénye az erdőszelén, ami még tartja benne a lelket, de a fény egyre halványabb. Nem bírja tovább, kilép a sátorból és a tűz irányába indul, nem sejti, de a mögötte levő sátor mögül 1 árny lép elő, akinek csak egy valami pörög az agyába.
    Zinajda lefele tart a sátortól,szembe fúj a szél, nem halhatja, hogy a nyomában vannak, néha azért megáll, hallgatózik, és egyre jobban érzi, hogy valami követi, de ugyanakkor tudja, csak a képzelete játszik vele.Egyre jobban megnyújtja a lépteit de az a valami már szinte a fülébe liheg, hirtelen megfordul,de csak 1 pillanatra nyugodhat meg Szlobogyin láttán, a következő pillanatban már az életéjért küzd, de nem lehet esélye.
    Djatlov és Krivonicsenko már több mint 1 órája bolyongnak az erdőbe eredménytelenül, vissza indulnak hát, abban a reményben, hogy a elkerülték egymást és a többiek már a sátornál vannak. Az erdőből kiérve észre veszik a tüzet de amikor odaérnek legnagyobb megdöbenésükre Dorosenko szinte meztelenül fekszik a fa tövénél, de még él. Gyorsan kel cselekedni megrakják a tüzet Djatlov pár ruhadarabját is rá adják, Krivonicsenko a testével próbálja felmelegíteni, Djatlov pedig a sátorhoz indul segítségért.
    Krivonicsenko, Dorosenko félmelegítésével foglalatoskodik, habár tudja nem sok esélye van barátjának a túlélésre, de Djatlov távollétében rá is lecsap a gyilkos és Dorosenko sorsára jut, eszméletlenül és félmeztelenül feküdhet a fa tövében.
    Djatlov kimerült, pihenőt tart a tűztől mindössze 70-80méterre, nehezen halad kifele, visszafordul és tüz fényében megpilantja Slobogyint ahogy hátulról leüti Krivonicsenkot. Kezd tisztulni a kép. A tüz felé rohan mire oda ér Szlobogyin már elvgezte a dolgát és szemtöl szemben álnak a tüz mellet.
    Szlobogyinnak már nincs titkolni valója, joggal lehet magabiztos hisz egy kimerült, elcsigázott Djatlov áll vele szemben. Dulakodni kezdnek Djatlov erősebnek bizonyul, ezért Szlobogyin menekülni próbál ahogy kiszabadul a szorításból a sátor felé rohan. Djatlovnak nincs választása, utána kel eredjen, nem hagyhatja, hogy elérje a sátrat, Zinajda egyedül van ott, gondolja, muszáj menni. Felkap egy fát és utolsó erőtartalékait összeszedve Szlobogyin után ered. Utol éri és fejbe vágja a fával, Szlobogyin nem élheti túl.
    Djatlov a másik holteste mellet fekszik, közel a végkimerüléshez, tudja a sátorhoz nem érhet ki de talán ha a tüzet eléri lehet esélye, elindul vissza a tüzhöz de már nem birja, abban sem biztos, hogy tul akarja érni az egészet.
    Tudjuk meddig jutott.

    Bocsi Szlobogyin!

  • 1154.  janos1432 (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:06

    Üdv mindenkinek!

    A hóvihar, a jeti, a vadászok és a gulág foglyok nem mentek volna utólag egy újságíró cuccaiból aktákat lopni...
    (Konteo o.) pontja)

  • 1155.  Irene Adler (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:06

    Sziasztok!

    Nekem még egy furcsaság tűnt fel: 1-én tűntek el elvileg, Szorokint 4-én értesítették, azért ennyire nem lehetett még 1959-ben sem lassú a rádió... Biztos, hogy 1-én történt meg velük? Nem lehetett később? Csak mondjuk kitéptek lapokat a naplójukból, és ugyebár nem volt időbélyeg a fényképeken...

    Elsőnek ennyi, de gratulálok, nagyon jó kis poszt!

  • 1156.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:14

    @marcoromano: Csak egy megjegyzés Ljudmilla nyelvkivágásához: ha Rusztem el akarja hallgattatni a sikoltozó csajt, nem egyszerűbb, ha a torkát vágja el egy nyisszantással? Ezzel szemben (a te forgatókönyved szerint) nekiáll, szétfeszegeti a száját és szerintem elég sokat szarakodva kivágja a nyelvét.

    Mellesleg egy nyelv nélküli ember szerintem pont ugyanolyan hangosan tud sikoltozni, mint egy olyan, akinek megvan ez a szerve.

    A sorozatgyilkosság kronológiai leírása amúgy rendben is lenne, már csak az indíték hiányzik. De az nagyon :)

  • 1157.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:19

    @janos1432: És tényleg, erről majdnem megfeledkeztünk itt a nagy fejtörésben!

  • 1158.  Gabo222 (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:24

    Először is gratulálok tiborunak és a kommentelőknek a remek poszthoz.

    Egy orosz forrásokból fordított cseh cikkben ezt olvastam az esetről:
    A tragédia előtt utoljára egy Ognyejev nevű erdésszel találkoztak. Beszélt nekik arról hogy 1958-ban ugyanazon a helyen eltőnt két manysi vadász akiket három hét múlva találtak meg megfagyva, félmeztelenül és kölönös narancssárga volt a bőrszínük. Óva intette őket hogy folytassák arra az útjukat.
    Továbbá azt írják hogy ilyen terepviszonyoknál valószínűtlen de nem lehetetlen egy lavina. Volt is egy kisebb ami nem tett nagy kárt a sátorban, viszont azt írják hogy amikor a nagy hótömeg súrlódik a talajjal infrahang hullámok keletkezhetnek. Ez állítólag az embereknél rettegést, pánikot, hallucinációkat tud okozni. Ilyen állapotban támadhatta meg egyikük Dubinyinát. A többiek meg pánikszerűen kimenekültek

  • 1159.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:24

    @Irene Adler: Lehet, hogy Szorokin csak egy volt a sok kágébés közül, akit mozgósítottak, és még az se biztos, hogy a helyszínre kellett mennie. Lehet, hogy csak részfeladatot kapott.

    És az is lehet, hogy három napig a hadsereg próbálta kezelni az ügyet, de nem ment nekik, ezért 72 óra elteltével kénytelenek voltak a KGB-hez fordulni, akik mégiscsak jobban értenek a hasonló piszkos ügyekhez, mint a katonák.

    Ha pedig mégse az államiak nyírták ki őket (UFO, jeti, manysik, méreg, féltékenység, medve, nyugati ügynökök, stb.) hanem valami más, akkor ez a három nap pont arra elég, hogy rábukkanjanak a holttestekre.

  • 1160.  Wintermute (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:26

    Sziasztok!
    Koszonet a forditasokert meg a plusz infokert. Feltennem ujra kerdest ezek ismereteben, biztosak lehetunk abban, hogy az egesz esemenysor ejszaka tortent?

    Errol mar irtam (601. es 602. komment), es az hogy mind rendesen fel voltak oltozve talan erositi a nappali verziot. Olvastam az elhagyott, lemerult lamparol, arra nincs otletem, de szerintem az alapveto problema ezzel a konteoval, hogy egy szuk intervallumba akarunk belesuriteni minden esemenyt (ahoy mar irtak korabban is). Ettol az egesz tortenet zavaros es logikatlan.

    Van egy otletem a vagassal kapcsolatban is.

    Nem vagyok tapasztalt turazo, de valaki emlitette, hogy a bejaratot minden alkalommal ossze kellett kotni / ki kellett bogozni ha hasznalni akartad, ami minusz akarhany fokban eleg maceras lehet. Raadasul azt irjatok nem volt ablak a satron. Logikusnak tunik, hogy akkor vagnak egyet ra. Nem tudom mibol keszult a sator de talan az anyaga kibirta a serulest hosszu tavon is (orosz termek). Igy volt egy ablakuk, amelyet hasznalhattak kozlekedesre is (pisi/kaki).

    En kitartok a baleset mellett. Nem volt szerencsejuk es bar kuzdottek, a Termeszet erosebb volt.

  • 1161.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:30

    @marcoromano: Nem rossz:) De ha élő embernek kivágják a nyelvét, úgy bedagad a csonk, hogy az illető gyakorlatilag megfullad.

  • 1162.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:31

    @Wintermute: És akkor mi a magyarázatod a balesetben meghalt oknyomozó újságíró cuccainak eltűnésére (amiről itt pár kommenttel feljebb az egyik olvasótársunk ír, és amiről bizony tényleg megfeledkeztünk, pedig benne van a posztban is, az o) pontnál)?

  • 1163.  Ermioni (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:31

    Találtam egy orosz nyelvű linket akinek van ideje megnézheti infodjatlov-narod-ru a kötőjelek helyén pontok kellenek

  • 1164.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:35

    @Ermioni: Na, most sajnálom igazán, hogy azok táborát gyarapítom, akik nyolc év orosztanulás után egy pohár vizet se tudnak kérni :((((

  • 1165.  Ermioni (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:41

    @siridar: én meg azt sajnálom hogy én már nem tanulhattam...

  • 1166.  Altalena (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:41

    @Queens: Van abban valami mélyen megható, ha már az olvasó anyukája is nyomozza a konteót :))
    Viszont szerintem mi itt már többet tudunk az esetről, mint ezek a dokfilmesek, akiket idézel. Ha ráesett a sátorra egy rakás hó, és ott törtek el a bordák, akkor hogyan és miért kerültek a sérültek a másfél km-re lévő vízmosásban kivájt melegedő hóbarlangba?

    "...a srác, akinek koponyatörése volt, mindig a fényképezőgépén aludt, és valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy megsérült a feje..."

    Félt, hogy ellopják a haverok a gépet, és elrohannak vele a tajgán?

  • 1167.  Wintermute (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:41

    @siridar:

    A magyarazatom attol tartok nem fog tetszeni de... veletlen? A fiatalok meghalnak egy hirtelen viharban - evek mulva eltunnek az ujsagiro feljegyzesei. Talan csak mi magyarazzuk bele az osszefuggest.

    Fiatal vagyok de, amit tanultam a Szovjetuniorol az alapjan mar akkor is bajba kerulhettel, ha kozvetve kritizalni mereszeltel egy "fontos" elvtarsat. Talan azert tuntek el a feljegyzesek mert rossz szinben tuntettek fel egy, az esettel kapcsolatban hibazo illetekest?

  • 1168.  siridar (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:42

    Ermioni linkjéről itt a sátor fotója egy másik kirándulásról (vagy napról), mert erdőben van felverve. Világosan látszik a kis kémény.

  • 1169.  MVB (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:45

    @siridar: Asszem így van: "Vodá, pázsálsztá" :)

    Egyébként szerintem mind a webfordítóval nyomatjuk az orosz weblapokat, nem hinném, hogy sokan vágnák szaknyelvi szinten.

  • 1170.  Wintermute (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:45

    @Wintermute:

    27 evvel az incidens utan halt meg, ez azert eleg hossszu ido. :)

  • 1171.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:49

    @Irene Adler: Nem az a gond, hogy 4-én értesítették, hanem az, hogy KI értesítette 4-én? "Amikor 16-án még mindig semmi hír róluk, az egyetem először saját hatáskörben próbál a nyomukra bukkanni, eredménytelenül... február 19-én a milícia, a hadsereg, a hegyimentők, valamint több száz önkéntes ered az eltűntek nyomába ... Február 22-én már a légierőt is bevetik" 4-16-ig azért volt idő átrendezni a terepet... Csak azt nem értem, hogy minek? :)

  • 1172.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 19:51

    @Queens:

    Kézcsókom és köszönet édesanyádnak!

  • 1173.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:00

    Az esetleges indokokhoz: Otorten majdnem pontosan 2000 km-re eszakra van Bajkonurtol.....
    Az az idoszak volt az orosz szputnyik es raketakiserletek hoskora.. lehet, hogy egy rosszul kilott, vagy egy rossz helyre visszatero raketa esett ott le, es termeszetesen vagy nem akartak, hogy a sikertelen kiserletnek tanui legyenek, vagy a holt "tanukat" rendeztek at a tapasztaltaknak megfeleloen.

    Pl:
    en,wikipedia,org/wiki/Baikonur_Cosmodrome

    Many historic flights lifted off from Baikonur: the first operational ICBM; the first man-made satellite, Sputnik 1, on 4 October 1957; the first spacecraft to travel close to the Moon, Luna 1, on 2 January 1959; the first manned orbital flight by Yuri Gagarin on 12 April 1961; and the flight of the first woman in space, Valentina Tereshkova, in 1963. 14 cosmonauts of 13 other nations, such as Czechoslovakia, East Germany and France, started their historic journeys from here as well under the Interkosmos program. In 1960, a prototype R-16 ICBM exploded before launch, killing over 100 people.

  • 1174.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:06

    @zizzi: ja, es 1959-ben meg eleg termeszetes volt, hogy egy egyetemista leany meg szuz legyen....gondolom, meg a Szuban is.

  • 1175.  Gabo222 (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:18

    A mentőcsapat március 31-én reggel 4.00-kor narancssárga gömböt látott az égen ami 20 percig közeledett hozzájuk majd eltűnt a hegy mögött. Mindenki kiszaladt a sátorból olyan öltözékben ahogy volt és ők is igen meg voltak ijedve. A központból azzal nyugtatták őket, hogy hidrogén üzemanyagot tesztelnek, de nincsenek veszélyben mert messze van. Ilyen gömböket láttak február 1-én és 17-én is. Február 17-én és március 31-én kilőttek Bajkonurból Kamcsatka felé egy-egy interkontinentális rakétát amit jó látási körülmények között láthattak az Uralból, de február 1-én állítólag semmi rakétakisérlet nem volt.

  • 1176.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:20

    Ez a murders.ru egy aranybánya!

  • 1177.  caeiro (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:27

    Csak 546-ig jutottam az olvasással, fantasztikus az anyag! Volt, hogy hangosan röhögtem a kommenteken (manysi jeti bossszúja 56-ért, vagy a feljazott fiatalok esete). Én egyébként egy balul elsült katonai kísérletre vagy egy leeső műholdra/repülőre gondolok.

    Valaki emlegette, hogy nem csináltak még ebből az esetből filmet, meg hogy tiszta X-akták. NA, ott 3 hasonló sztori is volt. Az egyikben egy sarki kutató expedíció tagjai kezdik öldökölni egymást a nagy összezártságban, mert egy féreg megfertőzte őket. A másikban egy vulkánt kutató expedíció tagjai kergülnek meg. A harmadikban (Gecsemáné-kert) a kanadai hegyek (St. Elias-hegység) között találnak egy testet (ál-Ufót) az expedíció tagjainak táborát pedig megtámadják valakik. Ennyit az X-aktákról :) Az biztos, hogy hosszútávon az összezártságot nem mindenki bírja, de itt erről még szó sem eshetett, alig pár napja tartott csak a túra.

    Szerintem is furcsa, hogy csak úgy, 2 hétre elmennek túrázgatni a diákok a vizsgaidőszak kellős közepén, egy volt katonai lőtér közelébe. Hogyan kaphattak erre engedélyt?! Talán valamelyik rokon pártfunkcionárius volt... Djatlov állítólag sarki expedícióra gyakorlatozott, de a többiek? Felszerelés saját + kölcsön (ebbe beleférhet, hogy valamelyik szennyezett volt egy kicsit). Aztán az is eszembe jutott, mi van, ha a konzerveikkel volt valami gebasz? A túlélő gyomra talán érzékenyebb lehetett? A többiek szervezetében pedig néhány nap is elegendő volt ahhoz, hogy felhalmozódjon a méreg? Ennek hatására hallucináltak és futkostak az éjszakában? A nagy futkosás közepette törték össze magukat, netán még egy lavinát is elindítottak (4 hulla a vízmosás mélyén). A KGB-nek meg elég ciki lett volna bevallani, hogy a konzervek miatt haltak meg a kölkök, ezért rittyentettek egy jó kis sztorit.

    Mint mondtam én inkább a leesett valami az égből/valami kísérlet balul sült el teóriát fogadnám el, még úgy is, hogy a KGB-nek tudnia kellett volna, hogy oda nem szabad élő embert engedni túrázni. Bár lehet, hogy Hruscsov "keresztfia" volt Djatlov vagy valamelyik társuk és ezért kellett ilyen bonyolult magyarázatot gyártani.

  • 1178.  miyabi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:36

    @Queens: Én nagyon szívesen elmennék arra a túrára... És akkor már csak 7 vállalkozó szellemű férfiú hiányzik a sorainkból. :D

  • 1179.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:42

    miyabi, Queens: megdumáljuk :-)

  • 1180.  AManWithAScythe (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:45

    @marcoromano: Ez az elmélet nekem kifejezetten tetszik, egyetlen pontjával nem értek egyet: Ljudmilla nyelve. Sokkal egyszerűbb lett volna elmetszeni a torkát, mint a nyelvvel szórakozni, ráadásul utána szerintem is tudna még kiabálni. Szerintem is a csoporton belül történt valami, akár szerelmi viszonyokból kifolyólag, akár más okból. Szerintem aminek még érdemes lenne utánaolvasni, az az állítólagos manysi vadászok halála.

  • 1181.  Ermioni (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:47

    @caeiro: nem cseszegetés képen de elolvashattad volna a kommenteket nekem is 3 napomba tellett.De bocs ha kijavítalak de a túlélő (Jurij Judin) lábsérülés miatt fordult vissza ahogy több linben is lehetett olvasni. Az ilyemi sítúrák akkoriban nem voltak szokatlanok főleg hogy éppen abban az időben zajlott a A Szovjetunió Kommunista Pártjának a XXI. rendkívüli kongresszusa és ők ezzel a teljesítménytúrával akartak tisztelegni a párt előtt...Ez később is jól mutat(ott volna)egy későbbi jellemzésükben...

  • 1182.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:56

    @siridar:
    Az indíték lehetett, hogy a többieknek megvolt a 2 lány, neki viszont nem, és ez nagyon frusztrálta, ezért bosszút esküdött.

    Szlobogyin-ról nem lehet tudni esetleg, hogy szexuálisan aktív volt-e? (-:

  • 1183.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:08

    1179. tiboru (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 20:42
    miyabi, Queens: megdumáljuk :-)
    JUJJ kedves tiboru, mi lesz akkor velunk, ha utana nem lesznek konteok....????

  • 1184.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:11

    @zizzi: Így van! Határozottan tiltakozom én is! :-)))

  • 1185.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:12

    @elo a homalybol: szűzhártya? Emlékeim szerint mintha a medencecsont állapotából/formájából is meg lehetne állapítani, hogy élt-e valaki szexuális életet, avagy sem. De lehet, hogy tévedek, akkor javítsatok ki.

    @elo a homalybol: ez hihetőnek hangzik.

  • 1186.  Jumboo (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:20

    1, Ljudmilla nyelve mint olyan nem levágva, leharapva, lenyesve volt, hanem az arca és a szájürege egy részével egyetemben bomlásnak indult.
    2, Ha a videóban lévő fénykép eredeti és a holttestek a tábor és az erdősáv közt hó alatt voltak akkor elég eredményes nyomkövetőnek kellett lennie a felderítő alakulatnak. Itt lábnyom nem maradhat szerintem...
    www.youtube.com/watch

  • 1187.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:41

    nyu pogadííííííí
    vegyetek figyelembe nehány tényt
    ögy - a faszikám a titkos kíérleti helyről ugyan mi a büdös picsáér hozta ki a sugárszennyezett cuccait. Krivo a hunyó. Tehát volt egy atombaleset amiben hónapokig mosták az adott város falait, járdáit, mindent, ez előtte volt. Másrészt meg ugye nem vagyok atomfizikus, de a sugárnyomokból lehet következtetni pöttyösen, hogy mit is csinálnak az adott helyen, mire irányul a kutatás - tehát bármit csinálsz benn, mindent ott kell hagyni, mert minden nyomravezet. De faszikám kilopta a cumókat, oszt abban vidult a mókusörs.
    köttő - mikor zárta be a kedves KGB a kapukat, igen mikor meg volt a kabát, tehát a desszant azér nem vitte el a gödörbéli hullákat, mer látta a detektoros fizikusokat sugárjelet keresni, és ezér balhéztak az ólomkoporsóér
    hárem - nem mindenkinek jutott ám a drága, értsd adott körülmények közt, kvázi fizetőeszköz, alkoholhordós megmosogatás, csak Krivónak
    néty - kit temettek más helyre? lezárt család nélküli koporsóba, DA Krivó
    ött - Zolo összekötőnek tökéletes, valami északkaukázusi, elvileg előre kéne haladnia a létrán, de mégis az Urálba találja magát terepbarangolóként
    innetől kezdve csak aszondanám VERSENYFUTÁS A PLUTÓNIUMOS NAGYKABÁTÉRT
    ez magyarázná miért is indították gyorsan a KGBs faszit felderíteni a terepet, miér kellett hermetikusan lezárni a körzetet, mer azér őket se ejtették a fejükre, és cselekedtek mikor már derengeni kezdett a sztori.

    - oké zsoké gyerek, akkor add a kabátot, vegyed!
    - és mi a biztosíték?
    - hát....
    - itt a kabát, de nem rajtam, valamelyikünkön, majd holnap gyere, ha kigondoltad, mi si legyen a biztosíték.....

    mékegy ami nagyon zavar, a nyelv, a gödrieket olvadásban találták meg, tehát úgynevezi a hullák "feléledtek" tehát rohadtak rendesen, elég rátekinteni az öreg Zolo-ra, és egy vizi életforma pölö kagyló vagy rák a piszkos gyorsan dolgozik, simán páróra alatt leintézi amit kell, azt sodródik tovább az olvadással

  • 1188.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:45

    @warr:
    "983. warr (Válasz erre)
    2011. 10. 30. 12:10
    @Eugenie Danglars: az csak nekem furcsa, hogy itt Szlobogyinról nem írnak? Írják a fa alatti kettőt, Djatlovot meg Kolmogorovát, és ennyi.

    Amúgy itt még találhatók képek:

    fotki_yandex_ru/users/aleksej-koskin/album/56632/

    (A két alsóvonás helyett pontot kell tenni)
    "

    kivalo az ajanlott oldal, az "1959" albumban az eredeti filmtekercsekrol keszult kepek vannak beszkennelve, erdemes a kommenteket (google translateval...) atolvasni, igaz, hosszadalmas...de megeri

  • 1189.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:56

    @zizzi: kulonosen ez a kep (meg a kovetkezo) erdekes, a kommentarok iroi is tanacstalanok a ruhat illetoen.... (gugli forditoval ;) )

    fotki,yandex,ru/users/aleksej-koskin/view/391771?page=1

  • 1190.  angel (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:57

    A. C. Clarke A gyermekkor vége c. könyvében (spolieres a mondat!) jelenik meg az a gondolat, hogy egy mítosz nem feltétlenül már megtörtént eseményre, hanem jövőbelire is vonatkozhat. Ez egybeesik a manysik legendájával és annak realizálódásával, ami önmagában persze nem mond semmit és nem visz közelebb a történet felgöngyölítéséhez, de arra utalhat, hogy ki kezdte azt el terjeszteni (ha azt igazából csak utólag költötték a sztorihoz).

  • 1191.  Maci (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:59

    A vízmosásban lévőket 1-2 hétig mosta a víz ,mire megtalálták őket!
    Először nem is látták,hogy víz van a hó alatt.
    Ludmilla,ha jól láttam inkább a partoldalban feküdt ,nem a vízben,arccal lefelé. Akik a vízben voltak azoknak a fél arcát elmosta a víz,de a nyelvüket nem.

  • 1192.  dview (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 22:26

    kedves kartarsak!

    megegyezhetunk-e nehany tenyszerusegben a tovabbgondolkodas erdekeben:

    - nyelvkivagas mint olyan elfelejtve, plane nem elhallgattatas celjabol. erre mindenki tud 5 jobb modszert es egyikhez se kell oralis mutet.
    - nem tevedtek el hanem valami mas okbol nem mentek vissza a satorhoz. egyszeruen keptelensegnek tartom, hogy ennyi tapasztalt turazo 1-2 km-es korzetben nem talalja meg a satrat orakon keresztul
    - volt kulso behatas. nem sajat onszantukbol vagy begombazva kolbaszoltak a tabor korul, amig ossze nem estek.
    - nem volt lavina. legalabbis nem olyan kaliberu, ami barki eletet tenylegesen fenyegette volna.

    csak azert javaslom mindezt, mert ezzel egy halom vad otletet maris kilohetunk.

    reszben OFF: szerintem eppen attol izgalmas ez a konteo, hogy van sok informacio es ezert azt hisszuk, hogy igenis ossze tudjuk kapcsolni a szalakat logikai rovidzarlat nelkul. sok mas konteonal annyi minden hianyzik, hogy tenyleg belefer minden az ufoktol a yetikig. :)

  • 1193.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 22:45

    "1186. Jumboo (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 21:20
    1, Ljudmilla nyelve mint olyan nem levágva, leharapva, lenyesve volt, hanem az arca és a szájürege egy részével egyetemben bomlásnak indult.
    2, Ha a videóban lévő fénykép eredeti és a holttestek a tábor és az erdősáv közt hó alatt voltak akkor elég eredményes nyomkövetőnek kellett lennie a felderítő alakulatnak. Itt lábnyom nem maradhat szerintem...
    www.youtube.com/watch
    "

    erdekesseg: az ajanlott video utan megneztem egy masik, orosz nyelvu dokfilmet,cc. 7:25-tol a "mai" Jurij Judin beszel. Tenyleg csak neztem, oroszul nem beszelek... ;)
    itt:

    www,youtube,com/watch

  • 1194.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 22:47

    @dview: részemről ok :-)

  • 1195.  cabelito (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 23:12

    Mi van hogyha a később kivágott nyelvű lányt elhurcolták 3-an a vízmosáshoz, hogy majd kicsit szórakoznak vele a sötét éjszakában, mint férfi a nővel, aztán túl hangosan sikítozott és/vagy segítségért kiáltott, erre a sátorban maradottak aligruhában persze segíteni rohannak, nem tudhatták, hogy milyen messziről jön a hang, aztán ez lett belőle.

  • 1196.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 23:14

    1194. Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 10. 31. 22:47
    @dview: részemről ok :-)

    reszemrol is :)

    erdekesek a youtubon az orosz nyelvu Dyatlov filmek... pl. a "9", tobb dalt is irtak az esetrol.

  • 1197.  pujol (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 0:17

    üdv

    kemény ez a konteó bár az a baj hogy alapvető dolgokról sincs biztos információnk. most belülről vagy kívülről vágták fel a sátrat? mert már erről is olvasni mindent. s ez a kulcsmomentum szerintem.

    HA belülről akkor egy olyan indokot kell keresnünk ugye ami miatt felnőtt felelősségteljes emberek kábé a vesztükbe rohannak. S ilyen indokot nagyon nehéz találni a józan ész határain belül. én kizárnám az ufó,kgb gép vagy lavina hangtól való beszarást s menekülést. ha maradunk a realistább műszaki jellegű megoldásnál akkor esetleg szóba jöhet az a szál, hogy valamiféle spéci kis nukleáris iparhoz köthető szerkezetet (hordozható minireaktor, dúsított urán kis mennyiségben szállítva, akármi... az atomipar hajnalán vagyunk ekkor még gondolom kísérleteztek mindenféle technikai és műszaki megoldással) vittek magukkal megfigyelési szándékkal és azzal történhetett valami gebasz a sátorban és kb másodperceik voltak a menekülésre a végzetes sugárfertőzés elszenvedése előtt. kint meg félig felöltözve félig nem elkezdődött a bűnbakkeresés és az ökölharc majd a kellemes fagyhalál tette fel az íre a pontot.

    ez egyrészt kiüti azt az ellenérvet, hogy "ilyen jellegű kísérlethez találnak hatszázmillió fegyencet akkoriban", mert ide szakmailag nem analfabéta emberek kellettek, felügyelni kellett az egész kísérletet, naplót vezetni róla, komolyabban hozzáállni az egészhez. Másrészt magyarázza az utólagos fizikai sérülések egy részét illetve a sugárszennyezés jelenlétét és az utólagos hivatalos ködösítést.

    Szal én úgy gondolom, hogy itt a nukleáris iparhoz köthető veszélyes kísérlet közben történt valami gebasz ami a 9 önkéntes résztvevő életébe került. Teszem azt arról szólt a kísérlet és a túra, hogy háborús időben szélsőséges időjárási körülmények között hogy lehet hasadóanyagot szállítani gyalog A-ból B-pontba, mi ennek a legoptimálisabb protokollja.

  • 1198.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 0:21

    sajnálom sorstársak, ez kihagyhatatlan
    Анатолий Степанович Дятлов
    jó szórakozást
    na ki is ő, s volt-e neki öcsikéje?

  • 1199.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 0:25

    Egy kis off a megfejtesek kozott.

    Magambol kiindulva soha nem ertettem az olyan embereket, mint ez a csoport. Elmennek az egyetem evei kozott/utan a kietlen vadonba -20 - -30 fok kozott satorozni. Gyatlov raadasul sarkvideki expediciokra keszult. Tudom, hogy vannak emberek, akik az ilyen kihivasokat keresik, meg megmasszak a Csomolungmat. Ez szamomra szintiszta mazochizmus. Ha en lazitani szeretnek azt nem ugy kepzelem el, hogy elmegyek dideregni egy lakatlan videkre. Mondjuk biztos meg van a romantikaja, annak, aki szereti. Mellesleg Gyatlov eros szemilyeseg lehetett, ha meg 8 masik hasonlo beallitottsagu embert talalt kovetonek, koztuk ket not, melybol az egyiket a szulei vissza akartak tartani. Amit nem is csodalok, hiszn lott sebbel jott vissza egy korabbi turarol.

  • 1200.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 1:37

    @zizzi: Furcsa... engem mint kezdő fotómániást ez a kép ejtett gondolkodóba:

    fotki.yandex.ru/users/aleksej-koskin/view/391786/?page=1

    Érdekes infók vannak a képről a két kommentben: "Az utolsó képkocka az exponált filmen. Ezt követi néhány nem használt.
    Június 20, 2011, 16:49 arkhipovoleg
    Az utolsó képkocka. Lehetséges, mint beszélni egy tárgy vagy jelenség látható ezen a képen. De a dokumentumfilm és teljesen természetes stroke sorozata fotók az utolsó (felemelkedés). Ez azt jelenti, hogy a fotót este. Miért? Ez mutatja az oka a sürgősségi és a gyors menekülési sátorban. És világos, hogy ez nem egy lavinát, hogy megpróbáljuk meggyőzni a turistákat.
    És ne felejtsük el, hogy a holttestet találtak Zolotarev kamera. Nem elég, hogy érdekes. Szinte az egész csoport zokni és a rossz (kivéve néhány) öltözött. És minden eredetisége Zolotarev kritikus helyzet tartja a kamerát, mint a legértékesebb. És ez természetes -, hogy az utolsó képkocka. A bizonyíték. Bár, még egy kérdés - aki a srácok, hogy a lövés."

    Ezek szerint Zolotarjevnél fényképezőképet találtak? Magával vitte? És ezt lőtte?

    Nagyon érdekes a flare-re emlékeztető szögletes fény a kép bal oldalán. Négyzet alakú flare-t még nem láttam...

  • 1201.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 1:38

    @sutianap: ez igen, igazi konteós találat, gratulálok!

  • 1202.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 1:41

    Mi van akkor, ha egyszerűen megfagytak és a sérülések csak később keletkeztek? Bár az is tény, hogy -20 fokban elég hamar megfagy a test annyira, hogy ne keletkezzenek vércseppek.

  • 1203.  Gee (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 1:55

    @elo a homalybol: az orvosszakértő szerint nem volt szexuálisan aktív = érintetlen szűzhártya

  • 1204.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 1:58

    Ez is egy tündéri fotó.
    A No3. filmtekercs utolsó képe. Az utolsó előtti képen lévő személyt ábrázolja vajon? Eléggé "egyszínű" rajta a... ruha.

    fotki.yandex.ru/users/aleksej-koskin/view/394583/?page=0

    Egyébként roppant érdekes, hogy eddig egyik tekercsnek a végén sem láttam egy szimpla "együtt marhulunk előző nap" típusú fotót. Minden utolsó kocka elgondolkodtató... vagy épp a frász tör ki tőle.

  • 1205.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 1:59

    A kép alatti "В другом размере" feliratra kattintva be tudjátok hozni eredeti méretben a képeket.

  • 1206.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 2:48

    Annyi informacot tartalmaz a poszt es meg tobbszor annyi pluszinformaciot a kommentek, hogy mar teljesen elvesztettem a fonalat. Eloszor is jol jonne egy filter. Ami elso korben kiszuri azt, hogy mi a kamu, majd masodik korben szetvalasztja a felteveseket a tenyektol(eleg ha valaki rosszul emlekszik valamire, vagy allit valamit egy hangzatosabb sztori miatt) es meg akkor sem tartunk sehol.

    Most mar a reszleteken kattogok. Pl.: Szexualisan inaktiv az szamomra is azt jelenti, hogy szuzhartya erintetlen, de ilyen megfogalmazast hasznalhatnak-e a menstruacios periodusra is? Nem mintha kozelebb vinne a megfejteshez.

    A masik reszlet, hogy a hozzajuk csapodott emberkenel is volt fenykepezogep, amirol a visszatert JJ semmit nem tudott. Ebbol az jon, hogy
    -Az arc sumakolt es aki ilyennel sumakol nagyobb sumaksagokra is kepes.
    -Egyszeruen JJ nem vette eszre, az arc nem vette elo, vagy rosszul emlekszik.

    Egyikunk sem volt ott, hogy megmondja a frankot. Ha megtudnanak mi az igazsag lehet egyszerre csapnank a homlokunkra, hogy ennyi az egesz, mennyire kezenfekvo es itt volt vegig a szemunk elott.
    De ugye szeretunk rejtvenyt fejteni. Marad az, hogy ha meg is talaljuk az altalunk tutinak veltet, avval nem fog mindenki egyet erteni es mennek tovabb a talalgatasok a vegtelensegig, vagy 2020 marcius 13-ig, 64326 kommentig, meg tobb apro reszlettel megoldas nelkul

  • 1207.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 8:35

    @sutianap: jó találat. :) Első körben nem találtam semmilyen infot a családjáról, de szerintem ha lenne rokoni kapcsolat, az már kitudódott volna..

    @zizzi: Egy oroszul tudó is megnézné ezt a videót és összefoglalná? :)

  • 1208.  WhiteHead (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:06

    @sutianap: Anatolij és a mi Igorunk max. unokatesók lehettek, mert az apai nevük más. Ettől függetlenül érdekes, grat a találathoz!

  • 1209.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:10

    Gondolkodtam a reakciókon, és arra jutottam, hogy valami olyasmi lehet a megoldás, ami ellen úgy érezték, még kilencen összefogva sem tudják felvenni a harcot, esetleg még nem is láttak ahhoz foghatót.
    Szóval szerintem a medve, vadász kizárva. Ne felejtsük el, hogy valószínűleg nem számítógép előtt edződtek, szerintem mindannyian elég erős, sportos testfelépítéssel rendelkeztek.

  • 1210.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:10

    @sutianap: "1198. sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 0:21
    sajnálom sorstársak, ez kihagyhatatlan
    Анатолий Степанович Дятлов
    jó szórakozást
    na ki is ő, s volt-e neki öcsikéje?
    "

    nem semmi - illetve senki ;)

    angolosoknak:
    en,wikipedia,org/wiki/Anatoly_Dyatlov

  • 1211.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:25

    újabb nyomozati hiba, vagy hiány - jó kérdés
    nem hallgatták ki a családokat?
    nem hallgatták ki Judint?
    nem hallgatták ki a szemtanúkat?

  • 1212.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:29

    @sutianap: sajnos szerintem csak névrokonok, de úgy látszik, nem volt valami jó ómen Dyatlovnak születni akkoriban... Igor barátunk amúgy hol született, Szverdlovszkban? Mert gondolom ha testvérek, közeli rokonok lettek volna, akkor ugyanott kellett volna születniük. Akkoriban nem volt olyan egyszerű csak úgy ide-oda költözgetni.

  • 1213.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:45

    @Eugenie Danglars: A medencecsontból max azt lehetne megállapítani, hogy szült-e vagy nem, illetve a csont tulajdonosának a nemét, korát. A szexuális aktivitást nem hiszem. Marad az, hogy szűz volt. Ennek meg legfeljebb mennyország-aspiránsság szempontjából lehet jelentősége, ügyünk szempontjából szerintem semmi :)

  • 1214.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 9:47

    @elo a homalybol: max annyi, hogy megtudták: nem erőszakolták meg az (esetleges) támadók). Mondjuk még egy sátorban akár el is képzelhető, de kint a vadonban, -20 fokban ugyan ki veszi elő a farkát pisálásnál hosszabb időre?

  • 1215.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 10:05

    nude Anatolijt nem Leningrádon meg Odesszában leltem fel, hanem Norilszkban

  • 1216.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 10:09

    @warr: Vagy még annyi időre sem:) Elég sok pisi volt a hólyagjukban. Az egyik srácnak azt hiszem, 7 deci?

  • 1217.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 10:22

    @elo a homalybol: A manysi szálnál írták, hogy talán a vallásuk korlátozása miatt lehettek berágva, mert a Szu-ban ekkoriban csúcsosodott ki a különféle vallások korlátozása, hogy a kommunizmus jegyében lehetőleg legyen mindenki egyfoma, beleértve, hogy ateista is.

    Megj.1: ezt a "bosszúálló" szálat elvetették, túl gyenge alapokon állt.
    Megj.2: a manysik egy része keresztény (ortodox?) volt, a másik részük a törzsi vallást (sámánizmust?) követte.

    Szóval, szerintem ennek a dolognak max. a kommunista jó erkölcs meg ilyesmi szempontjából volt jelentősége, vallásiból nem. (Remélem, nem írtam nagyon zöldeket.)

  • 1218.  Babilen Tatarszkij (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 10:42

    @Salamancai űrhajós: Ez a fotó, te jó ég! Félelmetes. De ha visszalapozol egyet a 16-os képre, látszik, hogy szinte teljesen egyszínű, sötét öltözéket viseltek, így a 17-es képen is simán lehet ez a ruha.

  • 1219.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 11:29

    @Salamancai űrhajós: gya. Kemény. Vajon hiteles fotó? Ha igen, ami nekem eszembe jut róla, az (1) Bigfoot, (2) egyenruhás katona, (3) valami nukleáris mutáns a tartásából ítélve. o.O

  • 1220.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 11:56

    @MVB: Poénnak írtam a mennyország-aspiráns dolgot, kihangsúlyozandó a dolog érdektelenségét. Béna poén volt, belátom, főleg, hogy így kizárható lett az erőszak - legalábbis ez a fajta. Viszont amit írtál, arról eszembe jutott, hogy a kutatók (nyomozók?) néprajzost is vittek magukkal. Minek? A geológust, meteorológust értem, de néprajzost... Hacsak nem gyanakodtak valamiféle folklorisztikus szép népi hagyományra - szemkivájás, nyelvkitépés...

  • 1221.  jatszmacska (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 11:56

    @1204. Salamancai űrhajós (Válasz erre)

    Szerintem ez bármelyikük pisiélsből visszafelé. Az arca nem látszik, mert símaszkban van vagy szorosra húzta a kapucnit. Vagy mert rossz volt a film minősége. Majd még próbálok hasonló képeket nézni, hogy azokon látszik-e ilyen távolságból arc.

    Ha ezen a képen az látszana, amire mindannyian gondolunk, akkor azt legalább egy valaki a naplójába is beírta volna. Tudtommal a naplókból nem, csak a jegyzőkönyvekből hiányoznak kitépett oldalak.

  • 1222.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 12:13

    Írjátok be a gugliba "Az államtitok ára - kilenc élet" könyvcímet oroszul (Цена гостайны - девять жизней). Oldal fordításával lehet olvasgatni (csak érteni nem:)Nem tudom, hogy ez a teljes könyv, vagy csak egy kivonatos változat.

  • 1223.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 12:21

    Ma szerencsére nem kell dolgozni, így megint kicsit rászabadultam a Murders.ru-ra. Néhány infó, amit a többiek eddig még onnan nem posztoltak, vagy ha igen, akkor elkerülte a figyelmemet. Bocsi. :)

    - Kolevatov testi sérülései (pl. a térdén) a halál beállta után keletkezhettek, az orvosszakértő legalábbis úgy vélte, nem okozhatták közvetlenül a halálát (bár láttuk őt már fura dolgokat mondani a többiek sebesüléseiről...)

    Ez mondjuk szerintem is elképzelhető, sőt, tudatosság is felismerhető a sebeiben: a térdsérülését először kötés fedte, mely lecsúszott a bokájára. Ez arra utal, hogy tisztában volt a sérüléssel, próbálta ellátni. Emellett ez szerintem kizárja azt, hogy valamilyen hallucinogén anyag (drog, alkohol, gomba) befolyása alatt állt: egy ilyesmitől elkábult ember nem áll le bekötözni a sebeit, jó eséllyel észre sem veszi, ha megsérült. Kolevatov viszont gondoskodni látszott magáról, ami azt sejtteti, hogy a tudatállapota tiszta volt.

    - a honlap felveti, hogy mi van, ha már a sátorban valamiféle vakság lett úrrá a csapaton (egy eltüzelt növény, egy megpörkölődő, mérgező festékkel színezett ruha, stb. kapcsán) és mivel nem láttak, nem tudták kibontani a sátor madzagját, hanem barbár módon kivágták az oldalát, hogy kimeneküljenek. És miközben rémületüken vakon tapogatózva távolodtak a sátortól, össze-vissza törték magukat. Ennek ellentmond persze a tűzgyújtási kísérlet és fagyűjtés a cédrus alatt. Nem tudom, talán időszakos vakság volt, ami a veszélyforrás hiányában elmúlt. Van ilyen?

    - Ludmilla apja is segített a csoport/a lánya azonosításában. Mikor meglátta, hogy mi történt a lányával, úgy megrázta őt a látvány, hogy majdnem összeesett.

    Van itt még valami, ha jól értelmezem a sorokat. A honlap szerint olyan jellegű sugárzásmérő szerkezet, amit a mai világban használunk, nem nagyon volt a SZU-ban, vagy nem forgott annyira közkézen. Mégis, május második-harmadik hetében, mikor a halottak szerveit és ruházatát vizsgálták a közegészségügyi-járványügyi állomáson, valaki "sugallatára" sugárszennyezettségi tesztet végeztek, és milyen meglepő, találtak is. Ez a "valaki" a honlap szerint Ivanov volt, a nyomozás egyik vezetője.

    A testek biológiaiag nem voltak szennyezettek, tehát nem lélegeztek be radioaktiv port, nem ittak szennyezett vizet. Három ruhadarabon mértek sugárzást, Thibault-Brignol és Dubinyina ruházatán, de mind alacsony volt, és néhány óra bő vízzel való átmosás után meg is szűnt. Ez felveti viszont azt a kérdést, hogy ha a két említett holttest több hétig a VÍZMOSÁSBAN feküdt, akkor eredetileg mekkora mértékű volt a szennyezettségük. Ugyanis, ha a haláluk utánra, megtalálásukra is megmaradt belőle, bár vízzel lemosható volt, akkor logikus a feltételezés, hogy a vízmosás is tette a dolgát az előző néhány hét alatt. És ha ez így volt, akkor lehetett-e akkora erejű a sugárzás a halál időpontjában (vagy a vízmosásba való bekerülés előtt), mely átlépte az egészségügyi határértéket? És ha igen, honnan származhatott (a használtkabát-vásárlás és kölcsönkapás kivételével)?

  • 1224.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 12:23

    A 6 fotóalbumot nézegettem (és kiváncsi lettem az orosz kommentekre), közben jött az ötlet és kipróbáltam: ha oroszból angolra fordíttatunk a webfordítóval, remek kerek mondatok jönnek ki, nem olyan borzasztóak, mintha magyarra fordítatnánk át. Bizonyára az orosz-angol alprogram kiforrottabb, mint az orosz-magyar. (Sikerült feltalálnom a spanyolviaszt, vagy még nem próbáltátok? :)

  • 1225.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 12:28

    @elo a homalybol: igaz, tényleg, akkor ezzel kevertem.

  • 1226.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 12:48

    @jatszmacska:
    A film 65 Goszt/21 Din/100 ASA. Minden rendben volt vele.
    Egyszerűen a közeli fára volt az élesség beállítva.Alacsony(kicsi)a mélységélesség.Ezért homályos a háttérben lévő alak. Egy ember kapucnis ruhában.A gép típusát nem ismerem,de nem hinném ,hogy tükörreflexes lett volna,aminél egyből látszik ,ha életlen lesz a kiszemelt téma.Olykor macerás volt az élességet beállítani.Ha rosszak a fényviszonyok,nem lehet elég nagy a mélységélesség.

  • 1227.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:00

    a tizedik megvan, több mint érdekes
    pereval1959,narod,ru/article03.htm
    Юрия Ефимович Юдин - az emberünk Szolikamszk polgármesterhelyette a magnézium bánya főnöke és kibaszott kemény míg a fiatalok sátraznak addig mista Yuri kinn vereti magát a szabadégalatt........
    hüm, hümm

  • 1228.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:01

    Murders.ru

    - a honlap eljátszik a gondolattal, hogy a társadalom elitjének számító "titkos fizikus", a Cseljabinszk-40-ben dolgozó, talán az ország rakéta-elhárításán és egyéb nukleáris projektjén dolgozó Krivoniscsenko akart külföldre szökni a munkahelyén begyűjtött információkkal, és mivel meztelenül találtak rá a cédrus alatt, talán a róla lefejtett és eredetileg sugársennyezett ruhák kerültek a vízmosásban heverő halottakra. Krivoniscsenkót egyébként a többiektől elkülönítve, egy "privát" temetőben helyezték végső nyugalomra, zárt koporsóban.

    - a fent már említett hordónyi alkohol, mellyel a holttesteket lemosták, szintén érthetetlenül került az orvosszakértői laborba. A nagy hiány közepette mégis ki gondolt volna arra, hogy ekkora mennyiségű alkoholt jutasson oda, hacsak annak nem volt valami különösebb célja (-> sugárszennyezettség lemosása)? A honlap szerint a KGB állhatott a dolog mögött, mely már erőle sejtette egy vagy több holttest sugárszennyezettségét.

    - a sérülések alapján Ludmilla néhány perc alatt meghalt, Zolotarjev járni képtelen volt, Szlobogyin és Thibault-Bringol pedig vélhetően eszméletlen volt. Ha a csoport együtt volt, és menekülni akartak volna, őket mind cipelniük kellett volna.

    - Kolevatov halt meg vélhetően utoljára, de az ő naplója/jegyzetfüzete nem került elő, amit JJ Judin se ért, mert ő látta, hogy vitt magával.

    Egy, a livejournalon fellelhető blogban szerepel az alábbi fotó (amolyan "akkor és most" fénykép):

    i43.photobucket.com/albums/e392/droid_c2h5oh/palatka.jpg

    A piros vonal és karika a menekülés útvonalát jelenti az erdő felé. Érdekes, hogy sziklahalom áll a sátor helyén. Vajon eredetileg is az volt, vagy emlékhelyként rakták oda?

  • 1229.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:15

    @Queens:
    @miyabi:
    @tiboru:

    Én jönnék. Nem vicc!

    Kb két éve elkezdtünk tervezni a pajtikáimmal egy szibériát, de közben gyerekek potyogtak, és bepuhultak.
    Ha komoly a terv, szerintem kettő darab hegyimogyivadász hímtagot még be tudok vonni.

  • 1230.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:17

    A címet dícsérte már valaki?
    Eufemizáló visszafogottsága magában hordozza a mély titkot és rejtélyt.
    Pompás.

  • 1231.  e(x) (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:25

    @MVB: Ismereteim szerint a GT ilyen esetben több lépésben fordít, jelen esetben valószínűleg történik egy orosz-angol, majd egy angol-magyar fordítás, jó eséllyel nincs közvetlen átjárás a forrás és a célnyelv között.
    Halovány gráfelméleti ismeretekkel könnyen belátható a köztes nyelvek alkalmazásának befektetésoldali előnye, viszont sajnos ilyen szósalátát eredményez. De, végülis örülhetünk, hogy a statisztikai hiba méretű piacunkra a Google, MS, etc. veszi a fáradtságot honosítás elkészítésére.

  • 1232.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:27

    1997-ben állítólag készült egy hatrészes film a történtekről, részletes információkkal, tanúkkal, nyilatkozatokkal. Torrenten valahol fenn lehet még. Itt hivatkoznak rá: translate.googleusercontent.com/translate_c

    Itt van valami szösz az "Államtitok ára - kilenc élet" c. könyvről.
    translate.googleusercontent.com/translate_c

    Anna Matvejeva Djatlov-regénye (fiktív feldolgozás, de az elhunytak naplóiból dolgozott):
    translate.googleusercontent.com/translate_c

    Egy másik link Matvejeva történetéhez (nem töltöttem le, nem tudom, mi lehet benne):
    www.infodjatlov.narod.ru/MaterialyDelaPoMatveevoiy.rar

  • 1233.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:35

    Azt hiszem, beállt nálam az agyzsibbadás. o.O Valaki remélem azért folytatja a murders.ru böngészését.

  • 1234.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:43

    Volt már szó az azonosításnál ismeretlennek minősített hosszú szárú katonai(hoz hasonlító) kabátról, meg hogy elvileg ilyet a VH katonái már nem használtak 1959-ben. Az 5/1-es képen pont ilyenben álldogál két katonának kinéző ember. (De lehet, hogy a világ végén lévő helyőrségben nem nagyon foglalkoztak ilyesmivel, azt használtak, amilyük éppen akadt. Lehet, hogy nem is katonák.)

    (Az 1204-es kommentben van link az albumokhoz, nekem spamnek vette, amikor be akartam szúrni.)

  • 1235.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:47

    @Queens:
    Erre miért nem reagált senki? Sajnos ez egy lehetséges forgatókönyv.

    Szerintem mégis a repülő rózsaszínű süket jeti volt, vagymi.

  • 1236.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 13:58

    Az 5/7-es képen ott van a lovas kocsi, amiről már volt szó. A faluban/kisvárosban bocsátották rendelkezésükre, hajtóval együtt. Az "Északi 2. telep" (vagy valami ilyesmi) nevű erdei telep felé mentek éppen. A szekéren a poggyászt vitték, egy ló húzta, ők maguk sítalpakon mentek már ekkor is. Ha jól látom, a szekér szántalpakon csúszik és nem túl nagy a raktere.

  • 1237.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 14:13

    A 6-os széria elején viszont egy platós teherautó is van, aminek a platóján ült a társaság; útközbeni képek is vannak. (Szóval úgy tűnik, teherkocsis utazás is volt és lovas kocsival/szánnal megtámogatott útszakasz is.)

  • 1238.  Circus (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 14:30

    @sutianap: "Szovjet atomlétesítmények és azok utáni nyomozás, átdobott u.s. marine éppen belefutnak a hellóturisztba."

    Pont ez jutott eszembe, olvasva és gondolkodva a hozzászólások alapján is (külön köszönet ismét mindenkinek, aki hozott anyagot). Ezen történet kibogozása senkinek sem állt érdekében. US ugyebár nem ismerné be a kémkedést, túloldal meg azt, hogy idáig bejutott az ellenség (nembeszélve eleve ugye a nálunk is anno elterjedt laktanyakörnyéki 'fényképezni tilos' táblákról... tehát nincs semmi a tél közepén, ergo nem volt kémkedés se), tehát kb. mindenkinek érdeke (volt) a hallgatás.

    Hadd csapongok picit:

    Érdeklődésre számottartó létesítmény volt bőven a környéken, az expedíció tagjai között volt bőven olyan, aki a munkájából adódóan (és az általa ismert titkokkal) király lehetet volna odaát, tehát bőven volt indíték. Belefér az 'én inkább kiszállok a játékból beteget jelentve' tag, aki valamit megneszelt (épp időben, mint később kiderült), szintén belefér a hozzájukcsapódó gyanúsan gumitalpúnak tűnő 'idegenvezető'. Simán magyarázható az is, hogy páran a csoportból nem tudtak az egészről semmit, túrázni indultak a haverokkal és csak ott szembesültek vele a semmi közepén, hogy páran titkokat adtak volna el a hazáról, esetleg éppen dezertálni ('sajnos, eltűntek az orosz télben', tökéletes fedősztori) készültek, így akár össze is verekedhettek (sérülések, esetleges verekedés a sátron belül, miért menekültek kifelé). Magyarázható a valaki által már említett rádió is, amit valamelyik jóember épített, de ez nem egyértelmű.

    Magyarázható továbbá a fák letört teteje a messziről látott mozgó (kereső?)fényekkel, mintha helikopter érkezett volna, aki helyismeret nem lévén, de alacsonyan, a fák tetejét súrolva (itt szó szerint) érkezett a radarok 'alatt'.

    Amint a heli megállt a sátor felett, akkor derülhetett ki mindenki számára, hogy mi folyik itt, lehet, hogy a sátron belüli, hazához hű erők nem engedték ki a dezertőröket, elállták az utat, dulakodtak, sátorlap oldalt kivágva, kimásznak (ha tudod, hogy helikopterrel elvisznek az álmok országába, akkor ezt esetleg akár gatyában is megtennéd, addig kibírod, amíg felvesznek és betekernek egy pokrócba). Leszállhatott 1-2 gumitalpú segíteni a lenti bunyóban, akik a dulakodás miatt esetleg nekiállhattak vérezni (orrbavágás, ilyesmi) vagy MIA-t játszani (volt valahol szó két ismeretlen holttestről is meg érdekes anyag/fémdarabkákról korábban, magyarázat mégvalamire). Ha túlerőben voltak a lenti hazafiak, dönthetett úgy a helikopter, hogy inkább visszavonul. A tüzet a melegedés miatt gyújtották a dezertőrök, de egyúttal jelzőfény is lehetett a gépnek, hátha visszatér, ugyanezen ok miatt másztak fel (próbálták) a fára, hátha előbb észreveszik őket. Miután sok idő és üzemanyag nincs ilyenkor, a gép elindult 'hazafelé', bármerre is legyen az, mission failed and cancelled, mindenki hallgat, jópáran örökre.

    Alternatíva: a nem várt, de érkező helikopter sarlós-kalapácsos felségjelzéssel bírt, így a dezertőrök + esetleges 'külföldi segítők' ('kellenek' a misztikus +2 holttest meg vér miatt, de ez a részlet kihagyható) szembesülhettek a buktával. Megérkezik a gép sátor fölé hangszóróban SZTOJ, ők kivágják a sátrat az oldalán és szaladnak, amerre látnak (esetleg magyarázhatja, hogy miért szanaszét futottak - örvény...)
    A kavargó szél miatt szaladhatott mindenki, amerre bírt, és az elmoshatott elmoshatott némi nyomot a hóban erre-arra. Tűzgyújtás egyértelműen a melegedés miatt. Ezt a gépet a közeli katonai/nukleáris létesítmény őrzésére kirendelt hatóság küldhette, ha nagyon akarom, akkor az esetlegesen gépről/ből származó darabok/dolgok magyarázhatnak némi mérhető, de nem számottevő radioaktivitást is.

    Akik négyen elindultak és a vízmosásban végezték, azok valószínűleg a hazafiak (egy része) volt, akik vagy maguktól, vagy járulékos veszteségként valamelyik fél által ki lettek kapcsolva.

    Fiatalok voltak, okosak, nagy titkok tudói, biztos vagyok benne, hogy valahogyan (direkt/indirekt módon) meg lettek környékezve a túloldalról, minimális info azért a hivatalos csatornákon is szivároghatott. Ha fatális véletlen folytán pusztán rosszkor voltak rossz (tiltott) helyen, akkor valami hasonló kellett, hogy történjen.
    Szerintem.

    ---
    Namost, ha bármelyik verzió a fentiekből meg lesz filmesítve rövidesen H/Bollywoodban, akkor perelek, Ti vagytok a tanúim. A megnyert per után a megítélt kártérítésből pedig rendezek egy hatalmas konteopartit, valamint finanszírozom a szerveződő expedíciót a helyszínre, meg még pár helyre, de ezt tiboruval megszavaztatom :)

  • 1239.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 14:36

    @sutianap: Engem az érdekelne, hogy az állítólag narancs és kék fénygömböket látó szemtanúk
    1. Léteznek egyáltalán?
    2. Kihallgatták őket?
    3. Az incidens helyszíne tőlük észak felé esett? (ha nem, akkor északi fény kizárva)
    4. Felmérést végző geológusok voltak, vagy mezei túrázók? (hitelesség szempontjából nem lényegtelen)

    @Babilen Tatarszkij: Igen, az első gondolatom nekem is ez volt. Viszont az előző képen minimum combközépig érő, viszonylag bő (vagy vastag) kabátot látunk, a linkelt képen pedig eléggé "testhez simuló" a borítás. Emellett egy combközépig-térdig érő kabátban lévő embernek nem látunk át a combtövei között.

    Ami még roppant érdekes: a tekercs többi képe meglehetősen jó, úgy tűnik, a készítője ügyes fotós volt (vö. Zinajda egymásra exponált bénázásaival :D).
    Az utolsó képen viszont az látszik, hogy kapkodva, komponálás nélkül, mintegy lesből készült. Belóg két ág vagy fatörzs, rossz a mélységélesség, közben a tekercs többi képe akár a Pravda címlapján is leközölhető lenne. Az utolsó előtti 4 képen szerintem az egyikük elesett, rászakadt egy halom hó az ágakról, ő meg lefotózta, mert vicces. Lekapta az elesést, aztán ahogy kéri, hogy segítsen feltápászkodni (nyújtja a kezét), majd azt, hogy görnyedve veri le magáról a havat és szedi össze a cuccot. Az utolsó képen viszont se síbot, se táska, csak az a lesből lekapott, fura alak.

  • 1240.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 14:55

    Angol fordításra állítva belenéztem a Murders.ru első oldalába; egy korrekció a korábbiakhoz: Kolevatov nem láncdohányos volt, hanem pipázott (egyedüliként a társaságból).

  • 1241.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 14:59

    @dr.LopiciGaspar: Nekem mindenképpen komoly a szándékom, túrázni szoktam, de havas hegyet még nem láttam közelről. :D
    Végülis ez nem lényeges, mert ha a Manysi átoknak/legendának hinni lehet, úgyis mind odaveszünk, mert lányokat visztek a hegyre :P

  • 1242.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 15:24

    Hú annyi itt a poszt, hogy mire azt hinném végre beértelek titeket, már megint le vagyok maradva. :)

    @Tiboru: kellene egy összefoglalás, hogy eddig mit zártunk ki, és mik az esélyesek, mert én már teljesen elvesztem. :)

  • 1243.  Calibaan (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 16:01

    Tiboru, a görögök kiírják a népszavazást a megszorításokról, emögött tuti a bankok/zsidók/CIA áll :) Kérhetek egy villámkonteót? Küldeném mindenkinek, aki szereti :)

  • 1244.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 16:15

    @Queens:
    Nem lesz semmi baj, mert rendesen bemutatjuk az áldozatot a hegy istenének.

  • 1245.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 16:31

    Rájöttem!

    Lopicigaspar-nak van igaza, az ufónautás képről valaki le lett szedve. Mi van akkor, ha ez a valaki Yudin volt? Ő volt a KGBs titkosügynök, ezért minden terhelő nyomot eltüntettek.
    Valójában nem fájt a hasa, nem ment haza, követte őket, megölt mindenkit, és boldogan élte az életét tovább. :)
    Titok megoldva, mehetünk kirándulni. :) nincs veszély. :)

  • 1246.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 16:32

    @dr.LopiciGaspar: Én nem akarok áldozatot bemutatni, akkor sosem jövünk ráé mi történt velük. :-)
    Mondjuk nem ártana megtudni milyen áldozatot igényelnek ezek az istenek, mert pl ha mind a 9- ünknek fel kell áldozni saját magát, akkor végülis érthető. :)

  • 1247.  marcoromano (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 16:58

    Az, hogy szexuálisan nem volt aktív, egyértelműen azt jelenti, hogy szűz volt.
    Ha másra gondolnak akkor úgy írják, hogy az utolsó 1 héten nem volt aktív és Ludmilla esetében is kitérnek erre. Ha jól tudom Ludmillánál nem volt ilyen rubrika, valószínűleg furának tartották, hogy még szűz.

  • 1248.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 17:15

    @Queens:
    Ezt még ráérünk kitárgyalni a túramegbeszéléseken.

    Felvetem a srácoknak az ötletet.

  • 1249.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 17:23

    @marcoromano: Úgy van, ahogy mondod.

    However, within the group there is at least one relationship, based on specific interpersonal liking. These are two "Igor Dyatlov - Zina Kolmogorova." It is no exaggeration to say that these young people are united by a platonic affection. (M.ru, 1.oldal, angolra fordítva)

    It is worth mentioning that, as established expert, who died not been sexually active, to this point, you must specify in order to correctly assess the nature of the relationship of Zina Kolmogorova and Igor Dyatlov. (M.ru, 2.oldal, angolra fordítva)

  • 1250.  tamas1112 (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 17:55

    A homályból előlépve és átolvasva a kommenteket.
    Érzésem szerint a rejtély első szintje, hogy miért voltak a helyszínen, a második, hogy mi történt velük, a harmadik, hogy mi került a jegyzőkönyvbe az első kettőből.
    A túrázók egy kísérletben vettek részt, minden bizonnyal abban a hitben, hogy ők végzik, segítik a kísérletet. Holott ők a kísérlet alanyai voltak.
    A túra célpontjának módosítása, plusz ember hozzáadása a csoporthoz, első nap utáni üzenet, hogy késni fognak, mind ezt támasztják alá. A fedő kísérlet lehetett akár technikai (Urál mágneses anomáliái), akár biológiai (emberi test extrém körülmények között). Valószínűbbnek tartom az utóbbit, a csoportnak ezt könnyebb volt beadni, minden tagra stimmelt. A tényleges kísérlet célja csoport viselkedése, agresszió kutatás valami hasonló szociálpszichológia téma.
    A kísérlet "megszaladt", előfordul az ilyesmi. A méltán sokszor emlegetett börtönőrök vs rabok kísérlet már a második napon rossz irányba fordult és nagyon hamar le kellett állítani. Csak az indoor kísérlet volt, állandó 24 órás felügyelettel, könnyű volt közbelépni.
    Gyatlovék pedig outdoor kísérletben voltak, egy szem kísérleti laboránssal. A csoportban a kelleténél több rizikó faktor volt (akár a kísérletvezető(k) tudta nélkül): egy szerelmi háromszög, korábban túrán súlyosan sérült(ek), egy félig külföldi a paranoiás SZU-ban szocializálódott fiatalok között.
    A tömegverekedés és gyilkosság nem biztos, hogy a sátoron belül kezdődött, de véleményem szerint biztos, hogy a csoporton belül. Indulhatott féltékenykedésből, korábbi sérült pánikjából, a "francia" kiközösítéséből.
    A legegyszerűbb lett volna eltusolni az egészet, ha már a kísérlet elején gondoltak volna a katasztrófára. Így viszont a kiválasztásnál nem volt szempont, hogy az alanyok "érdektelenek", sok vizet nem zavarók legyenek, csak a túrázási múlt és a kor számított. Maradt a jó öreg maszkirovka. A jegyzőkönyvekbe és kiszivárogtatásokba a legkevesebb valós adat került, csak az elkerülhetetlen. Az összes többi "adat" a rejtély, a megoldhatatlanság irányába tolja az érdeklődőket. Példa: Hogy a pékbe láthatott 11 holttestet az ápolónő, amikor a jegyzőkönyv szerint 5+4 holttest volt. Máris lehet a vogulokat, különleges alakulatokat bevonni a megoldásba.
    Amit a mai napig maszkíroznak, az hogy egyáltalán kísérleteztek nyolc-kilenc fiatallal ellenőrizetlen és nem biztonságos körülmények között és hogy mi volt a tényleges kísérlet célja.

  • 1251.  Gee (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 18:00

    @marcoromano: És hogy kerül Ljuda lábára cipő helyett a később meggyilkolt srác nadrágja?

    Valamint hogyan cserélgették az árokba dobáltak egymás ruháit, ha mind ájultan feküdtek?

  • 1252.  dview (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 20:09

    @tamas1112:
    ez egy egeszen hiheto tortenet, de mifele kiserlet az, ami ilyen hatassal van az emberekre?
    nagyon ellentmondasos viselkedest produkaltak: egyik pillanatban eszement, kovetkezoben nagyon racionalis. mint emberek panikban.

    re: kemtortenetek+helikopter
    a helikopterek hatotavolsag csekely, abban a korban ejszaka repulni helikopterrel alacsonyan kvazi maga volt az ongyilkossag + a POR akkoriban valahol 300-350 kilometernel volt szoval a kiindulopont is az orszagon belul kellett, hogy legyen.
    kemek sokkal inkabb eltuntettek volna minden nyomot, mert az sokkal biztonsagosabb, mint szana meg szet hagyni mindenfele holtesteket. arrol nem is beszelve, hogy nem maceraztak volna, ha golyot a fejebe mindenkinek aztan majd par ev mulva eloasott holttestekkel meg matekozzon aki akar.

  • 1253.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 20:15

    A sátor körüli nyomokról írtak (Murders.ru, 2. oldal, angol fordításra állítva; elkezdtem az elejéről, angol nyelvű üzemmódban)

    Az ez előtti rész azt írja, 27-én (mikor még csak négy utazó maradványa volt meg) egy csomó ember síbotokkal és lavinaszondákkal nekieredt a lejtőnek (a többi holttestet keresni a hó alatt), és frankón

    letaposták a nyomok egy részét. Egy csoport nekiállt rögzíteni, mi van a sátorban és környékén. A sátor körüli 15 méteres részen nem nyúltak a nyomokhoz, de a lejtőn annál lejjebb lévő részen lévőkről

    lemaradtak, mire leállították a többieket, már csak a havat turkálók elmondását tudták róluk feljegyezni.

    Amiket ide bemásoltam, azok a részek, amit a nyomokról írnak. (Nem értem, a színes körökkel jelzett fényképen lévő nyomok szinte kiemelkednek a normál hórétegből, hogy lehet ez?)
    - Eszerint tervszerű, normál tempójú, csoportos vonulást gyanítanak, nem fejvesztett rohanást.
    - A sátortól 80-90 méterre ketten kitérnek balra, de továbbra is párhuzamosan haladnak a többiekkel (távolság: hallótávolságon belül).
    - A sátortól kifelé (?) 0,5 - 1 méterre volt egy csomó cipő, sísapka és kisebb tárgyak.
    - A sátor mellett egy pár sílécet láttak, de erről az ott lévők két félét állítanak: az egyik ember szerint a bejáratnál le voltak szúrva a hóba, a másik szerint a hóban feküdtek és össze voltak kötözve.
    - A sátortól 10 méterre egy pár zoknit és egy pár papucsot találtak, egy ingbe csavarva - mint utóbb kiderült, ezek Gyatlov cuccai voltak.
    - Ezután azt magyarázzák, hogy a csoport a 8 pár sílécet belehúzta a kilenc hátizsákba, ezt lerakták, majd erre húzták fel magát a sátrat. Ez állítólag bevett gyakorlat volt és stabilitást adott a sátornak.

    Outside the horizontal area began a chain of well-defined trails leading down the hill. These were no ordinary footprints in the snow drifts, and the columns of compacted snow, which remained after strong winds blew snow drifts. It may seem surprising, but these tracks very well preserved and it can be judged not only on the direction of motion and rebuild within the group, but also about how his foot (in a sock or a felt boot), the trace was left. All who saw these signs on the side, claimed that they were left 8-9 pairs of legs, ie, certainly belonged to a group of tourists Djatlova. A departure from their tents had ordered nature, people did not run randomly, but were united group.

    One of the few photographs depicting the signs of withdrawal of Dyatlova the slope. The investigation has not implemented the appropriate measures to record and analyze trace the tracks, which in late February and early March 1959 still had a good safety. Good to the extent that the words searchers who saw traces of the eyes, the prints can be understood or shod foot unshoed they are submitted. The study of footprints throughout their length (about a mile) would be judged as a personal belonging of traces and important features of the movement. On the submitted photograph may be highly significant to distinguish the prints of male legs (position 1) with a small step length, small-sized footprints Girls (Item 2) and superimposed traces of at least two men, marching one after the other ( position 3). In addition, there are also traces of another man (position 4), step by step are considerably broader than the other members of the group, and the track coincides with that of girls (begs the assumption that the man to cover the retreat group, and then overtook gone forward. It is important to remember that the tracks led down the hill, as well walk down a very inconvenient). If the investigation file were properly made (with a forensic point of view) photographs trace the tracks, but now the researchers could accurately reproduce the behavior of group members in the first minutes after the start of an emergency. Unfortunately, this only speak in the subjunctive mood.

    At a distance of 80-90 meters from the tent was markedly difference traces from the main group seemed to have separated two people (two pairs of legs), but they have not gone away and continued to move parallel to the main group, keeping with it, apparently, contact voice. The traces clearly seen on the side for over a mile. Judging by the track, the motion was carried in the direction of the river valley Lozvy and it was almost a straight line (Nemtsov Slobtsov in his official testimony during the investigation, the following words describe the situation near the tent and the track "From tents (...) at a distance of about 0 ,5-1-meter found a number of different pairs of sneakers, and were scattered ski hats and other small items. I do not remember and did not pay attention to how many people were tracks, but it should be noted that the first traces of heap left, next to each other and long tracks diverged, but as an expense, I do not remember. "). Near the tent was a pair of skis, with the view that, in what form they were found, subsequently divided: there are memories that stood upright skiing, stuck in the snow at the entrance to the tent, but is also known evidence, according to which the skis were bound and lying in the snow. Apart from the tents at a distance of approximately 10 m, the snow was found that belonged to, as it turned out, Igor Dyatlov - a pair of socks and fabric slippers, wrapped in his shirt.

  • 1254.  Babilen Tatarszkij (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 21:03

    @Salamancai űrhajós: Jobban megnézve teljesen igazad van a ruházatot illetően. A ruha, ha van egyáltalán, tejesen testhezálló. Leginkább egy meztelen alakra emlékeztet, esetleg szűk alsóruházatban. Jól látható szerintem, hogy egy közepesen pocakos férfiről van szó. Ha nagyítunk egy kicsit a képen és kis kontrasztot adunk rá, még a mellizomzat is kirajzolódik.

    Mivel azokban az órákban többen is hiányos öltözékben rohangáltak a hóban, adja magát a gondolat, hogy az egyikükről van szó. Viszont kérdéses, hogy:

    - ha ez csak valaki a csoportból, miért volt olyan fontos lefotózni a pánik óráiban?
    - lehet-e ilyen sötét színe a meztelen emberi bőrnek?

    Jeti? Ebben nem tudok (akarok) hinni :)

  • 1255.  Babilen Tatarszkij (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 21:15

    Jut eszembe, hülye vagyok, hiszen a kép nem éjszaka készült.

  • 1256.  tamas1112 (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 21:47

    @dview: Olyan kísérlet, ahol alá-fölérendeltségi szerepeket osztanak ki. (Küldd ki a "szegényeket" a sátorból hiányos öltözékben és semmiképp ne engedd vissza őket a "gazdagok" sátrába X ideig.) A feladat megfelel a fedő kísérlet céljának; végre fogják hajtani. S megfelel egy agresszió kutatás céljának is. Gebasz akkor van, ha a túl nehéz feladat mellé társul plusz konfliktus, például a két csoportban külön-külön van az a két srác, akik ugyanabba a lányba szerelmesek, vagy a "szegények" fellázadnak a "gazdag" burzsuj francia ellen. Nem tudhatjuk mi volt az aznapra elrendelt feladatsorozat, lehet, hogy már egész nap a "szegények" szívtak: nagyobb terhet cipeltek, ők építették ki a tábort (talán mindkettőt), ők gyűjtöttek fát stb. Túlfeszíthették a húrt, és a csoportban túl sok plusz "gyúanyag" volt, ami így robbanáshoz vezetett.
    A viselkedésükről csak annyit tudunk biztosan, hogy meghaltak tele külsérelmi nyomokkal, komoly sérülésekkel ahol rajtuk kívül nem volt senki. (Occam borotvája!) Gondatlanul és/vagy szándékosan megölték egymást. Minden más, viselkedésükkel kapcsolatos információ már rekonstruált és (szándékosan) torzított.

  • 1257.  macskafaraok (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 22:41

    Pár meglátás:

    -) Helikopteres keresés az 50’ években…
    Furán hangzik, de a helikopter dolgok akkoriban még messze nem voltak olyan elterjedtek, pár éve gyártották még csak őket nagyobb szériában, stb. Szóval elég kezdetleges szerkezetek voltak,
    Ez picit sci-fi szerintem…

    -) Esti helikopter => Katonák
    Lásd előző pont, az ’este’ repülés nem volt ’alap’ dolog.
    Lehet meglepő, de ma sem az…
    Szóval az este ’rárepülnek a katonák’ nem reális. Persze ahogy olvasom, maga az ’este’ is elég gyenge lábakon áll…

    -) Több karóra
    Akinek mechanikus (és még nem is automata…) órája van, az tudja hogy egy órával túrára elindulni nem biztos hogy bölcs dolog… Pláne ismerve az orosz technikai színvonalat (mégha svájci/német másolatok is…)

    -) Sugárzás - Mini ’atomreaktor’
    A tundrán nem is annyira ismeretlen az ’atom’…
    Az oroszok különösen kedvelték… Tucatnyi világítótorony és hasonló működik ilyen elven…
    Lásd: en.wikipedia.org/wiki/Radioisotope_thermoelectric_generator
    Az 50’ évek végén már ’használatban’ voltak ilyen kisebb hő/áramtermelő unit-ok.
    Akár ott is ’találhattak’, vagy a ’kutató’ fiúk hoztak magukkal, hidegebb estékre…

  • 1258.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 23:16

    @dr.LopiciGaspar:

    Jelentkezem a túrára, kemény vagyok, a manysikat és a medvéket élve eszem meg...

  • 1259.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 23:31

    Volt egy lábnyomelemzés, már nem tudom melyik oldalon, ami szerint, a két lány távolodott el a többiektől, a lépések hosszából állapították meg.

    Szerintem,
    -KGB-negatív
    -manysi-negatív
    -medve-negatív
    -UFO-negatív
    -külföldi alakulatok-negatív
    -fegyverkísérlet-negatív
    -fegyencjárat-negatív
    -lavina-hmm,hmm
    -egymás kifilézése-negatív

    egyszóval, akkor vajon mi marad, ez a kérdés...ja és a másik, honnan szerzünk szűz lányt a túrára? :DDDDDDDDDDD

  • 1260.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 01. 23:36

    Ja és a karórák esete, ugye ha azt vesszük, hogy a mágnesesség az iránytűt, tájolót, megzavarja, akkor kézenfekvő, az óra használata, iránymegállapításra.

    lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/gyerterk/princ/alapism/alap2/alap2-6.htm

    Na többet nem segítek... :DDD

  • 1261.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 0:43

    Nem tudom, hogy volt-e már, de ezt még érdemes hozzátenni, csak két év van kettő között:
    index.hu/tech/2011/11/01/otveneves_a_legnagyobb_atomfegyver/

  • 1262.  bloggerman77 (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 7:12

    @dview:

    A szovjet GULAG nem volt német KZ láger. Odajutni volt rizikós, ott sokan hulottak el, de a táborokban relatív normális élet volt, mert a ruszkiknak szükségük volt a jó állapotú munkaerőre.

    Ellenben előszeretettel keverték ott a legvadabb gengsztereket a politikai elítéltekkel, és mint olvastam, a GULAG táboraiban nem is a fegyőrök voltak a szörnyűek, hanem a köztörvényesek, akik a zömmel értelmiségi politikai elítélteket mindenféle állati kínzásokkal gyötörték. (Pl. nyáron bekenték a szerencsétlen politikai testét mézzel, aztán beleültették egy hatalmas hangyabolyba...)

    Sok ilyen szökés előfordult ezek közül, és pl. lemészároltak bennszülötteket is a felszerelésükért.
    Volt olyan, hogy egy GULAG tábor lázadását csak harckocsik s tüzérség bevetésével tudták megfékezni.

    Tehát ott gyűlt össze a SZU összes emberi mocska.

  • 1263.  bloggerman77 (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 7:15

    A Ljudmilla testén tapasztalt roncsolás pedig medvelátogatás nyoma, hiszen kiharapta a fél arcát...

  • 1264.  bloggerman77 (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 7:25

    ... ha pl. manysi vadászok voltak, akkor az is történhetett, hogy tévedésből szökött fegyenceknek nézték a csopotot... Az őslakókat ért incidensek után, az addig a GULAG-ról szökötteket támogató őslakosok ellenségessé váltak, és szépen vitték az elfogott és megölt fegyencek levágott fejeit a lágerparancsnokhoz, ahol jutalmat kaptak.
    amikor a manysik rájöttek, hogy mit tettek - gyorsan, nyom nélkül eltűntek.

    Hogy hogyan szakdt a csoport, arra magyarázat lehet, hogy a támadó, a sátor környékén mozgó fegyencek-manysik-medve miatt megpróbáltak a fára felmászva menekülni, a fa alatt tüzet gyújtani - talán éppen az állatot elriasztandó.
    Közben szépen sorban meghaltak, s levagdosták a ruhákat a még életben lévők számára, így kerültek többlet férfiruhák a csoport leggyengébb tagjaira, a nőkre.
    Várták a mentőcsapatot, ami nem jött, aztán a mélyedésbe húzódottak is szépen meghaltak a táplálékhiány s a hideg miatt.

  • 1265.  Jumboo (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 7:59

    Émbörök!

    Aki medvére tippel az másszon fára ha jön egy! :)
    www.youtube.com/watch

  • 1266.  Jumboo (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 8:03

    Innen: www.torrentino.com/torrents/402084/start_download
    lejön az orosz '97-es sorozat a tragédiáról. Valaki megszakérthetné aki érti a nyelvet hárásón túl! :)

  • 1267.  josziip (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 8:33

    Ejjha.
    Előszöris szeretnék gratulálni a sok hozzászóláshoz. Én valahol 600 körül leálltam az olvasásukkal. :)
    Az egész családom kárpátaljai, ma majd megkérdezem édesanyám mit tud erről.
    További sok sikert. :)

  • 1268.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 8:51

    Kérdés: ha felmásztak a cédrusra, találtak-e rajtuk vagy a ruhájukon mondjuk gyantát? Miért biztos, hogy felmásztak? Mert letört ágak voltak a fa alatt?

  • 1269.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 9:12

    @Jumboo: zsiráf. köszi, majd leszedem, hátha már a nézéséből átjön valami. :)

    A szökött fegyences történetet alternatívaként én úgy tudnám elképzelni, hogy mondjuk tényleg volt szökés az egyik ilyen környékbeli Mos Eisley-ből, és utánuk eredtek a speciális alakulatok, hogy levadásszák őket, és visszavigyék a táborba. Viszont összetévesztették őket a békésen táborozó Djatlovékkal, azt hitték, ők azok, és nekik estek, és mire kiderült a tévedés, már túl késő volt, ezért inkább saját nyomaikat eltűntették, és elpucoltak a helyszínről...

  • 1270.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 9:34

    OFF

    Villámstatisztika:

    A Djatlov-incidens az eddig legtöbbször letöltött konteóposzttá vált (eddig 25450 PI)! A kommentek számát tekintve (eddig 1270) is lekörözte a múlt hétig aranyérmes Seuso-cikket.

    Húzzatok bele; még a héten kiírjuk az új témaszavazást!

  • 1271.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 10:04

    @Eugenie Danglars: A szökött fegyences teóriát én mindenképp elvetném, az összes általam látott doksifilmben és nyilatkozatban kiemelték azt, hogy ebben az időszakban (sem előtte egy ideig) nem volt szökés a környékbeli fegyenctáborokból...

  • 1272.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 10:11

    A szokott fegyenc a penzt es az alkoholt tuti elvitte volna a satorbol... Mivel ezeket hianytalanul talaltak meg ezert a fegyenc vonalat kizarnam...

    Cedrus vagy fenyofa az a bizonyos fa? Megoszlanak a velemenyek a forrasokban...
    A fenykepen szerintem fenyo van. Csak azert erdekes mert cedrusra sokkal konnyebb maszni mint fenyore.

  • 1273.  GTibor (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 10:18

    @tiboru:

    Sajnos időm sincs feldolgozni ezt a mennyiségű anyagot, ami a kommentekben felgyülemlett, ezért javasolnám egy új poszt megírását, egyfajta összegzést, hogy ez a termékeny szellemi műhely mit tett hozzá, hogyan egészítette ki, miket lehet kizárni, és mik a legvalószínűbb elméletek a rejtélyes eseménysorral kapcsolatban.
    Szerintem ez az 1200 körüli hozzászólás megérdemli, hogy külön írás foglalja őket egybe. :-)

  • 1274.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 10:36

    kérdések
    melyik az az gyilkos alakulat, amelyik nem haszál kést, lőfegyvert, semmi kézzelfoghatót vagy csak éppen kerülni akarja a használatát?
    manysik?
    szökött rabok?
    spec. orosz katonai alakulatok?
    KGB?

    vaagy beszivárgott amerikai alkulatok?
    a murdersru ezt tárgyalja cirka 10 oldalon keresztül, indokuk és lehetőségük volt. Be tudtak dobni emberek és felszerelést is a tajgára, sőt valami ballonakasztós módszerrel ki is tudták vinni. Valaki plíz csak a végit olvassa mán le, hogy hogy rakják össze a sztorit. Rosszkor rosszhelyen vagy direkt randevú önyhén megcsúszva?

  • 1275.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 10:53

    Véleményem néhány elméletről:

    fegyverkísérlet : kizárható (útvonalengedély miatt); atombomba sem lehetett, mert a sugárzás tönkretette volna a filmeket. Ezért nem jó az az elmélet sem, hogy atomrobbanás után vakon botorkáltak vagy radioaktivitás szabadult fel.

    narancssárga fénygömbök : gyakorlatozó repülőgép utánégetője. Banális jelenség (akkoriban).

    radioaktív ruha : (1) munkahelyi szennyeződés, (2) háztartási szennyeződés. 1959-et írunk, a háztartások tele vannak radioaktív cuccokkal, pl. ott a tóriumos gázharisnya (ezt túrázók is használják). Ráadásul ezekben a körökben, ahol ezek az emberek mozogtak, bárhol összeszedhettek egy kis radioaktivitást. Aki emlékszik még "Öveges prof"-ra, az ő kísérleteihez kellenek radioaktív anyagok, melyeket az 50-es években nem volt ügy beszerezni.

    magukkal vittek valami különleges radioaktív berendezést : kizárt. Ha az ilyesmi tényleg veszélyes, akkor nehéz (az ólomárnyékolása miatt). És minek hurcolásztál volna? Egy helyben is lehet tesztelni.

    izotópos áramfejlesztő : volt olyan, csak nem hordozható. Termoelektromos generátorokat szívesen használtak a SZU-ban, túrázók is, de nem radioizotóppal, hanem petróleumlámpára, spirituszégőre szerelve.

    munkatábor : több is volt a "környéken" (pár száz km-n belül), kérdés, hogy ha fegyencek megölik őket, miért nem veszik el semmijüket, minimum a civil ruhát.

    drog hatása alá kerültek : az 50-es években a SZU-ban nem ismertek nagyon ilyesmit, hogy drog. Vodka létezett, de az nem produkál ilyen hatásokat.

    manysi gyilkosság : talán - de a módszer egy kicsit furcsa. Valahol azt olvastam, hogy a szent helyeikre betolakodókat megölhetik, de ki nem foszthatják.

    hang : létező jelenség, amivel nagyon is számolni kell, hogy a távoli lavina, vagy akár szél is kelthet infrahangot, az pedig félelmet. Sok elátkozottnak tartott helynek igazából az a titka, hogy helyi domborzati viszonyok miatt a szél infrahangot kelt, az pedig félelmet, sőt, félelmetes hallucinációkat kelt az emberekben.

    kémek : kizárt. Az USA 1959-ben már csak U2 repülőgéppel mert berepülni a SZU fölé, minden más gépet le tudtak lőni (1960-ban az U2-t is, utána már csak a kémműholdak maradtak). Korábban volt repülős kémkedés, de ejtőernyősöket nem dobáltak, azokat a szovjetek egyszerűen begyűjtötték volna (volt is rá példa, amikor lelőtt kémgépből kiugrottak).

    titok : nagy rejtélyek szinte mindig akkor keletkeznek, amikor a valóság kínos egy állami szervezet számára. Pl. az USA számára kínosak voltak a ballonos kísérletek, az eredmény Roswell "rejtélye". Vagy titkoltak egy másik ballonprogramot, az eredmény Mantell "rejtélye". Ebből kiindulva az lenne a valószínű magyarázat, hogy fatális tévedés folytán szovjet hatóságok gyilkolták le a túrázókat, de ez elég nagy képtelenség, mert elképzelni is nehéz az indítékot és azt, hogy miért éppen ez volt a módszer. Tudniuk kellett azt is, hogy ott vannak a kirándulók.

    Még mindig az a legnormálisabb magyarázat, hogy valamilyen zajból vagy más jelenségből lavinaveszélyre következtettek, elmenekültek vagy elvonultak a sátortól, aztán megfagytak. Meg is gyilkolhatták őket fatális hivatali tévedésből kifolyólag, akkor viszont azt sose fogjuk megtudni, mert a bizonyítékokat eltüntették.

  • 1276.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 11:01

    @Queens: ezt elhiszem, csak ha már pörgött az a kontóvonal, eljátszottam a gondolattal. :) Egyébként én is elvetem ezt a szálat, továbbra is az UFO-konteót szupportálom, amit fentebb felvázoltam az elején.

  • 1277.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 11:05

    @tiboru: én már előre Jörgre szavazok. :))

    Egyébként toltam az oldalt rendesen, sokszor még telóról is, annyira megfogott a téma. :)

  • 1278.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 11:17

    @GTibor:

    Hú, erre sajnos mostanság nem nagyon lesz időm, noha kétségtelen, hogy egy tisztázás jól jönne...

  • 1279.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 11:28

    a murders.ru szerint a manysi szálon is nyomoztak és kihallgattak egy jó párat, de amikor kiderült, hogy belülről vágták ki, abbahagyták. Ha minimális esélye lett volna ennek a nyomnak, szerintem példát statuálnak a nyomozó szervek...

  • 1280.  Badra (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 11:58

    Nem olvasta valaki véletlenül, hogy Djatlovnak mely kezében volt a nyírfaág???

  • 1281.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 12:19

    Az Államtitok ára-kilenc élet c könyvben van egy részlet valamelyik lány naplójából. Azt írja, hogy Tibo (?) és Aranyfogú (?)(nem emlékszem melyik két fiú) összevesztek azon, hogy ki varrja meg a sátron a szakadást. "Aztán előkerült a tű" - úgyhogy talán megvarrták, de lényeg, hogy el volt szakadva. Egy másik oldalon valami házaspár azt elemzi, hogy annak a vászonnak, amiből a sátor készült, pontosan ilyen "szakadási mutatói" vannak, nem kellett ahhoz vágni, hogy ilyen lyuk keletkezzen. Mondjuk van egy kis rés, nekidőlsz, és már szakad is.

  • 1282.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 12:24

    @elo a homalybol:

    tibo-Nyikoláj Thibeaux-Brignolle

    aranyfogú-Alekszandr Alekszandrovics Zolotarjov

    mindkettő a vízmosásban végezte, felöltözve, súlyos fejsérülésekkel (ha jól emlékszem)

  • 1283.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 12:45

    @Badra: A fényképen mintha a jobb keze görbülne az arca elé-felé, abban nincs semmi, szóval talán a balban.

  • 1284.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 12:58

    Kolmogorova naplója GT fordítóval: "Öt órakor - állítsa le az éjszakát. Долго подбирали место. Sokáig felvette a helyet. Вернулись метров на 200 назад. Visszatért a 200 méter vissza. Сухостой, высокие ели. Deadwood, a magas lucfenyő. Тут же — костер! Azonnal - tűz! Коля Тибо переоделся. Nick Theobald megváltozott. Начинает спорить с Колеватовым, кому из них зашивать палатку. Elkezd vitatkozni Kolevatova melyikük varrni fel a sátrat. De aztán vesz egy tűt."

  • 1285.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 13:26

    Na kérem, megvan a megoldás: MAB :-)))

    www.youtube.com/watch?v=VlFoBPEpoqM

    (Őszintén szólva, pironkodva vallom be, hogy csak 99,99%-ban viccelek, mivel a koliban anno mi is idéztünk szellemet, és a mai napig nem sikerült megmagyaráznom, hogy mi a faxom mozgatta azt a poharat, fenntartom magamnak a 0,01%-ot :-))

    Tulajdonképpen posztot szerettem volna kérni tiborutól, hogy ugyan írjon már a MAB támadásokról eccer majd a kedve lesz hozzá. Olvastam már korábban, hogy készül egy web sorozat a témával kapcsolatban, de valahogy nem jutottam el odáig, hogy megnézzem, de az alapsztori az, hogy egyik éjszakáról a másikra megmagyarázhatatlan körülmények között kihal egy egész bérház, állítólag ilyesmi előfordult már 1982-ben Budapesten is...hogy volt-e ilyen tényleg, vagy csak legenda? Szóval szívesen olvasnék ilyesmiről, tulajdonképpen onnan jutott eszembe, hogy itt poénkodtunk a jeti mellett a szellemekkel is, levezetésnek jó kis poszt lenne. Kerestem linket, kidobta a web sorozatot, gondoltam belekukucskálok, hát a képernyőhöz tapasztott, totál bexaratós...(még hogy a magyarok nem tudnak jó sorozatot csinálni...) és szerintem akár rá is lehetne húzni erre a sztorira is...nem találtak véletlenül egy táblát a sátorban az ABC betűivel? :-)
    (Na, 99,99%-ban tényleg csak viccelek)

  • 1286.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 14:24

    Kissé elvesztem az egy hete tartó feszültségben, ezért ha már valaki írta volna, akkor elnézést.

    Rengeteg felvetés, érv, ellenérv hangzott már eddig el medvék – UFO-k, fegyencek, manysik, KGB és US kémekkel kapcsolatban, de arról nem, hogy tulajdonképpen miért is történt a mészárlás. (mert meggyőződésem, hogy emberek művelték, még ha egy gépiesített kutyaszörny is szerepel(hetett) az eseményekben.)

    Nos én azt hiszem, a történetben sok mindenki nem az, akinek mondta magát, vagy akinek a későbbi leírások (jegyzőkönyvek) beállítják. Először is, 59-ben egy mindennapi egyetemista csoport „csak úgy” nem tervezett – sőt eszébe sem jutott – pihenő sítúrázásra menni. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy KÜLDTÉK őket.

    A „Harkályok” egyesület tagjaiként kellő fizikai állapotban voltak, egyetemistaként pedig kellőképpen felkészültek is. De ne feledkezzünk meg arról, hogy éppen amiatt, hogy „fontos” szakok hallgatói voltak, és valószínűleg komszomol tagok is, ezért kellő küldetéstudattal is bírtak egyenként és csoportként is. Így azután, amikor a vizsgák befejeztével VALAKI (de ki?) felveti, hogy menjenek egy túrára (esetleg valami kísérlet elvégzésére, ellenőrzésére), akkor boldogan vállalják a feladatot, és kezdenek tervezni, szervezni. Az első probléma akkor merült fel, amikor az eredetileg 50 km-es túra helyett VALAKI(k) egy 200 km-es túrát javasolnak, ráadásul egy 500 km-es távolságban lévő kiindulási ponttal, amit senki(?) nem ismert korábban, holott egyszerű „fejkiszellőztető” útra Szverdlovszk környékén is lett volna lehetőség…

    Másik kérdés, hogy miért küldték a csoportot kirándulni. Szerintem több ok szerepelt egyszerre a kitervelők agyában: 1. tényleges kísérlet végrehajtása, ellenőrzése, 2. egy(?) ellenséges elem likvidálása – (belső vagy külső ellenség?)

    Majdnem bizonyos, hogy magáról a tényleges tervről a csoport minden tagja nem egyforma információkkal bírt, talán ketten vagy hárman (Djatlov, Zolotarjov és az egyik lány) lehettek leginkább beavatva, de mindent ők sem tudhattak. (pl. azt, hogy ők is a tervezett áldozati listán szerepelnek)

    A harmadik kérdés az, hogy hogyan történt. A rengeteg feltevés között az egyik főkérdés, hogy mitől riadtak úgy meg, hogy a sátrat felvágva fejvesztve szétspricceltek a szerjózsa minden irányába, ki gatyában, ki talpig felöltözve. Nos úgy is történhetett, hogy azok a valakik, akik küldték a csapatot, kb. egy napi távolságra szoros nyomkövetésben haladtak a nyomukban. Majd amikor látták, hogy azok eltévedtek, és az ifjaknál esetleg valami önálló cselekmény vagy a fedőterv feltárása konkrét esélyt kaphat, felgyorsítottak, beérték őket, és megálltak a sátor körül. Majd felharsant egy kiáltás – valami ilyesmi: „ébresztő fel!!!” vagy „kifelé mindeki, mert aki bentmarad a halál fia!!!” vagy valami hasonló…. Nos az ifjak – komoly háborús filmeken felcseperedve, valószínűleg tudták, hogy ez mit jelent. És itt kezdődhetett a kergetés, dulakodás, gyilkolászás. (Alkonteo: az(ok) akik teljesen fel volt(ak) öltözve esetleg már korábban másztak a fára, és onnan adtak jeleket a követő csoportnak…)

    Végül pedig: mi a csudának kellett komoly, a mai napig fentmaradt vizsgálatot rendezni, jegyzőkönyvekkel, fotókkal, miegymással. Miért nem volt elég egy egyszerű hegyi baleset? Nos valószínűleg ott került a légy a levesbe, hogy ezek a környezetükben, családjukban, mind megbízható, rendes komszomolecként voltak számontartva, így a hátramaradottak joggal fordultak aggodalmaikkal a pártbizottsághoz segítségért. És egy ilyen felállásban a „valakiknek” sem volt más lehetőségük, mint vizsgálatot tartani. Ők aztán tudták, hogy mit kell vizsgálni (pl. a sok sok alkoholt a benyakalás helyett halottmosásra vesztegetni). És vajon mi hiányzik a fentmaradt jegyzőkönyvekből? Nem csodálkoznék, ha olyan oldalak, ahol a kitervelők nevei esetleg a különböző lehetőségek szerepeltek.

    (Ja, és még végülebb: ha jól emlékszem, találtak ott egy oda nem illő fekete kesztyűt is. Esetleg visszakaphatnánk??)

  • 1287.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 15:15

    @wb1400:
    Официально главная американская разведка признаёт только 28 полётов этих самолётов в период 1956-1960 гг., что явно не соответствует действительности и довольно просто может быть опровергнуто.
    28-at U-20as berepülést ismertek el az amik de ez korántsem a valós szám
    В ночь с 17 на 18 августа 1952 г. советскими пограничниками в северной части о. Сахалин, в совершенно необжитом районе, был задержан неизвестный мужчина, вылезший из воды в прорезиненном костюме, маске и ластах. Неизвестный был идентифицирован впоследствии как Евгений Голубев, 1923 г.р. Целью его появления на территории СССР было выполнение специального задания в интересах разведки Министерства обороны США. Голубев был высажен с быстроходного катера на удалении примерно 700 м. от берега, с собою разведчик имел два водонепроницаемых мешка. В них находились 2 радиостанции для работы на разных частотах, богатый набор химических препаратов - обезболивающие средства-производные морфия, снотворные, яды как мгновенного, так и отложенного действия, 25 тыс. рублей мелкими банкнотами, 100 тыс.рублей в облигациях крупного номинала, а также 25 золотых "червонцев" царской чеканки. Само-собой, разведчик был неплохо вооружён: 2 пистолета-пулемёта, 3 боевых ножа, один из которых имел выстреливаемое лезвие. Перед Голубевым была поставлена задача проникнуть в окрестности Челябинска-40, произвести разведку объекта, добыть документы военнослужащих, охраняющих закрытый город, собрать и законсервировать пробы воды и грунта вне охраняемого периметра, после чего выехать в указанный ему район Армении и самостоятельно перейти советско-турецкую границу в известном ему "коридоре". Способ и время перехода были обусловдены заранее. Голубев должен был действовать полностью автономно, не вступая в контакт с представителями американской разведки на территории СССР.
    itt egy beszivárgási incidens - no huva megy: Cseljabinsz-40
    amerikai részről a legérdekesebb a Tomszk-Szvedrlovszk-Norilszk háromszög

  • 1288.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 15:27

    @miamai: bakker, kicsit már lassan tölti be az oldalt a majd 1300 kommenttel :DD

    Nu. Valamelyik oldalon (talán murders.ru) azt írták, hogy NEM fejvesztett rohanás volt a sátortól a fáig, hanem normál tempójú gyaloglás, rendezetten. És csak a csapat 8-9 pár lábnyoma volt a sátor körül (mondjuk ha tényleg így volt, akkor pláne érthetetlen, hogy miért volt a 2/3-uk cipő nélkül, zokniban vagy mezítláb...).

    Az esetleges helikopteres kereséshez, csak ennyit: 1947-ban Mihail Mil egy helikopterek kifejlesztésére Moszkvában létrehozott tervezőiroda főkonstruktőre lett. 1951-ben vezetésével hozták létre az első szovjet sorozatban gyártott helikoptert, a Mi–1-t.

    Szóval hogy csupán nyolc évvel az első sorozatgyártású helikopter megkreálása után éjszaka, élesben akciózzanak hegyvidéki terepen, az azért lehet hogy tényleg karcos egy kicsit...

  • 1289.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 15:32

    @miamai: bakker, kicsit már lassan tölti be az oldalt a majd 1300 kommenttel :DD

    Nu. Valamelyik oldalon (talán murders.ru) azt írták, hogy NEM fejvesztett rohanás volt a sátortól a fáig, hanem normál tempójú gyaloglás, rendezetten. És csak a csapat 8-9 pár lábnyoma volt a sátor körül (mondjuk ha tényleg így volt, akkor pláne érthetetlen, hogy miért volt a 2/3-uk cipő nélkül, zokniban vagy mezítláb...).

    Az esetleges helikopteres kereséshez, csak ennyit: 1947-ban Mihail Mil egy helikopterek kifejlesztésére Moszkvában létrehozott tervezőiroda főkonstruktőre lett. 1951-ben vezetésével hozták létre az első szovjet sorozatban gyártott helikoptert, a Mi–1-t.

    Szóval hogy csupán nyolc évvel az első sorozatgyártású helikopter megkreálása után éjszaka, élesben akciózzanak hegyvidéki terepen, az azért lehet hogy tényleg karcos egy kicsit...

  • 1290.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 15:41

    Nos ez a murders.ru eléggé a külföldi, Usa diverzánsokat preferálja. Logikus érveléssel...

  • 1291.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 15:48

    @miamai:
    Na de nem pihenő síelgetésre mentek, hanem megmászni egy hegyet, aminek a közelébe csak síléccel tudtak eljutni. Ez egy amolyan expedíció volt, vagy teljesítménytúra, és mint kiderült valami kommunista évforduló előtti tisztelgésnek szánták. Szóval pihenésről szó sem volt.

    Korábban már én is gondoltam rá, hogy valamelyikük egy nagykutya rokona/líblingje volt, de aztán elvetettem. Akkoriban a boldoguláshoz vezető út nem a követelőzéssel volt kikövezve. Nagyon jól tudták, hogy ha valakire megharagszanak odafönt, hipp-hopp a Tajgán találja magát, az egész családjával együtt (és akkor még szerencséje volt). Ha boldogulni akart valaki, az jó kommunista volt, és nem ellenkezett, nem kérdőjelezett meg semmit. Minél magasabban volt, annál kevésbé, hiszen annál jobban ismerte a játékszabályokat. Valószínűleg örült, hogy a kedves rokont ideológiai épségben visszakapta, és tisztességgel eltemethette, ahelyett, hogy kegyvesztettként tengesse a hátralevő életét és nézze, ahogy a rokonok előtt is csapódnak be sorban az ajtók.

  • 1292.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 16:37

    Ljudmillára visszatérnék még egy kicsit. Murder.ru leírása, ezúttal angolra, mert a magyar nagyon zagyva:

    Dubinin Lyudmila was wearing a shirt with short sleeves, a shirt-shirt and two sweaters. On her head was wearing a thin knitted cap (expert called it a "helmet"), from the clothes in the lower part of the body are described: shorts, ladies' belt with elastic garters, and stockings (left lowered), cotton knit pants, cotton pants, sometimes burnt and severely torn, standing on a pair of thin cotton and woolen socks, woolen and cotton were under pododety. In addition to these two socks on his left leg was put on a third, unpaired, socks made of wool (torn). On the left leg calf medical examiner found a sort of foot-cloth, made from half of women with shertyanoy sweaters sleeve. This jacket belonged to the deceased, the second half it was found on the road from the cedar to the floor. Ludmila apparently chose to remove the jacket from the body and cut it in half, to warm the foot (although it is unclear why the second half of the jacket she threw into the snow, not having wound her other leg).

    Először is, leszedi a halottról a kabátját, félbevágja, az egyik felét cipő gyanánt rátekeri az egyik lábára, a kabát másik felét meg elhajítja. Miért nem tekerte rá a másik lábára??

    A másik: ha valaki, én aztán imádom a szexi női fehérneműket, de hogy egy ilyen hegyi túrán harisnyatartót és harisnyát viseljen, az nem annyira fér a fejembe :/ Rohadtul nem praktikus -20 fokban, meg egyébként is... sok helyre fel lehet venni, de valahogy egy Urálbeli februári túra nincs közöttük.

  • 1293.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 17:11

    @sutianap: Kétségtelen, hogy Cseljabinszk-40 nagyon vonzotta az amerikai felderítést (Gary Powers is pont ezt fotózta).

    Azonban ügynököket nem dobáltak már 1959-ben repülőgépről. 1959-ben már csak U2-esekkel mertek berepülni a SZU fölé. Az idézett oldalon van szó békaemberről, akit csónakkal vittek a part közelébe, meg van szó RB-50 repülőgépről kidobott diverzánsokról. Mindkét eset évszáma 1952. 1952 után az RB-50-nel már veszélyes volt a SZU fölé repülni, ezért áttértek a B-47-re, majd 1956-tól már csak az U2 volt az, amit a szovjetek nem tudtak lelőni. Tehát 1956 után nem lehetett diverzánsokat ledobni az ország közepére.

    A módszer inkább az volt, és erről itt a murders.run is szó van, hogy szovjet ellenzékieket beszerveztek (mint a britek 1954-56-ban a lett nacionalistákat), ők utaztak a célterületre és hozták el onnan a mintákat. Ez a logikus eljárás, és könnyen hihető, hogy Cseljabinszk-40-ből megpróbáltak mintákat szerezni. A kérdés az, hogy miért ilyen nyakatekert módját választották a csomag átadásának? Miért nem egy szverdlovszki mozi ruhatárán keresztül zajlott le az átadás, vagy miért nem a Balti-tenger partján egy motorcsónakba adták le a cuccot, hogy csak két szokásos módszert említsek.

  • 1294.  smartdrive (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 17:27

    az infrahangos-pánikos verziók nekem ott sántítanak, hogy oké, hogy létezik ez a pszichológiai jelenség, de biztosan nem kizárólagos reakció. nem létezik, hogy 9/9 így reagált volna

  • 1295.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 17:30

    Harisnyatartó+harisnya:
    Szerintem akkor még nem terjedt el a harisnyanadrág, úgyhogy ez nem szexisség kérdése. Egyszerűen a harisnya csak tartóval volt hordható. Bár nem vagyok divattörténész...

  • 1296.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 17:39

    @zuiko: az oké, de értelmetlen téli túrához. Miért nem jégeralsó volt rajta, vagy tundrabugyi? :D Ennyi erővel csipkés kombinéban is flangálhatott volna kint a -20-ban...

  • 1297.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 17:43

    @warr: Még akár az is lehetett rajta... :))) Egyébként azt mondja az asszony, hogy egy mai nylonharisnya is sokat melegít télen, Ljudmillán meg nyilván valami praktikusabb, kötött cucc volt, kifejezetten uráli design. :))

  • 1298.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 17:58

    Amúgy baromi zagyva az egész. Egyáltalán, mi az, ami biztonsággal kijelenthető?
    1.) késő este történt a gebasz, amikor már behúzódtak a sátorba, de még nem aludtak. Igazából mindenki fel volt öltözve, legfeljebb nem menetre készen. Nem voltak alsóneműben.
    2.) Biztosra veszem, hogy pánikszerűen hagyták el a sátrat, elsősorban a cipők hiánya miatt. Pl. Djatlovon sem volt, és ez eléggé megnehezítette a menekülést. Egy bakancsba bele lehet ugrani, legfeljebb nem fűzöm be azonnal, majd később megállok. De nem, többen zokniban vagy mezítláb voltak, döbbenetes.
    3.) A medvetámadásban nem hiszek, február elején egy koránkelő medve éhes és ingerlékeny, ennek pedig adott szituációban vérfürdő a vége. Nem hiányzó nyelv meg ilyesmik, hanem széttépett holttestek, szétdúlt sátor, szétdobált holmik. A lábnyomokról nem is beszélve.

    Jó lenne tudni, hogy a Djatlov kezében lévő nyírfaág égett vagy sem? Tüzet akart vinni a sátorhoz, hogy az ottanit felélessze? Vagy világított vele? (hiszen a zseblámpát elhagyták menekülés közben)

    Nyikolajnál volt kés, de akik visszaindultak a sátor felé, miért nem vitték magukkal?

  • 1299.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:02

    @warr: Ha nekem, mint titkos nyomkövetőnek az a célom, hogy ne derüljön ki, hogy 9-nél többen voltak a sátor körül, akkor hány lábnyomot fogok jegyzőkönyvezni? Ha pedig eltekintünk a lábnyomok számától, és csak a rendezettséget vesszük figyelembe, akkor ezek, vagy közülük néhány vezethet a sátortól a fáig, vagy éppen visszafelé is...
    @Rézvirág: Nos, én is úgy gondolom, hogy valami célja volt a túrának. A résztvevők közül pedig valaki(ke)t veszélyes elemnek nyilvánítottak, de ez még nem volt nyilvános, így a hozzátartozók sem tudhattak róla. Kíváncsi lennék arra, hogy az eset után mi lett a szülőkkel, rokonokkal, diáktársakkal. Talán még él közülük valaki.... Ha összejön az itt tervezett expedíció, talán fel lehetne keresni valakit... Vagy ki tudja...

  • 1300.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:22

    Murders.ru, 2. oldal, a sátor megtalálásáról:

    "A kályha a padlón volt, jobbra a bejárattól. A vizsgálódók kétféleképpen emlékeznek rá: az egyik szerint meg volt rakva fadarabokkal, a másik vélemény szerint a szétszerelt kémény darabjai voltak benne. Annyi bizonyos, hogy az incidens estéjén nem használták a kályhát."

    Status of the stove different witnesses described differently: some have argued that she was full of chips and pinned with wood, others are told that inside were part of a dismantled chimney. For us, it is important now to note that the stove at the time of PE is clearly not used to group assignment.

    - Nekem úgy tűnik a sátrat mutató tervrajzól, hogy normál esetben a henger alakú kályha fel volt kötve a sátor tetejére, ott lógott, így volt a talajjal párhuzamosan a kályha és a kivezető cső (kémény vizszintes része). Emiatt lehetett fontos, hogy kívülről rögzítsék valamihez a tető közepét, hogy stabilan álljon (lógjon?) a kályha.

    - A tegnap nézegetett fotók között volt egy, amin az egyik srác álldogál szétégetett fekete kabátban, amit a normál kabátja felett viselt. Az ottani kommentekben arról ment a vita, hogy úgy találták az úton, de ezt cáfolta valaki jobban értesült, aki szerint ez a saját kabátja volt, amit sikerült szétégetnie előző este, és ezért aznapra felmentést kapott valami alól (ha minden igaz, ezt az egyik naplórészletre alapozták).

  • 1301.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:25

    Bocsánat, tudna valaki segíteni egy kis összefoglalásban, mert nem találom a rengeteg info között:
    Kiket találtak a vízmosásban és kiket a fa és a sátor között? Közülük melyik volt (megközelítőleg) rendesen felöltözve?

  • 1302.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:30

    @MVB:

    Djatlov saját fejlesztésű kályhája. És gondolom azért volt fent, hogy minél többen elférjenek a sátorban.

    A murders.ru-t elolvastam, de nekem túl bonyolult az egész történet, eleve, mi a fenének támadták le a turista csapatot a diverzánsok, ha elég lett volna csak simán rejtőzködniük, amíg ki nem derül kicsodák. Nem vall sok észre...túl nagy a kockázat.

  • 1303.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:44

    @miamai:

    -Nyikoláj Thibeaux-Brignolle-felöltözve-kés-koponyasérülés

    -Alekszandr Alekszandrovics Zolotarjov-felöltözve-szem hiányzik-egyoldali bordatörés

    -Ljudmilla Alekszandrovna Dubinyina-nagyjából felöltözve, cipő nélkül-hiányos arc+nyelv-kétoldali bordatörés

    -Kolevatov

  • 1304.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:45

    Murders.ru, 2. oldal, a sátor megtalálásáról:

    "A bejárat közelében (ez a tűzhelyes rész folytatása) volt egy síbot, más cuccokra dobva. Úgy tűnik, valaki megpróbálta lefaragni (pare down=faragással kissebbé tenni).Ez a síbot újabb kérdéseket vetett csak fel. Mivel nem volt tartalék botjuk, ha tönkretesznek egyet, azzal az egész csoport haladását lassítják le. Érthetetlen, miért akarná bárki is tönkretenni a felszerelés egy részét. Ráadásul nem világos, hogyan lehet késsel bambuszt faragni. (?) Judin szerint csak bambusz síbotjaik voltak, másféle nem. Van némi spekuláció, hogy ez a bot nem is bambuszbot volt, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet - le nem fotózták, a további sorsa meg ismeretlen."

    Here, too, was found at the entrance to a ski stick, thrown on top of other things. The stick looked as if someone had tried to pare down her knife. With this stick is connected one of the many serious uncertainties that exist around the death of Djatlova. The fact that the tourists had no spare ski poles, and damaged at least one of them could seriously hinder the movement of the entire group. It is quite clear who and what he could do so meaningless and just wrecking business as obstrugivanie stick with a knife. In addition, it is not clear at all how you could cut with a knife bamboo (and on conviction Yudina, the disposal of the group had only bamboo ski poles). There is speculation that found in the tent was not a stick of bamboo, but neither confirm nor deny it is now impossible - no it does not stick photographs and her fate is unknown in general.

    - A fényképsorozatokon tényleg bambuszbotok vannak.
    - Miért nem lehet bambuszbotot késsel faragni? Talán túl kemény hozzá?
    - Szerintem egy oka lehet megrongálni a felszerelést: ha ott akarsz hagyni egyvalakit, de nem meghalni, hanem csak hogy lassabban tudjon utánad jönni (amíg te elérsz valahova, mondjuk bejelentést tenni vagy segítséget kérni), vagy vissza kelljen fordulnia.
    - Lehet, hogy nem megrongálták, hanem éppen lándzsát készültek készíteni a botból. (A bot végén üreget vájnak, abba tesznek egy kést, és jól megkötik körben, vagy ilyesmi.)
    - Persze ez a bizonyíték szépen eltűnik, pedig nem keverhették a többi bot közé, hiszen ez eltért tőlük a faragás miatt.

  • 1305.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 18:54

    @miamai: a cédrus alatt feküdtek: Krivoniscsenko és Dorosenko, a vízmosásban Ljudmilla, Thibeaux, Zolotarjov, Kolevatov, útban a sátor felé Djatlov, Zina, Szlobogyin

  • 1306.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:01

    Murders.ru, 2. oldal, a sátor megtalálásáról:

    (Az ajtótól jobbra, ahol a síbot is volt) "Találtak egy 3 kilós karaj darabot, kiszedve a tároló zsákból. Erről egy csíkban már levágták a bőrt, láthatóan enni készültek éppen.

    Attention of rescuers, dismantled the tent, drew a large, 3-kilogram weight, a piece of ham, "loin", extracted from the bag and lay on a blanket strip of pork skin, cut off from ham. At a time when the group was Dyatlova emergency, tourists, obviously intended to cut this "loin" for ingestion.

  • 1307.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:16

    Nos ,pár átvirrasztott éjszaka után én is elmondom a verziómat.Nem az első,de lehet,hogy nem is az utolsót...:)
    1.Keresd a NŐT!
    2.Keresd a piát vagy a drogot!
    A kettő együtt fura dolgokra képes.(szerintem)

    Zolotarjov születésnapja.Túra ide,vagy oda,meg kell ünnepelni.Alkohol volt.(az Oroszoknál ez mit jelent az egy másik történet)
    -Amit az első 900 kommentben kizártunk mindannyian.És láss csodát ,mégis cipelték magukkal piát(jéééé).Ha az nem lett volna ,léteznek kábító hatású növények ,gombák,tán még drog is.Bizony már akkor is.Netán a helyiek is tudtak egy kis anyagot "adni".(mondjuk alkoholért cserébe...)
    Szó mi szó. A hangulat biztosított. És ekkor elszabadul a "pokol".
    Az érzelmi szálakat gondolom mindenki ismeri.Kinek van a zsebében egy fénykép,ki táplál plátói érzéseket ...(megjegyzem ezek a legveszélyesebbek,mert csak vélt bizonyossága van.50% Én akarom ,Ő meg nem tudja) Szóval elég egy szikra.Begőzölt fejekben keveredik a valóság és a képzelet.Így lesz egyszer logikus a következő pillanatban minden logikát kizáró magatartása,cselekedete valakiknek.
    -Kívülről fenyegetettség.Támadás. Kérdem én,ki az a támadó/rabló,aki megvárja,míg 6-8 vágáskísérlet után egy résen kijutnak a bennlévők a sátorból??9 fő. Max a Mr . Bean filmekben! Van idejük fegyvert ragadni,csinálni.Ui.: a sátor bejáratának ,"zár"(gombok,befűzés) kivágása kb. 10 mp. lett volna,míg így sokkal több.A támadók közben kívül sakkoztak,hogy ki jön ki elsőnek?? Valaki a sátoron belül(??) nekilátott egy síbotot kihegyezni,de nem fejezte be... (ismétlem a támadók addig sakkoztak..)
    -jeti.Az a szerencsétlen már megint.Egyetlen forrás említi,amelyik Jetivel foglalkozik.Nem akarok senkit bántani,de olyan,mint Móricka.Mindenről "AZ" jut az eszébe!!
    -A naplókban azon az estén csak egyikben volt bejegyzés.(ha lehet hinni ,annak ami nyilvánosságra került) Vecsernya Otorten.Otorteni este??Ennyi.Nem több.Mondom !Ez került nyilvánosságra. A sátorban egy leszelt "karaj" (sonka?).Ez minden.
    -Lábnyomok.Felét elfújta a szél.Na ez nem az a "nagysikerű" regény,hanem a fagyos szél.(szél a tél!!!!) A másik felét kevésbé hozzáértők eltaposták. Miért lett volna jelentős??Szintén murder.ru alapján.Ha a csajok lábnyomait (kisebbek)a pasiké körbeveszik,akkor külső veszély.Kvázi körbeveszik a lányokat. Ez ösztönös! Ha lányok lábnyomai vannak kívül ,akkor belső veszély.A csoporton belülről fenyegeti őt,őket valami,valaki(k)!! Nahh ezt taposták el,illetve nem rögzítették.
    Nyomokat amatőr módon rögzítették.Talán első látásra nyilvánvaló volt,hogy mi történt??
    Miért tusolták el?? A párt akárhányadik kongresszusára a fiatalok egy csoportja kemény célt tűz ki maga elé.A jövő reménységei!( a PÁRT jövője) Támogatják őket pénzzel és felszereléssel. Ha jól olvastam kaptak 100 dollárt a párttól.És "tele" voltak pénzzel! Sacc 1200 rubel.De 1005 tuti!! Namármost...
    Ha kiderülne,hogy ezek a fiatalok ahelyett,hogy a PÁRT és a RENDSZER (nem véletlenül írtam nagybetűvel!!) dicsőségét hirdetnék,bepiálva,vagy épp bedrogozva a PÁRT pénzén egymásnak esnek egy/két nő miatt...és ha meg nem is ölik egymást,de az adott körülmények között egyenlő volt a halállal.... Párthű káderek!! Na ki merné akár most is ezt bevállalni??
    Az nyugodtan feltehette a kezét!!(most is)....
    A drogokról. Bár én nem vagyok fogyasztó,sőt még nem is próbáltam,azért próbálok némi tájékozottságra szert tenni.Képbe legyek...no.Vannak drogok,amik a pillanatnyi érzéseket ,akár tudat alattit,erősítik fel. Így félhet valaki a cipőfűzőtől és a tücsköktől úgy,hogy addig nem is tudott róla normális körülmények között.És ez csak egy példa a sok közül...

    Szóval egy banális történet,tragikus végkifejletének lehetünk olvasói. Egy szerelmi dráma.
    Rómeók és Júliák....

  • 1308.  trissza (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:26

    nekem lejjebb vannak a szerveim baloldalt! lehet hogy gyerekkoromban már használták a fegyver finomított változatát?

  • 1309.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:28

    Bambuszból lehet a legjobb pecabotot csinálni.Még fűrész sem kell hozzá!! :)))

  • 1310.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:31

    Nagyjából kigyűjtöttem, amit a hozzászólók a murders.ru-ról eddig összeszedtek a testekről (a GoogleTranslate miatt néha érdekes mondatokkal):

    Dorosenko
    erős testalkatú, 180 cm magas férfi volt.
    Viselt ujjatlan póló, cowboy ing, póló, rövid ujjú, olvadás, kötött nadrág és rövidnadrág. A lába - egy pár x / w és gyapjú zokni, továbbá a bal lábát még mindig viselt gyapjú zokni bélelt sarka.
    Ami érdekes: a bal lábán égett volt a zokni, és az arca jobb oldalán habos, szürke folyadék maradványait fedezték fel.
    Sérülései:
    --véres fül és orr
    --véres ajkak
    --jobb felkarján horzsolások, két vágás
    --jobb oldali hónaljsérülések
    --jobb alkarcsonton piros-barna horzsolások
    --két véres tenyér, jobb tenyerén vágás
    --bal felkarján horzsolások a könyök felett
    --mindkét alsó lábszárán horzsolások, jobbon vágás
    --fagyási sérülések az arcán és a fülén
    --arcának jobb oldalán szürke, habos folyadék maradványok (?!)
    szakértő szerint a halál oka kihűlés.

    Krivoniscsenko öltözéke: trikó, ing, úszónadrág (?), nadrág (ezt Ljudmilla lehúzta róla), és a bal lábán egy szakadt zokni.
    Sérülései: zúzódás a homlokán, fagyott fülek, az orra hegye hiányzik (a szakértő szerint madarak...), kezén hámsérülések, sebesek az ujjai. A jobb hüvelykujjáról bőrmaradványokat találtak a szájában (ha jól értelmezem), karcolások a jobb combján, jelentős méretű égés a bal sípcsontnál, 10*3 centis horzsolás a bal fenéken, karcolások a bal comb külső oldalán.
    Testének jellemzői:
    --zúzódások a bal oldali homloklebenyen
    --valamilyen fejsérülés
    --hiányzó orr
    --fagyott fülek
    --több vágás a mellkas jobb oldalán
    --hámsérülés a kezein
    --bal kézfején 2 centis bőrleválás
    --folyamatos horzsolások mindkét lábán
    --bal sípcsontján "jelentős" égési sérülés, akárcsak bal lábfején
    --horzsolás a bal fenekén
    a szakértő szerint az ő halálát is kihűlés okozta.

    Zina Kolmogorova jobban fel volt öltözve, mint a férfiak: két sapka (egy vékony, kék kötött és egy vastagabb piros gyapjú), a fehérnemű fölött hosszú ujjú ing, kifordított pulóver, cowboy ing, póló. Alul gyapjú nadrág, sportos pamutnadrág és sínadrág csatokkal az oldalán. Még talpbetéte is volt. A zsebében találtak öt rubelt.
    Sérülései: duzzadt agyhártya (valószínüleg a hipotermia miatt), fagyás az ujjakon, és a derekánál körben (29*6 centis) egy vágás (scalped?). A szakértő szerint sérüléseit még életében, vagy haldoklás közben szerezte.
    Testének jellemzői:
    --rétegesen, jobban volt felöltözve, mint a két előbbi fiatalember, két sapkát is viselt. Zsebében 5 rubel volt és egy katonai maszk.
    --fagyási sérülések az ujjakon
    --nagyobb kiterjedésű sérülés (horzsolás?) a hátán
    --az orvosszakértő szerint nem volt szexuálisan aktív
    a halál okát balesetnek minősítették.
    Ő jutott a legközelebb a sátorhoz.

    Djatlov:
    Sapka nem volt rajta. Kigombolt prémes kabát, pulóver, ing. Cipő nem volt rajta, csak a bal lábán zokni. A zsebében volt egy bicska, és Zináról egy fénykép. Inkább csak horzsolásai és zúzódásai voltak, de volt pl egy vérzés nélküli vöröses térdsebe, és mindkét bokáján is horzsolások voltak. Belső sérülése nem volt.
    Testének jellemzői:
    --fedetlen fej, hiányzó cipő, vastagon öltözve, prémes kabátban, pulóverben, gyapjúzokniban. Zsebében egy bicskát találtak, egy fotót Zináról és egy jegyzetfüzetet. Órája 5:31-et mutatott.
    --kisebb horzsolások a homlokán
    --barnásvörös foltok a bal szemöldöke környékén, az orrán és orcáján, jobb öklén
    --sötétvörös karcolások a jobb alkarján és kezén
    --sérült és véraláfutásos térdek, piros horzsolás bokáin, szintén váraláfutással
    halál okát kihűlésben és balesetben határozták meg.

    Szlobogyin: jól felöltözve, négy pár gyapjúzokniba burkolózva, órája 8:45-öt mutat. Zsebében az alábbiak: pénz, útlevél, kés, toll, ceruza, fésű, műanyag doboz, gyufásdoboz (!!), zokni.
    sérülései:
    --kisebb horzsolások a barna színű homlokán
    --jobb szem trauma, véraláfutás
    --véres váladék nyomai az orr környékén
    --duzzadt ajkak
    --duzzadt jobb arc, különös formájú sérülésekkel mindkét orcáján
    --tenyér- és ökölsérülések, duzzanat
    --hiányzó hámréteg a jobb alkarján
    --több centis bal sípcsontsérülés
    --kétoldali koponyasérülés kiváltotta vérzés az agyban (azonnali eszméletvesztés), melyet az orvosszakértő szerint okozhatott tompa tárgy
    --kékes és vöröses foltok a nyak hátsó részén, a törzsön és végtagokon
    Ökölbe volt szorítva a keze, a bütykei pedig kissé zúzódottak voltak. Ilyen sérülést lehet a vég előtti pillanatokban, rángatózva is szerezni, de bőven lehetséges, hogy ő küzdött valakivel vagy valamivel.

    Ljudmilla Alekszandrovna Dubinyina sérülései, testének jellegzetességei:
    - hiányzó lágy szövetek a homlokon, az orr helyén és szemgödörben, és a baloldali járomcsont felett. A koponya részint szabadon.
    - hiányzó szemgolyó(k)
    - hiányzó felsú ajak, jobb felső állkapocs és fogsor, hiányzó száj
    - bal combján viszonylag nagy felületű zúzódás
    - kéz- és körömsérülés
    - a már ismert, kétoldali bordatörés, és ezekből fakadóan jelentős belső vérzés
    - ruházata közepesen radioaktív
    - jobban felöltözve, Krivoniscsenko nadrágját viseli cipőként, az egyik lábára tekerve

    Zolotarjov:
    - úgy volt felöltözve, hogy az akár síelésre is alkalmas lett volna. Két sapka is volt a fején, nyakában sál, arca előtt (ha minden igaz) maszk. Prémes mellénytől kezdve kabáton át flanelingig minden volt rajta, látszólag jól be volt bugyolálva, zsebeiben még egy ázott újságot is találtak. Ljudmilla kabátját vette el.
    - hiányzott a szemgolyója/i
    - a fej hátsó részén és a bal szemöldökénél hiányzó lágy szövetek, kilátszó csontok
    - jobboldali bordatörés, súlyos belső vérzés
    - a honlap szerint ilyen sérüléssel a jobb keze teljesen használhatatlan lehetett (ha feltételezzük, hogy eszméleténél volt), megemelni se tudta volna, nagy fájdalmai lehettek
    - a fejsérülésénél halál utáni ütődésre gyanakodnak

    Kolevatov:
    ő is elég jól fel volt öltözve (kivéve sapka), póló, ing, pulóver, síkabát (ami sérült volt, egy nagy, égett szélű lyuk volt rajta), 2-3 réteg nadrág plusz sínadrág, 3 pár pamut zokni. A sínadrág jobb zsebében egy átázott doboz gyufa, az ingzsebében barna papír és két csomag tabletta: kodein és szóda.
    Sérülései: a szeme körül és a homlokán lágy szövetek hiányoztak, plusz nem volt meg a szemöldöke. Valószínüleg eltörött az orra. Jobb fülkagyló sérült, a jobb arc is. Diffúz vérzés a bal térden, deformálódott pajzsmirigyporc (?). A bőre zöldes-szürke, lila árnyalattal. Jellegzetesen olyan nyomok, mint egy sokáig vízben lévő holttestnél. Mindannyiuk közül neki volt a legtöbb vizelet a hólyagjába - 700 ml. Belső vérzése nem volt. A sérült térde gézzel be volt kötve, ez később lecsúszott a bokájára. A jobb fülénél lévő sérülés ha a halála előtt keletkezett, okozhatott eszméletvesztést. A vizsgáló orvos nem talált fagyásra utaló nyomokat a végtagokon.
    a mellkason a felhám sérült, diffúz vérzés a bal térdnél
    sokáig vízben volt

    Thibault-Brignolle:
    ő is nagyon jól fel volt öltözve: vászonkalap + szőrmés kötött sapka, póló, gyapjú pulóver, báránybőr kabát. A jobboldali kabátzsebében volt egy pár gyapjúkesztyű. Pamutnadrág + meleg téli nadrág, gyapjú zokni és csizma. A bal csuklóján volt mindkét órája, mindkettőnek be volt zúzva az üvege: 08.14-et és 08.39-et mutattak, amikor megálltak
    Sérülései: koponyatörés, bal felső ajak kopás, 3*4 cm (?), jobb felkarján 10*12 centis zúzódás.
    Na ő tutira nem megfagyott (kihűlt), hanem a koponyaalapi törésbe és az azt követő bevérzés miatt halt meg. Jó eséllyel fejbecsapták valami tompa tárggyal. Azt írja, valószínüleg azért volt gyakorlatilag menetkész ruházatban, mert éppen szolgálatban lehetett a táborban (őrködött, fát gyűjtött, gondolom). A zsebében voltak kések, zseblámpák és egy iránytű. Ebből úgy tűnik, az incidens pillanatában ő nem a sátorban ejtőzött.

  • 1311.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:43

    Murders.ru, 2. oldal, a sátor megtalálásáról:

    "Valahol a kijárat közelében találtak egy saját készítésű újság paródiát is, Otorteni Est volt a címe, és egy háromszög formájú papírra volt írva. Érdemes idézni a tartalmát, hiszen lehet, hogy a cikkfejlécek egyike a rejtély nyitja.
    Otorteni Est, 1. szám, 1959. február 1.
    - A XXI. Pártkongresszus felpörgeti a turizmust!
    - Tudomány. Az utóbbi időben a tudományos közösségben élénk viták folytak a Nagylábú létezéséről. A legfrissebb értesülések szerint a Jeti az Urál-hegység északi részén, az Otorten hegyen él.
    - Filozófiai szeminárium: Szerelem és turizmus - az előadást naponta megtartjuk a sátorban. Előadók: Dr. Thibault és a 'Tudomány szerelmese' cím jelöltje, Dubinina.
    - Örmény találós kérdés: vajon egy kályha és egy pokróc elég kilenc turista felmelegítéséhez?
    - Új eljárás: szánkós turizmus. Nagyszerű ez az egylovas fogat. Így legalább nem kell cipelni a felszerelést. Tanácsért forduljanak a szervezőhöz, Kolevatov elvtárshoz.
    - Sport. A csapat rádiótechnikusai, Dorosenko és Kolmogorova új rekordot állítottak fel a kályha összerakása során: 1 óra 2 perc 27,4 másodperc.
    Az újságot a Hibiny kereskedelmi szakszervezet adja ki.
    Fontos megemlíteni, hogy az újság eredetije elkeveredett (? ezt a részt nem egészen értettem), csak egy géppel írt másolat maradt belőle, így nem világos ki írta (egy ember, vagy sorban többen is). Azt sem tudni, ezt pontosan hol találták, állítólag a sátor belső lapjára volt tűzve, de ez sem biztos.

    A sátor túlsó végében voltak az élelmiszerek (cukor, só, gabonafélék, sűrített tej), ezen kívül némi fa, amit láthatólag gyújtósnak szántak."

    Also, somewhere in the near to the exit of the tent, was found "Evening Otorten" wall newspaper comic homemade tourists, written on a sheet of paper tetrad (It is worth quoting her because the content of this leaflet will involve some version of what happened with the group Dyatlova: "Evening Otorten" № 1. February 1, 1959 editorial. Meet 21 Congress increased turistorozhdaemosti! Science. In recent years the scientific community is a lively debate about the existence of Bigfoot. According to the latest Bigfoot live in the northern Urals, in the Mount Otorten. Philosophical Seminar "Love and tourism" - is held daily in the room tent (Ch. case). Lectures Dr. Thibault and love of Science candidate Dubinin. Armenian riddle. Can one stove and one blanket to heat nine tourists? News technology. sledge Tourism . Good to ride the train, by car and a horse. For the carriage of cargo in the snow is not recommended. For advice refer to Ch. constructor comrade. Kolevatova. Sport. The team radio technicians as part of Comrade. Doroshenko and Kolmogorov sets new world record in the competition assembly of the stove - 1 hour 02 min. 27 4 sec. The body of trade union publications "Khibiny."). It is noteworthy that the original of the wall newspaper in the record, there is only a typewritten copy, so you can not say by whom it was written (and in general, whether one person or several). In addition, it is not clear exactly where the tent was this piece, there is evidence, though he was found pinned with a pin to the inner canopy, but this is inaccurate.

    In the far from the entrance of the tent were products (sugar, salt, cereals, condensed milk) and an unremarkable piece of wood. The latter, apparently, intended to be used for kindling.

  • 1312.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:45

    @miamai: megtaláltam őket...
    hát nagyon úgy néz ki, hogy jól leütötték mindannyiukat, majd sorsukra hagyták őket. A többit a természet elvégezte. Most már csak az a kérdés, miért???
    Szlobogyin zsebében útlevél is volt. 59-ben a SZU-ban????!!! A fésűről már ne is beszéljünk...

  • 1313.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:52

    @Rogal Dorn: @zuiko: köszi!!!!

  • 1314.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 19:54

    @Maci:
    - A régi point&click játékokból ismert "tudományos módszerrel" (vagyis minden tárgyat mindennel összepárosítva, hátha kisül belőle valami): mit lehet kihozni egy lefaragott bambuszbotból és egy sonkadarabból (vagy a disznóbőr csíkból)? Valami pecabotra emlékeztető csalit?

    - A kályhaépítési rekordnál Zinát és a régebbi udvarlóját, Dorosenkót említik.

  • 1315.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 20:08

    Megkergült csapat.
    Van fegyverük és mégsem azzal harcolnak.Fejsze,csákány,kés. Csak ököllel??Van ruhájuk ,de nem veszik fel??Nem mindenki??
    Mikor teszünk ilyet??Ha ütünk,de nem ölünk!!
    Mikor vágjuk le a (halott) társunkról a ruhát??Ha az életünk a tét!Addig mezítláb is védjük azokat,akik hozzánk tartoznak!

    A végsőkig....
    De lehet,hogy akkor már késő...

    Tüzet gyújtanak és megfagynak egy erdőben...Logikus...
    Mindenhol van logika!
    Kivéve egy helyen!
    Az érzelmek világában!!

  • 1316.  igor (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 20:11

    @dview: azért az amcsik nem a szpecnaz, nincs náluk ásó feltétlenül. a szpecnaznál van, ők kizárva, gyalogsági ásóval nyomulnak. az amik viszont nem feltétlen kezdik el kiskezükkel kaparni a csonthót, csak hogy elássanak valami útba keveredett gyerkőcöket.

    szvsz az amerikai kémek teória még mindig elég jó. (viszonylag) közel van Jekatyerinburg és a transzszibériai expressz, Cseljabinszk, atomkatasztrófa, ha valahol van mit vizsgálni effektíve békés körülmények között, akkor ez az a hely. tádzsikok vagy akárkik intéztek helikoptert, aztán nosza. a SZU-ban rühellték az oroszokat, ne feledjük.

  • 1317.  igor (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 20:11

    @dview: azért az amcsik nem a szpecnaz, nincs náluk ásó feltétlenül. a szpecnaznál van, ők kizárva, gyalogsági ásóval nyomulnak. az amik viszont nem feltétlen kezdik el kiskezükkel kaparni a csonthót, csak hogy elássanak valami útba keveredett gyerkőcöket.

    szvsz az amerikai kémek teória még mindig elég jó. (viszonylag) közel van Jekatyerinburg és a transzszibériai expressz, Cseljabinszk, atomkatasztrófa, ha valahol van mit vizsgálni effektíve békés körülmények között, akkor ez az a hely. tádzsikok vagy akárkik intéztek helikoptert, aztán nosza. a SZU-ban rühellték az oroszokat, ne feledjük.

  • 1318.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 20:47

    Alig van olyan mozzanat, ami logikus. Kirohannak a sátorból, elindulnak lefelé. Ez talán logikus, a lejtőn lefelé könnyebb szaladni. Aztán összegyűlnek a cédrusnál, tanácskoznak, tüzet gyújtanak. Vissza kéne mennie valakinek. Gondolom, Djatlov indult el elsőnek, végülis ő a szervező-vezető. De ha a sátornál veszély volt, akkor miért egyedül vág neki az útnak???? Mehetne vele 2 másik srác is. Ha meg már nincs veszély, miért nem mennek mind? A sátorban (mégha szétvágták is) könnyebben fel tudtak volna melegedni.
    Mindegy, Djatlov elindul. Sapka nélkül, cipő nélkül, de két nyírfagally persze van nála. Mire kellett neki, varázspálcának? Expecto patronum? Van nála bicska, de a zsebében, nem a kezében, kinyitva.
    Megy, megy, aztán összeesik, meghal. A többiek idegesek, Zina nyilván aggódik. Utánamegy, és valszeg a sötétben simán elmegy a halott Djatlov mellett, megközelíti a sátrat, aztán neki is vége. Szlobogyin ugyanígy jár, ráadásul ő a hegyoldalban kap egy nagyot a fejére, ami végez vele.
    Értelmezhetetlen események, semmi logikát nem találok bennük.

  • 1319.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 21:20

    Ki nem gondolt vissza "másnap" arra,hogy "jesszuszpepi" mekkora marhaságot csináltam.Ki nem lépett félve a nyilvánosság elé hetek múlva?
    Ezt képzeljük el -30 fokban,dermesztő szélben.
    Itt írnánk az okosságainkat??Frászt!
    Rólunk írnák a kommenteket és konteókat!

  • 1320.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 21:37

    Az a logika az egészben,hogy nincs benne logika!!
    Ezt csak egyféle ember tudja produkálni!Aki befolyásolt!Ennyi!
    Bár ez így túl egyszerű.Ez van.
    Ne gondolkodjunk kötötten.Az egyetemista is ember.Nő és férfi.1959 Szu. Ne legyen senkinek kétsége afelől,hogy az a világ "más" volt.Annyiban volt más,hogy ami ma nyíltan megy,akkoriban titkolták.Ennyi.Mert a környezet ezt kívánta meg!
    Egy kérésem lenne! Ne a mostani gondolkodás,körülmények határozzák meg az akkori tetteket és következményeket!!Mert ha ezt tesszük,akkor alapból fals eredményeket kapunk!!

  • 1321.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 21:53

    @zuiko:

    Az már szinte bizonyos szerintem, hogy Szlobogyin halt meg talán először, még a sátortól lefele. Érte ment vissza Djatlov és Djatlovért Kolmogorova. Ezt nagyjából elfogadom a Murders.ru-tól.

  • 1322.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 22:29

    No, most jönne jól egy forgatókönyvíró. Megpróbálhatná filmszerűen nézni az esetet:
    1. "X" kimegy "pisilni", de valójában más a célja (találkozni, jelet adni a követő csoportnak vagy az amcsiknak. X lehet Krivoniscsenko (titkos mérnök), Djatlov (bennfentes útvonalszervező), Szlobogyin (útlevél), Kolevatov vagy Zolotarjov. Krivo kivételével mind teljesen felöltözve, de Krivo ruháit később is elvehették.
    2. Megérkeznek a titkos követők és mindenkit kiparancsolnak a sátorból. Akik a sátorban vannak, lerohannak a cédrushoz, nem figyelik, hogy kik vannak ott ill. ki nincs közöttük. Esetleg azt gondolják, hogy aki már korábban kiment, az menedékre lelt és később valahogyan kimenthető őket is.
    3. Djatlovot a fánál találják fejjel lefelé, a bokájánál fogva felakasztva (horzsolások a bokáján...) - ez a verzió megerősítené, hogy ő ment ki az események előtt a sátorból. Verekedés kezdődik a csoport és az ellenség között(az egyszerűség kedvéért). Djatlovot kiszabadítják, aki elrohan a sátor irányába, mert tudja, hogy ott vannak a balták. Az ellenség azonban a sátorhoz vezető utat is elfoglalta, így útközben leütik. Kolmogarova látja (vagy hallja), hogy mi történik, Djatlov után indul, és abban bízik, hogy "kiemelkedő vezetői képességével" tisztázni tudja a dolgokat. Szegényke azt hiszi, hogy valami félreértés van a dologban, ergo ő tökéletesen tisztában van azzal, kik a támadók. Ő is kap egy hatalmas hátbavágást, és elájul.
    3. Innentől mindenki számára világos, hogy miről van szó. Krivoniscsenkot és Dorosenkot rövid úton elintézték már a fa alatt, a három legerősebb és legjobban felöltözött férfi Dubinyinával másik irányba menekül. Találnak egy alkalmas menedékhelyet (vagy az egyikük már korábban kinézte), ide bújnak, de az ellenség itt is rájuk talál és elintézik őket. Kolevatov az egyetlen, aki nem kapott ütést, de talán már annyira kimerült, hogy odaájul a többiekre. Mivel a támadók célja amúgy is az volt, hogy a csapat halálát a zord természeti körülmények okaként tüntesse fel, így hagyják őt nyugodni békében. Tehát, a vízmosásba még élve kerültek (ti. felmerült, hogy hátha odavonszolták őket a leütésük után, de ez kevésbé valószínű)
    Snitt
    De: mi volt ennek az egésznek a kiváltó oka????

  • 1323.  Badra (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 22:32

    @Rogal Dorn:

    Fúúúú, én nagyon nem tartom ezt logikusnak...

    Tehát Szlobi lefelé a fához menet már elesett, kétoldali koponyasérüléssel, nyaki zúzódásokkal stb, majd meghalt a kihűlésben?? Leérnek 8-an, és a mozdulatlan társáért felszalad Djatlov (valószínűleg láthatták a hegyoldalt, hóban, valszeg nem volt vihar, ezt már sok oldalról átrágtuk fentebb, szóval valószínűbb az éjszakai hideg, de tiszta idő mint a többi), akinek ugyan belső sérülései nem keletkeztek, de tele van a teste horzsolásokkal, zúzódásokkal, sebekkel, halálának oka baleset és kihűlés... Várják, de nem jön, és nem a fiúk közül megy fel értük valaki (mondjuk vki olyan aki jobban fel van öltözve, mondjuk Zolo, aki ugye rangidős is és Djatlov előtt vagy után a csapat vezetője), hanem Zina indul fel érte, akin még cipő sincs??? És mindkét test mellett elszalad??? És eközben a derekára szerez egy (29*6 cm-es) sérülést, a halál oka pedig baleset??

    Nekem még a Jeti is valószínűbb... Ha valami, hát ez aztán irracionális viselkedés... Jah, az adatok is a murders.ru oldalról vannak, nem én találtam ki a sérüléseket :DDD

  • 1324.  Kegyetlen (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 22:37

    ha az utolsó képen a fény foszfor égés közben, amivel valamit ügyködtek, az szar ügy, akkor annak az égése kiválthatja: para, mert a vízre szarabbul reagál, mérgezés, májkárosodás, sárgaság, átmeneti látászavar. ha rácsöppen valakire, célszerű késsel kezelni. a mérgezés sós vízzel enyhíthető, azaz kiürülhet egyszerűen. hogy miért volt náluk? könnyű legyen tüzet gyújtani. :) ha arzén az oka az eseményeknek, kb. legyengülés, hallucináció, sárgaság. ez mondjuk utólag kimutatható, persze, ha keresik, meg meg akarják találni. pl. a víz mérgezett volt, a manysik is azért hullottak. a külön eltemetett halott akár alá is támaszthatja. aztán wiki-ről: pikrinsav. alapvetően robbanószer, a bőr színe sárga lesz mérgezéskor, fémekkel hevesen reagál, ergo gyorsan kellett a sátorból szaladni. szóval, valakinél ha volt ilyen, valami oknál kifolyólag, akkor lehetett belső veszély, amitől jobb volt távol lenni. persze, lehet, h csak találták. mellesleg a pikrinsavat olívazöld előállításhoz használták, mint a szétszaggatott kabát... Aztán a jód is okozhat sárgaságot. ezt meg miért szednék, ugye, a semmi közepén, ha nem valami pajzsmirigy-okból kifolyólag... én a pikrinsavra voksolnék.

  • 1325.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 22:50

    Ahhoz kepst, hogy az eredeti posztban szinte nem is volt lathato serulesuk, eleg sok kulserelmi nyomot felgongyolitettetek itt.:-) nekem ez egy eros verekedesnek tunik... Veralafutasos szem, arc, serult oklok, butykok... Szerintem egymasnak mentek. Mert a mansi istenek megbolonditottak oket.:-) en meg mindig nem hiszem, hogy volt egy harmadik fel a kepben. Es fegyverben sem hiszek... Sem a jetiben. Meg kellene talalni valahol azt az eltunt naplot, szerintem abban lesz a kulcs.:-) ezert tunt el...en azt is gondolom, hogy valojaban nem menekultek ok sehova. Lehet, hogy a satorban ketten egymasnak mentek, nekidoltek a ponyvanak, kiszakadt a vaszon, aztan begozolt az egesz banda. A tortenet tobbi reszet nem tudom.:-)

  • 1326.  Badra (Válasz erre)
    2011. 11. 02. 22:58

    @Queens: Eeeegen, sok dologban egyetértünk :) Naplókból sok dologra fény derülhetne... De a sátorban verekszünk, kiszakad a sátor teóriában nekem sántít, hogy cipő nélkül utánuk rohanok? Jó, legyen... Majd lefutunk a fához, több mint 900 métert... Tüzet gyújtok??? Ha ők vesztek össze és ez volt a sátor elhagyásának oka, akkor fejbe verem azokat akik agresszívek, irány vissza a sátorba nem?? Vagy valami hasonlót teszek... Nem dekkolok ennyit a fa tövében.. És még hol van a vízmosás sztori oka...
    Fura na... :(

  • 1327.  tundrazuzmo (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 1:46

    Tömeges öngyilkosság volt, így akartak tiltakozni a rendszer ellen. Tudták, hogy bármilyen felforgató tevékenységet azonnal vérbe fojtanak, ezért ravaszabb módszert eszeltek ki. A csapat egy részénél viszont beindult az életösztön, és nem voltak hajlandók horogkereszt alakban a földbe fagyni, és elmenekültek. Őket a vízmosásban a KGB-s Zolotarjov verte agyon, majd a dezinformáció kedvéért ő is megfagyott.

    Minden félrevezető részletet a fiatalok oldottak meg, tüzet gyújtottak, sátrat vágtak, fára másztak, ruhát cserélgettek, stb.

    Egy biztos, Ők nem voltak benne. Azért is kellett titkosítani az anyagot, mert senki nem hitte el, hogy senki sincs benne, és évekbe tartott minden kádert végigkérdezni a SZU területén.

  • 1328.  ámokfúró (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 8:13

    Üdv mindenkinek! Én se bírom ki, hogy bele ne ugassak a kommentözönbe. De ahhoz már túl sok elképzelést sikerült itt felvetni, hogy újat mondhassak. Nekem leginkább a fagyási sérülések tűnnek furcsáknak. Ha valóban cipő nélkül voltak, hiába három rend zokni, a lábuk is csonttá fagyott volna. Nem lehet, hogy a bakancsokat, akármiket menet közben elszedegették tőlük, valahol a cédrus környékén éppen azért, hogy ne kószáljanak össze-vissza? Vagy hogy inkább akkor vették le róluk, amikor már el voltak intézve? A nyomok képeit nézegetve nem igazán lehet megállapítani, hogy azok cipőtől vagy kapcától származnak-e, az viszont látszik, hogy a testsúly miatt a lépések nyomán tömörült a hó, ezért is maradt meg több nyom is a környező hóból kiemelkedve, miután a szél az utóbbit ide-oda hordta. Ha zokniban döngettek/sétáltak lefelé a hegyről, akkor talán önkéntelenül is lábujjhegyre ereszkedtek volna, a kiemelkedő nyomok viszont jó laposnak látszanak - ha egyáltalán tőlük származnak. A boncolási jegyzőkönyvek szerint többnyire arcon és kézen találhatók a fagyási nyomok, lábujjon, talpon nem. Már halottak voltak, amikor lekerültek a bakancsok? És ha igen, azok közül három és fél pár miként vándorolt vissza a sátorba?

    UI. Tiboru, maksz riszpekt!

  • 1329.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 8:47

    @Maci: Kolmogorova naplójából: "Sasha Kolevatova születésnapját ma. Поздравляем, дарим мандарин. Gratulálunk, adunk Mandarin. Он тут же делит его на 8 долек...» Azonnal osztja be 8 szelet" Piáról szó sincs :) Mondjuk azért az érdekelne, hogy '59-ben a SZU-ban honnan szereztek mandarint...

  • 1330.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 8:53

    @miamai:

    Tanult barátom mondja, aki az ötvenes-hatvanas szovjet viszonyok jó ismerője: az, amit útlevélnek fordítanak, az a belső szovjet "paszport" lehetett, ami feljogosította a tulajdonost, hogy a belső közigazgatási határokat átlépje (megye-, illetve tartományhatárt). Tudniillik annó az nem úgy ment ám, hogy valaki fogja magát és Szverdlovszkból elutazik mondjuk Permbe vagy Kazányba (hogy Moszkvát, Tallinnt vagy Kisinyovot ne is említsük...)

    Vagyis vagy a csoport közös paszportjáról volt szó (bizonyos esetekben ilyen kollektív utazási engedélyt is kiállítottak), vagy mindenkinek volt ilyenje, de valami miatt csak a Szlobogyinét említik.

  • 1331.  ugh (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 9:49

    @Rogal Dorn: -20 ban pont supped (olyan mint a toll vagy a vatta)a ho. 0 fok korul olvadasi hataron nem, mert oszerogy, mert itt-ott olvadni kezd.

  • 1332.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 10:08

    Nem mintha jelentősége lenne, de a "Harkályok" szó nem a terméészetjáró egyesület neve, hanem Djatlové. Ti. a "дятел" = harkály szó többes száma, "дятлов" = harkályok (a GT szerint)

    Amúgy itt egy elfuserált (név)rokon (?)

    www.youtube.com/watch

  • 1333.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 11:41

    @miamai:

    És az nem lehet, hogy az egyesület pont azért lett Harkályok, mert a góré neve az, ami?

  • 1334.  ziutomi (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 11:46

    @smartdrive:
    Elég ha csak néhányuknál nyugtalanságot, pánikot vált ki egy hanghatás, az onnantól könnyen átragadhat a többiekre is. És ez is pszichológia...

    Nekem amúgy Bermuda-háromszögös konteó jutott eszembe, ahol az infrahang szintén szerepelt a lehetséges magyarázatok között: Sértetlenül úszó, de teljesen üres hajók, melyek elhagyása irracionálisnak tűnhet? Lehet hogy itt is hasonló hatás érte a csapatot, csak szárazföldi körülmények között?

  • 1335.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 11:51

    @tiboru: gyatlovci = "gyatlovisták" = "Gyatlov társai, Gyatlovék közül valók".

  • 1336.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 12:14

    számoljunk csak bakancsot 7 van a sátorban (3 és fél emberre) kint meg van hat (három emberre) akkor kettő és fél pár mégsincs meg. Visszatérek a manysikhoz - rituális gyilkosság, valami megsértett vallási okból - magyarázná a fegyelmet. Valaki azé mégiscsak elemelt egypár csimmát.

    De nézzük az ügy következményeit, a nyugati manysik a hetvenes évekre teljesen eltűnnek, nu csak ők itták meg a levest

  • 1337.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 13:00

    @wb1400:

    Azaz, ilyesmire gondoltam!

  • 1338.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 13:50

    Valamelyikük naplójában volt, hogy abban a faluban, ahonnan aztán továbbszállították őket a "kezdőponthoz", összetűzésbe-vitába keveredtek a helyi rendőrökkel, mert hangoskodtak és énekeltek. El tudom képzelni, hogy a rendőrökön kívül mások sem nézték jó szemmel ezt a csapat srácot, akik hobbiznak a mínuszokban. Ezek jó eséllyel harcolhattak a Nagy Honvédőben, fáztak is nyilván sokszor és nagyon. (Ami mint emberből megmaradhatott belőlük: lásd Móricz: Szegény emberek). Talán bekattanhattak - majd megmutatjuk ezeknek a kölyköknek milyen istenigazából fázni, látni megfagyni a másikat, a bajtársat! Simán belefér nálam, hogy utánuk mentek, és fegyverrel kizavarták őket a sátorból. Nekem csak Mo-i '80-as évekből származó élményeim vannak a rendőrökkel - és a legrosszabb fajtájával, az önkéntes rendőrrel - kapcsolatban, ennek a sokadik hatványa lehetett megengedve a SZU-ban az ötvenes években számukra. Az, hogy letértek az engedélyezett útvonalról - ha letértek - véletlen is lehetett. A szovjetek térképrajzoláskor is az ellenség megtévesztését tartották szem előtt. Nem valószínű, hogy boltba került bárki számára hozzáférhetően tájékozódásra igazán alkalmas térkép.

  • 1339.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 14:35

    @Queens: én úgy olvastam, hogy a sátrukon belül (meg a sátor környékén is) semmi dulakodásra utaló jelet nem találtak...

  • 1340.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 14:50

    @elo a homalybol: valami olyasmi rémlik erről a rendőrös incidensről (murders.ru alapján), hogy valami vasútállomáson Krivoniscsenko (naná, ki más) elkezdett énekelve kéregetni, még zenei kíséretet is kapott hozzá (emlékezzünk, valamelyik srác magával vitte a mandolinját). A furcsa ebben csak az, hogy ugye nem kevés pénz volt náluk, de ha nem is lett volna, az egyetlen helyi bolt (vagy büfé) már zárva volt akkor. Naná hogy a helyi zsernyákoknak nem tetszett ez a kis műsor...

  • 1341.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 14:55

    @tiboru:

    Ez lehet az...világútlevél annak idején nem járt akárkinek. :D

    Djatlov és bandája=harkályok :D

  • 1342.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 14:57

    @warr:

    Na ja, ráadásul az a relatív sok pénz is megmaradt. Ha valaki elemelte volna, akkor nem derült volna ki...Ez is kizárja a bűnözők támadását...

  • 1343.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 15:03

    a Tesla Howitzer és a Harkály-háló így együtt már nagyon gyanús

  • 1344.  Domika (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 15:29

    Csak érdekességképpen: a balesetek eltusolása és a lakosság tájékoztatása a SZU-ban témakörben találtam egy érdekes wikipedia cikket ami véletlenül pont Szverdlovszk-ról szól: hu.wikipedia.org/wiki/Szverdlovszki_baleset

  • 1345.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 15:38

    A rendőrös történet elég érdekes, konkrétan a murders.ru egyik fő érve a kémstory mellett.

    Az eset korán történt, még a célterületre utazás közben. Kizárt, hogy a rendőrök utánukmentek, nem erről van szó.

    Rengeteg pénz volt náluk, ami mutatja, hogy milyen kivételezett úrigyerekekről van szó. Csak viccből "koldultak", de a rendőrség bevitte Krivo-t. Ha jól értem, valami olyasmi volt, hogy közös kasszán voltak, és Krivo az ellen "tiltakozott", hogy nem költhet elég pénzt. A vasúti rendőrségről van szó, valószínűleg a vasúti rendőrőrszobán vonták kérdőre. A murders.ru azon mereng, hogy hogy úszta meg a botrányt Krivo. Volt nála egy kés, ami miatt nagyon megüthette volna a bokáját, ahogy írják, a rendőrök akár "bandának" is minősíthették volna a csoportot a náluk lévő "fegyverek" és garázda viselkedésük alapján. A murders.ru arra "következtet" (mert azért ez elég fantáziadús következtetés), hogy a rendőrszobára való behívás a kémtörténet egyik mozzanata, ott kapott/adott át valamit Krivo.

    A lényeg tehát: (1) Krivo mintapolgár, aki titkos helyen dolgozik, nehéz róla elképzelni, hogy komolytalankodik, (2) miután letartóztatják, az egyik lány egy pillanat alatt "rábeszéli" a rendőröket, hogy engedjék el. Mind a kettő erőltetett a korabeli viszonyokat ismerve. Ebből arra következtetnek a murders.ru-nál, hogy ez egy megrendezett jelenet volt, a célja pedig, hogy Krivo a rendőrségen valakikkel kapcsolatba kerüljön. Mondjuk ez meg egy erőltetett magyarázat. A murders.ru érvelését ui. meg lehet fordítani. Az is lehet, hogy Krivo bement a rendőrségre, ott bemutatta az igazolványát, ahonnan kiderült, hogy roppant magasrangú egyénről van szó, mire elengedték.

  • 1346.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 15:44

    Szerintem exhumálni kéne őket és újraboncolni..A döglött aktát újranyitni és a nyomozást újrakezdeni. Menjünk fel a hegyre és kezdjünk éhségsztrájkba a nyomozás újraindításáért. :)

  • 1347.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 15:49

    @Domika: Akkor már inkább:
    en.wikipedia.org/wiki/Kyshtym_disaster

    Ez egy Csernobil szintű atombaleset volt 1957-ben, pont abban a városban, ahol három mérnökünk is dolgozott. Ez se került éppen újságok címlapjára, bár pártkörökben ismert volt.

    Engem amúgy érdekelne az is, hogy a csernobili Anatolij Gyatlov (sz. 1931) és Igor Gyatlov között mi a kapcsolat.

  • 1348.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 16:03

    @wb1400: a Harkály-háló :D

  • 1349.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 16:26

    @elo a homalybol: "1329. elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 8:47
    @Maci: Kolmogorova naplójából: "Sasha Kolevatova születésnapját ma. Поздравляем, дарим мандарин. Gratulálunk, adunk Mandarin. Он тут же делит его на 8 долек...» Azonnal osztja be 8 szelet" Piáról szó sincs :) Mondjuk azért az érdekelne, hogy '59-ben a SZU-ban honnan szereztek mandarint...
    "

    MIERT 8 SZELETRE OSZTOTTA????????????????????
    hisz 9-en voltak.....

  • 1350.  BA. (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 17:20

    @zizzi:

    Azért, mert a mandarin 8 gerezdes volt. Szerintem.

    Jó volt a cucc, végigolvastam az összes kommentet, gondolkodom egy összefoglaló táblázaton vagy ábrán.

  • 1351.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 17:24

    @BA.: "1350. BA. (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 17:20
    @zizzi:

    Azért, mert a mandarin 8 gerezdes volt. Szerintem.

    Jó volt a cucc, végigolvastam az összes kommentet, gondolkodom egy összefoglaló táblázaton vagy ábrán.
    "

    akkor az mar eleve "csernyobili" mandarin lehetett ;)))

    hat az nagyon jo lenne, egy ilyen osszefoglalo :)

  • 1352.  BA. (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 17:25

    Ja és még a német wikiről egy idézet Judintól:

    Wenn ich die Möglichkeit hätte, Gott nur eine einzige Frage zu stellen, so wäre diese: ‚Was ist wirklich mit meinen Freunden in dieser Nacht passiert?‘

    azaz:

    Ha lehetőségem lenne/lesz egyetlenegy kérdést feltenni Istennek, az az lenne: "mi történt igazából a barátaimmal azon az éjszakán?"

  • 1353.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 17:52

    @zizzi: A piáról azért nincs szó,mert az természetes volt!A mandarin volt a fő attrakció!! Szinte látom magam előtt,mikor az ünnepelt meglepett arccal felugrik,közben felborítja az üres vodkás üvegeket, könnyes szemmel azt kérdezi:hol szerezted??
    Másik verzió:Hogyan lehetne leírni egy naplóba,amit később mások is elolvasnak,hogy előkerült egy üveg vodka,amit (érdekes módon) nyolc részre osztottak.... És ezt a teóriát támasztja alá a logikus következtetés.Nyolc rész=nyolc pohár. A kilencedik az üvegből ivott!!
    Nos??? :)

  • 1354.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 18:36

    @BA.: Köszi az idézetet. Úgy érzem, a legtöbb forrás nagyon hanyagolja Judint, pedig ő aztán ismerte a többieket, a szokásaikat, paráikat, egymáshoz való viszonyukat, és hogy különböző helyzetekre hogyan reagáltak volna. :((

  • 1355.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 18:38

    OFF

    Akciózik a TEK Pécsett, terrorveszélyre hivatkozva.

    ON

  • 1356.  zsoldos (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 19:01

    À propos:
    Szolgálati közlemény - Egy halk kérdés

    Kedves Tibor,

    min csodálkozik?
    Ön belenyúlt egy nagy slamasztikába, és mivel a Szabadkőműves Elvtársaknak mindent szabad, mivel a törvény fölé képzelik magukat, leradírozták a nemtetsző bejegyzést, mint Zinovjev Elvtársat a Sztálin Elvtárs a Pravdából.
    A slamasztika méretéről igen röviden szólva, ajánlanám szíves figyelmébe az alábbi, hevenyészve összemarkolt linkgyűjteményt:

    index.hu/kultur/klassz/eos1223/

    hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=26380

    szabadkomuves.blogspot.com/2009/11/beszelgetes-szabadkomuvessegrol-pecs.html

    www.nagyoriens.hu/node/51

    www.szkosz.com/node/1366

    szabadkomuves.blogspot.com/2008/03/megolds-pcs-vasvri-hz.html

    ilovepecs.hu/tartalomkezelo/tartalom/676

    varwebaruhaz.blogter.hu/247625/lelepleztek_a_szabadkomuves_szimbolum_titkait_

    www.meegy.hu/index.aspx

    www.rotary.hu/digitalcity/projects/rotary/rotary_homepage.jsp

    Amint látja, aki él és még mozog, jó részük nyakig benne van. Ha úgy járnának - amit nem kívánok nekik - mint az elsőszülöttek az ominózus egyiptomi bikkfafejűség esetén, bizony Magna Hungáriában egy időre bedöglene a felsőoktatástól az alsó politikáig az egész republikeráj.
    A blogjához sikert kívánva és jószándékkal intve Önt az óvatosságra

    Maradok tisztelettel:

    a spion

    P.S.

    Dacă umbli săptămâna viitoare pe la Asmara, ai o bere rece de la mine, fost soldat prost şi neinstruit :-))

  • 1357.  dr.LopiciGaspar (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 19:15

    @zizzi:
    Ez olyan, mint amikor a rendőr pizzát rendel, és kérdezik tőle, hogy négy, vagy nyolc szeletre vágják, erre ő, hogy négybe, mert nyolcat nem tudok megenni. :)

  • 1358.  Nobilis (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 19:15

    Az áldozatok családjáról tudtok valamit? Mármint,hogy apuka,anyuka hol dolgozott, a kis család merre volt 1941 és 45. között. A francia hogy került oda ? stb.

    Nekem nagyon úgy tűnik, hogy talán nyugat felé dolgozhattak, bár akkor jóval egyszerűbben tüntették volna el őket.

  • 1359.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 19:24

    Murders.ru, 2. oldal

    - A sátortól 400 méterre találták a kínai gyártmányú elemlámpát. Az elem ki volt merülve, de a lámpa amúgy bekapcsolt állapotban volt. (In the course of these studies found a Chinese lantern in good condition with a discharged battery. Flashlight was turned on.)

    Murders.ru, 3. oldal

    - Még abban sem értenek egyet a helyszínről, hogy 8 vagy 9 pár síléc volt-e a sátor alatt. Ha 9, akkor a bejárat közelében lévő pár nem a csapaté volt.

    - A második napon vizsgálódók vizeletnyomokat találtak a sátor mellett, de az első napon ott lévők nem emlékeznek ilyesmire. Lehetséges, hogy a keresőcsapatból könnyített magán valaki.

    - A cédrus helyzetét sem írták le egyértelműen. Állítólag 70 méterre volt a sűrű erdő szélétől, nem pedig az erdő szélén. Egy (befagyott) patak partján magasodott. A sátortól jól lehetett látni. A tüzet a sátorral átellenes oldalán gyújtották, így nem valószínű, hogy jelzőtűznek szánták volna. Azért aludt ki, mert nem tettek rá utánpótlást, pedig voltak körülötte odagyűjtött gallyak. A gallyak egy részét késsel vágták le a cédrusról. (Cedar was in the line of sight from the tent, which suggests a fire to emit a light signal, but the fire was right behind the tree trunk, which is obscured when viewed from the fire from the mountain-Holat Sjahyl.)

    - A cédrusról elterjesztették, hogy a keresőcsapat kivágta, mert nem akarták, hogy zarándokhelyet csináljanak belőle. A később (napjainkban?) odalátogatók szerint megvan a fa, nincs semmi baja.

    - A konteó hívők szerint a hatóságok tulajdonképpen csak ímmel-ámmal, alibiből csinálták végig a vizsgálatot. Direkt vétettek amatőr hibákat, pont a nyomeltakarítás és zavarkeltés végett.

    - Szlobogyin fejsérüléséről (a 6 centis törésről) írják, hogy a boncolóorvos itt nem látott külsérelmi nyomot - elszíneződést, karcolást, horzsolást, ilyesmit. Általában az ilyen nyomokat követve jönnek rá arra, hogy töréssel állnak szemben, de ilyen itt nem volt. (to this there is nothing to indicate the presence there of such a strong damage (there was no noticeable scratches or cuts, there were no traces of blood))

    - A rossz látási viszonyokat ábrázoló három fotó igenis az utolsó napon (febr.1.) készült, 17 óra magasságában. Az aznapi napnyugta 17:02-kor volt a feljegyzések szerint.

  • 1360.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 20:12

    @zizzi: Ő szerényen nem kért :)

  • 1361.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 20:41

    Ezt láttátok már ? Mi lehet rajta ??
    www.google.com/imgres

  • 1362.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 21:47

    @vdp:

    Korábban belinkeltem én is...elég fura felvétel, talán ma már ki lehetne deríteni mit ábrázol... :DDD

    Off:

    Jörg Haider mellé kívánkozik egy villámkonteó, Eszes Tamás a Véderő volt parancsnoka, felakasztotta magát. Tudjátok, Gyöngyöspatán polgármesterjelölt is volt!!!

    on.

    A felvétel biztops napnyugta után készült, valszeg túl kicsi expozíciós idővel, és talán mozgás közben...

  • 1363.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 22:37

    Olyan mintha a törpe nyírek között készült volna, hóviharban és naplemente közben-után, Vagyis olyan 17:30-18:30 között.

    Azért basszús egy jól dokumentált túrát szervezni oda, sokak fantáziáját megpiszkálja... :DDDD Ugyanakkor, hasonló mód, mai eszközökkel... :DD

  • 1364.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 22:44

    Szerintem ezen az a durva, hogy olyan, mintha rajzolva lenne.Ez nem fotó, olyan, mint egy rajz. A fák is rajzoltnak tűnnek.

    És ki v. mi van rajta ? Olyan, mint egy lófej.Hátborzongató.

  • 1365.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 22:50

    @vdp:

    Ez az egyik helyszínen talált fényképezőgépben az utolsó felvétel...állítólag.

    ló+medve, viszont a fákhoz viszonyítva nem valami nagy. A sérülések a képen, számomra egyértelműen azt bizonyítják, hogy ez fotó.

    Az még egy komoly kérdés, hogy ki készítette?

  • 1366.  igor (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 22:52

    @miamai: az meglehet, hogy akkoriban ijeszthetőek voltak az emberek, emlékszem egy angoltanárnőm mesélte, hogy 70-es években Moszkvában két grúz gyerek gázmaszkban végigrohant a kolin, ahol voltak, üvöltözve, hogy "kitört a harmadik világháború", aztán a pánik tört ki, nem a háború, valami lengyel csajnak valami komolyabb baja is lett, kisebb szívroham vagy hasonló. a grúzokat küldték is vissza Tbiliszibe, ott poénkodjanak. pedig az már a 70-es évek.

    el tudom képzelni, hogy az ötvenes években tapasztalt túrázókat is meg lehet úgy ijeszteni, hogy hanyatt-homlok menekülni kezdjenek a fagyba. mondjuk odacsúszik egy részeg manysi, bekiált hogy kitört az atomháború, rohanjanak amíg nem késő, azok az infrahangtól hallucinálva rohanni kezdenek, meglátják az utánégetőt, bedurvul a halu, aztán a szomorú vég.

  • 1367.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 22:53

    infodjatlov_narod_ru/fg4/imagepages/image17.htm (alsóvonal csere pont)

    ott vannak a törpe nyírek...a csoport mögött.

  • 1368.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 23:16

    DE MIT KERESNE OTT EGY MEDVE-LÓ ÉS MIÉRT CSAK FEJE VAN ?
    Mi az az izé a képen és miért van ködfelhő a teste helyén ???

    elképesztő ez a fotó. látom, hogy fotó, csak olyan, mintha egy rajz lenne lefotózva.

  • 1369.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 23:28
  • 1370.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 23:38
  • 1371.  Lajoska67 (Válasz erre)
    2011. 11. 03. 23:46

    Látom már megelőztek, de én is javaslom új témának Eszes Tamás halálnak körülményeit kicsit körüljárni.

  • 1372.  Wise Lady (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:03

    @vdp: Ez egyértelműen egymásra exponált több fotó. Ez sűrűn előfordult a filmes fényképezőgépeknél. A továbbítót még lehetett tekerni, mintha lett volna még képkocka, de valójában ráfényképezett mindig a legutolsóra. Aki fotózott ilyennel, vagy látott, tartott kézben orosz filmes gépet, az ismeri ezt.
    A képen egyértelműen ki lehet venni 2-3, emberekről készített képet. Lovaskocsin is utaztak, a lófej onnan származhat.

  • 1373.  Nobilis (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:03

    Egy fémdetektorral át kellene nézni a környéket,hátha maradt még ott valami tőlük.

  • 1374.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:04

    @Rogal Dorn: Amit írtál, hogy "az egyik helyszínen talált fényképezőgépben az utolsó felvétel" a fénykép alá van írva, és a szöveget követő linkre vonatkozik. Ha megnézed a linket, egy fotógalériára mutat.
    A képre vonatkozó szöveg a kép felett van. A kommentelő nagyon furcsának találja a felvételt, de az eredeti felirat szerint "one of the bodies as it was found in the snow" vagyis az egyik holttest, ahogy megtalálták a hóban.

  • 1375.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:14

    Valamit félreértettél, a képre vonatkozott, az utolsó kocka megjegyzés, a link amit beírtam a keresőcsoportot ábrázolja a törpe nyírekkel, hogy kb. el tudjuk helyezni a helyszínen, ha egyáltalán ott készült.
    A holttest tipp. túl kézenfekvő lenne.... :D

  • 1376.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:24

    @Rogal Dorn:

    Az öngyilkosságról szóló hírt feltettem a FB-oldalunkra, villámkonteóra most nem fussa...

  • 1377.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:32

    @Rogal Dorn: Lehet, hogy félreértettük egymást. Én az 1364-es hozzászólásra reagáltam, és az ebben a kommentben szereplő utolsó képre illetve szövegre hivatkoztam:
    www.yog-sothoth.com/threads/15621-Dyatlov-Pass-incident

  • 1378.  Nobilis (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 0:51

    Szerintem megérné,ha összefoglalnátok a leglényegesebb fejtegetéseket innen a hsz-ek közül egy külön posztba.

    Korbonctani fényképfelvételek nem készültek?

  • 1379.  Nobilis (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 1:04

    yourdread.blogspot.com/2011/03/blog-post_8876.html

    Azért a neten elég szép számban vannak a témával foglalkozó írások.

  • 1380.  okl.balnatenyeszto (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 5:35

    Légyszi mondja már meg valaki, aki az orosz forrásokat bújja, hogy milyen nagyságú/vastagságú nyírfaág volt Djatlovnál??
    -tűzifa?
    -gyújtós?
    -fáklya?
    -fegyver?
    -hószurkáló?
    -mankó?
    -???

    Jobbnál jobb (egymásnak ellentmondó) vadiúj elméleteim vannak, csak ezt nem tudom a helyére tenni.

  • 1381.  dview (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 7:20

    OFF:

    tisztelt kartarsak,

    szeretnem megkoszonni mindenkinek a hozzajarulast. nagyon elvezetes perceket(mit perceket, orakat) okoztatok ezzel. kulfoldon elo magyarkent borzaszto latni, hogy minden online forumon percek alatt olik egymast az emberek tematol, napszaktol fuggetlenul. Orom latni, hogy mikent forditattok(tunk) egy kommentelo rendszert kvazi minosegi forumba (errol jut eszembe: TIBORU! lehet, hogy el kene gondolkozni egy forum beinditasan, ahol a regi temak tovabbtargyalasa egy tenyleges alternativa lenne).
    megegyszer nagyon koszonom es remelem meg sokaig igy maradunk.

  • 1382.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 7:53

    Most igy kora reggel az jutott eszembe: volt nekik ugye egy egy loeros kocsijuk. Nade azt emlitik valahol, hogy mi lett a loval(meg a kocsival)?

  • 1383.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 8:58

    @Wise Lady: Azért érdekes lenne tudni, hogy vajon melyik tekercs utolsó képe ez. Vannak-e azon a tekercsen képek a túra időszakából? - mert ugye az utolsó kép teljes tartalma (minden egymásra fényképezett esemény) azért időrendben a tekercs többi képén látható események _után_ kellett bekövetkezzen.

  • 1384.  Joe.UK (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 9:28

    @Queens: Honnan veszed hogy volt egy lovaskocsijuk????
    Felkeredzkedtek egy lovaskocsira amikor a tura kiindulasi helyere igyekeztek... Vonattal is mentek akkor az is volt nekik? :D

  • 1385.  Regressziv (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 10:02

    @Rogal Dorn: Csatlakoznék, én is szívesen olvasnék egy villámkonteót Eszes Tamás haláláról.

  • 1386.  Gabesz Papa (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 10:34

    Az jutott még eszembe az esettel kapcsolatosan, hogy lehetséges az, hogy a halál beállta után, esetleg amikor már valamennyire fagyottak voltak a testek, akkor törték el a bordáikat, a bőrükön ezért nem látszott véraláfutás vagy hasonló nyom... Gondolom az esethez fűződő hivatalos blablához kellett berendezni a "színházat".
    Bocs, ha már előttem valaki felvetette, nem olvastam el mind az 1384 hozzászólást.

  • 1387.  F-l (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 10:40

    @tiboru: Szerintem akkor lenne igazán nagy dobás a blogod ha legalább minden héten legalább egy villámkonteóra futná.

    Tudom, hogy nincs időd, ezt csak ilyen objektív statisztikai megállapításként írtam.

    Mert a frekvencia fontos, és nem csak akkor ha el akarsz tenni láb alól néhány szerencsétlen turistát egy hágón.

  • 1388.  Nobilis (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 10:57

    Nálam továbbra is fennáll a kérdés. Miért mentek pont oda síelni?
    Nem hinném,hogy 500 km-t kell ott utazni azért,hogy találj egy síelésre alkalmas helyet. Volt valami célja/indíttatása az odaútnak és talán ebben lehet a megoldás is.

  • 1389.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 11:12

    @Gabesz Papa: Ha a hús is fagyott, akkor pláne nem lehet külsérelmi nyom nélkül összetörni a bordákat. A fagyott hús rideggé válik, és ha rácsapsz valamivel, akkor azonnal roncsolódik, ami kiolvadás után is látványos.

  • 1390.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 11:25

    @Rogal Dorn: Az általad adott link egy komoly kincsestár, egy csomó olyan képpel, amit még nem láttam! www.flickr.com/photos/mryurigagarin/4503174717/in/photostream/lightbox/

    Ami a 'medvelovas' képet illeti: a barnás színvilága és a karcolások ugyanolyanok, mint az a kép, amelyiken a sátor egy szobában van felállítva és bemutatva. Tehát, az egy másik gépben, másik filmmel készülhetett, illetve ez a két felvétel ugyanazzal a géppel készülhetett... Nos kik fotóztak az utólagos vizsgálat alkalmával?

  • 1391.  Ren (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 11:38

    @Nobilis: A leírások alapján egy korrekt teljesítménytúrát terveztek és ez volt a megfelelő terep hozzá. Azt is írták, hogy Gyatlov később sarkköri expediciókra szeretett volna menni, amire szintén jó tréning egy (vagy több) ilyen túra. Az Urálnak ezen a részén mások is túráztak, pl volt a egy csoport akik Gyatlovékkal egyidőben tettek egy hasonló túrát pár tucat kilométerrel arrébb. Gondolj bele, ma is mennek csoportok pl. Erdélybe vagy Ausztriába túrázni.

    Más: A Google Earth-ben használjátok a korábbi képek megjelenítése opciót (óra ikon) és lesz ott szép nagyfelbontású kép is a helyszínről :)

  • 1392.  Nobilis (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 12:31

    @Ren:
    Csak konkrétan Erdélybe és Ausztriába azért járnak az emberek,mert itthon nincs hegy. Ott meg kb. csak hegy van,nem kell azért 500 kilométert utazni.

    Még érdekes lenne a csapat előélete, a családjuk,szüleik munkája,pl. a francia nevű srác.

    Arra is gondoltam, hogy mi itt konspirálunk, közben a megoldás meg sokkal egyszerűbb,mint hinnénk.

  • 1393.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 12:40

    fotki,yandex,ru/users/aleksej-koskin/view/394628/?page=1

    ezekkel a képekkel vajon mi történt?

  • 1394.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 13:32

    @Nobilis: "Csak konkrétan Erdélybe és Ausztriába azért járnak az emberek,mert itthon nincs hegy."

    Olyan országokból is járnak oda, ahol van hegy dögivel. Talán mert a környék hegyeit már ismerik, bejárták, kipipálták.

    És nem eccerű síszünetről van itt szó, nem arról, hogy letáboroznak egy hegyi kunyhóban egy nagy hegyen, aztán nappal csúszkálnak , este buliznak, hanem egy komoly teljesítményt igénylő sítúráról, hegymászásról. Hegymászó körökben biztosan számon tartják, hogy ki mit mászott már meg, talán az a valamiért Gora Otorten nagyobb szám, jobban mutat az önéletrajzban, mint a környező hegyek.

  • 1395.  Queens (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 15:09

    Ahogy nézem, egész jól ment nekik a fáramászás, lehet a cédrusramászásnak nincs is semmi köze az esti történtekhez.

    fotki,yandex,ru/users/aleksej-koskin/view/394591/?page=0

  • 1396.  Ren (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 15:23

    Amúgy az Otorten még eléggé a túra eleje volt, onnan még a gerinc mentén mentek volna dél felé vagy 60-80 km-t, aztán leereszkedve a folyóvölgyekbe még legalább ennyit és úgy visszajutottak volna Vizsajba (ha jól értettem a túra útvonalát, sajnos nem teljesen egyértelműek a leirások)

  • 1397.  imaginary (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 16:23

    @Eugenie Danglars: Egyetértek. A 1193. kommentben van egy videó, amiben nyilatkozik, csak ugye oroszul... Valaki le tudná fordítani? :)

  • 1398.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 17:17

    @imaginary: a fene egye meg, hogy 12 év orosz tanulás után csak a számokat értem meg annyit, hogy 'on szkazal' és 'oná szkazala'

  • 1399.  tiboru (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 18:11

    @zsoldos:

    Csak most vettem észre, hogy a komment várólistán van (a sok link miatt spamgyanúsnak tekintette a rendszer).

    Az "Óvatosság" a középső nevem, a sörfelajánlást pedig (azonosítást követően) szívesen veszem :-)

  • 1400.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 19:00

    A medvelovas képre visszatérve : valaki írta, hogy meg lehet magyarázni. Én egyáltlán nem látok ezen lovaskocsi és emberalak nyomokat, körvonalakat, és lovaskocsival legfeljebb a faluban találkozhattak jóval korábban (! - de ez a fotó már a túra közben az egyik tekercs végé készült amikor elvileg már csak 9-en voltak) és ott a háttérben a sok kis fa is ,meg a nagy hótömeg, ami érzékelteti, hogy a hegyekben készült.
    Számomra nagyon fura az is ,hogy hogy láthattak rá egy lóra ilyen szögből az is, hogy a ló úgy néz ki,menet közben van lekapva és egyáltalán, ha le akartak volna kapni egy lovakocsit,azt álló helyzetben teszik, és látnánk körülötte a falut a háttérben.

    ha ez egy ló feje (ez se biztos),és egymásra van fényképezve több fotó, akkor hogy lehet, hogy a fák meg lófej tök jól látszanak , nincsenek egymásra csúszva, illetve ha lenne ott emberalak és szekér, akkor azon a helyen nem egy fehér - világos ködfelhő lenne a képen, hanem sötét foltok ! Épp az a fura a képnek ezen a részén,hogy olyan, mintha ott nem lenne semmilyen anyag, tárgy, ember,szekér ..stb, hisz KÖD és LEVEGŐ van a helyén.

  • 1401.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 19:10

    @vdp: Komolyan nem értem, hogy milyen „medvelovasról” beszéltek még mindig:
    konteo.freeblog.hu/archives/2011/10/25/A_Djatlov-incidens/#11700410

    Az ott egy holttest, ahogy megtalálták.

  • 1402.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 19:12
  • 1403.  Rézvirág (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 20:06

    @nevergone: A szemem kiesik, de nem látom a holttestet. Segítség!

  • 1404.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 20:21

    Hol a holttest ???
    Mi lenne a keze-lába-feje-teste ?

    Én egy állati (?) fejet látok, két nyitott szemmel.

  • 1405.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 20:55

    @vdp: lehet, hogy az előzőekben belinkelt kutyarobot mutáns helyett már előrelépés történt, és kutyafej helyett lófejet tettek a robot tetejébe. Valami balul sült el, a robottestet okos emberek eltüntették a helyszínről, a lófej viszont ott maradt. :)))

  • 1406.  szupertirpák (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 21:18

    @Rogal Dorn: Az őslakos-teória egy alváltozata. Őfélistenséged nyilván tisztában van vele, mi mindenre képesek azok az Immatériumban lakozó entitások, amelyeket a boldogságos Istencsászár fénye által meg nem érintett vademberek holmi istenekként imádnak. Ki tudja, miféle eretnek kultusznak hódolnak ezek a koszos manysi sámánok...

  • 1407.  Jokka (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 21:45

    A felvetődött " valamit kipróbáltak rajtuk " teóriákat olvasva bennem az is felötlött, h. épp azért kellettek ők, mert valamennyire összeszokott társaság voltak, ismerték egymást, és nyilván meg is bíztak egymásban.

    Pl. valami olyan szer, ami nagyfokú agresszivitást és irracionális viselkedést vált ki. Bíztak egymásban, nem is gondolták volna, hogy támadás érheti őket a csoporton belülről.

    Fegyencek talán itt alapból kizárva, nem ismerik egymást jól, alapvetően agresszivek, és nem bíznak a másikban...

    Egy teszt arra, h. mi történik várhatóan, ha bevetik pl. összeszokott amcsi katonák közé, akik az életüket is rábizzák egymásra, és fel sem tételeznek egy támadást a saját soraikon belülről...

  • 1408.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 21:52

    Murders.ru, 4. oldal

    - Van egy kis számolgatás arról, hogy mikor esteledett a környéken - sík vidéken arrafelé februárban 17h körül, de az utazók talán nem vették számításba a Napot takaró Otorten hegy vonulatát, ami miatt igazából már 14h körül sötétedett. Talán ezért kellett idő előtt letáborozniuk.

    - Az elsődleges gyanú a fegyenc vagy a manysi vonal volt. A fegyenc témát egyelőre ejtették, maradt a manysi gyanú. Az azon a bizonyos térképen lévő "csum" az egy manysi kunyhó/raktár volt, a hozzá vezető manysi nyomok (ösvény ? sítalplenyomat ?) párszáz méterre voltak az események helyszínétől.

    - A manysik körül lakó környékbeliek szerint az Észak-Urál tele van/volt manysi imádkozó kövekkel és rejtélyes pogány templomokkal, "szent helyekkel", amiket nem szívesen háborgatnak. 1958-ban, Hruscsov alatt volt egy nagy vallás elleni felbuzdulás - az '59-es XXI. kongresszus egyik célja volt a kommunizmus ateista világnézetének a dicsőségének a hirdetése. (Ideological order authorities was clear - to the 21st Congress of the CPSU (remember, it was he was devoted to a campaign group Djatlova) ought to reveal examples of the Soviet people victorious movement atheistic worldview in wide public masses.)

    - Viszont a manysik tagadták, hogy az Otorten hegyen is lett volna ilyen kegyhely, bizonyítékokat pedig nem sikerült róla szerezni.

    - Első körben a manysik bűnössége volt a fő elgondolás. A dolog mellett szólt, hogy 25 évvel korábban egy geológusnőt valami hasonló indokkal mészárolt le egy őrült manysi.

    - Ellene szólt, hogy nem fosztották ki a sátrat. Elsősorban az alkohol volt a számukra nagy érték ("folyékony pénz"). A szovjet rubel szintén. Nehéz elhinni, hogy csak úgy otthagyták volna.

    - Nagy volt a kísértés, hogy rájuk fogják a dolgot. Egy csomó fiatal manysi vadászt letartóztattak és kihallgattak. Ha nagyon akarják, egy koncepciós perrel könnyen valamelyikük nyakába varrhatták volna a gyilkosságokat. De ekkor váratlan fordulat történt.

    - Ezt a szálat akkor kezdték el hanyagolni, amikor alaposabban megv
    izsgálták a sátrat és kiderült, hogy belülről vágták ki (maguk az utazók).

    - Vlagyimir Korotajev '59-ben fiatal nyomozó volt, és úgy emlékszik vissza: majdnemhogy véletlenszerű volt, hogy erre rájöttek. Az ivdeli helyiségben, ahol a sátor maradványai fel voltak függesztve egy ruhaszárító kötélre, megfordult egy varrónő is. Ő vetett pár pillantást a sátorra, majd magabiztosan kijelentette: ezt bizony belülről vágták ki! Egész addig nem is gondoltak erre. Ezután kezdték alaposabban vizsgálgatni a vágásokat. A szövet belső felér vágások, szúrások és karcolások is voltak. A megkezdett nagyobb vágások mellett több szúrásnyom is volt; a jelek szerint, amikor átbökték a szövetet, az nem ment elsőre, többször is meg kellett próbálni.

  • 1409.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 22:00

    Valamit nagyon nem értek. Ez a lovas fotó a halottak egyik fényképezőgépében volt.

    Az angol kommentelő meg ugye azt írja, hogy ez elvileg az egyik hulla fotója.

    én elképzelhetetlennek tartom, hogy a keresőbrigád az ő fényképezőikkel fényképezte volna le a őket, mikor rájuk találtak.
    Gondolom, az övéiket gondosan eltették a nyomozáshoz és a saját gépeikkel fotózták a hullákat.

  • 1410.  Gabesz Papa (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 22:20

    @zuiko: Kösz az infót! Nem vagyok szakmabeli. (Hentes, Helyszínelő, stb.) Akkor agyalhatok tovább... :-)

  • 1411.  warr (Válasz erre)
    2011. 11. 04. 22:46

    A többi holttestről nincs sehol fotó (Djatlov, Zina, Szlobogyin)? Róluk nem találtam sehol, csak a másik hatról, főleg a vízmosásban talált négyesről.

  • 1412.  smartdrive (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 0:32

    na akkor így a végefelé megpróbálom összefoglalni, mitől lett ez az eddig legnépszerűbb cikk. szerintem ennek három oka van

    először is - ahogy azt néhány száz kommenttel korábban már leírtam - ez a történet atavisztikus félelmeinket találja telibe: van benne sötétség, hideg, vadon, ismeretlen (legalábbis számunkra ismeretlen) erő

    másodoszor, az áldozatok nem politikusok, katonák, vallási megszállottak vagy egyéb, szinte determinált konteo-alanyok, hanem "közülünk valók". ráadásul egy csomó életképet láthatunk róluk nagyon rövid idővel a haláluk előttről, amikor "még senki nem sejtette", és azokon elég jófejeknek tűnnek. ez mindig egy hatásos kontraszt

    harmadszor pedig, és talán ez a legfontosabb, nem elég, hogy az események mozgatórugóit nem ismerjük, de még csak magukat az eseményeket sem

  • 1413.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 1:35

    @Rézvirág: @vdp: Arra nem gondoltatok még, hogy nagy része hóban van és csak egy kicsi látszik ki belőle? A képben pedig azt véled felfedezni, amit nagyon szeretnél, különösképp úgy, hogy előzőleg már hosszasan beszéltek itt medvéről és lóról.

  • 1414.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 2:10

    @nevergone:
    Már hogyne gondoltam rá. Egyébként a képet hamarabb láttam, mint az itteni vélemnyeket, ill. megmutattam több családtagnak is CSAK a képet,é elég hasonlóan vélekedtünk róla.. de ha valaki látja ebben holttestet - a hóvihar ellenére is, tehát csak a kép bal felén, az szóljon és magyarázza el,mi micsoda lehet.

    A másik,amit mondtam : ha jól értettem, ezt a képet a túrázók készítették az egyik gépükön. Nem gondolod, hogy a mentőcsapat nem az ő gépeikkel fog helyszínelni és fotózni ?

    Ha tényleg az ő egyik fényképezőjükön volt a fotó, még életükben, akkor teljesen lehetetlen, hogy ez egy hulla legyen.

    kíváncsian várom,tud-e valaki épkézláb magyarázatot erre a dologra, é sajnos nem találok..

  • 1415.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 9:12

    @vdp: Magyarázatot egyelőre én sem tudok, és fenntartom azt, hogy akár más is lehet a képen: medve, ló, stb. _Jelenlegi_ ismereteink szerint viszont az egy holttest és kész. :)

  • 1416.  smvsp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 10:14

    Szerintem ez a lófej ugyan olyan érzéki csalódás, mint az a bizonyos arc a Marson. Ha olyan valakinek mutatnád a képet, aki még nem látott lovat, mást vélne felfedezni.

    Egyébként, ha jobban megnézitek a kép jobboldali széle-közepét, előtűnek egy nyuszi is. Nagyjából a balról jövő egyenes vonalnál kezdődik az orra, és a jobbról belógó vizszintes ágnál van az egyik füle hegye.

    Meg is oldódott a titok, hiszen klasszikusokat idézve:
    "- Hol a szörny? A nyúlon túl?
    - Neem a nyúl az!"

  • 1417.  smvsp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 10:31

    Egyébként nézegetve a keresőkről (Поисковики) készült képeket,
    infodjatlov,narod,ru/fg4/imagepages/image61,htm
    azárt nem rázta meg őket különösebben a munka...

  • 1418.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 10:44

    @smvsp: Miért kerülnek a linkekbe vesszők a pontok helyett?

  • 1419.  kabar (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 10:46

    @nevergone: Mert a pontos linkeket gyakran szpemnek veszi a freeblog őrkutyája.

  • 1420.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 10:49

    A fenyő vagy cédrus kérdéséhez:
    Az oroszok a fenyőfélék családjába (Pinaceae) tartozó fajokat gyakran "kedr"-nek hívják (nyilván itt is így szerepelt a jegyzőkönyvekben), viszont a "kedr" angolul "cedar", magyarul cédrus. Szóval ez csak egy félrefordítás, ami az oroszok félreérthető szóhasználata miatt van. Ha korrekt módon a latin név szerepelt volna mindenhol, akkor nincs tévedés.
    Szóval, az a kérdéses fa egy fenyő volt.

    Az idevágó Wikipedia szövegrészlet (a példa a szibériai cirbolyafenyő, a Pinus sibirica):
    The Сибирский кедр is often mis-translated in English as "Siberian Cedar"; references to "cedar" in texts translated from Russian usually refer to this tree or related pines, not to cedars.

  • 1421.  blueray555 (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 11:45

    Sziasztok, hát én is úgy döntöttem hogy előbújok a csak-olvasók táborából és OFF topikként hadd gratuláljak Tiboru mesternek az összes blogjához, amikkel már számtalan kellemes, izgalmas és nem utolsósorban hasznos fejtágító órákat (napokat, heteket..) szerzett nekem. Egyszóval nagy fan vagyok és csak így tovább!!
    Jelentem, becsülettel elolvastam mind az 1420 kommentet (!) amiken rendkívül jól szórakoztam és meg akartam köszönni mindannyiotoknak azt a hihetetlen élményt, hogy magyar blogot olvasva több mint 1400 hozzászóláson keresztül senki nem veszik össze senkivel, nem bunkóz le senkit és egymás véleményét tiszteletben tartva, sokszor humorosan kommentel. Szóval igen, ahogy valaki fentebb említette ez már önmagában megérne egy konteót.. Mindenesetre mindenkinek aki ehhez hozzájárult respect és köszönet!

    ON

    A lófejes-medvés képhez: direkt elmentettem a gépemre hogy kinagyíthassam és úgy nekem kimondottan inkább medvének tűnik. Szóval arra gondoltam hogy nem lehet esetleg hogy egy elhullott (vagy megölt) állatot fényképeztek le aminek csak a feje van ki a hóból? (morbid tudom, de éppen el tudom képzelni hogy ha valaki ilyet lát, akkor lefényképezi érdekességképpen). Vagy éppen a manysik vadászták le a medvét és a fejét levágták és otthagyták hogy a használható részeket könnyebb legyen transzportálni. Tudom hogy a macik olyankor téli álmot alszanak meg minden, de mondjuk lehetséges hogy ha régebbi is a tetem akkor konzerválódik valamelyest ebben a hidegben?
    Bocsi ha nagy badarság, csak ötletelek itt, mert valahogy a hullát én sem látom ebben a képben.. :)

  • 1422.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 12:10

    @blueray555: „magyar blogot olvasva több mint 1400 hozzászóláson keresztül senki nem veszik össze senkivel, nem bunkóz le senkit és egymás véleményét tiszteletben tartva, sokszor humorosan kommentel”

    Egyetértek, nagyon ritka az ilyen, köszönet minden közreműködőnek! :)

    „nem lehet esetleg hogy egy elhullott (vagy megölt) állatot fényképeztek le aminek csak a feje van ki a hóból? (morbid tudom, de éppen el tudom képzelni hogy ha valaki ilyet lát, akkor lefényképezi érdekességképpen). Vagy éppen a manysik vadászták le a medvét és a fejét levágták és otthagyták hogy a használható részeket könnyebb legyen transzportálni”

    Ez nem elvetendő ötlet, ha én találtam volna a hóban egy kilógó medvefejet, valószínűleg én is lefotóztam volna.

  • 1423.  blueray555 (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 12:18

    @nevergone:
    "Ez nem elvetendő ötlet, ha én találtam volna a hóban egy kilógó medvefejet, valószínűleg én is lefotóztam volna."

    Ugye-ugye, mondom én! ;)

  • 1424.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 12:50

    További ötletek, hogy mi lehet az utolsó képkockán? A kép alatti kommentben azt fejtegetik, hogy Zolotarjov gépén volt, és a körülményekhez képest fura, hogy magával cipelte a gépét, hogy ennyire értékesnek vélte. Merthogy biztos valami bizonyítékot, vagy fontosat ábrázol a kép...

    fotki,yandex,ru/users/aleksej-koskin/view/391786?page=1

  • 1425.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 13:12

    Vajon ez a 33-as sorozat egyedül a Zolotarjov gépével készült képeket tartalmazza, vagy pedig az összes fellelt képből egy válogatás?

  • 1426.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 13:30

    @miamai: szerintem ezek csak az ő képei.

  • 1427.  Salamancai űrhajós (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 13:32

    @smk: Egy nagyon-nagyon furcsa, szögletes flare. Sosem láttam még ilyet. Az összes tekercs legfurcsább képe, és nem adom fel, míg ki nem derítem, hogy hogyan keletkezett. :)
    Elvileg ez is a sátorban volt, nem? A rejtélyes ötödik fényképezőgépről, melyet Zolotarjev holttestén találtak azt írják, hogy "nem tudnták megmondani, volt-e benne film, és volt-e rajta jól sikerült kép". Ez ugyebár egy hatalmas vicc - hogy nem lehet tudni, hogy fizikailag benne van-e a gépben egy tárgy?! Azt a KGB szépen behúzta (egyébként tuti, hogy nem kamu, mivel az 5. gép az egyik fotón is látható).

    @MVB: Ez a varrónős dolog tetszik. Ezek szerint először az volt a terv, hogy a manysi-vonalon indulnak el?

  • 1428.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 13:40

    @Salamancai űrhajós: amennyire a kommentből kihámoztam, itt pont azt írja valaki, hogy ez a Zolotarjovnál talált gépben az utolsó filmkocka.

    google fordító ezt dobta ki rá:

    "And do not forget that the corpse was found by Zolotarev camera. Does not that pretty interesting point. Almost the entire group in socks and bad (except for some) dressed. And with all the originality of Zolotarev critical situation holds the camera, as the most valuable. And this is natural - it has the last frame. The proof. Although, one more question - who did the guys that shot."

    Sok sikert a kiderítéshez. :) Semmi ötlet egyelőre?

  • 1429.  Badra (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 13:46

    Milyen medve ló?? :D Sztem rosszul sikerült a kép (alsó része kiégett, azaz fehér maradt, csak a fák teteje látszik), aztán vagy megperzselődött, vagy ráöntötték a kávét, és onnan a rejtélyes fura foltok, amik élőlényre emlékeztetnek! :D

  • 1430.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:06

    @szupertirpák:

    off:

    végre valaki tisztában van azzal, ki is Rogal Dorn :DDDDD

    on.

    @Badra:

    a kép rosszul sikerült, de a fény hiánya miatt, a fehér az a hó és nem a fák teteje látszik, vagyis az, ami a hóból kilátszik...

    Simán lehet, hogy egy hulla, egy vérmedvéé és a nyúl ölte meg és ásta el. :DDDD

    Ja, Tiboru, nekem is van egy beragadt kommentem, tele linkkel...ráadásul sok érdekes kép linkje...

  • 1431.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:07

    hogy érted, hogy ráöntötték a KV-t vagy megperzselődött ?
    Én azt hiszem/hittem, a képek még nem voltak előhívva, hisz útközben erre nem volt módjuk. Ha megsérült volna,a többi is ilyen lenne. ok Egyébként vannak a neten olyan képek, amiken tényleg látszik, hogy bénán fotóztak, de azok nem is furák.

    És számomra továbbra is az a kérdés, hogy ez a mentőalakulat gépén vagy az egyik túrázó gépén volt, mert elég morbidnak tartanám, ha a hullák gépeivel, mint bizonyítékokkal fotózták le őket.. ha ez így van, és a túrázó gépében volt a kép, ez bizony kizárt, hogy hulla legyen.Számomra legalábbbis.

  • 1432.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:14

    @nevergone:
    Épp ez az, hogy csak akkor lehetne hulla,ha a mentők fényképezőgépben volt/lett volna.
    Nekem már nem is maga a kép a legfurább és legkérdésesebb, hanem hogy kinek a gépében volt. A hullák gépeivel 100 %, hogy nem fognak elkezdeni fotózni...

  • 1433.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:18

    @vdp:

    Mért? A hulla ruháját ér felvenni a gépével meg nem és fényképezni?
    :DDDDDD Hogy van ez? o_O

  • 1434.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:19

    @Rogal Dorn:

    *nem és helyett nem ér...Bocs.. :S

  • 1435.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:24

    A hulla ruháját a többi hulla vette fel, még életében.
    Nem a mentőalakulat.
    :D

  • 1436.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:27

    @vdp:

    De akkor még ők élők voltak...és nem gondolták volna, hogy hullák lesznek...

    na jó abbahagyom, kissé morbid... :)

  • 1437.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:31

    @Salamancai űrhajós: Első körben úgy gondolták, valami "vandálok" tették tönkre a sátrat (és felelősek valahogy a gyilkosságokért). Azt feltételezték, szökött/elkószált táborlakóknak vagy a környékbeli manysiknak volt meg erre a lehetősége. A környékbeli táborokból nem jelentettek szökést az utóbbi időben (bár ez nálam jelenthetné azt is, hogy visszamentek és nem tűnt fel a távollétük), így kizárásos alapon maradtak a manysik.

  • 1438.  Badra (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 14:37

    @vdp: Vicc volt alapvetően... Bár lehet valószínűbb magyarázat lenne vmi ilyesmi (akár egy kávéfolt vagy bármi egyéb), mint a saját gépével lefotózott hulla, vagy a lófejű gázmaszkos medve felhő testtel :))

  • 1439.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 15:09

    @vdp: Szerintem biztos, hogy nem a túrázók gépével készült. Az 1390. kommentben esik erről szó, hogy a kép barnás színvilága megegyezik egy olyan képpel, ahol a sátor egy szobában van felállítva, és az egyik felderítő készítette.

    www.flickr.com/photos/mryurigagarin/4503157025/in/photostream/

    Valamint a túrázók képei között egyáltalán nem találtam ezt a "medvelovas" képet.

  • 1440.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 15:28

    Ezt tényleg jó lenne tudni, hogy melyik gépen volt.
    Ez a színvilágos felvetés engem azért nem győz meg, mert a mentők képei között is van szép számmal fekete-fehér, ami nem barnás,és asszem láttam barnás képet a túrázókéi közt is .

    Amúgy hóviharban találták meg a hullákat ?
    Csak mert a medvelovas képen hóvihar van, a többin, amin a megtalált hullák vannak, egyáltalán nem látok ilyesmit. Ráadásul a vízmosásban lévőket már tavasz végén találták meg, jó időben.

    És : tegyük fel, hogy hóvihar volt, a menők megláttak egy testnek látszó valamit a hóban. Ezt miért kell rögtön lefotózni ?
    Miért nem közel(ebb)ről kapták le ?

  • 1441.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 15:32

    Ja, meg mintha az olvastam volna,hogy a hullák lábnyomai is azért maradtak meg a megtalálásukig (persze most nem a májusi hullákra gondolok), mert valószínűleg nem volt a haláluk után hóvihar.
    Ha ezt a képen lévő izét ekkora hófúvásban találták meg, hogy a búbánatba maradt meg ilyen körülmények közt a sok lábnyom ?
    Elég ellentmondásos.

  • 1442.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 15:38

    Szerintem nem egy hulla van a képen, már csak a hóviharos jellege miatt sem, amit mondtál. Fogalmam sincs, mi van rajta :)

    Van viszont itt egy link, ahol több barnás kép is felmerül, és mindegyik a felderítőktől származik.

    www.yog-sothoth.com/threads/15621-Dyatlov-Pass-incident

  • 1443.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 15:53

    Hmm.Szerintem se lehet hulla, egy árva szóval nem említik sehol, hogy hófúvásban találták meg őket És a nyomok se maradtak volna meg.
    Én arra voksolok, hogy a túrázók egyik képe lehet.

    Van itt valaki aki fotózásban jártas vagy ismer ilyen illetőt ? Az érdekelne, hogy mitől függ hogy egy régi kép szépia színben marad meg vagy fekete-fehérben ? Én arra tippelnék, hogy ez nem is függ össze azzal, hogy mely fényképezőgépben készült egy fotó.
    De egy szakértői válasz kéne mindenképp.

    Viszont a mentők képei közti is sok fek-feh van, emiatt nekem ez barnaság semmit nem bizonyít. Sőt, a hóban megtalált 5 hulla képe fekete-fehér, nem barna, és azokon érdekes módon nincs hófúvás sem..

  • 1444.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 16:02

    Gondolom több felderítő is fényképezett, és egyikük gépe készítette ezeket a barnásabb felvételeket. Eddig nem találtam olyan barnás képet, ami a túrázóktól származna, de lehet hogy csak figyelmetlen voltam. :) Az egyik oldalon fel van tüntetve az összes filmtekercs, amit a túrázók készítettek. Mindegyik fekete-fehér.
    Persze lehet hogy az sem az összes, mert orosz az oldal, és csak fordítóprogrammal tudtam értelmezni. :)

    Tényleg jó lenne ide egy szakértői vélemény.

  • 1445.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 16:47

    Van valami, amit nem értek:
    ”Miután a sátrat pánikszerűen, futva elhagyták, s miután az erdőszéli fa alatt összegyűltek és tüzet gyújtottak, körülbelül 20-25 perc elteltével – valami miatt – a teljes csoport megpróbált visszajutni a tőlük nagyjából 900 méterre fekvő eredeti táborhelyre. – (blogbejegyzés 4/n. pont)

    Nekem a képek alapján úgy tűnik, hogy a fától nézve a táborhely és a vízmosás eltérő irányban van. Akkor hogyan lehetséges a fenti megállapítás?

    Más: Itt a hozzászólok többsége kvázi tényként veszi, hogy valamilyen mértékben eltévedtek. Tudnátok erre forrásmegjelölést adni? Itt a blogbejegyzésben nem találtam ilyent.

    „Jurij Jefimovics Judin, a harmadéves mérnök-közgazdász-hallgató rosszul lesz; hastáji fájdalmakra panaszkodik, valamint hőemelkedése is van. A csoport nem akar semmit sem kockáztatni, ezért Jurijt (élénk tiltakozása ellenére) visszafordítják az alig húsz kilométerre található Vizsajba” – (ereti blogbejegyzés 2. pont)

    Ti visszaküldenétek 20 km-t egyedül valakit, akinek olyan betegsége vagy sérülése van, ami könnyen súlyosabbá fajulhat?

  • 1446.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:05

    @nevergone: A Murders.ru alapján:

    - A rossz látási viszonyokat ábrázoló három fotó az utolsó napon (febr.1.) készült, 17 óra magasságában. Az aznapi napnyugta 17:02-kor volt a feljegyzések szerint.

    - Van egy kis számolgatás arról, hogy mikor esteledett a környéken - sík vidéken arrafelé februárban 17h körül, de az utazók talán nem vették számításba a Napot takaró Otorten hegy vonulatát, ami miatt igazából már 14h körül sötétedett. Talán ezért kellett idő előtt letáborozniuk.

    Nem biztos, hogy jól írom, de szerintem így volt a terepre vonulás utolsó része:
    - Ivdelből (kisváros) Vizsajba (falu) teherautóval
    - Vizsajból az "Észak-2" jelzésű erdei telepre lovas szánnal (ami a csomagokat vitte)
    - És ezen a telepen időztek éppen, amikor Judin visszafordult.

    Visszaküldés: a szánon visszavihették (lassan haladok az M.ru-val, így nem tudom, később van-e teljes rekonstrukció Judin februári mozgásáról); és 20 km vissza még mindig jobb betegen, mint 200 km előre, a pusztaságba, a csapatot is lassítva.

  • 1447.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:06

    @tiboru Nem tudom, hogy mennyire követed a hozzászólásokat, de lehetséges lenne az azokban összeszedett, más forrásokból származó információkkal bővíteni a bejegyzést, vagy legalább a végén felsorolni őket? Sokat segítene a gondolkozásban, ha ezeket egy helyen láthatnánk.

    Amúgy a képek alapján az esemény helyszíne szép hely lehet, nyáron szívesen túráznék arra.

  • 1448.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:23

    @vdp: a csapat fekete-fehér filmre dolgozott, a csoportképek alapján amatőr távmérős gépekkel (ilyen pl. a Zorkij). Egy fekete-fehér negatívról utólag, a nagyítás során simán lehet készíteni barnás árnyalatú papírképet (megvannak és már akkor is régóta megvoltak a megfelelő receptek, pl. kénmáj-fürdő).
    A lényeg: a neten lévő archív fotók nagy része szimpla fekete-fehér (nyilván az eredeti negáról mostanában szkennelve), az a néhány, ami barnított, az akár 1959-ben, akár később spéci labortechnikai eljárással készült kép. Semmi extra nincs benne, csak esetleg hangulatosabb. Vagy ijesztőbb... :)))

  • 1449.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:40

    Köszi a z infót. Akkor kimodhatjuk, hogy a szépiaságnak vagy fekete-fehérségnek semmi köze ahhoz, kinek a gépében volt a fotó.

    tehát lehet a mentőké is, a túrázóké is.

    Én továbbra is az gondolom,hogy ez nem egy hulla lenne a képen és aznap nem lehetett hófúvás ,amikor a fa körüli hullákat találták.
    Akkor pl. a lábnyomok se lennének meg.
    És a mentők szerintem nem ilyen állásból készítenének fotót a hulláról, akit megpillantanak a vihar közepén.
    Sőt, magát a hullát se tudom kivenni belőle, míg az összes többi képen, ahol a menők fotózták őket minden teljesen jól látszik és hiteles.

  • 1450.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:42

    Megint akadékoskodok....
    Medvelovas kép kamu!! Kvázi marhaság!!
    A szépia képek nem azért voltak barnák,mert a körülmények ezt igazolták(hőmérséklet,páratartalom),hanem azért,mert a nyersanyag és az idő összedolgozott!! Eltelt több évtized.
    Így nem stimmel a fekete-fehér végére a szépia!!

    Repró,kamu!!

  • 1451.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:46

    Még egy kérdés, zuiko!

    Volt pár felvetés ,hogy milyen technikai hibája lehet a képnek - pl.egymásra fotóztak több képet (de akkor tuti, hogy a túrázók készítették !!!), vagy megsérült ( ebben az esetben is tuti, hogy akkor túrázók készítették. de akkor a többi kép miért nem sérült meg?)...stb.

    technikailag mi okozhat ilyen torzulást egy fotón készítés közben?

    vagy utólag retusálták horror képpé ?

    és ha abból indulunk ki, hogy a mentők készítették, hogy tudtak ilyen rossz képet csinálni és miért egy rosszul sikerült képet publikáltak a közvélemény felé, miért nem csak a jókat ???

  • 1452.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:52

    Amúgy ez a barnaság ugyanúgy nem stimmel számomra a mentők képei köz sem, hisz azok is fekete-fehérek, amin a megtalált hullák vannak és ha ez tényleg hulla, akkor elvileg ezek egy időben, egy nap készültek..

    a többi barna kép , ami a linken volt : kép a szétszabdalt és újra felállított sátorról, kép a még ép sátorról eredeti helyén az erdőben (ezt nem a túrázók csinálták ?), kép arról, hogy a hullákat hazaszállítják a városba (ennek meg szerintem semmi köze az egészhez, ezt egy helyi fotós, újságíró is készíthette..)

  • 1453.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 17:58

    @Maci: hajlok rá, hogy osszam a véleményed.
    ha a túrázók készítették volna, és valami durva dolgot ábrázolna, szerintem írtak volna róla a naplóban. Hogy találtak egy medvefejet, vagy nem tudom...
    abban is lehet valami, hogy a felderítők minek készítették volna.
    vagy mindegy hogy ki csinálta, mert elmosódott lett. a túrázók képei közt is akad néhány teljesen homályos és kiégett.
    de jelentősége szerintem nincsen sok, ha egyáltalán eredeti.

  • 1454.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:00

    @vdp: az ép sátor sem olyan ép a képen, ez arról az oldaláról van fényképezve, ami épen maradt. A kivágott rész a másik oldalán van. Legalábbis a képfelirat szerint. "just a shot of the cut-from-the-inside tent as they found it:
    "

  • 1455.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:00

    bocs, az előző kommentem első megállapítását javítom : mondta smk, hogy több gépe is lehetett a mentőknek, ok,ez igaz.

    De amin a városba viszik őket, meg amin rekonstruálják és felállítják a szétszabdalt sátrat, azt meg már szerinte biztos nem a mentők csinálták ,hanem előbbit egy helyi fotós a városban, utóbbit a szakértők a laborban vagy egyéb vizsgálati helyiségen..

    Úgyhogy akkor az is ugyanúgy elképzelhető, hogy a szépiás képek közül csak ez az egy származik a mentőktől..

  • 1456.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:04

    Ha a képek egymásra csúsznak,akkor régi gépről beszélünk.Külön kellett a filmet továbbítani és utána a zárt felhúzni. Megvan ennek is az előnye.Mondjuk,ha nem önkioldós a zár ,akkor a kedvessel egy képen lehetünk.:) Elmagyarázom...
    Ha a kamerát beállítom a kedvesre.. Exponálok(fényképezek). (guglizz,ha másra gondolsz!!) A filmet nem tekerem tovább és fogom magam a kedves "mellé " (ahol a kép készítésekor ült) ülök....Zár felhúz,filmet nem teker tovább,most kedves exponál....A negatívon egymás mellett fogunk ülni....
    Ennyi. Így lehet képeket egymásra és mellé exponálni....

  • 1457.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:10

    @smk:
    Egyszerre írtunk :)
    Ok,elfogadom, hogy a sátorról a barna képek a mentőktől származnak,de pl az, amin a hullákat a városban viszik,az meg megint származhat egy helyi fotóstól..

    A 1453-mas kommentedre : na épp ez az,hogy ha a menők képe :
    - akkor hogy tudtak ennyire béna képet csinálni ?
    - miért publikálták, ha tudták hogy csak el van bénázva, miért nem a jól sikerülteket rakták a közvélemény orra elé? és még sose láttam olyan "helyszínelős" képet publikálni, amit elbasszintottak. akkor se, ha ez az ötvenes években volt és a SZU-ban, nem Helysszínelők 223. epizódjában.
    - ha egyszer nem volt aznap hófúvás és a lábnyomok is megmaradtak jópár napig, hogy lehetett ezen a képen hóvihar ?

    Amúgy meg benne lehetett a naplójukban, h találtak útközben valami furcsát. Apropó,ezt a naplót közkincsé tették azóta?

    Szerintem két dolog bizonyíthatja, hogy ők csinálták :

    - technikailag hibás vagy megsérült (erre várok egy szakértőt, hogy mit gondol)
    - hóvihar van a képen. úgy tudom, a megtalálásukkor ne volt, és valószínűleg az előtte lévő napokban sem, hisz a lábnyomaik megmaradtak. ergo még életükben készült, egy vihar napon.
    Ezt

  • 1458.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:11

    A vicc kedvéért csináltam szépia-verziót a "Búcsúzunk Judin barátunktól" című képből, Photoshoppal kb. két perc. Szívesen feltenném ide, csak hát nincs rá mód. Ha valaki be tudja szúrni ide, annak szívesen elküldeném, csak érdekességként.
    A barnított képeket mostanság is készíthették, a XXI. században! Megvan az eredeti nega, beszkennelik, nyomnak rá szépia-effektet, és ennyi.

    A barnítás tök független az exponálógomb lenyomásától, utólagos labortechnika. Vagy sima digitális képmódosító eljárás.

  • 1459.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:12

    A képek egymásra csúszásának lehetőégét nem én vetettem fel :)
    Az viszont ige, hogy ha ez így van, akkor nyilván ők csinálták és nem a mentőalakulat.

  • 1460.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:16

    igen, tudom, hogy egy kattintás barnítani egy fotót,még a leggagyibb programokban is. Gondlom, pár évtizede se számított nagy dolgognak megcsinálni vmi vegyszerrel.

    Én nem is tulajdonítok a szépiaságnak nagy jelentőséget, és mondtad is ,hogy ez nem függ össze azzal , hogy milyen gépben készül a kép.
    Szerintem szimplán az is lehet, hogy azok a fotók, amik barnák, azok mondjuk újságokban voltak publikálva és a megsárgult újságok beszkennelt változata került fel a netre..

  • 1461.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:19

    @vdp: a különböző képhibákról: a film bent a gépben is fényt kaphat, ha a fény elleni szigetelés nem tökéletes, vagy résnyire kinyílik a gép. De a laborban is elcseszhettek dolgokat a negatív előhívásakor. Ne feledjük, hogy ezek a gépek elég nagy fizikai terhelésnek voltak kitéve, plusz ki tudja, milyen laborba szállították őket... mondjuk az Ivdel-i Ofotért színvonaláról nem tudok nyilatkozni.

    Az egymásra-fotózást megválaszolta a kolléga, annyit tennék hozzá, hogy az is elfordulhat, hogy a perforáció elnyíródik, és akadozva továbbítja a gép a filmet, ilyenkor két kép elcsúszva (nem tökéletes fedésben) kerül egymásra. Aztán a következő kép megint jó lesz, mert a továbbító kallantyú megint elkapja a perforációt. Hófúvásban, fagyos kezekkel nem könnyű kezelni a gép kezelőszerveit... :)))

  • 1462.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:22

    @vdp:

    Rendben van, meggyőztetek, hogy a barnásságnak nincsen jelentősége. :) Akkor pedig vagy kamu kép, vagy pedig valami amit nem sikerült a túrázóknak úgy megörökíteni, ahogy akarták. Azt viszont fenntartom, hogy nem valami szörnyről készült, hanem csak szimplán nem sikerült felvétel.

    A naplót elvileg közkinccsé tették, gyakorlatilag nem tudom, hol lehetne megtalálni a neten...

    @zuiko: képfeltöltés.hu? :)

  • 1463.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:27

    Képeket az analóg rendszerben is lehetett barnítani.Most nem akarok marhaságot írni,de volt az a vegyi anyag,amiben áztatni kellett a képet!Máris szépia(barna,mesterségesen öregített) lett. A negatív a lényeg!De az nincs...:( De!!
    Ha 30 kép (negatív) normálisan fekete-fehér a 31.-ik nem lesz barna(szépia)!!!A negatívon biztosan nem!! Csak az előhívásnál lehet variálni!! De az már utólagos manipuláció!!
    Ezért az az utolsó ominózus kép (ló fejű kutya /halott)vagy reprodukció (egy fényképet/képet/festményt/rajzot fényképeznek(fényképeztek) le). Vagy reprodukció....
    Kamu!!
    Na jó... Káromkodok egyet...
    Fotómontázs!!

  • 1464.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:31

    banana.by/engine/print.php?newsid=28136

    ezen az oldalon megint holttestnek írják... lehet hogy nincs is hóvihar a képen, egyszerűen csak nagy a hó, a fénykép meg simán rossz. de már tényleg nem tudom mit gondoljak.

  • 1465.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:33

    "At 300 meters from them, up the hill and towards the tent, lay the body of Igor Djatlova."

  • 1466.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:37

    a 10 perce készült kép elvileg itt tekinthető meg:
    kepfeltoltes.hu/view/111105/Dyatlov_Pass_sepia_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    A barnítás színárnyalatát lehet variálni, ez vörösesebb.

  • 1467.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:46

    Szerintem azért nem érdemes ezzel a barnásság kérdéssel foglalkozni, mert semmit nem jelet (lehet, hogy a barna képek újságban jelentek meg, lehet, hogy minden kép ugyanolyan színű eredetiben, csak csináltak nekik barna változatot is, lehet, hogy nem egyszerre egy helyen voltak előhívva..stb.)
    Persze szimpla manipuláció is lehet.Vagy lefotózott rajz (nekem első látásra annak tűnt).

    Én abban mindenképp tartom magam,hogy ilyen béna képet a mentők nem csinálhattak,vagy ha igen, azt ha nem is dobják ki,de minimum nem publikálják, hisz felesleges feszültséget kelt az ember között. És az égvilágon semmi nem vehető ki rajta, egy helyszínelő minek csinálna ilyet..

    Tegyük fel,hogy nem hóvihar, hanem sérülés. Attól még számomra a kép nem sérült részén egy élőlény - leginkább ló - van. Vagy élő vagy rajzolt. Ámbátor azt is felvetettem már, hogy akkor a teste helyén miért világos folt van, miért nem sötét.

    És vagy a túrázók készítették vagy hamis.

  • 1468.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:49

    Az a baj, hogy egy képen nem tudunk eligazodni, hát még az egész történeten... :D

    zuiko, köszi!

  • 1469.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:55

    Nahhh....

    Ha egy képet ,rajzot,fotót lefényképeznek az reprodukció(repró).Belehúztam annyira,hogy még jobban is..... Azt újra lehet variálni.
    Fotómontázs... Több kép egymásra szerkesztése.Ez most mást jelent,mint amikor még valóban fényképeztek...
    Szóval.... Negatívot befűzték és a nagyító lámpa segítségével a fényérzékeny papírra vetítették.Javaslom maradjunk a fekete-fehér verziónál,mert a színesnél jóval egyszerűbb és ez sem lesz egy diadalmenet!:)
    A fényérzékeny papírt (fotópapír :Forte normál BN0 :)mondjuk) x idő alatt levilágították.Nah eddig eccerű!! Majd a negatívot kicserélték .Jött a másik negatív. Ez eddig pozitív ugye?? :) Szóval befűzték a következő negatívot és kitakarással rávitték az előző kép mellé.???Kitakarták az előzőleg levilágított képet,hogy az ne kapjon (fals) fényt. Ez történhetett vattával (nagy élmény volt,mikor rángatni kellett) ,vagy akár bármivel.A lényeg,hogy éles és észrevehető kontúrt ne hagyjon!
    Nahh.. Mikor ez megvolt elő lehetett hívni a képet .A részletekre nem térnék ki,de nagy élmény volt.Azt azért megjegyzem,csendben,hogy akkor sem csak sík hülyék lakták e földet!! Némi gyakorlással csodákat lehetett művelni!! :D

  • 1470.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:58

    Még az is lehet, hogy az a fura kép az utolsó délutánon, sátorverés közben készült, és jobboldalt a hóban valamelyikük motyója látszik.

  • 1471.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 18:59

    Na... szóval baloldalt.

  • 1472.  Maci (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:03

    De egy biztos! Sem akkor,sem most nem lesz egy film utolsó kockája szépia (barnított/öregített),akkor,mikor a többi fekete-fehér!!!!! Ez biztos!!

  • 1473.  vdp (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:10

    Amúgy az egyik videón fekete-fehérek azok a képek a sátorról, amik a fotókon szépiák.. biztos vagyok benne, hogy sem jelentősége a színnek.

    Maci, értem, amit mondasz, de a szépiaságot utólag is megkaphatta a medvelovas fotó másolata, nem ?

    Na és mit gondoltok a többi fura képről ? Pl. a "jetisről" ?

  • 1474.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:17

    @vdp: A "jetis" kép előtt egy olyan fotó van a negatívon, amin az egyik srác egy havas erdei ösvényen marhul. Így aztán logikus, hogy a jetis kép fél perccel később készült, ahol a srác már távolabb ment, és messzebbről látszik. Mivel a korábbi képen az élességet kb. 2-3 méterre kellett állítani (az a kép éles is lett), utána viszont már végtelenre (ez viszont elmaradt), így aztán életlen lett a fotó, és emiatt olyan misztikus.

  • 1475.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:24

    Sőt, most nézem, a jetis kép előtt az a képsor van, ahol egyikük beleborul a hóba, és ott szerencsétlenkedik. Ennek a vége a jetis kép, ahol feltápászkodott, és elszaladt, aztán visszafordul.

    pereval1959_forum24_ru/?1-22-0-00000009-000-0-0-1308367891

  • 1476.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:32

    @zuiko: szerintem is a "jeti" az a korábban hóba beleborult srác.

    Engem azok a felvételek ijesztettek meg először, ahol egy csomó minden ki van égve feketére... de az is valami felvételi hiba lehet.

    A legutolsó képük pedig... hát... az bármi lehet, és az a legkülönösebb. Ami abban a fényképezőgépben az utolsó kocka, amit a halottnál találtak.

  • 1477.  blueray555 (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:34

    Találtam valamit. Szerintetek ennek a jelenségnek lehet köze a halálukhoz?

    "Paradoxical Undressing

    Victims of even slight hypothermia often exhibit altered states of judgment, which is known in mountaineering circles as being “cold stupid”. One common but especially bizarre behavior of hypothermia victims is a conundrum known as “paradoxical undressing“.

    As you may know, the general causes of hypothermia are a decrease in body heat production, an increase in the loss of body heat, and the inability of the body to regulate its core temperature. (For more information read the Survival Topic How Body Heat is Lost).

    Paradoxical undressers remove their warm clothing even as they are freezing to death.

    Hypothermia can happen anytime the ambient temperature is below that of the body, and is a common occurance in winter survival. If your clothing becomes wet the cooling effect of evaporation can greatly increase the chance of becoming hypothermic.

    Paradoxical undressing is when the person removes warm clothing while in a state of hypothermia, which further increases heat loss. Because they are suffering from the cold and their body temperature is below the safe threshold, it seems incongruous that they would be removing warm clothing and causing themselves to become even colder.

    To be sure, the phenomenon of paradoxical undressing is an enigma counter to expected behavior. With their core temperature below 90 degrees F, hypothermia sufferers frequently undress themselves. Urban victims of hypothermia that are found in a state of undress are often thought to be victims of assault.

    The recent James Kim tragedy is one of the more well known recent cases of paradoxical undressing. Kim was found laying in the snow, having succumbed to hypothermia while attempting to walk out from his snowbound car. He had taken off several items of clothing, including his pants."

    Aki nem beszél angolul azoknak itt egy rövid kivonat (végülis a lényeg) - Hipotermiát elszenvedőknél megfigyelték hogy nagy számban olyan bizarr viselkedés forul elő náluk, hogy szinte teljesen levetkőznek, még akkor is ha éppen készülnek halálra fagyni.. Egyfajta megváltozott tudatállapottal magyarázza a cikk, hegymászó körökben úgy is hívják a jelenséget hogy "cold stupid", jéghülyének fordítanám :)
    Még azt is írja hogy sok esetben ezeknél az áldozatoknál azt gondolják hogy erőszakos cselekmény áldozatai lettek, pedig csak "paradox vetkőzéstől" szenvedtek.
    Azt is írja a cikk hogy a hipotermia már viszonylag enyhébb formája is kiválthat ilyen tudatállapotot.
    "Victims of even slight hypothermia often exhibit altered states of judgment"

    Lehet hogy egyszerűen csak azt történt hogy aznap éjjel bedöglött a kályha, nem tudtak fűteni és a hideg hatására bekövetkezett ez a fura viselkedés? Lehet hogy páran (a jobban öltözöttek) előrementek fáért, mert rájöttek hogy több tűzre lesz szükség ha nem jó a kályha, a többieknél meg időközben a hidegben ücsörögve valami bekattant és mezitláb, komolyabb ruha nélkül utánukszaladtak?

    Ha valaki -2o fokban annyira irracionálisan viselkedik hogy ledobja a ruháit, nekem még az is belefér hogy szalad cipő nélkül 9oo métert, meg megpróbál fára mászni, esetleg verekszik, stb (lsd. kézsérülések) elvégre egy MEGVÁLTOZOTT TUDATÁLLAPOTRÓL beszélünk.

    Akit érdekel az egész cikk itt van angolul, van benne más érdekesség is, elmagyarázza hogy hogyan történik és mi játszódik le a testben ami arra készteti ezeket az embereket, hogy gyakorlatilag megfagyasszák magukat, még akkor is ha amúgy lehet hogy lenne esélyük ha nem vetkőznének le..

    www,survivaltopics,com/survival/paradoxical-undressing
    Vesszők a pontok helyén.

  • 1478.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 19:51

    @blueray555: az a gondom, hogy az a kályha nyilván valami faék egyszerűségű cucc lehetett, kizárt, hogy elromoljon. És ezek a gyerekek annyira hozzá voltak szokva a hideghez, hogy némi üzemzavartól szerintem nem eshettek pánikba. Én 10 percet sem töltöttem volna velük együtt (komolyan fázom, ahogy a fotóikat nézem), nemhogy 2 hetet.... brrrrrrr! :)

  • 1479.  blueray555 (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 20:04

    @zuiko: van igazság abban amit mondasz. Bár ha a cikkből indulok ki, abból nekem az jön le hogy ez egy viszonylag elterjedt jelenség, és hegymászó köröket emleget, gondolom más hegymászók is hozzá lehetnek szokva a hideghez és mégis megesik velük.. nem tudom, nekem is fura.

    "Én 10 percet sem töltöttem volna velük együtt (komolyan fázom, ahogy a fotóikat nézem), nemhogy 2 hetet.... brrrrrrr! :)"

    Hát ebben kezet foghatunk! :) Akkor te meg én az itt mások által szervezett túra nyári verziójára megyünk, asszem.. ;)

  • 1480.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 21:23

    Murders.ru, 5.oldal

    - A párt (fokozatosan fenyegető hangnemben) megpróbálta rávenni az első öt áldozat hozzátartozóit, hogy Ivdelben rendezzék le a temetést, gyorsan és csendben. Miután az ilyen kísérleteik nem vezettek eredményre, gyorsan visszakoztak és engedélyezték a szverdlovszki temetést.

    - A helyszínen lévő keresők (mind, mert felébresztettek mindenkit) március 31-én láttak egy narancsszínű gömböt (korongot) az égen. 20 percen keresztül figyelték, délekeletről jött és észak felé ment, aztán elszállt a hegygerincen túlra. Jelentették az ivdeli kutatási parancsnokságnak. Valaki emlékezett, hogy a "Tagili munkás" újság kicsit régebbi számában írtak ilyen észlelésről, február 17-én, ugyanitt. Ekkor kezdték hanyagolni a manysi szálat.

    - Április első felében kikérdeztek egy csomó szemtanút; febr.17-én 6:40-kor látták a dolgot és mind egyformának írták le; narancs gömb formája volt, magasan repült, ködfelhő vette körül és a saját fényét sugározta. A katonaság szerint 8-15 percen át lehetett ezt látni. Délről északnak repült, ugyanúgy, mint a márc.31-i jelenség. Lassan repült és változott a fényének az intenzitása.

    - Május elején még mindig kutattak a helyszínen. Azt gondolták, a maradék 4 ember valahol meghúzta magát, mivel a ruhákat eddigre már lajstromba vették és az jött ki, hogy az öltözetük elég jó kell, hogy legyen az eddig megtaláltakéhoz képest. (Persze, ha rajtuk van.) A cédrus (fenyő) alatt a hó vékonyodásával kis, letört faágakat fedeztek fel a cédrus alatt. Hasonló letört ágakat találtak délnyugati irányban, amiket fiatal fenyőfék tetejéről vágtak le, ezek egy 50m hosszú nyomvonalat adtak ki. Ebben az irányban haladva találtak egy félbevágott fekete nadrágot (aminek késsel vágták le a jobb szárát). Ez még mindig 10 centi hó alatt volt, de kilógott felül.

    - Ugyanitt folytatták a keresést és egy női pulóvert találtak. A hó már kezdett eltűnni, mégsem találták meg a holttesteket - így kikövetkeztettek, hogy a patakmederben kell lenniük. Azt a helyet már nézték március elején lavinaszondákkal, de nem voltak elég hosszúak a keresőrudak. A patak eddigre már kiolvadt, gyorsan folyt (az olvadékvizet vitte) és benne találták meg a hiányzókat, akkori állapot szerint 4 lábnyi hóréteg alatt (1,2m). Kicsit arrébb találták a 14 db facsemetéből készített "padlót", ami kb. 3 m2 felületet fedett le (ez akkor 2,5m hóréteg volt). Ez lejjebb volt az erdő talajszintjénél, de nem a meder alján. A "padlón" volt egy mellény és egy nadrág, plusz a korábban már említett "ismeretlen katonai hosszúkabát". A vizsgálatot vezető Ortyukov ezt is megtáviratozta a központnak.

    - Judin utólag említ valamilyen tárgyat, amit a sátornál találtak, vele azonosítattak (megj: ez a lefaragott bambuszbot lehet), de később eltűnt és a jegyzőkönyvekben sem szerepelt. Szerinte ezzel a kabáttal is ez történt volna, de már nem lehetett eltüntetni, az azt említő távirat miatt.

    - Az, hogy a fa alatti két emberről ruhákat szedtek le, azt jelenti, hogy már halottak voltak, amikor a 4 ember elkezdett valamit építeni. De mi lehetett az, amibe ennyi energiát fektettek? Valószínűleg egy szélvédett helyet szerettek volna maguknak. A "padlón" lévő ruhákat valószínűleg tartaléknak szánták (kesztyű, sapka, stb. helyett). A résztvevő 4 ember eszénél lehetett, nem csak szaladgáltak az erdőben, hanem együttműködtek és próbálkoztak valamivel.

    - A "miért pont erre indultak?" kérdésre a válasz az lehet, hogy a völgyben a uralkodó szélirány miatt másfelé erős ellenszélben kellett volna mozogniuk. Az errefelé vonuláshoz jóval kevesebb energiára volt szükség.

    - A lejtőn lefelé a cédrusig szinte biztos, hogy ellenszélben haladtak. Itt döntési lehetőségük volt, így ez a 4 ember nem ellenszélben az utolsó raktáruk felé, hanem a széllel megegyező irányban kezdett el vonulni.

    - A sátortól a lejtőn ha dél felé mennek az utolsó raktáruk felé, akkor hátszelük lett volna. Valami (a veszély) meggátolta, hogy arra induljanak el, ezért indultak a cédrus felé.

    - A testek bezsákolása után jött a katonai helyikopteres incidens, amikor a személyzet megtagadta, hogy Ivdelbe vigyék a maradványokat. "Be kell tartani a halottak szállítására vonatkozó szabályokat! Csakis ólom (zink) koporsóban vihetjük el őket!" Ortyukov ki volt akadva - februárban ugyanez a személyzet szó nélkül elvitte az első 5 ember maradványait, simán ponyvába csavarva. A pilóták ezúttal nem engedtek. Ortyukov panaszt tett - erre fel a központból küldtek ólom koporsókat és ezután történt meg a szállítás.

  • 1481.  At. (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 22:06

    Egy aranybánya ez a murders.ru, de mennyire hiteles vajon?

  • 1482.  Phil Harmonic (Válasz erre)
    2011. 11. 05. 23:31

    Otzit az Alpokban szinten bordatoresekkel talaltak meg, megfagyva es az o halalanak korulmenyeire is van tobbfele verzio pedig aztan mindenfele muszerekkel vizsgaltak 1991-tol talan napjainkig.

  • 1483.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 0:16

    Nekem a manysi vadász elmélettel gondom van.
    Egyrészt az, hogy Gyatlovot úgy találták meg, hogy a kése a zsebében volt. Sőt, többeknél is volt kés. Ha a veszélyt vadászok vagy medve okozza, akkor biztos, hogy ösztönösen előveszem a késem és nem fűzfaágat szorongatok. Sőt, szerintem a legtöbb ember ilyen helyzetben elővesz bármilyen eszközt, ami akár minimális mértékben is növeli a túlélési esélyeket.

    A másik pedig, hogy a kilenc áldozat közül csak egynél találtak olyan nyomokat, ami alapján felmerül, hogy közelharcban küzdött az áldozatával. Nem gondolom azt, hogy vadászok vagy fegyencek esetén olyan nagy lett volna az erőkülönbség, hogy a több nyolcból egy se tudjon pár ütést vagy rúgást bevinni, esetleg erőből karmolni – ami vért és szőrt hagy a körmök alatt.

    Egyre inkább az a gyanúm, hogy a tragédiát olyan valami okozta, aminél még csapatmunkában sem merült fel reálisan a közelharc vagy a győzelem esélye.

  • 1484.  nevergone (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 0:19

    Talán a nyírfa ágat arra használnám, hogy védjem az arcomat, pl. erős fény vagy szél ellen. Pl. olyan erős fény esetén, ami már a kezemnek is árthat, ha azzal takarom az arcom.

  • 1485.  MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 7:07

    @nevergone: Valaki megírhatná, hogy a Murders.ru-n hol írnak erről a nyírfa ágról (mert a 2. oldalon nem találom). Akkor kiderülne a hossza is, meg hogy mit fejtegetnek róla.

    Látatlanban a tippem: sorsot húztak és ő húzta a rövidebbet, azt szorongatta...

  • 1486.  Mutabor (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 12:04

    Mondjuk hogy rakétasiló mellé verték a sátrat.Akkor 308 db.volt SZU.-ban és jó ha huszan tudták valamennyinek a helyét.Nem feltétel a személyzet. A siló mélysége kb. 40 méter átmérője 8 méter,mint a kőrakás az egyik akkor és most fotón az interneten.Jut eszembe;mit keres kő a lankás üledékes dombokon?A robbanófej átmérője kb.annyi mint a gumigyűrű egy másik kéoen.Kilövik a rakétát,égésnyom nincs mert ahoz nemcsak hőmérséklet hanem hőmennyiség is kell.csak lökéshullám van ami bordát és koponyát tör de életben hagy kis ideig,ezért magukkal viszik a sérülteket.Nadrágkapcát később azért tekernek a hölgy lábára hogy ne fázzon,nem a járáshoz.
    Miért állnak meg a fánál?Mert hatókörön kívül érezték magukat.Élőlénytől ,UFO-ig bezárólag nem lehet szó, mivel nincs garancia hogy nem megy odáig utánuk.Innen a hidegé a főszerep.Eddig jutottam.

  • 1487.  Mutabor (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 12:04

    Mondjuk hogy rakétasiló mellé verték a sátrat.Akkor 308 db.volt SZU.-ban és jó ha huszan tudták valamennyinek a helyét.Nem feltétel a személyzet. A siló mélysége kb. 40 méter átmérője 8 méter,mint a kőrakás az egyik akkor és most fotón az interneten.Jut eszembe;mit keres kő a lankás üledékes dombokon?A robbanófej átmérője kb.annyi mint a gumigyűrű egy másik kéoen.Kilövik a rakétát,égésnyom nincs mert ahoz nemcsak hőmérséklet hanem hőmennyiség is kell.csak lökéshullám van ami bordát és koponyát tör de életben hagy kis ideig,ezért magukkal viszik a sérülteket.Nadrágkapcát később azért tekernek a hölgy lábára hogy ne fázzon,nem a járáshoz.
    Miért állnak meg a fánál?Mert hatókörön kívül érezték magukat.Élőlénytől ,UFO-ig bezárólag nem lehet szó, mivel nincs garancia hogy nem megy odáig utánuk.Innen a hidegé a főszerep.Eddig jutottam.

  • 1488.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 14:01

    @MVB: "1485. MVB (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 7:07
    @nevergone: Valaki megírhatná, hogy a Murders.ru-n hol írnak erről a nyírfa ágról (mert a 2. oldalon nem találom). Akkor kiderülne a hossza is, meg hogy mit fejtegetnek róla.

    Látatlanban a tippem: sorsot húztak és ő húzta a rövidebbet, azt szorongatta...
    "

    Nezegetem a "lofejes" kepet jobbrol, balrol, alulrol, felulrol - es egyre jobban Dyatlov fejet latom benne, ahogy a jobb kezet az arca elott tartja, es a bal kezeben levo nyirfaagra hanyatlik.... a fule ugyan picit foljebb van tan, mit kellene, dehat kicsire ne adjunk... a testet meg ho fedi.
    Nos? Ki latja meg ezt a kepben?

  • 1489.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 14:14

    a murdersru-n vab egy elmélkedés, melyben cáfolják az utolsó fotó időpontját - a nasiural-lavinás verzió köti itt az ebet a karóhoz, hogy kiszámitva az utsó kép készitésének időpontjául 17 óra utánra jön ki, tehát esteledett. Nu de gyün a murdersru s bizonyiccsa, hogy mindent tekintetbe véve olyan 14h körül készülhetett a két, és kitér arra is, hogy ez megzavarhatta a csapatot is az időérzékelésben, ám mondom én voltak náluk órák. De lehet úgy érzékelték erőssen estéllik.
    A kályhában valami kekszek zacsik voltak, nem égett benne tűz, furcsállották is.
    Özök szerint készülődtek lepihenni,még a vicsinál voltak, nem az iccaka közepibe -akik meg felöltözve voltak, azok éppen fát gyűjtöttek.
    Ennyiből beférne a hóőrület, benézték a napi egységet, korábban táboroznak le, majd rájönnek ez kevés lesz, nehányan lemennek még fátgyűjteni, az idő egyre szarabb, valaki megkattan elkezdődik a zri a sátorban és minden perccel minden egyre rosszabb. Az őrült van a bejáratnál oszt hasigattya a ponyvát, próbálják legyűrni, de mán lebeg a sátor oldala megminden. Ennyibűl Slobogyin lesz a kezdő..

  • 1490.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 14:21

    @zizzi:
    az 1. oldal legaljan ir Dyatlov testenek megtalalasarol, eszerint a test razuhant a torpe nyirfara. Es folfele nezett a sator iranyaba, vekony horeteg boritotta, nem fedte el teljesen a testet.

    Azaz valoban, esetleg belekapaszkodott a torpe nyirbe, nem "tartotta a kezeben"

    Nyomozó, a Ivdel Tempalov, akik érkezett erre az időre a keresési terület, személyesen megvizsgálta a testet és határozza meg a távolságot a cédrus, amely szerint volt két másik szerv a 400 m Talált holttest feküdt a hátamon a görbe a törpe nyír, a fej testét orientált felfelé felé a sátor. A réteg hó ez a hely kicsi és nem elrejteni a testet. Az áldozatot azonosították Igor harkályok, a fejét a kampányt.
    Investigator, the Ivdel Tempalov, who arrived by this time in the search area, personally inspected the body and determined the distance from the cedar, under which there were two other bodies of 400 m. Found dead body lying on my back the curve of the dwarf birch, head body was oriented uphill towards the tent. The victim was identified as Igor Woodpeckers, the head of the campaign.

  • 1491.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 14:31

    @zizzi: "Найденный труп лежал на спине за кривой карликовой берёзой"

    a megtalalt holttest a hatan fekudt, a gorbe torpe nyirben"

  • 1492.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 15:22

    Néhány elhangzott szempontra reagálnék:

    Szélvédett helyet építettek:

    Ez nagyon érdekes, azt az elméletet erősíti, hogy lavina volt vagy lavinaveszély, akár tévesen megítélve, és biztonságos új szállást próbáltak maguknak építeni. Lehet, hogy a sátor hó alá került, és nem látták, ezért nem tudtak bele visszamászni. Aztán a szél később elfújta a havat.

    El tudom képzelni pl. a következőt: szél és hóesés van, vagy akár lavina. A sátrat belepi a hó, a kályha eltömődik, jól befüstöl. A társaság kivágja magát a sátorból, mielőtt megfulladna. Aztán odakint az erős szélben érzik, hogy nem sokáig bírják, és elindulnak lefelé, hogy szélvédett helyre jussanak. A sérüléseket esések okozzák, melyekre a rossz látási viszonyok miatt kerül sor.

    Miért volt a zsebükben a késük stb.:

    A terepet utólag át lehetett rendezni. Mondjuk késeket ki a kézből, vissza a zsebbe. Ahogy a jegyzőkönyveket is meg lehetett hamisítani. Ha államérdek volt itt eltussolni valamit, akkor kész, sose tudjuk meg a megoldást. Indirekt módon azonban abból arra lehetne következtetni, hogy a manysik voltak a tettesek, mert ennek eltussolása lehetett politikai érdek.

    Narancssárga gömbök:

    Ezek szerintem nem túl érdekesek. A murders.ru számára fontosak persze, mert számukra ez annak a "bizonyítéka", hogy amerikai ügynökök érkeztek ejtőernyővel, illetve szedték őket vissza, miután ballonnal felemelkedtek. Ez az elmélet technikai képteleség. A Fulton rendszer ugyan 1959-ben már készen állt (de csak 1958-ból egy eset és 1960-tól néhány eset ismert, amikor használták), de egy viszonylag lassú és nagy szállítógép szerepelt benne. 1959-ben egy alacsonyan szálló, nagy, lassú gépnek semmi esélye nem lett volna a SZU kellős közepe fölött, ugyanott, ahol fél évvel később egy U2-est lelőttek.

    Naracssárga fény 1959-ben a SZU közepén: vagy szovjet léggömb, vagy szovjet ejtőernyő, vagy utánégetővel közlekedő vadászgép éjszaka.

    Paradox vetkőzés, hipotermia miatti "megváltozott tudatállapot":

    Ezek ismert jelenségek, de aki hipotermia miatt már delirál, az nem fog száz métereket futkosni. Nem "irracionálisan cselekszik", hanem az agya kezdi felmondani a szolgálatot, melege van, ezért dobja le a ruháit néha, meg agresszívvé válik, vagy görcsöl, vonaglik. Végül jellegzetes viselkedés, hogy lyukakba furakodnak be, elbújnak a fagyhalál előtt az emberek. Nem fél km-t futnak.

    Még egyszer a fegyverkísérletekről:

    - 1959-ben nincs olyan, hogy rakétasiló.
    - vegyi fegyverekkel (tudatmódosítókkal is) kísérleteztek a valóságban, de a kísérleti alanyok katonák voltak (vagy pl. elmegyógyintézeti ápoltak is!) és a kísérletek ellenőrzötten, laborkörülmények között folytak.

  • 1493.  Mutabor (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 16:31

    1958-ban elkészült az USA első ICBM-je az ATLAS, és folyamatban volt a 2. és 3. generációs ICBM-ek, illetve a hozzájuk tartozó föld alatti rakétasilók kifejlesztése, a tengeralattjáróról indítható POLARIS rakéta. USA 1958. február 1-én pályára állította első műholdját, az EXPLORER-1-et. Ez volt az első kutatóműszerekkel ellátott műhold, melynek segítségével megváltozott a Földről alkotott képünk.

    WB orosz rakétasiló is volt,onnan vettem,Neked már keresem,sajnos nem mentettem el mikor először megtaláltam.

  • 1494.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 17:31

    @vdp: A régi fotók színvilága és minősége az előhíváskor használt vegyszerektől (azok keverési arányától), a papírtól és a későbbi tárolási körülményektől függ. Általában egy tekercs filmet ugyanabban a lében hívták elő (tehát nem szabdalták szét, amikor elfogyott az oldat, hanem ilyenkor újat készítettek.

  • 1495.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 17:43

    Nnnna, kicsit nem nagyon értelmes, amit írtam:
    Szóval: készítettek egy adott mennyiségű oldatot (hívót is és fixírt is), amennyi egy előhívó tálba belefért. Ebben aztán elkezdték hívni a tekercseket. Amikor úgy látszott, hogy a legközelebbi tekercshez a meglévő oldat(ok) már nem lesznek elegendőek, a maradékot kiöntötték, újat kevertek, majd elkezdték hívni a következő tekercset. Valamikor anno dacúmál családtagjaim is hasonlóképpen művelték, és elképzelhető, hogy egy vizsgáló laborban is ugyanígy ment a dolog, legfeljebb a hívótálak mérete lehetett nagyobb.
    Nos, a gyakorlottabb fotográfusok már nem mérőhengerrel mérték az adalékokat, hanem amúgy "érzésre", (akárcsak a háziasszonyok a sütemény hozzávalóit), így azután előfordulhatott (és elő is fordult), hogy az egymás után készített oldatok összetevőinek aránya minimálisan bár, de eltértek egymástól

  • 1496.  chilly2 (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 20:11

    Én egyből gömbvillámra gondoltam a narancssárga fényeket olvasva. El tudom képzelni, hogy az jelent meg a sátorban.
    Egyébként nagyszerű az oldal, imádom!

  • 1497.  szom g (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 20:48

    Mindennek az a fránya vodka volt az oka! Nem a sátorban megivott, hanem a szilveszteri vodka.
    Jurij Jefimovics Judin 1959. január 1-én, hajnali 3-kor követte el élete legnagyobb hibáját, amellyel közvetlenül 15 ember halálát okozta. Ha Jurij akkor éjszaka részegen nem fecseg, lehet, hogy a 15 ember életben marad. Az is lehet, hogy kicsit másképpen alakul a gonosz birodalmának a története. Persze csak lehet, de nem biztos, hogy más lehetne a világ.
    1953 végén, Sztálin halála után pár hónappal , Hruscsov kivégeztette Beriját. Berija meghalt, de a berijáktól nem lehetett megszabadulni. Berija második világháborús tömeggyilkos társa, Ivan Alekszandrivics Szerov volt, aki két és fél évvel Jurij Judin végzetes részeg fecsegése előtt vezette a magyar forradalom vérbefojtását, 1953-ban megzsarolta Hruscsovot. Nála voltak ugyanis a dokumentumok arról, hogy az új cár a régi cár, Sztálin tettestársa volt. A dokumentumok megsemmisítéséért cserébe a hálás új uralkodó, Hruscsov a KGB elnöki székébe emelte Szerovot.
    Ő a KGB elnökeként élte túl Abakumovék kivégzését, az SZKP XX. kongresszusát, Malenkovék bukását. De az új idők új szelei őt is elérték. Semmilyen cári hála nem tart örökké. A Komszomol ifjú titánja Alekszandr Nyikolajevics Selepin kifúrta Szerovot a KGB éléről. Ezt is túlélte Szerov, megkapta a katonai hírszerzés vezetését 1958 végén. Ő mindig is a hadsereg embere volt, pályafutása inkább katonai volt, mintsem a civil állambiztonság.
    Szerov gyűlölte a KGB Kilencedik Főcsoportfőnökségét. Civil bagázs, amelyik nem alkalmas arra, hogy katonai, nukleáris intézmények védelmét ellássa. Ócska csekisták – szokta mondani a gúnynevüket- valóban az emberek ide az MVD elődjétől, a Csekától kerültek. 1958 nyarán a saját embereivel, a harmadik főcsoportfőnökség katonai kémelhárításának katonáival kisebb hadműveletbe kezdett. Úgy gondolkodott, ha megbuktatja a csekistákat, ha bebizonyítja alkalmatlanságukat, akkor nemcsak a nukleáris létesítmények feletti ellenőrzést tudja saját emberei kezébe adni, hanem a Kilencedik Főcsoportfőnökség másik feladatát, az SZKP vezetőinek és családtagjainak személyes védelmét is ő látja el. Ez pedig jobb életbiztosítás, mint a Hruscsovnak átadott, és azóta már nyilván elégetett cári iratok.
    Mint minden jó ügyet, ezt sem Moszkvában, hanem Oroszország anyácska szívében kellett elkezdeni. És nem kisebb jelentőségű helyen, mint a 817 rendszámot viselő vállalatnál, Cseljabinszk-40 városában. Ha a csekisták nem tudják jól őrizni a szovjet hadsereg plutónium ellátást fedező vállalatot, akkor nem tudják Hruscsov feleségének macskáit sem őrizni. Nem is beszélve a nagyfőnökről.

  • 1498.  szom g (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 20:59

    1497 folytatása
    Persze, hogy megvoltak a hivatalos jelentések – pont a KGB főnökének ne lennének meg- de Szerov jobban szerette, ha saját emberei néznek utána a dolgoknak. Iván Bulgakov nevű ügynöke – aki nem mellesleg 1944 telén hadnagyi rangban segített neki, hogy Varsó lengyelei megértésék, ki lesz az úr a háznál – 1958. novemberében olyan jelentést tett le Szerovnak, amely nem csak azt tartalmazta, mint a hivatalos KGB jelentések.
    „A gyárat jól őrzi a Kilencedik Főcsoportfőnökség”, írta az immár alezredessé előléptetett Bulgakov. „De nem annyira jól, amennyire mi, katonák vagyunk ügyesek. A gyári dolgozókkal közvetlen kapcsolatba konspirációs okokból nem kerülhettünk, de felderítettük a környezetüket. Két gyári dolgozó, R. V. Szlobodin és G. Kriviscsenko elvtársak élnek nagy társasági életet. Micsoda szerencse, hogy mindketten egyetemista hegymászókkal tartoztak egy társaságba.
    Innen már minden ment, mint a karikacsapás. Kiderült, hogy a hegymászók három tagja, Z. A. Kolmogorova elvtársnő, L. A.Dubinyina elvtársnő, R.V. Szlobogyin elvtárs valamint a részeges J.J. Judin elvtárs nem csak a hegyek örömein, hanem egymáson is osztoznak. Az 1958-as Szu-ban ez, meg egy KGB alezredesi igazolvány –„fiúk, lányok, biztonsági gyakorlat van” - elég volt ahhoz, hogy átverjem a fiatalokat. Rávegyem Szlobogyin elvtársat, hogy a gyárból kilopott 1 gr. plutóniumot átadja Kolmogorova elvtársnőnek és a barátnőjének, ők pedig átadják nekem. A plutóniumot pedig azért nem adom Szerov elvtársa kezébe, mert ez a kicsi mennyiség is apró égéseket okoz annak a kezén, aki kapcsolatba kerül az anyaggal. Nekem is felhólyagosodott egy kicsit a tenyerem. Szeretném emlékeztetni Szerov elvtársat, hogy éppen időszerű az ezredesi előléptetésem, különös tekintettel arra is, hogy a megszerzett plutónium mintából egyértelműen megállapítható, hogy az honnan származik. Mivel pedig a Kilencedik Főcsoportfőnökség civil bagázsa nem jelentette a lopást, így ők amerikai kémek, akiknek is a legkisebb büntetés a kerékbetörés lenne.”
    De hiába a jól sikerült akció, szegény KGB főnök nem volt hivatalos SZKP Központi Bizottságának 1958 novemberi ülésére, ahol is Selepin és Mironov elvtársak egyszerűen kirúgatták Szerovot. Ugyan megkapta a különváló GRU (katonai hírszerzés) elnöki székét, de Selepin lenyúlta a KGB-t (ez utóbbi élén már csak Szemicsasztnij tudta az előbbi éléről kirúgatni Szerovot, hasonló jól szervezett kémtörténettel). Emiatt Szerov már nem tudta a KGB „reformjait” megindítani.
    Nem is lett volna baj, ha a részeges Judin nem utálja annyira a semmibe be nem avatott, ukrán Krivoniscsenkot. Kettőjük vitája állítólag népeik második világháborús szerepén alapult, amely vita odáig fajult, hogy Judin 1959. január 1-én három órakor két pofon kíséretében közölte Krivoniscsenkoval, hogy gondoskodik arról, hogy nemsokára máshol dolgozzon. „ Megb@szhatod a KGB-s főnöködet, nem ér az semmit, együtt mentek az ólombányába”- közölte diszkréten a megdöbbent Krivoniscsenkoval. Aki nem ütött vissza, nem is értett sokat a dologból, hanem az év első munkanapján besétált a gyár KGB főnökéhez, hogy van egy kis probléma.
    Helyi KGB főnökök sem szeretik, ha munkatáborral fenyegetik őket. De nem is tudatlan emberek, így pontosan értette a főnök elvtárs, hogy rossz főcsoportfőnökségen írt alá munkaszerződést. Igen ám, de mi a csapda, ki lehet az ellenség? Krivoniscsenko nem, hiszen neki jelentett. De hol is szedte fel az ukrán az információt? Egy hegymászó társaságban. Kik is voltak ott? Hát a pofozkodó Judin, a gyárból pedig még Szlobogyin. Elő az aktájával: hoppá, ő is hegymászó, mint az egész társaság. Meg Judin meg Kolgomorova és Dubinyina kebelbarátja, bár szó szerint csak az utóbbiakat kell érteni ez alatt. De mi a fenét csinálhattak ezek, ami egy KGB-s belháborúban játszik? Van-e más barátjuk? Na, irány a főnök!

  • 1499.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 21:00

    @smk:
    Aznap estéről nincs bejegyzés.

    @blueray555:Azóta ez megcáfolódott, ilyen hátterű (gyakorlott) téli túrázókkal ez nem valószínű, hogy előfordul.

    @nevergone: Bocs, de nyírfa... :D

    Amúgy a barna árnyalatot az előhívó oldat szabályozza, semmi jelentősége, ahogy előttem már leírták.

  • 1500.  szom g (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 21:01

    1498 folytatása
    A főnökök főnöke is először a fejét vakargatta, de nem volt rest, hogy utánajárjon a dolgoknak. A négy kebelbarátot szoros megfigyelés alá, aztán hipp-hopp, lett is eredmény egy pillanat alatt. Szlobogyin és Kolgomorova lakásában Geiger számláló szépen, határozottan jelzett.

    De mit tegyen a főnökök főnöke, aki KGB-s és közben a KGB-vel fenyegetik. Próbál információhoz jutni. És rögtön meg is jött az alkalom: jön a kérelem az engedélyért, a fiatalok együtt mennek hegyi túrára. Djatlov egyetemista, túravezető és halálra rémült elvtárs azonnal belegyezett, hogy a KGB embere is velük menjen. Remegő kézzel, azonnal aláírta a titoktartási nyilatkozatot. A helyi főfőnök pedig a legjobb emberét, Alekszandr Alekszandrovics Zolotarjovot küldte a fiatalokkal, aki nemcsak a pisztolykezelésben, hanem a magashegyi túrákban is otthonosan mozog. Nem csak azt kellett megtudnia, hogy miről beszélt részegen Judin, hanem azt is, hogy ki van még benne, és főleg, hogy a kik miben vannak benne. És mivel a sugárzó lakás nem tréfadolog, a főnökök főnöke egy dolgot tehetett: hosszú jelentést írt az esetről. A jelentésben az szerepel, hogy szerinte a társaságot villámgyorsan el kell szigetelni a külvilágtól, mert két ember is sugárzó lakásban lakik, ezért jó a hegyi túra. Letartóztatni pedig még nem szabad őket, mert nem tudjuk, hogy ki mit tehetett, meg főleg, hogy mit tudhat. De ott van a beépített embere, aki a hosszú út alatt megszerzi a szükséges információkat. Többet nem is tudott írni, meg nem is mert írni, mert Judin ugyancsak megfenyegette őket. A legnagyobb főnököt meg most rúgták ki, nem tudjuk, hogy mi lesz az információ sorsa, nem szabad feltupírozni az ügyet.
    Bulgakov elvtárs pedig immár új, GRU-s szerepében rémülten értesült arról, hogy a túrázni induló emberei közé beépült a KGB. Vagyis pillanatokon belül lebuknak. Vagyis az egész GRU élt négy hónapot, mindenkit tarkónlőnek. Úgyhogy vagy szíven szúrja magát az új, ezredesi vállapjával, vagy kitakarít, mint a régi szép lengyel időkben.
    Szerov elvtárs szerint is jobb az utóbbi megoldás. Ezért nemcsak a mi kilenc fiatalunk, hanem még 12 közkatona is elindult a fenti túrára, a 13. maga Bulgakov ezredes. A parancsuk egyértelmű volt: négy emberünk van a hegymászók között, de közülük senki sem jöhet le élve a hegyekből. Meg kell tudni, ki mit mondott el, főleg kinek. Semmilyen módon nem maradhat nyoma erőszaknak, hegymászóbaleset meg istenem, hát előfordul. Meg kell tudni, hogy ki tudhat még a hegymászókon kívül a plutónium lopásról!

  • 1501.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 21:01

    off

    1500?

    on

  • 1502.  szom g (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 21:12

    1500-tól folyt
    Így indult szépen a túra, ment a 9 fiatal, meg a KGB-s, előttük pedig a 13, állig felfegyverkezett GRU-s, akik pontosan megtervezték, hol várják meg a túrázókat. Tudták, hogy az előre tervezett útvonalon nem jó akciót végrehajtani. Ezért éjszaka tűzet raktak a Halottak hegyén, amibe sok magnéziumot szórtak. Tudták, hogy a sárgás fényre másnap megjelennek a hegymászók, mint minden rendes hegyet járó ember, hogy megnézzék, mi történt.
    Judin a vasútállomáson azonnal tudta, hogy a fecsegésével lebukott. A megszokott társasághoz tartozó tizedik, eddig ismeretlen ember idősebb is volt, mint ők, meg a kabátja oldalt kidudorodott. Biztos, hogy nem plutóniumot tartott ott. Mit tegyen most? A kivégzéshez elég az, hogy tudott a plutónium lopásról. Azért meg száz halál jár neki mindenhonnan, hogy eljárt a szája. Egyelőre jobb, ha úszik az árral. Pontosabban az úszáshoz a másik folyadék, a vodka a segítség. Végül is ez mentette meg az életét: kirúgták a csapatból. Volt oka visszafordulni, megszabadulni a KGB-s baráttól. Hálásan vitte az üzenetet, az új tervről, hogy a régi már nem érvényes. Nem tudják a többiek, mikor érnek le a hegyről.
    Ezt követően már ment a végzet a maga útján, meglepetést csak Zolotarjov elvtárs okozott, meg szenvedett el, de ne szaladjunk előre.
    Bulgakov az akció helyeként a Holtak hegyét határozta meg, ide nemigen járnak fel az őslakók.
    A 13 GRU-s katona csendesen körülvette a sátrat, amelyikben még voltak ébren is. Bulgakov felvágta a sátor oldalát, és beszólt a sátorba, hogy jöjjön ki mindenki szépen feltartott kézzel, ez itt egy katonai akció. Nem vetkőzünk, nem öltözünk, úgy jövünk ki, ahogyan éppen vagyunk. Ez itt egy katonai gyakorlat, ellenőrzés után mindenki szépen mehet vissza aludni. Egy perc az egész.
    A sátor oldalának felvágása eléggé megrémítette a társaság tudatlan tagjait, hiszen még a Szu-ban sem mindig így kezdődött egy katonai ellenőrzés. Négyen pedig ugrásra készen álltak. Kolmogorova, Dubinyina és Szlobogyin megijedtek, hogy őket keresik a plutónium lopás miatt, Zolotarjov pedig rögtön tudta, hogy ez aligha egy hadgyakorlat. Bulgakov egyetlen kérdését, miszerint ki tud még az ellopott plutóniumról, a többiek nem is értették, de azok négyen azonnal szétszaladtak.

  • 1503.  szom g (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 21:15

    1502 folyt
    A GRU-sok kettéváltak. A sátor előtt maradt fiatalokat megfuttatták a fáig, míg a katonák másik csoportja a három elszaladt embert vette üldözőbe. A két civilt is könnyen a fához terelték, de a KGB-s tiszt váratlanul tüzet nyitott. Az eredmény két halott, vagy halálosan sebesült GRU-s katona lett. Azonban Zolotarjov pisztolyában nem maradt több lőszer. A szigorú parancs miatt nem merték agyonlőni, így őt is a fához terelték.
    Ezt követte a vallatás, amelyhez a parancs úgy szólt, hogy nem szabad külsérelmi nyomokat okozni. Egy kérdésre kellett válaszolni: aki tud a plutónium lopásról, beszélt-e másnak róla?
    A kihallgatóknak nem kellett sietniük. Miután a hideg elvégezte a kínzás munkáját, és már nem volt hihető, hogy aki tud valamit, az hallgat, a katonák egyszerűen otthagyták az áldozatokat a fánál meghalni, és visszamentek a sátorhoz, hogy onnan a hegymászók ne tudjanak ruhát szerezni. Jó kis tüzet raktak maguknak.
    Bulgakov rádión jelenti, hogy eddig mit történt. Azt a szigorú parancsot kapja, hogy meg kell várnia, amíg meghal az utolsó ember is, utána húzzon el onnan. A KGB-s által legyilkolt katonák jól jöhetnek egy olyan számadás esetén, ha valaki a holttestek megtalálásáig gyanakodni kezdene, hogy vajon a GRU keze van-e a dologban. Ekkor jól jönne a két, KGB-s által meggyilkolt GRU-s katona holtteste. De aggodalomra semmi ok, úgyis majd a katonák helyszínelnek.
    Az emberek szépen sorban meghaltak a pokoli hidegben. A kicsi tűz is csak rövid ideig segített rajtuk, emiatt megpróbáltak visszamenni a sátorhoz. Előtte többen megpróbáltak felmászni a fára megnézni, hogy a katonák ott lehetnek-e még a sátornál. Mivel ott voltak, csak ketten indultak el, Djatlov és Kolmogorova. A tűz elhagyása után mindketten megfagytak, anélkül, hogy a sátorhoz értek volna. Ezt követően Korogyin indult el segíteni. A korábbi két holttest megvizsgálására odaérkező katona egyszerűen leütötte őt, amikor is megtámadta a katonát. Ennek a katonának a vérét találták meg a helyszínelés során, Kolmogorova holtteste mellett.
    Ezt követően többen nem próbálkoztak a sátornál ruhát szerezni, hanem a halottakról szedték le. Zolotarjov Dubinyina kabátját vette el, amely miatt az ő ruháján is lehetett mérni rádióaktivitást.
    Miután meggyőződtek arról, hogy nem maradt élő ember, Bulgakovék egyszerűen eltűntek a helyszínről.
    Cseljabinszk-40 városának KGB főnökét majd a frász törte ki, hogy nem jelent az embere. Felküldött egy kis csapatot, akik azonban nem jutottak semmire, mert az eredeti terv szerinti útvonalat járták be. A helyi KGB-s hatalmasság nem mert nagyobb port felverni – nem tudhatta, hogy az új nagyfőnök mit szólna az ügyhöz – így a visszatért ügynökei éves jutalmát megvonta, aztán várt.
    A rokonok sem találták meg a fiatalokat. Amikor már beindult a keresés, a katonák bezzeg tudták, hogy hol keressék őket. A katonai repülőkről riasztott hegyi mentők értek oda először, de igen hamar átvette a GRU a helyszínt. Először is magukkal vitték a katonák holttestét, mert azokra már nem volt szükség egy esetleges lebukástól tartva. A KGB-s holttestét, meg álcázásként még három holttestet, bedobták egy vízmosásba, remélvén, hogy fokozódik az ügyben a homály, ha ezeket a holttesteket csak később, vagy egyáltalán nem találják meg.
    A nyomozást a KGB igen hamar lezáratta. A KGB új vezetése nem tudott Judin fecsegéséről, hanem csak arról, hogy két, egy igazán „forró„ gyárban dolgozó ember lakása radioaktív lett. Ezek az emberek meghaltak egy hegymászóbalesetben. A helyi KGB meg nem merte erőltetni a Judin vonalat, mert nem tudhatták, hogy nem az új főnökség akarta-e a fejüket venni, amit aztán mégsem tett meg. Jobb nem bolygatni a nagyok dolgát, a baleset meg maradjon baleset.
    Habár a KGB hatalmának átrendezésére indított akció Szerov bukásával nem sikerült, de annak nyomai sem maradtak. Így Szerov még sokáig a GRU csúcsán maradhatott.
    (Természetesen lehetséges, hogy Marija Ivanovna tévedett, és nem 11, hanem 9 holttestet látott. Ebben az esetben a KGB embere nem lőtt le két katonát, így az ő történetük kimarad.)

  • 1504.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 21:16

    @szom g: eszmeletlen hitelesnek tuno filmforgatokonyv!!!! Gratulalok !!!!!! :)

  • 1505.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 06. 22:29

    @szom g: nem rossz, nem rossz :)))

  • 1506.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 8:39

    Nos, ha a fentiek után még tart a játék, akkor szeretettel felajánlom a T. Ház konteo-bizottsága számára a tegnapi "hirtelen felindulásból elkövetett" két kis szösszenetet:
    1. készítettem egy nagyon basic összefoglaló táblázatot az eddig felmerült információk alapján - bővíthető, továbbfejleszthető ki-ki tetszése szerint
    docs.google.com/spreadsheet/ccc
    2. a 'medvelovas' képet egy kicsit 'megbuherálva' (azaz a szemeknek, füleknek vélhető foltokat kimaszatolva) érdekes formát kezdett ölteni a kép. az így kapott alakot kipontozva tényleg egy hasonfekvő, hóval félig elborított emberi alakot kezd ölteni...
    picasaweb.google.com/112015471578780689936/DjatlovMedvelo

  • 1507.  excell (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 12:34

    Valószínűleg csak azért látom azt ott mert úgy néztem a képet, hogy próbáltam rajta mindent kiszúrni és az agyunk is úgy működik. Mindenesetre belinkelem mert tegnap éjjel vettem észre és a frászt hozta rám: tinyurl_com/copyz2e (képfeltöltős link, vonal helyett pont)

  • 1508.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 12:57

    @excell: te mit látsz benne? lehet hogy az én fantáziámmal van a baj, de én nagyon semmit. :)

    @miamai: igen, az valószínűleg djatlov aki ott fekszik...

  • 1509.  excell (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 13:05

    @smk: Szerintem a te fantáziád jól, az enyém meg túl működik. A faág(?) alatt egy arcot látok a jobb szeme a kép szélén, közvetlen az ág alatt és még egy fogsort is vélek felfedezni. Minden bizonnyal én képzelem oda :(

  • 1510.  excell (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 13:06

    @excell: Jaj de buta vagyok az a bal szeme. :)

  • 1511.  smk (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 13:13

    @excell: Most hogy így mondod... valóban olyan. :) de minden bizonnyal ez az emberi agy késztetése, hogy minden foltból arcot lásson, és nem pedig öntelten vigyorog valami a kép szélén... :)

    amúgy lehet, hogy szom g megfejtette az egész rejtélyt.

  • 1512.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 13:25

    @miamai:

    Csak az arányokkal van baj, a fák nem jó méretűek... :P

  • 1513.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 13:33

    @miamai:

    Djatlovnak nem Zinajda Kolmogarova volt a plátói szerelme?

  • 1514.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 13:54

    @Rogal Dorn: ha igaznak fogadjuk el az 1490-es hsz-ben hivatkozott infokat, akkor az két dolgot bizonyít: 1. Djatlovot ábrázol(hat)ja a kép, a törpefenyőre "rázuhanva" (bár én nem látom az arcát...), 2. a képet a vizsgálók készítették és nem valamelyik túra-csapattag

  • 1515.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 14:00
  • 1516.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 14:52

    Arról nem írnak a murders.ru-n, hogy mi lett később Judin-nal? Él-e még?

  • 1517.  zizzi (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 20:34

    @zuiko: "1516. zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 14:52
    Arról nem írnak a murders.ru-n, hogy mi lett később Judin-nal? Él-e még?
    "

    igen, szerepel egy, az esetrol keszult dokufilmben, a 1193-ban irtam:
    "erdekesseg: az ajanlott video utan megneztem egy masik, orosz nyelvu dokfilmet,cc. 7:25-tol a "mai" Jurij Judin beszel. Tenyleg csak neztem, oroszul nem beszelek... ;)
    itt:

    www,youtube,com/watch
    "

  • 1518.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 21:21

    @miamai:

    Akkor a táblázatodban miért, Ludmillánál szereopel az, hogy "Djatlov szerelme"? :DDDD Vagy te tudsz még valamit, amit mi nem? :)

  • 1519.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 07. 23:11

    Nos, ez is lehet(ne) egy konteo-opció, de elárulom az igazat: benéztem... A fenti fotón Ludmilla áll karonfogva egy fiúval, és őt néztem Djatlovnak. Amúgy, tényleg: kibe karol Ludmilla?

  • 1520.  BGK (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 0:10

    Csak egy kérdés miért csöditik oda a GRU speciális alakulatát a specnazt ez szerintem már önmagában is sok kérdést felvet de ugyanakkor sokra választ is add 59-et írunk a specnaz 57-ben kelt életre(persze megvolt az öse) akkor még nem a ma felhigult alakulatról beszélünk mi a francért küldik öket hegyimentönek ez nem klappol egyértelmü hogy katonai dolgok huzodnak meg a háttérben külsérelmi nyomok hiánya sárga bör égési sebek,vagy felholyagzott bör(nekem kapásból a csirkecomb ugrik be ahogy szétpattan benne a csont amikor sokat mikrozom:-)...ne felejtsük el az oroszoknak is megvolt (van)a maguk H.A.A.R.P.-ja bár ha jól emlékszem az szibériában található...de 59-ben lehet máshol kisérleteztek vele.Na nem fárasztok senkit Tibiru isten vagy köszönöm hogy hullámokat versz szürke hétköznapjaink pocsolyájába :-)

  • 1521.  gy13 (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 5:26

    @szom g:
    Ezt most Te így kitaláltad, vagy valahonnan szedted?!?

    Ha az előbbi, akkor én félek tőled :D

  • 1522.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 11:40

    @miamai:

    Szerintem Szlobogyin az... :D Vagy lehet, hogy Djatlov miközben kielégületlenül vánszorgott a hóviharban, megkívánta Ludmillát abban a csinos katonai zsákruhában, és úgy döntött, plátói szerelem ide, plátói oda, neki szüksége van egy kis hentergésre, és mivel Zinajda minduntalan az érzelmei tisztaságára hivatkozva visszautasította, így Ludmillában bízhatott már csak egyedül. Este a lefekvéshez készülődve meg is beszélte vele, akinek csak egy kikötése volt, kettesben hajlandó csak Djatlov kedvére tenni. Djatlov erre megrészegülve a lehetőségtől, kikergette a többieket a hóba...:DDDDD

    Most, hogy jobban belegondolok, sima ügy...

  • 1523.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 11:55

    És ez ki lehet?

    www.flickr.com.photos.mryurigagarin/4503800708/in/photostream

    (a pontok helyére ferdevonal..)

  • 1524.  elo a homalybol (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 12:16

    @Rogal Dorn: És ha jól látom, térdel?

  • 1525.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 13:31

    @elo a homalybol:

    Szerintem is... a gödörből valamelyik...

  • 1526.  vespillo (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 16:15

    Nem térdel az, hanem a patakmederben fekszik, csak éppen egy lépcső van a mederben. A murders.ru-n a patekmederben találtakról készült fotón látszik, hogy eléggé összevissza fekszenek a mederben...

  • 1527.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 17:25

    @vespillo:

    Ezek szerint olyan az elhelyezkedésük, mintha össze-vissza bele estek volna egy gödörbe, vagy beledobálták volna őket.

  • 1528.  vespillo (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 20:33

    @Rogal Dorn:
    Az én meglátásom szerint igen. De akinek van gyomra hozzá leellenőrizheti...

  • 1529.  ottar (Válasz erre)
    2011. 11. 08. 22:15

    @Maci: De. A barnulás az előhívott papírképen is történhet. (volt anno otthon fotólaborom berendezve, meg középiskola, fotószakkör... :))
    Ha nem megfelelően fixálják (nem elég ideig, vagy másik keverékben) az előhívott papírképet, simán előfordulhat, hogy máshogy színeződik mint a többi.

  • 1530.  zuiko (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 8:32

    @ottar: Az is okozhat utólagos elszíneződést, ha a fixírt nem mossák ki rendesen a papírból. De ezek nem homogén elszíneződést váltanak ki, hanem foltokban, kisebb területeken, szabálytalanul jelentkeznek. A teljesen homogén, szabályos "barnaság" szándékos beavatkozásra utal.

  • 1531.  Eugenie Danglars (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 11:28

    @miamai: köszi az összehasonlító képeket, így már számomra is sokkal jobban kivehető, hogy egy halott fekszik ott. Szerintem sokan eddig úgy voltunk vele, hogy nem tudtuk, milyen szögből nézzük a képet, de ha elfogadjuk, hogy felülnézetből kell értelmezni, akkor valóban ez a reális formája.

    @szom g: félelmetes vagy. :D

    @excell: most, hogy így mondod... tényleg olyan, mintha egy oszlásban lévő, szintén félig betemetett hulla lenne... o.O

    @Rogal Dorn: úgy tudom, Ludmilla.

  • 1532.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 14:27

    Ezúton is hálás köszönet annak az olvtársnak, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz honlapot ne közvetlenül magyarra fordíttassuk a guglival, hanem angolra. Tökéletesen érthető, szabályos szöveget ad, minimális (0,01% alatti) hibával, de ezek felett - ilyen arányban - át lehet lépni. (lehet, hogy más világnyelvvel is így járnánk...)
    Nos, a 10. oldal második felétől kezd el foglalkozni a kémhistóriával. Ha alaposnak és megbízhatónak fogadjuk el azt, ahogyan a djatlov storyt feldogozta, akkor igen érdekes dolgokat mond el a nagyhatalmak valóságos ténykedéseiről. Felkészülés, tényleges bevetés, lehetőségek, megvalósulások stb. Nem is gondoltam volna...
    A 15. oldaltól pedig a Djatlovecek tényleges szerepét boncolgatja. (megnyugtató, hogy a 'balesetet' illetően valahol nem is jártam messze a (lehetséges) igazságtól... ld. 1286. hsz.)
    DE: a későbbi oldalakon más helyen, más körülmények között készült fotókon az eddig megismert szereplők, valahogy másképpen néznek ki... mondhatni, egyik-másik nem is hasonlít 'önmagára'. Nos????

    Húúú, a vége egy psychothriller....
    Van mit tanulnunk...

    Ja: az oldal mottója: "A bűnösöknek nincs nevük"
    Ja2: Az írás után a szerző sok levelet és kérdést kapott. Ezekre egy másik oldalon válaszol: murders,ru,Dyatloff_group_quest.html
    (vessző helyett pont)
    miért is vagyok én spammer?

  • 1533.  regkin (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 14:59

    Sziasztok!
    Én is egy új látogató vagyok csak, nagyon gratulálok ehhez a poszthoz tiboru, és külön mindenkinek, akik ennyi kutatómunkát beleadtak, és egész szép információhalmaz gyűlt össze! Minden kommentet, és lelinkelt oldalt megnéztem, és áttanulmányoztam lelkesen. Már nagyon lecsökkent a kommentelés, de hátha valakit még érdekel, amit észrevettem.

    1) a kép: miből gondoljátok, hogy ez tényleg akkor készült kép? Én eddig csak egy blogon láttam a képet, ezzel az aláírással, kerestem több oldalon is, de nincs fenn. Azon az orosz oldalon sincs, ahol pedig minden képet bescanneltek, ami a túrázóknál volt. Simán lehetett egy korábbi túrázás egyik fotója is. A photoshop meg tényleg nagy barátunk, hogy egységesebbé tegye a fotókat egy blogon.

    2) olyan dolgokat fogadunk el tényként, amit sehol nem írnak le.
    - 20 perc alatt értek a sátortól az erdőig: 1,5 km a távolság, ezt láttuk a jelentésből. Megnéztem google mapson, kb 10 km/nap sebességgel haladtak, az első állomás után 50-60 km-t tettek meg (hacsak nem kacskaringóztak nagyon), és 5 teljes nap volt a hátuk mögött. Ha napi 5-6 órát gyalogoltak (annyit azért illett volna...), akkor is 2 km/h. Tudom, hogy cuccokkal lassabb, de rajtuk nem volt cipő! (mellesleg nem tudom, hogy gondolták, hogy a túra hátralévő 10 napján megtesznek még kb 200 km-t)
    - mindenki a sátorban volt, és onnan kiszaladt: kb 4 emberen volt cipő. simán lehet, hogy ők nem voltak a sátorban, hanem kívül vagy az erdőben
    - megijedtek valamitől, és elfutottak: a nyomok alapján nem tűnik úgy, mintha futottak volna. szépen sorban mentek egymás mellett. Ha volt valami nagy riadalom, akkor szétrohannak, gyorsan, néha elesnek a hóban. De nem, ők vonultak, cipő nélkül! Nem hitték, hogy valami robban, sem semmi mágikus erő, szellem, semmi, ami a frászt hozta rájuk. Több időbe telt felvágni a sátrat, mint kimenni a bejáraton.
    - Volt náluk kés, akár bot is, mégsem védekeztek semmi ellen, és mégis többüknél halálos törések/sérülések keletkeztek.

    3) nekem az az elmélet tetszik a legjobban, ahol fegyveres emberek kényszerítik őket a sátorból való távozásra, majd az erdő felé terelik őket.
    Lehet, hogy 1 vagy több ember közülük tudott valami titkot, ellopott valamit, vagy épp kísérletezett azzal a bizonyos teljesítménynövelős gyógyszerrel. El akarta rejteni, vagy el akart rejtőzni, mert látta, hogy a nyomukban vannak. A többiek nem tudtak erről. A fegyveresek kényszerítették a sátorban maradottakat, hogy a sátorból jöjjenek ki, és menjenek velük (csak annyit tudtak a sátorban maradottak, hogy az illető(k) az erdő felé mentek). Cipő nélkül, ahogy voltak felöltözve, úgy mentek. A fegyveresek nem akartak megölni senkit, de végül így sikerült. Az egyikük a fánál tartotta a többit, hogy ne szökjenek meg, a másik elindult a kérdéses emberek felé, akik hallották, hogy keresik őket, el akartak bújni. De megtalálták őket, és halálra verték őket. Akik a fánál voltak, korábban megfagytak, a többiek szökni próbáltak, és leütötték őket, és aztán kihűltek. A pontos mozgást nem tudom rekonstruálni.
    Én sem tartom logikusnak, ha a KGB csinálta ezt, akkor csak így otthagynak mindent, akkor nyomuk sem maradt volna. Elképzelhetőbb, hogy külföldi egység volt, akiknek mindegy, mi marad ott, kik maradnak életben, nekik csak az a dolog kellett, vagy annak az embernek a halála. Aztán távoztak. Csak éppen senki sem maradt végül életben sajnos.

  • 1534.  wb1400 (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 20:16

    @regkin: A SZU közepén 1959-ben semmiféle "külföldi egység" nem fordulhatott elő. Nem volt eszköz, amivel odavihették volna őket. Még egy-egy magányos ügynök se nagyon juthatott be.

    Az viszont nem lehetetlen, hogy a kérdéses területen ekkor zajló kőolajfeltárások miatt háborús helyzet volt, a manysik felkelést folytattak, rajtaütöttek az orosz kutatócsoportokon. Ahogy '89 előtt se lehetett tudni a keleti blokkban, hogy a Baltikumban és Ukrajnában az 50-es évek elejéig partizánharc dúlt, úgy ez is lehet, hogy még mindig tabutéma.

  • 1535.  черный Руки (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 20:16

    ты спойлер

  • 1536.  Rogal Dorn (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 22:07

    @черный Руки:

    Na, ezt megkaptuk... :DDDDDD

    A külföldi egység szerintem is lehetetlen...bár nem tudom miért idegenkedem az ötlettől...

  • 1537.  regkin (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 22:52

    @wb1400: Sajnos meglehetősen hiányos az akkori SZU helyzetről való ismeretem. De nem lehet esetleg valami nyugati érzelmű csoport? Vagy bárki, aki nem KGB?

    A manysikat többen kizárták, mondván, hogy minden ott maradt a sátorban, amit a manysik feltétlenül elvittek volna.

    A baj az, hogy kb minden elmélet kizárásra került valami módon :)

  • 1538.  Strössner Alfréd (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 23:11

    A külföldi egységet teljesen kizártnak tartom. A fenyő körüli faágakról pedig azt gondolom, hogy a fa körül voltak a jobban felöltözöttek, és ők gyűjtötték. Nem a meneküléskor, hanem a még kora este. Gyatlov is szeretett fára mászni (egyik képen látható is), a többiek is valószínűleg. Elképzelhető, hogy jobbnak látták a 2 méter magasságban levő faágakat tördelni, mint a föld közelében lévőket. És azért voltak kupacban, mert odagyűjtötték a felvitel előtt. A lábnyomok se árulják el, hogy egy időben jöttek le. Pl. lehet, hogy a vízmosásos túrázók már jóval előbb lent voltak, a többiek meg később jöttek le.

    De még az is felmerülhet, hogy Bartos Cs. Pista intézte el őket, és ő lakmározott vidáman a holttestekből.

  • 1539.  regkin (Válasz erre)
    2011. 11. 09. 23:38

    @Strössner Alfréd: De akkor miért nem az erdőnél, vagy ahhoz közelebb táboroztak le? Azért jó bő fél órácska volt onnan az erdő, és a sátor és a cédrus között volt másik fa is tüzelőnek.
    Bár az nekem is megfordult a fejemben, hogy ezek a "nyomok" nem egy időben keletkeztek. És talán a sátorelhagyás után azért tartottak arrafelé, mert tudták, ott mi vár rájuk, de akkor sem passzol oda, hogy túl messze volt a sátor onnét. Még ha azt is mondjuk, hogy kiesett az útvonalból az erdő nagyon, akkor is túl sokat kellett az erdőig sétálni a sátortól pluszban oda-vissza, mint egyszer odatáborozni.

  • 1540.  miamai (Válasz erre)
    2011. 11. 10. 0:46

    Ha már a faanyagnál tartunk: a murders.ru 5. oldaláról:
    (mindenütt az első négy alsó vonás helyett pont)
    Itt egy kép a fenyő aljáról: 1_1_1_3/bmi/murders_ru/Daytloffz_group_18.jpg
    nem igazán nagy mennyiségű tüzifa...

    Ám egy kevéssel arrébb, komoly felhalmozás: kb. 3m2-en nyírfaágakból "padozat", rajta olyan ruhadarabok, amik arra vártak, hogy a túlélők még magukra vehessék
    1_1_1_1/bmi/murders_ru/Dyatloff_group_62.jpg
    1_1_1_3/bmi/murders_ru/Dyatloff_group_64.jpg
    Itt egy rajz a fenyő, a 'padozat', és a holttestek feltalálási helyének elhelyezkedése és távolsága van feltüntetve.
    1_1_1_3/bmi/murders_ru/Dyatloff_group_50.jpg
    A jelmagyarázat szerint 1. a fenyő, 2. a vízmosás szélén megtalált szétvágott ruhadarabok, 3. itt találták meg a holttesteket a vízmosásban, 4. itt a 'padozat', azaz az összegyűjtött faágak. A kék vonallal határolt területen még további faanyagok, további összegyűjtésre várva

    Egyébként a holttesteket mintegy 4 m mélységben, míg a 'padozatot' kb. 2,5 m mélységben találták meg.

    No most kérdés: mikor és kik gyűjtöttek annyi faanyagot a 'padozathoz'? És mellette még ruhadarabokat is? És ha ezt meg tudták tenni, miért nem mentek inkább vissza a sátorhoz?

  • 1541.  nomad001 (Válasz erre)
    2011. 11. 10. 6:07

    A: az alapcél: elvenni a kedvet a magántúrázásoktól. Csak az ijesztgetés túl jól sikerült. A nyomokat meg a bizottság rejtélyessé kavarta össze, biztos ami biztos alapon. A helyszínelő hatósági munka Móron is diadalmaskodott :)
    B: A műszaki világból emberek eltávolítása gyakori dolog volt, még Edizonról is terjesztettek ilyesféléket. Van egy magyar konteó is, az ellenfázisú hangelnyomást találta fel egy magyar egyetemista 1968 körül, majd barátnőjével, doksijaival eltűnt.

  • 1542.  nomad001 (Válasz erre)
    2011. 11. 10. 6:59

    infodjatlov.narod.ru/fg4/index.htm Itt 4 index alatt van az összes kép, a képere klikkelve lépked az album. Amúgy egy rajtaütő csapatnak az illetékes hivatalban rossz térképet adtak oda, és végig azt hitték, szökött foglyokkal szórakoztak.

  • 1543.  sutianap (Válasz erre)
    2011. 11. 10. 8:43

    A "külföldiek"-et értsd, mint diverzáns szocialista hazaárulók, az csak a viccben van, hogy feketéket dobnak be Kamcsatkába.
    Amit a murdesru felhoz, hogy a Cseljabinszki robbanás porát sodorta át a gyenge szellő a Beringen, s ott az mérhető volt a sugárzás, és igen kezdtek érdeklődni az orosz nukleáris kisérletek után. A vezető faszi is nyilvánvalóan az afroamerikai Boris Paskhovics alias Pasa, aki azért már egykét hasznos dolgot beszedett hosszú ténykedése folytán, na tűlle megnéznék egy memoár gyűjteményt

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel. Hogy ŐK mihez kezdenek vele... nos, ezt nem tudjuk. Vagy ha tudjuk is, nem merjük elmondani.

Ars poetica
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!
A legfrissebb 7 poszt
A legfrissebb 7 komment
Az eddigi legolvasottabbak
Innen jöttetek
GA
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...